A következő címkéjű bejegyzések mutatása: jégsaláta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: jégsaláta. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 27., vasárnap

Zöldbabsaláta



Nagy nehezen eljutottam az idei első bejegyzés megírásához, már épp ideje volt. 
Nem tudom, ki hogy van vele, én mostanában egyre jobban kívánom a könnyebb, zöldséges ételeket, friss salátákat, na meg a tavaszt, úgyhogy most is egy salátareceptet fogok megosztani.
Egyik kedvencünk  a zöld vajbab, gyakran használom salátának, zöldköretnek. Ha ezt az alapot dúsítjuk lecsöpögtetett olajos tonhallal, esetleg szardíniával, pár szem főtt újkrumplival és főtt tojással, az öntetben a narancslét citromlére vagy gyenge ecetre cseréljük, és olajbogyóval díszítjük, kész is a nizzai saláta (salade nicoise).
Recept

30 dkg roppanósra főtt zöldbab (vajbab)
egy kisebb fej lilahagyma
2-3 szem paradicsom
10 dkg mozzarella
fél fej zöldsaláta (jégsaláta, római saláta)
egy marék ruccola
só, frissen őrölt bors
olívaolaj
egy kicsi narancs leve

A lilahagymát félbe, majd vékony szeletekre vágom, a paradicsomot vékonyabb cikkekre szeletelem, a salátát felcsíkozom vagy kisebb darabokra tépem, a sajtot felkockázom. A főtt, kihűlt babot tálba teszem a többi hozzávalóval, megszórom sóval, borssal, ráfacsarom a narancs levét és megöntözöm olívaolajjal. Behűtöm kb. egy órára, de fogyasztás előtt 15 perccel szobahőmérsékleten tartom, hogy az olaj ne legyen dermedt.

2009. október 30., péntek

Burrito


Pár hete vettem két zacskó tortillát, és múlt héten el is jött az ideje annak, hogy elkészítsem.
Biztos voltam benne, hogy megtöltöm, de abban nem, hogy mivel. Először enchilada-t akartam csinálni, de aztán a jóval egyszerűbb burrito győzött. Marhahúsos töltelékkel, friss zöldségekkel
töltöttem, chiliszószt és tejfölt tettem bele, de lehetett volna hozzá guacamolét, vagy babpürét is csinálni, és bármilyen hússal, vagy akár csak zöldséggel is tölthető.
Igazi vendégvárós kaja, mert mindenki úgy készítheti el magának, ahogy tetszik, és a vendéglátónak csak a belevalókat kell el- illetve előkészítenie.
Tortillát sütni egyébként nem ördöngösség, nálunk Attila szokta, de most így egyszerűbb volt, mert azért a negyed hatkor beeső holtfáradt férfiember nem biztos hogy örülne, ha még a vacsoráját is magának kellene elkészítenie.
A töltelék ötlete a Vince Kiadó Mexikói ízek című füzetecskéjéből származik.

Recept

8 db tortilla
50 dkg marhahús (hátszín)
egy nagy hagyma
2 gerezd fokhagyma
római kömény
fahéj
egy babérlevél
5 dl húsleves
olaj

A töltéshez

jégsaláta
lilahagyma
kápia paprika
tejföl
chiliszósz

A főzés itt gyakorlatilag a töltelék elkészítését jelenti. Ehhez a hagymát félfőre vágom és kevés olajon barnára pirítom. Rádobom a felkockázott marhahús, körbepirítom. Megszórom római köménnyel, fahéjjal, beledobom a babérlevelet, a felszeletelt fokhagymákat, sózom, majd felöntöm a húslevessel (víz is megteszi) és puhára párolom. A hús akkor kész, ha teljesen puha, és a párolólevet magába szívta. Ekkor két villa segítségével a húst összetöröm, szálaira tépkedem.
Ekkor jöhet az összeállítás. A lepényeket száraz serpenyőben pár másodperc alatt megmelegítem. A tortillát megkenem a húsos töltelékkel, szórok rá felcsíkozott salátát, hagymát és paprikát, csepegtetek rá chiliszószt és tejfölt, majd a tortilla felém eső, alsó felét felhajtom, utána a két oldalát is behajtom, majd feltekerem.

2009. április 7., kedd

Laposkenyér-saláta


Végre tavasz van! Ilyenkor az ember szervezete – legalábbis az enyém – teljesen átáll a könnyebb ételekre, jobban esik egy tányér saláta, vagy könnyű tészta, mint mondjuk a csülkös bableves (mondjuk az nekem mindig jól esik…).
Ennek jegyében készült el a vasárnapi ebéd is, igaz, kedveztem a család egyetlen férfitagjának, mert a zöldség mellé azért befigyelt egy kisebb méretű bőrös karaj a vásárlásnál, így azt sütöttem meg jó ropogósra. A hús mellé dobtam a végén pár szem krumplit, neki ez volt főként a köret, de úgy látszik, őt is megérintette a tavasz, mert bőszen lapátolta a salátát is.
A lényegre térve Nigella műsorában láttam hasonló salátát, csak ott bátrabb a fűszerezés, menta és szömörce is kerül bele. Ezt nálunk Attila nem szereti, úgyhogy elhagytam. Éppen ezért fattusnak, arab kenyérsalátának sem nevezném.


Recept

Fél fej jégsaláta
3 szem paradicsom
egy fej édeshagyma/lilahagyma
egy kígyóuborka
egy szikkadt házi pitakenyér
fél citrom leve
olívaolaj
só, oregánó

A pitát késsel kinyitom, forró sütőben kb. öt perc alatt kopogós-ropogósra sütöm, majd ha már langyosra hűlt, darabokra tördelem.
A salátához a hozzávalókat tetszőleges méretűre darabolom, mély tálban összekeverem, ízesítem a sóval, csipet oregánóval, ráfacsarom a citromot, meglocsolom olívával és beleszórom a pita felét. Így érlelem kb. egy órát szobahőmérsékleten, majd tálalásnál beledobom a maradék laposkenyeret is. Tálalás előtt egy órával érdemes elkészíteni, hogy a pita egy része felszívhassa a salátaöntetet.
Lehet gazdagítani fetával, olajbogyóval, sült paprikával, petrezselyemmel, vagy amivel csak tetszik.

2008. június 15., vasárnap

VKF 16/1. - Tonhalas szendvics


A piknikről valahogy mindig az jut eszembe, hogy kimegyünk a szabadba, leterítünk egy kockás takarót, körülötte kényelmesen lekucorodunk és elővesszük a különféle hideg fogásokból álló elemózsiát, amit jóízűen elfogyasztunk. Valahogy úgy néz ki az egész, mint Szinyei Merse képén.
Gyorsan hozzáteszem, nem igazán szoktunk ilyet csinálni, inkább a szabadtűzi főzést, bográcsozást, grillezést választjuk, de megfogadtam, hogy ha meglesz a baba, csapunk egy-két pikniket is.
Szerintem tehát a piknikre hideg, könnyen kézben tartható és különösebb macera nélkül kézzel elfogyasztható ételeket érdemes készíteni, főtéelnek például valamilyen gazdag szendvicset, salátát, desszertnek pedig tökéletesek a kevert tésztás-piskótás sütemények, de lehet vinni pogácsát, termoszban gyümölcslevest és így tovább. Azért egy hűtőtáska nem árt.

Fentieknek megfelelően a
Gourmandula által kiírt fordulóra egy szendviccsel és egy sütivel készültem. A süti receptje a következő bejegyzésben olvasható.

A mi piknikünk ma reggel zajlott az étkezőben, mert kint szakadt az eső...

Recept

2 doboz tonhal konzerv (olajban eltett)
3 szál újhagyma
egy doboz krémsajt (Philadelphia)
majonéz
só, bors
jégsaláta
főtt tojás
sokmagvas toast kenyér

A tonhalkrémhez a konzerveket tálba teszem, az egyiket lecsepegtetve, a másikat olajával együtt. Hozzáadom a felkarikázott újhagymát, a krémsajtot, sózom, borsozom és annyi majonézzel keverem össze, hogy könnyen kenhető krémet kapjak. Én előző este készítem el, hogy az ízek összeérhessenek és felhasználásig légmentesen zárható dobozkában tárolom.
A piknik reggelén állítom össze a szendvicseket. Ehhez a kenyérszeleteket megkenem a halas krémmel, ráfektetek egy jégsaláta levelet, ezt kirakom főtt tojás-karikákkal, majd lefedem egy másik kenyérszelettel. Kissé össze is nyomom, félbevágom, hogy két csinos háromszöget kapjak, majd alufóliába csomagolva szállítom a tett helyszínére.
Paradicsomot mindenképpen kínálok mellé, nagyon jól passzol a tonhalhoz.


2008. május 7., szerda

Hamburger házilag


Ez is a hosszú hétvége terméke, hirtelen felindulásból elkövetett gyors ebéd, egy kissé lassabban, mint ahogy az a gyorséttermekben szokás.

Nem mondom, hogy néha nem csúszik le egy két mekis szendvics, de azért ebben a formában sokkal elfogadhatóbb a hamburger, már csak azért is, mert legalább tudom, mit teszek bele.

A húspogácsát marhahúsból készítem és faszénparázson sütöm meg, a belekerülő zöldségek tetszés szerint variálhatók, lényeg, hogy legyenek frissek. Mehet bele sajt, bacon - ez most kimaradt –, mustár és ha már gasztrobűnözés folyik, ketchup és majonéz. Ez utóbbiak a boltból érkeztek, akárcsak a hamburgerzsömle.

Kisebb étkűeknek egy, nagyevőknek két burgert számítok. A megadott mennyiségből hat burgert állítottunk elő.

Recept

50 dkg darált marhahús
egy-két gerezd fokhagyma (elhagyható)
só, bors
a sütéshez kevés olaj

hamburgerzsömlék
jégsaláta, paradicsom, uborka, lilahagyma
sajtszeletek
ketchup, mustár

A húst darálás után a sóval, borssal jól összedolgozom, mehet bele egy-két gerezd finomra aprított fokhagyma is, de ez fakultatív.
A faszenes grillen parazsat állíttatok elő a ház urával, ezalatt a zöldségeket vékony karikára vagdalom, a salátát akkorára tépkedem, amekkorák a zsömlék.
Ha jó a parázs, a húsmasszából olajos kézzel kb. fél-egy centi vastag lepényeket formálok, melyeket vékonyan megkenek olajjal (csak pár csepp), és a grillen megsütöm.
A zsemléket félbevágom, a parázs felett/mikróban átmelegítem, majd mindegyikbe teszek egy-egy levél salátát, erre jön a húspogácsa a sajttal a tetején, majd rá a többi zöldféle és a mártások tetszés szerint.
Jól csúszik mellé a sör…

2008. április 21., hétfő

Tortilla ebédre




Nagy nehezen rászántuk magunkat erre a kajára a hétvégén. Pontosabban rávettem Attilát, hogy csinálja meg a tortillát, én pedig elkészítettem az összes további összetevőt.
Immár hagyomány, hogy a pitába, tortillába szánt húscafatokat dagadóból állítom elő, amit sütőben vajpuhára sütök, majd vékony szálakra vagdosva serpenyőben, nagy lángon zsiradék nélkül lepirítok. Ezzel a módszerrel ropogós, de nem száraz hús az eredmény.
A tortillát búzalisztből készítjük, illetve Attila készíti, mer én idegösszeomlást kapok attól, hogy nem tudom megfelelően kinyújtani.
A tortillába most babpüré, zöldség és chilis-fokhagymás tejföl került, de mehetne bele
guacamole is.

Recept

A tortillához
25 dkg átszitált búzaliszt
2,5 dl meleg víz

A húshoz
50 dkg nem túl zsíros sertésdagadó (a laposabb vége)
római kömény
rozmaring
só fél citrom leve
darált erős paprika
kevés olaj

A tortillába
Jégsaláta csíkokra vágva
Uborka, paradicsom felkockázva
Újhagyma felkaikázva

A babpüréhez
25 dkg vörösbab
egy chilipaprika
egy fej hagyma
2-3 gerezd fokhagyma
pár szem egész feketebors
2 kisebb babérlevél
olaj

A tálaláshoz chilivel és egy gerezd zúzott fokhagymával kikevert tejföl.

A babpüréhez az előző este beáztatott babról leöntöm az áztatóvizet és felteszem főni annyi hideg vízben, amennyi ellepi. Beledobom a babérlevelet, borsot, chilipaprikát, és puhára főzöm. Ha már vajpuha, egy edényben olajon megpárolom a hagymát és a fokhagymát, majd beleteszem a levétől leszűrt babot. Pár percig sütöm, majd krumplinyomóval áttöröm, a bab főzőlevével higítom. Kb. olyan állagúnak kell lennie, mint egy sűrűbb krumplipüré. Tálalásig hűlni hagyom.
A húst besózom, bedörzsölöm római köménnyel, rozmaringgal és a paprikakrémmel, kiolajozott tepsibe fektetem és megkapatom mindkét oldalát erősebb tűzön. Mérsékelem a lángot, a tepsit lefedem alufóliával és kb. egy óra alatt puhára párolom, majd leveszem a fóliát és kissé megpirítom a tetejét. Tálalásig ezt is félreteszem.
A tortillába való zöldségeket felaprítom és tálba teszem.
A tortillához a lisztet a meleg vízzel rugalmas tésztává gyúrom, majd átengedem a terepet Attilának, aki kb. 22 cm átmérőjű papírvékony lepényeket nyújt belőle.(Szám szerint 5 db jött ki belőle.) Ezeket forró száraz serpenyőben 2-3 perc alatt megsütöm. Akkor jó, ha az alja halványbarna foltokat kap. Nagyobb tányérra borítva egymásra rétegezem, mint a palacsintát.

Amikor elérkezik végre az evés ideje, a húsból nagyon vékony csíkokat-szálakat vágok és kis serpenyőben zsiradék nélkül ropogós pirosra pirítom.

Az összes hozzávalót az asztalra teszem.
Mindenki a tányérján állítja össze az ebédjét: a tortillát megkenjük a babpürével, rászórunk tetszőleges mennyiségű zöldséget, arra kerülnek a húscafatok, amit pár kanál chilis-fokhagymás tejföllel locsolunk meg, majd megpróbáljuk feltekerni, mint a palacsintát.

Igazi társasági kaja, nem lehet kulturáltan enni, viszont nagyon finom.

2007. december 16., vasárnap

Nagy Családi Összejövetel I. - marinált tenger gyümölcsei saláta




Ma volt a Nagy Családi Összejövetel, mindkettőnk születésnapja alkalmából.

Mivel jelenleg igen kis helyen vagyunk ideiglenesen összezsúfolódva – ez 35 négyzetméter, amíg fel nem épül a ház - , nincs lehetőségem gálavacsorát vagy ebédet adni, mert le sem tudom jóformán ültetni a vendégeket, így általában kisebb falatokat, vagy előre elkészíthető fogásokat készítek. Ez nálunk a „ büféebéd”. Nyáron persze a kert meg a grill leveszi a vállamról e terhet, de így télen előtérbe kerülnek a lepények,
pompos, saláták és egyéb, kevésbé munkaigényes, vagy előkészíthető ételek.

Nem volt ez másként ma sem. Készült egy kagyló-rák saláta, amihez már előző este elkészítettem a tenger eme gyümölcseit, így kedvükre marinálódhattak saját levükben, a jeles napon pedig csak össze kellett állítani a salátát. Csináltam továbbá kelbimbós lepényt, ami a quiche-hez hasonló, de az alapja leveles tészta, amit Tante Fanny készített el :-) .Volt továbbá füstölt lazac napraforgós kenyérrel és krémsajttal, hogy a
tegnapi irányt ne felejtsük szem elől, és desszertnek csokitorta, amit ezúttal narancsos mascarponehabbal kínáltam.

Mint korábban, most is sorozat-jelleggel megyek végig az elkészített ételeken, idő szűke miatt.

Marinált tenger gyümölcsei saláta recept

20 dkg garnéla (shrimps, jelen esetben mirelit héjas, a súly tisztán mérve)
20 dkg kagylóhús (héj nélküli mirelit)
3 db kápia paprika
negyed vöröshagyma
fél deci fehérbor
3 gerezd fokhagyma
nagy csokor petrezselyem
fél citrom
egy fej jégsaláta
egy nagy narancs
egy lilahagyma
1-2 paradicsom
fél kígyóuborka
olívaolaj
tejföl
majonéz 1 tojásból
kevés ketchup

A garnélát félig fagyos állapotában a héjától megfosztom (ezt egy későbbi postban fogom részletezni) . 2 evőkanál olívaolajat felmelegítek, beleteszem a felaprított hagymát, fokhagymát, a nagyon apróra vágott paprikát (2 db), és kis lángon kevergetve üvegesre sütöm. Ekkor ráteszem a rákot és a kagylót, ráreszelem a citrom héját, sózom, felöntöm fehérborral és addig főzöm, amíg a leve kissé elforr. –ekkor hozzáadom a felaprított petrezselymet, kavarok rajta egyet, majd elzárom a gázt. A kihűlt keveréket másnapig hűtőben lefedve tárolom, pácolódjon csak a saját levében.
A salátát a tálalás előtt állítom össze. A levétől leszűrt rákos-kagylós keveréket a kisebb darabokra tépkedett jégsalátával, a felkockázott naranccsal, a félfőre vágott lilahagymával és a maradék felaprított kápiával összevegyítem, hozzáadom a cikkekre vágott paradicsomot is. Tetszés szerint megszórom friss, aprított petrezselyemmel. Egy tojásból majonézt készítek, amihez hozzákeverem a leszűrt tengeri herkentyűk levét, a ketchupot és egy kevés tejfölt, meg narancslét. Ezt a mártást külön tálkában kínálom a saláta mellé.

Ünnepi asztalra hideg előételként megállja a helyét.

2007. október 14., vasárnap

"Vasárnapi hús" alias rántott karaj


A velem egyidőben szocializálódott korosztály gyermekkorában bizonyosan gyakori vendég volt
vasárnaponként a tányérban a rántott hús, amit sokan "vasárnapi húsnak" is hívnak emiatt.
Általában ezt mindenki szereti, sőt van olyan is - sajnos - aki csak ezt szereti...

Nálunk már nem túl gyakran kerül az asztalra, mert én annyira nem vagyok oda érte, főleg nem az elkészítéséért, viszont kedvesem nagyon szereti, ezért ma ebédre rántott húst csináltam, rizibizivel és salátával.

A bundázásnál azonban eltértem egy kicsit a szokásostól, aminek következtében a panír ropogósabb lett.
Miután tegnap krumpli volt a köret, előre figyelmeztettem a kedvest, hogy kedvenc krumplipüréjéről ne is álmodjon, helyette rizibizi lesz, és friss zöldfélét is készítettem, hogy valami vitamin is kerüljön a szervezetbe.

Recept

fejenként két szelet sertéskaraj (ez a normál adag, nálunk persze dupla ennyi készül)
liszt
tojás
zsemlemorzsa
reszelt sajt (jelen esetben trappista)
reszelt parmezán
só, bors

A hússzeleteket kicsit kiklopfolom, megsózom és félreteszem, amíg előkészítem a bundához valókat. A panír hagyományos, azzal a különbséggel, hogy a felvert tojáshoz són és borson kívül hozzáreszeltem a trappistát (kb. 5 dkg.), a zsemlemorzsába pedig fele-fele arányban parmezánt tettem.
A szeleteket a szokott módon kisütöm, papírtörlőn lecsepegtetem.

A rizibizit most fele sima, fele barnarizsből csináltam: megfőztem a szokásos módon, majd vajon megpároltam a zöldborsót, megszórtam egy csokor felaprított petrezselyemmel és belekevertem a rizsbe. Nekem nagyon bejött, hogy a kétféle rizsnek eltérő állaga van és a barnarizs kicsit diós ízű, ami meg jól passzolt a zöldborsóhoz.

A saláta felcsíkozott jégsalátából és kisebb darabokra vágott paradicsomból készült, ment bele egy adag olajbogyó, olívaolaj és balzsamecet. Újabban a hasonló jellegű salátákra sót nem teszek, helyette egy-két nagyon apróra vágott szardellafilét adok hozzá. Tetejét megszórtam apróra vágott friss bazsalikommal.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails