vidéki városi

Az immár sorozatot alkotó három könyv ( Asszony és háza , 2008. [bejegyzés róla itt ]; A másik kert , 2009. [bejegyzés róla itt és itt ]; A hideg szóda élvezete , 2013.) közül a legújabb tetszik a legjobban, és ez nagy szó. Miért? 1. Nehéz lehetett az előző két könyv sikere által keltett elvárások terhe alatt - ráadásul, hogy a szerzőt idézzem, córesz idején - újat írni, méghozzá úgy, hogy nem történt nagyobb változás a ház körül . Ha rafinált szerkesztő lennék, valószínűleg azt javasoltam volna, hogy vigyük le az olvasókat a többször emlegetett balatoni nyaralóba, mert kell az újdonság, kell a friss téma, de plátói szerelmem , Darabos György talán egyetlen - ámbár ismét csak lélegzetelállító - fotóján kívül nem sokat látunk abból a házikóból. A könyv bravúrja, hogy bár nem megyünk le (hosszabban) a Balatonra, a ház asszonya - nagyrészt Törökbálinton maradva - mégis tud újat mondani. Ez sokszor nem más, mint az eddig megszokott és megszeretett témák, tehát a régiek (gyerekek-b...

       Olyan sok szín van ebben a könyvben, hogy lehetetlen egy rövid bejegyzésben mindegyikre kitérni. A ház asszonyának nemcsak a kert szépítgetése okoz örömöt - az egyik fejezet címe például: Növényszerző portya -, hanem a szöveg írása, a könyvszerzés is. Egyre élvezetesebbek, kidolgozottabbak a leírások a családi kedvenc receptekről (tonhalas tészta! marokkói fűszeres répa!), lassítókról (teázás, origamizás, begyújtás a kandallóba). Kiderül, hogy akkor lehet a legjobbakat enni, amikor nincs otthon semmi: fűszeres olajba mártogatott kenyeret, héjában főtt krumplit, - ezt már én teszem hozzá -: tortillát vagy tortillát másképpen .        Folytatódik az, ami az első könyvben is lebilincselő volt: a saját kezű téralakítás a házban, a kertben. A burjánoztatás. Még azt sem lehet mondani, hogy az ágakból font kerítés filléres holmi, merthogy tényleg semennyibe nem kerül. Kedvenc sörpadom ismét látható, viharlámpással, ...

      Helyszín: second hand shop. Szabad függő beszéd. Nekem kell az a felső. Jó, nem nekem kell, hanem a lányomnak, mert pont 110-es, és gyönyörű lesz benne. Egyébként is gyönyörű, szakadt rongyokban is. De tegye már le az a nő a kezéből az én felsőmet. Az ő gyereke bizonyára nem 110-es méret, hanem nagyobb és kövérebb és nem gyönyörű. Esetleg fiú. Ahh, letette. Kihalászom. Megvan.        Petrik Adrien második könyve ugyanerről az érzésről szól: a szerzés öröméről. A női vadászösztönről, amely nem hagy nyugodni bennünket, és amelynek folyományai: újabb földdarab, Next kislányblúz, befizetetlen csekkek, bankkölcsön és egy második édenkert. Az Asszony és házá ból megismert család újabb nagy vállalkozásba kezd: megveszik a szomszédos kertet, és rengeteg munkával magukhoz alakítják, saját kertet csinálnak belőle. Eközben élik az életüket: esznek, utaznak, barátokat látnak vendégül.       Az e...

Te mit gyűjtesz?       A beugróban éppen elfér a régi szekrény, rajta egy kisebb fiókos elemmel, azon rusztikus jellegű szappangyűjteménnyel. A fal és a kedves fintorral (= bocs, csak így fértek el...) egymásra pakolt bútorok egynemű szürke festése tökéletes hátteret ad a fő látványelemnek. (Vö. Petrik Adrien javaslatával: vidéki stílusú otthonokban a "döglött" színek, pl. a csomagolópapír-barna működnek igazán! Hiszen a vidéki emberek sem festékszalonokban kevertették ki a házukhoz használt festéket. Ami pedig jó sárgának tűnik az 1cmx1cm-es színmintán, az többnyire túl sárga lesz nagy felületen, kellemetlen pisztáciazöld tónusokkal. A sárga színű fal egyébként is elcsépelt már.) Alföldi parasztházak egyszerű, mázolt bútorai sejlenek föl.       A szappanok kubusai, a belőlük épített tornyok csak kissé meglepőek, pár percig kellemesen fogva tartják a figyelmet. Pontosan ilyen színű pamutharisnyákra lenne szükségem...

innen           Petrik Adrien saját házának történetét írja le. Szépítés nélkül, de a visszatekintés jóleső derűjével mesél a szakemberekről és a kontárokról, a teljesen abszurd helyzetekről, amelyek a házépítés során előfordultak. Mindannyian sóhajtunk: hát, így lehet Magyarországon építkezni. A faképnél hagyások és nagyotmondások olvasmányemlékeim szerint azért az igen laza olaszoknál, franciáknál sem ritkák (ez is rokonítja a könyvet a Frances Mayes-regényekkel), de érdekes módon megnyugtató olvasni, hogy nálunk is hasonló alakok rohangálnak, és nem tudunk nem találkozni velük.             Női olvasmány ez, női praktikákkal. Receptek is vannak; azok azért jók, mert a menő külföldi édességek (pl. pavlova) váltakoznak az igazi nagymama-receptekkel (hókifli). A nagy család, sok barát etetése ötleteket kíván. Van itt csirkeszárny, de nem akárhogyan (mézes-szój...

Komoly bók, ha egy otthont a fenti szavakkal jellemez a látogatója. Ismét csak fotók alapján látogathatom meg a blog címadó házát , ahol állítólag még a palacsinta is zseniális, úgyhogy nézzük a konyhát: Az tetszik a legjobban benne, hogy nem érzem a megfelelni vágyást, csak azt, hogy a tulajdonosok létrehoztak egy konyhát a kedvenc anyagaik felhasználásával. Terrakotta padlóburkolat, tégla falburkolat, saját készítésű konyhaajtók - country stíluselemek kipipálva, de azért nincsen western fa lengőajtó, és ez nagyon, nagyon jó. A kosarak, a lámpaernyő és a fal természetessége pedig hab a tortán. Bocsánat, de nekem az is tetszik, hogy ez nem egy gazdag konyha. Nincs benne Angliából rendelt echte country tűzhely és nagy, öblös fehér mosogató (bár imádom, de ide nem hiányzik). A két felfúrt polc is filléres dolog, de pontosan ilyen barkácsmegoldásoktól szokott annyira ellenállhatatlanul otthonos lenni a sok külföldi magazinban látott country cottage. Az ablak egyszerű vonala is hozzájárul ...

Ahogy Petrik Adrien könyvében is olvasható, „Szeressük a kopottat!” Ebben a házban minden, ami szép, kopott. Vagy repedt. Vagy szétmálló. Mégis, mit nem adnék, ha pontosan ezt a zöld színt ki tudnám keverni egyszer! Vagy, ha ilyen ablaktáblák lennének a házamon. Folyt. köv.