vidéki városi

Az elmúlt napjaim fénypontja mi is volt? Mondhatnám, hogy biztosan nem a bogyósgyümölcs-ízű gyerekpezsgő, amit szilveszterre fogyasztottam el egészen kivételesen remek társaságban, de az a helyzet, hogy az is nagyon jólesett, a sok fulladozó röhögéssel együtt. Az év végétől haladok visszafelé, mert csak így tudom felidézni a dolgokat, sőt, néha csapongok is majd, mert nem tudom fegyelmezni magam. Szóval, hol tartunk? Nincs gázfűtésünk. Azért nincs, mert nincs gázcsonkunk se', a gerincről való leállásunk se'. Ez, persze, csak egy vagon föld kiásatása és egy kisebb vagon pénz kifizetése után derült ki. Van drágán vett mérnöki rajzunk is arról, akkurátusan és méretarányosan a helyszíni rajzra vetítve jelezvén, hogy - legalábbis virtuálisan, a nyilvántartásban - hol van (ha már a földben, ugye, nincs). Azzal nyugtatom magam, hogy a cserépkályhás fűtéssel is spórolunk valamennyit, khm. Tehát azzal, hogy nincs temperáló fűtésünk, alapdíj meg mindenféle. Anekdo...

Hogy miért? Nem tudom. Általában ódzkodom a túlságosan rusztikus megoldásoktól, ez mégis nagyon régóta szöget ütött a fejembe. A hazai példa, a Falusi Libák szuper ágyvég-bejegyzése óta biztosan. Akarok ilyet, és kész. Szeretem a prózaiságát és a tiszta funkciót (= falvédő). Tetszik, hogy így valószínűleg megmenthetek néhány lécet egy számomra fontos régi kerítésből. Ezen a képen nem is ágyvég, hanem falburkolat, és még ez is bejön (a félbevágott bőröndök pedig nem). Fehérben is nagyon-nagyon jó, vizuális élmény. A raklapozós őrület nálam kimaradt, de ebben a szobában rendben van: A fakó eleganciát is szépen egészíti ki: Az egyik hosszú hétvégén neki kell állnom. Ahogy alakul, jelentkezem majd saját fotókkal is. Készített valamelyikőtök hasonlót?

Ma nagyon kell ez a napfényes, almaillatú, meleg őszi napokra emlékeztető képsorozat. Mert ma már igazán csúnya novemberi idő van, köddel, egész nap felhős éggel és vacogtató hideggel. A most következő, több mint egy éve gépemben őrzött fotók a Zakopane környéki hegyekben, illetve az egyik legkedvesebb városomban, Krakkóban készültek, egy szobrászművész két lakhelyén. A művészlakás és a hegyi kunyhó közös nevezője a gyönyörűen megmunkált fa, amely használati-mindennapi és dísztárgyakban egyaránt jelen van. Uralkodik - de olyan ízlésességgel, ahogyan csak a természetes anyagok tudnak. Az angol úgy mondaná: country style at its best . Vidékiesség, a legjobb formájában. Köszönöm a fotókat Horkay István nak.

Ahogyan ígértem, a második blogszületésnap (bizony, november 2.!) előtt, a tavalyi hagyományokat folytatva, az átlagosnál több játék lesz, és külön figyelmet szentelek a kézműves alkotóknak (akik még jelentkezhetnek is gyorsan a countrykomfort@gmail.com címen, ha szeretnének játszani velünk). A mostani interjú apropóját egy bordó színű, fából készült madárka adta, amit ajándékba vittem egy kedves blogolvasónak, amikor meglátogattam őt a vidéki házá ban. Megtudtam, hogy a madárka itthoni termék, és egyszerre nem sok készült belőle, így egyre kíváncsibb lettem a készítőre is. Hetényi Gáborral, a Fatulipán Otthonműhely és MűhelyBolt tulajdonosával beszélgettem. Mesélj a bolt kialakulásáról és arról, hogyan választottál profilt a Fatulipán Műhelyboltnak. Az egész egy mostanság szokványos történettel kezdődött. 2012. év elején munkanélküli lettem, és a rám szabadult szabadidőmet szerettem volna értelmesen kihasználni. A fúrás-faragás mindig is a hobbim volt, így elkez...