A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szendvicskrém. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szendvicskrém. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. március 10., kedd

Hummusz, pita, miegymás




Pár hete megsütöttem Gabojsza pitáját, és messzemenően egyetértek a véleményével, én sem fogok többé pitát venni, inkább magam készítem.
Fűszeres, római köménnyel sütött csirkehússal, hummusszal és tzadzikivel ettük. Szégyenszemre csak a pitáról tudam értékelhető fényképet készíteni, a többiről katasztrofális képek készültek, újabbakat meg nem tudtam csinálni, mert addigra minden elfogyott. A csicseriborsó krémről is csak egy, majdnem használhatatlan kép készült, ez van. Most a hummusz általam kedvelt – kevéssé autentikus - receptje következik.

Recept

2 doboz csicseriborsó konzerv (vagy 30 dkg száraz csicseriborsó)
3 evőkanál tahini (szezámmag paszta)
egy gerezd fokhagyma reszelve
egy teáskanál őrölt római kömény
egy szárított thai chili morzsolva
fél citrom leve
három evőkanál olívaolaj


Ha nem konzervet használok, az egy éjszakán át áztatott csicseriborsót másnap puhára főzöm. A főzőlevet elteszem, lehet, hogy kell belőle egy kevés a pürésítésnél.
A konzerv csicseriborsót levétől lecsepegtetem, kicsit le is öblítem.
A hozzávalókat a turmixgép poharába öntöm és egyneművé kevertetem a géppel. Ha túl sűrű, a főzőlével/nagyon kevés vízzel lehet higítani, de én inkább sűrűre hagyom, úgy szeretem, ha egy kicsit darabos marad.
A még langyos pitával igen finoman lehet mártogatni.

2008. július 29., kedd

Padlizsánkrém variációk


A családunk erdélyi ága hatására évtizedek óta készítünk és eszünk – főleg – nyáron padlizsánkrémet, amely manapság igen divatossá vált kenyérre való kence.
Már korábban is említettem, hogy vita dúlt az ortodox és reformpárti családtagok közt az ételt illetően, ugyanis az eredeti receptet Erdélyből magukkal hozó nagyszüleim nem tettek bele fokhagymát, a főzni kedvelő és tudó anyukám tesz bele. Két tűz közé pedig apu került, aki tisztelte ugyan a hagyományt, de nagyon szerette a fokhagymát.
Végül mindenki a maga szájíze szerint csinálta. Én mindenesetre a fokhagymásra szavazok.
Másrészt szeretek új ízeket is kipróbálni, ezért legutóbb joghurttal, közel-keleti fűszerekkel ízesítve készítettem el.
Úgy látszik, ez az étel családunkban mindig is a konfliktusok forrása lesz, mert az arabos ihletettségű krémbe én tettem pár levél mentát, erre Attila közölte, hogy ő így nem eszi meg (pedig finom volt…). Már előre kíváncsi vagyok, hogy ha a lányom megszületik és felcseperedik, vele min fogunk összetűzni a padlizsánkrémmel kapcsolatban.

Recept

A hagyományos változathoz

2 padlizsán
közepes fej hagyma
3-4 gerezd fokhagyma
fél dl olívaolaj
mustár
citromlé
só, bors

A joghurtos verzióhoz

2 padlizsán
két kiskanál tahina (szezámmagkrém)
egy kis pohár joghurt
3-4 gerezd fokhagyma

késhegynyi őrölt római kömény
só, 3-4 levél friss menta

Mindkét változathoz először megsütöm a padlizsánt. Általában sütőben csinálom, csak beteszem tepsibe és addig sütöm, amíg a héja megfeketedik. Ez kb. 40 perc. Utána lehúzom a héját és a húsát tálba teszem. (Trükk: a forró sült padlizsánt megspriccelem hideg vízzel, a tepsire borítok egy-két percre egy konyharuhát. A kialakuló gőztől szinte ledobja a héját.)
A hagyományos változathoz a padlizsánt botmixerrel pépesítem, hozzáadom a zúzott fokhagymát, finomra vágott hagymát, ízesítem mustárral, citromlével, sóval és borssal, majd habverővel belekeverem az olívaolajat úgy, mint a majonézhez szokás.
A joghurtoshoz éppen csak összevagdalom a padlizsánt, hozzáadom a tahinát, a joghurtot, felaprított fokhagymát és mentát. Sóval, római köménnyel ízesítem, összekeverem.
Mindkét változatot behűtöm, tálalás előtt kb. 20 percig szobahőmérsékleten hagyom állni, és friss kenyérrel vagy pirítóssal, paradicsom és fekete olajbogyó kíséretében tálalom. A képen a joghurtos látató.


2008. március 10., hétfő

Lazacos szendvicskrém


Ezt a szendvicskrémet még a névnapi összejövetelre készítettem. Nagy sikere volt, a 6-8 személyre méretezett adagot öten tüntettük el. Igazándiból nem recept, csak pár hozzávaló összekeveréséből álló zseniális kombináció, egyetlen hátránya van: egyszerűen nem lehet abbahagyni.

Aki nem szereti a kaprot, hagyja ki, bár nálam a kapor és a lazac elválaszthatatlan társai egymásnak.

Amit semmiképpen nem hagynék el mellőle, az a nyers uborka, üdítően hat a füstös-sós halkrém mellé.

Finom hozzá a feketekenyér, a barna kenyérből készült pirítós, most azonban egyszerű, friss ropogós bagettel ettük.

Alkoholt fogyasztók számára autentikus kísérő lehet vodka mellé (ezt mi kihagytuk).

Recept

20 dkg füstölt lazac
2 evőkanál olajban eltett lazactörmelék
3 doboz natúr Philadelphia krémsajt
egy csokor kapor
pár csepp citromlé
egy kisebb fej lilahagyma

A füstölt lazacot késsel apróra vágom. A krémsajtot tálba teszem, hozzáadom a kétféle halhúst, a felaprított kaprot és lilahagymát, pár csepp citromlevet, és kikeverem. Ha túl sűrű lenne, egy-két evőkanál tejföllel lehet lazítani. Sót semmiképpen ne tegyünk bele a hal miatt.
Fogyasztás előtt egy-két órát érlelem a hűtőben.
Péksüteménnyel és nyers uborkával tálalom.

2007. október 10., szerda

Zöldfűszeres boursin


A boursin eredetileg egy francia friss sajtféleség, amelyet fokhagymával, zöldfűszerekkel és borssal ízesítenek.

Nálunk amikor kicsi voltam, apukám készítette mindig. Annyira fűszeresen csinálta, hogy alig bírtuk megenni, de én nagyon szerettem. Ő csak durvára tört borssal és fokhagymával ízesítette, de én jobban szeretem a zöldfűszeseset.


Igazából ez nem a francia boursin receptje, de házilag előállítani az eredeti ízvilágot szerintem az alábbiak szerint lehet.

Recept

15 dkg juhtúró
15 dkg krémsajt (ezúttal Philadelphia)
4 gerezd fokhagyma
pár levél bazsalikom
egy újhagyma
pár szál petrezselyem
olivaolaj vagy puha vaj
só, durvára őrölt bors

A juhtúrót kikeverem a krémsajttal, lágyítom pár csepp olivaolajjal. Az újhagymát zöldjével együtt felaprítom, összevágom a zöldfűszereket, és hozzáadom a keverékhez a zúzott fokhagymával együtt, megborsozom. Sózni csak akkor kell, ha a juhtúró nem elég sós.
Pár órára hagyom összeérni a hűtőben.

Ha vendégek jönnek, lehet a krémből golyókat csinálni és durvára tört borsba vagy zöldfűszerekbe forgatni. Legjobban rozskenyérrel vagy friss bagettel, vörösbor mellé szeretem.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails