A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kakaó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kakaó. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. november 9., szombat

Kakaós-eperkrémes torta


Ez a desszert még a lányom névnapjára készült, és olyan sikere volt, hogy úgy gondoltam, megosztom veletek is. A piskótája sima kakaós vizes piskóta, a krémje joghurtos-mascarponés-epres, nem nehéz, és inkább savanykás, mint édes. Az elkészítésénél majdnem történt egy kis malőr, mert a viszonylag sok krémhez kevésnek tűnt a zselatin, de egy csomag épp kéznél levő habfixálóval sikerült megoldani a problémát. Bármilyen más bogyós gyümölccsel is finom, de nálunk a gyerekek mindig csokis-epres összeállítást kérnek, ha már tortáról van szó.

Recept

A tésztához
4 tojás
20 dkg cukor
9 evőkanál víz
egy sütőpor
12 dkg liszt
3 dkg keserű kakaópor 

A krémhez
25 dkg eper
25 dkg mascarpone
2 dl tejszín
egy kis pohár natúr joghurt
6 evőkanál cukor
egy evőkanálnyi citromlé
egy Dr. Oetker Zselatin fix (hidegen keverhető) + egy csomag habfixáló vagy 2 zselatin fix
A tetejére eperszemek 

Először a torta alapját készítem el. Ehhez a tojások sárgáját habosra keverem a cukorral, kanalanként hozzáadom a vizet, utána a kakaóval, sütőporral elkevert lisztet, végül pedig a kemény habbá vert tojásfehérjét.
Sütőpapírral bélelt, kb. 24-25 centi átmérőjű kapcsos tortaformába öntöm, és előmelegített 180 fokos sütőben 35-40 perc alatt megsütöm. Rácsra téve kihűtöm, majd két lapra vágom.


A krémhez az epret a cukorral és a citromlével botmixer segítségével pépesítem, hozzákeverem a szobahőmérsékletű mascarponét, meg a joghurtot. A tejszínt a zselatinnal és habfixálóval kemény habbá verem (ha túl keménynek tűnik, a végén kevés epres krémmel lazítom), és összeforgatom az epres-mascarponés résszel. Az alsó tortalapot megkenem a krémmel (nem kell sajnálni), végül körbekenem vele az egész tortát. Egy éjszakára a hűtőbe teszem, másnap, tálalásnál eperszemekkel díszítem.

2013. április 5., péntek

Segítsüti 2013 - Mascarponés étcsokitorta




Amikor az év elején Nemisbéka megkeresett, hogy vállalnám-e idén is a sütést, erősen gondolkodtam, mert nem nagyon volt ötletem, hogy mit készítsek, de egy-két hét múlva, valamilyen családi ünnepre sikerült előállítanom egy tortát, ami annyira ízlett mindenkinek, hogy úgy döntöttem, idén is sütök, mégpedig ezt.

Remélem, hogy nem csak a családomnak nyerte el a tetszését, hanem jó pár licitáló is akad majd, aki megküzd érte. A liciteket a Segítsüti megújult weboldalán tehetitek meg, ahol
az enyém mellett még jó pár sütemény közül válogathattok! Az árverés a mai naptól kezdődik és április 8-án 16 órakor ér véget. A beérkezett összeget a Magyar Gyermekmentő Alapítvány balesetet szenvedett mentőautójának javítására fordítjuk.


Ez a csokitorta nagyon egyszerűen elkészíthető, a tésztája egy kakaós vizes piskóta, a krém pedig pár kavarintással előállítható, csak jó minőségű étcsoki, tejszín, mascarpone és kevés cukor kell hozzá. No meg egy löttyintés kávé, mert mostanában úgy tapasztalom, hogy a kávé segít megadni a csokoládés desszerteknek azt az ízt, amit – én legalábbis- mindig kerestem.





Recept

A tésztához:

4 tojás
20 dkg cukor
9 evőkanál víz
12 dkg liszt
3 dkg kakaópor (keserű, nem cukrozott!)
egy sütőpor

A krémhez

25 dkg jó minőségű, legalább 60%-os étcsokoládé
2 dl tejszín
25 dkg mascarpone
fél deci erős kávé

A torta összeálításához
Házi eperlekvár

A tetejére
Likőrrel töltött csokitojás vagy bonbon

Először a piskótát készítem el. A sütőt 180 fokra előmelegítem, sütőpapírral kibélelek egy 23-24 centis kapcsos tortaformát. A tojásokat szétválasztom, a sárgákat habosra keverem a cukorral, kanalanként hozzáadom a vizet, ezután a sütőporral és a kakaóval elkevert lisztet. A tojások fehérjét kemény habbá verem és a kakaós masszába forgatom. Beleöntöm a formába és kb. 40 percig, tűpróbáig sütöm. Tortarácsra téve hagyom kihűlni, majd kettévágom.

Amíg a piskóta hűl, elkészítem a krémet. Ehhez felforralom a tejszínt, és beletördelem a csokoládét, majd kevergetve felolvasztom benne. Megvárom, amíg lehűl, ekkor hozzáöntöm a kávét, és spatulával belekeverem a mascarponét is.

Összeállítom a tortát: a kevésbé szép fél piskótát tortatálra teszem, megkenem lekvárral, majd a krém felével, ráfektetem a másik lapot is, és a tortát kívül is körbekenem a csokikrémmel. Most bonbonokkal díszítettem, de használhatunk csokiforgácsot, epret, vagy akár ehető virágokat is. Tálalásnál tejszínhabbal és egy szem eperrel kínálom.

2011. április 11., hétfő

Zserbó


Ezt a klasszikus süteményt még Tomi születése előtt készítettem, mert nagyon megkívántam. Gondoltam, jó sok lesz, majd itthon is eszem belőle, meg lesz mit vinni nassolni a kórházba. Az élet közbeszólt, mert a műtétet négy nappal elhalasztották. A zserbó időközben elfogyott, mert a család a nagy bánatban igencsak rájárt. Nem kellett volna: a fiam a műtét tervezett időpontját követő hajnalban úgy döntött, nem élvezi tovább az anyai vendégszeretetet, és elindult kifelé.

Visszatérve az eredeti témához, nálunk a családban egyáltalán nem sütötte senki ezt a süteményt, így családi receptet nem kaptam kiindulásul. Én is csak egyszer próbálkoztam vele eddig, de nem lett igazán jó, túl száraz volt.

Most Korpádi Péter-Patyi Árpád A magyar konyha remekei című könyvem receptjét sütöttem meg, és a jövőben ki is fogok tartani emellett, mert nagyon finom szaftos zserbót sikerült előállítanom.

A könyv és az általam felkutatott leírások is csokoládémázat használnak a süti bevonásához, azonban én hagyományos kakaós főzött mázzal csináltam, amitől igazi „nagymamás” lett a süteményem.

Recept

35 dkg liszt
20 dkg vaj
5 dkg cukor
15 dkg porcukor
egy tojás
1 dl langyos tej
egy csomag szárazélesztő (7 gr)
egy üveg házi baracklekvár
20 dkg darált dió

A mázhoz
2 evőkanál kakaó
2 evőkanál cukor
kevés víz
5 dkg vaj

A puha vajat a tojással és az 5 dkg cukorral habosra keverem. Beleszórom az élesztőt, a lisztet, hozzáadom a langyos tejet és alaposan összedolgozom.

A tésztát három darabba vágom, és mindegyikből egy, a sütőtepsim méretének ( kb. 20x30 cm) megfelelő vékony lapot nyújtok. Az első lapot a tepsibe fektetem és bőven megkenem lekvárral

A töltelékhez a diót meg a porcukrot összekeverem és a felével meghintem a tésztalapot. Ráfektetem a következő lap tésztát, ezt is megkenem lekvárral és rászórom a maradék diós cukrot. Befedem a megmaradt tésztalappal és kicsit meg is nyomkodom. A süteményt tűvel megszurkálom, majd langyos helyen egy órát kelesztem.

A megadott idő elteltével 180 fokra előmelegített sütőben készre sütöm és hagyom kihűlni.

A máz hozzávalóit sűrűre főzöm és széles pengéjű tortakés segítségével bevonom vele a süteményt. Ha a máz megszáradt, lehet is enni. Jó sokáig eláll és közben egyre finomabb lesz.

2010. december 1., szerda

Krémsajtos mokka szelet


Ez a sütemény a kávékedvelők kedvence lehet, a krémje és a tészta is jól átveszi a kávé zamatát, jó tömör, de közben pedig egyáltalán nem édes, és kevéssé szokványos.

A recept a Good Food online változatából származik, nem is változtattam igazán rajta, mindössze a felhasznált cukor mennyiségét csökkentettem, mert az angol sütemények számunkra túl édesek.

Sikerem is volt vele, bár ebéd után kínáltam desszertnek, és az ebéd is olyan jól sikerült, hogy a vendégeim alig bírtak a süteménnyel. Mindenesetre nem valószínű, hogy utoljára készült nálam.

Recept

28 dkg liszt

25 dkg puha vaj

fél evőkanál sütőpor

18 dkg cukor

4 tojás

egy kis pohár natúr joghurt

egy evőkanál vanília kivonat

egy evőkanál keserű kakaópor

1,5 dl erős főzött kávé

A krémhez

25 dkg mascarpone

6-8 dkg cukor

1 dl erős főzött kávé

egy evőkanál kakaópor a megszóráshoz

A sütőt 180 fokra – légkeverésnél 160 fokra – előmelegítem, egy kapcsos tortaformát sütőpapírral kibélelek. A tészta hozzávalóit – a kávéból csak egy decit használok - robotgéppel jól elkeverem, ha már csomómentes, a tortaformába töltöm és 25-30 percig (tűpróbáig) sütöm. Még melegen megszurkálom, megöntözöm a maradék fél deci kávéval és hagyom kihűlni.

Ezután a krémhez a mascarponét a cukorral és a kávéval simára keverem, vékonyan bevonom vele a süteményt, és behűtöm. Tálalásnál a szeleteket keserű kakaóporral meghintem.

2010. június 2., szerda

Kelt kakaós csiga


Szerepelt már a blogon kakaós csiga, de leveles tésztából; ennek a receptje igen kedvelt az olvasók közt, remélem ezt is szeretni fogják.
Most a klasszikus, kelt változat következik, amit egy két hete sütöttem, hogy legyen egy kis édesség a bográcsban főtt halászé után.
A recept ismét F. Nagy Angélától származik, akinek „A család szakácskönyve” című kötete nálunk alapmű, anyukám és én is ebből lesünk, ha valami nem jut eszünkbe, vagy esetleg ihletre lenne szükség. Ajánlom mindenkinek, aki gyorsan és egyszerűen akar megtanulni főzni.
Nos, a recept bevált, az elkészült csigákat (15-16 darab, már nem emlékszem) igen gyorsan tüntette el a család, alig maradt nekem belőle a másnapi reggelihez.

Recept

60 dkg liszt (fele rétes, fele finom is lehet)
egy zacskó porélesztő (Oetker)
2 tojássárga
2 evőkanál olaj
két evőkanál cukor
kb. 3 dl langyos tej
csipet só

A töltelékhez
10 dkg puha vaj
3 evőkanál keserű kakaópor
3-4 evőkanál porcukor

A tetejére
2 dl tej
egy csomag vaníliáscukor

A tészta hozzávalóiból kelt tésztát készítek, amihez a lisztet a tojássárgákkal, sóval, cukorral az élesztővel és a langyos tejjel bedagasztom robotgép segítségével. Ha összeállt, hozzáadom a két evőkanál olajat és ezzel is tovább dagasztom, majd kilisztezett tálban letakarva, langys helyen a duplájára kelesztem.
Közben a töltelék hzzávalóit egynemű krémmé keverem, megkóstolom és ha kell, még adok hozzá cukrot.
Ha a tészta megkelt, lisztezett felületen téglalap alakúra nyújtom (a recept szerint ujjnyi vastagra, de az enyém max. félujjnyi volt), a szélektől két centit elhagyva a teljes felületét megkenem a kakaós krémmel, és feltekerem, mint a bejglit. A tekercset kb. másfél centis szeletekre vágom, a csigákat sütőpapírral bélelt tepsibe rakom, és hideg, 200 fokra állított sütőbe teszem. 200 fokon tíz percig sütöm, utána 180 fokon fejezem be. Mielőtt majdnem kész, a vaníliáscukorral felforralt tejjel meglocsolom a süteményeket és pár percre visszatolom a sütőbe, hogy a tejet felszívhassa. Ha kész, lehet porcukrozni, bár én ezt utálom és felesleges is.

2010. május 19., szerda

Krémsajtos-meggyes rolád


Felbuzdulva a 3M sikerén, ismét olyan süteményt sütöttem, amiben meggyes-mascarponés krém van. Ezúttal piskótaroládot töltöttem meg vele, Attila unszolására, amely igen jól sikerült, minden családtagnak nagyon ízlett, beleértve a lányomat, Zsófit is.

A sütemény tésztája egy könnyű piskóta, amelyet már
életem első roládja esetében is sütöttem. Érdekes módon most sem sikerült elrontani, fel is tudtam tekerni. Igaz kicsit repedezett a tészta, de ez a kész süteményen a krém jótékony takarásában nem tűnt fel senkinek.
A töltelékhez ismét a dédi meggybefőttjét használtam, kb. egy fél üveggel, mert ennyi maradt a bontott üvegben. Befőttel is nagyon finom, de kipróbálom majd friss meggyel is, ha itt lesz a szezonja, mert az aztán tényleg jól ellenpontozza majd a mascarponés krém lágyságát.
Mindenesetre könnyű, üdítő desszert lehet melegebb napokon, olyanokon, amilyenekre már epedve vágyom ebben a májusi télben.


Recept

A tésztához


4 tojás
10 dkg porcukor
8 dkg liszt
egy púpos evőkanál keserű kakaópor
½ kávéskanál sütőpor

A krémhez

25 dkg mascarpone
2 evőkanál natúr joghurt
fél üveg meggybefőtt a levével
2-3 evőkanál cukor
egy evőkanál citromlé

A piskótához a tojásokat szétválasztom, a lisztet a kakaóval és a sütőporral összeszitálom. A sárgákat a cukor felével fehéredésig keverem. Ekkor hozzáadom a lisztes keveréket és jól összeforgatom. Egy tálban a fehérjét habbá verem. Amikor már majdnem megfelelő keménységű a hab, rászitálom a maradék cukrot és tovább verem, amíg teljesen kemény fényes tojáshabot nem kapok. A habot több részletben keverem a kakaós alaphoz, vigyázva, hogy ne nagyon törjem össze. Egy gáztepsit sütőpapírral kibélelek. A papírra-egyenletes vastagságra törekedve-rákenem a piskótamasszát és előmelegített 180 fokos sütőben kb. 12 perc alatt készre sütöm. Forrón kristálycukorral meghintett konyharuhára borítom, a papírt lehúzom róla, és azon nyomban feltekerem. A lehúzott sütőpapírba csavarva összetekert állapotban hagyom teljesen kihűlni.
A krémhez a mascarponét cukorral, joghurttal és annyi meggylével keverem krémmé, hogy nem túl folyós, de könnyen kenhető állagot kapjak, citromlével ízesítem.
Ha a rolád kihűlt, széttekerem, egész felületét – a széleken kb. 2 centit elhagyva – megkenem a krémmel és elkezdem feltekerni. Tekerés közben egy-egy sor megybefőttet teszek a krémre, ettől lesz majd a vágási felülete mozaikos. Feltekerés után a külsejét is bevonom, majd hűtőben pár órán át hagyom összeérni. Vizes késsel szeletelve tálalom, ha nem, akkor lesz olyan csúnya, mint a képen…

2010. március 29., hétfő

Ismét segít a süti - Kókuszos brownie


Amikor megkaptam az első köremailt, nagyon örültem, hogy az idei Segítsüti-ben is részt vehetek, mert nagyon jó és hasznos kezdeményezésnek tartom, amely ráadásul többeknek örömöt is okoz. Boldogok a licitnyertesek, a megajándékozottak, de mi résztvevők is örülünk, hogy a saját kezünk munkájára más is kíváncsi, és közvetve olyanoknak is segíthetünk vele, akik támogatásra szorulnak.
Idén
koraszülött babák ellátására létrejött központokat támogatunk Miskolcon és Budapesten. Akinek van gyereke, tudja, hogy a terhességet végigkíséri az állandó aggódás, hogy minden rendben legyen, a baba egészséges legyen, és a megfelelő időben szülessen. Sokaknak ez sajnos nem adatik meg, mert korábban születnek a kiírt időpontnál. Ezek a kisbabák és szüleik kapcsolatba kerülnek az általunk támogatott intézményekkel, a Péterfy Sándor utcai Kórház és a Miskolci megyei Kórház koraszülött osztályával. Az idei sütiárveréssel az ő körülményeiken szeretnénk javítani.

Miután már tudtam, hogy sütök idén is, rögtön jött a probléma, azaz a kérdés, hogy mit süssek. Szállítható, viszonylag hosszabb ideig eltartható és nagyon finom sütemény kerülhetett csak szóba. Tavaly egy aprósüteményt készítettem, idén valami újat akartam.
A választásom a megszokotthoz képest kicsit különlegesebb kókuszos brownie-ra esett, mert ez minden elvárásomnak megfelelt. A recept eredetijét a GoodFood-on ovastam, de a felhasznált cukor mennyiségét sokallva kicsit átalakítottam.

Recept

10 dkg keserű kakaópor
25 dkg vaj
35 dkg kristálycukor
15 dkg (kb egy fél doboz) kókusztej
4 felvert tojás
10 dkg liszt
10 dkg kókuszreszelék

A sütőt 180 – légkeverésnél 160 – fokra előmelegítem, sütőpapaírral kibélelek egy kisebb tepsit vagy tortaformát.
Egy mélyebb serpenyőben, vagy inkább lábosban alacsony hőfokon, állandóan kevergetve összeolvasztom a kakaóport, a cukrot, kókusztejet és a vajat, majd lehúzom a tűzről és hagyom langyosra hűlni.
Ekkor apránként belekeverem a felvert tojást, majd a lisztet és a kókuszreszeléket.
A masszát a kibélelt tepsibe öntöm és 35-40 perc alatt megsütöm.
A süteményt kihűtve, kockákra vágva tálalom tejszínnel vagy tejszínhabbal, de ki lehet próbálni egy-két evőkanál kókusztejjel megcsepegtetve, mi így ettük és nagyon finom.
Folpackba csomagolva 4-5 napig eláll, bár ennek nem sok esélye van.


2010. január 30., szombat

Kelt ostoros rétes


Ez a recept ebben a szép, de számomra nem kívánatos téli időben igazán aktuális, jól esik behúzódni a melegbe és valami ehhez hasonló dús, kelt süteményt majszolni a tejeskávé mellé.

Nagyon régóta szemezek ezzel a recepttel, de csak most szedtem össze annyi bátorságot, hogy elkészítsem. Nem kellett volna eddig várni, azt hiszem, ez a legfinomabb kalácsszerű sütemény, amit valaha ettem, illetve készítettem.
Attila a lelkemre kötötte, -miután a még meleg kalácsok közül az egyiket szinte teljesen eltüntette egy ültő helyében – hogy írjam meg, mennyire ízlett neki, azt mondta, minden nap tudna ilyet reggelizni, pedig ő aztán nem egy kalácskedvelő, sőt, jelezte, hogy ő is meg fogja sütni. (Nagyon felbátorodott, mert amióta itthon van, ő süti a kenyeret, nem is akármilyet, nekem az övé jobban ízlik, mert ropogósabb a héja). Én állok elébe, semmi jónak nem vagyok elrontója….
A töltelékbe kakaó helyett lehet tenni diót, mákot, sőt fahéjat, szerintem a kakaós mellett a fahéjas lehet nagyon finom.
A recept a Rama 2010-es receptnaptárból származik, köszönet érte – mármint a naptárért - Magdi kolléganőmnek.


Recept

60 dkg liszt
3 tojássárga
7 dkg olvasztott vaj
4 dl langyos tej
3 evőkanál kristálycukor
5 dkg morzsolt élesztő (egy csomag szárazélesztő)
csipet só

A töltelékhez

25 dkg puha vaj
20 dkg barnacukor
4 evőkanál keserű kakaópor

A tetejére
A tésztából kimaradt tojásfehérje

A tészta hozzávalóiból rugalmas, inkább lágy tésztát dagasztok robotgép segítségével, akkor jó, ha elválik az edény falától. Letakarom és meleg helyen duplájára kelesztem, ez kb. egy órás művelet.
Amíg a tészta kel, a tölteléket elkészítem, ehhez a hozzávalókat simára keverem.
A megkelt tésztát átgyúrom, hat részre vágom. A hat darabot lisztezett munkafelületen téglalap alakúra nyújtom, s vékonyan megkenem a teljes felületet a töltelékkel. A két rövidebbik oldalnál kb. egy centire behajtom a tésztát és hosszanti oldalánál feltekerem, mint a bejglit. Ezt minden tésztadarabbal eljátszom, majd három-három rudat összefonok, így két szép kis fonott kalácsom lesz. Egy szűk tepsit – amibe a kalácsok épphogy beleférnek – sütőpapírral kibélelek, belefektetem a kalácsokat és hagyom 10 15 percig pihenni őket. Ezalatt a sütőt 180 fokra – légkeverésen 160 fokra – előmelegítem. A pihentetés után a kalácsokat megkenem a tojásfehérjével, és kb. 45-50 perc alatt aranybarnára sütöm.
Nem javaslom, hogy bárki langyosan/melegen megkóstolja, mert akkor még kihűlni sem lesz ideje, pedig hidegen is nagyon puha, finom.


2010. január 8., péntek

Trüffel ajándékba




Ellentétben a többiekkel, nem vagyok egy nagy bonbongyártó, de többször készítettem már trüffelt és mindig sikert arattam vele. Most Anikót leptem meg vele karácsonyi ajándékként,
s hogy még egyedibb legyen, szomszédom, Edina által kézzel festett fadobozba ültettem a finomságokat. A doboz egyébként multifunkciós, mert a bonbon elfogyasztása után teafilterek tárolására is igen alkalmas.
A trüffelt Stahl-recept alapján készítettem másfélszeres adaggal, de töltelékként rumba áztatott aszalt meggyet meg egész mogyorót használtam, kívül pedig pirított mandulába és mogyorós krokantba forgattam a golyókat. Készült egy-két kakaóbevonatos is.
Nagyon jó ajándék csokoholistáknak bármilyen alkalomra. A blogra csak most került fel, mert nem akartam, hogy a megajándékozottnak ne legyen meglepetés, de miután tegnap megkóstolta és ma a recept után érdeklődött, meg kellett írnom minél előbb a bejegyzést:-)

Recept

Egy rúd vanília
Két szem kardamom
1.5 dl tejszín
20 dkg jó minőségű, magas kakaótartalmú étcsokoládé
3 dkg vaj
rumba áztatott aszalt meggy
egész törökmogyoró szemek
pirított mandulalapok
mogyorós krokant
kakaópor

A tejet a behasított vaníliarúddal és a kardamomból kioperált pici magokkal felforralom és állni hagyom. A csokoládét gőz felett felolvasztom a vajjal, majd hozzászűröm a tejszínt. A keveréket egy lapos műanyag dobozba öntöm és a hűtőbe teszem, hogy megszilárduljon. A golyózást legalább két óra eltelte után kezdem.
A csokimasszából diónyi adagokat hasítok ki kiskanállal, a tenyeremben golyót formázok belőle, megtöltöm a meggyel, mogyoróval, vagy amivel tetszik, beleforgatom a kiválasztott bevonatba, és muffinpapírba vagy alufóliába helyezve mehet vissza a hűtőbe, vagy az ajándékcsomagolásba. Fontos, hogy hideg helyen tároljuk, viszont fogyasztás előtt érdemes legalább fél órát szobahőmérsékleten tartani, hogy előjöjjön az íze. Már ha kibírjuk…

2009. december 15., kedd

A legjobb brownie


Hétvégén ünnepeltük a szülinapunkat Attilával, erre az alkalomra készült ez a sütemény.
Többféle receptet próbáltam már, tegnap a
Malackarajon is ez volt a téma, de az eddigi legjobbnak ismét a Good Food oldalán talált leírás bizonyult.
Ez egyébként a londoni Borough Market piac híres browniejának receptje, amit Matt Jones készít.
A brownie szerintem akkor jó, ha nem igazán édes, nagyon csokis és belül puha, krémes.
Előnye, hogy konyhai analfabéták is remekül boldogulnak vele, hiszen nagyon egyszerűen készíthető és biztos siker.
Tálalásnál sem kell vele bajlódni, tejszín – felverve vagy akár anélkül – vagy egy gombóc vaníliafagyi remekül kiegészíti.
Én kapcsos tortaformában sütöttem a most következő adag felét, négy egész tojás felhasználásával (külön tojássárga nem került bele). El is fogyott hamar…


Recept

40 dkg étcsokoládé (minimum 55%-os)
32,5 dkg vaj
6 egész tojás
2 tojássárgája
30 dkg kristálycukor
5 dkg keserű kakaópor
8 dkg liszt

Az összetördelt csokoládét a felkockázott vajjal gőzfürdőn kíméletesen felolvasztom, ezután picit hűlni hagyom. A tojásokat és a tojássárgát a cukorral robotgép segítségével addig keverem, amíg habos lesz és kifehéredik. A vajas csokoládét a tojásos cukros masszába forgatom. Rászitálom a kakaót és a lisztet, és jól összeforgatom. A keveréket sütőpapírral bélelt formába öntöm. A süteményt 160 fokra előmelegített légkeveréses sütőben 20 percig sütöm (légkeverés nélkül a sütési hőmérséklet 180 fok). A browniet hagyom teljesen kihűlni a formában, majd tejszínhabbal tálalom.

2009. december 10., csütörtök

Lamington avagy ausztrál kókuszos sütemény


Ismét sütemény következik, amelynek helye lehet akár az ünnepi asztalon is. Maga a recept a Good Food-ról származik, de Fakanálnál is megtalálható egy változata.
A sütemény eredeti neve lamington, és egy ausztrál nemzeti ételről van szó. Ez némi bonyodalmat is okozott a Good Foodon, mert a recept nem ezen a néven került fel, és az ausztrál olvasóközönség emailben követelte a megfelelő elnevezés használatát, sikertelenül.

A süti hasonlít a magyar kókuszkockára is, de az ausztrál változat tésztája nem tartalmaz mézet. A máz összetételét kicsit megváltoztattam: megnöveltem a mennyiséget és csökkentettem a cukor adagolását, mert már első olvasatra is túl édesnek találtam.

Egyébként a Good Food receptjeit mindenkinek csak ajánlani tudom, szégyent még nem vallottam velük, ráadásul érdemes a kommenteket is elolvasni, mert én például onnan tudtam meg, hogy miként lehet nagy koszolás nélkül csokival bevonni ezt a kissé morzsálódós tésztát.

Recept

A tésztához

10 dkg puha vaj
10 dkg cukor
két felvert tojás
14 dkg liszt
egy evőkanál sütőpor
két evőkanál kakaó
két evőkanál tej

A bevonáshoz

15 dkg étcsokoládé
15 dkg kókuszreszelék
6 dkg vaj
2 evőkanál porcukor

A sütőt – légkeverésen – 160 fokra előmelegítem, a sütőformát – mely lehet kisebb tepsi vagy kapcsos tortaforma is – sütőpapírral kibélelem.
A cukrot a vajjal krémesre keverem robotgép segítségével, majd hozzáadom a felvert tojást és ezzel is jól összedolgozom.
A sütőport, lisztet, kakaót összeszitálom, majd a cukros-vajas keverékbe forgatom, végül a tejet is belekeverem. A masszát a sütőformába öntöm és 18-20 perc alatt megsütöm. A formában hagyom kihűlni, ezután pedig kockákra vágom, de nem választom le a sütőformáról. És most jön a trükk: a tésztát a sütőlappal együtt a fagyasztóba teszem egy órára.
A bevonathoz a csokit a vajjal gőz fölött megolvasztom és a cukrot is belekeverem. A fagyott tésztakockákat egyenként az olvasztott csokiba mártom, majd meghempergetem a kókuszreszelékben, végül egy tálra teszem, és kicsit várok, hogy megszikkadjon, majd tálalom.



2009. szeptember 25., péntek

Mogyorós csokis szelet (liszt nélkül)


Ezzel a süteményrecepttel már régóta szemezek, de csak most jutottam el oda, hogy meg is süssem. F. Nagy Angéla Családi Szakácskönyvében található a recept, mogyorós szelet néven.
Ránézésre semmi extra nincs benne, mégis nagy sikereket lehet vele aratni, ugyanis egyáltalán nem olyan, mint más mogyorós sütemények. Könnyű, puha, nagyon szaftos, nem édes, csak egy baj van vele, hogy nem túl nagy adag. A pirított mogyorós tészta és az étcsokimáz együtt olyan ízhatást eredményez, mint az egészmogyorós Milka csoki, csak szerencsére nem olyan édes.
Csokimáz helyett tálalható valamilyen mascarponés, krémsajtos krémmel is, úgy is kitűnő lehet, vagy lehet mellé adni félig felvert tejszínt, de ez már hedonizmus.


Recept

5 tojás
5 evőkanál cukor
6 dkg puha vaj
10 dkg mogyoró
4 kiskanál kakaó

A mázhoz
6 dkg étcsokoládé
3 dkg vaj

A mogyorót száraz serpenyőben folyamatos kevergetés közben megpirítom, kicsit hűlni hagyom, majd ledarálom. A tojások sárgáját a vajjal és a cukorral habosra keverem, hozzáadom a mogyorót és a kakaót és jól kikeverem. Másik tálban a tojásfehérjét kemény habbá verem és óvatosan a mogyorós masszához adom. A sütőt 180 fokra (légkeverés) előmelegítem. Sütőpapírral kibélelek egy téglaformát, beleöntöm a masszát és kb. 30-35 perc alatt megsütöm, vigyázva, hogy ne száradjon ki. A süteményt a formából kiborítom, rácsra téve kihűtöm.
Ezalatt gőz felett felolvasztom az étcsokoládét, és – hogy a máz még fényesebb legyen – belekeverem a vajat. (Ha túl sűrű, egy-két kiskanál vízzel higítom és ezzel is jól kikeverem.)
A kihűlt süteményt a mázzal bevonom, miután a máz megdermedt, vékony szeletekre vágva tálalom.

2009. szeptember 12., szombat

Liszt nélküli máktorta


Biztos írtam már, hogy nagyon szeretem a mákot. Ennek jegyében készült ez a sütemény is, amelynek az a különlegessége, hogy lisztet egyáltalán nem tartalmaz, azt teljes egészében a mák helyettesíti. Ránézésre nagyon tömör süteménynek tűnik, de a látszat csal, gyakorlatilag nincs súlya a levágott szeletnek, annyira könnyű a tészta.
A recept egyébként a Nagy Süteménykönyvből származik.
Nekem önmagában is teljesen megfelel, akik a szaftosabb, krémesebb édességeket szeretik, azoknak érdemes valamilyen jóféle, pikáns lekvárral, vagy vaníliasodóval tálalni, egyik sem rontja el.

Recept

4 tojás
12 dkg puha vaj
fél bögre porcukor
negyed bögre kristálycukor
2 evőkanál keserű kakaópor
egy citrom reszelt héja
17 dkg darált mák

A tojások sárgáját a porcukorral, a citromhéjjal és a vajjal sűrű, egynemű masszává keverem robotgéppel. (A recept szerint ez öt percig tart, hát szerintem meg egy-két perc alatt is elérhető a megfelelő állag.) Ezután hozzáadom a kakaót és azzal is jól kikeverem, majd hozzákeverem a mákot is. A tojásfehérjét elkezdem közepes fokozaton habbá verni, majd amikor már félig kész vagyok, növelem a habverő sebességét és közben beleszórom a fehérjébe a kristálycukrot is. Tovább verem, amíg a hab sűrű fényes masszát képez. Ahabot óvatosan a mákos masszába forgatom, majd az egészet kivajazott tortaformába öntöm.
A sütőt 170 fokra előmelegítem, a süteményt - az eredeti recept szerint 70 percig – tűpróbáig sütöm, nálam 55 perc sütés elegendő volt.
A süteményt a formában hagyom kihűlni, majd magában, vagy lekvárral, sodóval, tejszínhabbal tálalom.

2009. szeptember 3., csütörtök

Tojásmentes csokis süti


Ismét egy bögrés recept. Joggal kérdezhetné bárki, hogy miért, amikor többször írtam, hogy mennyire utálom, ha nincsenek pontos mennyiségek megadva. Ez így is volt, de beszereztem egy jó kis mérőkészletet, amely három részes, egyik oldala amerikai módi szerint van beskálázva, a másik meg milliliterben mér, így most már bármilyen bögrés sütit el tudok készíteni. A mértékegységeket meg fogom adni a metrikus rendszer szerint is, mert nem mindenki rendelkezik ilyen mércékkel.
Ennek a sütinek a receptje ismét az
allrecipes.com-ról származik, és az az érdekes benne, hogy bár nem tartalmaz tojást, gyönyörű magasra felemelkedik, nem száraz, nagyon finom. Adható egyszerűen kávé mellé, de akár tortaalapként is felhasználható. Aki nem szereti a túl édes süteményt – én sem -, annak érdemes a cukor mennyiségét kicsit csökkenteni, mert szerintem túl édes.
A megadott mennyiség igen nagy adag, akinél netán nem fogy el a sok sütemény, szerintem inkább felezze meg.

Recept

két csésze cukor (40 dkg)
három csésze liszt (37.5 dkg)
két teáskanál sütőpor
fél teáskanál só
fél csésze keserű kakaópor (4.5 dkg)
két csésze víz (475 ml)
egy csésze olaj (235 ml)
két evőkanál gyenge ecet
egy teáskanál vaníliakivonat

A sütőt 175 fokra előmelegítem. Nagy tálban összekeverem a szárazanyagokat, azaz a cukrot, lisztet, kakaót, sütőport és a sót. Hozzáadom a vizet, az olajat, az ecetet és a vaníliát, majd kézzel, habverővel csomómentesre keverem. Tetszőleges formába öntöm – én 23 centis kapcsos tortaformát használtam, ezt teljesen kitöltötte – és tűpróbáig sütöm, ez kb. 40 perc.
Szobahőmérsékletre hűtve, házi eperlekvárral ettük, kávé mellé.

2009. augusztus 3., hétfő

(Bögrés) csokikocka


Ha már van egy gasztroblogom, azért néha nem ártana írni is bele….
Igen, mostanában nem nagyon posztolok, jól elszórakozom Zsófival, játszunk, pancsolunk, s van, amikor csak nézem, mert nagyon szeret egyedül játszani. Persze főzök is, de egyszerű kajákat, amelyek már vagy fent vannak a blogon, vagy nem tartom érdemesnek őket külön bejegyzésben megemlíteni, netán elfogy a végeredmény, mielőtt lefotóznám.
Meleg ide vagy oda, én azért még a kánikulában is gyakran bekapcsolom a sütőt, főleg, ha süteményre vágyom. Ilyenkor a gyorsan összedobható édességek a nyerők, ez nálam általában valamilyen kevert sütemény, mint ez a csokikocka, amit egy Rama-receptes füzetből puskáztam. Elvileg bögrés süteményről van szó, de pontos mértékegységeket is közölnek. Ez jó, mert én a bögréseket nem szeretem készíteni.

Recept

10 dkg puha vaj
15 dkg kristálycukor (fél bögre=1.5 dl)
2 tojás
2 dl tej (kétharmad bögre)
18 dkg liszt (egy bögre=3 dl)
2 evőkanál keserű kakaópor
egy csomag sütőpor
mokkáskanál őrölt fahéj
8 dkg keserű csokoládé

A vajat habosra keverem, beleszórom a cukrot, és ezzel is jól kikeverem. A masszához egyenként keverem hozzá a tojásokat, utána hozzáadom a tejet. A lisztet, kakaót, fahéjat és a sütőport összeszitálom, majd ezt is a vajas-cukros keverékhez adom. Egy szögletes tepsit, vagy jénai tálat kivajazok és beleöntöm a kakaós masszát. Az étcsokit kisebb darabokra töröm, vagy késsel összevágom és megszórom vele a sütemény tetejét.
A sütőt 160 fokra előmelegítem, majd kb. 25 perc alatt megsütöm benne a süteményt.
Tálalható magában, valamilyen öntettel, esetleg egy gombóc vaníliafagyival, tekintettel a melegre…

2009. május 26., kedd

Márványkalács


Én is megvettem a Szakácsok Könyvét, mert az akció olyan kedvező volt, hogy nem lehetett kihagyni. Már régóta szemeztem vele, de ha megvettem volna az eredeti áron, olyan lelkiismeret-furdalásom lett volna miatta, hogy inkább nem vettem meg. Most már azt sajnálom, hogy nem vettem rögtön két példányt, mert anyukámnak nagyon megtetszett a könyv. Én is állandóan nézegetem, lenyűgözően sokrétű, alapmű, mindenkinek meg kellene venni, aki kedveli a főzőcskézést.
Az első recept, amit elkészítettem Stephan Franz márványkalácsa, amit én inkább márványkenyérnek neveznék, számomra a kalács az élesztős tésztájú süteményekhez kötődik.
A sütemény szépen sikerült, látszott a márványmintázat, és nem utolsó sorban az íze sem hagyott kívánnivalót maga után.
Csupán két változtatást tettem az eredetihez képest: burgonyakeményítő helyett kukoricakeményítőt, tisztított vaj helyett pedig sima olvasztott vajat használtam.
Igazi békebeli kávé mellé való sütemény.

Recept

11 dkg finomliszt
4 dkg burgonyakeményítő
fél teáskanál sütőpor
8 dkg tisztított vaj
80 ml olaj
14 dkg porcukor
egy csomag vaníliás cukor
fél citrom reszelt héja
3 nagy tojás
1 dkg kakaópor
2 teáskanál tej
csipet só

A lisztet, a sütőport, a keményítőt és a sót összeszitálom. A vajat és az olajat kis lángon felmelegítem. A porcukrot, a vaníliás cukrot és a citromhéjat összekeverem, hozzáadom a vaj-olaj keveréket és robotgéppel jól összedolgozom. Egyenként hozzáadom a tojásokat, mindegyikkel jól elkeverem a masszát, majd – ha már minden tojás benne van – több részletben belekeverem a lisztet, közben erőteljesen keverem. Ha az összes liszt belekerüt, még 5 percig verem robotgéppel a legmagasabb fokozaton.
A kakaóport a két teáskanál tejjel elkeverem, (Nekem ez nem sikerült, így két evőkanál tejjel oldottam meg a feladatot, szerintem kevés az előírt tejmennyiség.) és a masszát egyharmad-kétharmad arányban kettéveszem, a kisebb részbe keverve a kakaót.
Egy téglaformát sütőpapírral kibélelek, és beleöntök egy réteg világos tésztát. Erre evőkanállal váltakozva rétegezem a kakas és a fehér tésztát. A tetejére egy réteg világos tésztának kellett volna kerülnie, de én vegyesen tettem. Ha a rétegezéssel megvagyok, villával cikkcakkosan megkeverem a tésztát, hogy kialakuljon a márványminta.
A süteményt 220 fokra előmelegített sütőbe teszem, és azonnal csökkentem a hőfokot 200 fokra. Így sütöm egy negyed órát, majd olajozott késsel nem túl mélyen bevágom a sütemény tetejét. A sütőt 175 fokra állítom és így fejezem be a sütést további 35 perc alatt. A kalácsot rácson kihűtöm, és kávé mellé tálalom.

2009. március 8., vasárnap

Csokis banánkenyér


Egyre jobban vonzódom a gyümölcskenyerekhez. Ez valószínűleg az öregedés jele. Míg korábban a krémes-habos süteményekért voltam oda, most jobban kedvelem a püspökkenyereket, kevert tésztás süteményeket.
Ennek eklatáns példája ez a csokoládés banánkenyér, amelyet a
Good Food receptje alapján készítettem el.
Nekem jobban bejön, mint a hagyományos banánkenyér, nagyon jól passzol egymáshoz a csoki és a banán, maga a sütemény pedig szaftos, puha, igazi reggeli kávé mellé való finomság. Előnye, hogy a banántól a puha állaga tovább megmarad.

Recept

10 dkg étcsoki
17,5 dkg cukor
17,5 dkg liszt
3 tojás
15 dkg vaj
egy evőkanál keserű kakaópor
két nagy összetört banán
egy sütőpor

A csokit gőz fölött megolvasztom, kicsit hűlni hagyom, ezalatt összeállítom a sütemény tésztáját.
A puha vajat a cukorral habosra keverem, majd egyenként hozzáadom a tojásokat, minden darabnál jól kidolgozva a masszát. Összeszitálom a lisztet, a kakaót és a sütőport, és beleforgatom a tojásos masszába. Ezután hozzákeverem az olvasztott csokit és az összetört banánt is.
Sütőpapírral kibélelt téglaformába öntöm és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 45 perc alatt megsütöm. Hidegen tálalom.
Ezeket a süteményeket abba a sütőpapírba szoktam betekerni, amit a sütéshez használtam, így még tovább állnak el (illetve állnának, ha hagynám….).


2009. március 4., szerda

Leveles kakaós csiga


Ha valaki a reggelihez gyorsan akar finom süteménnyel előállni, akkor ez a leveles kakaós csiga ideális recept a számára. A fagyasztott leveles tésztát elég este a hűtőszekrénybe áttenni, reggelre kienged, a további munkálatok és a sütés pedig a lehető legnagyobb rátartással is fél órán belül megvannak, tehát tényleg nagyon gyorsan el lehet készíteni, utána pedig besöpörni az elismerő szavakat.

Recept

Egy csomag leveles tészta
10 dkg vaj
2 kiskanál keserű kakaópor
egy kiskanál fahéj
4-5 evőkanál cukor

A fagyasztott leveles tésztát kiengedés után lisztezett felületen vékonyra nyújtom. A töltelékhez a vajat felolvasztom, majd hozzákeverem a kakaót, fahéjat és a cukrot. A cukor mennyiségét lehet növelni, ha valaki nagyon édesszájú (érdemes a keveréket megkóstolni) .
A kakaós tölteléket egyenletesen vékonyan rákenem a tésztára, a szélén kb. két centit elhagyok, majd hagyom pár percig száradni (ezt nem muszáj kivárni, ha nagyon sietünk). Ezután a tésztát a hosszanti oldalánál feltekerem, majd két centis szeletekre vágom. Nekem 16 kis csigám lett.
A sütőt 200 fokra előmelegítem, a csigákat sütőpapírral bélelt tepsire fektetem, és kb. 10 perc alatt megsütöm. A kakaós töltelék kifolyik, és a csigák alján szinte karamellizálódik, ettől nem kell megijedni, nagyon finom. Még melegen meg lehet szórni porcukorral.

2009. január 27., kedd

Csokis keksz


Miután elfogyott a napi betevő süteményem a héten, gyorsan pótolni kellett, így ismét sütöttem. Ezúttal egy csokis tallér receptet választottam Stahl Judittól, amely Hajni nevű kedves olvasóm közvetítésével került hozzám.
Nagyon egyszerűen készíthető, kakaós-csokis süteményről, vagy inkább kekszről van szó, nem kell hozzá sok minden, de az nem árt, ha a kakaó és a csoki jó minőségű, hiszen ezen múlik a süti sikere. A tészta összeállítása közben azonban kicsit megijedtem: a szerző szerint evőkanállal kellene a masszából halmokat formázni, és azokat kisütni. A lehető legpontosabb mérés ellenére az én tapasztalatom az, hogy ezt a tésztát nem igazán lehet evőkanállal adagolni, mert ahhoz túl tömör és gyurmaszerű, legegyszerűbb, ha az ember lánya egész egyszerűen a tenyerében gömbölyget belőle golyókat, melyeket kissé lelapít és már kész is vannak a sütemények.
A recept a Gyorsan, valami finomat! című könyvben található.

Recept

20 deka liszt
2 deka cukrozatlan kakaópor
1/2 teáskanál szódabikarbóna
1/2 teáskanál őrölt fahéj
10 deka puha vaj
15 deka cukor
1 tojás
15 deka étcsoki (60 %-os Tibit használtam)

A csokit késsel apróra vágom, összekeverem a liszttel, fahéjjal, kakaóval és a szódabikarbónával. Másik tálban a puha vajat habosra keverem a cukorral, majd jól beledolgozom a tojást is. A vajas cukros krémhez keverem a kakaós csokis lisztet és egyneműsítem. A masszát kézzel sütőpapírra adagolom a már fent leírt módon és előmelegített 200 fokos sütőben 10-13 perc alatt kisütöm. A sütési idő végén még kissé lgy lesz, de hűlés közben teljesen megszilárdul.
Jól esik belőle a reggeli kávé mellé pár szem .

2008. december 24., szerda

Karácsonyi diótorta




Idén elég tanácstalan voltam, nem tudtam eldönteni, milyen tortát készítsek karácsonyra. Az biztos volt, hogy a krémbe vaj nem kerülhet, mert a családban ezt senki sem szereti, és valamilyen ünnepi, a karácsonyi hangulatot idéző süteményt szerettem volna sütni, de egyéb ötletem nem volt. Aztán pár nappal karácsony előtt kezdtek körvonalazódni a dolgok: legyen pirított dió benne, a krémje mascarponés-tejszínes, ha meg már fehér a krémje, akkor legyen a tésztája barna, tehát kakaós, és így tovább, az ötletek szülték az újabb ötleteket.
A végeredmény egy pirított diós, mascarponés krémmel töltött négylapos csoda lett, a tölteléket whiskyvel bolondítottuk meg. Reggel nem bírtam ki, fel kellett vágni, hát mit mondjak: az íze is van olyan jó, mint amilyen jól néz ki. Nem mellesleg könnyű elkészíteni.

Recept

A tésztához

4 tojás
4 dl cukor
4 dl liszt
4 dl tejföl
egy sütőpor
4 evőkanál kakaó.

A krémhez

25 dkg dió
50 dkg mascarpone
2,5 dl tejszín
3-4 evőkanál cukor
5 cl jóféle whisky (most Tullamore Dew)

A tésztát készítem el először. Ehhez az egész tojásokat a cukorral és sütőporral habosra keverem, beledolgozom a tejfölt, a lisztet és végül a kakaót. Sütőpapírral bélelt 23 cm-s kapcsos tortaformába öntöm, és előmelegített 180 fokos sütőben tűpróbáig sütöm. (Én megfeleztem a hozzávalókat és két laposabb adagot sütöttem, mert utólag találta ki Attila, hogy legyen igazi magas torta.) Rácsra téve kihűtöm, majd fűrészes késsel négy lapba vágom.
A krémhez a diót serpenyőben, szárazon megpirítom. Pár szép szemet félreteszek a díszítéshez, a többit durvára darálom. A mascarponét a cukorral és a whiskyvel kikeverem, beleöntöm a pirított diót és a tejszínt is. Jól eldolgozom és megtöltöm vele a tortát úgy, hogy a tetejére is jusson. Diódarabokkal díszítem, és egy éjszakára hűtőbe teszem, hogy összeérjen fogyasztás előtt.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails