Friulán (?) farsangi fánkocskák

Ami már nem is biztos, hogy friulán, mert bár a környéken szinte mindenki ezt a receptet használja (kisebb-nagobb eltéréssel), Olaszország más részein is találunk egészen hasonló sült édességet, amit általánosan "frittelle"-nek neveznek. A farsangi időszakban nem csak cukrászdákban, de a pékségek pultjain is megtalálhatók, sok esetben csokolásdés vagy angolkrémmel töltve.

Szóval a címből most a friulán jelzőt elhagynám, legyen csak szimplán olasz, aztán majd utánanézek a dolognak. Ja, és közben tervben van még két másik fánk is, egy sütőtökös és az évek óta a "kipróbáljuk" mappában heverő castagnole is. Meglátjuk, mire lesz időm.

Olasz farsangi fánkocskák

Hozzávalók: 400 g liszt, 120 g porcukor, csipetnyi só, 30 g mazsola, 30 g kandírozott narancshéj apró kockára vágva, 3 tojás, 12 g sütőpor, 1 bio narancs leve és lereszelt héja, 1 bio citrom lereszelt héja, 1 tk. narancsvirágvíz, 50 g vaj, tej, 50 ml rum,  sertészsír vagy napraforgóolaj a sütéshez

A mazsolát 20 percre meleg vízbe áztatjuk.

A sütőporral átszitált lisztet, 80 g porcukrot, a kandírozott narancshéjat, a kinyokodott mazsolát, a narancslevet, a lereszelt narancs-, és citromhéjat, a rumot, és a narancsvirágvizet egy keverőtálba tesszük, és kézzel összeforgatjuk.

Ezután a masszát kézimixerrel folyamatosan keverve, hozzáadjuk a tojásokat, az olvasztott vajat és annyi tejet (kb. 200 ml) hogy nokedlitészta sűrűségű masszát kapjunk.

A masszából két kanál segíségével forró olajba diónagyságú kupacokat csorgatunk, mindkét oldalukat és aranybarnára sütjük, konyhai papírtörlővel leitatjuk róluk a fölösleges zsiradékot, és még melegen megszórjuk a maradék porcukorral.

Fekete teás-lótuszvirágos cantuccini mazsolával

Dringg-dringggg, nyakunkon a karácsony! Vagy legalábbis majdnem. Elvileg December előtt nem szoktam hajlandóságot mutatni semmiféle karácsonyi készülődéssel kapcsolatos tevékenységre, most azonban nem kerülhettem ki, mert közbejött néhány esemény, találkozó, amire muszáj volt készíeni ezt-azt.

Így lett:

Fekete teás-lótuszvirágos cantuccini mazsolával és mandulával (hajdinalisztből)

Citromos-mákos cantuccini fenyőmaggal

Paprikás-sajtos keksz

Süstöltsajtos rudacskák

Mézes puszedli (aminek egy részét díszítettem is, és rájöttem, hogy bizony tanulható a dolog: kb. az ötvenedik után az írókával már képes voltam arra is, hogy akár háromcentis tökegyenes vonalat húzzak)

Mini habcsók sipkák étcsokoládé ganache-zsal rgasztgatva

Kezdem az elsővel, ami egyébként nekem legkevésbé ízlett. Nem ízlett benne a tea aromája, és a hajdinaliszttel való barátságunkon is dolgozni kell még. Sós kekszekben, kenyerekben jöhet, édességekhez, azonban számomra nem nyújt szép élményt. Azért majd még próbálkozom.

Tavaly is készült egy adag cantuccini, igaz, egészen más jellegű, mint a mostaniak.

Fekete teás-lótuszvirágos cantuccini mazsolával

Hozzávalók: 220 g liszt, 150 g hajdinaliszt, 150 g nádcukor, csipetnyi só, 15 g fekete tea lótuszvigággal, 50 g mazsola, 2 tk. sütőpor, 3 tojás sárgája, 2 egész tojás

A mazsolát legalább félórára langyos vízbe (vagy teába) áztatjuk.
A teát mozsárban porrá őröljük.

Elektromos habverővel a nádcukrot az egész tojásokkal és a tojások sárgájával habosra keverjük.

A lisztet a sütőporral átszitáljuk, elvegyítjük benne a teát, és a mazsolát, amjd az egészet a cukorral felvert tojásokhoz keverjük. Lisztezett deszkára borítjuk, négy részre osztjuk, és mindegyikből kb. 3 cm széles, 2 cm magas rudat formálunk.

A rudakat sütőpapírral kibélelt tepsibe helyezzük, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 25 percig sütjük.

Ekkor kivesszük, felszeleteljük, visszatesszük a sütőbe és további kb. 10 percig szárítjuk.

Ötlet Sigridtől.

Pastiera napoletana

Izgalmasabb ételeket ígértem a hétre. Íme, vágjunk bele:

A pastiera napoletana húsvéti édesség, ennek ellenére megvan benne minden, ami a karácsonyhoz is passzol: omlós tészta, fahéj, narancs, mazsola... 

Miután biztos, hogy nem leszek képes ezt kivitelezni, ráadásul megvan arra az esély, hogy Magyarországon karácsonyozunk, új desszertterveken kellett, hogy gondolkodjak. Ekkor jött velem szembe ez az egyszerű pastiera napoletana recept. (Megfigyeltem az utóbbi időben, hogy ha nagyon erősen koncentrálok, szembe jönnek velem mindenféle megoldások... x))

Kicsit visszavettem a cukor és a tejmennyiségből (talán nem is eleget), és tadááám! Rég történt már, hogy ennyire jól sikerült sütit tudtam tálalni!

Pastiera napoletana

Hozzávalók:

Az omlós tésztához: 280 g liszt, 100 g porcukor, 100 g vaj, 1 egész tojás, 1 tojás sárgája, csipetnyi só, 4 tk. házi vaníliás cukor

A töltelékhez: 300 g főtt búza, 300 ml tej, 30 g olvasztott vaj, 1 citrom lereszelt héja, 250 g cukor, 330 g ricotta, 3 egész tojás, 1 tk. narancsvirágvíz, 1 tk. őrölt fahéj, 50 g kandírozott narancshéj, 50 g mazsola

A tálaláshoz: (házi) narancslekvár

A lisztet a vajjal elmorzsoljuk, belekeverjük a cukrot, a vaníliás cukrot, a sót, a tojást és a tojássárgáját, majd az egészből könnyen formázható, puha tésztát gyúrunk. és legalább egy órán keresztül hűtőben pihentetjük.

A töltelék hozzávalóit simára keverjük.

A tésztát kivesszük a hűtőből, negyedét félretesszük, a többit kerekre nyújtjuk, és kibélelünk vele egy 24 cm-es piteformát. A ricottás masszát beleöntjük, majd a félretett egynegyed tésztát is kiyújtjuk, csíkokat vágunk belőle, és rácsot gyártunk a sütemény tetejére.

180 fokra előmelegített sütőben 50 percig sütjük. A formában hagyjuk kihűlni. Lehetőleg házi narancslekvárral tálaljuk.

P.s. Ha jól tudom, otthon főtt búzát bio- és horgászboltokban lehet kapni. Ha nincs, elkészíthettjük magunk is: a búzát 24 órára áztassuk be, öblítsük le, és két és félszeres mennyiségű tejben - vagy tej és víz keverékében- kb. 1,5-2 óra alatt főzzük puhára.

Közben gondolkodtam a karácsonyi verzión: 

nr 1. Legszívesebben körtésíteném az egészet. Az omlós tésztába mehetne fehércsokoládé, a töltelékbe ricotta, főtt búza, fahéjas körtekockák, körtepálinkában áztatott mazsola,  a tetejére pedig karamell.

nr. 2. Vagy így hagyom az egészet, kicsit intenzívebbre veszem a narancsízt, és kis tartellette formákban sütöm meg. Csillagocskákat szúrok majd ki a tetejükre a maradék tésztából.

Penne rigate mazsolával, dióval és gorgonzolás radicchiokrémmel - Penne rigate con uvetta, noci e crema di gorgonzola e radicchio tardivo di Treviso

- Hai inventato tu questa pasta o hai preso ispirazione da qualche parte?

- Originalmente avrebbe dovuto essere come quella lì (mostro la copertina dell'ultimo numero delLa Cucina della Corriere della Sera dimenticato sul piano di lavoro).

- Mmmmm, é buonissima!

- Ah sì? Beato te! Io non sento nessun sapore.

- Allora devi assolutamente rifarla! E'  magnifica!

Penne rigate mazsolával, dióval és gorgonzolás radicchiokrémmel

Penne rigate con uvetta, noci e crema di gorgonzola e radicchio tardivo di Treviso

Hozzávalók: 320 g penne rigate, 1 kis fej lilahagyma, 200 g trevisoi radiccho (kései - tardivo), balzsamecet, vörösborecet, 200 g gorgonzola dolce,  brandyben aztatott kb.1 evőkanálnyi mazsola, 1 evőkanálnyi dióbél, extraszűz olívaolaj, só, bors

A tésztát forrásban lévő bő, sós vízbe dobtam.

A lilahagymát vékonyan felszeleteltem, az olívaolajon kicsit megpirítottam, öntöttem hozzá egy kevés vörösborecetet és egy kevés balzsamecetet is (1. nincs pontos adat, aki először próbálkozik, ecetekkel, tegyen bele kb. egy-két evőkanállal, 2. a vörösborecet elhagyható, én csak azért használom, mert Ember nem balzsamrajongó), hozzáadtam az apróra vágott trevisoi radicchiot, a mazsolát, a sajtot, és a durvára tört dióbelet. (Egy keveset félretettem a sajtből is és a dióból is a tálaláshoz.) Az egészet épp csak összeforraltam, kb. a felét botmixerrel pépesítettem, majd az egészet összekevertem az éppen ekkorra megfőtt, leszűrt tésztával, és azonnal tálaltam. A tetejét megszórtam még egy kevés tört dióval és gorgonzola darabkákkal.

P.S. Az utóbbi időben sikerül percre pontosan elkészíteni a déli tésztát, most viszont elkéstem, legalábbis a fényképezéssel mindenképp. Épp a nappaliba hurcoltam a tányért, próbáltam elfogadható fényeket produkálni amikor belépett A Gyerek, aki már ugyan ebédelt, de hirtelen rárontott a tányérra, és ez lett a végeredmény. Ekkor már sem az nem érdekelt, hogy a tészta megpunnyad, sem az hogy a blogba esetleg nem lesz jó, hogy a fele töksötét, hogy a másikon tűz a nap....csak élveztem, ahogy Anna eszik...

Mákos almatorta

Azt hiszem, itt az idő, hogy visszatérjek. Hiányzott ám nagyon a blog! Az igazolást, remélem, jövő hét közepe táján már a kezemben tudhatom, ha mégsem, akkor április első napjaiban mindenképp meglesz... Akkor majd írok róla kicsit többet.
Nem is tudom, mivel indíthatnék így hirtelen. Rengeteg elmaradásom van, kezdve a kismilliárd körkérdés megválszolásával, nem beszélve arról a sok színes ételről, amit mostanában készítettem. Menet közben rájöttem, hogy amikor elkezdek színesebbnél színesebb ételeket gyártani, az egyértelműen a tavaszvárás/tavasz utáni vágyódás jele. Azért remélem, már nem kell olyan sokat várni. (A múlt hétvégén hihetetlen 18 fok volt! De pssszt! Nem kiabáljuk el! ;-)
Visszatérve a lemaradásaimra: osztottam-szoroztam és a végeredmény 72 lett. Ez azt jelenti, hogy ennyi publikálatlan recept + fotó ücsörög a gépemen. Esélyem sincs arra, hogy még ebben a hónapban legalább a felét posztoljam. Áprilisban már nem illik téli receptekkel előrukkolni, ezért úgy döntöttem, hogy ami marad, azt elteszem jövőre.
Lorien kb. egy hónapja kérte a véres kolbász receptjét, én meg már két hete tudom, és a nagy „zajlik az élet” közben, semmire és senkire nem gondolva, szemét módon elfelejtettem neki elküldeni. Kedves Lorien, kérlek ne haragudj, hogy ezt a pár sort sem voltam képes leírni az utóbbi időben. Most pótolom:

Véres kolbász

(kép róla itt)

Hozzávalók:

• 4 kg darált sertéshús (fejrész + tarja-lapocka-tokaszalonna háromszögből is egy kevés) Errefelé így darabolják a sertést.
• 2 kg darált abált vér
• 2 kg szalonna
• 200 g só
• 50 g őrölt feketebors
• száraz vörösbor (mennyiségi megkötés nélkül :-) Hiába faggattam a böllérbácsit, nem tudta megmondani, hogy pontosan mennyi bort szokott a véres kolbászba rakni. Azt mondta: „Csak úgy szemre, hogy a massza még összeálljon." :-)

Közben kiötlöttem, mivel indítok: Katia almatortájával. Ennek a tortának az az érdekessége, hogy semmiben sem hasonlít az eredetire. (A disznóvágásos képek között látható a Katia változata.)
Az eredeti annyira ízlett, hogy azonnal elkértem a receptjét. Össz-vissz annyi változtattam rajta, hogy a Mamma-féle narancsos tiramisùból megmaradt kb. 3 evőkanálnyi cukrozott darált mákot hozzáadtam a tésztájához.Finom lett így is, csak kicsit meglepődtem, amikor láttam, hogy az alma nem szállt le a süti közepébe. (Érdekes, amikor meggyes pitét sütök, és a tetején kellene maradnia, tuti, hogy lesüllyed! :-)) Ráadásul a színe is kissé barnás lett, holott a Katiáé sárga volt. Ezt azzal próbáltam magyarázni, hogy szerintem az ő tortaformája nagyobb átmérőjű, az enyém csak 26 cm-es, így a torta valamivel tovább sült.
Egyébként csak én voltam ennyire kritikus magammal szemben. A torta hipp-hopp eltűnt a föld színéről.

Mákos almatorta

Hozzávalók:

• 125 g vaj
• 120 g + 2 ek. kristálycukor
• 1 vanília kikapart belseje
• 3 tojás
• 1 citrom reszelt héja
• 1 csipetnyi só
• 200 g liszt
• 6 g élesztő (por)
• 3-4 ek. tej
• 3 ek. cukrozott darált mák
• 4 közepes alma
• 50 g mazsola
• 1 ek. citromlé

Hámozzuk meg az almákat, vágjuk vékony cikkekre, majd hagyjuk állni egy tálban 2 ek. cukorral és a citromlével összekeverve.
A mazsolát áztassuk be langyos vízbe.
Elektromos habverővel a vajat és a cukrot alaposan keverjük össze, adjuk hozzá a vanília kikapart beljesét, a citrom lereszelt héját, a sót, a cukrozott mákot és a tejet végül pedig folyamatosan keverve egyenként a tojásokat is. A lisztben vegyítsük el az élesztőt, majd apránként szitáljuk bele a tojásos-vajas masszába, és az egészet keverjük addig, mígcsomómentes lesz, majd öntsük egy kivajazott, lisztezett tortaformába (az enyém 26 cm-es volt), az almagerezdeket kissé nyomkoduk a tésztába, szórjuk meg a kicsavart mazsolával, és 170 fokra előmelegített sütőben süssük kb. 60 percig.

Gubana

Van néhány tippem diéta kellős közepén előtörő édességvágy csillapítására: kávé, tea, rágó stb., de az a helyzet, hogy ezek nem mindig nem mindig működnek. (Megjegyzem, nálam a gyümölcs ilyenkor nem sokat ér!)
Tegnap is annyira kívántam valami édességet, hogy egy szelet sütiért odaadtam volna a fél karomat! Pedig nem is szeretem annyira az édességet. Látszik ez a „DOLCI” címszó mögötti 11-es számról is: szégyen, nem szégyen, ez kb. havonta 1 desszertet jelent (szinte kizárólag jeles alkalmakkor).
Most azonban nem bírtam tovább.
Ahogy kerestem a Casamia Cucina tavalyi őszi számában a gulyásleves receptet olaszul (a disznóvágás óta többen is rágják a fülem érte ;-), rábukkantam a Gubana leírására. Évek óta készülök arra, hogy elkészítsem, de mivel elég időigényes elfoglaltság, így mindig csak halogattam.
Reméltem, hogy mire elkészül, elmúlik az édesség utáni vágyam is... :-)
Nem múlt el. Ettem belőle egy szeletet. Evan kérem.

A gubanáról: a gubana a Natisone völgy tradicionális (karácsonyi) kelt tésztája. Az első írásos emlék 1409-ből maradt fenn róla, amikor is XII Gergely pápa Cividaléba látogatott, és az ezen egyházi méltóság tiszteletére rendezett ünnepségen szilvapálinkával meglocsolt gubanát szolgáltak fel desszertként.
A tészta elnevezése állítólag szlovén nyelvterületről származik. A Natisone völgy ill.Gorizia környéke nagyrészt szlovénok lakta terület, és mivel szlovénul a „guba” azt jelenti „piega” (hajtás, redő, kanyarulat), azt mondják, a sünemény innen kapta a nevét. Furcsa következtetés, ha figyelembe vesszük, hogy ugyanezt a kelt tésztát Szlovéniában a „putizza” vagy „putizza” névvel illetik (Valamelyik friss néprajzos beleáshatná magát a témába, hátha van valami más magyarázata is az elnevezésnek, mert ez a változat nekem olyan „eben guba”. ;-) Igen, igen, az esetleges magyar vonatkozásra gondoltam, bár az is lehet, hogy semmi köze hozzánk.)
A gubana eredeti változata egyébként négy napig készül. Akinek van bátorsága, itt talál róla egy „négynapos receptet” olasz nyelven.

Gubana

Hozzávalók:

A tésztához:

• 20 g friss élesztő
• 500 g liszt (dagasztás során az enyém felvett még jó 100-150 g-ot)
• 2 dl tej
• 60 g vaj
• 250 g kristálycukor
• 1 citrom lereszelt héja
• 1 narancs lereszelt héja
• 2 tojás sárgája
• 1 tojásfehérje
• egy löttnyintés rum
• egy csipetnyi só

A töltelékhez:

• 150 g mazsola
• (80 g aszalt áfonya
  50 g cukrozott narancshéj – az eredeti receptben sem az áfonya, sem a cukrozott narancshéj nincs benne, de gondoltam, elrontani nem fogja)
• 7 cl szilvapálinka (Kicsit későn kaptam észbe, hogy azt a keveset, ami itthon volt, elvittük a torba, így a Grand Marnier mellett döntöttem. A citromhéj, a narancshéj, a fahéj, a fenyőmag mellé nagyon passzolt. Talán jobb is így, mint szilvapálinkával.)
• 150 g dióbél
• 150 g hámozott mandula
• 30 g fenyőmag
• 40 g amaretti
• 40 g kristálycukor
• 20 g vaj
• fahéj
• frissen reszelt szerecsendió
• a tetejére 1 tojássárgája

Az élesztőt langyos tejben megfuttattam, hozzáadtam 100 g lisztet, és csomómentesre kevertem. Letakartam, és állni hagytam mindaddig míg a duplájára nőtt. Langyos sütőben ez kb. fél óráig tartott. (A langyos sütőről: amikor a konyhában hűvös van, és kelt tésztát készítek, a sütőt bekapcsolom 60 fokra, majd kikapcsolom, résnyire kinyitom, várok néhány másodpercet, végül letakarva belerakom a keleszteni való tésztát, ami így sokkal hamarabb megnő, mintha a konyhai hűvösben várakozna.)
A maradék lisztet egy deszkára borítottam, a közepébe krátert fúrtam, ide öntöttem a megfuttatott élesztőt, a cukrot, egy csipetnyi sót, apró darabokban a lágy vajat, 2 tojássárgáját, a rumot, a reszelt citrom-, ill. narancshéjat, és az egészet alaposan összegyúrtam. A tojásfehérjét közben kemény habbá vertem, majd ezt is beledolgoztam a tésztába. (Kicsit nyúlós-mállós-ragacsos volt az egész köszönhetően annak, hogy akitől a recept származik 100%, hogy nem annyi lisztet használt, mint amennyi az eredeti receptben le volt írva! Azért idebiggyesztem: eredetileg 400 g liszttel, a 2 helyett 4 tojássárgájával, és olvasztott vajjal „dolgoztak”. Ha dolgoztak. Egy kicsit mérges voltam. Ha belegondolok, hogy mennyire igyekeztem, hogy a tökeccerű gulyásleves receptje szinte grammra pontosan úgy legyen a cikkben, ahogy az a nagy fazékben volt, ezek a goriziaiak meg itt mit sem törődnek a gubanáéval, ami azért nem is olyan könnyen elkészíthető... Mindegy. Két friulán szakácskönyv és a világháló ezt a problémát is megoldotta. 4-5 gubana recept elolvasása után rájöttem, hogy ez így nem ok. Cukrászok és pékek rosszalló gondolataikat kérem mellőzzék! ;-) Nekem ez igenis probléma volt, hiszen nagyon ritkán sütök, és csak az utóbbi hónapokban sütök „szemre”, mint a nagyik. Előtte, ha süteményről volt szó, a mérleg mindig előkerült.)
Na de hol is jártam?
Igen, a nyúlós-mállós tésztánál. Szóval liszteztem. Mindig csak annyit, hogy ne ragadjon az összes a kezemre. Aztán amikor már gombócot tudtam belőle formázni, beletettem egy tálba, letakartam, és hagytam kelni egy órán keresztül.
Ezalatt elkészítettem a tölteléket.
A mazsolát, a narancshéjat és az áfonyát a Grand Marnier-be áztattam. A diót, a mandulát, a fenyőmagot és az amarettit apróra daráltam, hozzáadtam a cukrot, fűszereztem fahéjjal és egy kevés szerecsendióval, majd a likőrbe beáztatott bogyókkal jól összekevertem. (Kicsit későn kapcsoltam, de szerintem mézzel is finom lett volna.)
Amikor a tészta megkelt kb. 25x50 cm-es téglalappá nyújtottam, rászórtam a tölteléket, ide-oda vajdarabkákat raktam, majd az egészet feltekertem. A tekercset csigává formáztam, a tetejét megkentem a tojássárgájával, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 55-60 percig sütöttem. (Nézegessük időnként, és ha nagyon pirulna a teteje, fedjük le alufóliával!)

Sardelle in saòr - előétel karácsonyi halas menühöz

Nos, tetszenek nekem ezek a party villácskák is, úgyhogy csak összehoztam egy második pályaművet a Nemisbéka által kiírt karácsonyi receptversenyre ;-)))

Igazi ínyenc falatok, egyenesen Velencéből. A karácsonyi halas menübe kiválóan beilleszthető. Azt hiszem, nem létezik olyan olasz a világon, aki ne zengene ódákat erről az ételről.

Eredete egyébként az 1300-as évekre vezethető vissza. A velenceiek eleinte az ún. " Festa del Redentore" idején, vagyis július harmadik vasárnapján fogyasztották, ma azonban már más alkalmakkor is előfordul, s igazi ünnepi előétellé nőtte ki magát.

A mazsolát és a fenyőmagot a korai receptek nem tartalmazták, ezek a hozzávalók csak később váltak az étel szerves részévé. (Venetoi származású anyósom a mai napig nem tesz bele sem mazsolát, sem fenyőmagot, mert azt mondja, hogy a tradíció így diktálja, és annak idején a szegényeknek biztos nem volt egyik sem a "spájzban". :-) Persze, az már más kérdés, hogy a velenceiek sohasem tartoztak a szegényebbik fajtához... Van aki úgy tartja, hogy a fenyőmag és a mazsola használata a zsidó hagyományból való. (Legközelebb ha Velencében járok, megpróblom kideríteni az igazságot. ;-)

Sardelle in saòr

Hozzávalók:

• 1 kg friss szardínia
• 0,5 kg vöröshagyma (van amikor 1-2 lilahagymát is teszek bele)
• 60 g mazsola
• 60 g fenyőmag
• 3 dl fehérborecet (amikor lilahagymát is használok, az ecet fele nálam vörösborecet)
• liszt
• 1 dl száraz fehérbor
• extraszűz olívaolaj

A mazsolát összekeverjük a fehérborral, és hagyjuk állni kb. 15 percig.

A szardíniákat megtisztítjuk, fejüket, belüket eltávolítjuk, (legutóbb a gerincüket is kiszedtem, nekem így jobban ízlik), leitatjuk róluk a vizet, lisztbe forgatjuk, majd bő forró olajban kisütjük.

A hagymát karikára vágjuk, egy kevés olívaolajon megdinszteljük, hozzáadjuk a fehérborba áztatott, enyhén kinyomkodott mazsolát, felöntjük az ecettel, és 2-3 percig főzzük.

Egy üvegtál aljára rakunk egy réteg szardíniát, erre egy réteg hagyma kerül, majd néhány szem fenyőmag. Ezt addig folytatjuk, amíg a hozzávalók el nem fogynak (az utolsó, felső réteg hagyma legyen, és minden réteget locsoljunk meg egy kevés hagymás ecettel is).Folpackkal fedjük le, és tegyük hűtőbe legalább 1 napra, hogy az ízek összeérjenek. (Van aki azt mondja, 3-4-5 nap múlva az igazi!)

Citromfű Oroszkrém tortája

Citromfű Oroszkrém tortája –

“Torta alla crema russa” di Citromfű

Sok receptem, képem összegyűlt mostanában a gépen. Citromfű Oroszkrém tortája is itt hever már vagy két hete, s már majdnem megfeledkeztem róla... Szép lett, finom lett, csak egy egészen icipicit változtattam rajta :-), és tényleg , egyáltalán nem nehéz elkészíteni! Köszönöm Citromfű! Az eredeti recept itt található.

Hozzávalók:
A tésztához:

• 6 tojásból sütött piskóta

A dekorációhoz:

• 1 ananászkonzerv
• rumba áztatott mazsola
• 1 cs. zselatin
• folpack

A krémhez:

• 8 ek. kristálycukor
• 2 egész tojás
• 1 dl tej
• 8 g liszt
• ½ vaníliarúd kikapart belseje
• 0,5 l tejszín

Az ananász levével elkeverjük a zselatint, felmelegítjük, de nem főzzük. Egy 26cm-es kapcsos tortaforma aljára folpackot húzunk úgy, hogy az oldalát/peremét is lefedje. Lerakjuk az ananászkarikákat, az üreshelyeket mazsolával töltjük ki. 7 ek. cukrot a tojásokkal, a tejjel, a vaníliarúd kikapart belsejével és a liszttel csomómentesre keverjük, majd sűrűre főzzük. Levesszük a tűzről, és hideg vízbe állítjuk hűlni. Ha már langyos, hozzáadjuk az áztatott zselatint. A tejszínt 1 ek. cukorral borotvahab keménységűre verjük, és óvatosan összekeverjük a lehűtött zselatinos krémmel.
A krém felét az ananásszal díszített tortaforma aljára öntjük, ráhelyezzük a piskóta felét, ráöntjük a maradék krémet, majd erre jön a piskóta másik fele. A piskótát mindig úgy igazítsuk, hogy mellette is legyen krém. (Úgy látszik, én erre nem fogyeltem oda eléggé, mert nekem az egyik oldala kicsit üreges lett.)
A tortát 3-4 órára hűtőbe tesszük, s csak ezután tálaljuk –természetesen a feje tetejére állítva :-)