A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szerecsendió. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szerecsendió. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. november 8., kedd

Kínai kellel rakott csirkemell


Most egy kevéssé fotogén, ámde nagyon finom húsétel receptje következik. Az elkészítését a kényszer szülte: abból főztem, ami volt itthon. Igazi télies étel sikeredett belőle, amiben jól harmonizál a füstölt hús, a tejszínes mártás és a kínai kel íze. Anyukám is evett belőle, nagyon ízlett neki.

Recept

50 dkg csirkemell filé
egy kis fej hagyma
egy gerezd fokhagyma
10-12 levél kínai kel
10 dkg füstölt tarja
egy golyó mozzarella
1,5 dl tejszín
só, bors
mokkáskanál köménymag
kevés frissen reszelt szerecsendió
egy evőkanál olaj
3 dkg vaj

Serpenyőben az olajat és a vajat felforrósítom, és elősütöm benne a vékony szeletekre vágott, enyhén sózott, borsozott csirkemell szeleteket. Ha mindkét oldaluk színt kapott, egy kisebb tepsibe fektetem a húsokat. A serpenyőben maradt zsiradékon megfonnyasztom az apróra vágott hagymát és fokhagymát. Rászórom a köményt, kicsit megfuttatom, utána hozzáadom a felcsíkozott tarját. Egy-két perc sütés után beleszórom a nem túl vékony csíkokra szelt kínai kelt is, és addig sütöm, amíg a zöldség kicsit összeesik. Fűszerezem kevés sóval, szerecsendióval, borssal, és picit hűlni hagyom. A tarjás-zöldséges keveréket elosztom a húsok tetején, minden szeletre teszek egy szelet mozzarellát, a csirkemellek köré öntöm a tejszínt és előmelegített, 180 fokos sütőben addig sütöm az ételt, amíg a sajt aranybarnára nem sül a tetején. Párolt rizzsel tálalom.

A képért én kérek elnézést:-(


2011. május 6., péntek

Tejszínes-sonkás sült spárga házi pappardellével


Hosszú neve ellenére nem igazán bonyolult, könnyen elkészíthető étel.
Itt a spárgaszezon, mostanában gyakran kerül a tányérunkra ez a zöldség, amit nagyon szeretünk.
Én kifejezetten kedvelem a tésztás ételeket spárgával, ekkor a sípok a mártásban kapnak főszerepet.
A sült tejszínes spárga előételként vagy könnyű főételként tészta nélkül is megállja a helyét, de volt kedvem most a pappardelle legyártásával bíbelődni. A tésztát 40 dkg lisztből és 4 tojásból gyúrtam, tésztanyújtógéppel nyújtottam, de a felvágást kézzel végeztem. Igaz így kicsit rusztikus lett, mert a csíkok nem teljesen egyformák, de legalább látszik, hogy házi készítésűek.

Recept

50 dkg zöldspárga
10 cm-es póréhagyma
15 dkg sonka
3 dl tejszín
3 nagy evőkanál tejföl
egy gerezd fokhagyma
fél citrom reszelt héja
só, bors
frissen reszelt szerecsendió
6 dkg vaj

A tálaláshoz metélt (pappardelle vagy tagliatelle) tészta

A pórét felkarikázom és 2 dkg vajon kis lángon megfonnyasztom. Egy kisebb tepsit a maradék vajjal alaposan kikenek, a párolt hagymát beleterítem. A megtisztított spárgát 6-8 darabos kötegekbe csoportosítom, minden köteget körbetekerek egy szelet sonkával, majd a csokrokat a tepsibe fektetem. A tejszínt a tejföllel, a reszelt fokhagymával, sóval, borssal, szerecsendióval kikeverem, a spárga tetejére öntöm. A tepsit fóliával letakarom, 170 fokra előmelegített sütőben negyed órát így párolom, utána leveszem a fóliát, és a spárga puhulásáig sütöm tovább (ne legyen vajpuha, úgy a legjobb, ha kicsit roppanós). Közben kifőzöm a tésztát. Ha a zöldség már megpuhult, a kötegeket tálra szedem, a tésztát a tepsiben keletkezett mártással jól összeforgatom, hozzáadom a citromhéjat, szükség szerint még sót. A spárgakötegeket a tésztára fektetem és még 2-3 percre visszatolom az ételt a sütőbe.

Az írás más spárgás receptekkel együtt eredetileg a Bezzeganyán jelent meg.

2010. november 11., csütörtök

Sütőtökleves



Előzőleg sosem készítettem még sütőtökből levest, de régóta izgatja a fantáziámat. Végül lányom kedvében járva próbálkoztam meg vele, mert ő a leglevesesebb pillanatnyilag a családban. ennek megfelelően a lehető legegyszerűbb fűszereket használtam.

Egyéb fűszerei lehetnek: rozmaring, római kömény, gyömbér, narancs, szerecsendió, chili. Egzotikusabb fűszerezésnél tejszín helyett kókusztej is mehet bele. Babáknak fűszerezés nélkül, sűrűbb püréként adható.

Mindenkinek elnyerte a tetszését, nekem leginkább akkor jött be, amikor jól megcsepegtettem tökmagolajjal.


Recept


80 dkg sütőtök felkockázva (tiszta súly)

1,2 liter húsleves/alaplé

egy közepes fej hagyma

egy evőkanál aprított rozmaring

mokkáskanálnyi szerecsendió

1-2 gerezd fokhagyma

1,5 dl tejszín

só, bors

tökmag, tökmagolaj

A tököt a felaprított hagymával, fokhagymával, a fűszerekkel lábosba teszem, a levessel felöntöm és 30 percig főzöm kis lángon, miután felforrt. Ha a tök már puha, turmixolom a levest, felforralom, hozzáadom a tejszínt és pár perc alatt összeforralom. Tálaláskor pirított tökmaggal, tökmagolajjal díszítem, de zörgősre sütött bacon vagy pirított zsemlekocka is mehet bele „betétnek.”

Az írás a Bezzeganyán jelent meg, ahol péntekenként találkozhattok a receptjeimmel.

2010. július 1., csütörtök

Aszalt szilvás májpástétom


Már korábban is írtam arról, hogy bolti felvágott helyett inkább házi készítésű kenyérre való kencéket, húskészítményeket eszünk. Most is ehhez a témához következik egy recept, amely a kenőmájas helyettesítésére illetve kiváltására szolgál, ugyanis annál sokkal finomabb.
Az ötlet a Négy évszak ételei – Tél az Aranysárkány vendéglőben c. szakácskönyvből származik – ez az étterem Szentendrén a mai napig üzemel-, de azért módosítottam az eredeti recepten.
Ezúttal pecsenye libamájat használtam, de bármilyen szárnyasmájból, sőt sertésmájból is elkészíthető. A receptben szereplő adag óriási mennyiség, 8-10 főnek előételként simán elegendő, ha pedig csak felvágott helyett akarnánk a kenyerünkre kenegetni, elég az adag fele 4 főre, több napra is. Friss kenyéren vagy pirítóson egyaránt finom.

Recept

50 dkg pecsenye libamáj
egy közepes fej hagyma
2 tojás
20-25 dkg bacon vékony szeletekben
10-12 szem aszalt szilva
3 dkg vaj

A pástétom fűszerkeverékhez:
egy negyed szerecsendió
egy babérlevél
5 szem szegfűbors
egy teáskanál majoranna
egy teáskanál koriandermag
egy teáskanál kakukkfű
egy teáskanál feketebors

Először a fűszerkeveréket készítem el, ehhez az alkotóelemeket fűszerdarálón (kávédarálón) finomra őrlöm.

A felaprított hagymát a vajon puhára párolom.
A májat a párolt hagymával aprítógépben/ turmixgépben ledarálom, beleütöm a tojásokat, hozzáadok két teáskanál pástétomfűszert, kevés sót, majd még egyszer egyneműre turmixolom.
Egy pástétomformát (püspökkenyér-forma, téglaforma, félgömbforma is jó) kibélelek a baconnel, úgy,hogy a szalonnacsíkok a forma szélén túllógjanak, mert majd ezek fedik be a pástétomot.
Az edénybe beleöntöm a májas keveréket, beledugdosom a magozott aszalt szilvát, majd visszahajtom a baconszeleteket, hogy teljesen befedjék a májat. Ha nem elég, teszek még rá egy-két szeletet.
A sütőt 150 fokra előmelegítem. Egy tepsibe annyi vizet öntök, hogy a pástétomforma derekáig érjen, beleállítom az alufóliával alaposan lefedett pástétomot és másfél óráig sütöm-gőzölöm. Ha kész, kihűtöm, majd hűtőben tartom másnapig, akkor már szeletelhető.
Nálunk többen is az aszalt szilvás részre utaztak, úgyhogy lehet bele többet tenni – alig tudtam olyan darabot fotózni, amiben maradt.

2010. február 5., péntek

Sajtkrémes kiflik


A fotóim közt felfedeztem a sajtos kifliket, és arra is rájöttem, hogy receptet még nem írtam a kép mellé, úgyhogy ez következik.
Igazából nem nagy kunszt, a leveles tészta készítésének, ugyanis nem vagyok hajlandó nekifogni idő és türelem hiányában, nekem megteszi a bolti is. Mindig van itthon, mert nagyon jól jön, ha váratlan vendég toppan be és meg szeretném kínálni valami ropogtatnivalóval.
A kiflik tölteléke egy nagyon sűrűre főzött sajtos besamel. A fehérmártás alapszabálya az egyensúly- ahány deka vaj, annyi deka liszt és annyi deci tej - , amit itt fel kell borítani, különben az egész töltelék kifolyik, úgyhogy az alaprecepthez képest fele mennyiségű tejet használok. Így sincs garancia arra, hogy nem szökik meg a töltelék, de a kifolyó, majd hűlés hatására megszilárduló sajtos massza is igen finom csemege, eddig panasz nem érkezett, hogy egy részét a tepsiből kellett kinyalni :-). Érdemes a sajtkrémhez karakteres ízű sajtot használni, mert trappistával nem lesz túl aromás a dolog.

Recept

Egy doboz leveles tészta (fagyasztott vagy friss)
3 dkg vaj
3 dkg liszt
2 dl tej
15dkg reszelt sajt (most emmentáli)

frissen reszelt szerecsendió


Először elkészítem a sajtkrémet, mert hidegen töltöm majd a tésztába. Ehhez sűrű besamelt készítek: a vajat felolvasztom, rádobom a lisztet, fehéredésig keverem, a tűzről félrehúzva felöntöm tejjel folyamatos keverés közben. Sóval, reszelt szerecsendióval ízesítem és sűrűre főzöm. Ha kész, leveszem a tűzről és a reszelt sajttal jól kikeverem.
A felengedett leveles tésztát megpróbálom körlappá nyújtani. A körlapot annyi cikkre vágom – mint a tortát – ahány kiflit szeretnék. A cikkelyek szélesebbik végére egy púpos kanál tölteléket halmozok, és feltekerem a tésztát, törekedve a kifli alakzat elérésére. A süteményeket sütőpapírral bélelt tepsire fektetem és előmelegített 200 fokos sütőben aranysárgára sütöm, kb. 15 perc alatt. Langyosan vagy hidegen kínálom borkorcsolyaként, vagy teához.

2009. november 12., csütörtök

Sajtos csicsóka krémleves


Még tavasszal elültettünk pár csicsókagumót lesz ami lesz alapon. Igazából nem is étkezési céllal, hanem dísznövényként kívántuk használni, hogy a kutyáknak leválasztott telekrész kicsit takarásban legyen. A kihajtott növényekkel egyáltalán nem foglalkoztunk. Szeptemberben aztán láttuk, hogy ebben a tápanyagban gazdag, ámde jóformán feltörhetetlen talajban valami történt, a növények tövénél kezdett a föld felpúposodni. Tegnapelőtt aztán vettem a fáradtságot és a legnagyobb növényt kitekertem a földből. A gyökerek között hatalmas mennyiségű csicsókagumót találtam, és még a földben is maradt a termésből, úgyhogy boldogan nekiálltam szedegetni. A kidöntött egy darab növény alatt legalább 3-4 kiló gumó termett, tehát csicsókából jól el leszünk látva a téli vitaminszegény időszakban. Ennek megfelelően a blogon a közeljövőben gyakran fordulnak majd elő csicsókás receptek.
Elsőként ezt a levest készítettem el.
A felöntéshez zöldséglét használtam, amit másfél liter vízből, két nagy sárgarépából, egy póréból, egy fehérrépából és egy darabka zellerből főztem, só nélkül, de aki erre lusta, akár vizet, vagy leveskockát is használhat (én maradnék a víznél).


Recept

50 dkg csicsóka
egy kis fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1,5 liter zöldséglé
1 dl tejszín
8 dkg reszelt sajt
2-3 evőkanál citromlé
frissen reszelt szerecsendió
só, bors
5 dkg vaj

A tálaláshoz
Pirított zsemlekocka
Reszelt sajt

A csicsókáról ledörzsölöm a földet, ez egyszerűbb, ha előtte fél órát ázik meleg vízben. Mivel a gumók fehér héjúak, én nem hámoztam meg őket, de ha valakinek így szimpatikusabb, meg is pucolhatja.
A vajat felforrósítom, rádobom a felaprított hagymát, fokhagymát, kevés sót és pár percig kevergetve sütöm. Ekkor hozzáadom a feldarabolt csicsókát és ezt is megfuttatom a hagymás vajon. Ezt követően felöntöm az egészet a zöldséglével, ízesítem sóval, borssal, szerecsendióval, és addig főzöm, amíg a gumók teljesen megpuhulnak. Ekkor a csicsókát pár merőkanál lével kimerem, és botmixerrel pürésítem. A pürét visszaöntöm a lábosba, felforralom a levest, hozzáadom a tejszínt, a sajtot és a citromlét, és addig főzöm, amíg a sajt elolvad. Tálalásnál a levest zsiradék nélkül pirított zsemlekockára merem és megszórom rszelt sajttal.

2009. november 1., vasárnap

VKF! XXIX. - Sütőtökös sertéshúsgolyók


A Max által kiírt gombócos VKF!-re szezonális alapanyagot is tartalmazó étellel szerettem volna készülni, mégpedig húsos fogással, mert édesség nem jutott az eszembe.
Ehhez kapóra jött a sütőtök, amely már csak a közelgő Halloweenre tekintettel is jó választás.
Így született meg a sütőtökös húsgombócok ötlete.
A sütőtököt reszelve kevertem a húsmasszába, és a hagyományos fasírttól eltérő, keleties fűszerezést alkalmaztam. A húsgolyókat nem paníroztam, így kevésbé lettek ropogósak, de a kísérlet nagyon jól sikerült, aki kóstolta, annak ízlett, beleértve kislányomat is.
A sütőtökös húsmassza fűszerezhető zsályával, fokhagymával is, ebben az esetben még kis kockákra vágott mozzarellát is keverhetünk bele.
Köretnek csípős káposztasalátát, chiliszószt és sült krumplit ettünk mellé, lányom brokkolis krumplipürével tömte magába.

Recept

50 dkg darált sertéshús
25 dkg nyers reszelt sütőtök (tisztított súly)
4 gerezd fokhagyma
4 szál újhagyma
egy vastag szelet kenyér
egy tojás
2 cm-es gyömbérgyökér
egy mokkáskanál szerecsendió
egy kiskanál őrölt koriander
só, bors
olaj

A kenyeret kisebb darabokra vágom, kevés vízzel megöntözöm és állni hagyom, míg megszívja magát. Az újhagymát felkarikázom és egy kiskanál olajon lassú tűzön megfonnyasztom.
A húst mély tálba teszem, hozzákeverem a párolt újhagymát, a kenyeret, a sütőtököt, a reszelt fokhagymát és gyömbért, és a fűszereket. Végül a tojással is jól összedolgozom, mert ez fogja össze a masszát. Sütés előtt fél órát pihentetem, hogy az ízek jobban összeérjenek.
Serpenyőben kevés olajat forrósítok, a masszából kis golyókat formálok és mindkét felüket kb. két-két percig sütöm, hogy kapjanak egy kis kérget. A golyókat papírtörlőn lecsepegtetem, sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatom, és 160 fokos sütőben 10-15 perc alatt készre sütöm. Akár melegen, akár kihűtve is tálalható, salátákkal, mártogatósokkal.


2009. október 28., szerda

Sülttök torta


Amióta gyerekem van, az ízlésem az övével együtt formálódik. A legjobb példa erre a sütőtök. Én eddig azt hittem, hogy nem szeretem, tavaly vele is megkóstoltattam, neki sem ízlett. Idén eljött a sütőtök szezonja és olyan szép darabokat lehet kapni, hogy gondoltam, megint megkínálom vele Zsófit. A kísérlet sikerült, a kislányom olyan nagy rajongója lett ennek a zöldségnek, hogy egy negyedet simán bevág akár köretnek is. És ami a legmegdöbbentőbb, én is beleettem, és nekem is ízlett. Azóta gyártom a sütőtökös ételeket, meg persze simán sütve is esszük. Elkészítettem Dolcevita sütőtökös gnocchiját, ami isteni, és ez a sütemény is igen ízletes lett.
A recept a Good Food online-ról származik. A sütemény ízében nagyon hasonlít a felhasznált fűszerek miatt a répatortára, de a tésztája egész más, ez sokkal tömörebb, de nedvdús, nem száraz, nagyon finom. Annyit változtattam, hogy reszelt tökhús helyett ugyanannyi megsütött tök húsát használtam. A leírt a mennyiségből óriási adag lett, kipróbáláshoz én ajánlom az adag felezését.

Recept

28 dkg liszt
egy sütőpor
30 dkg nádcukor
2 evőkanál szódabikarbóna
2 evőkanál fahéj
fél evőkanál szerecsendió
fél evőkanál őrölt gyömbér
17,5 dkg mazsola (ezt kihagytam)
fél teáskanál só
négy felvert tojás
20 dkg olvasztott vaj
egy narancs reszelt héja
egy evőkanál narancslé
50 dkg reszelt sütőtök/ sült sütőtök kihűtve

A töltelékhez

25 dkg mascarpone
4-5 evőkanál porcukor
egy lime leve és reszelt héja
fél citrom leve

A sütő előmelegítésével kezdem,- nagyon gyorsan kész a tészta összeállítása – légkeverésen 160 fokra, egyéb esetben 180 fokra állítom. A sütőformát kibélelem sütőpapírral, majd összekeverem a tésztát.
A szárazanyagokat – az első kilenc hozzávalót- összekeverem egy nagy tálban. Másik mélyebb edényben a felvert tojást és az olvasztott vajat kikeverem, beleteszem a narancshéjat- és levet is, majd beleszitálom a szárazanyagokat és fakanállal összeforgatom. Végül hozzáadom a tököt is. A masszát a sütőformába öntöm, és az eredeti recept szerint 30 perc alatt, szerintem meg 50-55 perc alatt megsütöm. A süteményt rácsra téve teljesen hagyom kihűlni.
A töltelék hozzávalóit kikeverem, és a kihűlt, félbevágott tortát megtöltöm vele. Lehet a krémsajtos tölteléket a torta tetejére kenve mázként is használni.
A süteményt hűtőben tárolom, de szobahőmérsékleten tálalom.

2009. október 21., szerda

Répatorta Good Food módra


Ahogy a képen is látszik, jó pár hete van annak, hogy ezt a répás sütit megsütöttem. A recept Mary Cadogan nevéhez fűződik és a Good Food oldalán találtam.
Annyira jól sikerült sütemény ez, hogy a jövőben répatortát csak e recept alapján fogok sütni. Nagyon szaftos, a felhasznált fűszerektől kicsit karácsonyi hangulatú, az ízét a mascarponés máz tökéletesen kiegészíti. Az eredeti recept szerint cukormázzal kellett volna bevonni, de én ezt nem szeretem, másrészt pedig nekem a répatortához a krémsajtmáz passzol a legjobban narancs vagy citrom ízesítéssel.
A sütemény további előnye, hogy semmi más nem kell hozzá, csak egy reszelő a répához, és egy fakanál, amivel összekeverhető a massza.
Egyetlen hátrányát azonban sikerült felfedezni: túl hamar fogy el.

Recept

17, 5 dkg nádcukor (kristálycukrot használtam)
175 ml napraforgó olaj
3 enyhén felvert nagyméretű tojás
14 dkg reszelt répa
10 dkg mazsola (ezt kihagytam)
egy nagy narancs reszelt héja
17 dkg liszt
fél csomag sütőpor
egy evőkanál szódabikarbóna
egy evőkanál őrölt fahéj
fél evőkanál szerecsendió
fél evőkanál reszelt gyömbér

A tetejére

25 dkg mascarpone
egy citrom leve
4-5 evőkanál porcukor

A sütőt 180 fokra – légkeverésen 160 fokra – előmelegítem. A sütőformát sütőpapírral kibélelem.
A cukrot az olajjal és a tojásokkal összekeverem, beleforgatom a répát, a mazsolát és a narancshéjat.
A lisztbe belekeverem a sütőport, a szódabikarbónát és a fűszereket, majd beleszitálom a répás keverékbe. Az egészet éppen csak összeforgatom, lágy és folyékony masszát kell kapnom.
A tésztát a formába öntöm és 40-45 percig sütöm, majd rácsra téve hagyom teljesen kihűlni.
A bevonathoz a mascarponét a citromlével és a cukorral habosra keverem, és széles pengéjű késsel elegyengetem a répás süti tetején. Hűtőbe teszem, de fogyasztás előtt legalább fél órát hagyom szobahőmérsékleten állni.

2009. szeptember 10., csütörtök

Csillagtökkel rakott csirke


Eddig azt hittem, hogy nem szeretem a csillagtököt. Múlt héten azonban kiderült, hogy ez nem így van. Attila nagymamája hozott egy náluk termett patisszont, kellett hát valamit kezdenem vele. Régen, amikor egyszer vettem, kivájtam és megtöltöttem, de nem ízlett, mert a csillagtök húsa kásásra főtt, azt meg én nem szeretem. (Valószínűleg a zöldség sem volt jó minőségű). Végül úgy döntöttem, hogy egy húsos, rakott ételbe rejtve tüntetem el, hátha úgy ízleni fog. Így is lett, jó kis egytálétel kerekedett belőle. Én csináltam mellé köretet is, de teljesen felesleges, elég a csillagtök a hús mellé.
Könnyen elkészíthető étel, a legmacerásabb bennne a patisszon megtisztítása, amely – jó kés híján – nem a legegyszerűbb feladat.

Recept

Egy nagyobb csillagtök
50 dkg csirkemell filé
15 dkg reszelt sajt
egy mozzarellagolyó
10 dkg vaj
egy nagy pohár tejföl
2 gerezd fokhagyma
szerecsendió
só, bors


A csillagtököt meghámozom (negyedekre vágva a legegyszerűbb), kiszedem a magházát, és kisujjnyi vastagra szeletelem. A vaj felét serpenyőben megforrósítom, és a zöldségszeleteket aranybarnára sütöm benne, közben sóval ízesítem. A sült patisszonnal kirakom egy nagyobb tepsi alját.
Abban a zsiradékban (ha nincs elég, a maradék vajból teszek még hozzá), amiben a csillagtök sült, kisütöm a szeletekre vágott, sóval, borssal ízesített csirkemellet is. A húst elrendezem a patisszon tetején, meglocsolom a sütéshez használt vajjal, majd minden hússzeletre rakok egy szelet mozzarellát. Az öntethez a tejfölt a reszelt sajttal, áttört fokhagymával, sóval, szerecsendióval kikeverem, majd elosztom a csirke és a csillagtök tetején úgy, hogy mindenhova jusson.
A tepsit 170 fokra előmelegített sütőbe tolom, és kb. 25 perc alatt készre sütöm az ételt.
Aki nagyon éhes, készíthet mellé párolt rizst, de egyébként magában is fogyasztható.

2009. augusztus 5., szerda

Padlizsánfasírt


Továbbra is tart a padlizsán-mániám, igyekszem minél több formában elkészíteni, és persze folyamatosan vadászom a recepteket. (Aki szintén szereti ezt a zöldséget, annak jó hír, hogy még egy padlizsánsaláta recept van a tarsolyomban, hamarosan felteszem.)
Így találtam a padlizsánfasírt receptjére a Blikk Nők Konyha júliusi számában. Először kicsit kételkedtem, hogy össze fog állni a massza, nekem több morzsát kellett használni, mint amennyit a recept írt, de végül sikerült és a végeredmény is finom lett. A fűszerezésen azért szokás szerint változtattam, a petrezselyem mellé tettem hozzá bazsalikomot, egy kevés római köményt és fokhagymát is.
Jó könnyű nyári étel – annak ellenére, hogy olajban sült - , azoknak ajánlom, akik szeretik a rántott zöldségeket, de azt is elviselik, ha van az ételben egy kis plusz csavar.


Recept

60 dkg padlizsán (három kisebb méretű darab)
két tojás
10-15 ek. zsemlemorzsa (nálam házikenyér-morzsa)
pár szál petrezselyemzöld
4-5 levél bazsalikom
egy csipet őrölt szerecsendió
egy mokkáskanál őrölt római kömény
két-három gerezd fokhagyma
só, bors
olaj a sütéshez

A padlizsánt meghámozom és nagyobb kockákra vágom. Forró sós vízben puhára főzöm, jól lecsöpögtetem, majd hagyom kihűlni. Botmixerrel pépesre töröm, hozzáadom a felaprított zöldfűszereket, a tojásokat, a reszelt fokhagymát, szerecsendiót, sózom, borsozom, és annyi zsemlemorzsával keverem össze, hogy vizes kézzel formálható masszát kapjak (ez legalább 10 evőkanál). Kisebb fasírtokat formázok a padlizsános krémből, a maradék morsába forgatom és forró olajban aranybarnára sütöm. Hideg tejföllel/joghurttal és hagymás paradicsomsalátával tálalom.

2009. június 12., péntek

Spenótos túrógombóc


Tegnap készítettem ezeket a gombócokat a hűtőben leledző maradékok mielőbbi eltüntetése céljából. Sokan azt gondolhatják, hogy ezek a kényszer szülte ételek nem igazán jók, mert az ember kezét megkötik a felhasználandó maradékok, vagy túl kevés/túl sok hozzávalóból lehet gazdálkodni, de nekem pont ennek az ellenkezője a tapasztalatom: gyakran a maradékokból születnek a legfinomabb ételek. Gondolok itt például a wokos ételekre, vagy a rakott zöldségekre, melyek általában szintén maradék hús/rizs vagy egyéb élelmiszerek felhasználásával készülnek.
Ennek a gombócnak a
No Saltyn talált malfatti recept az alapja, de tehéntúró és főtt krumpli felhasználásával készítettem, kicsit eltérő mennyiségekkel, úgyhogy mégsem ugyanaz.
Én fokhagymás vajjal és parmezánnal ettem, de valamilyen könnyű paradicsomos szósszal is biztos nagyon jó.
Attila megkóstolta, és annyit fűzött hozzá, hogy milyen jó kis köret. Erre mondtam neki, hogy szerintem ez főétel, mire ő: „Nekem ez túl könnyű.” No comment.

Recept

25 dkg zsírszegény tehéntúró
15 dkg főtt áttört krumpli
30 dkg tisztított leveles spenót
egy kis fej hagyma
3 tojás
6 dkg reszelt sajt
18-20 dkg liszt
só, bors
szerecsendió
10 dkg vaj
2-3 gerezd fokhagyma

parmezán a tálaláshoz

A hagymát apróra vágom és 2 dkg vajban megpárolom. Rádobom a spenótot és addig főzöm, amíg megpuhul és a leve teljesen elpárolog. Ízesítem sóval, borssal, frissen reszelt szerecsendióval és hozzákeverem az áttört krumplit. Kicsit hagyom hűlni.
Mély tálban összekeverem a villával kicsit megtört túrót a három tojással és a reszelt sajttal, fűszerezem sóval, kicsit megborsozom. Ha a spenót már kihűlt, a túrós masszához adom és jól összekeverem. Ekkor kanalamként adom hozzá a lisztet, amelynek mennyisége attól függ, mennyire nedves a túró. Jól összekeverem a masszát, akkor jó, ha vizes kézzel formálható. Vizet forralok, megsózom, a masszából vizes kézzel gombócokat formálok és kifőzöm őket. Akkor jók, ha feljönnek a víz tetejére. Amíg a gombóc fő, a maradék vajon lassú tűzön megsütöm a felszeletelt fokhagymát, ebbe szedem ki a lecsepegtetett gombócokat, amelyeket kicsit meg is kapatok a vajban. Reszelt parmezánnal tálalom.

2009. április 30., csütörtök

Görög rakott krumpli


Ez a recept akár bemelegítésül is szolgálhat a XXV. VKF-re, mivel fő alapanyaga a krumpli. Azt nem tudom, hogy mennyire autentikus, illetve autentikus-e egyáltalán, de az kiderült számunkra, hogy nagyon finom. Attilának jobban ízlik, mint a hagyományos rakott krumpli, így biztos gyakran fog szerepelni az étlapon.
Az étel olyan, mint egy muszaka padlizsán nélkül, tehát tényleg lehet némi görög beütése, de a recept F. Nagy Angélától való. Az eredeti fűszerezést én megváltoztattam, görögösebbre vettem, meg hát ez inkább való a mi ízlésünknek.
Egy előnye van a muszakához képest – amit egyébként imádok - : semmi nem fog olajszagot árasztani, hiszen a krumplit héjában kell megfőzni, ezáltal a készítése sem igényel egésznapos elfoglaltságot.

Recept

1 kg krumpli
50 dkg darált hús
egy nagy fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
egy ágacska rozmaring
egy nagy üveg Mutti paradicsom passata (700 gramm)
fél mokkáskanál római kömény
egy mokkáskanál fahéj
szerecsendió
só, bors
5 dl tej
5 dkg vaj
5 dkg liszt
olívaolaj


A krumplit héjában megfőzöm, még melegen megtisztítom, majd hagyom kihűlni, mert csak így lehet normálisan szeletelni. Ezalatt elkészítem a mártásokat.
A húsos-paradicsomos raguhoz a felaprított hagymát és fokhagymát olívaolajon megfuttatom. Rádobom a húst, ízesítem rozmaringgal, római köménnyel, sózom, borsozom és morzsalékosra pirítom. Ráöntöm a paradicsomot, hozzáadom a fahéjat és kb. negyed óra alatt összerotyogtatom.
A besamelhez a vajat felolvasztom, megfuttatom rajta a lisztet, felöntöm a tejjel és addig forralom, amíg besűrűsödik. Sóval, borssal, szerecsendióval és egy-két csepp citromlével ízesítem.
Ezután összeállítom az ételt. Vajjal/olajjal kikent tepsibe lerakok egy réteg felkarikázott krumplit, bőségesen megöntözöm a raguval, utána megint krumpli, megint ragu, a tetejére krumpli kerüljön. A tepsit előmelegített sütőbe tolom és 180 fokon kb. fél órát sütöm. Ekkor kiveszem, ráöntöm a besamelt, visszatolom az ételt a sütőbe, amíg a teteje halványbarnás-rózsaszínes színt nem kap.

2009. április 11., szombat

Medvehagymás metélt


Még mindig böjt, még mindig medvehagyma.
Ezt a gyors tésztaételt igazándiból magamnak készítettem vacsorára, de azért (legalább) kétszemélyes adagban, reménykedve, hátha életem párjának is elnyeri tetszését. Igazam lett, megkóstolta, ízlett neki.
A medvehagymás mártást gyakorlatilag nem is fűszereztem, hagytam érvényesülni e tavaszi növény ízét. A tejszínnel és a krumplival nagyon jó ízharmóniát alkotott a medvehagyma.
A rakott krumpliból kimaradt főtt krumplit abból a megfontolásból tettem bele, hogy ha a krumplis tésztát kedveljük, így sem lehet rossz, és nem csalódtam.


Recept

2 tojásból 20 dkg liszttel készült házi metélt
3 kis szem főtt krumpli
10 dkg medvehagyma
fél fej lilahagyma
4 dl tejszín
6 dkg vaj
frissen reszelt szerecsendió



Először a mártást készítem el, mert ez várhat, a tészta viszont nem.
A vajat mélyebb serpenyőben felolvasztom, beledobom a kisebb darabokra vágott krumplit és aranybarna kérget sütök rá. Ha ez megvan, rádobom a felkarikázott lilahagymát és a medvehagymát, és addig kevergetem, amíg kissé összeesik. Sózom, reszelek rá kevés szerecsendiót. Felöntöm a tejszínnel és 4-5 perc alatt összeforralom.
A hozzávalókból megcsinálom a házitésztát, egy órai pihentetés után géppel kinyújtom, metéltre vágom. A tésztát kifőzöm, lecsöpögtetem és a medvehagymás szószba belekeverve kicsit összemelegítem az ételt.

2009. március 19., csütörtök

Spenótos ricottás cannelloni


Amióta szert tettem a tésztagépre, nagyon gyakran eszünk házilag készített tésztát. Hogy ez ne legyen unalmas, és ne csak a „sima”, metéltre vágott tésztát együk, cannellonit készítettem, mikor jött Attila anyukája babanézőbe. Pontosabban készítettünk, mert ebből a konyhai tevékenységből Attila is szívesen kiveszi a részét: a tésztát mindig ő gyúrja, a nyújtást is előszeretettel végzi, úgyhogy a cannelloninál nekem jóformán csak a töltés maradt. Meg persze én csinálom a tölteléket és a mártást is.
A választásom a spenótos-ricottás töltelékre esett, és nem bántam meg. Mindenkinek ízlett, bár Attila morgott egy kicsit, hogy nem húsos, meg ugye paradicsomos, de azért megette. Szerintem ez igazi női kaja, a csajok tudnak igazán rajongani érte.

Recept

A tésztához
20 dkg liszt
2 nagy tojás

A töltelékhez
50 dkg leveles spenót (most fagyasztott)
25 dkg ricotta
2 gerezd fokhagyma
3 dkg vaj
szerecsendió
feketebors

A mártáshoz
2 db 400 grammos hámozott paradicsom konzerv
egy evőkanál olívaolaj
egy ág rozmaring
két gerezd fokhagyma

A tetejére reszelt parmezán

A tésztához valókat homogén tésztává gyúrom, majd legalább fél órát pihentetem folpackba csomagolva a hűtőben.
A töltelékhez megolvasztom a vajat, megfuttatom rajta a felszeletelt fokhagymát, rádobom a spenótot, megpárolom. Ízesítem sóval, borssal, frissen reszelt szerecsendióval, majd lehúzom a tűzről, és ha már langyos, belekeverem a ricottát.
Elkészítem a paradicsomszószt is. Ehhez a felforrósított olívaolajon megfuttatom a fokhagymát, ráöntöm a paradicsomot, beledobom a rozmaringot, sózom, és kb. fél óra alatt készre főzöm.
Most következik a nagy attrakció. A tésztát a géppel kinyújtom (6-os fokozat) és betöltöm. Úgy csináltam, hogy a tésztaszalag szélére hosszában tettem egy csík tölteléket, ráhajtottam a tésztát, majd elvágtam, így kaptam egy olyan töltött tésztát – szám szerint 15 darabot - , mint egy kis szivar. Kivajazott, két merőkanálnyi paradicsommártással „megágyazott” tűzálló tálba fektettem a töltött tésztákat úgy, hogy a szélek találkozása került alulra, majd rákanalaztam a paradicsomszószt, a tetejét megszórtam parmezánnal. Előmelegített 180 fokos sütőben fél órát sütöttem. A tányéron további parmezánt szórtunk még rá.

2009. március 3., kedd

Brokkolis tepsis csirke


Még a múlt héten készítettem ezt a csirkés ételt ebédre. Ismét az itthon talált alapanyagokat használtam fel. A tejföl meg a sajt nálunk állandó szereplő, úgyhogy erre a két hozzávalóra mindig számíthatok, mellé társult a csirkemell, meg a fél zacskó fagyasztott brokkoli. Ezekből állítottam össze ezt a tepsis brokkolis csirkemellet.
Ilyen ételeknél én a csirkemellet mindig elősütöm, mert nem szeretem, ha csak fő a tejfölös-sajtos mártásban, ráadásul így az íze is finomabb. Amíg a csirkét elősütöm, a brokkolinak is van ideje roppanós-puhára főni, ezután pedig csak össze kell dobni a hozzávalókat egy megfelelő jénaiban, és már mehet is a sütőbe, ahonnan kb. fél óra múlva már ki is vehetjük az elkészült ebédet.

Recept

60 dkg csirkemell
30 dkg brokkoli
egy gerezd fokhagyma
3 dl tejföl
10-15 dkg reszelt sajt (most parmezán és edami keveréke)
3 dkg vaj
pár levélke rozmaring
só, bors
szerecsendió

A csirkemellet lapjában szeletekre vágom, sózom, borsozom, majd kevés, rozmaringgal ízesített olajban elősütöm. Úgy szeretem, ha kívül aranybarna kérget kap. Amíg a csirke sül, sós vízben megfőzöm a brokkolit, pár perc elég neki, nem kell szétfőzni, mert úgy gusztustalan, másrészt még sütőbe is kerül majd. Ha a csirke és a brokkoli is megvan, kivajazok egy jénait vagy más sütőtálat, belefektetem a csirkeszeleteket, és elrendezem rajtuk a brokkolirózsákat. A tejfölt kikeverem kevés sóval, frissen reszelt szerecsendióval, meg egy gerezd eszelt fokhagymával és a zöldséges húsra öntöm. Az étel tetejét megszórom a reszelt sajttal. Előmelegített sütőben 20-30 perc alatt megsütöm úgy, hogy a teteje aranybarna legyen. Rizzsel tálalom, amit meglocsolok a sütés közben keletkező tejfölös szafttal.

2009. február 23., hétfő

Krumplis brokkoli-krémleves


Mostanában igen gyakran készítem ezt a levest, főként akkor, amikor nem nagyon van időm ebédet főzni. Az a jó benne, hogy alig kell hozzá valami, a készítése gyakorlatilag nem igényel időráfordítást, viszont nagyon finom és a szép zöld színével becsempész a tányérunkba egy kis reményt, hogy talán idén is lesz tavasz.
Korábban már szerepelt a blogon egy
másik brokkoli leves is, de én most ebbe vagyok nagyon beleszerelmesedve, nagyon szeretem a tiszta zöldséges ízt és jelenleg eszembe nem jut ezt sajttal eltorzítani.
Ahhoz, hogy a leves megfelelő állagú legyen, mindenképp azt ajánlom, hogy turmixban pürésítsük, csak így lesz igazán selymesen krémes. (Amikor turmixolom, mindig megjegyzem, hogy milyen jó lesz majd, ha Zsófi enni fog, ezt simán kaphatná, persze só-bors nélkül.)

Recept

50 dkg brokkoli
egy nagyobb szem krumpli
1.2 liter húsleves/víz
két gerezd fokhagyma
egy deci tejszín
só, bors
frissen reszelt szerecsendió

Igen rövid leírás következik. A rózsáira szedett brokkolit és a felkockázott krumplit a fokhagymával a húslevesben megfőzzük. Ha kész, leturmixoljuk, majd a lábosba visszaöntve ízesítjük sóval, borssal, szerecsendióval és a tejszínnel összeforraljuk. A tányérban díszítésképpen meg lehet csepegtetni tejszínnel. Mehet mellé vajas pirítós, sajtos melegszendvics, de mi legutóbb magában ettük.

2009. január 19., hétfő

Tejszínes sültkarfiol-krémleves


Nagyon szeretem a gasztronómiai témájú tévéműsorokat, főleg a külföldieket, mert sok érdekességgel lehet bennük találkozni.
Így kaptam fel a fejem a sültkarfiol-krémlevesre is, amely egy étterem-átalakítós műsorban került bemutatásra. Arra abszolút nem emlékszem, hogy mi volt benne, hogy csinálták, de maga az ötlet valahogy megragadt.
Volt itthon egy nagyon kis fej karfiol, amiből levest terveztem készíteni, mert a tegnapról megmaradt ebédet ettük ma is, ami azonban önmagában kevés lett volna. Eszembe jutott
megint a tévéműsorban szereplő leves, így rákerestem az interneten, és a talált receptet főztem meg.
Szerintem nagyon finom és nem utolsósorban elég könnyen és olcsón készíthető, különleges füstös ízt kap a hozzávalók megsütésétől. Aki nem szereti a karfiolt, annak is érdemes kipróbálnia, mert nem a megszokott karfiolízzel fog találkozni.Én most csak magában tálaltam tejszínnel megpettyezve, de lehetett volna bele pirított zsemlekockát tenni, vagy sajtos pirítóst ropogtatni hozzá.

Recept

Egy pici fej karfiol
Egy vöröshagyma
Két gerezd fokhagyma
Két közepes krumpli
Egy liter húsleves
Egy deci tejszín
Olívaolaj
Só, feketebors
Csipetnyi fűszerpaprika
Szerecsendió

A sütőt 170 fokra előmelegítem. Sütőpapírral kibélelek egy tepsit, és beleteszem a 2-3 evőkanál olívaolajban megforgatott karfiolrózsákat, a félbevágott hagymát és a héjában hagyott fokhagymát, majd puhulásig sütöm őket, ez kb. fél óra. Nem kell aggódni ha megbarnulnak, ez adja majd a leves színét.
A sült zöldséget lábosba teszem, hozzáadom a két krumplit felkockázva, felöntöm a levessel és addig főzöm, amíg a krumpli vajpuha nem lesz. Közben ízesítem a fűszerekkel. Ha a krumpli megfőtt, a zöldségeket kihalászom a léből és botmixerrel pépesítem, majd a pépet a lébe öntöm. Jól elkeverem, felforralom, hozzáöntöm a tejszínt és még egy-két perc alatt összeforralom. Azt nem mondanám, hogy fotogén, de tényleg nagyon finom.

2008. december 23., kedd

Pórés-sonkás csirkemell


Vettünk egy gyönyörű parasztsonkát, ezért mostanában amibe illik, teszek is. Nem gyorspácolt, műízű utánzatra kell gondolni, hanem lesózott, igazi házi sonkára, amit megrendelésre készít a hentesünk. Érdemes megvenni, mert nagyon kiadós, kerül majd belőle a töltött káposztába, az újévi lencsébe, meg reggelire, vacsorára és sorolhatnám….
A most következő ételbe is tettem sonkát, így gyakorlatilag a mártást nem is kellett ízesíteni, a sonka finom füstössége ezt feleslegessé tette. Gyorsan elkészíthető szombati ebéd lett belőle


Recept

50 dkg csirkemell
egy szál póréhagyma
15 dkg nyers füstölt sonka
2 gerezd fokhagyma
só, bors
szerecsendió
3 dl tejszín
5 dkg vaj

A csirkemellet kisebb kockákra vágom és a felforrósított vajban aranybarnára sütöm, közben sózom, borsozom. A húst kiveszem a serpenyőből és félreteszem, a visszamaradó vajba beledobom a felkarikázott póréhagymát és kis lángon puhára sütöm. Ekkor kerül bele a felcsíkozott sonka, amellyel még pár percig kevergetem. Ezután ráöntöm a tejszínt, sózom, borsozom, szerecsendiót reszelek bele, majd visszateszem a csirkét a serpenyőbe és addig forralom a mártással együtt, amíg az kissé be nem sűrűsödik. Spenótos rizs volt a körete.

2008. december 10., szerda

Sajtmártásban sült szűzpecsenye


Hétvégén ezzel a hirtelenjében kigondolt fogással arattam sikert az unokázó nagymamáknál.
Az étel bármilyen hússal kivitelezhető, de én mégis szűzpecsenyét választottam, mert szerintem kiadós, jó ízű, sovány, mégsem száraz húsféle. Négy személyre két szűzpecsenyét szoktam venni, ennyiből három kisebb érmét vágok, amit kissé kilapogatok, ez a mennyiség egy étkezésre nagyétkűeknek is teljes mértékben elegendő. A sajtos mártás miatt az étel eleve laktató, még desszertet sem csináltam, annyira elteltünk vele.

Recept

Két szűzpecsenye
5 dkg vaj
egy evőkanál olaj
egy ág rozmaring
só, frissen őrölt feketebors
10 dkg emmentáli sajt vékony szeletekre vágva
3 dl tejszín
20 dkg gorgonzola
két gerezd fokhagyma
szerecsendió

A húst érmékre vágom, ezeket lapjukra állítva kissé megveregetem, sóval meghintem, tekerek rá borsot. Serpenyőben felforrósítom a vajat meg az olajat, beledobom a rozmaringágat és a szeleteket elősütöm. Ha már kaptak egy barnás kérget, átszedem a húsokat egy tepsibe, és mindegyikre rakok egy-két vékony szelet sajtot. Miután a húst kiszedtem a vajból, beleöntöm a serpenyőbe a tejszínt és felforrósítom. Ekkor belemorzsolom a gorgonzolát, belereszelem a fokhagymagerezdeket, szerecsendióval, és ha szükséges, sóval ízesítem, egy-két percig forralom, majd a tepsiben várakozó hússzeletekre öntöm. Előmelegített, 200 fokos sütőbe teszem, és 10-15 percig sütöm, amíg a mártás kissé besűrűsödik és kap egy kis aranybarna színt. Sült krumplival tálalom. A mártásba még egy deci száraz fehérbort is lehet tenni, jó passzol hozzá.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails