Visualizzazione post con etichetta koriander. Mostra tutti i post
Visualizzazione post con etichetta koriander. Mostra tutti i post

venerdì 18 novembre 2011

Strozzapreti paradicsomos csicseriborsóval

Ehhez a tésztához nincs sok hozzáfűznivalóm. Azon kevés ételek közé tartozik, amelyekhez nyugodt szívvel használhatunk konzervet is akár. Persze, az eredmény nem lesz ugyanaz, mintha magunk főznénk a csicseriborsót, és a saját kertünkből szakítanánk hozzá paradicsomot, de még így is tartósítószer és minden ez-az mentes ételt tudhatunk magunkénak. 
Strozzapreti paradicsomos csicseriborsóval
Hozzávalók: 320 g strozzapreti, 1 gerezd fokhagyma, 1 salottahagyma, 1 babérlevél, 2 púpos ek. hámozott, darabolt paradicsom, 240 g főtt csicseriborsó (akár konzerv is), egy csokor petrezselyemzöld vagy koriander, frissen őrölt szerecsendió, frissen őrölt feketebors
Egy kisebb lábasban olívaolajat hevítünk, üvegesre pároljuk benne az apróra vágott salottahagymát és az áttört fokhagymát. Hozzáadjuk a babérlevelet, a paradicsomot, és néhány perc alatt sűrűre főzzük. Ekkor belekeverjük a csicseriborsót, megvárjuk, amíg újra elkezd forrni, és merülőmixerrel kb. a háromnegyedét pürésítjük. Hozzáadjuk a felaprított petrezselyemzöldet vagy a koriandert, egy kevés szerecsendiót reszelünk rá, sózzuk, borsozzuk, és további 1-2 perc alatt készre főzzük. Ha száraznak találjuk, adhatunk hozzá még egy kevés extraszűz olívaolajat.
Közben a tésztát lobogó sós vízben kifőzzük, amikor eléri az "al dente" (nem teljesen puhára főtt) állagot, leszűrjük, üsszekeverjük a paradicsomos csicseriborsóval, és azonnal tálaljuk.
Parmezán vagy pecorino is mehet a tetejére.
Ötlet: La Cucina Del Corriere Della Sera 2011. nov.

venerdì 11 novembre 2011

Sültpaprika krémes penne rigate friss korianderrel

Még egy tészta, ráadásul nem is idényjellegű. Nézzétek el most ezt nekem. Az utóbbi napokban idő hiányában régi receptek közül kellett hogy válogassak.
Egy nagyszabású munka első fejezetén vagyok túl; kicsit úgy érzem magam, mint amikor megmondták, hogy kislányunk lesz. Nagyon boldog vagyok annak ellenére is, hogy tudom, a neheze még csak most jön.
Ígérem, a jövő heti posztokat igyekszem kicsit színesebbre alakítani!
Sültpaprika krémes penne rigate friss korianderrel
Hozzávalók: 320 g penne rigate, 3 sárga színű kaliforniai paprika, 1 sonkahagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 dl száraz fehérbor, 1 dl tejszín, 1 ek. frissen reszelt Parmigiano Reggiano, só, bors, néhány friss korianderlevél
A paprikákat 200 fokos sütőben addig sütjük, amíg a héjuk megbarnul. Ekkor kivesszük, egy tálba tesszük, egy tányérral légmentesen letakarjuk, és amikor langyosra hűlnek, lehúzzuk a héjukat.
Egy lábasban felhevítjük az olívaolajat, megpároljuk benne az apróra vágott hagymát és a fokhagymát. Hozzáadjuk a fehérbort, a paprikahúst, majd nagy lángon, folymatosan kevergetve további 5-6 percig pároljuk, majd levesszük a tűzről, merülőmixerrel pürésítjük.
A tejszínt a paprikapüréhez keverjük, visszatesszük a tűzhelyre, egyet forralunk rajta, végül a parmezánnal, sóval, borssal és az apróra vágott korianderlevelekkel fűszerezzük.
Ezalatt a tésztát lobogó, sós vízben kifőzzük, amikor eléri az "al dente" (harapható, nem teljesen szétfőtt) állagot, leszűrjük, összekeverjük a paparikaszósszal, és azonnal tálaljuk.

giovedì 2 giugno 2011

Zöldséges-fetás kamutbúza saláta

Szöveg nincs. Totálisan el vagyok maradva mindennel, a múlt heti betegség nem egy hetet vett el az életemből.... Na de ez a blog mégiscsak a szívem csücske, szóval egy újabb 20 perces recept:
Zöldséges-fetás kamutbúza saláta  
(vagy köret, de néhány seperc alatt megpirított csirkemell kockával könnyű, nyári egytálétel, sőt, a naffényes Itáliában majonézzel akár első fogásként is működik...ki érti ezt?)
Hozzávalók: 200 g előfőzött kamutbúza, 100 g feta és/vagy 100 g mozzarella, 12 db datolyaparadicsom, két evőkanálnyi taggiai olajbogyó, egy közepes fej fehérhagyma, nagy csokor friss petrezselyemzöld, kapor és korianderlevél, só, frissen őrölt bors, extraszűz olívaolaj, ízlés szerint fehérborecet (és/vagy kb. 2 dl majonéz)
Egy lábasban vizet forraltam.
A paradicsomokat felkarikáztam, a hagymát vékony csíkokra vágtam, a zöldfűszereket felaprítottam, a sajtokat felkockáztam.
A búzát a forrásban lévő vízbe dobtam, sóztam, és puhára főztem (nálam ez 12 percig tartott, de a csomagoláson jelzett főzési időre nem árt figyelni), leszűrtem, átkevertem néhányszor, hogy hűljön egy kicsit, majd összekevertem az összes maradék hozzávalóval. Ember majonézt is tett rá. Egy kevés uborka még elfért volna benne.

venerdì 2 luglio 2010

Cuori balzsamkrémes-ricottás csiperkével

Épp a kovászos uborka lével savanyított sertésszív levesem receptjét kezdtem volna körmölni, amikor megláttam, hogy a Pasta e basta! bekerült a legjobb ötvenbe. Hmmmm.. örülünk neki, ugye, Mamma? Tehát akkor ünnepeljünk, tramtadadam, íme három gyors tésztarecept. Itt is, és ott is olvashatjátok!
Cuori balzsamkrémes-ricottás csiperkével
Hozzávalók: 320 g cuori tészta, 500 g csiperke, 1 salotta hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 kisebb sárgarépa, 4 ek. + néhány csepp balzsamkrém, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 csokor friss koriander, extraszűz olívaolaj, 150 g ricotta
Egy serpenyőben felhevítettem az olívaolajat, hozzáadtam felkockázott hagymát, az áttört fokhagymát, a nagylyukú reszelőn lereszelt sárgarépát, és az apróra vágott csiperkét. Sóztam, borsoztam, és amikor a zöldségek alatti lé teljesen elfőtt, hozzáadtam a felaprított koriandert, a petrezselyemzöldet valamint a 4 ek. balzsamkrémet is, majd az egészet további egy-két percig főztem-pirítottam. Ekkor belekevertem a ricottát, és a serpenyőt lehúztam a tűzről.
Ezalatt a tésztát lobogó sós vízben kifőztem, "al dente" leszűrtem, összekevertem a gombás-ricottás masszával, és néhány csepp balzsamkrémmel ill. friss korianderlevéllel a tetején azonnal tálaltam.

mercoledì 25 marzo 2009

Aranydurbincs zöldbabbal és gombával

A nagy étteremalakítás közben úgy tűnik, az ámítógépem ámít, bár amíg képes csupán így játszani velem, jól van. Történt ugyanis, hogy múlt héten pénteken délután idekuporodtam recepteket írni, de a gép bemondta az unalmast, és közölte, hogy márpedig ő nem hajlandó „bekapcsolódni”...sem a munkámba, sem a receptírásba, de még saját magába sem. Mondanom sem kell, hogy a hetvenvalahány publikálatlan recept, ill. kép egyik pillanatról a másikra való esetleges eltűnése enyhén szólva sokkolt, így kértem-könyörögtem, „Csak most az egyszer ne hagyj cserben!” és lám-lám, megesett rajtam a computer-szív, és kaptam tőle egy (remélem nem utolsó) esélyt. Azóta amikor van időm, nem csinálok mást, mint szelektálok, rendezek, takarítok, és persze e-dobozolok, mint szájber-Tóték. Ha minden jól megy, mindjárt menthető lesz az anyag, és akkor aztán én leszek Az Őrnagy!
No, azért nem jöttem üres kézzel: hoztam egy tegnapi halas ételt aranydurbincsból (szerintem a tengeri sügér után a második legfinomabb hal), meg itt van végre a már megígért színes-tavaszos-(akár)húsvétos előétel is.

Aranydurbincs szezámmagos zöldbab-gomba körettel

Hozzávalók 2 személyre:
  • 1 kb. 500 g-os aranydurbincs
  • 100 g zöldbab
  • 100 g gomba
  • 1 kis fej hagyma
  • 0,5 dl extraszűz olívaolaj
  • 1 dl száraz fehérbor
  • 2 evőkanálnyi szezámmag
  • 1 zsályalevél
  • 2 kisebb ág rozmaring
  • őrölt koriander
  • frissen őrölt bors
  • 1 citrom

A halat megpucoltam, beleit eltávolítottam, majd folyó víz alatt alaposan átmostam. Enyhén sóztam, borsoztam, a hasába tömködtem egy zsályalevelet, egy kisebb ág rozmaringot és három vékony szelet citromot. A másik zsályalevelet és néhány rozmaringlevélkét apróra tépkedtem és a hal mindkét oldalát bedörzsöltem vele.
A szezámmagot megpirítottam.
A hagymát apróra vágtam, az olajon üvegesre pirítottam, majd meglocsoltam a fehérbor felével, hozzáadtam a zöldbabot (még találtam egy utolsó üveggel a nagyikám féle télire eltett igazi hazai zöldbabból!), majd amikor ez félig megpuhult, a megtisztított, vékonyra szeletelt gombát is. Sóval, borssal, őrölt korianderrel fűszereztem, 2-3 percig főztem, majd az egészet átpakoltam egy nagyobb tepsibe, ráfektettem a már befűszerezett halat, a zöldségekre néhány szelet citromot raktam, és előmelegített sütőben, 190 fokon kb. 25 percig sütöttem. Tálalás előtt a pirított szezámmagot a zöldségekre szórtam.

venerdì 10 ottobre 2008

Karfiolfasírt - Frittelle di cavolfiore

Loriennel valami furcsa gasztrotelepátia fűz össze, ugyanis már másodszor készítjük ugyanazt az ételt, szinte ugyanakkor. Az eredeti recept Kicsi Vú-tól származik. Nálam csak annyiban módosult a dolog, hogy a szerecsendiót kihagytam, de vágtam bele egy kevés friss kakukkfüvet.


Karfiolfasírt
Hozzávalók:
  • 1 kisebb fej karfiol
  • 1/2 tk. koriandermag
  • 2 tojás
  • 2 ek. liszt
  • egy csokor petrezselyemzöld
  • egy csokor friss kakukkfű
  • 3 ek. ricotta
  • 1 gerezd fokhagyma
  • só, fehérbors
  • olaj a sütéshez

A karfiolt megtisztítjuk, rózsáira szedjük, és sós-korianderes vízben puhára főzzük. Egy tálban villával szétnyomkodjuk -nem kell pépesre, jó ha maradnak benne nagyobb darabok-, belereszeljük a fokhagymát, hozzáadjuk a tojásokat, a lisztet, a ricottát, az apróra vágott zöldfűszereket, végül sózzuk, borsozzuk, majd alaposan összekeverjük. Egy serpenyőben olajat hevítünk, a karfiolos masszát kanállal beleszaggatjuk, a kupacokat kicsit lelapítjuk és pirosra sütjük.

Persze, persze, tejföllel biztos finom, de mivel errefelé nem létezik, így nélküle fogyott el ...még mielőtt elkezdtünk volna vacsorázni :-))) A fotó is lóhalálában készült az utolsó darabokról. :-)