vidéki városi

Ma nem lesz szó semmiféle kényes témáról, mint a legutóbb. Ma könnyed lesz minden, mint egy vasárnap reggel (szerintem vagyunk egy páran, akik a zsigereinkben érezzük, hogy azt a számot egészen biztosan nem kisgyermekesek írták; a vasárnap reggel mint könnyed téma, atyaég. Világos, hogy a dal egy szakításról szól, de egyáltalán: a hasonlat ötlete hogyan merülhetett fel?!). Illetve, dehogynem kényes ügyről fogunk beszélni: a pénzről. Térjünk rá arra, hogyan is bonyolítottuk életünk első ingatlanvásárlását - materiális szinten. Menjünk hát vissza az időben 2017. májusára. Azért is gondoltam, hogy meglesz ez a ház, mert a házmustra reggelén mindenki akkor ült be az autóba, amikor kellett, és döngettünk szépen az autópályán a cél felé. Aztán összevesztünk az M7-esen. Azon, hogy kell-e nekünk valamiféle közös, sziklaszilárdan képviselt, végigvitt ártárgyalási stratégia. Nem volt finom. Nagyon sz@r volt. Az út végén kicsit el is tévedtünk, de a tulajdonos segített odat...

Kos vagyok. Ennek nem tulajdonítanék túl nagy jelentőséget, de már az is vicces, hogy nem akkor születtem, amikorra a kiírt születési dátumom szólt - és Bika lettem volna -, hanem nekem muszáj volt ezt is türelmetlenül, hamarabb, gyorsabban csinálni.  Két dolgot érdemes tudni rólam:  nagyon kemény tudok lenni. És, ha valamit igazán akarok, azt elérem. ( Még türelmesnek is tudok látszani a cél érdekében. :) ) (Ráday u.) Az évek során sokat finomodtam, illetve voltak csalódások, traumák, fejjel a falnak menések, amik visszavetették azt a fene nagy öntudatomat és akaratomat, és van egy csomó - rengeteg - gátlás bennem, plusz nagyon sok hibát követtem el, de azért... mindez alapvetően nem változtatott meg. A tavalyi házvásárlás a sok öröm mellett jól meg is gyötört; mondhatni, nem volt egy ego-trip. Írtam arról, hogy az első ház nál (amelyikről a mai napig szoktam álmodni...) nem működött semmilyen taktika: sem a szép szó, sem az ajtóstul berontás, és végül másnak adt...

Szeretnék csupa szépet és jót írni a házról, de az az igazság, hogy tavaly májusban, az adásvételi szerződéskötés után közvetlenül tapasztalt érzéki vágy (most, azonnal oda kell mennem, hozzá kell érnem, és...), magamévá tétel és örömfröccs (oké, abbahagyom... :-)) után voltak azért mélypontok. Ház-asodás. Ház-asság. Kompromisszumok.  Dolgok, amik kiderülnek. És, ha őszinte akarsz lenni magadhoz, tudod, hogy sosem lesznek ideális ak. Nézzük. Vízpart közelében + Budapesttől maximum kétórányira: ehem-ehem.   Ha nagyon nyomom a pedált, akkor megvan két óra alatt az út, de azért fárasztó. Mondjuk, ha már konszolidálódott a helyzet, és legalább annyira felújítottuk a házat, amennyire idén szeretném, imádni fogjuk, hogy a kedvenc külföldi nyaralóhelyeinkre két órával rövidebb az utazás (így választottam ki az elhelyezkedést amúgy). A vízpartra is huszonvalahány perc az út autóval, de kidolgoztunk egy tök jó stratégiát, ami majdhogynem élvezetessé tesz...

Van ez a javíthatatlan romantikus hozzáállás, ami rám, be kell látnom, nagyon is jellemző. Zenékkel, emberekkel, hobbikkal, sőt, szövegekkel is tudok szenvedélyes viszonyba kerülni. Nyilván ingatlanvásárláskor sem tudtam kibújni a bőrömből. Hogy miben manifesztálódik ez a személyiségtípus? Hozok rá példákat. Melegséggel töltött el a gondolat, hogy a hét éve lakatlan ház postaládájába befészkeltek a cinkék. Értitek: nem azt vettem észre, hogy full rozsdás, és majd venni kell egy postaládát is, hanem  kvázi pótolhatatlan kincsként tekintek rá. A dzsumbuj kertet gyönyörűen elvadultnak láttam. (Azután, persze, az első s.k. mogyoróirtásnál ez megváltozott.) A házvétel biznisz, nem road movie. Előttem mégis az a jelenet pereg le sokadszor, ahogyan robogunk a kis kocsinkban az úton, funky zenét hallgatunk, süt a nap, megpillantjuk a csillámló tavat... Mondhatni, Stevie Wonder és a Jackson5 elvette az eszem. El kell dönteni, hogy a szívünk vagy az eszünk fog diktálni. ...

Amikor az első ház at az orrunk előtt vitték el, komoly szerelmi bánatba estem. Úgy éreztem, hogy az a ház ránk várt, és ezt mindenkinek látnia kellett volna. Az álomból pár óra alatt hatalmas csalódás lett: pikk-pakk eladták, és mi ott álltunk, leforrázva.  Most, visszatekintve már értem, hogy a megküzdési stratégiám önvédelemből lett.  Próbáltam kritikusan nézni a szerelmemet, akit épp az előbb szerzett meg valaki más: mitől nem is volt ő olyan szép, vonzó, különleges és szexi. Ez nem volt egyszerű. De végül írtam egy listát. Hogy az új ház miért lesz majd jobb, mint az a csalfa dög. A mi házkeresési kritériumaink a következők voltak: ár: nagyon alacsony (elkerülve a tkp. "bontandó" kategóriát, mert nem telket akartunk, hanem házat - na, ez néha kőkemény meló volt) elhelyezkedés: vízpart közelében + Budapesttől maximum kétórányira téglafalak polgári jelleg a ház külsején is megjelenő régi építészeti elemek szép falu csendes utca látható fagerenda fapadló c...

Disclaimer: ez az én szubjektív listám. A legutóbbi bejegyzés ben leírtam, hogy milyen szűk keretek között mozoghattunk, amikor házat kerestünk, és úgy érzem, hatalmas szerencse, hogy magunktól, ingatlanos szakember bevonása nélkül egyáltalán sikerült. Most azokat a tapasztalataimat gyűjtöttem össze, amelyek kellettek ahhoz, hogy ilyen... szerencsések legyünk. :-) 1. Tartsd észben: Location. Elhelyezkedés.  A mi esetünkben konkrétan négy megye jöhetett szóba, és a mai napig úgy gondolom, hogy - az ár mellett - ez a legfontosabb és legjobb szűrő. A többi szép ház sajnos nem számít. Amikor keresés közben szembejönnek, olybá tekintjük őket, mintha nem lehetne rájuk kattintani a térképen. 2. Feküdj rá a keresésre!  Állítsd be az ingatlanfigyelőt a rád vonatkozó paraméterekkel, de ne várd, hogy biztosan az e-mail fiókodba fog érkezni az igazi, és csak rá kell bökni. Tapasztalatom szerint nem lehet megúszni az órákig tartó, ínhüvelygyulladást okozó online kere...

Az egyiket elvitték, a másikra lecsaptunk. Folytatás. A Másik A miénk. Lassan egy éve, hogy csalódottan értünk haza életünk első háznéző túrájáról: elvitték a kiszemelt csodát (sőt, azt is sejtettük, hogy nem igazán értő kezekbe került). Másnap, a szülinapomon , huszonnégy órán át esett az eső. Az abszolút lúzerhangulatom tovább fokozta, hogy ki kellett pakolni a rohadt cuccokat a rohadt kocsiból, de, nem túlzok, olyan idő volt, hogy ez szinte lehetetlenül veszélyes volt. Mégsem kipakolás közben csúsztam el, hanem a fürdőkádból kiszállva.  Nem írom le részletesen, milyen forgatókönyvek peregtek le bennem (én itt, meztelenül, mondjuk, könyökzúzódással és kificamodott térddel, a telefonom húsz méterre, a szomszédban vésővel dolgozó munkások nem hallanák meg, ha segítséget kérnék, de így hogyan és minek is kérnék, mekkora égés lenne stb.). Végül kikászálódtam az előszobán át, felöltöztem, megúsztam a dolgot, de emlékszem az érzésre: oké, akkor inn...

Az egyiket elvitték, a másikra lecsaptunk. Az egyik Ha három hónappal ezelőtt megkérdezi valaki, hogy keresünk-e eladó házat, őszintén válaszoltam volna, hogy nem. Aztán egy pár napos, vendégházban töltött pihenés alatt bekattant valami, és az egyik délutáni szieszta után már hét lehetséges házjelöltet mutattam be a családnak. Egy, azaz egy jelölt ment át a rostán. Még a gyerekek is azt mondták, hogy tegyünk egy próbát vele, nem baj, hogy két és fél órás az autóút oda - jó kaland lesz. A tulajdonost csak félve mertük felhívni (vasárnap este volt), de felvette a telefont, készségesen megadta a címet - hozzátéve, hogy éppen takarítani fognak másnap, menjünk. Húsvét hétfőn fogadott is bennünket. Azzal, hogy fél órája aláírták a szerződést a foglalóról, így aztán, ha akarjuk, megnézhetjük belülről is a házat, de már eladta. Csak kapkodtuk a levegőt, hogy hogyan került oda más vevőjelölt. A házat pedig, mondanom sem kell, mint vérbeli mazochisták, megnéztük. És beleszere...