A következő címkéjű bejegyzések mutatása: reggelire/uzsonnára. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: reggelire/uzsonnára. Összes bejegyzés megjelenítése

2013-10-11

Virtuális Babaköszöntő 2 - Vegetáriánus őszies sós quiche


Baby Shower 2
image 

„Nincsen a gyermeknek olyan erős vára,
mint mikor az anyja őt karjaiba zárja.
Nincsen őrzőbb angyal az édesanyánál,
éberebb csillag sincs szeme sugaránál.
Nincs is annyi áldás amennyi sok lenne,
amennyit az anya meg ne érdemelne.”    





A Virtuális Babaköszöntő, angolul „baby shower“ főleg Amerikában létező néhány éves hagyomány. Általában családi vagy baráti körben rendezik meg, egy születendő vagy már megszületett gyermek köszöntésére. Családonként változó, hogy a gyermek születése előtt nagy hassal, pocakosan ünneplik meg a kisgyermek érkezését, vagy a megszületés után. Az azonban minden családnál egyforma, hogy az ünnepséget egybekötik finom ételek, sütemények, italok elfogyasztásával. A hagyomány nem teljesen ismeretlen nálunk, Magyarországon sem, hiszen évtizedekkel ezelőtt még létezett az a bizonyos „komatál“, amit a leendő Keresztszülők vittek az újdonsült Édesanyának. A komatálban erőt, egészséget adó ételek lapultak, amelyek mind hozzájárultak ahhoz, hogy az Anyuka tejtermelése fokozódjon, és a kisbaba minél több tejet  kapjon, minél gyorsabban fejlődjön. A komatál tartalmát mindig az ajándékozók kóstolták meg először, jelezve hogy semmi ártalmas nem került bele. Másrészt ezzel is tehermentesítették az Anyukát, hiszen egy csecsemő mellett a mindennapi főzés bizony embert próbáló feladat, különösen ha a kisbabának van már esetleg egy-két nagyobb testvére…

A virtuális babaköszöntő során idén februárban 4 kismamának kedveskedtünk. Most ősszel újabb három nagyszerű, kreatív gasztrobloggert és gyermekeiket köszönthetjük. Erikának, a Dublin felett az Ég szerzőjének pár hete született meg második kislánya. Katuci, a Katucikonyha blog szerzője pár hónapos csöppsége mellett fáradhatatlanul ajándékoz meg minket fantasztikus édességeivel. És Zita, a Zizi Kalandjai blog írója, a húsmentes valamint a vegán étkezés elkötelezett híve és konyhai nagymestere. Mivel mindannyian már hosszú ideje jobbnál jobb receptekkel lepik meg az olvasóikat, arra gondoltunk néhányan, ezúttal virtuálisan elindulunk hozzájuk, hogy gratuláljunk és jó egészséget kívánjunk a babáknak is és a mamáknak is.

De nem indulunk üres kézzel, komatálunkat megraktuk…És hogy mivel? A blogokon megtaláljátok….

Résztvevő bloggerek:

Anikó (az ötletgazda): Csokis-sütőtökös márványos kuglóf
Ami: Citromos-joghurtos tészta padlizsánnal
Csilla: Sütőtökkrémes kosárkák
Frau Paprika, alias Anikó: Édesburgonya-fehérrépa leves szezámmagos kuszkuszgolyókkal
Gabi: Céklás-paszternákos latkeksz
Ildinyó: Zabpelyhes-banános keksz datolyás csokikrémmel töltve
Kriszta: Citromos-bazsalikomos cukkinifőzelék

és én, aki alaposan belegondoltam, hogy milyen lehet egy kisbaba mellet, hetekig, hónapokig kialvatlanul ellátni a napi teendőket; bizony embert próbáló feladat. Nincs sok idő és talán kedv sem a hosszantartó konyhai sündörgésre, enni viszont kell, és nagyon nem mindegy hogy mit. Legyen könnyen elkészíthető, tápláló és az sem hátrány ha gyorsan elkészül.

Ezért én most a virtuális komatálunkba egy lila hagymával, almával és szőlővel kevert kecsketúróval töltött diós quiche-t tettem. Elkészíthető szakaszosan, ráadásul hidegen és melegen is egyaránt finom. „Fogyasszátok” egészséggel!

Hozzávalók
az alaphoz
  • 130 g dióbél, 175°C-os sütőben 10 perc alatt megpirítva
  • 200 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
  • 120 g „kecskevaj” (a kecsketej pasztőrözésekor keletkező hártya hűtőben megszilárdulva - tecnikailag nem ez a valódi neve)
  • 75 ml hideg kecsketej (pasztőrözött)
  • kis csipet tengeri só
a töltelékhez
  • 200 g (2 db) vékony karikákra vágott lila hagyma
  • kevés olívaolaj
  • 200 g (2 db) alma felaprítva
  • 1 maréknyi szőlő (lehetőleg magok nélkül)
  • 500 g kecsketúró
  • 3 db (140 g) tojás felverve
  • kecsketejből készült parmezán
  • tengeri só, frissen őrölt fekete és fehér bors, és szerecsendió

Elkészítés
  1. Daráljuk le a kihűlt diót, majd keverjük össze a tönkölyliszttel és egy csipet sóval. Morzsoljuk hozzá a vajat, s a kecsketejet apránként hozzáöntve gyors mozdulatokkal dolgozzuk össze a tésztát. Tekerjük be folpackba és tegyük kb. 2 órára hűtőbe, de nem lesz semmi baja, ha hosszabb ideig marad ott.
  2. Vajazzunk ki vékonyan egy 27 cm-es vagy pár centivel nagyobb piteformát, majd béleljük ki a hideg tésztával. (Nem feltétlenül kell nyújtani, én egyszerűen csak belenyomkodtam a formába.)
  3. Tegyük 200°C-ra előmelegített sütőbe - a középső rácsra - és süssük 20 percig.
  4. Egy serpenyőben hevítsünk fel némi olívaolajat és dinszteljük rajta üvegesre a hagymakarikákat.
  5. Keverjük a kecsketúróhoz a tojásokat, az almát, a dinsztelt lila hagymát és a szőlőt, végül ízesítsük egy kis sóval, frissen reszelt szerecsendióval és borssal.
  6. Öntsük a tölteléket az elősütött diós alapra, simítsuk el egyenletesen és reszeljünk rá parmezánt. Vegyük vissza a sütő hőfokát 175 °C-ra és süssük fél óra alatt aranybarnára a quiche-t.

Megjegyzés: A kecsketejből készült termékeket természetesen lehet helyettesíteni mással is; egyéni döntés és lehetőség szerint.
Érdekességként írom, hogy a a kecsketej, a tehéntej, a juhtej és a bivalytej (a kérődző állatok teje) a kazeintejek csoportjába (avagy a fehérje nagyobb részét kazein formájában tartalmazzák), míg az egypatás állatok teje; kancatej, szamártej az albumintejek csoportjába tartozik (viszonylag nagy mennyiségben tartalmaz albumint és globulint). Ez utóbbi csoportba tartozik az anyatej is.

2013-04-26

Tavaszias zöldséges lepény


Nem használok túl sűrűn leveles tésztát - bár szeretjük -, de általában megtalálható a fagyasztómban. Már csak azért is, mert felénk nem lehet könnyen adalékanyagoktól mentes leveles tésztát beszerezni, a házilag való készítéstől pedig egyelőre kímélem magam, így ha ráakadok valahol, akkor egyszerre többet is veszek belőle, s lefagyasztom. Szerintem senkinek sem kell ecsetelni, hogy mennyire jól tud jönni alkalomadtán. ;)

Múlt vasárnap az idei második komlóhajtásgyűjtésen voltam túl, s a szerzeményeimet a fagyaszatáshoz előkészítve blansíroztam, majd hűtöttem. Aztán hétfőn délelőtt csomagolás közben jól meg is kívántam, de az előző napról megmaradt burgonyaköretet is fel kellett használjam, továbbá a maradék hámozottparadicsom-konzerv is feldolgozásra várt. Hétvégére kacsát sütöttem, és portugál halleves is volt, így a vegeteriánus fogás került sorra. Nem mellesleg idén a Föld Napja és a Húsmentes hétfő is ugyanarra a napra; április 22-ére esett.

Volt itthon retek és újhagyma is, előkaptam egy rúd leveles tésztát, és gyorsan összedobtam ebédre ezt a csinos kis lepényt. Készülhet bármikor; előételnek, uzsonnára vagy vacsorára, melegen vagy hidegen is finom. Nem mintha nálunk megérte volna a teljesen kihűlt állapotot...



Hozzávalók
egy 25×34 cm-es tepsihez
főételnek kb. 3 személyre elegendő

1 rúd (270 g) jó minőségű leveles tészta
kb. 560 g  ízlés szerint ízesített burgonyapüré - én az előző napról maradt reszelt szarvasgombával bolondított tojásos-tejszínes sült burgonyaszeleteket pürésítettem, amit e szerint a recept szerint készítettem, és aprítottam bele 25 db medvehagymalevelet is
150 g vékony újhagyma  kb. 12 cm-es darabokra, majd hosszában ketté vágva (így mutatósabb)
120 g blansírozott komlóhajtás
kb. 300 g hámozott paradicsom (konzerv), vagy néhány darab friss paradicsom felkarikázva
2 db nagy hónapos retek vékonyan felszeletelve
1 maréknyi szezámmag
narancshéjjal ízesített tengeri só
frissen reszelt szerecsendió
némi reszelt parmezán és egy kis olívaolaj


Elkészítés

1 Fektessük a tésztát egy előzőleg éppen hogy kivajazott 25×34 cm méretű tepsibe (vagy piteformába), amit egyenletesen kenjünk be a burgonyapürével.
2 Helyezzük el rajta gusztusosan a paradicsomkarikákat, a kettévágott újhagymákat, komlóhajtásokat és a retekszeleteket, hintsük meg egy kis sóval, reszeljünk rá szerecsendiót, szórjuk meg a szezámmaggal, végül locsoljuk meg egy kevés olívaolajjal - de ez utóbbi el is maradhat.
3 175°C-os sütőben 25 perc alatt süssük készre.


Tipp: A szeletelés megkönnyítésére az újhagymákat érdemesebb karikákra vagy rövidebb darabokra vágni, de szerintem hosszabb csíkokban sokkal mutatósabb.


Ágota deZöld N°3 játékán ez a recept is játszik!

2013-03-13

Burgonyás tönkölylepény lazaccal, kecskesajttal és vadon termő növényekkel töltve


Ez a sós lepény nagyon jó alternatíva maradék főtt burgonya felhasználására, de megéri külön ezért is főzni pár szemet. Bármelyik étkezéskor megállja a helyét, legyen az reggeli, ebéd vagy vacsora.

A vadon termő zöldek mennyiségét lehet növelni, nekem sebtében ennyit sikerült szednem, ezért ennyi került bele. A csalánnal természetesen kesztyűs kézzel kell bánni, de megéri a fáradozást. A fiatal hajtásokat szedjük. Alapos hideg vizes átmosással már ártalmatlanná lehet tenni a csalán hangyasavtartalmú mirigyszőreit, de egy rövid hőkezelés után garantáltan nem bánt. Még az ártalmatlanítás előtt a konyhában kézenfekvőbb konyhai csipesszel hozzányúlni.


Hozzávalók

200 g dinsztelt vöröshagymás főtt, áttört burgonya (sóskamártás mellől maradt)
200 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
egy kisebb tojás (40 g)
narancshéjas tengeri só

300 g serpenyőben átsütött lazac kiszálkázva, laskáira szedve
kb. 100 g (vagy ízlés szerint) tyúkhúr és zsenge csalánhajtás / vagy medvehagyma, komlóhajtás, ami éppen van
150 g lágy natúr kecskesajt (morzsolható állagú)
narancshéjas tengeri só*
frissen reszelt szerecsendió
2 db kisebb tojás (80 g)


Elkészítés

1 Keverjük össze a vöröshagymás burgonyát és a lisztet, üssük bele a tojást, ízesítsük egy kis sóval és gyúrjunk belőle tésztát. Vajazzunk ki vékonyan egy 18 cm átmérőjű piteformát és béleljük ki a tésztával.
175°C-on süssük elő 20 perc alatt, a sütő középső rácsán.
2 Közben készítsük el a tölteléket. Mossuk át alaposan a csalánt és a tyúkhúrt, és csepegtessük le. Hevítsünk fel egy serpenyőt szárazon, majd dobjuk rá a zöldeket 1-2 másodperc erejéig. Forgassuk át és vegyük ki gyorsan a serpenyőből.
3 Morzsoljuk hozzá a kecskesajtot, ami ha nem sós, akkor sózzuk is meg egy kicsit és reszeljünk bele szerecsendiót. Keverjük hozzá az aprított lazachúst és a tojásokat, majd keverjük alaposan össze.
4 Öntsük a keveréket az elősütött burgonyalepényre és süssük további 20-25 percig.

Hidegen és melegen is egyaránt finom.

* A narancshéjas tengeri sóhoz kezeletlen héjú narancs héját reszeljük vagy vágjuk vékonyka csíkokra - a fehér része nélkül - keverjük össze tetszés szerinti sóval, zárjuk egy jól zárható üvegcsébe és érleljük néhány hétig. Én mindig tengeri sót használok, és bármely más citrushéjjal remekül működik, de készítettem már felszeletelt kumqvattel is. Halakhoz, húsokhoz és vegetáriánus ételekhez is szívesen használom.

2013-02-28

Virtuális Babaköszöntő: lazacos, kecskesajtos spenóttekercs


„A döntés meghozatala, hogy anyává válj, semmihez nem mérhető:
örök időre vállalod, hogy a szíved szüntelenül a testeden kívül őrködjön valaki fölött.”


A Virtuális Babaköszöntő, angolul „baby shower“ főleg Amerikában létező néhány éves hagyomány. Az itthoni kezdeményezés ötletgazdája egy számomra különösen kedves gasztroblogger; Coffeinmentes Emma volt, neki köszönhetjük ezt a remek „rendezvényt”.

Általában családi vagy baráti körben rendezik meg az összejövetelt, egy születendő vagy már megszületett gyermek köszöntésére. Családonként változó, hogy a gyermek születése előtt nagy hassal, pocakosan ünneplik meg a kisgyermek érkezését, vagy a megszületés után. Az azonban minden családnál egyforma, hogy az ünnepséget egybekötik finom ételek, sütemények, italok elfogyasztásával. A hagyomány nem teljesen ismeretlen nálunk, Magyarországon sem, hiszen évtizedekkel ezelőtt még létezett az a bizonyos „komatál“, amit a leendő Keresztszülők vittek az újdonsült Édesanyának. A komatálban erőt, egészséget adó ételek lapultak, amelyek mind hozzájárultak ahhoz, hogy az Anyuka tejtermelése fokozódjon, és a kisbaba minél több tejet kapjon, minél gyorsabban fejlődjön. A komatál tartalmát mindig az ajándékozók kóstolták meg először, jelezve hogy semmi ártalmas nem került bele. Másrészt ezzel is tehermentesítették az Anyukát, hiszen egy csecsemő mellett a mindennapi főzés bizony embert próbáló feladat, különösen ha a kisbabának van már esetleg egy-két nagyobb testvére…

A mindennapi főzés a gyermekágyas időszakban még olyan tapasztalt konyhatündérek esetében is nehézségekbe ütközhet, mint Flatcat Gabriella Ildinyó Frau Paprikavagy Lilahajni
gasztrobloggerek, akik nemrégiben hozták / fogják majd világra kisbabájukat. Mivel mindannyian már hosszú ideje jobbnál jobb receptekkel kényeztetik el az olvasóikat, arra gondoltunk néhányan, ezúttal virtuálisan elindulunk hozzájuk, hogy gratuláljunk és jó egészséget kívánjunk a babáknak is és a mamáknak is.

De nem indulunk üres kézzel, komatálunkat megraktuk…És mivel? Egészségesebbnél egészségesebb finomságokkal. Tessék!

Annamari: Sütőtökös-mascarponés risotto
és jómagam egy lazacos, kecskesajtos spenóttekercset készítettem


Hozzávalók

3 db tojás szétválasztva
400 g spenót (fagyasztott - kiolvasztva és alaposan lecsepegtetve vagy serpenyőben megpárolva / hirtelen blansírozva, lecsepegtetve)
tengeri só, frissen tört színes bors

200 g krémes natúr kecskesajt
kb. 200 g natúr lazac tapadásmentes serpenyőben hozzáadott zsiradék nélkül kisütve, laskáira szedve
(vagy ha nem várandós/szoptatós kismamáknak készül, akkor lehet szeletelt füstölt lazac is)
kevés frissen facsart citromlé (opcionális)
1-2 maréknyi zöld olajbogyó felaprítva

Elkészítés

1 Verjük fel kemény habbá a tojásfehérjéket. Keverjük össze a jól lecsepegtetett, kifacsart spenóthoz a tojássárgákat, ízesítsük sóval, és színes borssal, majd óvatosan keverjük hozzá a felvert habot.
2 Öntsük egy vékonyan kivajazott, sütőpapírral bélelt kb. 38×33 cm-es tepsibe, és 175°C-on, a sütő középső fokozatán kb. 25-30 perc alatt süssük készre.
Ha elkészült, vegyük ki a sütőből, és hagyjuk a tepsiben kihűlni.
3 Fordítsuk a spenótlapot egy tiszta konyharuhára, vagy munkafelületre, kenjük el rajta egyenletesen a kecskesajtot, fektessük rá a lazacdarabokat/-szeleteket, facsarjunk rá citromlevet, végük hintsük meg az aprított olajbogyóval.
4 Szorosan tekerjük fel, és tegyük pár órára a hűtőbe.

Ez a tekercs igazán sokoldalú: egy remek reggeli vagy előétel, vendégváró falatka, vagy akár egy kis párolt rizzsel körítve főétel is kerekedhet belőle. És nem utolsó sorban vendégségbe is vihetjük, nagy sikere lesz. ;)


Én ezzel a gyors, egyszerű és egészséges étellel kívánok Nektek, kedves anyukák, nagyon-nagyon jó egészséget és sok-sok örömteli pillanatot babáitokkal és családotokkal!
Remélem, hogy ezzel a fogással sikerül mind a négyőtök kedvében járnom.

Megjegyzés: Kérlek nézzétek el nekem, hogy nem vagyok 100%-osan otthon a témában, mert nem vagyok még sem anyuka, sem kismama. Én füstölt lazacot használtam, de Nektek szoptatós anyukáknak vagy állapotos kismamáknak nem ajánlottak a füstölt ételek. A lazac viszont annál inkább: Tengeri halat (makrélát, heringet, szardíniát, lazacot, tonhalat) kedvező összetétele miatt, zsírszegényen elkészítve hetente 1-2 alkalommal ajánlott beiktatni az étrendbe. (az OETI ajánlásával)
Ezért inkább az a javaslatom, hogy egy szelet natúr lazacot süssetek ki tapadásmentes serpenyőben, és azt tegyétek a tekercsbe!

És még egy tipp: mivel közeleg a medvehagymaszezon, érdemes lesz azzal is vagy fele-fele arányban kipróbálni.


2012-12-29

Kakukkfüves kakasmájkrém házilag



Egy-két darab baromfimájból sosem állok neki májkrémet csinálni, de így, hogy az utóbbi időben négyesével vágtunk le* kacsákat és kakasokat, összejött annyi, hogy érdemes volt nekiállni. De még mennyire, hogy érdemes volt! Túlzás nélkül állíthatom, hogy nem emlékszem, hogy valaha is ettem volna ennyire finom májkrémet, mint amilyen ez lett. Az ízesítése különösen kifinomult, azonnal fel is jegyeztem, még mielőtt elfelejteném hogy hogyan is készítettem, és már megvan a következő ötletem is. De ne szaladjunk annyira előre, nem igaz? Már mondom is, hogy hogyan készült az első (és említésre méltó) házi májkrémem.

*A másik blogomon; a Biokerten már említettem, hogy idén kibővítettük a baromfiudvart.


Hozzávalók

4 db kakas mája és heréi  (vagy más szárnyasmáj)
2 db közepes méretű lila salotta felkarikázva
4 gerezd fokhagyma felaprítva vagy lapítva
2,5 ek kacsazsír
kb. 1,5 dl száraz Marsala

tengeri só (flor de sal)
4 szem szegfűbors és 8 szem fehér bors frissen törve
néhány ágacska kakukkfű

narancs a fogyasztáshoz (opcionális)


Elkészítés

1 A kacsazsírt olvasszuk meg egy serpenyőben, és öntsük le egyharmadát egy tálkába- ez kerül majd a májkrém tetejére.
2 Üvegesítsük meg a zsíron a  felaprított hagymákat, majd dobjuk rá a májakat és a kakasheréket is. Ízesítsük kis sóval és a borsokkal. Adjuk hozzá a kakukkfűágacskákat is. Közepes-magas hőfokon süssük mindkét oldalukat kb. 3-4 percig, majd öntsük alá a Marsalát.
3 Pároljuk további 4-5 percig. Akkor jó, ha kezd a bor sötét színt kapni a májtól, aminek a belseje már nem véres.
4 Ha fás szárú a kakukkfüvünk, akkor emeljük ki a serpenyőből és egy botmixerrel pépesítsük a májas mixet. A kakukkfűlevélkéket húzzuk le a szárakról és adjuk hozzá a májkrémhez, és ha kell, sózzuk utó.
5 Tegyük egy jól zárható üvegedénybe vagy egy kis befőttesüvegbe a májkrémet, öntsük az elsimított tetejére az félretett olvasztott kacsazsírt, s díszítsük néhány kakukkfűlevélkével.

Tároljuk hűtőben.


Tipp: Ez a májkrém nagyon finom naranccsal fogyasztva.

2012-07-19

Cukkinivirágos-kecskesajtos vega pizza az 50. VKF!-re


Elsőként ezzel a cukkinivirágos pizzával készültem az 50. VKF!re. Az ötletet még tavaly kaptam Tititől, és azóta várt a sorára az elkészítendő ételek között.
A cukkini- és a tökvirágot mi inkább a szépségéert szeretjük, mintsem az ízéért, hiszen az nem túl jellegzetes. Ennek viszont előnye is van, mivel így tökéletesen alkalmas édes és sós ételek készítésére egyaránt. Érdemes próbálkozni vele.

A virágokhoz most vegetáriánus feltétet képzeltem el, s a jól bevált mozzarellát kecskesajtra cseréltem le. Ez így ahogy volt, nagyon jóízű lett, de a húsevők azért ha nagyon ragaszkodnak hozzá, rejthetnek a zöldségek közé néhány karika jó minőségű kolbászt, vagy egy kis sonkát.
Én szívesen tartok hetente 1-2 hús- és halmentes napot.

Hozzávalók

a tésztához
500 g búzafinomliszt
5 g finom tengeri
25 g friss élesztő
1 tk méz
2,5 dl kézmeleg víz

a feltéthez kb.
2-2,5 dl paradicsomszósz
3 db jó nagy csiperkegomba felszeletelve
1 cső roppanósra főzött csemegekukorica, a szemek a csőről levágva
6-8 db aszalt paradicsom felaprítva
1 maréknyi friss bazsalikomlevél
10-12 db cukkini- vagy tökvirág, akár bébicukkinivel vagy bébitökkel együtt, óvatosan megmosva kívül-belül
150 g natúr, lágy kecskesajt
tengeri só, frissen őrölt fekete bors, chili vagy cayenne-bors ízlés - opcionális


Elkészítés

1 Oldjuk fel az élesztőt a mézzel együtt a meleg vízben. Keverjük össze a lisztet a sóval, és többszöri adagolással öntsük hozzá az élesztős folyadékot, s gyúrjunk belőle sima, rugalmas, nem ragadós tésztát.
Tegyük egy tálba vagy deszkára, fedjük le egy tiszta konyharuhával, majd szobahőmérsékleten kelesszük a duplájára.
2 Miután szépen megkelt a tészta, gyúrjuk át, majd lisztes felületen nyújtsuk ki kör vagy négyszög alakúra. Én egy 38×32 cm-es tepsibe megfelelő méretre nyújtottam, igy a tészta közepesen vastag lett. Azonban ebből a mennyiségből kijön 2 db nagyobb vagy akár 4 db vékony tésztájú pizza is. Mi nagyon szeretjük az igazit, vékony tésztával, ám ezt most szándékosan (és némi időhiánytól szenvedve) készítettem el csak egy tepsiben.
Kenjük ki vékonyan olívaolajjal a tepsit, mielőtt beletennénk a tésztát. Kenjük meg a paradicsomszósszal, osszuk el rajta a gombaszeleteket, hintsük meg a kukoricával és az aszalt paradicsommal, sózzuk és borsozzuk meg ízlés szerint. Morzsoljuk rá a kecskesajtot, majd tegyük fel a bazsalikomlevelek egy részét és a cukkinivirágokat/bébicukkiniket is.
3 200°C-ra előmelegített sütőben körülbelül 25 perc alatt süssük készre.
(Vékonyabb tésztánál a sütési idő lerövidül.)

Közvetlenül tálalás előtt tegyük fel a pizzára a félretett bazsalikomleveleket.

2012-06-12

Sült bárányhús gyümölcsös kuszkuszban csicseriborsó-pürével, sült citromos joghurttal


Ezt a csodás marokkói stílusú egytálat még a múlt héten készítettem Jamie Oliver egyik könyvéből adaptálva. Jamie receptjei általában nem okoznak csalódást, és ez most sem volt másként. Imitt-amott azért megvariáltam a mennyiségeket, mert van, hogy Jamie túlzásokba esik - legalábbis az én ízlésemhez képest.
Ismét egy nagyszerű étellel bővült a repertoárunk, örülök, hogy erre esett a választásom. Mindenkinek csak ajánlani tudom.


Hozzávalók

1,5 kg csontos bárányhús, a lehető legtöbb zsíros, illetve faggyús résztől megszabadítva (vagy kisebb súlyú színhús)
kisebb maréknyi rozmaringlevélke

a fűszerkeverékhez
1 tk római kömény
1 tk édeskömény
1 ek fekete bors
1 ek koriandermag
kb. 1 ek tengeri só
1-2 piripiri (madárszemchili) - lehet más chili is, de nekem általában ez van itthon

a csicseriborsó-püréhez
400 g csicseriborsó (nálam most konzerv, de lehet vízbe áztatott száraz is)
65 g fehér hagyma finomra aprítva
1/2 tk őrölt fahéj (vagy egy fahéjrúd)
1 nagy maréknyi oregánólevél
1 dl balzsamecet
tengeri só, frissen őrölt fehér bors, olívaolaj
3,5 dl víz

a kuszkuszhoz
350 g kuszkusz
125 g aszaltgyümölcs-keverék ízlés szerint, az enyém piros mazsolából, vörös áfonyából és finomra aprított fügéből állt (ha van otthon, akkor kerüljön bele datolya is)
5,5 dl víz
Az itt megadott mennyiségek a hústól és ízléstől függően növelhetők.

1 biocitrom felkarikázva
150 g natúr joghurt
friss koriander a tálaláshoz


Elkészítés

1 A fűszerkeverékhez őröljük finom porrá a az összes fűszert, dörzsöljük be vele a húsokat, tegyünk minden oldalára rozmaringlevélkéket és 180°C-os sütőben kb. 2 óra alatt - időnként megforgatva, nem lefedve - süssük puhára.
2 A csicseriborsó-püréhez egy serpenyőben, kevés olívaolajon fonnyasszuk meg a finomra aprított fehér hagymát a fűszerekkel: fahéjjal, kis sóval, őrölt fehér borssal, és az oregénóval. Adjuk hozzá a lecsepegtetett csicseriborsót, öntsük fel a vízzel és a balzsamecettel, forraljuk fel, majd közepes hőfokon főzzük rövid ideig. Mikor megpuhult, botmixerrel pürésítsük.
Tegyük félre.
3 Forraljuk fel a vizet a kuszkuszhoz, dobjuk bele az aszalt gyümölcsöket, és lassú tűzön főzzük pár percig, míg megduzzadnak a gyümölcsök - attól függően, hogy azok mennyire voltak szárazak.
Öntsük bele a kuszkuszt, keverjük jól össze, majd húzzuk félre a tűzről és hagyjuk fedő alatt, hogy megszívja magát.
4 Egy sütőbe tehető nagy lábos alját béleljük ki a kuszkusz felével, oszlassuk el rajta a csicseriborsó-püré felét, fektessük rá a húsokat, majd vonjuk be a megmaradt kuszkusszal. Helyezzük el a tetején a citromkarikákat, fedjük be lazán egy darab sütőpapírral, majd a lábos fedelével (vagy alufóliával) is, és süssük még egy órán keresztül 180°C-on.
J.O. felhasználja a húsból kisült fűszeres zsiradékot is, de én ettől eltekintettem, és szerintem nem is volt rá szükség. 

Tálaljuk az ételt a natúr joghurtba forgatott citromkarikákkal és friss korianderrel meghintve, plusz aki jó csípősen szereti, szórhat még rá vékonyra vagdalt chilit. Kínáljuk mellé a megmaradt csicseriborsó-pürét is.


Tipp: Nem gond, ha megmarad a püré egy része, mert remek szendvicset lehet belőle készíteni. Sőt, érdemes még magában is elkészíteni; nagyon jól kenhető és el is áll néhány napig a hűtőben.

2012-05-11

„Vad” empada


Az empadát vagy empadinhát Portugáliából ismerem, ami ott leggyakrabban tyúkhúsos vagy húsos-zöldséges tölteléket kap. Általában csak liszttel készül a tésztája, ritkábban leveles tésztából. Én burgonyás tésztát gyúrtam hozzá, mert szerintem ez jobban illik az őzhús-komló-lekvár triójához, amivel megtöltöttem az őket. A hús sütésére a Chanfana receptjét használtam fel, a fűszereket borókabogyóval kiegészítve. Remek felhasználási alternatíva egyébként az előző napról megmaradt sült vagy akár főtt húsokra.

A recept a Dining Guide-on.

2012-02-29

Étcsokoládéval, vörös áfonyával és pirított mandulával töltött csavart kalács


Az úgy volt, hogy elfogyott tegnap a kenyér, és néhány napja már nem sütöttem semmilyen édességet sem. Desszertet mégsem akartam készíteni, ugyanakkor mégiscsak jó lett volna valami édességet enni, ezért ezt az isteni kalácsot sütöttem meg a kenyér és a desszert helyett.
Szokás szerint nem csináltam túl édesre, ráadásul fruktóz és nyírfacukor keverékével édesítettem, de diétásnak azért mégsem mondanám. :) Mi egy fincsi kakaót (zsírszegény kakaóporból, pici fruktózzal, 0,1%-os tejből) ittunk mellé.

Hozzávalók

450 g sima búzaliszt
200 g teljes kiőrlésű búzaliszt
100 g kókuszliszt
75 g nyírfacukor vagy fruktóz (nálam fele-fele arányban)
3 g finom tengeri só
60 g puha vaj
3 db tojás (156 g) felverve
25 g friss élesztő
265 ml kézmeleg sovány tej

100 g aszalt vörös áfonya, annyi mandulalikőrbe áztatva, amennyi ellepi
100 g blansírozott mandula sütőben vagy serpenyőben megpirítva, durvára törve
150 g min. 60%-os étcsokoládé durvára törve

1 db tojássárgája egy ek vízzel kikeverve, a kalács kenéséhez



Elkészítés

1 Áztassuk be az aszalt áfonyát a mandulalikőrbe.
2 A liszteket keverjük jól össze a választott édesítővel és a csipet sóval. Az élesztőt oldjuk fel a tejben, majd adjuk a lisztkeverékhez a felvert tojással és a puha vajjal együtt.
Gyúrjunk belőle tésztát, utána fedjük be egy konyharuhával, és langyos helyen kelesszük a duplájára.
3 Miután a tészta megkelt, gyúrjuk át, majd liszetezett felületen nyújtsuk ki körülbelük fél cm vastagságúra. Hintsük meg egyenletesen az aprított mandulával és csokoládával, és az előzőleg jól lecsepegtetett vörös áfonyával. A csokoládéból és a mandulából tegyünk félre egy keveset a kalács tetejére.
4 Tekerjük fel a kalácsot, végeit hajtogassuk be, és fektessük egy kivajazott-lisztezett megfelelő méretű tepsibe. Az én kalácsom 34 cm-es lett.
5 Kenjük be a tetejét, s oldalát a vizes tojássárgájával, majd szórjuk meg a félretett csokoládéval és mandulával.
6 185C°-ra előmelegített sütőben süssük először 35 percig, majd 175C°-ra visszavéve a hőfokot, süssük további 35 percen át. Nagyjából 20 perc után egy darab alufóliával lazán fedjük be a kalácsot, hogy ne tudjon megégni. Tűpróba szükséges!

2010-11-14

Nagyon sütőtökös, rizses sütemény - és XXXVIII. VKF!






Ha valaki szereti a nem túl édes sütőtökös édességet, ami akár tízóraira vagy uzsonnára is bűntudat nélkül fogyasztató, akkor ez a recept éppen neki való.
Amennyiben pedig bio alapanyagok felhasználásával készül, akkor a XXXVIII. VKF! forduló, Edó által kiírt témájának is pont megfelel.


Hozzávalók

660 g sütőtök nagylyukú reszelőn lereszelve
330 g alma nagylyukú reszelőn lereszelve
3 db tojás
60 g sovány tej
180 g tönkölyliszt
fahéj
kardamom
70 g rizspehely
kb. 60 g nádcukor


Elkészítés

1 A sütőtököt és az almát csepegtessük le, illetve facsarjuk ki kézzel a levét. Tegyük egy nagyobb keverőtálba és dolgozzuk össze a cukorral, tojásokkal és a tejjel.
A liszthez keverjünk ízlés szerint fahéjat és kardamomot, keverjük össze a sütőtökös eleggyel, végül forgassuk bele a rizspelyhet is.
3 Ez a mennyiség éppen belefér egy 25×18×4 cm-es tepsibe, simítsuk bele a masszát, tetejét szórjuk meg rizspehellyel, és 190°-os sütőben 50-60 perc alatt süssük készre. Tűpróba szükséges!


Megjegyzés: Előzőleg sütőpapírral kibéleltem a tepsit, de erre nincs igazán szükség, mert úgyis elázik a papír a sütemény nedvességtartalmától, és nem is ragad le.

2010-10-31

Nagyon mákos, kétalmás piskóta


Szándékosan készítettem nagyon mákosra a süteményt, magában is finom akár tízóraira vagy uzsonnára. Puding vagy fagylalt is jól illik mellé, úgy mint az almás süteményekhez általában.


Hozzávalók

200 g teljes kiőrlésű búzaliszt
75 g zabpehely
400 g egész mák
12 g sütőpor
1 csipet finom tengeri só

1-2 rúd vanília kikapart belseje
125 ml sovány tej
100 g olvasztott vaj
kb. 800 g alma
kb. 600 g birsalma (3 db)
90 g nádcukor
5 db tojás fehérje és sárgája különválasztva



Elkészítés

1 Az almákat hámozzuk meg, és reszeljük le nagylyukú reszelőn. Hagyjunk meg valamennyit a piskóta díszítéséhez.

2 A lisztet, zabpelyhet, mákot és a csipet sót keverjük jól össze.

3 Keményre verjük fel a tojásfehérjét. Egy külön tálban a tojássárgáját is verjük fel a vanília kikapart magvaival és az apránként hozzáadott cukorral. Keverjük hozzá a vajat és a tejet, végül a teszelt almát is.

4 Óvatosan forgassuk bele a tojásfehérjét, majd adagoljuk hozzá a mákos lisztkeveréket is.

5 Én egy 26 cm-es, vajjal vékonyan kikent kapcsos tortaformába simítottam el a masszát, tetejét amla és birsalma szeletekkel díszítettem, és 180°-os sütőben 50 percig, alulról a 2. rácson sütöttem készre. Hagytam a sütőben kihűlni.


Ez a sütemény egy a nlcafe-n fellelhető recept alapján készült.

2010-04-23

Kapros, cukkinis cicege


Hozzávalók

650 g cukkini
400 g burgonya
150 g liszt
300 g natúr jughurt
100 g mascarpone
só és kapor ízlés szerint


Elkészítés

1. A cukkinit reszeljük le, sózzuk, majd hagyjuk levet engedni.
2. Közben hámozzuk meg a burgonyát majd ezt is reszeljük le.
3. Keverjük össze a cukkinit - ami a lecsepegtetett leve nélkül 550 g lett nálam - a burgonyával, forgassuk bele a lisztet, adjuk hozzá a joghurtot és a mascarponét. Dolgozzuk simára, a kaporral szórjuk meg bőségesen, esetleg meg is sózhatjuk.
4. Egyenletesen oszlassuk el a masszát egy vékonyan kivajazott tepsibe és toljuk 200°-ra előmelegített sütőbe kb. 45 percre.


Megjegyzés: A cicege jól szeletelhető miután már hűlt egy kicsit.
Köretként vagy önmagában is fogyaszthatjuk.
Bébicukkinivel és újburgonyával finom igazán!

Tipp: Jughurt és mascarpone helyett használhatunk tejfölt is.

2010-04-14

Quiche alaprecept és Komlós-retkes quiche

Egészen tavaly tavaszig a komló (Humulus lupulus) nem tartozott a kedvenceim közé. Kiirthatatlan iszalagként tartottam számon, mígnem egy nagyon kedves és minden növényt jól ismerő jóbarátom fel nem világosított, hogy bizony a friss hajtásai (és más részei is) ehetőek, kifejezetten finom, nem keserű ízű és nem utolsó sorban magas káliumtartalommal rendelkező növény.  Megkóstoltam és nem bántam meg.
Az ő javaslatára első alkalommal - egy évvel ezelőtt - egy egyszerű komlós tojásrántotta készült belőle. Jó volt a tojással, de most mégis egy kicsit másképpen szerettem volna elkészíteni.

Így született meg ez a komlós quiche, vagy más néven lepény.



Hozzávalók
a quiche alaptésztához

250 g búzaliszt
100 g hideg vaj
1 db tojás
tengeri só
5 ek hideg víz

és a komlós feltéthez
200 g zsenge komlóhajtás (kb.15-20cm-es rész)
4 db retek (idény szerint bármilyen: hónapos, fekete vagy jégcsapretek)
2 db paradicsom
75-100 g ementáli sajt vagy lágy, natúr kecske- vagy juhsajt
3 db tojás
3 dl főzőtejszín
2 gerezd fokhagyma
1 db lila hagyma / vagy sima vöröshagyma
só és frissen őrölt színes bors ízlés szerint


Elkészítés

1 Először a tésztát gyúrjuk össze a hozzávalókból. Dolgozzunk gyorsan, hogy ne olvadjon meg nagyon a vaj. 1 órára tegyük a hűtőbe pihenni.
2 A komlóhajtásokat vágjuk 1-2 cm-es darabokra, majd mártsuk egy percre forrásban lévő vízbe. Ne puhuljon meg nagyon, maradjon roppanós.
3 Egy habverővel verjük fel a tojásokat a tejszínnel együtt. A kissé kihűlt komlót, az aprított retket, a vékony karikákra szelt hagymát keverjük benne jól el, adjuk hozzá a préselt fokhagymát is és sózzuk, borsozzuk meg ízlésünk szerint.
4 Egy 26 cm-es teflon vagy kerámia quiche-formát vajazzunk ki vékonyan, nyújtsuk ki a tésztát és fektessük a formába.
5 Reszeljük rá vagy osszuk el egyenletesen a sajtszeleteket az alapon.
6 Töltsük meg a komlós keverékkel és oszlassuk el egyenletesen a tésztán.
7 175-180°-os sütőben nagyjából 45 perc alatt süssük meg a lepényt.

Tipp: Készítsünk dupla adagot a tésztából, így a felét akár le is fagyaszthatjuk. Biztosan lesz olyan alkalom amikor jól fog jönni.
Vékonyra csíkozott füstölt sonkával vagy (sovány) szalonnával akár meg is lehet bolondítani a feltétet.

A komlóról bővebben a Terebessen vagy a Wikipédián is tájékozódhatunk.

2009-12-16

Olívás-fetasajtos muffin


Hozzávalók
12db muffinhoz

25 dkg liszt
2,5 dl tej
50 g vaj
100 g feta sajt
200 g olajbogyó
3 kk élesztőpor
1db tojás
aprított rozmaring ízlés szerint (lehet szárított is)


Elkészítés

1. A lisztet keverjük el az élesztőporral.
2. Verjük fel a tojást az olvasztott vajjal és keverjük a lisztes keverékhez. Öntsük hozzá a tejet, dobjuk rá a felkockázott sajtot, az apróra darabolt olívabogyókat és a rozmaringot. Óvatosan vegyítsük jól el az összetevőket.
3. 2 kanál segítségével osszuk el a masszát muffinsütőbe vagy papírkosarkákba, tetejükre nyomjunk egy-egy félbevágott olívabogyót és 190º-os sütőben 15-20 perc alatt süssük készre.

2009-09-15

Spenótos lepény


A receptötlet egy olasz szakácskönyvből származik. Egyszerű az elkészítése, hidegen és melegen is egyaránt finom. Kezdőknek is érdemes nekiállni az elkészítéséhez.
Bevallom, hogy tartozott ide egy fotó is, de azt 2013 augusztusában már abszolút vállalhatatlannak ítéltem meg, ezért inkább levettem.
 


Hozzávalók
a tésztához:

300 g liszt
65 g olvasztott vaj
langyos víz


a töltelékhez:
1kg spenót
4 ek olívaolaj
5 dkg csíkokra vágott sonka
1 ek petrezselyem
1 gerezd fokhagyma összenyomva
1 db tojás
50 g frissen reszelt parmezán
25 g vaj



Elkészítés

1. A lisztet a vajjal összedolgozva annyi langyos vizet adunk a tésztához, hogy egy sima és rugalmas tésztát kapjunk. Hűvös helyen pihentetjük amíg elkészül a töltelék.
2. A megtisztított (egész vagy felaprított) spenótot gyorsan megfonnyasztjuk, lecsepegtetjük és félretesszük.
3. A sonkát egy kevés olívaolajon enyhén megpirítjuk, hozzákeverjük a spenótot, a petrezselymet, fokhagymát, 2 percig még közepes lángon hagyjuk, majd levesszük a tűzről. A felvert tojást és a parmezánt is hozzákeverjük.
4. A tészta 2/3-át kör alakúra nyújtjuk és egy kivajazott 20-24 cm-es tortaformába fektetjük, úgy hogy a forma oldalára is jusson a tésztából. Gyümölcstortaformát is használhatunk.
5. Ráöntjük a tölteléket és a tészta oldalát behajtjuk. Ráfektetjük a maradék kinyújtott tésztát, oldalát a tetejével összenyomkodjuk.
6. Villával megszurkáljuk a tészta tetejét, olvasztott vajjal megkenjük és 200º-os sütőben kb 1 óra alatt megsütjük.

Megjegyzés: Hidegen és melegen is fogyaszthatjuk.
Aki vastagabb tésztával szereti annak érdemes dupla adagot készíteni belőle és valamivel nagyobb formában sütnie.