A történet főszereplője egy fiatal fiú, Henry Walker, akit édesapja gyógyszeres kezeléssel fekete bőrűvé (mondjuk ki: négerré) változtat, hogy ez által fekete mágusként szerezzen pénzt családjának, mert fehér mágusból (bűvészből, vagy kinek hogy tetszik) már csordulásig telítve van a piac. Henry apja egy hotelben él és dolgozik, mint gondok, ahol Henry és húga Hannak egész nap játszanak. Hannah egy áldott jó lélek, mindenkinek segít, kóbor kutyát fogad be és saját ebédjét adja oda az ebnek. Henry érdeklődő, kíváncsi gyerek és vágyik az új dolgokra. A felfedezés hajtja amikor benyit a hotel egyik szobájába, ahol megismerkedik Mr. Sebastiannal, aki megtanítja neki a varázslás tudományát, miután szövetséget kötnek. Henry elszórakoztatja a közönségét, de amikor eltünteti a húgát és Hanah nem jön vissza, rossz fordulatot vesz a fiú és édesapja élete.

"Végül mindig a gonosz győz. Azért vesszük fel a harcot ellene, mert így helyes, de a végén mindig elvérzünk. Mindig. Mert belső szabályok határozzák meg a jóságot, a belső jóságot, ezekhez kell alkalmazkodnunk, hogy ilyenek legyünk, jók maradjunk. A gonosz mindent meg tud tenni, amit csak akar. Ez nem az egyenlők harca. "

A regényben különböző visszaemlékezéseket olvashatunk azokról, akik valaha kapcsolatba kerültek Henry-vel. Főként egy vándorcirkusz fura dolgozói (Henry munkahelye a jelenben, az 1950-es években) mesélnek a Fekete mágusról, akinek szemében örökké szomorúságot láttak. A fekete mágus kalandos élete csupa titok, de én nem találtam ezt sem varázslatosnak, sem egyszerűnek. Kegyetlenkedések, nélkülözések, halálesetek és a mindenhol felbukkanó Mr. Sebastian nyomasztó alakja újra és újra előkerül az olvasás során. 

Szomorú könyv ez, de nem is az zavar, hogy szomorú, hanem hogy olyan össze-vissza és követhetetlen. A visszaemlékezések hiányosak, több helyen olyan megoldással vannak beékelve a regénybe, mint egy jegyzetfüzetből rosszul kitépett koszos és foltos szaggatott lapok. De hát ilyen végülis Walker élete is.

Értékelés: 5/2.5 

Egy-két emlékezetes jelenetnél több nem maradt meg bennem a regényről. Ha rá gondolok, csak az jut eszembe, hogy nem olvasnám el többet és nem ajánlanám másnak se igazán, mert túlzottan zavaróan nyomasztó aura lengi körbe. Biztos a gonosz mágia miatt van, ami belőle árad. Vagy  csak azért, mert Daniel Wallace szarul rosszul írta meg.

Daniel Wallace másik könyve A nagy hal egy Tim Burton filmből is ismerős lehet. Mivel én utálom Burtont (igen, lehet kövezni, egyedül az Álmosvölgy legendáját vagyok hajlandó megnézni tőle bármikor, mást nem), lehet hogy ez valahogy kapcsolódik ahhoz, hogy a negró mágus világa sem jött be. Az eredeti könyvborító azonban tetszik, bár ettől többet pontot nem kap az olvasmány.

Van itt egy szebb Ekultúrás írás a könyvről, ajánlom annak, akit jobban érdekel a szomorú varázsló tragikus élete.

Fura könyv volt ez az új Zafón kötet. Úgy vártam, mint ahogy a  karácsonyt szoktam várni és annyira gyorsan vége lett. Pedig úgy olvastam volna még, mert nagyon szeretem az író stílusát.  A hihetetlenül tökéletes A szél árnyéka és az icipicit kevésbé tökéletes Angyali játszma után nagyon sokat kellett várnom arra, hogy újra Barcelona utcáin találjam magam és újra beléphessek az Elfeledett Könyvek Temetőjébe. Bár a várakozás nem volt hiába való, a katarzis élmény elmaradt.

A mostani történet az 1957-es években játszódik, az immáron felnőtt Daniel Sempere (Az Angyali játszma fiatal főszereplője) és édesapja (Sempere úr) könyvesboltja körül. Daniel boldog házasságban él Beatríz-szel és kisfiukkal, de a könyves bolt elég rosszul megy. Fermín, a család régi barátja, aki immáron férjjelölt és készül feladni a bohó agglegény életét Bernarda miatt, segíti az öreg Sempere urat a boltban. Egyik nap különös és sötét alak bukkan fel a könyvesboltban, és megveszi a legdrágább könyvet. Dumas Monte Christo grófja kötetében a férfi egy üzenetet hagy Fermín-nek, aki halálra váltan olvassa el a sorokat. "Fermín Romero de Torresnek, aki visszatért a halottak közül, és a kezében tartja a jövő kulcsát. 13." 

Fermín, aki megjárta a Montjuic erődjét sok titkot tud David Martínról, aki Isabella (Daniel édesanyja) barátja volt az 1930-as években. Martín szintén ott raboskodott a Barcelona fölé magasodó börtönben, ahol a Valls névre hallgató igazgató terrorizálja a rabokat, ráadásul ő főként a Kárhozottak városának írójára feni a fogát.

"Az erőd a szikla legtetejéhez tapadt: keleten a tenger, északon Barcelona kiterített árnyékszőnyege, délen a régi Montjuic temető határolta, a holtak végtelen városa, amelynek bűze felszállt a hegyre, és beszivárgott a vár rései, a cellarácsok között." 

Fermín új életet akar kezdeni, de ez nem olyan egyszerű, mert a titkok és a múlt árnyai kísértik nemcsak őt, hanem Danielt is. Ki volt a kegyetlen börtönigazgató Valls és mi köze volt David Martínhoz és Daniel édesanyja halálához? Ki a titokzatos 13-as cella foglya és mi az, amiért visszatért ennyi év után Fermínhez? Mi a kapocs Bea egykori udvarlója (aki még mindig szerelmes leveleket küldözget Daniel feleségének) és Valls között?

"Látszólag nyugodt időszak volt ez, de a látszat csalt, mert a felszín alatt már átadtam magam a zavaros, sötét áradatnak, amely lassan sodort egy új, ellenállhatatlan érzelem mélységei felé, s az nem volt más, mint a gyűlölet."

A fenti kérdésekre is választ ad a könyv, amely jó kiegészítő eleme az Elfeledett Könyvek Temetőjéről szóló négykötetes sorozatnak. A mennyország fogságában beleillik Zafón regényciklusába, de elsőnek ezt elolvasni hiba lenne. Kell hozzá a másik kettő regény is, és azok az előző két regényből ismert Zafóni fordulatok, amik miatt annyira szerethetőek és érdekesek a háború utáni Barcelona helyei és a szereplők kalandos élete.



Értékelés: 5/3.5

Hiányzott valami. Fermín visszatekintéseiből áll javarészt a könyv (ami rengeteg humorral szolgál, hiszen elképesztő figuráról van szó), de ez inkább emlékek sorozata, ami csak kicsit tesz hozzá az egészhez. Persze ez nem von le abból semmit, hogy mennyire nagyszerű maga az egész sztori és a karakterek, de most kevés oldal jutott arra, hogy Zafón megcsillogtassa a tehetségét. Azt, amikor beleborzongsz a csodás hasonlatokba, és a titokzatos és sötét múltbéli alakok miatt kiver a víz és alig várod, hogy megtudd, hogy kinek mi köze van az egyes emberekhez, és kinek milyen szándékai vannak a másikkal. Hiányzott a sok természeti leírás, ezekből úgy láttam kevés jutott a könyvbe (mondjuk nem is csodálom, alig 300 oldalról beszélhetünk).

"Leültünk a mólóra, a lábunkat lógáztuk, és megosztottuk egymással az El Xampanyetben kapott üveg tartalmát. Egy-egy korty között csendben szemléltük a várost, és a pillantásunkkal követtük a fecskerajt, amely elröpült a Mercé-templom kupolája felett, majd nagy ívben elkanyarodott a Posta épületének tornyai között. Messze a távolban, a Montejuic hegy tetején, sötéten emelkedett az erőd, mint egy kísértetmadár, és várakozóan fürkészte a várost a lába előtt."

Hiányzott az Elfeledett Könyvek Temetője is. Bár ide visszatér Daniel (de csak pár oldalnyi jutott erre), és megmutatja Fermín-nek a lagzija előtt a helyet. Az EKT-ben ráadásul olyan levélre bukkan ami sok mindent megváltoztat a jövőre nézve. A könyv utolsó oldala is tartogat furcsa "meglepetést", úgyhogy megvan a következő kötet miatt várakozást elősegítő mozzanat is.

De hiába minden, én egy kicsit úgy érzem olyan ez a könyv, mint egy karácsonyi ajándék, amire régóta vártam, de nem azt kaptam (részben), amit szerettem volna. Tudjátok, amikor vágysz valamire, aztán kapsz egy hasonlót, csak gyengébb kivitelben, olcsóbb példányban. Azt is megszereted végül a karácsony néhány napja alatt és tudsz neki örülni, de a szíved mélyén érzed, hogy egy másik ajándéknak jobban örültél volna. Ilyen A mennyország fogságában is. Felrakom szépen a polcra, a két nagyszerű Zafón kötet mellé, ahol szépen fog mutatni, mert beleillik a többi közé, de egy-két meglepő dolgon kívül (amik úgyis a következő kötetben derülnek majd jobban ki) nem tudott olyan sokat adni. Ahogy elmúlik a karácsony is, egy kicsit távolba veszik a kapott ajándék értéke is. Így egy hét távlatából nekem is kicsit a múltba vesztek az elolvasott sorok.

Bevallom éreztem egy kis szomorúságot a befejezés után, de amikor visszagondolok azokra a párbeszédekre, amiket Fermín ad a sztorihoz/sztoriba sikerül újra elmosolyodnom. Ő viszi el hátán az egészet, ami nem baj, hiszen nagyon bírom a fanyar humorát, a zrikálásait (külön kiemelendő a könyves bolt kirakatába vevőcsalogatónak kirakott Betlehem körüli szópárbaj közte és Sempere úr között), de még sincs benne volt ebben annyi erő, hogy több pontot adjak rá.

Kiadó: Ulpius ház
Oldalszám: 324 oldal (+30 oldalon egy-egy részlet A szél árnyékából, és az Angyali játszmából. Nekem ez kicsit wtf! érzés volt, mert ha én most olvasnám el A mennyország fogságában lövésem sem lett volna a másik kettőről. Aki pedig már olvastam ezeket, azoknak ide ez feleslegesek ezek a részek.)

Az ITT látható másik borító nekem valahogy jobban tetszik, de a jó hír, hogy érkezik a többi Zafón könyv is (a The Midnight Palace és a The Prince of Mist is, amik nem a négykötetes sorozat darabjai, de elég érdekesnek ígérkeznek).

Svéd. Boszorkányos. Izgalmas. Misztikus. Emberi. És kell! Az egész!

A főszereplők (mert többen is vannak ám!) hat lány, akik egy középiskolába járnak és alig ismerik egymást. Egy éjjel azonban megváltozik az életük. A svéd városban megmagyarázhatatlan öngyilkosságok történnek, amiket egy sötét erő irányít. Engelsforsban (a városka neve, ahol a történet játszódik) a fiatalok nem is annyira ártatlanok, mint ahogy azt mindenki várná. Mindegyiküknek van valami titka, valami sötét dolog, amitől legszívesebben menekülnének, ám nem tudnak.

A hat lány (Minoo, Rebecka, Vanessa, Linnéa, Anna-Karin és Ida) mindegyikében van valami különleges erő, amivel együtt kell élniük. De ez nem is annyira egyszerű, mint ahogy azt gondolták azon a teliholdas éjjelen, amikor egy csapásra megváltozott az életük egy kihalt erdei tisztáson. Ráadásul ott van köztük a kamaszos lázadás, a bizalom kérdése és az a sok szorongás. A családtól, az iskolai megmérettetésektől, a szerelemtől, a barátságtól és önmaguktól.

Mats Strandberg és Sara B. Elfgren a két szerző olyan hangulatot teremtett olvasás közben, hogy kirázott a hideg. Bennük megvan mindaz, amitől a svéd írók annyira jók! (Millenium trilógia, Hívj be!)

A megjelenésig már nincs sok hátra, október 25-ig kell csak azon agyalnom, hogy mi lesz a lányokkal, akik mindegyike nagyon sok érdekes történetet rejt. Ebben biztos vagyok. Meg abban is, hogy megveszem az első részt. Aztán a második is, meg a harmadik is. 

Mert, hogy a Kör bizony egy trilógia, és az első rész hamarosan debütál. Ha kedvet kaptatok akkor kattanjatok a könyv oldalára a Geopen kiadónál, olvassatok bele a hivatalos blogon, vagy rajongjatok a Kör Facebook oldalán.