Tolmácsi lakásavató buli

Lakásavató vagy évfordulóparti, nagy hirtelen nem is tudom, mi volt a pontos apropója az összejövetelnek, hiszen Niki és Arnold most rendezett nagyobb összejövetelt, mióta beköltöztek új otthonukba, de házassági évfordulójukat is ünnepelhettük akár, hiszen egy éve, 22-én tartották a "második" fordulóját az esküvőjüknek: a templomi részt és a lagzit.

Én egy kicsit zilált állapotban voltam az előző bejegyzésemben is megemlített aznapi sütési mizériám miatt, de az este folyamán lassan elfelejtettem, hogy mi miatt idegeskedtem aznap. Viszont a hirtelen ötlettől vezérelt diós muffint azért megkóstolhattam volna, úgy vittem el az összeset nagy önzetlenül és lelkesen, hogy egy falatot sem ettem belőle (és előtte sem csináltam soha), és nem nekem hiányzott az édesség, de azt sem tudom, mit vittem magammal. azt mondták, finom volt, hát, remélem. máskor azért előkóstolok...

Mindegy volt végül, milyen alkalomból gyűltünk össze pontosan, vagy ha mind miatt az sem baj, a lényeg, hogy összejöttünk náluk néhányan a barátaik közül, volt beszélgetés, sűrű koccintgatás (én nem, sofőrállásban voltam), nevetés, mókázás. Arnold csirkecombból készített pörköltje remek volt, merészelem titkon megsúgni, hogy repetáztam is, már amikor végre le tudtam ülni enni... :)

Az én szemszögemből azért más volt kicsit a buli, de hát ez várható is volt és az elmúlt évek alatt meg is szoktam. A lányok után járkáltam, Zita nem akart a "tömeg" közelébe menni, így tisztes távolban tőlük repülőket bámultunk és számoltunk az égen (nem kimondottan alkalmas a szitu hosszas beszélgetésekre :-D). Majd a teraszról ugráltak le a kezemet fogva, és mikor Jani felbukkant, vele is folytatták. Az étel elkészülte után megetettük őket, majd Janival felváltva mi is asztalhoz ültünk. Ekkor már jöttek elő a fáradtság jelei a lányokon: bent akartak maradni a házban, fáztak, öltöztünk, majd végül az autóba kívánkoztak. Gyorsan bekaptam az utolsó falatokat, és gyors búcsú után hazaindultunk.

A hazaút történelmi jelentőségű számomra, két okból.

1. Nem emlékszem, hogy korábban mennyit vezettem sötétben, az alkalmak száma a nullához konvergál, de lehet, hogy el is éri...A mostani nagy come back óta nem vezettem sötétben, nyár lévén később is sötétedett.

2. Az új autót most vezettem először...nem volt semmi faluban kis gyakorlás, itt-ott kicsi rutin, hogy az új kezelőszerveket megszokjam...neeem, nem.

Tehát sötétben, új autóban nekivágtunk a hazaútnak. Én kezeltem az alapvető dolgokat (amik persze a régi auótval megegyeztek, bár minden más egy kicsit, az autó méretétől kezdve sok minden), Jani a további kütyüket, mint zene, gps éssatöbbi. Majd egyszer én is...

De: hazaértünk, és nem is lett pánikjárat a vége, teljesen kulturáltan, csak az alapvető gyengeségekkel (mint pl. hogy néha lassan váltok, de ez a régi autónál is megvolt) hoztam haza a kocsit, büszke voltam magamra!

Másik autóval jött utánunk Tomi, Jani egyik barátja, aki Janit azon mód vissza is vitt a partira, én meg nyugovóra tértem a lányokkal. Vagyis tértem volna, de amint hazaértünk, mintha az életben semmi bajuk nem lett volna! Nem voltak már álmosak: leültek Barbie babákkal játszani, Zita mesét nézett...pedig hogy rohantunk haza, hogy szegény gyerekek milyen fáradtak! Kicsit hagytam őket, majd 10 körül takarodót fújtunk. Sajnos, nem sajnos, én is elaludtam Zita mellett, később is csak annyira bírtam felkelni, hogy a lépcsőházban lekapcsoljam a lámpát, majd elaludtam, reggel pedig Zita ágya végében kuporodva ébredtem, elzsibbadva, fázva, mert Zita a vékony plédet is lehúzta rólam. :P Jani másnap délelőtt keveredett haza Niki jóvoltából, aki hazafuvarozta a Zuramat. :-D

Kinga grimasz a sötétben

Csilla már útra készen, hátizsákkal, amibe a világ legaróbb mütyürjeit pakolta, azt vittük magunkkal, és persze Arnoldéknál ki is borult, szedhettük az apróságokat serényen! :)

Vezetés újból

Valószínűleg lesz még egy-két hullámvölgyem az elején a vezetéssel kapcsolatban, mert ez nem megy egyik-napról a másikra. Tudtam én ezt jól, mégis át kell lendülni ezeken a mélypontokon. Ugyanis ma kicsit kudarcként éltem meg a vezetést.

Ma is én vezettem Romhányba a lányokért. Ma nem volt kedvem valahogy, de muszáj gyakorolni alapon csak beültem a volán mögé. Ha már elkezdtem, akkor semmit nem ér, ha kéthetente ülök kocsiba, így is főleg hétvégén tudok majd vezetni, hacsak nem iktatok be egy-egy rövid vezetést esténként, mikor Jani nem késő este ér haza, akár csak a faluban. Szóval, újból nekivágtam, bár most idegesebb voltam mint tegnap, pedig tegnap relatíve jó érzésekkel zártam a napot ezzel kapcsolatban.

Most is csináltam apró hibákat, de alapvetően jó volt minden. Mégis olyan bénának éreztem az egészet. Talán mert ma nem tudtam felállni anyósomék háza előtt a szegélyre. Az utcájuk ugyanis rendkívül keskeny, csak a nem túl széles út választja el a két utcaoldalt, nincs árok sem. Nem éreztem rá, hogyan "ugrassak fel" oda, Janinak kellett megcsinálni, és ezért begurultam ls ingerült lettem. Mert hát tegnap olyan pöpecül ment a szűk kapun az udvarba beállás, elvártam volna magamtól, hogy ez is menjen... Viszont, mikor elindultunk, egy szép szakaszt tolatni kellett az utcában, csak úgy lehetett megfordulni, és az jól ment (anyósomék utcája kicsit haladóbb verzió, de meg kell tanulnom itt közlekedni, mert ott laknak, nem tehetem le az utca elején a kocsit, hogy na, akkor innen begyalogolunk pár száz métert... :-D)

A lányokat "felszedve" Zsófiékhoz is beugrottunk ottfelejtett cuccokért, de most nem sikerült szépen beállni a kapubeállóra, kifelé majdnem betolattam az árokba, begurultam az udvarukba, utána hajszál híján elvitte a visszapillantómat a kapu széle tolatás közben, csupa kudarcélmény. Pedig ezek nem olyan könnyű feladatok.

Hazafelé a kettesen néha ömlött az eső is, ha nem automata lenne az ablaktörlő, ami mindig intelligensen "tudja" mennyi eső van az ablakon, és annak megfelelően töröl, hát, az sem tudom, hova kaptam volna. szerintem Jani kapcsolgatta volna az ablaktörlőt... :-D

Itthon is nehezen álltam be a kapu elé tolatva, és a viszonylag meredek lejtőt be a szűk garázsba nem is vállaltam...

Én nem tudom, miért nyekergek itt: negyedik alkalommal vezettem (ha egy oda-vissza út egy alkalom), és ahhoz képest jól ment, viszonylag nehezebb feladatokat is megcsináltam, akkor mi a probléma??

Az autót amúgy nagyon jó vezetni, kezdem bánni, hogy nem 3 éve ültem be először az autóba, pedig meg lett volna a lehetőségem...most meg mindjárt másmilyet kapunk... 7 éve van jogsim, és csak most kezdek igazán vezetni. Vagy ez is belefér a "jobb később mint soha" kategóriába?

Az a nagy helyzet, hogy muszáj méltósággal viselni, hogy az eleje nehéz és nem mindig lesz élmény a vezetés, nem érzem még az autót, nem jön zsigerből a megoldás, de ha ezt nem csinálom végig, soha nem lesz egy magától értetődő, természetes dolog a vezetés. Ezt mondogatom magamban, hogy legközelebb ismét kedvvel és elszántsággal üljek a volán mögé. :-) Hogy mihamarabb eljöjjön az az idő, amiről Szilvi írt, hogy visszanézve nem is fogom érteni, hogy mi volt ebben olyan nehéz. De addig még sokat kell dolgozni.

(azért némi önbizalmam lett a hétvége után, és már "nyomjuk" Janit a lányokkal, hogy a héten is próbáljon egy nap itthonról dolgozni, mert akkor lehet, hogy bepakolnám a lányokat a kocsiba, és ha más nem, átautóznánk anyósomhoz vagy Diósjenőre. ezt az utat már ismerem, szerintem vállalnám egyedül is. Tyű, azért az milyen jó lenne, ha egy nap nemcsak itthon kellene elfoglaltságot találni a csajoknak! :-D )

Szülinapozás

Családunk romhányi ágán a május-június az abszolút csúcstartó szüli-névnapok számát tekintve. Ma újabb név-és szülinaposunk volt, pótlólagosan, mintegy "mellesleg" idejött a Jani szülinapja, , ezért újból összegyűlt a család Zita keresztszüleinél, hogy ünnepeljünk. Az időjárás is kedvezett nekünk, igázán kellemes volt az idő. Az egész esemény azért is fontos ezúttal, mert én vezettem el Romhányba és vissza is, így Jani végre tudott koccintani szülinapja alkalmából. Most ültem harmadjára volán mögé, feszült voltam rendesen, de muszáj volt átesni ezen is. Nem akarok ismét egy bejegyzést teleírni brilliáns vezetési tudásomról (khm :-)) ), de annyit megérdemel az esemény, hogy lejegyezzem, hogy teljesen korrektül sikerült, a 2-es úton sem volt semmi galiba, a váltásokat kell gyakorolni, de ettől függetlenül precízen be is álltam Zsófiék udvarára, sőt, pár percre rá ki is tolattam a falu főutcájára, mert útban volt az autónk. Vállon veregettem magam, természetesen, kell egy kis egészséges biztatás (ja, és Csilla elaludt útközben, tehát ennyire eseménytelen volt az út. :-D)

De most már nem fényezem magam, jöjjenek a parti-képek, igaz, nem sok, mert csak a vége felé kapartam elő a kocsiból a gépet, de sebaj.

Csilla és Zita ribizlit szedtek, majd közben néhányszor spontán átölelték egymást:

Ez is őszinte volt :) Balra Zalán, Zsófiék középső gyermeke, kereken egy évvel idősebb Zitánál:

Sokat biciklizett Csilla, bár ma a csillagok nem kedveztek neki, valamiért sokat esett, borult, volt sírás bőven. fáradt is volt, mert nem aludt délután, de nem lehet ilyenkor ágyba dugni őt

Kinga kis traktoron gyakorolt és sokat játszott együtt Zorkával:

Tortázáshoz összegyűltek- Kinga, Zorka, akinek ma volt a névnapja és Zalán

Számszerint négy torta...én egyből bírtam enni, de kaptunk bőven útravalót, holnap folytatom a kóstolgatást :-D A meggyes torta (feketeerdő egész pontosan) amúgy Janié, anyósom munkája. Még szerencse, hogy én nem csináltam egyet... A dinnye-süti is kiváló volt (recept itt), és mindenkinek tetszett

A mai másik ünnepelt Gábor, Zita keresztapukája, valamint a másik e heti szülinapos, Jani Csillával

Jól éreztük magunkat, én ráadásul babáztam is kicsit Gábor unokahúgával, a pici, de holnap már féléves Zsóka babával, külön élmény volt ismét ilyen pici babát hordozgatni. Mondták, hogy jól áll a kezemben a baba, lesz-e negyedik, de én köszöntem szépen, de határozottan hárítottam. :-) (egyébként fura, de mikor Csilla ekkora volt, mint most Zita, más csak másfél hónapom volt Zita születéséig, ha tartanánk a "szokást", akkor már érkeznie kellene az újabb csemetének-de, hát, nem tartjuk :-D) Legközelebb leendő keresztfiamat (is) "elrabolom", ő ma nem került a "kezem ügyébe".

Fél kilenc körül pattantam újra volán mögé, igen gyér forgalom mellett kisebb hibákkal hazavezettem, örültem, hogy ezt a programpontot is teljesítettem. Kinga és Csilla mamánál maradtak aludni, amit már úgy vártak, mi pedig itthon "lazázunk" egy gyermekkel holnap délutánig.

Megvolt

Épségben hazaértünk a vezetésből, és összességében nem volt rossz. Nem mondom, hogy nem volt hibám, hajajj, dehogynem, meg forgalom sem volt igazán, ami azért általában szokott lenni, de második vezetésnek ez tökéletes volt.

A lányok az elején izgultak, egy idő után megunták, kezdtem eseménytelenül vezetni :-))) meg is álltunk a játszinál, de azért mekkora úrinő voltam már, hogy utána pár perc alatt hazaértem velük, és nem fél óra nyűglődős gyaloglással, kínlódással. Persze, nem rossz a gyaloglás, nekem ezután is ez marad a fő közlekedési mód, de ettől függetlenül néha az sem rossz, ha nem kell szenvedni a fáradt lurkókkal.

Ha belegondolok, hogy évekkel ezelőtt megcsinálhattam volna, akkor egy ilyen napon, mint a mai, amikor Jani itthon van, és az autó csak úgy áll a garázsban, elmehettem volna ide-oda a lányokkal...3 éve van meg ez az autó, július elején elveszik tőlünk, "lejár a mandátuma", és utána nemsokkal új autót kapunk. Még éppen időben ültem a volán mögé a nagy kékségben. No, mindegy, a lényeg, hogy végre belevágtam, most már hajt a javítás vágya, előbb-utóbb menni fog ez.

Ide már én parkoltam be tolatva, izgulva, hogy árokba megyek, de szépen lassan sikerült, ha nem is középre. A lányokat is ki tudtam venni. Nem előnytelen dolog...Született tehetség vagyok vagyok született tehetség vagyok? :-)))