Összefoglaló

Az utóbbi napokban fontos, családunk boldogulását érintő feladatom volt, így nem is tudtam írni jó néhány kisebb-nagyobb eseményről. De mivel végeztem a feladattal, ezért most összefoglalva azért lejegyzem ezeket az eseményeket.

Például a múlt hét csütörtökieket, amikor is kicsit mászkálósabb napban volt részem, lévén Jani itthonról dolgozott, Kimentünk a házunkhoz, élveztem Zitával a sétálást, tócsába kavicsdobálást a kellemes napsütésben. Utána autóban altattam (illetve elaludt az autóban, nem értem már vele haza), ezért kétszer megtettem a házunk és albink közti távolságot, ami kivételesen szintén jól esett, mivel forgalom is alig volt. Estefelé pedig az ovisokkal sétáltunk egyet a falu utcáin, az általunk készített lámpásokkal, Márton-napi felvonulás keretében. Svábfalu lévén, a gyerekek szinte csak németül énekeltek, közülük is főleg az elöl menetelő nagycsoportosok, köztük Kinga is, így a végén már zúgott a fejem a sok Martin, martin-tól. :-)) Jani is elkísért minket, ő lényegében Zitát cipelte végig, vagy futott utána, én Csillával küzdöttem, aki szintén az apjával akart menni, valószínűleg nem sokat uzsizott, ezért volt nyűgös. Kinga elöl szépen lépdelt az ovisokkal, egy-egy fotó erejéig előreszaladtam, no, meg hogy érezze, hogy szeretjük mi őt is, csak hátrébb vívjuk a csatákat a tesókkal. :) nem mondom, hogy élveztem az egészet, de rossz sem volt. Külön tetszett, hogy rengeteg szülő tudott párban jönni, még akkor is, ha esetleg egy nagycsoportost kísértek, akik elöl már fegyelmezetten sétáltak. Kart-karba öltve sétáltak, nagyon hangulatos volt, az utcákra pedig sok lakó kijött megézni a kisebb-nagyobb ovisokat. :)

Pénteken ritkán látott vendégeink voltak, a Belgiumban élő Petrovszki család. Lányaim szabadnapot kaptak ez alkalomból, aminek külön örültek. Délelőtt jöttek, késő délutánig maradtak, és jól esett, hogy itt voltak. Kaptunk tőlük ajándékba egy diavetítőt (persez nem ezért örültünk, hogy jöttek :-D), amitől teljesen padlót fogtam, természetesen nem számítottunk ekkora ajándékra. Nagyon hálásak vagyunk érte, azóta is rendszeres esti program a vetítés, ami még nem megy zökkenőmentesen, és nemcsak a kis kétéves garázdálkodásai miatt, hanem a nagyok sem bírnak mindig a fenekükön megülni, és a fénysugárban táncolnak. Nos, végülis nekem mindegy, hogy mivel töltjük az időt: ha nekik ez tetszik, akkor legyen, csak ne egymást nyúzzák. Szóval, nagyon szépen köszönjük, Tibiék lehet, hogy kicsit megmentettek a közelgő sötét télidőre. :) Lelkiismeretfurdalásom is volt rendesen, mert én meg nem tudtam úgy készülni, ahogy eredetileg terveztem, mivel az előző napot elbóklásztuk, így a helyi fogadóból hoztuk a pizzát, amit azért mindenki jó étvággyal evett meg. Mentségemre legyen mondva, hogy desszert volt háromféle is (fontos!), egy tepsi brownies, és a Móni által bemutatott rétes alagút, almás és túrós változatban-az még belefért az estébe. Nagyon örültünk, hogy meglátogattak minket, mint ahogy az elmúlt öt évben rendszeresen, ez a gesztus az ajándéknál is többet ér, és most már csak nekünk kell anyagilag és szabadidőügyileg helyrerázódni, hogy végre mi is tudjuk viszonozni a látogatást Belgiumban. :)

Szombaton délelőtt ismét jöttünk-mentünk, majd délután már autóban ültünk, Debrecen felé haladva. Az autós babahordozónk új gazdára talált legfiatalabb másodunokatesóm, az egy hónapos Zétény személyében, azt vittük el nekik. Vasárnap délelőtt náluk jártunk, onnan szinte egyenesen hazajöttünk, nagyon fáradtan és éhesen, így noha láttuk a legfiatalabb rokont, megint nem ez volt a legpihentetőbb debreceni utunk. :-P

Hétfő délelőtt Csilla ágya mögött felfedeztem, hogy a sarokban szinte végig penészes a fal...

Ez úgy kellett mint egy falat kenyér...

hogy hogy nem vettem eddig észre, nem tudom, talán a baldachin takart, és nem is értem, miért penészes ott a fal, azt a falat süti legtöbbet a nap. nem tudom, mindenesetre ez sem volt egy ebben a házban marasztaló tényező. Csilla ágyát elhúztam, aki, mikor este meglátta a falat (aznap délután nem jutottam már el oda, hogy lefújjam, annyira a hétvégéről maradt hadiállapotot akartam megszüntetni), kijelentette, hogy fél a penésztől (????). És hogy ő márpedig velem és Zitával alszik a hálóban. De akkor már Kinga sem akar egyedül aludni...

Remek.

Amúgy is hétfő volt, Jani éjfél körül jött, hajmosás mindhárom lánynál, lassabban értem az esti procedúra végére, elmúlt fél kilenc, mire felmentünk aludni, és akkor még ez is jött. Ott győzködtem Csillát, hogy az csak kosz, le lehet takarítani, nem értem el semmit. Végül átcipeltem a matracát a miágyunk végébe, Kingát meg sikerült maradásra bírni. Meígértem neki, hogy amint elalszanak a lányok, jövök hozzá is. na, ja. Zita nem akart aludni, mert feldobta Csilla jelenléte, de mikor már elcsendesedett, Csilla nyöszörgött valamiért. aztán nagy nehezen csak csend lett, de addigra Kinga is elaludt. Majdnem este 10-ig "szórakoztam" velük... Másnap Kingának meg már bent kellett lenni fél nyolckor, mert mentek át az iskola tornatermébe tornázni. Alig lehetett őket kivakarni az ágyból.

Csilla aztán kárpótolt a hétfői allűrért: tegnapelőtt szépen kitartóan kiszínezett egy karácsonyi kifestőt, igaz, kb. 3 színnel összesen (köztük dominánsan rózsaszín :-D), de sokáig ott ült fölötte, élvezettel, és szépen színezett. Ez nekem öröm, mert Csilla nem sokat rajzol, akkor is vázlatosan (sematikus emberfejet és lufit-az ovis jelét), úgyhogy ez a lépés fontos most. Kinga is inkább színezett annak idején, úgy látszik Csilla is ebbe az irányba indul el. nekem mindegy, csak leljék benne örömüket, ha nem akarna semmit sem színezni, az sem izgatna, egyelőre biztos nem. :)

Ezek voltak a legfőbb események, kicsit töményen most egy bejegyzésbe, de örülök, hogy végre le tudtam ülni írni. :)

nyaralás

No, nem mi megyünk nyaralni, erről idén is, úgy tűnik, hogy le kell mondjunk, mégis lett néhány napunk, ami lazább stílusa miatt felér egy kisebb nyaralással, bár az időjárás pont nem támogatott minket a maximális kihasználásban. Anyósom ugyanis a héten és még jövő héten is szabin van, így szerdán este elvitték Kingát és Csillát, azzal, hogy majd jönnek valamikor. Jó. Beleegyeztem. :) Kinga a héten ment volna élete első napközi jellegű táborába, úszótáborba, amit elhalasztottunk augusztus közepére, mert a kis barátnőjének a nővére, akikkel együtt ment volna úszni hármasban, még mindig beteg (a fülgyulladása nem jött rendbe), így ki tudjuk legalább használni a nagymamai segítséget. Kinga amúgy is már arra vágyott nagyon, hogy sokat aludhasson mamánál, ami most megvalósult. Kicsit aggódtam/aggódok folyamatosan, hogy nem fárasztják-e le anyósomékat (elsősorban a rigolyás korszakát élő Csillára gondolok), de eddig semmi nagyobb gond nem volt. Pénteken Csilla nem akart cipőt húzni, pedig hűvös volt, anyósom ezt elég nehezen viselte, hiába próbáltam nyugtatni, hogy Csilla ilyen, nem kell nagy ügyet csinálni, meg különben is: talán nincs olyan nagy hideg, hogy érdemes lenne küzdeni vele. Ő azért küzdögetett Csillával, valahogy aztán sikerült is elsimítani az ügyet, no, meg a nap is kisütött, lehetett tovább papucsozni. Ma délutáni telefonon keresztüli kérdésemre Kinga határozottan kijelenette, hogy nem akar hazajönni, Csilla a telefonhoz sem jött, csak messziről integetett, hogy biza, ő sem akar! PEdig arra számítottam, hogy Csilla két éjszaka után hazavágyik, de egyelőre jól elvan. És mivel szépen eljátszanak (hiába, nincs ott a kis romboló-huligán hugicájuk), anyósomnak sincs gondja velük, így határozatlan ideig még maradnak. hátjólvan.

ennek megfelelően én szerda este óta egy gyerekekkel lazázok. Bár van néha olyan pillanat, hogy inkább cserélnék mamával, hogy inkább Zitát vigye két napra, mert olyan fárasztó tud már ő is lenni (hiába, lassan két éves, ő is egyre határozottabban akar mindent, de mondani nem tudja, így estére a sok találgatástól is le lehet fáradni). nem akarok viszont panaszkodni, hiszen sokkal egyszerűbb teljes erővel a kisasszonyra figyelni, hogy közben nem kell még két másik csajszi igényeit is kielégíteni. Ráadásul szerintem zita is nyugodtabb, néha bámulatosan hssszú ideig képes elszöszmötölni, könyvet nézegetni. A lazázás már néha uncsi is, komolyan!, sokszor van lelkiismeretfurdalásom, hogy én csak lógatom itthon a lábam egy gyermekkel. Hülyeség, tudom. Ma ráadásul már majdnem "idegesítő" volt az a felkészültség, amivel a hétvégét vártam: Zita alvásidejében, illetve még ébrenlévős időszakában is el tudtam előre készíteni a hétvégi ebéd egy részét, így ma nyugodtan mehettünk ismerősöket látogatni, a hűtőből csak ki kellett venni a kész ebédet, mikor hazaértünk. Ez számomra bámulatos és ritka érzés, jól magamba is szívom és raktározom. :)

Tegnap kint játszottunk az udvaron a csajszival, és hintázás közben már majdnem elaludtam, annyira nyugodt és csendes volt minden, Zita elüldögélt, gagyogott, énekeltünk, én meg hiányolni kezdtem, hogy nem kell közben még ide is meg oda is szaladni, egyéb igényeket kielégíteni. :) mintha nem találtam volna a helyem...

Ebből is látszik, hogy nekem az egygyerekes lét már hosszú távon furcsa. Jól esik most csak egyfelé figyelni, de tudom, hogy ezt csak ideiglenesen tudom elviselni. tudom, hogy egyből visszaáll a rohanás, kapkodás, szétesettség érzése és hangzavar, amint egyesül a csapat, nekem már az az életem. Mazochista vagyok, tudom... :-D De nekem jó így. Tudom.

Internet nélkül

Szombaton másfél éve volt, hogy beköltöztünk jelenlegi (ideiglenes) otthonunkba. Fél éve írtam legutóbb a tapasztalatokról, most is szerettem volna, mert vannak új gondolatok a témában, de csütörtökön "elszállt" az internetünk. Ma jött ki az amúgy szomszéd utcában lakó szerelő-karbantartó férfi, kiderült, hogy a modemmel volt a gond, a rend helyreállt, ismét van egy "kapunk" a világ felé. Nekem ez a kapu különösen fontos, hiszen én leginkább ezen az úton tartom a világgal a kapcsolatot, de ahhoz képest, hogy mennyire szoros a kötelék köztem és az internet között, egész jól bírtam nélküle, némi morgolódással ( a részemről) megúszta Jani. Most azért örülök, hogy ismét tudom használni a "kaput". :-))

Amúgy Janival mosolyogtunk, hogy szegény modemünk is már úgy "számolt", hogy ekkora elköltözünk, bő évre "lőtte be" magát, erre még "rátett" egy fél év "haladékot", de mostanra nem volt kec-mec, kipurcant. Mi még kértük az újralehelését, nem kizárt, hogy újabb fél évig is bírnia kell... No, persze reméljük, hogy nem, de jó esély van rá.

Természetesen az egész csak vicc volt, nyilván nem ettől függ egy modem működése, de valahogy nem tudtuk az összefüggést nem észrevenni.

És, ha már végre van netünk, talán meg is tudom írni azt bejegyzést a tapasztalatokról vidéki élet ügyben. És persze nem lenne rossz, ha a következő féléves fordulóban már a költözést is meg lehetne említeni, de ez sajnos, nem csak tőlünk függ.

Csak puffogok itt magamban...

...minekután folytattam ma délelőtt egy telefonbeszélgetést valakivel (hogy kivel, teljesen mindegy), és nem direkt, de bizonyos kijelentéseivel nagyon felbosszantott. És mivel Jani nincs itthon, meg sem tudom beszélni senkivel. Leírom hát mindenkinek. Főleg azért, mert ez a jelenség, ami felbosszantott, jelen van az életünkben egy ideje, jó lesz nyilvánosságra hozni.

Ami felbosszantott, hogy burkoltan ugyan, de felelősségre vonták Janit, hogy miért nem vette észre előbb a hibákat az építkezésen. Nálam ez egy olyan téma, amiért ölre tudnék menni, mert úgy vonják felelősségre, hogy semmit nem tudnak a körülményekről és Janiról, és úgy általában semmit nem tudnak.

Ezt már egyszer taglaltam, hogy úgy vélem, nem (csak) a Jani feladata leginkább, hogy észrevegye a hibákat. Ez a sok hiba, úgy gondolom, nem Jani miatt történt, hanem egy marék ember miatt, akik nem végezték el rendesen a munkájukat. Akik elvileg erre ki vannak képezve, mégsem voltak képesek néhány oszlopot megnézni, hogy egy sorban állnak-e, takarják-e egymást. Azt is írtam, hogy utólag ez olyan evidensnek tűnt, hogy meg kellett volna nézni nekünk is, de én és Jani álmomban sem gondoltuk volna, hogy az, aki falat épít, pont azt nem nézi meg, hogy egyenes-e a fal!!

ÉS itt jön a bosszúság és szomorúság, hogy Jani mindent megtett és meg is tesz, hogy minden rendben legyen az építkezésen. Építkezés és házépítés terén laikusnak mondhtaó, mégis lassan erőn felül próbálja ellenőrizni, kézben tartani a dolgokat, és azt hiszem, ahhoz képest, hogy nem ért hozzá hivatalosan, eddig mindent jól csinált. Felháborodok, amikor emiatt felelősségre vonják, mert én látom, hogy mennyit dolgozik, rohan, gondolkozik, agyal, számol, hogy minden rendben legyen, hogy meglegyen a pénz az egészre. Én látom, hogy reggel elmegy, hol dolgozni Pestre (vagy tervezőmérnöki főállásába vagy pénzügyi tanácsadó másodállásába, mikor hogy), hogy meglegyen a pénz a házhoz, és minket is el tudjon tartani. Ha nem dolgozni megy még, akkor a házhoz, megnézni, hogy halad a munka, és megpróbálja kiszűrni a hibákat. Ugye. (tehát egyáltalán nem mondhatni, hogy hanyagolja dolgot) De nem állhat ott egész nap, és ellenőrizhet minden lécet, mert neki nem ez a képesítése, ezért bízott meg mást, akinek-elvileg-ez a feladata, munkája, ezt tanulta, hogy rendesen megcsinálják, ő pedig kifizeti őket.

Telekről rohan dolgozni, hogy ki tudjuk fizetni a hozzáértő mestereket, munkából esetleg anyagbeszerzés az építkezéshez, másodállásában is próbál eredményeket felmutatni, ez rendszerint késő estébe nyúlóan zajlik, és gyakran, mikor késő este vagy éjszaka hazaérne, akkor fogja magát, magához veszi a fényképezőgépet, és még kimegy a házhoz, hogy ellenőrizze, vízszintes-e a fal, hogy másnap lehet-e folytatni a munkát! Mert, aki addig csinálta a falat már eljátszotta a bizalmát, és muszáj minden szöget leellenőrizni.

De teszi a dolgát, szinte szó nélkül, komolyan! Több hónapja tartja kézben több ember munkáját, és mégis felelősségre vonják, hoyg miért nem ő kereste meg a műszaki ellenőrünket, hogy nézze meg gyakrabban a házat, mert akkor hamarabb kiderülhettek volna hibák. Hát, mert már millió dolgot csinál, és mert úgy gondolja, hogy általában mindenkinek tisztában kellene lennie a vállalt feladataival, kötelességeivel. ez azonban, mint láttuk, nem mindig így van.

Este siet haza, mert mellesleg van egy kis családja, itthon is kell segítség, de mikor fáradtan lerogyik a székbe, és látom, hogy egyáltalán nincs kedve a lányokat megfürdetni, akkor nem tudok rá haragudni! Még ennek ellenére is megcsinálja, hogy én pár perc levegőhöz jussak. De ha nem fürdet, akkor veszi a laptopját, és próbálja a munkáit befejezni, mert esetleg nem tudta addig, mert teszem azt, ajtókat kellett venni és kivinni a házunkhoz. Vagy ha nem dolgozik, próbál a házhoz dolgokat kitalálni, mi hogy legyen. És elsősorban hogy honnan szedjük elő rá a pénzt...

Mindezt csak azért írtam le, hogy szemléltessem, Janinak nap mint nap temérdek hasonló dolgot kell kitalálnia. Nem sajnáltatni akarom, hiszen más is épített már házat, mindenki tudja, hogy ez egy nehéz dolog, és ideiglenes állapot. Azért írom le, hogy valamennyire látni lehessen ,hogy mit csinál, hogy lehetőleg senki ne vonja őt semmiért felelősségre.

Főleg olyanok ne, akik a karosszékből ülve csak okosakat tudnak mondani, akik nem értenek hozzá, akik a házat sem nagyon látják, maximum fényképekről. Nagyon fárasztó és bántó dolog. NEm mindenki tud effektíve segíteni nekünk, ezzel nincs is semmi gond, hiszen megvannak az emberek, akik teszik a dolgukat, de legalább akkor efféle dolgokkal ne fárasszanak és hátráltassanak minket. Nem kell a házat dicsérni, nem kell, hogy mindenkinek tetszen, de jó lenne, ha ezekben az időkben inkább támogatást kapnánk-ha más nem, lelkit-, mert arra nagy szükség van. Tesszük a dolgunk, hozzuk sorban a nehéz döntéseket, fogszorítva éljük egyik napot a másik után ,mert nagyon nem egyszerű a helyzet, nem kell, hogy még erre is energiát kelljen fordítani. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez egy ilyen időszak, el fog múlni, fog még nap sütni, de addig szükség van némi erőre és kitartásra.

Én meg most is itt puffogok és eresztem ki a gőzt, mert muszáj és mert megtörtént az eset, ahelyett, hogy rendet raknék a konyhában, mert Zita ébred nemsokára, aztán a két nagy is jön haza mamától, kezdődik a nagymenet. Milyen jó lenne rendezetten nekivágni az új hétnek! De kiírnom is muszáj magamból, mert felrobbanok.

És persze, ha Janinak elmondom, mikor hazaér (mert most is az újonnan kinevezett generál kiviteletőnél van, hogy az új költségvetést kitalálják, és az újraépítés mikéntjéről döntsenek), biztos azt mondja, hogy ne foglalkozzak vele, mert ő ilyen, igyekszik ezeket a dolgokat minél hamarabb törölni a fejéből, mert ezer másra kell koncentrálnia. Én viszont jobban magamra veszem, jobban kiakadok, és ugyan lehiggadok viszonylag hamar, azért halmozódik bent ez a sok felesleges hülyeség.

És, hogy azért a zárszó mégse legyen túl negatív, meg kell jegyezzem, hogy nagy átlagban azért támogató, segítő emberekkel vagyunk körülvéve. Sokan segítenek, ki milyen formában tud. Anyósom, aki éppen a két nagyot pesztrálja, és már biztos totál fáradt, de hatalmas segítség nekünk, hogy agyilag összeszedjük néha magunkat. Vagy, hogy Jani kialudja magát, neki ilyenkor nincs éjszakai "műszak", az ő felügyeltjei vakációznak. :) Vagy említhetném azokat a barátokat, kollégákat, akik eddig is több millió forintot adtak kölcsönbe, hogy haladjunk, nagyon-nagyon sokat jelent, hogy bíztak, bíznak bennünk, nekünk pedig, hogy van ilyen téren is valaki(k), akire számíthatunk! Úgyhogy alapvetően elmondhatjuk, hogy támogató légkörben élünk, csak, ha néha jön egy-egy ilyen beszélgetés, mindenféle ilyen-olyan burkolt vagy kevésbé burkolt megjegyzéssel, akkor az nem esik jól.

De most kiírtam magamból, így egy kicsit könnyebb. :)

ui: más kritikát is kaptunk ám délelőtt, nevezetesen, hogy miért kellett nekünk gerendaházat építeni, nesze neked, mennyi baj van vele, emiatt is felkaptam a vizet, mert nem hozzáértőtől jött, de ez már másik puffogós téma lesz, azt máskora hagyom. :-))) most tényleg rendet kell rakjak a házban. :)

Augusztus 20. Romhányban

Tegnap átmentünk anyósomékhoz, hogy ott ünnepeljük augusztus 20-át. Bár tavaly is ott voltunk, nem azért mentünk, mert olyan fantasztikus dolgok történtek, egyszerűen idén, Zita picisége miatt, meg a bonyolult logisztika miatt nem vállalkoztunk nagyobb kirándulásra. Jövőre viszont nagyon örülnék, ha ismét el tudnánk menni a debreceni Virágkarneválra. Egyrészt, mert önmagában szép és sok élvezetes program van, másrészt gyerekkorom kellemes emlékeit hívja elő, ahogy állandóan mentünk nézni a kocsikat, művészeti csoportokat. És bizony egyre szebbek a kompozíciók, egyre színvonalasabb a rendezvény (szerintem, legalábbis most képek, hírek alapján így tudom megítélni), egy szóval, ezt már látnom kell újra (és nem utolsó szempont, hogy itt kivételesen a szállásért sem kell fizetni :) ). Jövőre talán össze tudjuk hozni a dolgot, "osztjuk-szorozzuk" jobbra-balra a gyerekeket, hogy ők is élvezzék, ki-ki a maga korának megfelelően.

Egyelőre a közeli Romhányt választottuk, ahol ugyan voltak rövidebb koncertek valamint jó sok körhinta és árus (ahol persze értékeset venni nem lehetett), nekünk mégis inkább a családi vonulata volt a fontos. Hiszen újra sikerült az ottani rokonokkal összefutni, kicsit beszélgetni, Kinga Zorkával kézenfutva rohangálta körbe az egész kipakoldát, amiket rendezvény nélkül is meg lehet csinálni, viszont az ünnep adta szabadnap könnyebben összehozta az embereket. Ott voltunk valamennyit, Kinga ment néhány kört egy-két körhintán, beszélgettünk, összefutottunk Nikiékkel (Csilla jól megcipeltette magát Nikivel, hihetetlen, hogy neki milyen jól hagyja!), de végül Zita sem bírta tovább, Csilla is álmos lett, így el kellett altatni őket. Janival autóba ültünk, a két kicsit magunkkal vittük, Kinga maradt mamánál. Cs és Z pillanatok alatt elaludtak, így beugrottunk a házunkat megnézni. Nagyon klassz volt kicsit csendben sétálgatni a "falak" között, így, hogy nem ugrált körben csemete, egyből könnyebb volt kicsit tervezni is a továbbiakat. :)

Ma már nem volt ünnep nálunk, mert Jani reggel kiment a telekre, ahol a fiúk már dolgoztak a házon, és végül ő is maradt segíteni. Sokat nem haladtak, mert merültek fel kérdések, problémák (pl. újra akadt penészes gerenda, így megint nem elég a tornáchoz a fa, hétfőig várni kell), de legalább Jani együtt tudott velük dolgozni. Ha kérdés merült fel, tudtak egyből konzultálni. Csak délután ért haza Jani, meglepetésemre Kingával, akit csak szombat délelőtt hozott volna haza. Állítólag semmihez nem volt kedve, rosszkedvű volt, bár enni evett, lázas nem volt, mégis hazakívánkozott. Itthon kiderült hamar a baj: valószínű egy gyomorrontást vagy vírust összeszedett a lány, mert délután mindent kiadott magából. Utána jobban lett, csak erőtlen. Egy kis szörp és egy szelet pirítós talán most benne maradt a pocakban. Nagyon reméljük, hiszen holnap esemény lesz, nem lehetünk betegek! A délután így takarítósra sikeredett, ráadásul Jani ismét kiment a telekre ellenőrzést tartani, összefutott ott anyósomékkal, megmutatta nekik a házat, amivel elment az idő. Most talán alszik aprónép, mehetek, hogy behozzam a temérdek lemaradásomat, amit Kinga váratlan rosszulléte okozott. Mindegy, csak javuljon holnapra!

Képek, csak úgy

Néhány kép, amik eddig kimaradtak, vegyesen témájukat tekintve

Zita, amikor videóztam, hogy kúszik egy-két "húzásnyit":

Apukám jóvoltából (végre) egy családi fotó, ami se nem profi (ööö, bocsi, Apa, úgy értettem nem műtermi ;-) ), a háttér sem művészi, sőt, a Csilla és jómagam haja is jóval rövidebb azóta, de mindannyian rajta vagyunk :)
Hét elején betonozták a szembeházat. Két betonkeverő autó is itt volt, volt esemény, sereglettek nézni! :)
Zita (újfent végre) el-elszopogat őszibarackot, és majszolgatja a kiflit is, bár rágni nemigazán tud még. Én már várom, hogy rágjon rendesen, de siettetni ezt sem tudom, természetesen. :)
Hát, igen. Nem akart délután aludni, majd késődélután, míg felmentem Zitát megszoptatni és ágybatenni, Csillus elaludt a nappaliban. :)