Kezdetben vala a Hamvas Bélázás, azután a Márai Sándorozás, később a Paulo Coelhozás, végül a Müller és Popper Péterezés, illetve a Csernus dokizás, sőt: a Ranschburg tanár urazás és a Vekerdy Tamásozás. Újabban a legvirulensebb vonulat - legalábbis az én üzenőfalamon - a névtelen szerzőjű, velős minimalista életbölcsességeké. Hogy azt mondja: ne akard a szomszédod zöldebb gyepét, a sok felhalmozott tárgyat, és legfőképpen ne hajszold mindenáron a pénzt. Mert a boldogság nem ezekben van. Oké. Azért írok a minden reggeli kávézásomba belefolyó mottókról, mert egyszerre idegesítenek és segítenek fókuszálni a céljaimra. Van bennük valami közös és valami nagyon demokratikus - még akkor is, ha a fenti felsorolás némelyik tagja "nem említhető egy lapon" a többiekkel. Mert a Facebook egyetlen alapon válogat: lájk-alapon , ennek az összes előnyével és hátulütőjével együtt. A hangulatomtól függően röhögök, bólintok, csóválom a fejem, szomorodom el vagy lelkesedem fel e...