A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csirkecomb. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csirkecomb. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. november 2., péntek

Csirkecurry krumplival és zöldbabbal




Gyorsan és könnyen elkészíthető, finom, teljes értékű főétel, fogyasztható magában, vagy rizzsel, lepénykenyérrel tálalva. Ha köret nélkül akarjuk tálalni, 3 szem krumplival és 30-40 deka zöldbabbal számoljunk. Az ötlet a Good Food magazinból származik, de a fűszerezésen változtattam,így kicsit öszvér, de inkább indiai ízvilágot képviselő étel született belőle.

Recept

50 deka csirkecombfilé
egy fej hagyma
két nagy darab krumpli
két gerezd fokhagyma
20 deka ceruzabab (fagyasztott is lehet)
két evőkanál currypaszta (vörös, enyhén csípős)
egy 500 grammos passzírozott paradicsom
három evőkanál zsírosabb (3-4%) joghurt
római kömény
indiai fűszerkeverék (garam masala)
egy evőkanál olaj

A hagymát felaprítom, a csirkehúst kockákra vágom. Az olajat mélyebb serpenyőben felforrósítom, rádobom a hagymát, megszórom római köménnyel és pár percig pirítom. Hozzáadom a húst, ezzel még öt percig sütöm. Belekeverem a currypasztát, egy percig kevergetve sütöm. Beleteszem a nagyobb kockákra vágott krumplit, a paradicsomot, a reszelt fokhagymát, a fűszerkeveréket, egy deci vizet és fedő alatt addig főzöm, amíg a hús és a krumpli majdnem teljesen puha lesz. Ekkor beleteszem a zöldbabot is, ha kell, öntök alá még vizet, és készre főzöm az ételt. Ha minden megpuhult, a levébe keverem a joghurtot - ezzel már nem forralom -, és tálalom.
Változat: elhagyjuk a currypasztát, római köményt, joghurtot, emeljük a fokhagyma mennyiségét (4-5 gerezd elég), és a végén, a zöldbabbal együtt friss zöldfűszereket (petrezselyem, bazsalikom, kakukkfű) adunk hozzá. Rizzsel vagy tésztával tálaljuk, és nem hívjuk currynek.

A recept eredetileg a Bezzeganyán jelent meg.

2009. szeptember 29., kedd

VKF! XXVIII. - Csirkecomb szőlővel és borral


Már megint majdnem lemaradtam a Trinity által kiírt XXVIII. VKF!-ről, bár nem önszántamból. A szőlővel, borral kapcsolatos téma nagyon tetszett, el is terveztem, hogy egy szőlős süteménnyel készülök.
Szóltam előre Trinitynek, hogy késni fogok, mert hétvégén szülinapoztunk, így hétfőre terveztem a pályamű elkészítését.
Sajnos azonban elfelejtettem valamit, amiről már korábban tudtam: az ELMŰ jelezte, hogy hétfőn 7.30-tól 16.00-ig nem lesz áram. Erre akkor jöttem rá, amikor fél nyolckor elszállt a TV, a számítógép, és elsötétült a szoba. Mivel villanytűzhelyem van, ezzel a sütéssel kapcsolatos reményeim elszálltak, nem volt mit tenni, ki kellett találnom valami mást.
A kislányomat leptem meg végül ezzel a szüreti hangulatú ebéddel, de az adagjából a bort kihagytam. A recept kivételesen egy személyre szól.

A szőlőt a kertszomszédainktól, Jucikáéktól kaptuk, akik múlt héten szüreteltek Badacsonyban.


Recept

Egy egész csirkecomb
3 dkg vaj
2 evőkanál olaj
egy fej hagyma
két gerezd fokhagyma
kakukkfű
1 dl száraz fehérbor
15 dkg mag nélküli fehér szőlő


A csirkecombon a bőrét rajta hagyom, sóval bedörzsölöm. Serpenyőben az olajjal felolvasztom a vajat, amikor már forró, beleteszem a húst, és mindkét oldalán pirosra sütöm. Mellédobom a felszeletelt hagymát és fokhagymát, a húst ízesítem kevés kakukkfűvel, és annyi vizet öntök alá, hogy a comb feléig érjen. Az edényt lefedem – én lazán letakartam egy darab alufóliával -, mérsékelem a tüzet és a csirkét puhára párolom. Ha a hús puha, kicsit zsírjára sütöm, ráöntöm a bort, és nagy lángon elpárologtatom az alkoholtartalmát egy pár perc alatt . (A gyerekadagba bor helyett mehet víz, vagy húsleves.) Ekkor hozzáadom a leszemezett szőlőt, és addig főzöm az ételt, amíg a szőlőszemek héja megpattan, és a hús alatt levő mártás kicsit besűrűsödik. Főtt krumplival tálaltam, ami a boros-szőlős szaftba beletunkolva isteni finom. A gyermeknek is ízlett.

2009. augusztus 19., szerda

Csirkés sült tészta


Ismét egy maradékfelhasználós recept, bár ezúttal a csirkecombot kifejezetten ehhez az ételhez sütöttem, csak sóval, a bőre alá dugott zsályalevelekkel és kakukkfűvel ízesítve, és mellédobtam egy egész fej héjas fokhagymát, ez utóbbi is szerepet kap majd az ételben. (A tepsiben maradt szaftot nem szabad kiönteni, mert ez a tésztamártás alapja.)
Önmagában egy cukkinivel, két csirkecombbal, némi tésztával és tejszínnel nem sok mindent lehet kezdeni – főleg nem egy ilyen jó étvágyú családban, mint a miénk - , de ezek kombinálásával nagyon jó kis egytálételt lehet összehozni igen rövid idő alatt.

Recept

2 egész sült csirkecomb
a csirkével együtt sült fokhagyma
egy fej hagyma
egy cukkini
2 dl tejszín
40 dkg tészta (most fusili)
só, bors
8 dkg reszelt sajt (elhagyható)

A csirkecombokról leszedegetem a húst és szálasra tépkedem. A sült fokhagymagerezdeket kinyomom a héjából, és a csirkehússal együtt félreteszem.
A csirke sütésekor keletkezett szaftot lábosba öntöm és felforrósítom. Rádobom a felszeletelt hagymát és üvegesre sütöm. Ekkor hozzáadom a nagyobb kockákra vágott cukkinit, és addig sütöm, amíg majdnem megpuhul. Ekkor belekeverem a csirkehúst és a sült fokhagymát, ezzel átforgatom, hozzáöntöm a tejszínt és kb. öt perc alatt összeforralom. Sózom, borsozom, leveszem a tűzről. Nem baj, ha a mártás nagyon folyós, majd a tészta felszívja a felesleges nedvességet. A tésztát a ragu készítése közben kifőzöm, jól lecsepegtetem és a csirkés tejszínes öntettel összeforgatom abban a tepsiben, amelyben a csirkét sütöttem, így a sült ízes levéből nem megy kárba semmi. Ha van kedvem, megszórom reszelt sajttal, és 180 fokos sütőben kb. húsz perc alatt összesütöm az ételt.

2009. január 5., hétfő

300. - Gombás töltött csirkecomb


Tegnap töltött csirkecomb volt ebédre krumplipürével. Ebben nincs is semmi érdekes, mert sok családban ez teljesen megszokott vasárnapi ebéd, csakhogy én még sosem csináltam ilyet. Valószínűleg a menzai töltött csirkék miatt sosem volt kedvem nekifogni, mert nem szerettem igazán, de most valahogy mégis eszembe jutott, hogy meg kellene vele próbálkozni.
A töltelékbe gomba, hagyma és némi bacon került fűszerekkel, meg házi kenyérrel. A combok töltését Attilára bíztam, aki derekasan helytállt és minden zokszó nélkül kanalazgatta a masszát a csirke bőre alá. Ettől én biztos bestresszeltem volna.
A végeredmény igen jó lett, mindketten megállapítottuk, hogy a csirkecomb megtöltve egyrészt kiadósabb, másrészt meg finomabb, mint natúr sütve, úgyhogy biztosan készítjük még.
A leírt adag négy nagyétkű számára elegendő, de nem baj, ha nem fogy el mert hidegen is finom.

Recept

8 egész csirkecomb
20 dkg gomba
egy fej hagyma
10 dkg húsos bacon
3-4 szelet egynapos kenyér
egy tojás
rozmaring
majoranna
frissen őrölt feketebors
1 dl ajvár
1 dl száraz fehérbor
olaj
pár szelet vaj


A töltelékhez a kenyeret kevés vízbe áztatom, ne ázzon szét teljesen, de azért puhuljon meg.
A szalonnát felaprítom, a hagymát is igen apróra vágom, a gombát apróra szeletelem.
Nagyon kevés olajon megpirítom a bacont (ha a szalonna zsíros, nem is kell olaj) és megfonnyasztom rajta a szalonnát. Ha ez megtörtént, rádobom a gombát és puhulásig sütögetem, levét elforralva zsírjára sütöm. Közben rozmaringgal, majorannával, sóval és borssal ízesítem. A gombás keveréket langyosra hűtöm. A kenyérből alaposan kinyomkodom a vizet, hozzáadom a gombát és egy nyers tojással összedolgozom. Ha túl lágy a töltelék, egy-két evőkanál zsemlemorzsával lehet sűríteni, és lehet beletenni egy csokor petrezselymet is apróra vágva, csak ez most nem volt kéznél.
A combokat megsózom, fellazítom a bőrüket, vigyázva, hogy el ne szakadjon, és a bőr alá töltöm kiskanállal a gombás masszát. Nem töltöm túl keményre, nehogy kirepedjen. A combokat kiolajozott tepsibe fektetem, megszórom rozmaringgal és majorannával és megkenem olajjal elkevert ajvárral. Mindegyik tetejére teszek egy kis darab vajat, aláöntöm a bort, és előmelegített 180 fokos sütőben kb. egy óra alatt ropogós pirosra sütöm.

2008. december 15., hétfő

Részeges csirke


Aki rendszeresen olvas, tudhatja, hogy nagyon szeretek alkohollal főzni. Főként bort szoktam használni, de sertéshúshoz gyakran adok sört is. Szerintem a bor vagy sör a húsokat porhanyósabbá teszi és ad egy plusz zamatot is az ételeknek. Gyakran készítek mártásokat, amelyeket a bor úgy meg tud bolondítani, hogy egy-két ízesítőn kívül más nem kell hozzá, mégis különleges ízeket lehet kihozni. Természetesen az alkoholtartalom a főzés során elpárolog, így az ételtől senki sem fog becsípni, vad antialkoholisták vagy gyerekek is fogyaszthatják.
Főzéshez is jó minőségű bort használok, mert amit nem lehet meginni, attól az étel sem lesz jobb.
Ez a recept F. Nagy Angélától származik, mint utóbb megtudtam. Én gyerekkoromban ettem először ilyet nyáron, az egyik horgásztársunk előadásában, és ma is emlékszem az ízére.
Ebből az ételből egy kis zöldség vagy gomba hozzáadásával, csirke vagy pulyka melléből készítve akár ünnepi fogást is varázsolhatunk.
Én most csirkecombból készítettem, az volt itthon.

Recept (4 személyre)

4 egész csirkecomb
15 deka húsos bacon
két ág rozmaring
egy kis fej fokhagyma
3-4 dl száraz fehérbor
2 dl tejföl
kevés vaj


A csirkecombokat félbevágom, enyhén besózom. Kivajazok vékonyan egy tepsit, belefektetem a combokat és befedem őket a szalonnával. A fokhagymafejet hámozatlanul keresztben elvágom és a csirke mellé teszem a rozmaringgal együtt. Aláöntöm a bort, lefedem alufóliával és 180 fokos sütőben kb. 30 percig sütöm. Ekkor lebontom a fóliát, a tepsiben összegyűlt boros lébe keverem a tejfölt és a húsdarabokat 220 fokon pirosra sütöm, közben locsolgatom a boros-tejfölös szafttal, amit a sütési idő végére teljesen magába szív a hús.
Mi gombás rizzsel ettük.

2008. október 26., vasárnap

Szalonnás sült csirkecombok


Továbbra is a gyorsan/egyszerűen elkészíthető ételek vannak nálunk napirenden, ilyen a ma ebédre készített szalonnás csirkecomb is. Csak be kell dobálni a hozzávalókat – melyek kevés számúak és teljesen hétköznapiak - egy tepsibe, és megsütni 45-50 perc alatt, közben összedobni egy egyszerű köretet, és kész is az ebéd, nagy főzőtudomány nem kell hozzá.
Szerintem a lényeg az, hogy inkább kicsi, zsengébb csirkecombokat válasszunk, melyek belül vajpuhára, kívül ropogósra sülnek.


Recept

Személyenként egy nagy/két kicsi csirkecomb
Combonként egy szelet húsos szalonna
Két kisebb fej hagyma
Négy gerezd fokhagyma
Egy kisebb zöldpaprika
Kakukkfű
Paprikakrém
Só, olaj

A combokat besózom, vékonyan megkenem paprikakrémmel, megszórom szárított kakukkfűvel és olajjal kikent tepsibe fektetem. A hagymát negyedekre vágom, a fokhagymát megtisztítom. A combokra ráfektetek egy szelet szalonnát, a tepsiben elrendezgetem a hagymát, az egészben hagyott fokhagyma gerezdeket, a felcsíkozott paprikát. Előmelegített 200 fokos sütőben 45-50 percig sütöm, amíg a bőre ropogós nem lesz. Ha a tepsi alján keletkezett szaft kezdene elfőni, kevés vizet öntök alá.
Természetesen krumplipürével és savanyúsággal ettük, de valamilyen jó házi befőtt vagy kompót is finom hozzá.

2008. augusztus 3., vasárnap

Hortobágyi húsos palacsinta


Ma anyuék voltak nálunk, szokásos vasárnapi látogatáson. Azt nem tudtam, hogy mit főzzek, de azt viszont igen, hogy nem akarok a negyven fokban sem grillezni, sem bográcsozni a nagy hasammal.
A mentőötlet Attiláé volt, ő találta ki, hogy legyen hortobágyi húsos palacsinta.
Rögtön beleegyeztem azzal az egy feltétellel, hogy a palacsintát ő süti.
Még tegnap délután megcsináltuk a palacsintatésztát, ma reggel megfőztem a tölteléknek való pörköltet, így viszonylag gyorsan elkészültem az ebéddel.
Nálunk régebben borjúból, mostanában csirkéből készül a palacsintatöltelék. Azért, hogy elég szaftos legyen, csirke felsőcombból főzöm a pörköltet. Nem csontozom ki, csak ha megfőtt, így jobb az íze.
Előételként egy, főételként két – jól megtöltött - palacsintával beéri bárki. Fontos szabály, hogy a paprikás mártásból legalább dupla adagot kell csinálni, mert abból soha nem elég.

Én főételnek kínáltam, uborkasalátával, desszertnek meggyes-nektarinos clafoutist sütöttem.

Recept

15 db sós palacsinta
másfél kiló csontos csirke-felsőcomb
egy nagy fej hagyma
egy zöldpaprika
fél hegyes erős zöldpaprika
egy paradicsom
egy evőkanál pirospaprika
olaj, só
2 evőkanál liszt
3-4 dl tejföl

Tételezzük fel, hogy a palacsinták töltésre készen várakoznak, csak a belevalót kell megcsinálni, mint ma nekem. Ehhez pedig a csirkéből egy hosszú lére hagyott pörköltet főzök, mert a leve lesz a paprikás mártás alapja.
A pörkölthöz az olajon a hagymát kevés sóval megfonnyasztom, rádobom a lebőrözött csirkedarabokat és erősebb lánggal fehéredésig sütöm. Ekkor megszórom a pirospaprikával, mérsékelem a tüzet, felöntöm egy pohár vízzel. Ízesítem sóval, beleszórom a feldarabolt paprikát, erőspaprikát és paradicsomot, majd fedő alatt vajpuhára főzöm. Ügyelek arra, hogy legyen alatta lé. Ekkor eloltom alatta a lángot.
Ha a hús már leomlik a csontról, kiszedem, kicsontozom, mély tálba teszem, és pár evőkanál pörköltlével és egy evőkanál tejföllel botmixer segítségével pépesítem. Ezzel a masszával töltöm meg a palacsintákat, a szélüket be is hajtom, úgy tekerem fel. A megtöltött palacsintákat tűzálló tálba sorakoztatom és leöntöm a paprikás mártással, amihez a pörkölt levét felforralom és lisztes tejföllel behabarom. Az ételt 150 fokos sütőben összemelegítem, majd tálalom. Ízlés szerint meg lehet locsolni tejföllel, a tányéron és jól csúszik mellé az uborkasaláta.

2008. február 10., vasárnap

Sajtos tepsis csirke gombás rizzsel




Nem akartam sokat vacakolni az ebéddel, mert éppen lumbágóval küszködök, bár javuló tendenciát mutatok két napi padlón alvás után. (Ha valakinek van valami hatásos tippje a gyógyuláshoz, szívesen veszem…) Ilyenkor jönnek elő a sütőben, egy edényben gyorsan elkészíthető ételek, mint ez is.

A receptjét még pár éve valamilyen gasztronómiai újságban olvastam, de hogy melyikben, arra már nem emlékszem. Egy biztos: nagyon egyszerűen készíthető, bárki meg tudja csinálni.

A fűszerezésén természetesen változtattam saját ízlésünknek megfelelően, és most került bele fehérbor is, ami szintén nem része az eredeti receptnek, viszont határozottan előnyére válik.

A körete gombás rizs lett, barna rizsből, jó sok gombával.

Recept

Egy csirkemell filézve
2 csirkecomb
4 evőkanál liszt
só, bors
pár levélke rozmaring
mokkáskanál pirospaprika

szerecsendió
egy kiskanál magos mustár
2 gerezd fokhagyma
vaj
3 dl tejföl
fél deci fehérbor
10-15 dkg reszelt sajt (ha lehet, többféle)

A csirkemellet félbe, a feleket lapjában kettévágom. A lisztet a fűszerekkel és a felaprított fokhagymával elkeverem, beleforgatom a csirkedarabokat. Kivajazok e jénai tálat, belefektetem a húsdarabokat, az a jó, ha egy rétegben elférnek. A maradék lisztet a tetejükre szórom. A tejfölt a mustárral, borral kikeverem és a húsra öntöm. Megszórom a reszelt sajttal (gouda és nagyon kevés gorgonzola volt most), vajdarabkákat teszek a tetejére és alufólia alatt kb. 50 percig sütöm közepesen meleg, előmelegített sütőben. Az idő elteltével leveszem a fóliát és a tetejét aranybarnára pirítom, ezalatt a tejfölös mártás is besűrűsödik egy kicsit.
Gombás rizzsel tálaltam.

2008. január 26., szombat

Mustáros-hagymás csirke


A mai ebéd receptje Anikó kolléganőm közvetítésével jutott el hozzám. Nemrég költöztek albérletből első saját lakásukba, így most kezdi megtapasztalni, milyen az, ha ő az úr a konyhában. Ez a recept - amely egyébként Stahl Judit Gyors szárnyas ételek című könyvéből származik- volt az egyik első konyhai remeklése, amivel nagy sikert aratott, így gondoltam, én is kipróbálom.

A könyvet átlapoztam, és a benne szereplő recepteknek legalább a felét kipróbálásra érdemesnek tartom.

A fűszerezésen annyit alakítottam, hogy a csirkedarabok mellé egy ág friss rozmaringot és pár gerezd fokhagymát tettem, a vöröshagymát meg lilahagymára cseréltem, szerintem ez csak előnyére válik. A csirkét pedig olívaolaj helyett étolaj és vaj keverékén sütöttem elő.

Recept

1 kg csirke felsőcomb
2 fej lilahagyma
2.5 dl száraz fehérbor
2 evőkanál dijoni mustár
1 evőkanál olaj
3 dkg vaj
só, bors
egy ág friss rozmaring
2-3 gerezd fokhagyma

A hagymát vékony karikákra vágom, a csirkecombokat sóval, frissen őrölt borssal bedörzsölöm. Olyan serpenyőben, ami a sütőbe is betehető, felforrósítom a vajat és az olajat és a csirkedarabokat elősütöm. Ha már aranybarnás színük van, kiszedem, félreteszem. A visszamaradt zsiradékban kb. 15 perc alatt kevergetve barnára sütögetem a hagymát, ráteszem az egészben hagyott, pucolt fokhagymagerezdeket és a rozmaringágat, a fűszeres hagymán elrendezem a csirkecombokat, majd felöntöm a borral kikevert mustárral. Felforralom, majd alufóliával lefedve előmelegített sütőben kb. fél óra alatt puhára sütöm. Ezután leveszem a fóliát és fedetlenül kissé megpirítom a húst.

Miután Attila megjegyezte, hogy milyen rég (?) ettünk krumplipürét, azzal tálaltam.

2008. január 19., szombat

Hagyományos - Paprikás csirke nokedlival


Ma kisebbfajta vendégség volt nálunk (összesen négyen voltunk velünk együtt) , miközben a fiúk villanyt szereltek, a lányok a házban cseverésztek, persze én közben azért főzőcskéztem is. Kezdetben tanácstalanok voltunk a menüt illetően, de aztán úgy gondoltam, legyen paprikás csirke nokedlival, mert azt általában mindenki szereti.

Kiskoromban semmilyen más részét nem ettem meg a csirkének ebben az ételben, csak a mellét, de hál’ Istennek időközben felnőttem, és rájöttem, hogy a comb sokkal ízesebb, omlósabb, így én csak combból szoktam készíteni, pontosabban felsőcombból, mert azon legalább van némi hús is.

Egy alapszabály azonban van, amiből nem engedek: legyen akármilyen része a csirkének, bőr nélkül kell ebbe az ételbe kerülnie. Szerencsére Attila is hasonlóan gondolja.

A nokedli receptjét a harcsapaprikásnál már közreadtam, most persze másfélszeres mennyiséggel készítettem, nehogy kevés legyen.

Ami fontos: sok-sok nokedlit kell készíteni és a paprikás mártás is legyen bőséges, mert tapasztalatom szerint a nokedli a szafttal általában hamarabb fogy, mint maga a hús.

Recept

Személyenként 2 csirke felsőcomb (csonttal!)
2 közepes fej hagyma
3 zöldpaprika
1 hegyes erős paprika (most ezt elhagytam, mert kismama is volt köztünk)
1 gerezd fokhagyma (elhagyható)
2-3 szem köménymag (nem veszik észre, de sokat dob az ízén)
2 evőkanál liszt
4 dl tejföl
fűszerpaprika
olaj, só

Előkészületként a hagymát felaprítom, a zöldpaprikát kisebb darabokra vágom, a csirkedarabokat megnyúzom. Mélyebb lábosban olajat hevítek, megfonnyasztom rajta a hagymát, meg a zöldpaprikát, beledobom a köménymagot is, és addig sütöm kevergetve, amíg a paprika is kezd fonnyadni. Ekkor megszórom fűszerpaprikával, felöntöm egy deci vízzel, hozzáadom a fokhagymát, és egy-két percig erős lángon forralom. Beleteszem a csirkedarabokat és fehéredésig párolom-pirítom a húst. Sózom. Ezután felöntöm annyi vízzel, amennyi szűken ellepi és fedő alatt kis lángon puhára főzöm. A lisztet a tejföllel csomómentesen elkeverem. Ha a hús megpuhult, kiszedem a combokat, és a forrásban levő paprikás lét a tejföllel behabarom. ( Ha a szaft kevés lenne, még habarás előtt kevés vízzel pótolom.) pár perc lassú forralás után visszateszem a lábosba a húst és rövid ideig kis lángon főzöm az ételt, hogy a húst átjárhassa a tejfölös mártás.

Nokedlival, uborkasalátával vagy savanyú uborkával szoktuk enni, de fejes saláta is illik hozzá.

2007. szeptember 24., hétfő

Grúz csirke

Épp most olvastam Álabecknél a majonézes csirkecomb receptjét, amiről rögtön a grúz csirke jutott eszembe.
Nem nagyon szeretem a hagyományos sült csirkét, de ezzel a módszerrel elkészítve imádom, mert belül nagyon szaftos, kívül pedig ropogós, mint a szalonnapörc. A csirke bőrét csak így tudom megenni.
Lehet durván hangzik az elkészítés módja, de egyáltalán nem lesz zsíros.
Anyukám evett ilyet Grúziában, ahol lenyomtatják egy nagy súllyal sütés közben. Én a serpenyőnél kisebb fedőt javasolnék, amelyre súlyt lehet tenni.

Recept

egész csirkecomb bőrével együtt (amennyi egy méretes serpenyőbe belefér- nálam kb. 4-5)
négy-öt gerezd fokhagyma
egy ágacska rozmaring
só, olaj

A csirkecombot sütés előtt egy fél órával besózom. A sepenyőben annyi olajat forrósítok, mint a rántott csirke sütéséhez (nem kell megijedni!) belerakom a csirkét, oldalalanként 2-3 perc alatt megkapatom. Az olajba mellédobom a rozmaringágat és a héjas fokhagymát, leveszem a lángot és fedő alatt oldalanként 15-20 percig sütöm. Ha ezen túlvagyok, nagy lángon, fedő nélkül megpirítom, és már kész is. (A felesleges olajat papírtörölköző segítségével leitatom.)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails