A következő címkéjű bejegyzések mutatása: üreges figura. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: üreges figura. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. április 17.

Ropogós diós-kakaóbabtöretes üreges csokitojások




Alain Ducasse oldalán láttam egy olyan üreges húsvéti tojást, ami több rétegből áll - a következő rétegek váltakoznak: étcsokoládé, ropogós ostya és praliné. Ennek a rétegezésnek az ötlete tetszett meg, és ezt próbáltam meg átültetni házi verzióra. Természetesen ilyen tojást a hobbiboltokban kapható, összepattintható műanyag formákban nem igazán lehetne készíteni, így a sima tojás polikarbonát formámat használtam. Az alapgondolat ugyanaz, mint ahogyan a sima félgömb forma segítségével már korábban készítettem üreges csokigömböt: a többrétegű, töltetlen féltojásokat utólag ragasztom össze.
Az én tojásformám viszonylag kisebb, így én csak négy réteget készítettem. A külső réteg étcsokoládé, erre jön  egy ropogós textúra, ami nálam kakaóbabgrillázs lett. A harmadik réteg nem pusztán temperált csokoládé, hanem valamilyen magkrém és csokoládé elegye 1:2 arányban. Ez egyrészt ízben is ad pluszt a tojáshoz, másrészt egy sokkal lágyabb textúra, mint a temperált csokoládé, de mégis lehet temperálni. A magkrém esetében két lehetőséget tudok elképzelni: házilag készített pralinémasszát (pl. mogyoró- vagy diópralinét) vagy a Donum Terrae vagy a Noosti Kft. 100%-os magkrémeit (dió, mogyoró, mandula stb.). Én most a Donum Terrae diókrémjét használtam. Ezt a réteget pedig ropogós karamellizált ostyatörettel szórtam meg.
A ropogós textúrákat tetszőlegesen variálhatjuk a csoki rétegek között. Pl. jó lehet még kávébabtöret, robbanós cukor, különféle olajos magokból készült grillázs.



Hozzávalók kb. 12 tojáshoz:
0. díszítés: kb. 20 g tejcsokoládé
1. réteg: 220 g étcsokoládé
2. réteg: 2 ek. cukor + 25 g kakaóbabtöret
3. réteg: 80 g tejcsokoládé + 40 g diókrém vagy diópraliné
4. réteg: 2-3 ek. karamellizált ostyatöret

(A megadott mennyiségek nagyon közelítőek; a tojásforma méretétől függ.)



A forma díszítéséhez a tejcsokoládét megolvasztom és temperálom, majd eldobható gumikesztyűt húzok, és nagyjából összemaszatolom a polikarbonát forma mélyedéseit.
Az első réteghez az étcsokoládét megolvasztom és temperálom, és elkészítem a csokihüvelyt a polikarbonát formában.
A kakaóbab-grillázst érdemes előre elkészíteni. A cukrot ehhez karamellizálom, majd belekeverem a kakaóbabtöretet. Sütőpapírra terítem, és teljesen kihűtöm. Végül aprítógépben vagy sodrófával durvára aprítom. A kakaóbabgrillázzsal egyenletesen beszórom az étcsokoládés hüvelyt - sietni kell, nehogy behúzzon a csokoládé, hogy bele tudjon tapadni a grillázs.
A harmadik réteghez a tejcsokoládét és a diókrémet összeolvasztom, majd temperálom. Az egyetlen fontos eltérés a szokásos temperálási metódushoz képest, hogy itt 27-28 fok lesz a munkahőmérséklet a diókrém hozzáadása miatt (ahogy a házi giandujánál is lehetett látni). A diókrémes csokit a mélyedésekbe kanalazom: kb. félig töltöm vele a mélyedéseket, majd a forma mozgatásával eloszlatom, végül kiöntöm a felesleget. Tulajdonképpen hasonlóan dolgozunk, mint a csokihüvely öntésénél.
Végül teljesen beszórom ezt a harmadik réteget az ostyatörettel. Csak ekkor teszem a formát hűtőbe jó félórára.
A formából óvatosan kifordítom a kész féltojásokat. Serpenyőt forrósítok fel a tűzhelyen, és eldobható gumikesztyűbe bújtatott kézzel megfogok két féltojást, és egyetlen pillanatra ráteszem a serpenyőre - nem is engedem el közben. A tojások széle épphogy megolvad, így össze tudom ragasztani. Az összeragasztott tojásokat a tojásformába fektetem vissza, míg a ragasztás meg nem szilárdul. Ugyanígy összeragasztom az összes féltojást.

Az elkészítés lépései

2014. április 14.

Tojáslikőrös fagyi - akár csokitojásban tálalva



Az előrejelzések kellemes tavaszias időt mutatnak a hétvégére, úgyhogy akár fagyival is készülhetünk Húsvétra (na nem mintha nálam időjárásfüggő lenne a fagyizás...). Én most egy tojáslikőrös verziót készítettem, ami egyrészt Húsvéthoz kapcsolódó ízvilág, másrészt pedig iszonyat finom: a főzött, vaníliával fűszerezett fagyialapunk a tojáslikőrtől olyan lesz, mint egy jéghideg, jó alkoholos madártej, plusz a likőr alkoholtartalma jót tesz a fagyi állagának is, kellemesen lágy lesz. Akár házi csokitojásban is tálalhatjuk, a recept végén írom majd, hogyan! Csokitojásban egyébként látványosan tálalhatunk mousse-okat is, ehhez itt találtok ötleteket.



Hozzávalók:
- 3 tojássárgája
- 40 g cukor (nálam nyírfacukor; ízlés szerint növelhető a cukor mennyisége, de a tojáslikőr is édes!)
- 1 rúd vanília
- 250 g tej
- 120 g tojáslikőr
- 60 g habtejszín

- a tálaláshoz opcionálisan csokitojások és/vagy macskanyelvek



A tojássárgákat a cukorral és a vaníliarúd kikapart magjaival habosra keverem, majd hozzáadom a tejet. Alacsony lángon, folyamatos keverés mellett besűrítem a krémet: maghőmérővel mérve kb. 80 fokig melegítem, illetve akkor jó, amikor a krém már jól láthatóan bevonja a fakanál hátát, és ha végighúzzuk rajta az ujjunkat, határozottan ottmarad a nyoma. Ekkor hozzákeverem a tojáslikőrt és a habtejszínt, majd teljesen kihűtöm a fagyialapot.
A kihűlt fagyialapot fagylaltgépben kifagyasztom. Ha nincs otthon fagyigép, akkor érdemes a mélyhűtőbe tett fagyialapot olyan fél-egy óránként botmixerrel átkeverni, hogy a keletkező jégkristályokat összetörjük. De tessék elhinni nekem, hogy a fagyigép nagyon jó befektetés, szuper fagyikat lehet vele gyártani otthon!



Én a tojáslikőrös fagyi egy részét házi készítésű csokitojásban tálaltam. Csokitojás készítéséhez a leírást az üreges csokifigurákról szóló posztban találtok, mintázási-díszítési lehetőségeket pedig ebben a posztban. Én most étcsokoládéból készítettem a csokitojást, amibe egy kevés pirított szezámmagot kevertem. A fagyit akkor lehet a legjobban a csokitojásokba adagolni, amikor még nem teljesen fagyott meg, lágyabb, habzsákkal még adagolható. Csillagbetétes habzsák segítségével töltöttem a csokitojásba.



A tojáslikőrös fagyit még nagyszerűen lehet kanalazni házi macskanyelvekkel is :) A képen karamellizált fehér csokiból készült macskanyelvek láthatók, amelyeket kávébabtörettel és füstölt Maldon sóval, illetve pirított szezámmaggal és füstölt Maldon sóval ízesítettem.


2013. március 27.

Mintás húsvéti csokitojások különféle ízesítésekkel




Közeledik a Húsvét, és vele együtt a csokitojások szezonja! Ideje hát, hogy megnézzük, hogyan készíthetünk üreges csokitojásokat Húsvétra a családnak, barátainknak, vagy akár a locsolkodóknak: ötleteket mutatok csokitojások színezéséhez és ízesítéséhez, így igazán egyedi finomságokkal lephetitek majd meg a szeretteiteket.
Az anyag eredetileg a Masni Magazin márciusi számában jelent meg, amely ingyenesen letölthető itt.


Az alaprecept

A legegyszerűbb üreges csokitojások elkészítéséhez szükségünk van:

- összeilleszthető műanyag tojásformákra (hobbiboltokban párszáz forintért több méretben kapható)
- eldobható gumikesztyűre
- és tetszőleges csokoládéra: használhatunk tej-, fehér és étcsokoládét; a csokoládé mennyisége függ a használt tojásforma nagyságától (a képen 8 cm magas tojásformák láthatók, ezeknek a kiöntéséhez kb. 30-40 gramm csokoládéra van szükség)

A formák

A formákat használat előtt érdemes meleg vízzel átmosni, és cseppmentesre szárítani. A választott csokoládét a szükséges mennyiségben megolvasztjuk és temperáljuk, majd a formák egyik felét jó kétharmadik töltjük a temperált csokoládéval. Ekkor rápattintjuk a másik felüket, a kezünkbe fogjuk a csokoládéval megtöltött formákat, és addig rázzuk-forgatjuk, míg a csokoládé egyenletesen el nem oszlik a formában. (Ha több mint két tojást készítünk egyszerre, akkor érdemes egy családtagot is bevonni a csokizásba!) A forgatást-rázogatást még 8-10 percig folytatjuk, hogy a csokoládé egyenletes bevonatot képezve kezdjen megszilárdulni. Ekkor hűtőbe tesszük a formákat, ahol még kétszer megfordítjuk tízpercenként.  Akkor van készen, amikor a csokoládé már láthatóan elválik a formától, nem tapad hozzá. Ez étcsokoládénál egy óra hűtéssel biztosan bekövetkezik, fehér és tejcsokoládéból készült formákat érdemes inkább másfél órán keresztül hűteni.
Ha a csokoládé elengedte a formát, a körmünkkel vagy egy kés segítségével nagyon óvatosan feszítsük szét a forma két felét: amikor a forma elkezd engedni, óvatosan le tudjuk venni az egyik felét, majd gumikesztyűbe bújtatott kézzel ki tudjuk emelni a kész csokitojást a forma másik feléből.


Hogyan színezzük a tojásokat?

Ha színes-mintás tojásokat szeretnénk készíteni, az összeilleszthető műanyag tojásformák két felét még azelőtt kell dekorálni, mielőtt a temperált csokoládéval kiöntenénk a formát. Miután a mintákat elkészítettük, azok megszáradtak, az alaprecept szerint kiöntjük a formákat.

Mintázott formák a csokival kiöntés előtt

A színezéshez többféle lehetőség közül választhatunk:
- Használhatunk mesterséges színezékeket. Itt lényeges, hogy olajos bázisú ételfestéket (pl. Wilton Candy Colors) vegyünk, ugyanis ez alkalmas a csokoládé és a kakaóvaj megszínezésére.
- Használhatunk természetes anyagokat is a színezéshez: például zöld színhez matchaport, rózsaszínhez céklaport vagy ledarált és átszitált liofilizált epret és málnát, sárgához kurkumát, lilás-kékes árnyalathoz pedig ledarált és átszitált liofilizált kékáfonyát vagy feketeribizlit. Természetesen az alapcsokoládéval ellentétes színű csokoládékkal is készíthetünk mintákat.

Céklapor, matchapor, átszitált darált liofilizált málna és kakaóvaj

A mesterséges és természetes színezékeket kétféle „hordozóanyaghoz” keverhetjük: fehér csokoládéhoz vagy kakaóvajhoz. Ha fehér csokoládét használunk, azt először megolvasztjuk, hozzákeverjük a tetszőleges színezéket, majd temperáljuk a csokoládét, és ezután készítjük el a mintákat. A kakaóvajat szintén óvatosan felolvasztjuk használat előtt, majd hozzáadjuk a színezéket, és kavargatással kicsit visszahűtjük használat előtt (én pici porított kakaóvajat is szoktam még hozzáadni visszahűtéskor). Mind a fehér csokiból, mind a kakaóvajból nagyon kis mennyiségek kellenek minták készítéséhez, általában a hozzáadott színezék mennyiségétől függ, hogy milyen sötét árnyalatot kapunk.

Egyszerű, de látványos mintákat többféle technikával készíthetünk:
1. Márványminta: gumikesztyűbe bújtatjuk a kezünket, és a mutatóujjunkat a színezett fehér csokiba vagy kakaóvajba mártjuk, és ezzel maszatolunk mintákat a forma belső felületére. Ha megszáradt, egy eltérő színnel megismételhetjük ezt, így két színnel márványozott tojásokat kapunk. 

Márványminta két színnel (matchaporral és céklaporral)
Márványminta egy színnel (céklaporral)

2. Fröcskölt minta: gumikesztyűbe bújtatjuk a kezünket, és a mutatóujjunkat színezett fehér csokiba vagy kakaóvajba mártjuk. A másik kezünkbe egy kisebb iskolai ecsetet fogunk, és az ecsettel az ujjunkról a forma belső felületére fröcsköljük a festéket. Ha ez megszáradt, még egy vagy akár két eltérő színnel is megismételhetjük ezt a műveletet. 

Fröcskölt minta két színnel (matchaporral és céklaporral)

3. Írókázott minta: ehhez színezett fehér csokoládéra van szükség. A színezett, majd temperált fehér csokoládét nejlonzacskóba töltjük, aminek a végén nagyon pici lyukat vágunk. Ezzel rajzolhatunk csíkokat, pöttyöket vagy kézügyességtől függően akár bonyolultabb mintákat is a műanyag formába. 

Írókázott minta: pöttyök virág alakba rendezve
Írókázott minta: csíkok matchaporral színezett fehér csokival

  
Hogyan ízesíthetjük a tojásokat?

Attól, hogy nem töltjük a csokoládétojásokat ennél a technikánál, még nem kell lemondanunk a különböző izgalmas ízesítésekről! Alapvetően háromféleképp ízesíthetjük a töltetlen csokitojásokat: esszenciális olajokkal, fűszerekkel és a textúrát izgalmassá tevő ropogós „adalékokkal.”

Esszenciális olajok nagyon sok ízben kaphatók: narancs, citrom, bazsalikom, menta, levendula, citromfű stb (pl. Terre Exotique márka). Mivel az adott ízt koncentrált formában tartalmazzák, néhány csepp elegendő belőlük ahhoz, hogy átadják az ízüket a forma kiöntéséhez használt csokoládénak. Pár csepp olajat temperálás előtt belekeverünk a csokoládéba, megkóstoljuk, hogy elég intenzív lett-e az íze, ha nem, újabb pár cseppet adunk a csokoládéhoz, temperáljuk, majd az alapreceptben leírtak szerint kiöntjük a formákat. A hozzáadott olajakat „elbírja” a temperált csokoládé, szép, fényes felületű, roppanós tojásokat készíthetünk így is. Az olajokat akár kombinálhatjuk is egymással ízlésünknek megfelelően.

A csokoládét temperálás előtt ízesíthetjük őrölt fűszerekkel: például fahéjjal, chilivel, gyömbérrel, szerecsendióval, lereszelt tonkababbal.

Izgalmassá tehetjük a csokitojásunk textúráját, ha ropogós „adalékokat” keverünk a csokoládéhoz a temperálás után: pl. kakaóbabtöretet, összemorzsolt rózsaborsot, durvára aprított liofilizált gyümölcsöket, kandírozott virágokat vagy grillázst. A grillázshoz valamilyen olajos magra (pl. dió, törökmogyoró, mandula) és cukorra van szükség 1:1 arányban (tehát pl. 50-50 grammnyi). A cukrot karamellizáljuk, belekeverjük az ízlés szerint megpirított magvakat, majd sütőpapírra kanalazzuk a masszát, és kihűtjük. Aprítógépben finomra aprítjuk, majd légmentesen záró dobozban tárolhatjuk.

Esszenciális kivonatok és ropogós "adalékok"

 A különféle ízesítőket tetszés szerint kombinálhatjuk, és játszhatunk velük. Íme néhány ötlet:
- fehér csokihoz liofilizált eperdarabok és bazsalikomkivonat vagy rózsabors
- étcsokihoz mentakivonat és kakaóbabtöret (a képeken a zöld csíkos tojás ilyen)
- tejcsokihoz fleur de sel és liofilizált banándarabok
- étcsokihoz narancskivonat és fahéj vagy chili
- fehér csokihoz bazsalikom- és citromkivonat és mandulagrillázs (ilyen a márványos tojás a képeken)
- tejcsokihoz mogyorógrillázs és tonkabab

Merjünk kísérletezni, játszani az ízekkel és a színekkel!

Update (2014. 04. 13):

Két izgalmas ízesítővel bővíthetjük a palettát üreges csokitojások készítésénél:



- 100%-os passiógyümölcs-por: szuper fehér csokihoz keverve, picit a textúrában is érződni fog, és finom passiógyümölcsös ízű lesz tőle a csokoládé. Színezni nem színezi a fehér csokoládét, mert maga a por halványsárgás színű (a képen a matchával pettyezett fehér csokis tojásba ilyen port kevertem). Egy lelőhelyen találkoztam eddig vele: BioABC (Bp., Múzeum krt. 19. - köszönöm a blog egyik olvasójának, Annának, hogy felhívta rá a figyelmem!)

- Robbanós cukorka: mivel az üreges csokitojásnál nem fog nedvességgel érintkezni, szuper robbanós marad a robbanós cukorka a csokitojásban, így vicces meglepetést okozhatunk azoknak, akiknek ilyen tojást adunk :) Érdemes a már temperált csokoládéba belekeverni, hogy ne mozgassuk sokáig  csokoládéval.

- És persze nagy kedvencemből, a karamellizált fehér csokiból is szuper csokitojást lehet készíteni.

2012. március 28.

Gyömbéres-mandulagrillázsos töltetlen csokitojás



... avagy ideje elkezdeni készülni Húsvétra! Nekem biztos, hogy szerepelni fog a húsvéti csokikínálatban néhány fajta üreges csokitojás. Egyszerű elkészíteni, és semmi másra nincs szükség hozzá, mint hobbiboltokban párszáz forintért megvásárolható műanyag tojásformára! Azonban már a mentás töltetlen csoki készítésénél elkezdtem agyalni, milyen ízesített csokit lehetne még készíteni Curley szuper technikájával. Az egyik első ötletem a rendkívül karakteres gyömbér volt: 60%-os étcsokoládéval nagyon jól érvényesül az íze! Aztán jött az újabb ötlet, hogy még egy kis mandulagrillázzsal is meg kellene fejelni a csokit... Az eredmény ultrabrutál jó lett: finom étcsoki a gyömbér ízével, ami ropog a mandulagrillázstól... Jöhetnek a locsolkodók :D



Hozzávalók 20 dkg gyömbéres-mandulagrillázsos csokihoz:
(ebből kb. 6 közepes méretű tojást lehet készíteni)
- 12 gramm kakaóvaj (Bioboltokban, az Ázsia Bt.-ben, netes oldalakon - pl. Amazon - kapható kakaóvaj pasztillás formában. Én ilyet használtam, de gondolom, a porított változat is jó hozzá.)
- kb. másfél centinyi friss gyömbér
- 20 dkg étcsokoládé (nálam 60%)
- 2 dkg blansírozott mandula
- 2,5 dkg cukor

Ha mintákat is szeretnénk a tojásokra "festeni":
- 3 dkg rózsaszín csokoládé
- 3 dkg zöld csokoládé (matcha porral színezett fehér csokoládé)
Természetesen használhatunk tetszőleges más színeket, vagy csak fehér csokit, de akár el is hagyhatjuk a díszítést!



A kakaóvajat alacsony lángon vagy vízfürdő felett felolvasztom és egy lezárható, kicsi műanyag edénybe öntöm. Beledobálom a lereszelt gyömbért, és jól belenyomkodom egy kiskanál segítségével. A dobozt lezárom, és egy éjszakán (kb. 10 óra) keresztül hagyom, hogy a kakaóvaj átvegye a gyömbér ízét.
Elkészítem a mandulagrillázst. A mandulát 180 fokos sütőben pár perc alatt megpirítom. Lábasba teszem, rászórom a cukrot, és addig kevergetem, míg a cukor karamellizálódik. A karamellizált mandulát sütőpapírra öntöm ki, és hűlni hagyom. Mikor kihűlt, aprítógépben összeaprítom egészen finomra.

Másnap alacsony lángon elkezdem kiolvasztani a megszilárdult kakaóvajas-gyömbéres "pogácsát." Amikor a kakaóvaj felolvadt, szűrőn átpasszírozom a kakaóvajat, a gyömbérreszeléket egy kiskanál hátával alaposan kinyomkodom. 20 dkg csokihoz 8 grammnyi gyömbéres kakaóvajra van szükség, ezt kimérem. (A maradékot lezárt dobozban lehet tárolni, és később felhasználni).
Az étcsokoládét megolvasztom és ugyanúgy temperálom, mintha porított kakaóvajjal dolgoznék: amikor 35 fokra hűlt az étcsoki, hozzákeverem a gyömbéres kakaóvajat, majd a mandulagrillázsból is két púpos teáskanálnyit a csokihoz keverek. Lehűtöm 32 fokosra a csokit. (A maradék mandulagrillázst tárolhatjuk későbbi felhasználásig lezárt műanyagdobozban.)
A műanyag tojásformák egyik felét jó kétharmadig töltöm a gyömbéres-grillázsos csokival, majd gyorsan rápattintom a másik felüket, és a két kezembe egy-egy teli tojásformát fogva felváltva rázogatom-forgatom, hogy a csoki egyenletesen terüljön a formákban. Kb. 10-15 másodpercig rázok-forgatok 2 tojást, aztán jön a következő kettő, és így tovább. Ezt folytatom olyan 5-10 percig, majd hűtőbe teszem a formákat, és 2-3 percenként megforgatom fél órán keresztül. Kb. egy óra múlva (mikor már látszik, hogy a csoki elengedte a formát) óvatosan széthúzom a tojásfeleket, és kesztyűs kézzel kiemelem a formákat.





Ha mintákat is szeretnénk készíteni, akkor először a mintákat kell felvinni a formákra, aztán öntjük ki a gyömbéres temperált csokoládéval. A színes/fehér csokoládét megolvasztom és temperálom, majd zacskóba töltöm, pici lyukat vágok a zacskón, és tetszőleges mintákat rajzolok vele (nekem a nonfiguratív minták álltak kézre :)) Ha másik színnel is szeretnénk dolgozni, akkor ugyanúgy megolvasztjuk és temperáljuk a másik színes csokit, zacskóba tesszük, rá lyuk, és megrajzoljuk a mintákat. Csak ezután kezdjük el temperálni az étcsokit a gyömbéres kakaóvajjal a fent leírt módon.




Bővebb leírás üreges csokifigurák készítéséhez itt található.

2012. január 13.

Üreges csokifigurák + villámjáték



Még nyáron, amikor a kölni csokimúzeumba látogattam el, láttam, hogyan készülnek az üreges csokifigurák: az összepattintható műanyag formák egyik felét jó kétharmadig megtöltik temperált csokival, majd egy sokkarú gépre szerelik fel a csokival töltött formákat, a gép pedig folyamatosan forgatja ezeket. Így a csoki szép egyenletesen szétterül a formákban, mire megszilárdul.

Íme a kölni masina

Aztán a prágai csokimúzeum shopjában nyáron (jó kis nyaram volt, ugye? :)) szert tettem egy műanyag maciformára, amiben üreges macit lehet gyártani. A nyári melegben aztán a mackóforma nem is került elő. A hétvégén viszont Mannheimben egy hobbiboltban jártam, ahol ugyanolyan műanyag formákat lehetett venni, mint a prágai mackó: volt szív, csillag és gömbök több méretben. Árban olyan másfél-két euró körül volt egy darab, tehát nem vészes. (Arra most ne térjünk ki, hogy a prágai csokimúzeumban, ahol valószínűleg szintén hobbiboltból szerezték a formákat, mennyit húztak le a mackóért ehhez képest... ) Érdemes tehát hasonló műanyag formákat hobbiboltokban (pl. Kreatív Hobby több helyen) keresni, de biztos, hogy cukrásznagykereknél (pl. Food-Pack Kft., Goodwill Kft.) is kaphatunk ilyet, csak húzósabb áron.


Itt láthatók a hobbiboltban vett formák is

Most két változatban készítettem üreges csokifigurát: kétszínűt (maci) és ízesített-pettyezett fehér csokisat (szív & csillag). Nagyon jó leírás olvasható még az üreges figurák készítéséről Farkas Vilmos blogjában.

Liofilizált áfonyával pettyezett fehércsoki-figurák



Hozzávalók két, kb. 5 centis formához:
- 10 dkg fehér csokoládé
- kb. 10 gramm liofilizált áfonya (ezt az Ázsia Bt.-ből vettem, de pl. liofilizált epret, málnát is használhatunk, vagy vaníliaszemeket, mákot stb.)



A tiszta formákat érdemes használat előtt egy vattával áttörölni, hogy ne maradjon folt a csokiban. Fontos még, hogy a temperált csokit előmelegített formába kell önteni, hogy ne hűljön le túl gyorsan, ezért én egyszerűen a konyhai fűtőtestre pakoltam a formáimat félbeszedve, mielőtt a csokival kezdtem foglalkozni. Lehet hajszárítóval is előmelegíteni közvetlenül a csoki beleöntése előtt.
A formák előkészítve, irány a csoki. A liofilizált áfonyát aprítógépben összezúzom, majd a kockákra tört fehér csokira szitálom.



A csokit megolvasztom, közben belekeverem az átszitált liofilizált áfonyát (azt hittem, lila lesz, de olyan pettyes maradt, sebaj, így is tetszett :)) A csokit végül porított kakaóvajjal temperálom. Ezután a két forma egy-egy felét jó kétharmadig megtöltöm a temperált csokival.


A formák csokival feltöltve, a csoki szétterítése előtt

Majd gyorsan rápattintom a formák másik felét, és úgy csinálok, mint a gép a csokimúzeumban Kölnben: a kezemben fogva szép lassan ide-oda forgatom a csokival megtöltött formákat, hogy egyenletesen terüljön a csoki. 



Mivel a fehér csoki lassabban dermed, mint az ét, olyan 10 percet sétálgattam a formákat forgatva. Végül hűtőbe tettem a formákat, de pár percenként még negyed órán keresztül megfordítottam, biztos ami biztos.
Akkor érdemes elkezdeni kiszedni a formából a figurát, amikor már látjuk, hogy a csoki kezdi elengedni a formát, levegő kerül a csoki és a forma közé, ahogy a temperált csoki összezsugorodik. Ez szebben látszik étcsokinál. Fehér csokinál érdemes egy órát a hűtőben hagyni a figurát, étnél jó félóra is elég. Óvatosan szét kell húzni a forma két felét (egy éles kés pengéjével vagy a körmünkkel segíthetünk ezen), majd könnyen le lehet emelni az egyik félt, utána a csokit szépen ki lehet emelni a forma másik feléből.



Tipp: Ha tartunk attól, hogy nem tudjuk a formából a figurát épségben kiszedni, akkor az első kísérletnél töltsük majdnem tele csokival a fél formát: így ugyan vastagabb lesz a csokiréteg, de stabilabb is.


Méretarány :) (Itt a csoki még a formákban)


Kétszínű üreges csokifigura




Hozzávalók a kb. 10 centi magas formához:
- 10 dkg étcsokoládé (tejcsoki is lehet)
- 2-3 dkg fehér csokoládé (színes csoki is lehet)

+ szükség van még egy iskolai ecsetre

Először a mintákat (itt: a maci talpa, szeme, orra) készítjük el. A formát vattával áttörlöm, majd a konyhai fűtőtestre teszem melegedni (lehet közvetlenül csokizás előtt hajszárítóval is melegíteni). A fehér csokit megolvasztom és temperálom, majd az ecset segítségével kifestem a maci orrát, szemét és talpait. Hagyom, hogy a temperált csoki megdermedjen.



Ezután megolvasztom és temperálom az étcsokit, majd a forma egyik felét jó kétharmadig megtöltöm vele. Gyorsan visszapattintom a másik felét, majd ugyanúgy járok el, mint ahogy fent leírtam: a kezemben körbe-körbe forgatom a formát kb. 5 percig (az étcsoki gyorsabban szilárdul), majd hűtő, ott is párszor megfordítom néhány percenként, és ha látom, hogy a csoki elvált a formától, óvatosan kiszedem a macit.

A forma közepénél egy folton még tapad a csoki a műanyaghoz, a többi részen már nem


Tipp: Ugyanígy készíthetünk mintákat (csíkok, virágok, pöttyök, bármi) más formákba is, akár színes csokikkal.

És Mikulásra a mackóhoz hasonlóan készíthetünk üreges csokimikulást is.


Így néz ki folyamatában a készülő csokimikulás:


Valentin-napra készíthetünk üreges csokiszívet: a fehér csokoládét színezhetjük porrá őrölt liofilizált eperrel vagy málnával, hogy szép rózsaszínű szív legyen az eredmény.


Húsvétra mintás csokitojásokat készíthetünk ezzel a módszerrel. A színezési-díszítési és ízesítési lehetőségekről itt olvashattok bővebben.



Készíthetünk ugyanezzel a módszerrel üreges csokinyuszit is. A képen látható változatnál a nyuszi egyes részeit temperált étcsokoládéval festettem ki, majd a formát füstölt Maldon sópehellyel ízesített, temperált karamellizált fehér csokoládéval öntöttem ki. Ehhez a formához kb. 70 g karamellizált fehér csokoládéra volt szükség. Az üreges műanyag nyusziformát a Rayher Kreatív Centrumban találtam.



Nyuszik egymás között :) Papír nyuszi-állvány (trüffelnek vagy cupcake-nek) az Oltári Bazárból.


***

És akkor MEGLEPETÉS! Mivel úgy gondoltam, hogy Ti is örülnétek ilyen formáknak, villámjátékot hirdetek a blogon! Semmi más feltétel nincs, csak írjon ide egy kommentet az, aki szeretne játszani! Egy csillag és egy szív alakú formát fogok kisorsolni január 16-án hétfőn. A játék tehát január 15-én, vasárnap éjfélkor ér véget. Csokifigura-öntésre fel!