A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kenyér. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kenyér. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. április 5., kedd

Kovász és kovászos fehérkenyér


Na, ezt sose gondoltam volna magamról. Mármint hogy egyszer valaha is fogok kovászos kenyeret sütni, ráadásul még sikerül is.

2008 decembere óta sütök itthon kenyeret. (Érdekes, hogy a kenyérsütés minden esetben a gyermekágyas időszakhoz köthető nálam, az élesztős kenyér Zsófi lányom, a kovászos kenyérrel való kísérletezés Tomi fiam születéséhez kapcsolható.)

Eddig porélesztővel csináltam, téglaformában sütöttem. Nagyon szerettük mostanáig. Viszont a kovásszal készült kenyérnek akkora sikere volt, hogy nem hiszem, hogy a korábbi recept szerint fogok még sütni.

Az alábbiakban leírom, hogy miként készítettem a kovászt, és hogy használom fel kenyérsütésnél.

Kovász készítése

3 evőkanál teljes őrlésű rozslisztet 3 evőkanál langyos vízzel elkeverek egy befőttesüvegben és langyos helyen 2 napig állni hagyom konyharuhával letakarva. Naponta megkeverem. A kezdetben sűrű tésztában a második napra buborékok keletkeznek, megindul az erjedés, savanykás illata lesz a masszának. Ha hűvösebb van, lehet, több idő kell neki.

  1. A második nap eltelte után ismét hozzáadok 3 evőkanál rozslisztet és ugyanennyi vizet, jól összekeverem és 2 napig ismét állni hagyom, naponta megkeverem.
  2. A megadott idő eltelte után a keverékhez adok 10 dkg fehérlisztet és 1 dl langyos vizet, jól kikeverem és megint két napig hagyom állni. Az élesztőgombák munkájának hatására a sűrű massza felhígul, habos, buborékos lesz. Az így elkészült kovász felét kenyérsütéshez elhasználom, a maradékot pedig tovább etetem, hogy mindig legyen használható kovászom. Az etetéseknél 10 dkg lisztet és 1 dl langyos vizet adok hozzá, megvárom, amíg jól felfut, utána a hűtőben tárolom. Sütés és etetés előtt 1-2 órát hagyom szobahőmérsékleten, hogy jobban dolgozzon az élesztő benne.

Kovászos kenyér

50 dkg liszt (BL80 vagy BL 55 is lehet)

2 teáskanál só

kb. 260 ml langyos víz

25 dkg kovász

A hozzávalókat mély tálba öntöm, robotgéppel kb. tíz perc alatt keményebb tésztát dagasztok belőle. Kézzel is meggyúrogatom, majd kilisztezett tálba téve duplájára kelesztem. Azzal számolni kell, hogy jóval lassabban kel meg, mint az élesztővel készült kenyér.

Ha duplájára nőtt, kiveszem, kézzel kinyújtogatom-húzogatom, megformázom és egy sütőpapírral bélelt téglaformában addig kelesztem, amíg a forma peremét eléri. Ezalatt a sütőt 230 fokra melegítem elő. Ha a kenyér megkelt, sütőpapírostól tepsire helyezem, a tetejét három helyen bevágom ollóval vagy éles késsel, és betolom a sütőbe. Ahogy betettem, a sütő aljára öntök egy deci vizet, hogy jó gőz képződjön. A kenyeret tíz percig sütöm 230 fokon, majd még 15-20 percet adok neki 180 fokon. Utána kiveszem, vizes ecsettel megkenem és rácson hagyom kihűlni, bár néha melegen-langyosan is nekiesünk.

Házi krémsajttal és sonkával mennyei.

2010. november 23., kedd

Ciabatta reggelire


Szombat reggelre készítettem ciabattát Dolce Vita receptje alapján.
Több okom is volt rá, hogy ezzel a kenyérfélével kísérletezzek: egyrészt már régóta tervezem kipróbálni, másrészt nem sütöttünk kenyeret és nem is vettünk, így kellett valami, amit reggelire ehetnénk.
Ekkor jutott eszembe a ciabatta, amely igen hálás jószág, este csak be kell keverni, reggel a megkelt tésztát pedig kisütni, és utána már lehet is enni.
Igaz, amikor összeállítottam, nem gondoltam, hogy ebből bármi ehető is készülhet, mert tényleg olyan, mint a nokedlitészta, de elsőre nagyon jól sikerült. Már csak a formázást kell valahogy elsajátítani.

Recept

7,5 dl liszt+ a tepsihez egy kevés
3,5-4 dl víz
2 kiskanál só
negyed kiskanál porélesztő
pár levélke rozmaring

Az egész dolog lényege a hosszú kelesztési idő, így érdemes legalább 12 órával a sütés előtt összeállítani a tésztát.
Ez igen egyszerű művelet: a hozzávalókat tálba teszem és fakanállal összekeverem. Ezután a masszát szobahőmérsékleten legalább 12 órán keresztül hagyom állni letakarva, ezalatt megkel, olyan lesz, mint a kovász.
A szükséges idő elteltével fakanállal átkeverem és hagyom még fél órát pihenni a tésztát, ezalatt a sütőt 250 fokra előmelegítem (alsó-felső sütés, légkeverés ne legyen). Harminc perc elteltével a folyós tésztából enyhén lisztezett sütőpapírra négy pacát - jó esetben papucsformát vagy téglalapot - formázok és kb. 30 perc alatt aranybarnára sütöm a ciabattákat.
Még melegen, jó sok vajjal megkenve ettem a lányommal együtt, annyira finom volt, hogy alig bírtuk abbahagyni. Estére illetve másnap reggelre sem öregedett meg, tökéletes szendvicsalap illetve kenyér lusta háziasszonyoknak.

2010. augusztus 3., kedd

A férfi kenyere


Amióta dolgozom, Attila van itthon Zsófival, idén szeptemberig, mert akkortól visszavonhatatlanul bölcsis lesz a lány.
Ezt minden apának ki kellene próbálnia legalább pár hónapra, mert egyrészt beletanul a gyerekkel kapcsolatos napi rutinteendők elvégzésébe, ami jól jöhet, ha anyukának valamilyen okból pár napig távol kell lennie, ráadásul fantasztikus, hogy mennyire elmélyíti az apa-gyerek kapcsolatot.
A háziúri teendők azzal is járnak, hogy néha főzni kell. Én munka után általában elkészítem a következő napra az ennivalót nekik, de például a kenyérsütés az itthon levő feladata.
Attila ebbe tökéletesen beletanult, az ő kenyerei szebbek, mint az enyémek, és nekem jobban is ízlik (bár ez lehet azért is, mert mindig finomabb, amit csak úgy elém tesznek).

Egyik nap olvasom az emailjét: „sül a kenyér, most szalonnásat csinálok”. Na, mondom magamban, ez milyen lesz, kíváncsi vagyok.
Miután hazaértem, a képen látható kenyér fogadott. Az egy dolog, hogy szép lett, de finom is, semmi nem volt eltúlozva benne, kellemesen füstös a szalonnától, enyhén fokhagyma ízű, vajjal megkenve nagyon jó.

Recept

50 dkg liszt
egy tasak (7 g) száraz élesztő
2 kiskanál só
2,8-3 dl meleg víz (amennyit a liszt felvesz)
2 evőkanál olaj
15-20 dkg nagyon húsos szalonna
3 gerezd fokhagyma

A lisztből a sóval, olajjal, élesztővel, meleg vízzel robotgép segítségével tésztát dagasztok, akkor jó, amikor a tál falától elválik, nem ragad, hólyagos.Ekkor belegyúrom az apróra vágott szalonnát és hozzáadom a lereszelt fokhagymát is. Átgyúrom, hogy az ízesítő anyagok jól elkeveredjenek a tésztában, majd langyos helyen duplájára kelesztem. Ekkor jól átgyúrom, majd formába teszem, és tovább kelesztem, amíg a forma pereméig fel nem jön,.Ezután hideg, 180 fokra beállított sütőben 30-35 perc alatt megsütöm. Rácsra téve hagyom kihűlni, és próbálom nem megvágni ezalatt az idő alatt (nem mindig sikerül)
Akár 2-3 napig is élvezhető, nem morzsálódó kenyér lesz, mely ízesíthető zöldfűszerekkel, magokkal, vagy tetszés szerint bármivel.

2010. február 23., kedd

Naan, az indiai laposkenyér


Nagy nehezen rávettem magam, hogy feltegyem a már beígért naan-receptet, úgyhogy most ez következik.
Kalandos úton került hozzám a leírás:
Horasz blogján olvastam a Lilahangya-Fakanál duó receptjét, amely végül nálam is befutó lett. Néztem én többféle receptet is, de ez volt a legszimpatikusabb.
Két dologban tértem el: a tésztába az összeállítás során egy kevés őrölt koriandert is tettem, ami előnyére vált, továbbá vékonyabbra nyújtottam, mint a kollégák. Lehet, hogy így ez kevéssé autentikus, de nekem tetszett. Ugyan étteremben készült naant még nem kóstoltam, csak vákuumcsomagoltat, de az általam készített magasan verte azt, nagy sikere volt a
vajas csirke mellett, így biztos lesz még ismétlés.

Recept

50 dkg finomliszt
egy zacskó (7 gr) szárazélesztő
175 gramm natúr joghurt
2 púpos evőkanál tejföl
260 ml langyos víz
1 tk só

egy mokkáskanál őrölt koriander

A hozzávalókból robotgéppel tésztát dagasztatok, majd letakarva kb. egy órát kelesztem. Ezután átgyúrom, 10 darabba vágom, és minden darabból igyekszem kör alakú lepényeket nyújtani, bár ez a legnagyobb kihívás az egészben. A gyengébbeknek- mint én – sem kell elkeseredni, mert Indiában van olyan, hogy könnycsepp alakúra nyújtják, így a kevésbé sikerült darabokra ezt a formát ráhúzhatjuk.
A lepényeket szárazon felforrósított serpenyőben sütöm meg mindkét oldalukon, akkor forgatom, ha elkezd pöttyösödni az alja. Érdemes melegen vagy legalább langyosan kínálni, mert frissen az igazi.
Ha maradna – bár nem valószínű - , kiszáradva nayon jó kis ropogtatnivaló, de
arab kenyérsalátába is kiváló, csak győzze az ember abbahagyni….

2009. december 2., szerda

Töltött kenyér


Ezt a kenyeret hirtelen felindulásból sütöttem. Attilának zúzapörköltet főztem vacsorára, de én nem szeretem a zúzát, így padlizsános tésztát készítettem magamnak. A padlizsános raguból maradt pár kanálnyi, amit kidobni nem akartam, ez lett a töltelék alapja, amit főtt sonkával és sajttal egészítettem ki.
A tészta az a kenyértészta, amit rendszeresen sütök, csak ez most nem a megszokott téglaformában készült.
A végeredmény nagyon finom, egy pohár bor mellé rágcsálnivalóként, előételnek, vagy vacsorára egy pohár teával.
Egyetlen negatívum, hogy a feltekerés nem sikerült a legtökéletesebben, a sajt sütés közben kifolyt, ezért aki próbálkozna vele, annak javaslom, hogy ne mozzarellát, hanem valamilyen kemény, kevésbé olvadós sajtot használjon.

Recept

A padlizsánraguhoz

Egy padlizsán
3 gerezd fokhagyma
2 evőkanál olívaolaj
4 evőkanál passzírozott paradicsom (passata)

5 szelet főtt sonka
5 szelet sajt/ egy golyó mozzarella

A kenyértésztához
50 dkg liszt
két csapott teáskanál só
2 evőkanál olívaolaj
egy zacskó szárazélesztő (7grammos)
2,8-3 dl langyos víz


A tésztához valókból robotgép segítségével rugalmas tésztát dagasztok és duplájára kelesztem.
Amíg a tészta kel, a raguhoz a padlizsánt felkockázom és 15 percre besózom, majd a kiengedett levét lemosom, lecsepegtetem. Az olívaolajat felforrósítom, rádobom a padlizsánt, a felszeletelt fokhagymát és kevergetve puhára sütöm-párolom. Hozzáadom a paradicsomot, sózom, beleszórom a bazsalikomleveleket és pár perc alatt erős lángon összefőzöm. Sűrűnek kell lennie, hogy ne áztassa el a tésztát.
A megkelt tésztát kicsit átgyúrom, lisztezett felületen kb. gáztepsi méretűre nyújtom. A széleken 2-3 centis sávban szabadon hagyom a tésztát. Gondolatban harmadolom a tésztalapot, a középső harmadot megkenem a padlizsános szósszal, a tetején elosztom a sonka-és sajtszeleteket, majd a töltelékre óvatosan ráhajtom az alsó, majd a felső harmadot. (Én a formázást sütőpapírral bélelt tepsin végeztem, hogy ne kelljen rakosgatni a megtöltött kenyeret, amely így a töltést követően mehet is a sütőbe. ) A megtöltött tésztát 15-20 percig pihentetem, a sütőt közben 200 fokra melegítem. Pihentetés után a kenyeret vízzel megkenem, és kb. 30-40 perc alatt megsütöm. Hagyom legalább langyosra hűlni és csak utána szeletelem.

2009. augusztus 28., péntek

Tojással töltött dagadó


Nem szoktam töltött dagadót készíteni, az az anyósom reszortja a családban, egyik receptje már korábban szerepelt is a blogon. Mostanában viszont nem nagyon főz, Attila meg nagyon szereti, így nekiveselkedtem. A próbálkozás olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy azóta már többször is készítettem.
Nagyon jó hideg ebéd salátával ebben a nagy melegben, de a már unalmas felvágottak kiváltására is használható.
Mivel eddig mindig csak simán sütöttem meg ezt a húsrészt, és most sem terveztem másként, természetesen szóltam is a hentesnek, hogy nem kell felszúrni, sőt, nem muszáj, hogy vastagabb húst adjon. Na, emiatt akadt is egy kis nehézségünk, mert három részre kellett vágnunk a húst és ezeket a kisebb darabokat szúrtuk fel, így viszont sokkal csinosabbak lettek a töltött húsok.
A töltéshez javasoltam habzsák használatát, ami nagyon bevált, semmi nem lett maszatos és teljesen egyenletesen sikerült megtölteni a húst, ráadásul ki sem folyt sütés közben a töltelék, arról nem beszélve, hogy egy szempillantás alatt sikerült a töltést megoldani.
Ez a töltelék egy teljesen hagyományos változat, ami gazdagítható májjal gombával, a főtt tojás pedig helyettesíthető bármilyen párolt zöldséggel, de akár aszalt gyümölcsökkel is.

Recept

Egy töltésre alkalmas, felszúrt dagadó
5-6 főtt tojás
1 nyers tojás
egy közepes fej hagyma
egy zsemle, vagy egy szelet kenyér
egy nagy csokor petrezselyem
só, bors
olaj
kömény
kakukkfű

A zsemlét vagy kenyeret felkockázom (én házikenyeret használtam), és vízbe áztatom, majd kinyomkodom. A hagymát apróra vágom, a petrezselymet felaprítom. Kevés olajon megfonnyasztom a hagymát, hozzáadom a kinyomkodott kenyeret, és egy kicsit megpirítom. Rászórom a petrezselymet, keverek rajta egyet, hogy a hő hatására egy kicsit összeessen, majd hagyom langyosra hűlni. A főtt tojásokat apróbb kockákra vágom, hozzáadom a hagymás kenyeres masszát, elkeverem egy nyers tojással. Sóval, borssal ízesítem, habzsákba töltöm, és megtöltöm vele a húst. (A habzsákra nem teszek véget, így könnyebben kinyomható a massza.) A nyílást hústűvel összetűzöm, de össze is lehet varrni. A dagadót kívül sóval, kakukkfűvel és egész köménnyel bedörzsölöm, és kevés, jól felforrósított olajon elősütöm. Utána fóliával lefedem, kevés vizet öntök alá és kb. egy órát sütöm 170 fokos sütőben. Ezután 200 fokra emelem a hőmérsékletet, és a fóliát levéve pirosra sütöm a töltött húst. Ha melegen akarom tálalni, a felszeletelés előtt legalább 15 percig hagyom pihenni a húst, hogy a töltelék ne essen szét. Ha hidegen esszük, a zsírjából kivéve jól behűtöm és salátákkal tálalom.

2009. augusztus 10., hétfő

Fűszeres morzsában sült hal


Ez egy igazán gyors és könnyű recept, ezúttal hallal, a Good Food nyomán. Azoknak is ajánlom, akik egyáltalán nem tudnak főzni, mert ennek az elkészítéséhez főzőtudományra nincs is szükség. A korma curry fűszerkrém szerintem más hasonló fűszerkrémmel, vagy akár pestoval is helyettesíthető, a hal felcserélhető vékony szelet elősütött csirkemellel vagy sertéskarajjal is. Az egész művelet sütéssel együtt nem tart tovább fél óránál és máris kész az ebéd/vacsora.
A hallal együtt köret gyanánt pár szem paradicsomot és hagymát is sütöttem, szerintem a paradicsomot nem szabad elhagyni, mert nagyon jól passzolt az indiai fűszerezésű morzsához. Célszerű vastagabb szelet használni, úgy jobban is mutat az étel, de sajnos nekem ilyen vékonyka filé álltak a rendelkezésemre.
Azért Attila kedvére egy kis krumplipüré is készült, nehogy éhen maradjon.

Recept

6 szelet fehér húsú tengeri hal
3 szelet házi kenyér (kb. 15 dkg)
egy teáskanál erős paprikakrém
egy tasak
korma curry fűszerpaszta
2 gerezd fokhagyma
4 szem paradicsom
2 kisebb fej hagyma
vaj a tepsi kikenéséhez
só,
fél citrom

A halat besózom, a citrom levével megcsepegtetem és kb. negyed órát állni hagyom. A fűszeres morzsához a kenyeret aprítógéppel morzsává őrlöm, hozzáadom a fűszerpasztát és ezzel is megpörgetem. A fűszeres morzsához keverem a lereszelt fokhagymát és a paprikakrémet.
A halszeleteket kivajazott tepsibe fektetem és kézzel rájuk nyomkodom a fűszeres morzsát. A paradicsomokat és a hagymákat félbe vágom, kevés sóval ízesítem és elrendezem a hal körül.
A halat előmelegített, 200 fokos sütőben addig sütöm, amíg a morzsa ropogós lesz és aranybarna színt kap. Ez kb. 12-15 perc. A sült zöldséggel és krumplipürével tálalom.

2009. június 24., szerda

Spenótos-túrós töltött gomba




Gombából leggyakrabban levest csinálok, vagy paprikást, de ez utóbbit már annyira unjuk, hogy mostanában nem is készítem. Így a gomba leginkább mártásokba, ragukba kerülve gazdagítja ételeinket.
Ennek a jelenségnek kívántam véget vetni, és valami újjal előállni, így született meg ez a töltött gomba recept. Nem kell hozzá sok alapanyag, gyorsan készíthető, és nagyon finom. Kicsit tartottam tőle, hogy Attilának túl „lájtos” lesz, de szerencsére ez szóba sem került, jó étvággyal ette meg az adagját, igaz, hogy a kedvére tegyek, krumplipürét csináltam hozzá köretnek.
Most a töltelék teljesen húsmentesen készült, de ki fogom próbálni hússal, kolbásszal is.

Recept

50 dkg közepes méretű barna csiperke
egy kis fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
30 dkg leveles spenót
2 szelet házi kenyér
25 dkg tehéntúró
10 dkg reszelt trappista
3 dkg reszelt parmezán
egy golyó mozzarella
5 dkg vaj
olaj

A gombákat megtisztítom, a tönkjüket óvatosan kiveszem, az így kapott üreget enyhén sózom, és a kalapokat olajjal kikent tűzálló tálba sorakoztatom. Ezután elkészítem a tölteléket.
A vajat megolvasztom, rádobom a felaprított hagymát, és egy-két percig párolom. Ekkor hozzáadom a gombák felaprított tönkjeit, sózom, borsozom, belereszelem a fokhagymát és majdnem puhára párolom. Ha a gomba már majdnem kész, beleszórom a megtisztított spenótot és addig kevergetem, amíg a levelek a hő hatására összeesnek. A lábost leveszem a tűzről, várok, amíg a keverék kicsit lehűl, ekkor adom hozzá a robotgéppel morzsává aprított házi kenyeret és a kétféle reszelt sajtot meg a túrót. A keveréket a gombakalapokba púpozom, és mindegyik töltött gomba tetejére teszek egy kocka mozzarellát. A sütőt 200 fokra előmelegítem, a gombák alá féldeci vizet öntök, majd kb. 15 percig sütöm. Ennyi idő alatt a gomba megpuhul, a töltelék pedig aranybarnára sül. Krumplipürével és salátával tálalom.

2009. március 10., kedd

Hummusz, pita, miegymás




Pár hete megsütöttem Gabojsza pitáját, és messzemenően egyetértek a véleményével, én sem fogok többé pitát venni, inkább magam készítem.
Fűszeres, római köménnyel sütött csirkehússal, hummusszal és tzadzikivel ettük. Szégyenszemre csak a pitáról tudam értékelhető fényképet készíteni, a többiről katasztrofális képek készültek, újabbakat meg nem tudtam csinálni, mert addigra minden elfogyott. A csicseriborsó krémről is csak egy, majdnem használhatatlan kép készült, ez van. Most a hummusz általam kedvelt – kevéssé autentikus - receptje következik.

Recept

2 doboz csicseriborsó konzerv (vagy 30 dkg száraz csicseriborsó)
3 evőkanál tahini (szezámmag paszta)
egy gerezd fokhagyma reszelve
egy teáskanál őrölt római kömény
egy szárított thai chili morzsolva
fél citrom leve
három evőkanál olívaolaj


Ha nem konzervet használok, az egy éjszakán át áztatott csicseriborsót másnap puhára főzöm. A főzőlevet elteszem, lehet, hogy kell belőle egy kevés a pürésítésnél.
A konzerv csicseriborsót levétől lecsepegtetem, kicsit le is öblítem.
A hozzávalókat a turmixgép poharába öntöm és egyneművé kevertetem a géppel. Ha túl sűrű, a főzőlével/nagyon kevés vízzel lehet higítani, de én inkább sűrűre hagyom, úgy szeretem, ha egy kicsit darabos marad.
A még langyos pitával igen finoman lehet mártogatni.

2009. március 1., vasárnap

XXIII. VKF/1. - Sültpaprikás diókrém


A Grenadine által kiírt magvas VKF-re két recepttel készültem, egy előételt és egy süteményt készítettem. Olyan recepteket igyekeztem választani, amelyekben az olajos magvak – az én esetemben a dió és a mandula – nemcsak ízesítők, hanem főszereplők az ételben.
Az előétel egy diós, sültpaprikás kence, amely a Közel-Keleten muhammara néven ismert.
A receptet Váncsa mester szakácskönyvében olvastam először, és azóta szemezek vele, most pedig a VKF alkalmat adott arra, hogy elkészítsem. Az arányokat azonban nem a könyv szerint, hanem saját érzésre-ízlésre alakítottam.
Nem bántam meg, máskor is fogom készíteni. Pirítóssal vagy pitával mártogatva igazi jó kis társasági kaja.

Recept

3 nagy piros kaliforniai paprika
2 dl dióbél
3 dl morzsa szikkadt kenyérből
3 gerezd fokhagyma
5 evőkanál olívaolaj
2 kiskanál római kömény frissen őrölve
egy citrom leve
egy kiskanál balzsamecet (elvileg ehelyett gránátalma-melasz kéne, de nincs)
egy kis szárított chilipaprika


A paprikákat tepsire teszem és előmelegített jó forró sütőben megsütöm, amíg a héjuk kissé megfeketedik, és a húsuk összeesik. Ezalatt a kenyérből aprítógéppel morzsát állítok elő, a diót száraz serpenyőben kicsit megpirítom és megőrlöm. Ha a paprika megsült, a héját lehúzom – jót tesz ilyenkor 10 perc pihenő nejlonzacskóban vagy nedves konyharuha alatt, mert a keletkező gőztől könnyebb hámozni. Innentől felgyorsulnak az események: a hámozott sült paprikát, a diót, a morzsát az olívaolajjal és a citrom levével turmixgép poharába teszem, ízesítem a chilivel, római köménnyel, ecettel, sóval, belereszelem a fokhagymákat, majd homogén állagúra pépesítem. Szobahőmérsékleten tálalom a már fent említett módokon.

2009. január 22., csütörtök

Mindennapi kenyerünk


Már legalább egy hónapja én sütöm a kenyeret, boltit egyáltalán nem veszünk. Na nem azért, mert karácsonyra kenyérsütő gépet kaptam, az már jó pár éve megvan, mégsem nagyon használom, csak dagasztásra.
A kenyérsütés ötlete egy jól sikerült pizzasütés után merült fel, azt találtuk ki, hogy a pizzatészta talán kenyér formájában is megállná a helyét. Megsütöttem, ízlett, a mai napig így sütöm.
Nem vagyok kísérletező kedvű, főleg nem, ha kelt tésztáról van szó, így azóta sem változtattam a receptúrán, és nem is tervezem.
A tészta egyébként a sokak által ismert Stahl-féle pizzatészta, amelyet egy hosszúkás téglaformában sütök meg. Ez Attila kívánsága, mert így a kenyér formája magas, ezért szendvicsnek is kiválóan alkalmas, igaz, nem nagyon hasonlít a bolti kenyér formájára.
A kenyérsütésnek megvan az az előnye, hogy akkor sütöm, amikor szükség van rá, tudom, mit tettem bele, na meg persze nem kell kidobni. Nem morzsálódik, legalább három napig használható, már ha marad belőle. Hátránya, hogy nem marad belőle nass a kutyáknak (a bolti kenyér maradékát mindig ők kapták).
Két érdekességet is felfedeztünk: az egyik, hogy a belőle készült pirítós sokkal laktatóbb, igaz lassabban is pirul meg, a másik pedig, hogy bundás kenyérként fogyasztva nem találkozni semmilyen mellékízzel, holott a bolti kenyérből készült bundás kenyérről már korábban emiatt leszoktunk.
A recept egy 75 dkg-s kenyérhez elegendő.

Recept

50 dkg liszt (elvileg BL 80, de én sorozatban BL 55-t használok)
egy tasak szárazélesztő (vagy fél, ha egy kiló liszthez elegendőt kapok)
2 csapott teáskanál só
3 evőkanál olaj
340 ml langyos víz

A hozzávalókból robotgéppel tésztát dagasztok. A dagasztás addig tart, amíg a tészta szálas nem lesz, és el nem válik az edény falától. A tésztát kilisztezett edénybe teszem és tiszta ruhával letakarva duplájára kelesztem.
A sütőt előmelegítem 220 fokra. Ezalatt a megkelt tésztát jól átgyúrom, a formába teszem és hagyom pihenni. Ha a sütő már bemelegedett, a kenyér tetején három bemetszést ejtek, megkenem vízzel, és beteszem a sütőbe. Tíz perccel a sütési idő lejárta előtt – ami kb. 35 perc – ismét lekenem vízzel a kenyeret. Akkor jó, ha az alját megkopogtatva kongó hangot ad. Rácsra téve hűtöm ki, és igyekszem ellenállni a kísértésnek, hogy azon melegében meg ne egyem a serclit, mert akkor a bele összetapad. Mostanában a szezámmaggal leszórt változat a menő.

2009. január 5., hétfő

300. - Gombás töltött csirkecomb


Tegnap töltött csirkecomb volt ebédre krumplipürével. Ebben nincs is semmi érdekes, mert sok családban ez teljesen megszokott vasárnapi ebéd, csakhogy én még sosem csináltam ilyet. Valószínűleg a menzai töltött csirkék miatt sosem volt kedvem nekifogni, mert nem szerettem igazán, de most valahogy mégis eszembe jutott, hogy meg kellene vele próbálkozni.
A töltelékbe gomba, hagyma és némi bacon került fűszerekkel, meg házi kenyérrel. A combok töltését Attilára bíztam, aki derekasan helytállt és minden zokszó nélkül kanalazgatta a masszát a csirke bőre alá. Ettől én biztos bestresszeltem volna.
A végeredmény igen jó lett, mindketten megállapítottuk, hogy a csirkecomb megtöltve egyrészt kiadósabb, másrészt meg finomabb, mint natúr sütve, úgyhogy biztosan készítjük még.
A leírt adag négy nagyétkű számára elegendő, de nem baj, ha nem fogy el mert hidegen is finom.

Recept

8 egész csirkecomb
20 dkg gomba
egy fej hagyma
10 dkg húsos bacon
3-4 szelet egynapos kenyér
egy tojás
rozmaring
majoranna
frissen őrölt feketebors
1 dl ajvár
1 dl száraz fehérbor
olaj
pár szelet vaj


A töltelékhez a kenyeret kevés vízbe áztatom, ne ázzon szét teljesen, de azért puhuljon meg.
A szalonnát felaprítom, a hagymát is igen apróra vágom, a gombát apróra szeletelem.
Nagyon kevés olajon megpirítom a bacont (ha a szalonna zsíros, nem is kell olaj) és megfonnyasztom rajta a szalonnát. Ha ez megtörtént, rádobom a gombát és puhulásig sütögetem, levét elforralva zsírjára sütöm. Közben rozmaringgal, majorannával, sóval és borssal ízesítem. A gombás keveréket langyosra hűtöm. A kenyérből alaposan kinyomkodom a vizet, hozzáadom a gombát és egy nyers tojással összedolgozom. Ha túl lágy a töltelék, egy-két evőkanál zsemlemorzsával lehet sűríteni, és lehet beletenni egy csokor petrezselymet is apróra vágva, csak ez most nem volt kéznél.
A combokat megsózom, fellazítom a bőrüket, vigyázva, hogy el ne szakadjon, és a bőr alá töltöm kiskanállal a gombás masszát. Nem töltöm túl keményre, nehogy kirepedjen. A combokat kiolajozott tepsibe fektetem, megszórom rozmaringgal és majorannával és megkenem olajjal elkevert ajvárral. Mindegyik tetejére teszek egy kis darab vajat, aláöntöm a bort, és előmelegített 180 fokos sütőben kb. egy óra alatt ropogós pirosra sütöm.

2008. december 3., szerda

Hangulatjelentés a házi disznótorból




Végre megkaptuk a kolbásztöltőt a hétvégén, ami egyet jelent azzal, hogy vasárnap a saját töltésű kolbászunk volt az ebéd, bár ezt házi disznótornak nevezni nem is olyan enyhe túlzás.

Ezúton köszönöm meg a kedves blogtársaknak a kérésemre küldött recepteket, ki fogjuk próbálni őket, de első próbálkozásra érzésre fűszereztük a húst, nem pedig recept alapján. A húshoz ment három kiskanál só, két evőkanál pirospaprika, 7-8 gerezd fokhagyma, egy kiskanál őrölt kömény.
A végeredmény nagyon finom, fokhagymás kolbász lett, a sózást és a paprikát jól eltaláltuk, köményből mehetett volna több is, de majd legközelebb teszünk még bele. Az íze a debreceniéhez hasonlított szerintem. Nem tettünk a húshoz szalonnát, hanem zsírosabb húst – tarját - használtunk, de én igazából nem is igényeltem a több zsírt. Mivel a daráló nagyon finom lyukú, így a kolbász nem igazán lett darabos.

A műveletet Attila és nagymamája vitték véghez, az egészben a darálás volt nehéz, a töltés ehhez képest szinte gyerekjáték. Meg is egyeztünk, hogy legközelebb a hentessel daráltatjuk.
Az egy kiló hetven deka húsmennyiségből három szál, összesen 188 centi kolbász lett, ebből két szál ment ebédre, egy szál meg a fagyasztóba. Hamarosan ismét próbálkozunk, de másféle ízesítéssel.

A házi sült kolbászhoz a mustár mellé házi kenyeret is sütöttünk, amely szintén mindenkinek ínyére volt, el is határoztuk, hogy erre is gyakrabban kerítünk majd sort. A kenyeret fél kiló lisztből, egy tasak élesztővel, két kiskanál sóval, 3,3 deci vízzel sütöttem, tettem hozzá még két evőkanál olajat is. Ez gyakorlatilag a Stahl-féle pizzatészta receptje.
Egyébként a kenyérsütésre egy jól sikerült pizzasütés után vetemedtem, a pizza sikerén felbuzdulva, és nem bántam meg. Most sütöttem életemben először a tűzhely sütőjében kenyeret, korábban mindig kenyérsütő gépet használtam, de így sütőben összehasonlíthatatlanul jobb a végeredmény, főként a kenyér ropogós héja tekintetében, amit én eddig hiányoltam. A kenyérsütés még további fejlesztést igényel, de már az első próbálkozás is igen bíztatónak bizonyult.

2008. június 20., péntek

Kovászos uborka


Minden nyáron szoktam uborkát kovászolni, mert a nagy melegben – akár magában is – jó hűsítő, magyaros, pörköltes ételek elmaradhatatlan kísérője. Érdemes otthon elkészíteni, mert különösebb hozzáértést nem igényel, csak össze kell rakni egy üvegbe és a nap jótékony hatására bízni a továbbiakban.
A levét sem kell kiönteni, egyrészt abban szoktam hűtőben tárolni, de savanyú levesekhez felöntőlének kiváló, sőt, van, aki csak úgy magában meg is issza, például leendő anyósom.
A család kapacitásához mérten érdemes a mennyiséget kiszámítani, az érett kovászos uborka a hűtőben saját levében kb. 15-20 napig is eláll.
Jelenleg még érik 5 nap után is, mert sikerült a nagy esők előtt megcsinálni.

Recept

Kovászolni való uborka (nálam kb. 2,5 kg)
2 csokor kapor (főként a vastagabb szára)
5-6 gerezd fokhagyma
egy chilipaprika
egy szelet rozs, vagy fehérkenyér (a serclit szoktam beletenni)


Kovászoláshoz jó kemény, feszes héjú, 10-15 cm hosszú, vaskosabb uborkát veszek, én inkább a kisebbekre szavazok, azok érlelés után is roppanósak maradnak. Folyó víz alatt alaposan megsikálom őket, hogy a rájuk tapadó homok lejöjjön. Ha nagyon piszkos az uborka, érdemes negyed órára be is áztatni. Ha ezzel megvagyok, levágom a két végüket, és mindkét végén kereszt alakban bevágom úgy, hogy nem vágom át teljesen. Ennek az a célja, hogy jobban bejut a páclé az uborkák belsejébe is.
Egy nagy, legalább három literes üveg aljára teszem a megmosott kaprot, erre kezdem állítgatni az előkészített uborkákat. A rétegezés közben rakom bele az egyben hagyott, megtisztított fokhagymagerezdeket is és a chiliről sem feledkezem el. A tetejére kapor kerül , a kenyeret erre fektetem.
A felöntőléhez egy lábosban vizet forralok, literjéhez egy evőkanál sót adok. Felforralom, majd kissé visszahűtöm és az uborkára merem. Az üveget kistányérral lefedem. Napos teraszra állítva 4-5 nap alatt megérik, de akkor sem kell aggódni, ha nincs verőfény, ekkor kissé tovább kell érlelni. Az érési idő alatt anyatigris módjára védelmezem a kutyáimtól, ugyanis nem csak kíváncsiak, de boldogan meg is ennék, ha hagynám.
Ha megérett, jól zárható műanyag dobozba szedem, rászűröm a levét és hűtőben tárolom.

Cukkinit is lehet ezzel a módszerrel savanyúsággá átlényegíteni.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails