A következő címkéjű bejegyzések mutatása: diókrém. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: diókrém. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. augusztus 24.

Zserbó fagylalt



Az egyik kedvenc fagylaltom (mondjuk a diós dolgokat alapból imádom), már több éve ugyanígy készítem. Az alapja egy diófagylalt - én ezt 100%-os diókrémből (Donum Terrae) szeretem elkészíteni, így lesz ugyanis tökéletesen sima-selymes az alapfagyi textúrája. Persze diókrém helyett simán dióból is készíthetjük: én ekkor inkább darált dió helyett egyfajta házi diókrémet készítenék, azaz S-késes aprítógépben addig aprítanám a diót, míg el nem kezdi kiengedni az olajtartalmát és össze nem áll egynemű pasztává. Ez persze házilag nem lesz tökéletesen homogén állagú, de ugyanúgy jóízű fagyi lesz a végeredmény.
A diófagyiba aztán csokidarabok kerülnek, végül pedig házi baracklekvárral rétegezem-márványozom. Tökéletes zserbó-élményt ad - bár ehhez kellett még a titkos fegyver, Apa barackpálinkája is :)
A gyönyörű kerámia kiegészítőkért most is ezer hála Lantos Judit keramikusnak!


Hozzávalók:
- 3 tojássárgája
- 80 g világos nádcukor
- 3 dl tej
- 90 g diókrém (vagy helyette 90 g dió, amelyet aprítógépben egészen krémesre aprítunk)
- 1,5 dl habtejszín
- 2-3 ek. barackpálinka
- egy csipet fleur de sel

- 50 g étcsokoládé

- kb. 4-5 ek. baracklekvár

A fagyialaphoz a tojássárgákat a cukorral kikeverem, majd hozzáadom a tejet, és alacsony lángon, folyamatos kevergetés mellett besűrítem: maghőmérőn mérve kb. 80 fokig melegítem, illetve akkor jó, amikor a krém már határozottan bevonja a fakanál hátát. Ekkor kézi habverő segítségével hozzákeverem a diókrémet, majd a habtejszínt, a barackpálinkát és a sót. Teljesen kihűtöm az alapot.
Másnap fagyigépben kikeverem a fagyialapot. Míg dolgozik a gép, az étcsokoládét megolvasztom, majd a kifagyasztás végén kis sugárban, lassan a gépben örvénylő fagyialaphoz öntöm az olvasztott csokit, amelyet a gép szépen az alaphoz kever, és a csoki azonnal megfagy.
A csokis diófagyi harmadát dobozba teszem, rákanalazok 1-2 kanál baracklekvárt, villával márványozom, erre ismét fagyit adagolok, rá lekvárt, végül a maradék fagyi jön és rá a maradék lekvár.

Ha nincs fagyigépünk, az alapot keverjük át félóránként botmixerrel, míg fagy, majd az utolsó átkeverésnél adjuk hozzá a csokit apróra vágva, végül márványozzuk a baracklekvárral.


2014. szeptember 23.

Diós-madártejes torta



Ez a torta még augusztusban, az öcsém születésnapjára készült. A megrendelés az volt, hogy semmiképp se gyümölcsös legyen, hanem valamilyen vaníliás ízvilágú. Végül vaníliás-diós ízvilág mellett döntöttem: diós financier-lapokat sütöttem, és ezek közé egy réteg dióhab és egy réteg vaníliahab került. A krémeket a tavalyi országtorta receptjéből kölcsönöztem (kisebb változtatásokkal), de felturbóztam némi jó minőségű rumba áztatott mazsolával. A torta tetejére glazúr és macaronok kerültek - a kellő menőségi faktor érdekében :)

Hozzávalók egy 20 cm-es tortához:
Diós financier-lapok (Desszert.Neked receptje alapján):
-120 g tojásfehérje (kb. 3-4 tojásból)
- 70 g cukor
- 70 g átszitált porcukor
- 70 g pörkölt darált dió
- 55 g liszt
- 120 g olvasztott vaj
Diós krém:
- 35 g tej
- 40 g cukor
- 35 g tojássárga (= 2 nagyobb tojássárga)
- fél rúd vanília (eredeti receptben: 3 g vaníliás cukor)
- 14 g oldott zselatin (a zselatinos oldathoz: fél dl víz + 8 g zselatin)
- 200 g habtejszín
- 80 g pörkölt darált dió
- 2 ek. rumos mazsola
Vaníliás krém:
- 52 g tej
- 75 g akácméz
- 52 g tojássárga (= kb. 3 tojássárga)
- 1 rúd vanília
- 15 g oldott zselatin
- 200 g habtejszín
- 2 ek. rumos mazsola
Glazúr:
- 120 g étcsokoládé
- 120 g habtejszín
- 1 ek. akácméz
Díszítés:
- kb. 1-2 maréknyi darált dió
- macaronok

Először a három piskótalapot készítem el. Ehhez a diót száraz serpenyőben pár perc alatt megpirítom, majd ledarálom. A tojásfehérjét a cukorral, a porcukorral, a liszttel és a darált dióval kézi vagy elektromos habverővel egyneművé keverem. Végül folyamatos keverés mellett hozzáöntöm az olvasztott vajat is. A masszát letakarva egy órára a hűtőbe teszem. Hűtés után 20 cm-es tortakarikában egymás után három darab vékony piskótalapot sütök ki a masszából. Célszerű lemérni a massza össztömegét, háromfelé osztani, és így egyforma magas piskótáink lesznek. A lapokat 180 fokra előmelegített sütőben sütöm meg, kb. 10 percig sütök egy lapot. Hagyom mindet kihűlni.

Két evőkanálnyi mazsolát beáztatok egy éjszakára annyi jó minőségű rumba, amennyi ellepi.

Ezután a krémekkel folytatom. Ezekhez először is elkészítem a zselatinos oldatot: kimérem a zselatint és a vizet, majd ezt óvatosan összemelegítem kavargatva (nem forralom!), míg a zselatin feloldódik. A két krémhez ezt fogom használni: ha megköt, csak egyszerűen meg kell újra langyosítani.

diós krémhez a tojássárgákat, a vaníliamagokat és a cukrot habosra keverem, majd hozzáadom a tejet. Alacsony lángon, folyamatos keverés mellett 72 fokig melegítem (maghőmérővel mérem) - ha nincs maghőmérőnk, melegítsük csípősre, azaz amikor az ujjunk már nem kellemesen melegnek, hanem csípősnek érzi, de semmiképp sem szabad felforralni. Ekkor lehúzom a tűzről, kicsit hagyom hűlni, majd hozzákeverem a kimért oldott zselatint, majd hagyom, hogy tovább hűljön szobahőmérsékletűre. A tejszínt laza habbá verem, majd a felét a szobahőmérsékletű tojásos krémhez forgatom. Utána hozzáadom az előzőleg szárazon megpörkölt és aprítógépben finomra aprított diót, végül óvatosan hozzáforgatom a maradék tejszínhabot.

A tortakarikába visszateszem az egyik diós lapot, majd óvatosan rátöltöm a diós krémet, megszórom bőven rumba áztatott mazsolával, majd ráhelyezem a második diós lapot. Hűtőbe teszem, míg készül a második krém. Betöltés előtt érdemes egy kicsit előhűteni a diós krémet: amikor már kicsit elkezdett kötni a zselatin, de még jól adagolható a krém, akkor töltsük be.

vaníliás krémhez a tojássárgákat a mézzel és a vaníliarúd kikapart magjaival kikeverem, majd hozzákeverem a tejet. Alacsony lángon, folyamatos keverés mellett 72 fokig, azaz csípősre melegítem. Leveszem, kicsit hűtöm, majd hozzákeverem az oldott zselatint és hagyom szobahőmérsékletűre hűlni. A tejszínt laza habbá verem, majd két részletben beleforgatom a tojásos krémbe. A kész krémet egy kicsit előhűtöm, majd a második diós lapra töltöm, megszórom rumos mazsolával, és befedem a harmadik diós lappal. Egy éjszakára hűtőbe teszem.

Másnap elkészítem a glazúrt. A tejszínt a mézzel forrásig melegítem, majd beledobom az apróra vágott csokoládét, és egyneművé keverem. A glazúrt a harmadik piskóta tetején elterítem a tortakarikában. Visszateszem a hűtőbe a tortát, míg a glazúr meg nem szilárdul. Ekkor hajszárítóval alaposan körbemelegítem a tortakarikát, és lehúzom a tortáról. A torta oldalát körbepanírozom darált dióval, majd macaronokkal díszítem.

***



A macaronokból nálam maradt ki egy kevés, ezek csokifagyiban végezték. A blogon is megtalálható főzött csokifagyit készítettem el, kakaóbabgrillázs nélkül. A csokifagyiba konyakba áztatott aszalt meggyet kevertem és összetört csokis macaron-darabokat.

2014. augusztus 8.

Baklava-fagylalt vagy valami olyasmi



Azt is mondhatnám, hogy baklava újragondolva, mert az menőn hangzik, de maradjunk inkább annyiban, hogy narancsos-fahéjas diófagyi ropogós, diós réteskosárkában. A diófagyit minden formájában szeretem (legutóbb például kávékaviárral párosítva bukkant fel a blogon), de egy adag narancshéj kandírozásánál ugrott be, hogy a narancsos változatát is jó lenne kipróbálni. Így készült a kandírozott narancsos, fahéjas diófagyi egy kis narancslikőrrel (Cointreau) felturbózva. A tálaláshoz pedig darált dióval rétegezett réteskosárkákat készítettem - így emlékeztet távolról a baklavára az én kombinációm :) A bátrabbak egy kis narancsvirágvízzel is ízesíthetik a diófagyit, úgy még "baklavásabb" lesz a végeredmény!

Hozzávalók:
Narancsos diófagyi:
- 3 tojássárgája
- 1 bionarancs héja
- 80 g kókuszcukor
- 3 dl tej
- 80 g diókrém (Donum Terrae; vagy helyette 80 g dió, amelyet egészen krémesre aprítunk aprítógépben)
- 2 tk. fahéj
- 2 dl habtejszín
- 2 ek. narancslikőr (Cointreau)
- 2 ek. kandírozott narancshéj
Réteskosárkák (12 db):
- 3-4 réteslap (a muffinforma méretétől függően)
- kb. 40 g darált dió
- 1 ek. porcukor
- olvasztott vaj



A narancsos diófagyi alapjához a tojássárgákat a narancs lereszelt héjával, a fahéjjal és a kókuszcukorral habosra keverem, majd hozzáadom a tejet is. Alacsony hőfokon, folyamatos keverés mellett besűrítem a krémet: maghőmérőn mérve kb. 80-82 fokig melegítem, illetve akkor jó, amikor a krém már határozottan bevonja a fakanál hátát. Ekkor kézi habverővel hozzádolgozom a diókrémet, végül belekeverem a habtejszínt és a narancslikőrt. Hűtőben teljesen kihűtöm a fagyialapot. 
A kihűlt fagyialapot fagylaltgépben kikeverem, és a keverés vége előtt pár perccel öntöm a gépbe az apró kockákra vágott kandírozott narancshéjat. Fagylaltgép híján az alapot öntsük dobozba, tegyük a fagyasztóba, és keverjük át félóránként botmixerrel, majd az utolsó átkeverés után adjuk hozzá a kandírozott narancshéjat.

A réteskosárkákhoz a réteslapokat 3x12 négyzetre vágom: a négyzetek akkorák legyenek, hogy egy kicsit túlérjenek a muffintepsi mélyedésein, amikor kibéleljük. A muffintepsi mélyedéseit egy-egy réteslap-négyzettel kibélelem, ezt lekenem olvasztott vajjal, megszórom a porcukorral összekevert darált dióval. Erre újabb réteslap jön, rá megint olvasztott vaj, porcukros dió, és végül a harmadik réteslap-négyzet, amelyet szintén lekenek olvasztott vajjal. 180 fokra előmelegített sütőben pár perc alatt megsütöm a kosárkákat (tényleg csak pár perc, nagyon gyorsan megég!!).

A narancsos-fahéjas diófagyit gombócolom, és a gombócokat a réteskosárkákban tálalom.

2014. május 21.

Diófagyi kávékaviárral




Nemrég láttam egy nagyon szuper videót egy desszertről, ami tényleg food porn a javából, érdemes megnézni ide kattintva. A desszert pedig mangóhab volt kávékaviárral. A kávékaviár a videóban a molekuláris gasztronómia egyik jellegzetes eljárásával, szferifikációval készült: ennek a lényege, hogy folyadékokból kicsi, kaviárra emlékeztető gömböket, szférákat lehet készíteni különféle vegyületek reakciója révén. Erről bővebben pl. itt lehet magyarul olvasni. A szferifikációról olvasgatva találtam azonban egy olyan módszert a SprinkleBakes blogon, aminek a segítségével hasonló kaviárt készíthetünk folyadékokból, de nem kell hozzá egy fél laboratórium, csak némi zselatin. Az eljárás nagyon egyszerű: tulajdonképpen kávézselét készítünk a kávéból, de a zselatinos kávét egy pipetta vagy adagoló flakon segítségével cseppenként adagoljuk a nagyon-nagyon alaposan lehűtött olajba, így a zselatin rögtön köt, és a cseppekből lesznek a kávékaviárok. Egy különbség azért van a szferifikációval készült kaviárokhoz képest: itt tulajdonképpen zselatingömböket készítünk, míg a molekuláris gasztronómia kaviárjai belül folyékonyak maradnak, és egy bőrszerű réteg veszi körül őket. Ennek ellenére a zselatinnal készült kaviárok is nagyon jól használhatók díszítésre, illetve egy-egy desszertet a textúrájukkal ugyanúgy izgalmassá, változatossá tudnak tenni. És nem utolsó sorban jó móka a kis kaviárokat készíteni :)



Én most diófagyihoz készítettem a kávékaviárokat - nagyon jó párost alkottak! A diófagyihoz pedig kipróbáltam a Donum Terrae diókrémjét, amivel nagyon selymes, krémes lett a diófagyim. Készítettem még egy kis adag sós diógrillázst is, hogy legyen egy kis ropogósság a fagyiban.



Hozzávalók:
Diófagyi:
- 3 tojássárgája
- 40 g kókuszcukor (vagy barna nádcukor)
- 20 g glükózszirup/akácméz
- 300 g tej
- 100 g habtejszín
- 70 g diókrém
- 2 ek. whiskey
Diógrillázs:
- 2 ek. cukor
- 30 g dió
- egy csipet füstölt Maldon só
Kávékaviár:
- 2 tk. porzselatin
- 1,5 ek. hideg víz
- 45 g eszpresszó

- dióolaj
- víz és jégkockák
- 1 ek. só



A diófagyihoz a tojássárgákat a kókuszcukorral és a mézzel/glükózzal összekeverem, majd hozzáadom a tejet is. Alacsony lángon, folyamatos keverés mellett besűrítem a tojásos-tejes krémet: maghőmérőn mérve kb. 80-82 fokig melegítem, illetve akkor jó, amikor a krém már határozottan bevonja a fakanál hátát, és meglátszik rajta, ha végighúzzuk a mutatóujjunkat. Ekkor belekeverem a diókrémet kézi habverő segítségével, majd a habtejszínt és a whiskey-t is hozzáadom. A fagyialapot teljesen kihűtöm.
A sós diógrillázshoz a cukrot karamellizálom, majd belekeverem a durvára tört diót és a füstölt Maldon sót, majd sütőpapírra terítem. Ha kihűlt, aprítógéppel vagy sodrófával durvára aprítom.
A fagyialapot fagyigépben kifagyasztom, a diógrillázst pár perccel azelőtt adom hozzá, hogy készen lenne a diófagyi. Ha nincs fagyigépünk, keverjük át többször botmixerrel, és az utolsó átkeverés után adjuk hozzá a diógrillázst.



A kávékaviárhoz a zselatint egy kis tálba adagolom, rámérem a vizet, majd ráöntöm a kimért, forró eszpresszót, és addig keverem, míg a zselatin tökéletesen fel nem oldódik. Hagyom nagyjából szobahőmérsékletűre hűlni, majd pipettába vagy adagoló flakonba töltöm. Szükség van még olajra, amit előtte egész éjszakán át hűtöttünk. Én pirított dióból készült olajat használtam, ami még a diófagyihoz is passzolt. A lehűtött olajat egy tál jégkockával is hűtött vízbe állítom, amiben előzőleg feloldottam az egy evőkanálnyi sót (ez segít nagyon hidegen tartani az olajat). Ebbe csepegtetem lassan a zselatinos kávét: nekem kb. három cseppentésből áll össze egy kaviár, ami szépen lesüllyed az olaj aljára. Amikor már megtelt a tál kávékaviárral, szűrővel óvatosan kiszedem a kész kaviárokat, és folytatom utána a csepegtetést. A kávékaviárok készítéséről videót is lehet látni a SprinkleBakes oldalon.

Végül a diófagyit a kávékaviárral tálalom.


2014. április 17.

Ropogós diós-kakaóbabtöretes üreges csokitojások




Alain Ducasse oldalán láttam egy olyan üreges húsvéti tojást, ami több rétegből áll - a következő rétegek váltakoznak: étcsokoládé, ropogós ostya és praliné. Ennek a rétegezésnek az ötlete tetszett meg, és ezt próbáltam meg átültetni házi verzióra. Természetesen ilyen tojást a hobbiboltokban kapható, összepattintható műanyag formákban nem igazán lehetne készíteni, így a sima tojás polikarbonát formámat használtam. Az alapgondolat ugyanaz, mint ahogyan a sima félgömb forma segítségével már korábban készítettem üreges csokigömböt: a többrétegű, töltetlen féltojásokat utólag ragasztom össze.
Az én tojásformám viszonylag kisebb, így én csak négy réteget készítettem. A külső réteg étcsokoládé, erre jön  egy ropogós textúra, ami nálam kakaóbabgrillázs lett. A harmadik réteg nem pusztán temperált csokoládé, hanem valamilyen magkrém és csokoládé elegye 1:2 arányban. Ez egyrészt ízben is ad pluszt a tojáshoz, másrészt egy sokkal lágyabb textúra, mint a temperált csokoládé, de mégis lehet temperálni. A magkrém esetében két lehetőséget tudok elképzelni: házilag készített pralinémasszát (pl. mogyoró- vagy diópralinét) vagy a Donum Terrae vagy a Noosti Kft. 100%-os magkrémeit (dió, mogyoró, mandula stb.). Én most a Donum Terrae diókrémjét használtam. Ezt a réteget pedig ropogós karamellizált ostyatörettel szórtam meg.
A ropogós textúrákat tetszőlegesen variálhatjuk a csoki rétegek között. Pl. jó lehet még kávébabtöret, robbanós cukor, különféle olajos magokból készült grillázs.



Hozzávalók kb. 12 tojáshoz:
0. díszítés: kb. 20 g tejcsokoládé
1. réteg: 220 g étcsokoládé
2. réteg: 2 ek. cukor + 25 g kakaóbabtöret
3. réteg: 80 g tejcsokoládé + 40 g diókrém vagy diópraliné
4. réteg: 2-3 ek. karamellizált ostyatöret

(A megadott mennyiségek nagyon közelítőek; a tojásforma méretétől függ.)



A forma díszítéséhez a tejcsokoládét megolvasztom és temperálom, majd eldobható gumikesztyűt húzok, és nagyjából összemaszatolom a polikarbonát forma mélyedéseit.
Az első réteghez az étcsokoládét megolvasztom és temperálom, és elkészítem a csokihüvelyt a polikarbonát formában.
A kakaóbab-grillázst érdemes előre elkészíteni. A cukrot ehhez karamellizálom, majd belekeverem a kakaóbabtöretet. Sütőpapírra terítem, és teljesen kihűtöm. Végül aprítógépben vagy sodrófával durvára aprítom. A kakaóbabgrillázzsal egyenletesen beszórom az étcsokoládés hüvelyt - sietni kell, nehogy behúzzon a csokoládé, hogy bele tudjon tapadni a grillázs.
A harmadik réteghez a tejcsokoládét és a diókrémet összeolvasztom, majd temperálom. Az egyetlen fontos eltérés a szokásos temperálási metódushoz képest, hogy itt 27-28 fok lesz a munkahőmérséklet a diókrém hozzáadása miatt (ahogy a házi giandujánál is lehetett látni). A diókrémes csokit a mélyedésekbe kanalazom: kb. félig töltöm vele a mélyedéseket, majd a forma mozgatásával eloszlatom, végül kiöntöm a felesleget. Tulajdonképpen hasonlóan dolgozunk, mint a csokihüvely öntésénél.
Végül teljesen beszórom ezt a harmadik réteget az ostyatörettel. Csak ekkor teszem a formát hűtőbe jó félórára.
A formából óvatosan kifordítom a kész féltojásokat. Serpenyőt forrósítok fel a tűzhelyen, és eldobható gumikesztyűbe bújtatott kézzel megfogok két féltojást, és egyetlen pillanatra ráteszem a serpenyőre - nem is engedem el közben. A tojások széle épphogy megolvad, így össze tudom ragasztani. Az összeragasztott tojásokat a tojásformába fektetem vissza, míg a ragasztás meg nem szilárdul. Ugyanígy összeragasztom az összes féltojást.

Az elkészítés lépései