Ezt az ételt talán egy hónapja főztem. Kiindulási alapja az volt, hogy a nyúlhús nekünk leginkább párolva, zöldségekkel főzve jött be leginkább. Az eddigi főzéseim során rendszerint bort használtam hozzá, de most úgy döntöttem, kipróbálom sörrel is. A barna sör mellett döntöttem, gondoltam, hogy a karamelles íze jól fog passzolni a nyúl húsához. Igazam lett, nagyon finom ételt sikerült készíteni.
2011. november 17., csütörtök
Barna sörben párolt nyúl
Ezt az ételt talán egy hónapja főztem. Kiindulási alapja az volt, hogy a nyúlhús nekünk leginkább párolva, zöldségekkel főzve jött be leginkább. Az eddigi főzéseim során rendszerint bort használtam hozzá, de most úgy döntöttem, kipróbálom sörrel is. A barna sör mellett döntöttem, gondoltam, hogy a karamelles íze jól fog passzolni a nyúl húsához. Igazam lett, nagyon finom ételt sikerült készíteni.
2011. június 27., hétfő
Kakukkfüves sült nyúl
Vannak nyulaink, saját célra tartjuk őket, így a nyúlhús is tányérra kerül mostanában. Készítettem már belőle vadast, paprikást, aszalt szilvás-vörösboros ragut, de újabban tepsiben sütöm, amióta kikísérleteztem ezt a receptet. Nem kell nagy dolgokra gondolni, az egésznek az a lényege, hogy a szárazabb nyúlhús a füstölt szalonna és a fehérbor kedvező hatásának köszönhetően vajpuhára sül, ízét pedig a mellette sült zöldség és a felhasznált zöldfűszer gazdagítja. Jelenleg ez a kedvenc nyulas fogásunk, de még jópár ötletem van, hogy miként lehetne elkészíteni.
Recept
Egy egész nyúl (kb. 1,5 kg)
10-15 dkg füstölt szalonna
25 dkg gomba
4-5 szál sárgarépa
2-3 közepes fej hagyma
egy fej fokhagyma
só, bors
friss kakukkfű és rozmaring
egy-két evőkanál olaj
egy deci száraz fehérbor
A nyulat feldarabolom (a gerincről levágom a két combot, két lapockát, a gerincet megfelezem), a gerincen levő hártyát leszedem. A húst besózom, megborsozom és egy tepsiben – amiben a sütőbe kerül majd – az olajon minden oldalát megpirítom a húsrészeknek.
Ezután rászórom a felaprított zöldfűszereket, minden darabra fogvájóval rátűzök egy szép szelet szalonnát. Melléteszem a lapjában félbevágott fokhagymafejet és a negyedelt hagymákat, aláöntöm a bort és az előmelegített 170 fokos sütőbe teszem. Fél óra múlva körérakom a megpucolt, de egészben hagyott répát és az egész gombafejeket, ha szükséges, öntök alá kevés vizet és a hús puhulásáig sütöm, a sütési idő végén a hőfokot kissé feljebb emelem és a húst pirosasra sütöm. Krumplipürével szoktuk enni.
2010. december 20., hétfő
Ageni aszalt szilvás nyúl
Ma sikerült egy tényleg fantasztikus ebédet készítenem nyúlhúsból, Rick Stein receptje alapján. Túlzás nélkül állíthatom, hogy eddig ez a legjobb étel, amit nyúlból készítettem.
Gazdag fűszeres íze miatt akár a karácsonyi asztalon is megállná a helyét, aki pedig idegenkedne a nyúltól, bátran készítheti vadhúsból (szarvas, őz) is.
A recept egyébként a Francia Odüsszeia c. könyvből való, amelyből filmsorozat is készült. Pár éve az egyik ismeretterjesztő csatorna is a műsorára tűzte, én nagyon szerettem a hangulatát és persze a recepteket.
Recept
Egy nagyobb fiatal nyúl darabolva
8 dkg füstölt szalonna
6 kisebb fej hagyma
4 sárgarépa
5 dkg zeller
25 dkg aszalt szilva
egy üveg száraz vörösbor
rozmaring
kakukkfű
2 babérlevél
2 evőkanál liszt
só, bors
A szalonnát felkockázom és egy mélyebb lábosban kiolvasztom. Rádobom a megtisztított, félbevágott hagymákat és barnára pirítom, majd kiszedem a lábosból. A nyúldarabokat megsózom, megborsozom és a visszamaradt szalonnazsírban aranybarbára pirítom. Megszórom a húst a liszttel, megforgatom a húsdarabokat, majd hozzáteszem a már megpirított hagymát és a nagyobb darabokra vágott sárgarépát a zellerrel együtt. Ekkor kerül bele az aszalt szilva fele és egy pohárnyi kivételével – ami Rick Stein szerint a szakácsot illeti – a vörösbor is. Az ételt enyhén utánasózom, beleteszem a babért, meg ízlés szerint a többi zöldfűszert, felforralom, majd takaréklángon addig főzöm, amíg a hús meg nem puhul. Ha a nyúl már vajpuha, kiszedem a mártásból, amibe beleszórom a maradék szilvát – ha még szükséges, kevés cukrot/mézet – és 3-4 perc alatt átforralom.Ezután visszateszem a nyulat a szaftba és egy-két perc alatt átmelegítem az ételt.
Krumplipürével, burgonyagombóccal vagy-krokettel mennyei, akár ünnepi fogás is lehet.