A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fejes saláta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fejes saláta. Összes bejegyzés megjelenítése

2007. november 18., vasárnap

Húsos pita


Ez az étel rokonságba állítható a gyrossal, porchettával, fajitassal, és minden olyan szendvicsszerű készítménnyel, amit lepénybe/pitába vagy egyéb hasonló kenyérbe töltenek.
Maga a felhasznált hús azonban nem szokványos, dagadót ilyen formában még sehol nem ettem. Kis hazánkban a dagadó töltése igen elterjedt, mi azonban nem csináljuk, anyósom szokta készíteni, általában hidegen esszük, mert melegen túl tömény, valamilyen saláta társaságában. Nálunk a dagadó tehát nem töltött, hanem töltelék.

Az a jó benne, hogy mivel elég zsíros, nem szárad ki, és cafatokra szabdalva nagyon ropogósra-pörcösre lehet sütni. Az elkészítés módszere az oldalaséra hajaz: befűszerezve tepsiben jól megkapatom, víz aláöntésével fólia alatt puhára párolom, majd levéve a fedőt megpirítom. A kész hús egyik fele megy a hűtőbe, felvágott helyett szendvicsben erős paprikával igen jó, a másik feléből pedig készül a töltött pita.

Sok zöldségfélét, joghurtos-csípős mártást teszünk még mellé, bulik, iszogatós összejövetelek jó kísérője lehet.

Néha, amikor Attilát ráveszem, hogy süssön tortillát, más fűszerezéssel csináljuk, és abba is ezt a húst töltjük.

Recept

1 kg nem túl zsíros dagadó
1 kiskanál pirospaprika
2 kiskanál kakukkfű
pár levél rozmaring
1-2 kiskanál egész római kömény
fél citrom leve
4 gerezd fokhagyma
olaj, só, tarkabors frissen őrölve

A tálaláshoz
fejenként egy-két pita
salátamix
lilahagyma
kígyóuborka
paradicsom
joghurt
darált erőspaprika


A húsdarabot jól besózom, a fűszereket az olajjal és citromlével elkeverem, hozzáadom a felaprított fokhagymát, és a húsra kenem, bele is nyomkodom egy kissé. A sütőt előmelegítem, a fűszeres húst tepsibe fektetem és erős lánggal mindkét oldalát megkapatom. Ezután vizet öntök alá, lefedem fóliával és puhára párolom. Ha megpuhult, fedetlenül megpirítom. Amikor ezzel megvagyok, levágok belőle annyit, amennyit úgy gondolok, hogy megeszünk, cafatokra vágom, serpenyőben zsiradék nélkül megpirítom.
A pitákat mikróban vagy serpenyőben meglangyosítom, levágom a tetejüket és megtöltöm a hússal, felaprított zöldségekkel, megöntözöm a paprikakrémmel és sóval elkevert joghurttal.

Ha valamilyen összejövetelen kínálom, hagyom, hogy mindenki a maga szája íze szerint készíthesse el.

2007. szeptember 24., hétfő

Saláta. Főzeléknek?!


Rendszerint ez a reakció.
Amikor először csináltam, és a párom meglátta, nem akarta még megkóstolni sem, pedig nem egy válogatós típus. Aztán sikerült rávenni és azóta szereti.
A recept anyukámé - kis átalakítással -,aki egy svájci-magyar ismerősünktől tanulta.
Nagggyon gyorsan elkészül és szerintem az egyik legjobb főzelék. Bár nekem nincs még gyerekem, szerintem a babáknak is biztos nagy felüdülést jelent a megszokott répa-, és almapüré után.

Recept

2-3 szép nagy, egészséges fejes saláta
4-5 szem krumpli
1-2 gerezd fokhagyma
liszt
tejföl


A salátát leveleire szedem, nagyon alaposan megmosom, a nagy leveleket pár vágással apróbbra metélem. A saláta szívét meg szoktam kóstolni, ha kesernyés a torzsája, inkább nem teszem bele. A töménytelen mennyiségű zöldet akkora edénybe teszem, amibe kényelmesen belefér, kevés vízzel felöntöm, és addig főzöm, amíg egy kissé összeesik. Ezt az első vizet leöntöm, kevés vízzel felöntöm, beledobom a félbevágott fokhagymagerezdeket, a kockákra vágott krumplit.
Addig főzöm, amíg a krumpli megpuhul, ekkor lisztes tejföllel behabarom, kiforralom és tálalom.
Szerintem langyosan a legjobb, csak úgy magában. (Kaporimádatom ellenére ezt tovább nem fűszerezem semmivel.)

Ehhez az ételhez a következő sült húst szoktuk enni:

Recept

4-5 szelet sertéscomb
2-3 közepes fej hagyma
2-3 gerezd fokhagyma
1 csípős zöldpaprika
só, bors,olaj, paprikakrém (ha van házi, ha nincs, jön a Piros Arany,az egyetlen művi ételízesítő, amit használok)

A hússzeleteket forró olajon erős tűzön megkapatom, ha már van színe, rászórom a félfőre vágott hagymákat, a nagyobb darabokra vágott fokhagymát, a kisebb darabokra - nem karikára, mert azt nem szeretem ! - vágott paprikát, sózom, borsozom ízlés szerint és pár percig így sütögetem. Ha a hagymák kezdenek összeesni, a hússzeleteket megfordítom,így az ízesítők alulra kerülnek a serpenyőben. Belekanalazok egy-két teáskanál paprikakrémet, felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje és fedő alatt közepes tűzön rotyogtatom. A vizet apránként elfövi, ekkor mindig pótolom, de már ne lepje el a húst. attól, hogy párszor elfőzöm a levét, nagyon ízes szaftja lesz. Ha a hús is megpuhult - rendszerint vajpuha lesz - tálalom. Zöldbabfőzelék mellé is nagyon megy.

Jelenleg arról írok, hogy mit ennék, mert hétközben sajnos nincs sok időm főzni. Hétvégén viszont arról lesz szó, ami tényleg az asztalra kerül, és fotózni is megpróbálok majd.

Apropó ételfotó. Érdekelne, hogy milyen géppel fényképezitek az ételeket....

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails