Marionett tánc/Ki mit tud?

Tegnap volt az iskolában a Ki mit tud? vetélkedő. Rengeteg szuper produkciót láthattunk, köztük Csilláékat is. Kinga nem tudott szerepelni a gipsze miatt, bár utólag, amikor láttam a táncot rájöttem, hogy simán táncolhatott volna, max. kihagyja a fekvőtámaszt. Késő bánat.
A videó, amit most megosztok a saját osztályom tánca. egyelőre a Csilláékét nem teszem fel, várom a szülők beleegyezését, hogy nyilvános lehessen a videó. Remélem, hogy menni fog azért, mert nagyon arik volt a zumbájukkal.
Az én osztályom viszont remekelt, rettentő büszke vagyok rájuk, megnyerték a vetélkedőt, azt hiszem, joggal. :-) A magyartanáruk készítette fel őket, aki frissen érkezett a suliba, és mit mondjak? Profi munkát végzett.
Nos, élvezzétek ti is ennek a maroknyi gyereknek a produkcióját, nagyon sok munka van benne sok mindenki részéről. :-)

Kicsi, közepes és nagy iskolás

Idén szeptemberben az a rendkívüli helyzet állt elő idei életünket tekintve, hogy a családból hárman kezdtük el az iskolát, és a három nem a gyerekekből tevődik ki kizárólagosan. Kinga rutinosnak mondható a maga harmadikos mivoltával, Csilla abszolút újonc a terepen, én is rendelkezem mindenféle egyetemi múlttal, tehát a rutin megvan, éppen csak kicsit megporosodott, amit csak le kellett fújni.
Kinga rendkívül gyorsan rázódott vissza a mindennapokba. Írják sorra az év eleji felmérőket, nagyon kevés hibával teljesít, vagy hibátlanul, sorra jönnek az ötösök. A tanító néni nagyon örül, és persze mi is. Már majdnem magától értetődőnek fogjuk venni. Ma írta az első szódolgozatát, aminek még nem tudom a kifutását, csak azt, hogy nagyon nem volt hajlandó tanulni (nyelvtanár anyuka persze titokban ráparázott, hogy ne érje kellemetlen élmény a csemetét rögtön az elején), de amikor kérdezgettem a szavakat csak spontán, szépen válaszolgatott és leírva is tudta őket. Úgyhogy bizakodom. Nem azért, mert a világ vége jön el, ha rosszabb jegyet kap, csak nem akarom, hogy rossz élmények maradjanak benne. Mindenesetre kicsit örülök, hogy az osztályozása már nem az én feladatom... Neveztük Kingát irodalom-szövegértésből egy levelező versenyre, aminek nem örült, tiltakozott, de én most kicsit önkényesen nem engedtem a tiltakozásnak. A képességei ezen a területen nagyon jók, Kinga hála istennek nincsen annyira leterhelve, hogy ezt ne tudnánk végigcsinálni, ami amúgy nem olyan megerőltető. És ha mégis borzasztóan nem akarja, hát, abbahagyjuk, főbe nem fognak lőni érte. Emellett önként jelentkezett egy matekversenyre, ami szintén jól megy neki, amin meglepődtem először, de kiderült, hogy tablet-et lehet nyerni...aha, a motiváció... :) A lelkesedése kiterjedt a rajzra is: örömmel tért vissza egy balassagyarmati művészeti iskola kihelyezett rajzszakkörére, ahova kedden délután jár helyben a suliban. Most tetszik neki, nem úgy, mint két éve, amikor félévkor abba kellett hagyni. Játékos tesire próbáltam rábeszélni, heti egyszer 45 perc nem sok, de nem akar menni, még úgy sem, hogy el tudnám az elsőre kísérni. Nem erőltetem, majd alakul nála. Azt tudom, hogy kosarazni szívesen kosarazna, de nem akar edzésre járni mondván, hogy meccsekre nem akar járni. Hiába mondogatta a tesis kolléga, hogy nem kell meccsekre járnia, hajthatatlan. mamától kapott egy falra felszerelhető kosarat, most arra vár, hogy édesapja eljusson oda, hogy talál neki helyet a ház falán kívülről, és akkor mehet a kosárra dobás. Napközis ő is, az egész napos iskola elve itt még nem olyan hangsúlyos, délelőtt tanórái vannak, délután napközis. A napközis tanító néni új, nagyon szereti Kinga, mert mindig játszanak valamit, ha már nem kell tanulni, nem unatkozik, és ez nagyon pozitív. Mindig megkérdezi, hogy megyek-e ebéd után, de tudom, hogy jól érzi magát a napköziben, így egyelőre nem hozom el sem őt, sem Csillát, mert tapasztalat szerint így kevesebb gond van a házival: ott megcsinálja, ellenőrzik, itthonra lényegében semmi nem marad, csak a játék. :)

Csilla. Nos, igen, ő más eset. Abban a szerencsés helyzetben van (vagy éppen nem?), hogy a családban másodjára kezdi meg az iskolát gyerekek közül, így a szülőknek már van némi rutinja, hogy is kell ezt kezelni. annyiban viszont nem szerencsés, hogy Kingától megszoktunk egy hozzáállást, tempót az iskolával kapcsolatban, amit Csillára nem biztos, hogy célszerű kivetíteni. Nem is szabad. Teljesen más egyéniség Csilla, így a szokásai is mások, ez egyértelmű. Ő például már most látszi, hogy szétszórtabb, kevésbbé jegyzi meg, mit hova rakott, mit mondott a tanító néni, stb., de ez még javulhat a hónapok során, egy hónap még nem mérvadó. Csillának már jóval több órája van, mint két évvel idősebb nővérének, mivel rá is érvényes a mindennapos testnevelés (amiből két óra néptánc szerdánként), kötelezően kellett egy plusz foglalkozást választani (ez környezet lett), bejött a hittan (amit nem tudom, hogy nem bántam-e meg, mármint, hogy nem erkölcstant válaszottam, még akkor is, ha Csilla meg van keresztelve), van nekik alapból egy óra angol a héten, így aztán hétfőn hat órája van. Máskor mindig öt (Kingának egyszer van öt órája, mikor angol is van). Eddig bírja a gyermek. Muszáj neki. Amit önként választott az a keddi jazzbalett, amit egy váci tanárnő tart. Keddenként van az iskolánkban, amikor két másik osztályban amúgy is tartja a nekik órarendhez tartozó táncot, de délután lehetőség van, hogy az iskola többi tanulója is csatlakozzon. Tegnap volt először Csilla, elsőre azt mondta, kiváló volt, de ma reggel már azt nyilatkozta, hogy nem akar menni többé. Azért ezt még nem veszem készpénznek, vannak neki hangulatváltozásai amúgy is. :) Szépen dolgozik órákon, házikat megcsinálja. Érdekes látni, hogy az írásképe nem az a szabályos, kerek, mint Kingának volt, de nincs is ezzel baj, a munkái ettől még rendezettek. Én meg külön élvezem, hogy nem "egy kaptafára mennek" a lánykáim. :) Az olvasás is picit lassabb neki talán, egyelőre szótag összeolvasásnál tartanak, nem is minden betű volt még soron természetesen. Kicsit többet gondolkozik, mikor két hangot össze kell egy szótaggá rakni, de lehet, hogy csak azért tűnik hosszabbnak, mert Kinga két éve gördülékenyebben vette ezt az akadályt. viszont gond nincs, mert összeolvassa őket. Nem erőltetem a sok itthoni gyakorlást, amíg nem jeleznek a suliból, hogy kell pluszban gyakorolni, de tegnapelőtt például csak spontán kezdett olvasni nekem, mikor megnéztük, hol járnak. És majdnem egy órán át betűzgettünk, és még ő kérte, hogy folytassuk. :) Ha nem lesz gond az iskolában a teljesítményével, akkor ez is rendben lesz. :)

És, hát, én is iskolapadba ültem. 10 évvel a diplomám megszerzése után ismét egyetemi padban ülök minden csütörtökön, Debrecenben. A holland tudományokhoz tértem vissza, hogy magasabb szintre fejlesszem a tudást, amit tíz éve megszereztem, de diplomát akkor nem tudtam erről szerezni. Tavaly vettek fel, de szeptemberben halasztani kellett, mivel elvállaltam a tanári állást itt, a suliban. Holnap megyek harmadjára, ami nekem változatosságnak kiváló, jó megint tanulni, bár fura, hogy 18-20 évesek között ülök, de meg lehet szokni. Mindig megmosolyogtam az utóbbi két alkalommal, amikor panaszkodtak, hogy mennyire nehéz az egyetemi élet...nyilván nem akartam nagyon bemutatni, hogy milyen az, amikor nehéz. :) Amikor nem tudok beszaladni az egyetemre a könyvtárba könyvért, aztán vagy le tudom netről tölteni vagy nem, de lehet, hogy akkor is csak hollandul, amikor éppen magyarul is elég lenne... :) (volt ilyen, extra nekem, egy regényt hollandul olvastam, mert a fiatalság nem vitte vissza időben a könyveket, én meg csak egy nap vagyok, így egyből megcsúsztam a feladatokkal, de mivel időben kértem haladékot a beadandóra, megértő volt a tanár) Nekem is kellett szokni az iskolapadot, talán még nem is sikerült igazán. Első héten még az újdonság erejével mentem, nem tudtam, mi lesz. szerdán este már el kell utazzak, mivel csütörtökön reggel van egy kötelező órám. Ennek az a következménye, hogy előtte a hétfő és a kedd már nagyjából annak a jegyében telik, hogy én megyek szerda este. Legyen itthon mindenkinek tiszta ruhája, kedvenc póló, nadrág miegyéb legyen tiszta, ne Janinak kelljen vesződni az öltözés nyűgjeivel. szerdán főzés, előrekészítem az uzsikat, névre szólóan bekerülnek a hűtőbe, szóval, tényleg ne legyen sok meló apának ilyen téren. Két hete felbuszoztam a lányokkal Rétságról Pestre, ott Jani átvette őket, és elvonatoztam Debrecenbe. apukáméknál alszok, ami szintén nagyon klassz, mert így heti rendszerességgel találkozom velük, még úgyis, hogy késő este ér be az IC. Vonatozni még élmény, újra, régen csináltam, tudok olvasni, nem kibírhatatlan. Kivéve visszaúton, mikor eddig mindkét alkalommal gond volt a vonattal, és jó későn értünk haza. Múlt héten velem volt a  céges autó, délután beautóztam Pestre Jani munkahelyére, ott vette át a lánycsapatot, engem pedig vonatra tettek. A héten megspórolom a vonatutat, mert Janinak dolgoznivalója van a Debreceni Egyetemen, és kapóra jön: hajnalban elvisz, este hazahoz (a vonatköltség sem olyan kevés egyelőre, hogy még nincs diákom, ilyen szempontból hasznos, de így apáékkal most nem találkozom). így a harmadik héten harmadik verziót próbáljuk ki, ráadásul egy ismerős viszi reggel a lányokat, úgyhogy nekem is úgy kell készülni, hogy még hajnalabb hajnalban felkelni, és mindent előkészíteni, még jobban, mint Janinál, hiszen kakaót ő is tud csinálni, de az ismerősnek mindent a keze alá kell készíteni. Nem baj, én hálás vagyok, hogy megteszi.
És aztán meg tanulok, gyűröm a holland kötelezőket, írom a házikat. :) Tavaly a sok órai készülés miatt éjszakáztam, most olvasgatok, írogatok. De élvezem. kibírható mennyiség, főleg, ha a 10 évvel ezelőtti óráimat elfogadja a kreditátviteli bizottság, akkor meg is nyugszom: jelentősen kevesebbet kell így teljesítsek, egyéni tanrend szerint haladhatok, és talán három év helyett két év alatt befejezem a képzést (aztán megvannak a tervek utánra, de egyelőre ezzel legyek meg).
Munkakeresés még folyamatban van, egy állást éppen az egyetemi tanulmányaim miatt vontak vissza. Ha továbbra is ez lesz a tendencia, hogy nem tetszik a munkáltatónak az egyetem (pedig haj, de sokan tanulnak munka mellett!), kénytelen leszek lemondani róla, de nem szeretném. viszont a munkahely első, azt nem tudjuk nélkülözni (vagyis inkább a fizetésemet).

Ezek voltak iskolával kapcsolatos híreink. :)

Hála kifejezése vagy valami hasonló

Hiába, no, még csak három napja, hogy aláírtam a kilépő papírokat, nem olyan sok ez ahhoz, hogy ne érezzek együtt immáron volt kollégáimmal az új, kialakult rendszer miatt. Viszem a lányokat reggel, hozom őket délután, eleve szoknom kell, hogy nem kanyarodok be a tanáriba...nem tudtam még elvágni azt a bizonyos köldökzsinórt, kicsit még lüktet is... érthető talán, hogy érzékenyebben figyelem, ami a közoktatásban és konkrétan a mi iskolánkban folyik (hiszen még nem olyan régóta dőlt el, hogy ez már engem nem fog érinteni, akár én is lehetnék részese!). Látom a kollégákat, amint ebben az új rendszerben túlélni, helyezkedni, alkalmazkodni próbálnak. Váltok is velük néhány szót: nem akarok belemenni most (mert abból egy nagyon hosszú poszt lenne, ami lehet, hogy sokakat érdekelne, de nem erről akarok írni), de elmondásaik alapján áldatlan állapotok uralkodnak. Sok az új, az ismeretlen, próbálják magukat a felszín felett tartani. Még nehezebb a helyzet, hogy ez egy kicsi iskola, kicsi tanári karral, idéntől még kevesebb állandó tanárral, az új intézkedések még bonyolultabbá és lehetetlenebbé tették a munkájukat. Talán emiatt is érzem kicsit, hogy a legjobbkor léptem, megjegyzem úgy, hogy nekem megvan a lehetőségem váltani, nem felemészteni magam ebben az ellehetetlenített rendszerben. De sokaknak nem nagyon van más opció, mint maradni és túlélni, remélni, hogy alakul ez majd és belerázódnak az újba. És sokak nem is akarnának váltani, mert, minő meglepetés, szeretnek tanítani! Mert van ám ilyen is. Kész csoda...

szóval, most ebben az új helyzetben tényleg nagyon nehéz a tanároknak. Nem túllihegni akarom a témát, de igazán bizarr, ami napjainkban a közoktatásban zajlik.

És, hogy mire ez a felvezető? Az, hogy Kinga ma lelkendezve jött haza, hogy mi minden milyen jó volt a suliban. Hát, az meg hogy lehet?? A tanárok nem ingerülten lótnak-futnak körbe, rágják a körmüket, hogy mi lesz; verik az asztalt, azért, ami kialakult? Hogyhogy nem?? Megtehetnék!

Na, de csak lassan, jöjjön a hogyisvolt.

Reggel futtában találkoztam a tesis ex-kollégával (fura ezt még leírni, de ez a tényállás, mármint, hogy volt kolléga). Általában nekem nyugodt ember benyomását keltette mindig, de ma reggel kicsit össze-vissza arckifejezéssel mondta, hogy megy az egyik harmadik osztályba helyettesíteni, méghozzá a helyettesítő tanárt... (mert ugye, nem lehet ám a tanároknak egy nap két óránál többet helyettesíteni, ami borzasztóan megbonyolítja a logisztikát, inkább nem részletezem) Őszinte együttérzéssel kitartást kívántam, majd eljöttem. aztán délután Kinga azzal kezdte, hogy de milyen klassz volt a reggeli tesi óra: mivel ma Cs. bácsi tartotta, és kicsit más volt, mint máskor. Akkor raktam össze a kockákat, hogy aha, a két harmadik akkor összevontan tesizett (ez itt gyakori a helyhiány miatt, de kis létszámú osztályokról van szó, nem eget rengető dolog, csak általában szeretnek az osztályok maguk lenni). Kinga lelkendezve mesélte, milyen feladatokat csináltak és, hogy mennyire élvezte!

Ekkor hirtelen hálával gondoltam a volt kollégára, akinek eszembe jutott a reggeli arckifejezése, amiről lerítt, hogy mit gondol arról, hogy megint hova rángatják, milyen plusz munkát adnak neki. És ő bement helyettesíteni, és mindennek ellenére olyan órát tartott, hogy a lányom délután lelkendezve mesélte az egészet.

Máskor is tetszett már Kingának a tornaóra, nem arról van szó, hogy a tanító nénije nem jót tart (dehogyis!! ) gondolom, most annak is volt köszönhető a siker, hogy a tanár bácsi nem nagyon szokott órát tartani nekik, de valahogy ez alkalommal mégis megérintett a dolog. Talán mert tudtam az előzményekről.

Aztán jött a napközi. Kinga úgy jött el, hogy megintcsak lelkendezett, hogy jajdejó volt (tavaly nagyon nem szeretett járni, de muszáj volt igénybe venni, mivel én is dolgoztam délutánig) és, hogy E. néni milyen kedves! Hogy beszélgettek, mesét olvasott nekik, rajzoltak, de ettől függetlenül lesz és van is szigor és következetesség is a fegyelmezésben és számonkérésben. Szívem hálával és melegséggel telt meg, tudván, hogy a fiatal tanító néni még csak egy hete pénteken kapta meg ezt az állást félállásban, és szerdán és csütörtökön nem ő van ugyan (mert azokon a napokon a többi délelőttös kollégának kell napközizni, hogy meglegyen a 26 órájuk, mekkora ökörség, véletlenül se legyen egy állandó napközis tanító néni, és hagy ne tudjon helyette készülni a délelőttös másnapra, esetleg..., de mindegy, egyszer csak kilyukadunk valahogy az egész napos iskola elvéhez, mert ezt egyelőre nem az, csak valami gyenge utánzat), de most csütörtökön mégis őt találtam a napköziben, legnagyobb meglepetésemre. Kérdésemre elmesélte, hogy úgy "rántották be" őt is, hogy az anyósát a kisebbik leánya mellé úgy kellett messziről visszahívni (ráadásul oviba szokik éppen a kicsi, tele változással az ő élete is), és úgy esett be, mert valószínűleg mégsem volt aznapra napközis tanár...mondom én, hogy van itt még fejetlenség. De E. néni ennek ellenére teszi a dolgát, a gyermek nem is érzi, hogy a háttérben mekkora csatát vívnak a tanárok a túlélésért. Már előre örül, hogy aznap jön E. néni, és ez nekem mekkora megkönnyebbülés, öröm, hiszen tudom, hogy kénytelen leszek délutánig hagyni a gyermeket, mert dolgozni kell nekem is.

Cs. bácsi és E. néni munkájának apró részlete ihlette ezt a bejegyzést, ezen keresztül szerettem volna kifejezni hálámat és köszönetemet a többi tanárnak is, hogy még vannak egyáltalán és a nehéz körülmények ellenére is teszik a dolgukat! Hogy a lurkók nem sokat éreznek a változásokból, az nekik köszönhető. Hogy így is minőségi oktatásban részesülnek, az ő helytállásuknak köszönhető. Hogy ők jól érzik magukat az iskolában, az ő érdemük!! Friss ex-kollégaként kívánom, hogy tartsanak ki, bízzanak benne, hogy rendeződnek valahogy a dolgok (ha maradtam volna, én is csak ezt tudnám most tenni). Szülőként pedig egyszerűen csak hálás vagyok. Hátha ez a kis apróság erőt ad. Tudom, nem sok, én nem tudok törvényeket változtatni, azt lenne a legjobb, de szeretném, ha tudnák, hogy elismeréssel adózom a munkájuk előtt. És ezt most nagyon komolyan és őszintén mondom.

Fotók a családi napról

Szombaton családi napot tartottunk a suliban, illetve a diósjenői Szabadidőparkban. A jelenlegi elsősök és a leendő elsősök töltöttek el egy napot családjaikkal. Az iskola elől indultak fel a gyerekek és a szüleik négy illetve két csapatban, útközben két helyen kellett megállniuk, hogy feladatokat oldjanak meg, ezekért pecsét járt a menetlevélbe. Az egyik állomáson én vártam a csapatokat, az év madaráról, a gyurgyalagról meséltem nekik, és ezzel kapcsolatban kellett egyszerű feladatokat megoldani. A végállomás a Szabadidőpark volt, ahol az elsősök szülei már javában főzték a két kondér paprikás krumplit. Az erdészet egy munkatársa körbevitte a gyerekeket a tanösvényen, majd ügyességi vetélkedő következett jópofa játékokkal. A programot a finom ebéd elfogyasztása zárta, illetve, aki szeretett volna, maradhatott még játszani, állatokat nézni. Az alábbi fotók a szabadidőparkban készültek az egyik anyuka jóvoltából. Köszönet érte Duló Anikónak!

Zitával drukkolunk a sorversenyzőknek:

 Itt nem drukkolunk, hanem bohóckodunk, hogy ne legyen nyafi a lány:

 Ebéd közben a Legkisebb és a Legnagyobb:

 Jómagam (szerintem fáradtnak tűnök, de azért mégis én vagyok, napjainkban :D):

Idősek napja a suliban

Múlt szombaton idősek napi rendezvény volt az iskolában, ahová a nagycsoportosok is hivatalosak voltak egy kis műsorral. Ide kísértük el Csillát, itt készítette ezeket a képeket az egyik csoporttárs anyukája, Anikó.

"Bari barátok" mindörökké:

 Zita alkotott, szerencsére volt nálam jegyzetfüzet és filctoll:

 Puszi a Legkisebbnek:

 Még csak poénból rajzolnak a táblára, pár hónap (hét), és "élesben" megy a dolog:

 A szereplés utáni pizzázás közben figyel valamit:

 És végül egy kép Zitáról:

Ki mit tud?-os szereplésünk

A videóhoz most illene némi magyarázatot írnom, de megint nem lesz rá sok idő, mert késő van, és még mindig nem értem a munkám végére, de ha nem osztom meg, akkor meg teljesen elvész az egész.
Annyit azért leírok, hogy tavaly márciusban bollywood órákra kezdtem járni (modern indiai tánc, nyugati és hastáncos elemek ötvöződnek benne), amit nagyon szerettem (és szeretek most is), de januárban a nagy leterheltség miatt már nem tudtam folytatni. arra viszont jó volt, hogy a lányoknak is megtetszett, és ők is megtanultak egy koreográfiát a tánctanáromtól, amit farsangkor szerettünk volna bemutatni. Farsang azonban nem volt, de volt helyette Ki mit tud? vetélkedő múlt héten, ahol végül felléptünk, és megmutattuk, mit tudunk mi négyen  együtt. Különdíjat kaptunk, de nem ez volt a legfontosabb: örültem, hogy a lányok szépen végigcsinálták, elég bátrak voltak, hogy kiálljanak és ami a legfontosabb: együtt csináltunk valamit, csakcsajok, családilag. Jó volt, és jól esett a nagy taps és elismerő szavak is, noha egyikőnk produkciója sem volt tökéletes. De mint mondtam, nem ezen volt a hangsúly, hanem, hogy táncoltunk egyet együtt és megmutattuk a diákságnak, hogy ilyen is létezik. :) És akkor itt a videó, köszönet érte Tamás kollégámnak, aki felvette:


A koreográfiáért és a lányok ruhájáért pedig köszönet Solymos Móninak, aki sokat dolgozott velünk, velük! :)

Első elsős anyák napja

Múlt héten csütörtökön Kingáék osztálya mutatott be egy rövid műsort anyák napja alkalmából. Ezzel ő kezdte a sort az ünnepségsorozatban, ami ma délután Csilla szereplésével ért véget. Ez volt az első iskolai anyák napi műsorunk, sőt, ez volt ez első diósjenői anyák napi műsor, hiszen tavaly nem voltak külön megemlékezések az ovis csoportokban, mert akkor költözött át az ovi a suli épületébe, szünet is volt emiatt, akadt némi össze-visszaság is. Az évzáró keretében mondtak és énekeltek néhány anyák napi verset és dalt kárpótlás gyanánt.

Szóval, debütáltunk, ahogy kell. :)

Zita az első padban nézte végig a műsort, néha a plüss Mickey egerét táncoltatta, ahogy Kingáék énekeltek, vicces volt, így hatódjon meg az ember lánya... :

 Csilla:

 A feldíszített tanterem:

 Kinga a sorban:

 Versmondás:

 Itt már az ajándékba szánt virággal:

Rövidke volt a műsor, de nekem nagyon tetszett, természetesen. Még szerencse, hogy oldalt álltam, és fontos fényképezési feladatokat láttam el, mert így legalább nem volt időm pityeregni... (már amikor éppen a nevetést próbáltam elfojtani Zita bohóckodását látván, ami hála istennek nem volt látványos :-D)

Élmények, tapasztalatok az első héten-Kinga

Eltelt az első teljes iskolai hetünk. Az a nagy szabadidő, amit gondoltam, hogy majd rámszakad, mégsem úgy történt, ahogy gondoltam, mivel Zita beszoktatása és az autó hiánya együttesen gondoskodtak arról, hogy sok szabadidőm ne legyen, ezért most csak a beszámoló.

Hétfőn Kinga debütált délután napközisként is. Olyan sokat nem szokott mesélni, még ha kérdezem is nehezen tudok belőle valamit is kiszedni, de a napközis tanító néni szerint a kezdeti megilletődöttség után feltalálta magát. Hét vége felé nagyjából meg is szokta a délutáni rendszert is. Egyelőre jó, hogy megcsinálják a házit, játszanak az udvaron is (egyébként télen is ki szokták őket vinni, már most kérték a szülőket, hogy akkorra legyen váltóruha), és játszanak is a benti játékokkal. Remélhetőleg tetszeni fog Kingának, bár, ha a munkábaállásom úgy követeli, más választásunk nem is lesz. azért is jó a napközi, mert itt egyesül a nyáron kettéválasztott osztály, itt végre játszhat a többi gyerekkel is.

azt még nem is írtam, de végre kiderült, hogy 1.b-s lett Kinga, úgy mint általánosban anyukája, bár hetediktől én már gimis voltam és ott a-s osztályba kerültem, azért hat évig én is a bések csapatát erősítettem. Na, nem mintha ez halálosan fontos lenne, de eltelt egy-két nap, mire kiderült, hogy melyik osztály melyik.

Kedden délután részt vett Kinga az első képzőművészeti-rajzos szakkörén. Pontosan itt sem tudom, hogy mi történt, de tudom, hogy rajzolt, mégpedig lemásolt egy folyosón kiállított, felsős kislány által kreált igen szép képet. Lehet, hogy nem teljesen másolta, nem tudom, az alkotás bent maradt, de tetszett a választása. Úgy tűnik élvezte is, úgyhogy remélhetőleg megéri őt járatni. Kedden a szakkör miatt itthon kellett leckét írni, ami igen érdekesen alakult majdnem, mert Kinga nem írta fel, mi a házi. Még az volt a szerencse, hogy az oviban kiderült, és hazafelé indulván összefutottunk Katival, a napközis tanítóval, aki megmondta, mit kell megcsinálni. Kezdhettem volna telefonálgatni az ismeretlen anyukáknak, hogy ugyan segítsenek. :) Tanulságos volt, az biztos, Kinga is tanult belőle. :)

Úgy tűnik, tetszik neki a torna is, tetszenek neki a játékok, amiket játszanak. Örömmel csinálja a matek feladatokat, ami egyelőre még nem halálosan komoly, de nem baj. A héten az a és i betűket tanulták, ami nehézséget nem okoz, mert már ismeri egy ideje a betűk nagy részét. Azért szorgalmasan ismételt mindent, amit kértem, és már lelkesen várja, hogy elkészítsem neki a betűvadászós füzetébe az első oldalakat (újságcikket kell egy füzetbe ragasztani, hogy meg tudják benne keresni a betűket).

Volt egy angol órája is, de nem tudta visszamondani, hogy miket csináltak, de köszönni már tud angolul a tanítónőnek. A könyvük mindig bent marad a suliban, így érdeklődök majd a tanítónál, mégis, mégis hogy és mit gyakoroljunk majd.

Az osztályfőnökről is alakul a benyomás, de erről itt nem akarok írni a blog nyilvános mivolta miatt. Mint ahogy az osztálytársakról, osztályösszetételről sem, talán pont amiatt sem, mert azért némi aggodalom kezd a szívembe fészkelődni, de egyelőre optimista vagyok, próbálom nem felfújni a dolgot. Az eredmények magukért beszélnek úgyis, az fog számítani.

Én nekiláttam szmk-s feladataimat elvégezni, lelkesen szedem a beszednivaló pénzt, főleg azután, hogy a másik szmk-s anyuka lazán rámhárította a feladatot. No, nem mintha nem tudnám egyedül megcsinálni, de mindenképpen érdekes volt a hozzáállás.

Összefoglalva az első hét után tart a lelkesedés, még én is lelkesen vágom a következő hétre kiadott vágnivalót (egyelőre betűk, később jönnek szavak, szótagok, mondatok, amit mindig a szülőnek kell előre kivágni, borítékban beküldeni--ez a szülői házi). Aztán majd meglátjuk. De egy biztos: továbbra is úgy gondolom, hogy Kinga abszolút iskolába való, amikor múltkor viccesen kérdeztem, nem akar-e visszamenni oviba, teljes erőből tiltakozott. nem is baj, így is van ez rendjén.

Mindhárom gyermek intézményben

Most jöttünk haza az oviból-iskolából. Közel 3 év 7x24 órás háromgyerekes élet után először egy egész délelőtt egyedül vagyok itthon, mivel ma már Zita is bent marad ebéd utánig.

Rettentően fura érzés. Üres a ház (na, jó, Jani még éppen készül dolgozni), szinte visszhangzik. Most még szoknom kell, nagyon új felállás ez nekem. Azt hiszem, alapvetően nagyon jól fog esni a nyugalom, de ez nem kimondottan az a pihentető nyugalom lesz, mivel szívem kicsi Zita miatt zakatol, de azért próbálom kiélvezni a csendes perceket.

Most úgy tűnik, hogy gyorsan hagytam ott Zitát ebéd utánig, de péntek délelőtt nagyon jól elvolt nélkülem az alatt a bő egy óra alatt, amíg távol voltam, de amint megérkeztem, folyton az ölemben ült. Ráadásul volt egy kisfiú, aki szintén az anyukája után kezdett sírni, rossz volt neki is látni, hogy én ott vagyok Zitával, neki pedig nincs ott az anyukája. Megzavartam az ovis élet nyugalmát. :-) szóval, azt beszéltük az óvónőkkel, hogy nyugodtan lehet Zitával nagyobbat lépni, és majd meglátjuk. Én ráértem volna fokozatosabban csinálni a beszoktatást, de igazság szerint a korábbiaknál is az volt a tapasztalat, hogy minél tovább húzom, annál nehezebb. Zitával ráadásul valamivel könnyebb a dolgom, mert ő rengeteget volt bent Kinga révén a csoportban, ismerte már az óvónőket, azt lehet mondani, hogy őt tavaly félig-meddig már beszoktattam.

szóval, bent maradt. Ismerős érzés, ahogy állandóan rá gondolok, izgulok, hogy mit csinálhat, hogyan szokja az ovis szabályokat, izgatottan fogok futni érte az oviba (konkrétan tényleg futva megyek), és akkor remélhetőleg azzal fogadnak az óvónők, hogy minden rendben volt. Remélem, legalábbis. :) Ha ma még nem, akkor majd előbb-utóbb úgy lesz.

Kinga ügyesen bement reggel, leült a padba és várta a tanító nénit. annyira büszke voltam rá, és annyira jó volt látni, hogy ő már teljesen az iskolapadba "passzol", ez az ő közege. Reggel ő is pityergett, hogy nem akar napköziben maradni, de miattam egyelőre muszáj délutánig maradnia. A napközis tanító néni szimpatikus volt, jó "híre" van, sokat fognak játszani is, ráadásul a nyáron szétbontott osztály napköziben együtt van, így én biztos vagyok benne, hogy jó alkalma lesz Kingának a másik osztályból is barátokra szert tenni (az osztály szétbontásáról szerintem még nem írtam, de talán lassacskán tudok majd időt szakítani erre is, a rám szakadt hatalmas szabadidőben... :-)) ). holnap délután pedig Kinga már részt vesz az első rajzos-képzőművészeti szakkörén, amit egy művészeti iskola hirdetett meg, és az egyik iskolai tanár tartja, Kinga pedig várja is. A tanárnak is jó híre van, állítólag nagyon sok tehetséges gyermek került ki kezei alól (amihez persze kell a gyerek tehetsége is, ezt Kinga részéről még meglátjuk, de az óvónők nagyon ajánlották ezt Kingának, lévén nagyon ügyesen és kitartóan rajzol), szóval megpróbáljuk. Az a lényeg, hogy Kinga lelkes, ez már alapnak jó. :)

Csilla ma abszolút mosolyogva ment be, elméletileg bent is alszik, de ezt majd meglátjuk. Zitáért ugyanis ebéd után megyek, jó esélyem van "lebukni", ha észrevesz, akkor természetesen jön haza velem. Csak mivel elég húzósan menetelős lesz ez a nap, ezért kicsit egyszerűbb lenne, ha bent aludna, de megoldjuk azt is, ha nem.

Én most itthon teszek-veszek kicsit, azt sem tudom igazából, hogy kicsit pihenjek (körmöt lakkozzak, szobabiciklizzek :-))) vagy essek neki egyből valami teendőnek. szerintem az lesz a legjobb, ha jut ebből is, meg abból is. Elvégre majd' hét éve állok állandó "szolgálatban", nagyon érzem, hogy legalább egy picit újra kell töltődjek. Dél körül futóruhára váltok, és bekocogok az oviba Zitáért fél egyre. Azért a futás, hogy minél kevesebb idő menjen el a közlekedésre, ebből kezd kicsit elegem lenni, meg ma többször megteszem a távot amúgy is. És, hát, még mindig van 3 kiló, amitől meg kell szabaduljak az októberi szülinapomig, ártani nem fog a történet. :)

az oviból Zitát "villámgyorsan" hazahozom (ha babakocsiban ül, márpedig nagyrészt még úgy lesz, mert soha nem érnénk haza), akkor fél óra gyors gyaloglás után hazaérek. Ha Csilla is jön, akkor ez megnő 40-45 percre, de sebaj. Zitát itthon gyorsan elaltatom, addig kicsit Csillával egykézek, szerintem nagyon jól fog most ez esni neki. Zitát ébresztjük, és legkésőbb 3/4 3- kor indulás vissza, attól függően, hogy Csilla is itt van-e velem. Ha nincs, Zitával a babakocsiban gyorsabban haladok. Fél négy előtt picivel igyekszem beérni Kingáért, majd, ha Csilla is maradt oviban, akkor őt is felvesszük.

Majd szépen hazasétálok a három lánnyal, hátamon a Hannah Montana-s iskolatáskával. :)) mire hazaérek, meglesz 2 km futás és 6 km gyaloglás a napra. nem olyan vészes, de intenzív lesz ide-oda gyalogolni az erdő széle és a faluközpont között (amúgy komoly erőkkel intéződik nekem egy autó, fantasztikus baráti segítséggel, de erről majd máskor, de nagyon kell most már, az tuti).

Hát, így fog telni az első napom, amikor először van mindhárom intézményben. :) Délután pedig nagy örömmel és büszkeséggel nézek végig a kis csapatomon, és megpróbálok nem nagyon azon agyalni, hogy milyen gyorsan eljött ez is... :-)) Mert, hiszen, ez az élet rendje, ugye? :)

Kinga első napja képekben

Kinga első napja az iskolában

A képre kattintva meg lehet nézni Kinga első "lépéseit" az iskolában. Nagyon jól érezte magát, mosolyogva búcsúzott, egyértelműen érezhető volt, hogy ez már inkább az ő közege, mint az ovi. Ma még nem volt napköziben, holnap sem lesz, ezt a két napot rövidebbre vesszük, de jövő héttől azt is megismeri. Én ma voltam az első "komolyabb" iskolai szülőin, megkaptuk, mik lesznek a szülői házik, jegyzeteltem szorgalmasan, sőt, SZMK-s feladatot is vállaltam. Soha nem voltam, itt az ideje, hogy ezt is csináljam. :) Rögtön első feladatként "hajthatom" a szülőket, hogy adjanak meg osztálypénzt... :-))

Jól elfáradtunk, mert Kinga "lepakolása" után átvonultunk az oviba, ahol Csilla nagy pityergések közepette vált csak el tőlem, én pedig megkezdtem Zita beszoktatását az oviba, Kinga régi csoportjában, Kinga megörökölt jelével és mindennel (a faliújságon még Kinga egyik rajza is kint volt, olyan jó volt látni). Kicsi Zita remekül "szerepelt", de elfáradt, alig vártuk, hogy Kinga végezzen, hogy megjárjuk a boltot, és valahogy hazaérjünk a faluszélre napsütésben, gyalog. Zitát nem sokáig kellett altatni... :) Holnap, Jani távolléte miatt, olyan lesz, mit még soha: már hét előtt el kell induljak a lányokkal az oviba, hogy a tanító nénik által megjelölt 7:45-ös érkezési időt be tudjuk tartani. A menetrend nagyjából ugyanaz lesz, mint ma, bár lehet, hogy holnap kicsit ott is hagyom Zitát, annyira ügyes volt. Azt hiszem, hogy félig-meddig már tavaly beszoktattam őt... :-)) Biztos erős napunk lesz, de az jó, hogy hétvége jön, egyből tudunk is pihenni. Úgyhogy lehet, hogy a Zita első napos képbeszámolója is holnapra marad, nem biztos, hogy második napon érdemes és jólkinéző dolog elkésni. :)) De mindenképpen megszületik a bejegyzés, eszméletlen édes volt (csak, hogy egyet említsek, szépen elmondta a csoporttársaknak a Kingától tanult versrészletet, hatalmas sikert aratva-tényleg naggggyon édes volt :-)) )

Kinga évnyitós szereplése

Mivel ennek a feltöltése sikeresen befejeződött, ezért közzé is teszem. íme, Kinga első négy sora az iskolában:

Ha nem lenne gyértelmű, a fekete pulcsis Kinga. :)

A gépet egy kézzel tartottam, mert Zitát is fogtam közben, a végén meg megtámadt egy darázs, :) ezért a nagy képrezgés. :-) Sorry. Bár, szerintem a lényeg átjött.

Elsős leszek, vár az osztály...

"Elsős leszek, vár az osztály,

Számológép, tábla,

Eszes Péter, János Vitéz,

Hív az iskolába."

Ezzel a négy sorral szerepel Kinga többedmagával a holnap reggeli iskolai tanévnyitón, amelyre immáron igazi kis elsősként érkezik. Tele vagyok izgalommal, szerintem ő is. Utolsó előtti pillanatban meghozta a futár az iskolatáskát, hétfőn átvettük a könyveket, és pár perccel ezelőtt sikerült őket becsomagolni. Mindjárt berakok mindent szépen a táskába, majd nyugovóra térünk, hogy lehetőleg ne az első nap késsünk el.

Itt pedig három kisvideó arról, ahogy a három lány elmondja a négysoros versikét, ugyanis mire Kinga megtanulta, megtanulta a két húga is. Nem tudom, Kinga "kijött a gyakorlatból" a nagy medencézős nyár alatt, valahogy sokszor kellett elmondani, mindig kevert valamit. Mára már persze tudja, nem is lesz gond holnap, de annyiszor elmondtuk, hogy először Csilla, majd Zita is mondogatni kezdte. Ez utóbbi külön édes volt. :-) Aztán ma este olyan lelkesen mondták, hogy ugyan már nagyon kellett volna aludni menni, de nem bírtam ellenállni, videóra vettem a három csajszit, ahogy verset mondanak pizsiben.

Íme, az iskolás:

Íme, a holnaptól hivatalosan is nagyközépsős leányzó:

És íme, a legkisebb, akivel holnap kiscsoportosként megkezdjük a beszokást az oviba, mégpedig átvéve Kinga helyét a csoportban?:-)

Úgyhogy nagy nap lesz a holnapi! :-))

Beiratkoztunk!

Ez a nap is eljött: tegnap beirattuk Kingát a helyi általános iskolába. :)

Sokáig bizonytalankodtam, hogy egyáltalán ide járjunk-e, de végül a körülmények döntöttek: amíg nincs külön bejáratú autóm, nem sok esélyem van máshová járatni a lányokat.

De, hogy egyáltalán miért is akartam volna máshová iratni Kingát? Nos, ez ügyben több indok is felmerült.

Iskolaválasztás terén, ha lehet így fogalmazni, "háklisabb" vagyok, mint ovi terén. Míg az ovi esetében csak rövid ideig gondolkoztam azon, hogy máshová járjunk, mint a helyi ovi, addig iskola terén ez komolyabb fejtörést okozott. Ez főleg Szendehely és Diósjenő esetében volt így, talán még anno Pesten morfondíroztam az első oviválasztásnál, hogy talán ne a körzetest válasszuk, de mivel nem akartam sokat utazgatni ott sem sokat egy picivel és egy kicsivel, és a körzetesről is jókat mondtak, maradtunk annál. Utólag az is szerencse volt, hogy felvették Kingát, abban az évben a gyeden lévő kismamák csemetéi is bekerültek. A következő tanév már neccesebb volt, de egyrészt az már minket nem érintett, mert oda jártunk, másrészt el is költöztünk pont akkor (hogy örült valaki a megüresedő helyünknek! :D)

A szendehelyi költözésnél egy ideig morfondíroztunk, hogy átjárunk a jenői oviba, hogy ne kelljen később ovit váltani, de ez még macerásabb lett volna, mint a pesti utazgatás: egy kicsivel, egy picivel és egy újszülöttel...Hát, nem vállaltam, és végül jól is éreztük magunkat abban az oviban. Annyira, hogy mikor végre ide költöztünk új házunkba, játszottam a gondolattal, hogy járjunk vissza a régi oviba, hiszen úgyis van egy kisbusz, ami hordja a gyerekeket a két falu között, más is kibírja, mi miért ne. végül ezzel a verzióval is egy nagy bajom volt: macerás az utazás, kisbusz ide vagy oda, nem kényelmes más településre járatni a csemetét. Újfent bíztam benne, hogy az óvónők itt is felkészültek annyira, hogy az ovis igényeket kielégítsék, és eddig úgy tűnik, minden rendben. No, de az iskola... az más. Ott voltak elképzeléseim, hogy mit szeretnék, amiket egy iskolának "tudnia kellene".

Amit én az iskolától elvárnék elsősorban, hogy jó tanító nénihez kerüljön Kinga. Én úgy látom, hogy Kinga szívesen megy iskolába, érdeklődő, szeretne tanulni, legyen egy olyan tanító nénije, aki ezt a kedvet nem veszi el. Hogy szívesen járjon iskolába...ez lenne talán a legfontosabb.

Szerettem volna még, hogy tudjon Kinga járni külön foglalkozásokra, sportolni, ha kedve van hozzá, és jó lenne, ha egy részét iskolán belül meg tudnánk oldani. Főleg a kezdeti időkben, amikor nem biztos, hogy sok irányba tudom hordani őket, autó nélkül nem megy. Ha valamilyen speciális igénye van-zenetanulás, tánc pl.-azért be kell járni Vácra. Így merült fel, hogy esetleg válasszunk váci iskolát, már ha beveszik egyáltalán, ami nem biztos, mert ott is van sok körzetes, elsőbbséget élvező gyerek is, nem lehet ezzel számolni.

Egy-két váci iskola honalpját nézegettem meg, egyikben sem jártunk, mert szép lassan ez is világos lett, hogy nem akarom kitenni Kingát annak a tortúrának, hogy hajnalok hajnalán indulunk Vácra, csak azért, hogy kicsit különlegesebb iskolába járjon, közben meg esetleg ugyanúgy megtanul olvasni és írni, mint bárhol máshol. Ha még ott dolgoznék...talán. De én továbbra is a pesti cégemnél vagyok állományban, a jövőm sorsa bizonytalan. Végül abban maradtam magammal, hogy az első egy-két évben az a legfontosabb, hogy az alap tantárgyakat stabilan megtanulja, ezalatt az egy-két év alatt úgyis alakul, mi érdekli igazán, akkor is elkezdhetünk sportolni, táncolni, zenélni, satöbbi. Én is másodikosként kezdtem zeneiskolába járni, még az sem volt késő (amit egy év után mondjuk abbahagytam, de 16 évesen önszántamból kezdtem triatlonozni, előtte pedig rendszeres úszóedzésekre jártunk az öcsémmel).

így kezdtem megbarátkozni a gondolattal, hogy maradunk a helyi iskolában, aminek viszont a híre nem volt túl jó. Eleinte. Kiderült azonban, néhány beszélgetés után helyiekkel, akiknek volt!van némi rálátása ezekre a dolgokra, hogy az alsó tagozattal nincs semmi gond. Az óvoda vezetőnője mondta, hogy jó eredményeket érnek el a gyerekek minden téren, szépen megtanulnak olvasni-írni, ő is azt mondta, hogy az első négy év jó, esetleg felső tagozatnál lehet elgondolkozni, hogy máshová járjon a gyerek, amennyiben a továbbtanulási célok ezt megkövetelik és a gyerek képességei is megvannak hozzá. azt tudjuk, hogy manapság a továbbtanulás témája egyre hamarabb kerül előtérbe, ma már ott tartunk, nem mindegy, hogy valaki hol járja az általános utolsó éveit. Itt, a jenői iskolában sem hiszem, hogy a tanárok hozzáértésével lenne probléma, inkább magatartási problémák nehezítik az órák megtartását, történtek már komolyabb incidensek is, néhány osztálytermet be is kameráztak... Nos, ez számomra nem volt túl bíztató, mondanom sem kell. Viszont ez volt az a rossz oldala az iskolának, amiről végül meggyőztek, hogy alsó tagozatban még nincs jelen, a gyerekek kicsik, általában lelkesebbek, tehát lehet tanulni, ha valaki akar. Márpedig, remélem, hogy Kinga szeretne.

Azóta kiderült az is, hogy jó tanító nénit kapunk, legalábbis más így vélekedett, én pedig csak erre támaszkodhatom, személyesen nem ismerem. Van rajzszakkör a suliban, ami Kingának pl. most lehet, hogy tetszene is, hiszen rettentő ügyesen rajzol. Nézegettük Kingával a diákok kiállított rajzait a folyosón, miközben vártuk, hogy bekerüljünk a titkárnőhöz, és szinte mindegyiknél megállapítottam, hogy Kinga simán rajzol ilyeneket, és ezek harmadikos gyerekek rajzai voltak. Az óvónők is rengeteget dicsérik eme tudományát, lehet, hogy nem lenne rossz fejleszteni. Persze, ha van kedve hozzá, csak bíztatni, bátorítani fogjuk, erőltetni soha.

Tanulnak idegen nyelvet is, már elsőtől, amihez én nem ragaszkodok annyira, én is csak harmadiktól kezdve tanultam angolul, de mint nyelvtanár tudom, hogy nem árt neki illetve az anyanyelv elsajátításának, ha ismerkedik idegen nyelvekkel is, főleg, ha az játékos módon történik, márpedig úgy történik (a helyes kiejtés elsajátásánál kifejezetten előny, ha fiatal a "versenyző", amíg rugalmasak a hangszálai). Ha jól tudom, egy-egy órájuk van németből és angolból, hogy kiderüljön, melyik megy neki jobban, melyiket tanulja szívesebben, és később olyan irányba indítják. Erre kíváncsi leszek, hogyan alakul, de idegen nyelvek terén legalább van tapasztalatom. Én amúgy inkább angol-párti lennék, akármennyire is szeretem a németet (és végeztem el a német szakot is), mégis úgy érzem, később jobban hasznát venné az angolnak első idegen nyelvként, de rábízom a végső döntést. Segíteni mindkettőben tudok... No, nem felvágásképp mondom. :-D

Amúgy az idegen nyelvről jut eszembe, hogy Vác mellett a szendehelyi iskola is felmerült, mint lehetséges célpont. Erről az iskoláról sok jót mondtak, és, hát, több felsős diósjenői gyerek is átjár oda, a fent említett biztonsági okok miatt. Sokan alapból azt hitték, hogy mi is ezt tesszük majd, egy ideig én is. Kiderült azonban, hogy Szendehelyen, lévén sváb falu, a németet tanulják elsőtől a gyerekek, és ugyan a legtöbbje nagyon szereti, én úgy gondoltam, hogy a német első nyelvnek nem a legjobb. Már ha van lehetőség mást is választani. És nekünk volt a helyi iskola révén. Van ugyan valamikortól angol szakkör ott is, de az plusz óra tanításon kívül, az nem tetszett annyira. No, és itt is jött az ingázás problémája, szívesebben tudom a gyerekeket falun belül, hogy bármikor-gyalog is-értük tudjak menni, ha szükséges. Már pedig egyelőre gyalogosan oldjuk meg ezeket a dolgokat.

Még egy nagy előnye van a helyi iskolának: így sokkal könnyebben szert tehet barátokra, akikhez akár biciklivel, gyalogosan is átmehet, ha akar, és nem kell autózni, buszozni, hogy találkozzon legjobb barátnőjével. Ismerni fogja a kortársakat, még ha később váltunk is iskolát, ez a kapocs nem fog elveszni. Nem úgy, mint a szendehelyi kapcsolatok, amiket már most látom, hogy nehezebb ápolni, a két település közti távolség nem nagy, mégis hetek óta nem tudok megszervezni Kingának egy közös játékot a régi barátnőjével...Régen csak átsétáltak egymáshoz...No, ez az amit szeretném, ha itt is megtehetne majd.

Így állunk hát az iskola-témával. Örülök, hogy végre eldőlt a dolog, nem kell tovább agyalni, innentől csak várakozunk, figyelünk, sodródunk az eseményekkel. Egyelőre érdeklődve, kíváncsian várjuk az egészet. Félig-meddig nemsokára tényleg fogunk is az iskolába járni, ugyanis április végén az ovisok cakumpakli átköltöznek az iskolába: az ovi nyert ugyanis egy szép összeget pályázaton, és komoly átalakítási munkálatok kezdődnek, amely várhatóan szeptemberig tart majd. Szeptember vége felé költöznek vissza, ami Zita ovikezdéséhez pont ideális lenne, mivel vele október elején tervezzük elkezdeni az ovit (ha addig nem kapok olyan munkát, ami miatt hamarabb el kellene kezdeni az ovit). Így éppen a szépen felújított oviban kezdhetne legkisebb lányom. De erről majd máskor, úgyis jön Zita beíratása is az oviba, ami április 6-án lesz esedékes, akkor talán az új ovis életünkről is meg lehetne emlékezni egy bejegyzésben (már végre, lassan 3 hónap itt élés után...). Kinga részéről úgysem tudok már sokáig ovis dolgokról beszámolni, hiszen tegnap óta hivatalosan is várja őt a suli. :-)

Öregdiák-találkozó Debrecenben

Ma délután tartottak a Debreceni Egyetemen, ahol én is végeztem, egy hollandos öregdiák-találkozót, ahová nekem is volt szerencsém eljutni.

2003-ban végeztem Debrecenben angol-német szakon, német szakon belül azonban a holland specializációt is felvettem, aminek segítségével 4 év alatt a nulláról megtanultam hollandul. Szakként is felvehettem volna a hollandot a vége felé, de azért akkoriban, 3. szak lévén fizetni kellett volna, amit nem tudtam megtenni. Így is rengeteg holland órám volt, nyelvvizsgákat is tettem le, és ezen hollandos múlt kapcsán voltam én is hivatalos erre a rendezvényre.

Az indulás Debrecenbe nem pont úgy sikerült, ahogy terveztem, mert tegnap este nem tudtam előre összepakolni, mert elaludtam a lányokkal, de végül gyorsított tempóban összedobtam a 4 lány családtag cuccát, és hálát adtam az égnek, hogy Jani összepakolt magának. Délelőtt 11-kor startoltunk otthonról, és délután 1-kor már ki is rakott az egyetem parkolójában. Innentől ő vette kezelésbe a lányokat, hazavitte őket apukámék lakásába, pizzát rendelt, amiből mindhárom csemete evett is rendesen, játszótereztek, majd, amikor én egyszer rájuk telefonáltam, hogy hogy vannak, Kinga kitalálta, hogy jöjjenek el hozzám az egyetem elé, úgyis olyan klassz dolog a szökőkutas nagy téren a vadiúj görkoriban botladozni.

Én ezalatt furcsa érzésekkel mentem be az egyetemre, 7 éve effektíve nem jártam ott, az előadót is keresni kellett kicsit, ahol a rendezvény volt, de persze megtaláltam. Fura volt kicsit a sok pelenkázás, éjszakázás, hintáztatás után hirtelen ilyen közegbe csöppenni, és alig akartam elhinni, hogy pár évvel ezelőtt minden nap ide jártam, ez volt a második "otthonom". PEdig talán pont jó napon tértem vissza, hiszen, ha jól emlékszem, éppen 2003. május 28-án tettem le az utolsó államvizsgámat.

A holland nagykövetség és a flamand közösség képviselői nyitották meg az eseményt, természetesen hollandul, és én csak úgy szívtam magamba a szavaikat, hiszen nagyon régóta nem hallottam hollandot beszélni. Igaz, hogy nem is értettem mindent, de ez ennyi év után nem nagy bűn, azonban, ha nagyon figyeltem, azért ment a dolog. Ennek különösen örültem.

A holland prezentációk után a holland tanszék tanárai bemutatták a tanszéket, és én álmélkodva hallgattam, mennyit változott a képzés jellege az elmúlt években. A blogonai képzésrendszer itt is sok mindent megváltoztatott, így a BA képzés már sokkal inkább gyakorlati irányba megy el, a régi rendszerű képzésű diákok közül most végzett az utolsó évfolyam.

A záróprogram részeként cégek mutatkoztak be, akik hollandul beszélő embereket is alkalmaznak. Ez is célja volt kicsit ennek a rendezvénynek, hogy a diákokat, az egyetemet összehozzák a munkaerőpiaccal. Ez a része a programnak számomra kicsit állásbörze jellegű lett, így én meghosszabítottam a kávészünetet, és az utolsó három munkáltatót előadását "ellógtam", és régi barátnőkkel beszélgettem kicsit. Ezeknél a cégeknél kicsi az esély, hogy dolgozni fogok, ezért mertem ezt megengedni magamnak. Mikor végetért, nekem is futotta egy kis rövid beszélgetésre volt tanáraimmal, ami talán a jövőmre nézve is hasznos lehet. Előfordulhat, hogy visszaülhetek az iskolapadba, hollanddal kapcsolatban, de mivel sok részlet még nem ismert, én sem írok még róla. Mindenestre hasznos infókat gyűjtöttem, ezért már megérte elmenni.

No, és azért is, mert találkoztam régi barátnőkkel, és ez talán minden hasznos infónál jobb volt! Igaz, hogy rövid időre, de találkoztunk. Az utolsó beszélgetés alatt kis családom már befutott az Egyetem térre, nekem is indulni kellett. Csilla és Zita messziről futott elém, Zita utána nem is engedett el. :) Kinga csak azért nem futott szerintem, mert görkori volt a lábán, meg különben is: ő már nagylány. :)

Így esett, hogy 2008-as érettségi találkozóm után ez a 4 órás kimenő lett a második leghosszabb, ami a lányok nélkül töltöttem, Zitától pedig először voltam ennyi ideig távol. Bevallom őszintén, hogy nagyon jól esett, már nagyon kellett, úgyhogy nagy köszönet Janinak is, ilyen ügyesen és hősiesen helytállt a lányokkal! :-))