A következő címkéjű bejegyzések mutatása: belsőség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: belsőség. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. augusztus 8., vasárnap

Sütőben sült csirkemájas töltelék

A tölteléket nagyon szeretjük akár levesbe főzöm, vagy töltött húsnak esetleg a jó régi anyum által kitalált majd én is  gyakran  készített hamis fasírt változatában . A máj szintén egy kedvelt ételünk de eddig csak levesbe készített töltelékbe tettem, most itt az  ideje  hogy  elkészítsem  ezt a változatát is😊


Hozzávalók: 3 db csirkemáj, 2 db  áztatott zsemle, 2 db tojás, 1 csokor apróra vágott petrezselyem, kisebb darab vöröshagyma, fűszerek: só, őrölt bors,  majoránna, piros paprika, -ezek mennyisége ízléstől függ.

🌼

Elkészítése: A májat kés vastagabb fokával elkapartam, az áztatott zsemléhez tettem. Vöröshagymát apróra vágtam és zsíron megdinszteltem ezt is a májhoz tettem majd az apróra vágott petrezselymet, tojást és a fűszereket hozzátéve  a masszát összedolgoztam. Kisebb  és keskenyebb sütőformát zsírral kikentem  kevés zsemlemorzsával szórtam be és ebbe tettem bele a  masszát  tetejére kevés zsírt tettem és fóliával letakarva  sütőbe tettem ahol 180  C fokon kb. 40' sütöttem  levettem a fóliát és még 10' hagytam sülni.  Mikor kicsit hűlt sütőformából kiszedtem és szeleteltem,  krumplipürével és tejfölös uborkasalátával nagyon finom ebédünk volt belőle!

Jó étvágyat kívánok!

2021. június 17., csütörtök

Sajtos rántott csirkemáj

 


Hozzávalók: 3-4 db csirkemáj, 2 evőkanál liszt,   1 db tojás, 2-3 evőkanál  tej, 2-3 evőkanál reszelt sajt, só, őrölt bors, olaj a sütéshez.

🍴

Elkészítése: Májat  lisztbe forgattam. A tojást a tejjel felvertem sóval és őrölt borssal fűszereztem. Reszelt sajtot tálkába tettem. A lisztes májat előbb a tojásos tejes keverékbe mártottam majd a reszelt sajtba ezután ismét a tojásba és végül a ismét a  lisztbe. Forró olajba  tettem  és továbbiakban takaréklángon  készre sütöttem. Papírtörlőre szedtem ki. Petrezselymes krumplit készítettem hozzá és hideg kovászos uborkával falatoztuk 😋

Jó étvágyat kívánok!

2019. március 18., hétfő

Lecsós csirkemáj tarhonyával

Sokszor készült már  szeretjük most az  elkészítésén változtattam( ilyen hatással van rá ha látok valamit receptes műsorokban)😊
Hozzávalók: 4 db csirkemáj, 2 db vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 4-5 evőkanál  lecsó/házi, fűszerek: só, őrölt bors, pirospaprika, csípős paprika, majoránna, 2 evőkanál zsír,
😉
Elkészítése: Májat megmostam feldaraboltam, zsírban megdinszteltem a megpucolt feldarabolt hagymát, fokhagymát rátettem a lecsót  fűszereztem/ ez ízlés szerint kevés vizet öntöttem hozzá és összefőztem. Másik edénybe forrósítottam kevés olajat erre tettem rá a májat és fehéredésig sütöttem  közben kavartam majd a lecsóhoz öntöttem és összekevertem  készre főztem. Tarhonyát készítettem hozzá.😋
Jó étvágyat!

2018. február 23., péntek

Almás máj "Gasztroangyal"


Hozzávalók: Kevés mennyiségből készítettem ami kettőnknek volt elég azt írom le: 1 db alma, 3 db csirkemáj, 1 db vöröshagyma, fűszerek: só, őrölt bors, tárkony, 3 evőkanál tejföl 1 teáskanál tejszín, kevés vaj és zsír.( Nagyobb mennyiség esetén ízlés szerint lehet növelni a hozzávaló anyagokat!)
💟
Elkészítése:  Almát megmostam magházát kivettem és felkarikáztam. Májat megmostam  és apróra vágtam, vöröshagymát szintén kockára daraboltam. Kevés vaj és zsír keverékét felforrósítottam ebbe tettem az alma szeleteket mindkét oldalát kicsit sütöttem majd kivettem az edényből. Ebbe a zsiradékba pakoltam a feldarabolt májat fűszereztem kicsit pirítottam és ezt is kiszedtem az edényből. A megmaradt zsiradékba tettem a hagymát amit dinszteltem  ezután beletettem a májat ráöntöttem a tejföl és tejszín keverékét ekkor sóztam és készre főztem! Tálalásnál pakoltam a májat az almára és rizst tettem mellé köretnek . Nagyon finom volt így a sült almával !
Jó étvágyat!

2016. február 5., péntek

Csirkemáj bacon bundában

  Blogkóstoló előző fordulójában  kisorsolt Gabitól választottam kipróbálásra de végül csupán így játékon kívül  készítettem el most! Nagyon egyszerű az elkészítése és igen ízletes a köretet pedig ízlésnek megfelelően lehet választani hozzá!
                                                                             

Hozzávalók:
4 db csirkemáj
10 dkg bacon
őrölt bors, majoránna
kevés olaj
*
Elkészítése: Csirkemájról a szívet levágtam/jó lesz levesbe/ amelyik máj nagyobb volt kettévettem. Bors és majoránna keverékével megszórtam a májat és bacon szelettel körbefogtam. Edénybe kevés olajat öntöttem amit megmelegítettem majd a májat beleraktam, időközönként átforgattam óvatosan  . Sózni csak mikor elkészült akkor sóztam. Köretnek mos krumplipürét készítettem! Nagyon finom és hamar elkészül!
Jó étvágyat kívánok !

2015. augusztus 16., vasárnap

Lecsós csirkemáj

                                                                             
Hozzávalók:
1 db vöröshagyma
1 db nagyobb paprika
2 paradicsom
40 dkg csirkemáj
fűszerek:só, bors,/csirke fűszerkeverék házi/ 
olaj
*
Elkészítése: Vöröshagymát megtisztítás után apró kockákra vágtam, a zöldségeket szintén feldaraboltam. Olajat felhevítettem és a hagymát megdinszteltem rajta, a májat előzőleg megmostam feldaraboltam és a hagymára tettem a feldarabolt zöldségekkel együtt. Fűszereztem átforgattam  majd letakarva 20' főztem. Maradék főtt krumplim volt amit olajban kicsit átsütöttem és ezzel tálaltam. Nagyon finom !
forrás:Nők lapja Konyha  bár ott oregánó és majoránna volt  fűszerként megjelölve!
Jó étvágyat!

2015. január 26., hétfő

Tésztába göngyölt csirkemáj

                                                                             
Hozzávalók: /bolti / leveles tészta, 5 db csirkemáj, 2 db vöröshagyma, 1 cikk fokhagyma, fűszerek: pirospaprika, őrölt bors, majoránna, só, kevés olaj, 5 dkg. reszelt sajt, kenéshez tojás.
Elkészítése: A leveles tésztát szobahőmérsékleten  felengedtem addig elkészítettem a májat. A májról a szívet levágtam /jó lesz levesbe/, és csíkokra felvágtam. Kevés olajat melegítettem amire rátettem az előzőleg megtisztított és felkockázott vöröshagymát és fokhagymát kicsit dinszteltem majd ráöntöttem a májat és befűszereztem. Összekevertem és együtt  dinszteltem majd mikor már elkészült / nem kell hozzá sok idő/ akkor sóztam és hagytam kihűlni.A tésztát kinyújtottam és  feldaraboltam  nagyobb négyzet alakúra . A hagymás májat középre hosszanti irányban rákanalaztam és a tésztával beborítottam. Felvert tojással megkentem  sütőpapírral bélelt tepsibe pakoltam ahol  sajttal megszórtam. Előmelegített sütőben 200 fokon 20' sütöttem. Nagyon finom  volt  savanyúsággal ! / fél csomag leveles tésztát használtam el azt vágtam 4 felé/
(Régi receptes újságban találtam az ötletet!)
Jó étvágyat!

2015. január 2., péntek

Gombás-csirkemáj tarhonyával

                                                                                    
Hozzávalók: 5 db csirkemáj, 15 dkg. gomba, olaj,  1 db vöröshagyma, 1 cikk fokhagyma, 2 evőkanál lecsó, fűszerek: só, őrölt bors, csípős paprika, pirospaprika, 1 mk. majoránna, 1 mk. oregánó. Köretnek tarhonya
🍄
Elkészítése:  Májat megmostam/ szívet levágtam eltettem mélyhűtőbe  jó lesz levesbe/ feldaraboltam. A gombát megtisztítás után szintén feldaraboltam. Olajat megmelegítettem  hozzá tettem a megtisztított felkockázott vöröshagymát és fokhagymát kicsit dinszteltem . Ezután tettem hozzá a lecsót és a feldarabolt májat és gombát fűszereztem  egészen kevés vizet öntöttem hozzá és fedő alatt pároltam.Mikor már puha volt a máj  fedőt levettem és készre főztem.  Közben megpirítottam olajon a tarhonyát majd felöntöttem dupla mennyiségű  vízzel  sót és kevés borsot  szoktam hozzá tenni  mikor már forrt akkor lefedtem és a gázt elzártam alatta így párában puhul meg  ez kb. 15'.😋
Jó étvágyat!

2013. május 29., szerda

Rántott csirkemáj krumplival

                                                                             
Hozzávalók:  1/2 kg. csirkemáj, 2 db tojás, liszt, prézli,  köretnek:petrezselymes krumpli, uborkasaláta.
Elkészítése: csirkemájról a szívet levágtam/később jó lesz levesbe/ megmostam majd  papírtörlővel felitattam a vizet róla. Tojást felvertem  a májat lisztbe tojásba majd prézlibe forgattam és forró olajban megsütöttem. Az edényre amiben  sütöm  fedőt teszek és  mielőtt megfordítom a májat leveszem a tűzhelyről az edényt úgy  veszem le a fedőt és fordítom meg a májat majd ismét visszateszem a tűzhelyre és  készre sütöm.(májat csak sülés után szoktam sózni) A krumplit   megtisztítottam felkockáztam és megfőztem enyhén sós vízben majd   leszűrtem . Kevés olajban hagymát dinszteltem és apróra vágott petrezselymet tettem  hozzá. Ezt öntöttem a leszűrt krumplira. Uborkasaláta:  Az  uborkát megpucoltam legyalultam  besóztam letakarva hűtőbe tettem kb. 15'-re.  Ezután kinyomtam a sós levet az uborkából tálba tettem és felöntöttem vízzel amit kevés cukorral és ecettel ízesítettem.
Jó étvágyat!

2013. április 22., hétfő

Csirkemáj meggymártással és burgonyalepénnyel

                                                                               
Hozzávalók:  csirkemáj, majoránna, zsálya, só, burgonya, liszt, tojás, olaj, meggybefőtt, citromhéj, fahéj, 1 dl tejföl.(mennyiséget nem írok , az elkészítésnél jelzem hogy kettőnknek mennyiből készítettem)
Elkészítése:  2 db csirkemájat  vettem amit kétfelé vágtam  és majoránnával megszórtam. 3 db krumplit megpucoltam és  nagy lyukú reszelőn lereszeltem  hozzáadtam elmorzsolva csipetnyi zsályát 1 ek. lisztet és 1 tojást felvertem annak a felét  és összekevertem. Forró olajba kanalaztam  kicsit ellapítottam és mindkét oldalát megsütöttem. Sütés után  sóztam. A májakat  közepes lángon kevés olajban  mindkét oldalát megsütöttem majd sóztam. A mártáshoz 1/2 üveg meggybefőttet  feltettem  tűzhelyre kicsi fahéjjal és darabka citromhéjával ízesítettem mikor már forrt akkor kavartam hozzá 1 dl tejföl és 1 ek. liszt keverékét  és összeforraltam./semmi cukrot nem tettem hozzá/
Ui:Nők lapja Konyha  áprilisi számából néztem ki , bár ott szedermártással készült, de így is nagyon finom volt.A férjuramnak is ízlett  ! 
Jó étvágyat!

2012. október 30., kedd

Rántott csirkeszárny-májjal töltve hozzá rizibizi

                                                                                   
 Hozzávalók: 1/2 kg. csirkeszárny, 2 db csirkemáj,  olaj, só, liszt,  1 mk.őrölt bors,  1 mk.csípős paprika, 2 db tojás, prézli.
Elkészítése: A csirkeszárnyakat megtisztítottam a végeit levágtam , a májról a szívet levágtam és ketté vágtam a májat. A csirkeszárnyat  ahogy hajtom be a csücskét  közé pakoltam a fél db májat . Most is mint általában egy kicsit előfőztem   kevés ételízesítőt tettem a vízbe. Így kb. 10' főzöm, majd hagyom kihűlni  A lisztbe 1 mk. őrölt borsot tettem  a tojáskeverékbe pedig 1 mk. csípős paprikát. Bepaníroztam a húst liszt-tojás-prézli és bő forró olajban mindkét oldalát megsütöttem. Először fedő alatt majd mikor megfordítom fedő nélkül szoktam sütni.Köretként rizibizit készítettem és céklasalátát ettünk hozzá.
Ui: Amiben főtt kicsit a csirkeszárny-máj abból pedig nagyon finom borsóleves készült.
Jó étvágyat!

2012. szeptember 26., szerda

Csirkemájas-sajtos rakott krumpli

Hozzávalók: 60 dkg. krumpli, 30 dkg. csirkemáj, 1 fej vöröshagyma, 1 db. tojás +1 tojássárgája, 1 kis doboz tejföl, 2 ek. olaj,  10 dkg. sajt, petrezselyem, só, őrölt bors, margarin az edény kikenéséhez. 
🍂
Elkészítése:  A krumplit megmostam és héjában megfőztem, 1 db tojást szintén keményre főztem. A májat feldaraboltam csíkokra , az olajat megforrósítottam majd az apróra felvágott vöröshagymát megdinszteltem és erre tettem rá a májat amit megborsoztam kicsit sóztam majd a petrezselymet tettem hozzá amit előzőleg szintén összevágtam . Hagytam kicsit sülni majd levettem a tűzhelyről. A megfőtt krumplit és tojást megtisztítottam és felkarikáztam.  Jénai edényt margarinnal kikentem majd a krumpli felét ebbe pakoltam megsóztam rápakoltam a tojás felét majd a májat kanalaztam  rá . A tejfölbe tettem az 1 tojássárgáját kevés borsot szórtam bele elkevertem  és ebből  kanalaztam a májra majd reszelt sajttal szórtam meg. Ezután ismét krumpli-tojás-máj-tejföl-sajt a tetejére még jutott egy kicsi krumpli  arra öntöttem a maradék tejfölt és rászórtam a sajtot. Előmelegített sütőben 200 fokon  30' sütöttem.
Jó étvágyat kívánok !
                                                                                   

2012. augusztus 28., kedd

Aszalt szilvás nyársak

Napilapban találtam ezt a receptet és mivel nagyon szeretjük a csirkemájat gondoltam kipróbálom.
Hozzávalók: 5 db csirkemáj, 10 dkg. bacon szalonna,  kb.12 szem aszalt szilva , 3 ek. olaj, őrölt bors. 
🌻
Elkészítése: A májat hártyáitól megtisztítottam ketté vettem leöblítettem majd megtöröltem szárazra. A bacont is kettévágtam és a darabka májakat ebbe beletekertem és kissé beborsoztam. A szilvát edénybe pakoltam annyi vizet öntöttem rá hogy ellepje  és felforraltam majd leöntöttem  a levét hagytam kihűlni a szilvát. Ezután kis pálcikákra felhúztam a bacon szalonnába tekert májat  a szilvával felváltva. Egy nagyobb edénybe öntöttem az olajat felforrósítottam és ebbe pakoltam bele a nyársakat. Lefedtem majd időnként  óvatosan a fedőt levettem  és megforgattam hogy minden oldala süljön. Kevés sült krumplival  és uborkával ettük. Nagyon finom!  
                                 Jó étvágyat kívánok !                                              

2012. május 20., vasárnap

Sült csirkecomb fűszeres csirkemájjal

                                                                                

Hozzávalók: 3 db csirkecomb, 4 db csirkemáj, 1 nagy fej vöröshagyma, őrölt bors, majoránna, grillfűszerkeverék, olaj.  
🌺
Elkészítése: a csirkecombokat megtisztítottam majd kettévágtam a májat feldaraboltam   tálba pakoltam  alaposan megöntöztem olajjal   és megszórtam  fűszer keverékkel, borssal és majoránnával majd hűtőbe tettem kb. 1 órára.  A tepsit amiben sütöttem  megolajoztam és a húst és májat ebbe pakoltam bele amire rászórtam a megtisztított és felkarikázott vöröshagymát . Fóliát tettem rá és előmelegített sütőben 220 fokon először 30' sütöttem, majd levettem a fóliát és még 20'. Hozzá rizibizit készítettem. 
(Ezt a receptet egy napi lapban találtam . Nem bántam meg hogy kipróbáltam ,mert nagyon finom !) 
                                   Jó étvágyat kívánok !                                             

2012. április 1., vasárnap

Rántott csirkemáj sültkrumplival

Hozzávalók: 6 db csirkemáj,  2 db. tojás, liszt,  prézli, olaj. 
🌸
Elkészítése: A májról a szíveket levágtam , belefőztem borsólevesbe, a májat lisztben-felvert tojásban-prézliben megforgattam és  forró olajban sütöttem fedő alatt mindkét oldalát. Sózni utólag szoktam.
 A krumplit  megtisztítás után  felaprítva  sütöttem úgy hogy  2 cikk fokhagymát tettem  az olajba!
Jó étvágyat kívánok !

2011. november 9., szerda

Rántott csirkemáj


Hozzávalók:   6 db csirkemáj, liszt, 2 db. tojás, prézli, olaj a sütéshez
Elkészítése: a csirkemájról a szívet levágom, lisztbe, felvert tojásba és prézlibe  megforgatom és forró olajba teszem. Letakarva sütöm  az egyik oldalát, majd lehúzom a tűzhelyről és megfordítom a májszeleteket és megsütöm a másik oldalát is. Sütés után sózom.  Krumplipürét készítettem hozzá.
(Ez a mennyiség 2 személy részére elégséges)
Jó étvágyat!
                                                                            

2011. július 28., csütörtök

Resztelt csirkemáj krumplipürével

 Hozzávalók: 1/2 kg. csirkemáj, 2 db vöröshagyma, bors, só, kevés csípős paprikát,kicsi majoránna,egy karika  zöldpaprika, zsír.
Elkészítése: A zsírt jól megforrósítom, az előzőleg csíkokra vágott csirkemájat  beleteszem. Mikor már kicsit fehéredik ráteszem a karikára felvágott vöröshagymát, borsot, majoránnát,  kevés sót teszek rá és egy karika zöldpaprikát, valamint egy kevés csípős paprikát is. Kevés vizet öntök hozzá és fedő alatt főzöm, majd leveszem a fedőt és lesütöm zsírjára.

(Köretnek nagyon szeretem a krumplipürét hozzá: ehhez  puhára főzöm a krumplit leszűröm és  áttöröm  vajjal és tejjel kikeverem, de jó rizzsel, vagy csak hasábra vágva a krumplit sós vízben megfőzve.)
                          Jó étvágyat!