A minőség nem veled született,csak akkor lehetsz a legjobb,ha a legjobbakkal veszed fel a versenyt. - Gundel Károly...
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hús. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hús. Összes bejegyzés megjelenítése
2017. szeptember 28., csütörtök
Krémes spárgaragu- füstőlt szűzérmével
Igaz, hogy ez az étel még nyár elején készült kis-konyhámban a spárga szezon idején, de most télen konzervből is készíthetjük. Hirtelen vezérelt ötletként kreáltam össze ezt a finomságot. Oldalborda ugyan nem egy spárgaevő fan, de a füstölt szűzérmével és szalonnával annyira megbolondítottam az étel karakterét, hogy úgy ette mint akit több napja éheztetnek.😃 Na jó, velem egyetemben ,csak a mennyiségekben tértünk el egymástól. Tehát a konklúzió, ebben a változatban a spárgát nem kultiváló családtagokkal is megtudjuk etetni.Ugye a spárga jótékony hatásáról meg mindenki hallott már.
Hozzávalók:
30 dkg spárga, 10 dkg házi húsos füstölt szalonna, 10 szelet füstölt szűzérme, 1,5 dl tejszín, só,(de csak ha szükséges, hiszen a füstölt húsból kisül) bors, aprított petrezselyem, kevés vaj. 1 csomag tészta tetszőleges fajta,, nálam most spagetti. ízlés szerinti mennyiségű chedar sajt akár reszelve, ha meg szeletelt akkor tépkedve mint most nálam.
A tésztát kifőzzük, lobogó sós vízben fog keményre. Serpenyőben a csíkokra vágott szalonnát és a szeletelt füstölt szűzérmét kisütjük . Spárgát meghámozzuk félujjnyi darabokra vágjuk, kevés vajon saját levében megpároljuk, majd hozzá keverjük a kisült füstölt szalonnás szűzérméhez. Tejszínt és a sajtot hozzáadjuk ,fűszerezzük és összeforraljuk, aprított petrezselyemmel megszórjuk a tetejét. És már tálalhatjuk is.
Jó étvágyat kívánok hozzá mindenkinek
2017. szeptember 27., szerda
Marharagú inyenceknek
Jami Oivér után szabadon. Azt nem állítom, hogy egy könnyű laza fogás, de ,hogy brutál finom az tuti. Karácsonyi vagy egy szülinapi bulira is remek választás ez a fogás. Nincs sok munka vele, a sütő elvégzi majd a munka dandárját.
Hozzávalók:
1 kg marha lábszár, 1/2 l vörös bor,burgundi, 3 fajta hagymából 1-1 db (sonka,póré,vörös) 40 dkg gomba, 15 dkg húsos füstölt szalonna, 3 szál friss rozmaring, 4 szál kakukk fű, 2 db sárgarépa, 3 db babérlevél, 1 kk szemes bors, 2 gerezd fokhagyma,3 db paradicsom, olaj, kb 5 dkg vaj. cserépedény, ha nincs, öntöttvas lábas is jó.
Egy nagyobb serpenyőben a szalonna csíkokat megpirítom, majd tálra szedem. A maradék zsiradékhoz vajat teszek és kockázott lisztben megforgatott húst elősütöm, hogy kérget kapjon. Egyszerre ne tegyünk sok húst a serpenyőbe, ne párolódjon. Zsiradékot mindig pótoljuk ha kell. Aztán a cserépedénybe rétegezve lerakjuk a karikára vágott sárgarépa, szeletelt gomba, hagyma, szalonna és a kisütött húst és a fűszereket. A serpenyőben maradt pörzsanyagokat felkaparom, felöntöm kevés vörös borral beforralom és a húsra öntöm a maradék borral együtt. Cserépedényre teszem a fedőt és a sütőben 160 fokon kb 3 órán át sütőm. Kínálhatunk mellé friss ropogós fehér kenyeret vagy krumplipürét. De szalvétagombóccal is mennyei.
Szalvétagombóc: Egy jó alternatívája, nokedlinek, zsemlegombócnak, vagy akár a knédlinek.Remek köret egy bő szaftos ételekhez.
5 db zsemle, 3 db tojás, 2 dl tej, 10 dkg liszt, petrezselyem.
Zsemlét 1 cm darabokra vágjuk, tepsiben megpirítjuk, tojásokat tejjel felverjük, sózzuk, borsózzuk, aprított petrezselymet hozzáadjuk, + annyi lisztet adunk hozzá, hogy nokedli sűrűségű tésztát kapjunk. Egy darab szalvétát, vagy alufóliát lefektetünk beolajozzuk, erre teszünk egy hosszúkás kupac masszát, kb a felét. Tömörítjük feltekerjük, a szalvéta két végét megcsavarjuk, és lobogó vízben kb 25 perc alatt készre főzzük.Ujjnyi vastagra szeleteljük.
2013. május 30., csütörtök
Afrikai húsgombócok nyárson.
Fantasztikus ízvilágú est ebédünk volt oldalbordával. Készíthetjük akár kerti grillen kint a szabadban, szerintem az még csak egy + ad hozzá, legközelebb nálunk is így fog készülni. Vagy benti grillen a sütőben sütve, de akár kevéske olajon egy serpenyőben sütve is tökéletes lesz a végeredmény. Nálam most, fele a sütőben, másik fele olajban lett kisütve. Receptjéért trollanyunál jártam , itt.
Mellé pedig frissen kisült, tönköly cipó kenyeret kínáltam. Hát valami fenséges volt,( azt hiszem megint adtunk a koleszterinünknek , a fenébe:))
Hozzávalók: 50 dkg darált hús,( vegyesen, fele- marha, fele- disznó) 1 tojás felverve, 1 darabka friss gyömbér reszelve, 2 ek paradicsompüré, 1 tk őrölt koriander, 1 tk őrölt kömény, csipet fahéj, 1 lila hagyma reszelve, 2 gerezd fokhagyma összenyomva, 1 citrom reszelt héja, 1 dl fehérbor,( nálam fehérbor ecet) 0,3 dl víz, 1 ek olíva olaj, 1 tk cukor barna / méz, 1/2 tk piri-piri fűszer,( vásárcsarnoknál az Ázsia Bt.-ben lehet venni) 2 db paradicsom apró kockára vágva, 10 szem olíva bogyó szintén apróra vágva.
Összegyúrjuk, a paradicsom kivételével, azt csak a végén adjuk hozzá. Állni hagyjuk a hűtőben egy pár órát, még jobb, ha előző nap állítjuk össze, így bőven lesz ideje össze érnie az ízeknek. Végül apró gombócokat formázunk a masszából, és saslik pálcára szúrjuk, grillezzük, vagy kevés olajon kisütjük őket.Azt az adagot amit olajban sütöttem ki, utána szúrtam csak fel a saslik pálcikára. Köretnek rizibizit, friss uborkasalátát kínáltam. A kényér receptje.itt , csak most cipó alakúra formázva.
Jó étvágyat kívánok.
2013. február 24., vasárnap
Provence-i töltött csirkecomb
Vasárnapi ebédnek, ezt az egyszerű kis töltött csirke combokat készítettem. Nem igényel különösebb hozzávalót,sőt még nagy gyakorlatot sem. De még is, egy mutatós,és roppant finom ebédet varázsolhatunk vele terítékre
Hozzávalók és elkészítése: 30 dkg burgonya,.2 kk rozmaring, 2 kk kakukkfű, 3 gerezd fokhagyma, 10 dkg szárított paradicsom, 10 darab bazsalikom levél, 2 tojás sárgája, 4 egész csirke comb, 1 dl olíva olaj, 10 dkg vaj, 2 dl fehérbor, 15 dkg hámozott paradicsom ( konzerv), só, 40 dkg kelbimbó.
A megmosott burgonyát héjában megfőzzük,majd meghámozzuk,összetörjük, és amikor kihűlt, belekeverjük a vágott rozmaringot, bazsalikomot, kakukkfüvet, az aprított fokhagymát, és az apróra vágott szárított paradicsomot.Hozzáadjuk a tojássárgáját ,sózzuk, és krémes állagúra össze dolgozzuk. A tölteléket betöltjük a csirkecombok bőre alá, tepsibe tesszük ,az olíva olajat ráöntjük, fóliával letakarjuk,és 170 fokos sütőben kb 50 percig sütjük. Az utolsó 10 percnél levesszük a fóliát ,hadd piruljon így egy kicsit.Amikor megsült a csirkecomb, kiszedjük a tepsiből, leöntjük a zsiradékot , és a vissza maradt pörzsanyagot átforraljuk 6 dkg vajjal és a fehérborral. Hozzáadjuk a hámozott paradicsomot, és az egészet összeturmixoljuk. Izésítjük sóval és friss fűszernövényekkel.A kelbimbót forrásban lévő sós vízbe tesszük(amibe szoktam tenni még egy kicsi szódabikarbónát is ,így megtartja a zöld színét) kb 10 percre. Lecsepegtetjük, és serpenyőben átforgatjuk a maradék vajon.
A csirkecombokat kelbimbóval és a paradicsomos mártással kínáljuk. Jó étvágyat kívánok hozzá.

2013. január 16., szerda
Kinai édes-savanyú csirke
Ez az étel, még apa születésnapi menüjének a része volt. Nagy kedvencünk ez is,mint sok más minden finomság:) Elkészítése sem túl bonyolult,szintén rövid idő alatt egy finomságot tudunk az asztalra varázsolni vele.Feltéve ha kedvelitek a Kínai konyhát.
Hozzávalók: 50dkg csirke mell filé, 1 db hagyma, 1-1 db sárga,zöld,piros kaliforniai paprika, 2 ek rizs ecet, 2 ek worcester szósz, 2 ek szója szósz, 4 ek cukor, 1 db ananász konzerv, 1 db tojás, 3 ek étkezési keményítő, 4 ek ketchup, 5 ek olaj.
A tojást kevés vízzel , sóval, 1/2 tk cukorral kikeverjük és beleforgatjuk a húst,majd az étkezési keményítőben. Wokban felhevítjük az olajat hirtelen lepirítjuk a húst benne,majd kiszedjük egy tálra.Ugyan abba az olajba beletesszük a hagymát ,üvegesre dinszteljük,majd vissza tesszük a csirke húst ,és fokozatosan adjuk hozzá a többi alapanyagot.
Egy tálkában kikeverjük a ketchup + ecet + szója szósz + worcester szószt kevés cukorral,és hozzá adjuk a húshoz. Kevés vizet adhatunk hozzá, alaposan összekeverjük,20-25 perc alatt készre pároljuk.(Első negyed órában, egy nagy üveg fedőt teszek a wokra,hogy fedő alatt párolódjanak a hozzávalók.)
Tojásos jázmin rizzsel tálaltam. Jó étvágyat kívánok hozzá.
Hozzávalók: 50dkg csirke mell filé, 1 db hagyma, 1-1 db sárga,zöld,piros kaliforniai paprika, 2 ek rizs ecet, 2 ek worcester szósz, 2 ek szója szósz, 4 ek cukor, 1 db ananász konzerv, 1 db tojás, 3 ek étkezési keményítő, 4 ek ketchup, 5 ek olaj.
Minden alap anyagot konyhakészre mosunk, és készítünk,hogy kéznél legyen.Hagymát, ananászt, kockákra,paprikát, csirke mellet csíkokra vágjuk
Egy tálkában kikeverjük a ketchup + ecet + szója szósz + worcester szószt kevés cukorral,és hozzá adjuk a húshoz. Kevés vizet adhatunk hozzá, alaposan összekeverjük,20-25 perc alatt készre pároljuk.(Első negyed órában, egy nagy üveg fedőt teszek a wokra,hogy fedő alatt párolódjanak a hozzávalók.)
2013. január 12., szombat
Kentucky csirkemell
Avagy KFC-menü.Omlós csirke hús bundában, titka a sok fűszerben rejlik. Mikor ráakadtam a netten az itthoni, számunkra is ideálisnak talált receptjére itt
azóta gyakran készítem ,mondanom sem kell,hogy a család egyik kedvence ez is. És nem mellékes,hogy olcsóbban hozzuk ki,jóval nagyobb adagot!:))
Hozzávalók: 1 kg csirke mell filé, 2 db tojás, liszt, natúr kukorica pehely,( corn flakes) kevés zsemle morzsa,
kentucky fűszer keverék, ha nincs kéznél a házi keverék lehet a kotányit is használni hozzá,( szerintem finomabb a házi, érdemes ebből is tartani ,hogy kéznél legyen ha kell)
Kentucky fűszer keverék: 1 tk őrölt koriander, 1/2 tk kömény, 1 tk őrölt színes bors, 1-1 tk édes és csípős fűszer paprika, 2 tk chili paprika (durvára őrölt) 1 tk gyömbér, 2 tk fokhagyma granulátum, 1-1 tk rozmaring, kakukkfű, tárkony, majoránna, 1/2 tk cayenne bors.
Elkészítése: Csirke mellet alaposan átmossuk, szeleteljük,lehet kisebb nagyobb, kinek hogy tetszik.Az általunk készített fűszer keverék felével alaposan bedörzsöljük,és egy pár órára a hűtőbe tesszük had érjenek össze az ízek. (van mikor tejet is öntök rá, kb 2 dl ,de ki lehet hagyni) Végül panírozzuk, (a kukorica pehely felét finomra, a másik felét durvára törjük össze. Olajban kisütjük. Vagy tepsire tesszük, olajjal bespricceljük és úgy sütjük ki.
Pár kocka csirke mellet, pedig csak bunda nélkül sütöttem ki,így is nagyon finom. Amerikai káposzta salátával tálaltam,receptjét annak is hozom hamarosan.
Jó étvágyat kívánok hozzá.

2012. november 22., csütörtök
Nigella-féle húsgombócok
Blogkostoló Barbinál ! Sorsoláson nekem Konyhavirtuóz: .
blogját dobta ki a gép! Nem is kellett sokat kutakodnom nála,mikor ráakadtam erre a receptre. Nigellát szeretem,az Olasz konyháért rajongunk,hát kell ennél több? Azon nyomban , ennek a kis finomságnak meg is pecsételődött a sorsa:))
Hozzávalók: 50 dkg darált hús vegyesen,(fele disznó, fele marha) 1 tojás, kicsi fej vöröshagyma reszelve, 2 gerezd fokhagyma, só, bors, oregánó, 3-4 ek zsemlemorzsa, friss bazsalikom levél, 2 ek friss aprított petrezselyem zöld. ( olaj a sütéshez)
Hozzávalókat jól összedolgozzuk, csinos kis gombócokat formázunk belőle.Majd forró olajban kisütjük őket.
Mártás: POMODORE (paradicsom szósz.)
Érdemes ebből a szószból, télire el raktározni isteni, ilyenkor csak elővesszük, és már mehet is a tésztára.
A tésztát lobogó sós vízben, '' all dante''-re kifőzzük! Tányérra szedjük,paradicsom szósszal megrakjuk, és a tetejére a húsgombócokat helyezzük.
Jó étvágyat kívánok hozzá !

2012. július 3., kedd
Milánói sertésborda
Milánói sertésborda
Szintén egy álltalunk igen kedvelt ételt hoztam,szeretünk majd minden tésztafélét.olykor csak hús nélkül ,szósszal nyakon öntve készitem.De mivel apa a ragadozók faját képviseli,ő egy (vércse) hát egy jó asszonynak ezt is figyelembe kell vennie:)) Én most ezt tettem! Nálunk igy készült ez a szuper étel.
Elkészitéséről itt nem irok külön,ugyan az mint Spagetti bazsalikomos paradicsom szósszal, alla n....
Személyenként 2 szelet rántott bordát sütünk ki.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)