A következő címkéjű bejegyzések mutatása: parmezán. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: parmezán. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. március 13.

Gombás tartiflette

Életem első tartiflette-jét Annecyben ettem pár éve, mikor a Mont Blanc volt a nyaralásunk célja. Amúgy klasszikus téli étel, Franciaország Savoie régiójából származik és krumpli, hagyma, füstölt, húsos szalonna és Reblochon sajt a fő hozzávalói, amiből egy ízletes, gazdag "comfort food" keletkezik a sütőben. Készítettem már korábban is, de most – mivel volt itthon felhasználásra váró barna csiperke, azt is tettem bele és mondhatom, nem rontott rajta, sőt!

Hozzávalók 4, igen laktató adaghoz:
1 kg krumpli
diónyi vaj
200 g füstölt, húsos szalonna (vagy kockákra vágott füstölt bacon)
2 fej vöröshagyma, hámozva és kockára vágva
2 gerezd fokhagyma,
200 g barna csiperke, apró kockákra vágva
150 ml száraz fehérbor
500 g Reblochon sajt (ha nem jutunk hozzá, jó érett, zsíros camembert, vagy brie sajttal helyettesíthető)
só, frissen őrölt bors
30 g frissen reszelt kemény sajt (pld. parmezán)

 A krumplit lobogó, sós vízben puhára főzöm, de azért ne essen szét, legyen még tartása. Leszűröm, meghámozom, nem túl vastagra felszeletelem és félreteszem.Serpenyőben minimális vajon megpirítom a füstölt szalonnát, majd hozzáadom a közepesen finomra aprított hagymát is, amit üvegesre dinsztelek. Hozzáadom a zúzott fokhagymát, majd 1 perc múlva az apróra kockázott csiperkét. Sózom, borsozom és kevergetve összesütöm a hagymával és szalonnával.Egy kivajazott sütőedénybe teszem a szeletelt krumpli egyharmadát, a hagymás-szalonnás-gombás ragu felét, és a reblonchon sajtkorongot vízszintesen félbevágva, vágott felével lefelé, a rajtahagyott kéreggel együtt. Következik még egy réteg krumpli, szalonnás-gombás ragu és sajt. A tetején elosztom a maradék krumplit, ráöntöm a bort, picit borsozom, majd megszórom érett keménysajttal, frissen reszelve (én parmezánt használtam). 
200 Celsius-fokos előmelegített sütőben 20-25 percig sütöm, amíg az olvadt sajt bugyogni kezd és a teteje picit megpirul.  Savanyú uborkával tálalom.

A csiperke gombáért köszönet a CHEF gombának!

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz

2021. szeptember 21.

Spenótos ricottával töltött portobello

 

Nagyon szeretem a portobello gombát. Grillezve, töltve, szeletelve, bárhogyan. Készült már jó néhány változat belőle, ezúttal spenóttal és ricottával töltöttem, és milyen jól tettem
J


Hozzávalók 4 adaghoz:
8 db portobello gomba
1 evőkanál olívaolaj
1 kis fej vöröshagyma, aprítva
2 gerezd fokhagyma, reszelve
20 dkg ricotta
10 dkg fagyasztott spenót
5 dkg frissen reszelt parmezán, vagy grana padano sajt
1 tojás
só és frissen őrölt bors, ízlés szerint
kis darab vaj (a sütőtál kikenéséhez) 
250 g mozzarella sajt

A fagysztott spenótot egy szűrőben hagyom felengedni, majd ki is nyomkodom a levét.

Egy serpenyőben az olívaolajon megdinsztelem az apróra vágott vöröshagymát. Ha már üveges, hozzáadom a fokhagymát is, majd egy perc múlva hozzákeverem a spenótot. Sózom, borsozom, kevergetve párolom, pár perc után leveszem a tűzhelyről és hagyom langyosra hűlni, majd belekeverem a ricottát, a tojást, reszelt parmezánt, és megtöltöm a száruktól megszabadított gombafejeket.
A mozzarellát fél cm vastagra szeletelem.
Kivajazott sütőtálba teszem a megtöltött gombafejeket és mindegyikre teszek egy szelet mozzarellát, majd 180 fokra előmelegített sütőben kb 20 perc alatt készre sütöm.
Salátával tálalom.

 A gombáért köszönet a CHEF gombának!

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz

2021. június 7.

Fűszeres morzsás karaj

Még Pünkösd vasárnap került a tányérunkra ez az egyszerű, mégis különleges fogás.

Hozzávalók 4 adaghoz:
800 g csont nélküli karaj
2 evőkanál mustár
1 csésze panko morzsa*
1 ág friss rozmaring
1 gerezd fokhagyma
1 dl olívaolaj
2-3 evőkanál őrölt pisztácia
50 g reszelt parmezán
só, és frissen őrölt bors

Elkészítem a fűszeres morzsát: a rozmaring leveleket lehúzom a száráról és felaprítom. Az aprított rozmaringot belekeverem a panko morzsába az őrölt pisztáciával és parmezánnal együtt. Belereszelem a fokhagymát, borsozom, majd annyi olívaolajat adok hozzá, hogy a morzsa nedves homok állagú legyen.
A karajt lehártyázom, sózom, borsozom és kevés olívaolajon minden oldalát körbepirítom. Bekenem mustárral és bevonom a fűszeres morzsával, majd 180 fokra előmelegített sütőben addig sütöm, míg a maghőmérséklete el nem éri a 72 fokot (az igazán szaftos végeredmény érdekében ezt érdemes húshőmérővel mérni). Kiveszem a sütőből, letakarva pihentetem 10 percet, majd ujjnyi vastagra szeletelem. Parmezános krumplipürével és sült karfiollal tálalom.

Igazán jól illik hozzá egy pohár Törley Chardonnay Brut palackos erjesztésű pezsgő.

 *A panko morzsa a japánok szilánkos kenyérmorzsája, állaga és sütési tulajdonsága eltér a nálunk megszokott panírmorzsáétól. Sokkal ropogósabb lesz a „bunda” és nem szívja meg magát zsiradékkal sülés közben. Kapható készen, de házilag is könnyedén elkészíthető, ha van egy késes aprítónk és pár szelet szikkadt fehér kenyerünk: a kenyér szeleteket megszabadítjuk a héjától, késes robotgéppel felaprítjuk és tálcán megszárítjuk az így keletkezett panírmorzsát.

2021. április 19.

Parmezános édeskömény chips

 


Volt 2 gumó édesköményem, parmezános chips lett belőle. Annak, aki szereti az édeskömény ízét érdemes nagyobb mennyiséget készíteni egyszerre, mert nagyon eteti magát…

 Hozzávalók:
2 édeskömény gumó
2 evőkanál olívaolaj
3-4 evőkanál reszelt parmezán sajt
só és frissen őrölt bors

Az édesköményt megtisztítom, a zöldjét félreteszem (díszítésre), a gumókat vékonyra gyalulom és egy rétegben sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatom. Megspriccelem olívaolajjal, megszórom finomra reszelt parmezánnal, átkeverem, és újra megszórom parmezánnal, hogy az olívaolaj és parmezán bevonja a szeletek mindkét oldalát. Betolom a 175 Celsius-fokra előmelegített sütőbe 25-30 percre, míg a szeletek ropogósra sülnek és a szélük kezd pirulni. Kiveszem, megszórom sóval, tekerek rájuk frissen őrölt borsot és a félretett édeskömény zöldjével díszítve tálalom. Magában is isteni, de köretnek sem utolsó, egy szelet sült hal mellé.

2019. november 24.

Póréhagymás, sült pulykás tészta


…avagy a maradék pulykasült új élete. Történt, hogy kissé túlméreteztem az adagot és maradt két darab sült pulykamedalion, ami melegítve már nem az igazi, kicsit száraz, nem akartam másnap csak úgy asztalra tenni, ezért kitaláltam, hogy egy tésztaételben teljesül majd ki, amit a sütőben fogok befejezni           .

Hozzávalók 2 adaghoz:
2 db sült pulykamedalion
25 dkg száraztészta (nálam teljes kiőrlésű rigatoni)
1 póréhagyma
1 evőkanál olívaolaj
fél dl száraz fehérbor
2 dl tejszín
10 dkg jól olvadó sajt, finomra reszelve
10-12 dkg füstölt mozzarella, durvára reszelve (a tetejére)
2 evőkanál parmezán, vagy grana padano, frissen reszelve
só és frissen őrölt bors

Egy nagy fazék alaposan megsózott vizet felteszek főni a tésztának, és ha már lobogva forr, a csomagoláson jelzett ideig főzöm benne a tésztát, vigyázva, nehogy túlfőzzem (akkor jó, ha még harapható, azaz al dente).
Közben elkészítem a ragut: a felszeletelt póréhagymát üvegesre dinsztelem egy evőkanál olívaolajon, majd belekeverem az apró falatkákra feldarabolt maradék sült húst és tekerek rá némi borsot. Ráöntöm a bort, majd ha majdnem elforrt, felöntöm a tejszínnel. Ha már forr, belekeverem a finomra reszelt jól olvadó sajtot, egy evőkanálnyi reszelt parmezánt, és kevergetve, pár perc alatt összefőzöm.
Ha megfőtt a tésztám, leszűröm és egy kevéssel a főzővizéből belekeverem a hagymás-húsos raguba, majd az egészet belesimítom egy sütőtálba. Megszórom a tetejét a durvára reszelt füstölt sajttal, meg egy kanálnyi finomra reszelt parmezánnal, majd betolom a 180 Celsius-fokra előmelegített sütőbe, ahol addig sütöm, míg a sajt a tetején kezd szépen pirulni (ez kb. 18-20 perc). Kiveszem a sütőből és azonnal tálalom.


A bejegyzést a Magyar Pulykaszövetség és a Magyar Baromfi Terméktanács szponzorálta, köszönet érte.





Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz. 

2019. november 1.

Baconos, fűszeres túrós cukkini tekercsek



Árválkodott a hűtőben egy fél csomag tehéntúró, annak a maradéka, amiből ÉP túrós tésztát csinált magának, jobbnak láttam mihamarabb elhasználni, mert rendszerint ottmarad, aztán kerül elé valami, és amikor rátalálok, már nem partiképes...  Épp volt itthon cukkini is, bacon meg nagyjából mindig van, hát összedobtam ezt a tekercset. Készítettem korábban már hasonlót, húsos változatban, az is isteni finom volt, de ez a túrós töltelékes mindent vitt, még megrögzött húsevőknél, és „haggyámán, utálom a cukkinit” pasiknál is! Jó, na.

Hozzávalók 3-4 adaghoz:
2 saláta cukkini
20 dkg tehéntúró
10 dkg füstölt, szeletelt húsos szalonna (bacon)
1-2 gerezd fokhagyma, reszelve
kiskanálnyi magos mustár
teáskanálnyi morzsolt oregánó
20 g frissen reszelt parmezán
pici olívaolaj
só, frissen őrölt bors, ízlés szerint
a tálaláshoz kevés frissen reszelt parmezán és friss oregánó

A cukkinit megmosom és uborkagyaluval hosszában vékonyan felszeletelem. A szeleteket megsózom és egymás mellé sorakoztatom egy tálcára. Ameddig a sótól picit puhulnak – hogy könnyebb legyen őket feltekerni – elkészítem a tölteléket: egy keverőtálban összedolgozom a túrót pici sóval, borssal, oregánóval, a reszelt fokhagymával, meg a magos mustárral (utóbbi akár el is hagyható). Minden szelet cukkinire kenek egy vékony réteget a túros masszából, fektetek rá egy szelet bacont, feltekerem, majd kevés  olívaolajjal kikent sütőtálba sorakoztatom a tekercseket egymás mellé. Ha megtelt a tál, meglocsolom pár csepp olívaolajjal és 180 Celsius-fokra előmelegített sütőben addig sütöm, míg picit megpirulnak (azaz kb. 25-30 percig). A sütőből kivéve - ha el nem felejtem - szórok rá kevés parmezánt, megszórom friss oregánóval és azonnal tálalom, de minden egyéb fakszni nélkül is brutálisan eteti magát.

2019. szeptember 16.

Baconos-kakukkfüves sült gomba sajtmártással


A sült gomba az egyik kedvencem. Bébi csiperkéből mindegyik falat kis ízorgia, ezzel az ínycsiklandó parmezános sajtmártással elkészítve lehet laktató főétel egymagában, netán főtt tésztára halmozva (pld. tagliatellével), de körete is lehet egy szelet natúr sültnek. Nem egy kalóriamentes fogás, de valamit valamiért.

Hozzávalók 4 adaghoz:
fél kg bébi csiperke gomba
fél kg bébi barna csiperke gomba
1 ek olívaolaj és/vagy 50 g vaj
100 g füstölt bacon szalonna
1 dl száraz rozé bor
3-4 gerezd fokhagyma
frissen őrölt bors, ízlés szerint
4-5 ág friss kakukkfű
2 dl tejszín
100 g mascarpone
100 g jól olvadó reszelt sajt
50 g frissen reszelt parmezán

A bacont nagyon apróra vágom és egy akkora edényben, amibe majd a gomba is kényelmesen elfér, pörcösre sütöm a zsiradékon. Kiveszem az edényből és félreteszem. A visszamaradt zsiradékon, erős lángon, kevergetve megsütöm a gombát. A cél, hogy süljön, ne párolódjon, akkor lesz igazán jó íze, ha aranybarnára sülnek a gombafejek. Előbb-utóbb levet eresztenek, azt hagyom elfőni, még pirítom pár percig, majd ráöntöm a bort és hagyom, hogy felére redukálódjon. Borsozom, hozzáadom a kakukkfű leveleit és a zúzott fokhagymát, majd ráöntöm a tejszínt és belekeverem a mascarponét. Belekeverem a reszelt sajtot és parmezánt majd hagyom 2-3 percig bugyogva főni, közben a sajt elolvad és mártássá sűrűsödik a szaft, gyengéden körülölelve a sült gombákat.
Rászórom és belekeverem a sült bacon pörcöket, megszórom még pici friss kakukkfűvel és kész, lehet enni!

A gombáért köszönet a CHEFgombának!

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz

2019. május 20.

Gombás-lencsés muszaka



Ezt a húsmentes muszakát napra pontosan 12 évvel azután készítettem, hogy elkezdtem írni a blogot, amin épp egy muszaka volt az első receptbejegyzés. Van, ami azóta sem változott (most is diétázok), de sok minden megváltozott azon kívül is, hogy 12 évvel öregebb, tapasztaltabb lettem. Sokkal kevesebb húst eszünk, így ebbe a mostani változatba sem került belőle, de ízre így is hozza az ellenállhatatlan muszaka formát! A sült padlizsán szeletek paradicsomos –gombás lencseraguval vannak rétegezve, a tetejére pedig némi füstölt mozzarella olvadt sütés közben, tálaláskor pedig a jó érett, Szicíliából hozott caciocavallo sajtból reszeltem egy keveset. Ha innék alkoholt, egy pohár száraz vörösre szavaztam volna a muszakám mellé.

Hozzávalók 4 adaghoz:
2-3 db nagyobb padlizsán
2 közepes fej vöröshagyma, apróra vágva
100 g lencse
250 g bébi barna csiperke
4 gerezd fokhagyma, reszelve
kevés olivaolaj
1 ek morzsolt oregánó
1 kk őrölt fahéj (nem tévedés!)
1doboz passzírozott paradicsom (500 g-os passata di pomodoro)
1 kk cukor
só, frissen őrölt bors
1 kk őrölt római kömény
10 dkg füstölt mozzarella sajt
3 dkg kemény sajt (parmezán, vagy caciocavallo)

Azzal kezdem, hogy előző este megmosok és beáztatok 100 g közönséges lencsét.
Másnap bemelegítem a sütőt 200 fokra, megmosom, megtörölgetem a padlizsánokat és felszeletelem őket 1 centi vastagra. Ráteszem a szeleteket egy sütőpapírral kibélelt sütőlemezre, egy kenőecset segítségével megkenegetem őket kevés olívaolajjal, borsozom, majd mennek a sütőbe kb. 10-15 percre, ezalatt szép barnára sülnek.
Amíg sül a padlizsán, egy serpenyőben megpárolok 2 közepes fej apróra vágott vöröshagymát egy evőkanál olívaolajon. Ha már üveges, ráreszelem a fokhagymát, elkeverem, majd ha megéreztem az illatát (kb 1 perc) hozzáadom a felszeletelt barna csiperkét, és addig sütöm, míg elfő az összes leve. Hozzáadom a leszűrt lencsét, megfűszerezem sóval, borssal, római köménnyel, morzsolt oregánóval és őrölt fahéjjal, ráöntöm a passzírozott paradicsomot, rászórom a cukrot, összekeverem, lefedem és takaréklángon, néha megkeverve párolom, míg a lencse is megpuhul.
Következik az összeállítás: egy magas falu sütőedénybe, vagy tepsibe, amit vékonyan kikenek olívaolajjal teszek egy vékony réteget a paradicsomos-gombás lencseraguból, erre rakok egy sor padlizsán szeletet úgy, hogy mindenhová jusson. Következik egy újabb réteg ragu, majd egy újabb réteg padlizsán szelet, mindaddig, míg a hozzávalók el nem fogynak (a felső réteg padlizsán legyen). Ráreszelem a füstölt mozzarella sajtot és mehet a sütőbe, 180-200 fokra, úgy fél órára, vagy ameddig a sajt szépen megpirul, majd tálaláskor reszelek rá még egy kevés kemény sajtot és azonnal tálalom.

A gombát az AMIGO a mi gombánk biztosította, köszönet érte.


Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2019. április 4.

Tökmagos-napraforgós medvehagyma pesto


A napokban vettem egy jó adag medvehagymát, egy részéből ez a pesto készült. Kíváncsi voltam, milyen lesz tökmaggal, meg napraforgó maggal… Jelentem, isteni, így nem is igazán érdemes fenyőmagra áldozni... Parmezán helyett most egy olyan pecorino jellegű sajt került bele, amit másfél éve hoztunk Szicíliából, és ami már akkor is 9 hónapos érlelésű volt, azóta kb 1 évig még tömbben érett nálam, majd feldaraboltam, vákuumfóliába téve levákuumoztam és azóta is köszöni, jól van. Az íze isteni, pont illik ebbe a pestóba. Ha vegán változatot készítek, sajt helyett 3 evőkanálnyi inaktív sörélesztő pelyhet teszek bele.

Hozzávalók kb 4-4,5 dl pesto-hoz:
200 g medvehagyma
30 deka parmezán, vagy pecorino sajt (jó érett, erős ízű), vegán változathoz 3 evőkanálnyi élesztő pehely
10 deka hántolt tökmag
20 deka hántolt napraforgó mag
1 dl tökmagolaj
2 dl olívaolaj + az üvegek lezárásakor
1 citrom leve
só, ízlés szerint

Hántolt tökmagot és napraforgómagot csakis a kedvenc magosboltomban veszek, ott úgy pörög az árú, hogy nincs esélyem úgy járni, mint a zacskós boltival, ahol többször belefutottam már avas magvakba, annak ellenére, hogy szav. időn belül voltak…
A hántolt, natúr magokat száraz serpenyőben, pár perc alatt megpirítom, hagyom hűlni, közben a finomra reszelem a sajtot. A medvehagymát megmosom, salátacentrifugában szárazra pörgetem, aztán a többi hozzávalóval mindent összeturmixolok. Steril csatos üvegbe szedem, 2-3 mm vastag olívaolaj réteget öntök a tetejére, lezárom és hűtőszekrényben tárolom felhasználásig.
Főtt tésztával (pld. fusili-vel) komplett, laktató ebéd.

Köszönöm Eszternek az ötletet!

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz, mostanában ott aktívabb vagyok.

2019. március 22.

Portobello alla parmigiana



Az egyik kedvenc szicíliai fogásomat a melanzane alla parmigiana-t most az AMIGO portobello gombájával készítettem és állítom, hogy finomabb, mint az eredeti recept alapján készült változat.

Hozzávalók 4 adaghoz:
8 db portobello gomba
1 közepes méretű padlizsán
2 evőkanál olívaolaj
1 kis csokor friss bazsalikom
200 g mozzarella
3 evőkanál frissen reszelt parmezán
3 evőkanál panko morzsa (vagy friss kenyérmorzsa)
só és frissen őrölt bors

A padlizsánt megmosom, a végeit levágom. Éles késsel ujjnyi vastagra szeletelem és besózom, majd 10 perc elteltével konyhai törlőpapírral alaposan leitatom a nedvességet. Egy serpenyőben  2 evőkanál olívaolajat forrósítok és aranysárgára sütöm a padlizsán szeletek mindkét oldalát.

Lereszelem a parmezánt, összekeverem a panko morzsával (vagy friss, házi kenyérmorzsával) és felszeletelek 2 golyó mozzarellát. A paradicsomszószt egy sütőtálba öntöm (akkorát választok, amibe majd elférnek a gombák egymás mellett).
A portobello gombák tönkjét kiszedem és a gombákat – kalapjukkal lefelé – a paradicsomszószra ültetem, sózom, borsozom és kanalazok mindegyikre egy-egy evőkanálnyit a paradicsomszószból. Mindegyik gombára fektetek egy-egy szelet mozzarellát, 1-2 levél bazsalikomot és egy egy-egy szelet sült padlizsánt. Erre is kanalazok a paradicsomszószból, majd megszórom a morzsás parmezánnal és 180°C fokos sütőbe tolom 25-30 percre. Bazsalikommal díszítve tálalom.

A gombáért köszönet a Bio-Fungi Kft-nek. Több, mint 100 gombás receptet találsz az oldalunkon, ITT.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2019. március 16.

Laskagomba Rockefeller-módra



Ez a remek fogás lehet meleg előétel, sült mellé köret, vagy könnyű vacsora, egy pohár borral.
A laskagomba másik neve az osztriga gomba, és ha már osztriga, adta magát, hogy Rockefeller-módra* készítsem. Bitang finom, az eddigi legjobb laskagomba ételem!

Hozzávalók 4 főre:
fél kiló laska (osztriga) gomba
10 dkg friss bébispenót
2 evőkanál olívaolaj
2 gerezd fokhagyma
3 kis mogyoróhagyma
pár csepp tabasco szósz
3 vékony szelet bacon
2 ek frissen reszelt parmezán sajt + a tálaláshoz
pár szál petrezselyemzöld, aprítva
1 marék Panko morzsa, vagy friss házi kenyérmorzsa
tengeri só és frissen őrölt bors, ízlés szerint

A sütőt előmelegítem 220 fokra.
A gombák tönkjét levágom, a gombákat pedig egy sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatom, lemezes oldalukkal felfelé. Sózom, borsozom, megspriccelem kevés olívaolajjal és betolom 6-7 percre a sütőbe.
Közben elkészítem a tölteléket: kevés olívaolajon megpirítom az apróra felkockázott bacont, majd hozzáadom az aprított mogyoróhagymát, rádobom a reszelt fokhagymát, majd a spenótot. Sózom, borsozom, és addig kevergetem, míg épp csak összeesik a spenót (3-4 perc). Ízesítem tabasco szósszal és fél perc múlva leveszem a tűzről, majd hozzákeverem a panko morzsát, a parmezánt és az aprított petrezselymet.
Az elősütött gombák tetejére halmozom a spenótos-morzsás keveréket, betolom a forró sütőbe és 220 fokon addig sütöm, amíg a morzsa aranybarna lesz. Tálaláskor megszórom még egy kevés parmezánnal és apró, friss bazsalikom levelekkel díszítem.

*Az osztrigaRockefeller az egyik legdekadensebb luxusétel, aminek receptjét az USA legrégebbi, ma is üzemelő családi éttermében, a New Orleans-i Antoine-ban alkotta meg 1899-ben az étterem alapító fia, Jules Alciatore, a leggazdagabb amerikai, John D. Rockefeller tiszteletére.

A gombáért köszönet a Bio-Fungi Kft-nek. Több, mint 100 gombás receptet találsz az oldalunkon, ITT.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz, mostanában ott vagyok aktívabb .

2018. október 31.

Cukkini parmigiana


A szicíliai mellanzane alla parmigiana klasszikusan padlizsánnal, parmezánnal és paradicsomszósszal készül, ám ebben a fogásban a padlizsánt cukkinire cseréltem és jóval kevesebb paradicsomszószt használtam, de nem sajnáltam belőle a mozzarellát, így egy hedonista majdnem parmigiana lett a végeredmény. Érdemes kipróbálni!

Hozzávalók 2 adaghoz:
1 közepes méretű cukkini, (kb fél centisre) szeletelve
2 evőkanál olívaolaj
2 dl (házi) fűszeres paradicsomszósz
2 gerezd zúzott fokhagyma
1 kiskanál szárított oregánó
1 kiskanál balzsamecet
1 csipet szárított chili pehely (opcionális)
só és frissen őrölt fekete bors
2 evőkanál finomra reszelt parmezán sajt
2 golyó mozzarella, vagy 2 csomag mini mozzarella
friss bazsalikom levelek a tálaláshoz

Egy serpenyőben az olívaolajon aranybarnára sütöm a cukkini szeletek mindkét oldalát.
A paradicsomszószban elkeverem az oregánót, zúzott fokhagymát, balzsamecetet, chilipelyhet, sót és fekete borsot, majd kanalazok belőle egy sütőtál aljába. Rakok rá egy sor cukkini szeletet, és megszórom parmezánnal. Következik egy sor mozzarella szeletelve (vagy mini mozzarella golyók elfelezve), majd újabb adag paradicsomszósz, cukkini és sajt következik, ameddig el nem fogynak a hozzávalók. A tetejét jól megpakolom mozzarellával és betolom 25-30 percre a 190 ° C-ra előmelegített sütőbe, amíg a sajt a tetején kezd pirulni. Friss bazsalikomleveleket szórok a tetejére és azonnal tálalom. Langyosan is isteni!

A bejegyzést a Szarvasi Mozzarella Kft szponzorálta, köszönet érte.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz, mostanában ott sokkal aktívabb vagyok.

2018. szeptember 27.

Ricottás cukkini ravioli


Gyakran eszünk cukkini spagettit (amit friss, zsenge cukkiniból készítek zöldségspirálozóval), ideje volt a cukkinit másképp is bevetni tészta helyett. Most fűszeres ricotta krémet csomagoltam leheletvékony cukkini szeletekbe, olyanok lettek kis csomagocskáim, mint a raviolik. Házi paradicsomszósz ágyon, olívaolajjal meglocsolva, egyszemélyes tálkákban sütöttem össze néhány szem koktélparadicsommal, a jó kis szaftot friss kenyérrel tunkoltuk ki. Soha rosszabb vacsorát!

Hozzávalók 4 adaghoz:
3 zsenge, saláta cukkini
1 evőkanál olívaolaj
2 gerezd fokhagyma, zúzva
250 g ricotta
kis csokor friss bazsalikom
pár szem koktélparadicsom
10 g  frissen reszelt parmezán

Zöldséghámozóval, vagy mandolinnal (nem a hangszer, a konyhai szeletelő J ) a cukkínikből vékony szeleteket vágok. Konyhai papírtörlőre sorakoztatom őket és lazán megsózom (ettől rugalmasak és hajlékonyak lesznek), majd békén hagyom, míg elkészítem a fűszeres ricotta krémet. A ricottához keverem a reszelt füstölt mozzarellát, a zúzott fokhagymát és az apróra vágott bazsalikomot, enyhén sózom, borsozom.
A cukkini szeletekről leitatom a nedvességet és kettesével egymásra keresztbe helyezem, majd mindegyik kereszt közepébe teszek 1 kanál fűszeres ricotta keveréket. Behajtom a csíkok végeit a ricottakeverék fölé, hogy kis "raviolikat" kapjak. Az egyszemélyes sütőtálkáim aljába teszek 2-3 kanál házi paradicsomszószt, erre fektetem a cukkini raviolikat, köréjük teszem az apró koktélparadicsom szemeket, meg a maradék cukkinit felszeletelve. Meglocsolom pár csepp olívaolajjal, megszórom frissen reszelt parmezánnal, tekerek rá pici borsot és betolom a 220 ° C-ra előmelegített sütőbe úgy 20 percre. 
Tálalás előtt körülbelül 5 percig hűlni hagyom, közben megszórom friss zöldfűszerrel (aprított bazsalikom,, kakukkfű, vagy petrezselyem)

Innen az ötlet.


A bejegyzést a Szarvasi Mozzarella Kft szponzorálta, köszönet érte.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz, mostanában ott sokkal aktívabb vagyok.

2018. augusztus 28.

Zsályás-ricottás sült karfiolkrém



Nagy rajongója vagyok a sült karfiolnak és a karfiolkrémnek is, így nagyon megörültem, mikor rátaláltam erre a kenyérre kenhető sült karfiolkrémre. A zsálya is nagy kedvenc, de az már csak ráadás!

Hozzávalók:
1 közepes méretű karfiol, rózsáira szedve
2 evőkanál olívaolaj
2 gerezd fokhagyma
250 g ricotta
2-3 evőkanál frissen reszelt parmezán
5 db friss zsályalevél
só és frissen őrölt bors
1-2 evőkanál tejföl (szükség esetén)

A rózsáira szedett karfiolt sütőpapíros tepsire teszem, sózom, borsozom és meglocsolom az olívaolajjal, majd jól átforgatom, hogy mindenhol érje az olaj és a fűszer. 180 fokra előmelegített sütőben 30-35 perc alatt aranybarnára sütöm, majd késes robotgépben pürésítem. Hozzáadom a ricottát, reszelt fokhagymát, parmezánt és aprított zsályát és krémesre keverem. Ha túl sűrű lenne, 1-2 evőkanál tejföllel lazítok az állagán. 
Friss kenyérre, vagy pirítósra kenve tálalom, a maradékot csatos üvegbe szedem és hűtőben tárolom.

A bejegyzést a Szarvasi Mozzarella Kft szponzorálta, köszönet érte.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz, mostanában ott sokkal aktívabb vagyok.


2018. március 7.

Sült gombás tészta mascarpone szósszal



Újabb „lássuk, mi van a hűtőben” akció eredménye, max. fél óra alatt tálalható. Laktató ebédje volt annak, aki egész délelőtt fát vágott.

Hozzávalók 2 adaghoz:
1 csomag (250 g) friss, ricottás tortellini
250 g apró szemű barna csiperke gomba
1 evőkanál olívaolaj
kis csokor friss kakukkfű
2 dl tejszín (NEM főzőtejszín!)
2-3 evőkanál szarvasi mascarpone
2 evőkanálnyi frissen reszelt parmezán sajt
só, frissen őrölt bors


A tésztát sós, lobogva forró vízben, a csomagoláson feltüntetett főzési időnél 1 perccel rövidebb ideig főzöm. Közben a gombákat megtisztítom és mérettől függően felezem-negyedelem, majd forró serpenyőben, egy evőkanál olívaolajon megsütöm, közben borsozom, enyhén sózom. Egy nagyobb serpenyőben, amibe majd belefér a tészta és a gomba is, felforralom a tejszínt, majd lassú tűzön kevergetve beleolvasztom a mascarponét, majd a parmezánt is és ha már szósz sűrűségű, belekeverem a kifőtt tésztát és a sült gombát. Összeforralom, és megszórom a szárukról leszedett kakukkfű levélkékkel. Tekerek még rá kevés borsot és azonnal tálalom. 

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz, mostanában ott sokkal aktívabb vagyok.

2018. február 18.

Padlizsános lasagne


„Lássuk, mi van itthon” helyzet szülte ebéd volt. Soha rosszabbat!
Az a jó benne, hogy akár télen is el lehet követni, mert padlizsánt már bármikor kapni.

Hozzávalók 2-3 adaghoz:
2 db közepes méretű padlizsán
4-5 dl házi paradicsomszósz, vagy ennek hiányában egy konzerv hámozott paradicsom, pár gerezd fokhagyma, 1 fej hagyma, késhegynyi cukor és kis csokor friss, vagy 1 ek szárított bazsalikom
fél csomag lasagne tészta (friss, vagy szárított)
20 dkg szarvasi mozzarella (lében) (van light, és laktózmentes változat is!)
20 dkg szeletelt szarvasi füstölt mozzarella
10 dkg reszelt parmezán
olívaolaj

Ha nincs kéznél házi paradicsomszósz, főzök egyet konzerv hámozott paradicsomból: kevés olívaolajon finomra vágott hagymát és fokhagymát dinsztelek, majd hozzáadom a hámozott paradicsom konzervet. Sózom, késhegynyi cukorral édesítem. A paradicsomokat szétnyomkodom, apróra tépdesett friss bazsalikomot, vagy evőkanálnyi szárítottat adok hozzá, majd kis lángon nem túl sűrűre besűrítem.

A padlizsánt hosszában vékony (5 mm-es) szeletekre vágom, félórára besózom, majd leöblítem. Konyhai papírtörlővel szárazra törlöm és olívaolajon aranyszínűre sütöm. Papírral leitatom az olajat és összeállítom az ételt: egy magasabb falú sütőtál aljába öntök egy kevés házi paradicsomszószt, erre teszem az első réteg sült padlizsánt, rá egy sor lasagne tésztát. Vékony rétegben paradicsomszószt kanalazok rá, erre vékonyra szeletelt mozzarellát, amit egy szűrőben előzetesen lecsöpögtetek. A mozzarellára reszelt parmezánt szórok. A rétegeket addig ismételem, míg el nem fogynak a hozzávalók. A tetejére padlizsán kerüljön, amit füstölt mozzarellával és parmezánnal hintek meg, majd előmelegített sütőben, 180-200º C-on 20-30 percig sütöm. Ha a teteje megpirult, kiveszem a sütőből és pihentetem legalább negyed órát, mert langyosan finomabb, mint forrón.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz, mostanában ott sokkal aktívabb vagyok.

2017. november 30.

Ricottás, húsos cukkinitekercsek


Az Instagramon megláttam egy ételfotót, a többi jött magától... Magamnak diétásan, azaz magában készítettem, az ÉP adagját krumplipüré ágyra sorakoztattam.

Hozzávalók 2 adaghoz:
1 saláta cukkini
30 dkg darált sertés lapocka
10 dkg szarvasi ricotta
1 gerezd fokhagyma, reszelve
mokkáskanálnyi magos mustár
teáskanálnyi morzsolt oregánó
pici olívaolaj
20 g frissen reszelt parmezán
só, frissen őrölt bors ízlés szerint
a tálaláshoz apró parmezán forgácsok és kevés aprított petrezselyemzöld


A cukkinit megmosom és uborkagyaluval hosszában vékonyan felszeletelem. A szeleteket sózom, borsozom és egymás mellé sorakoztatom. Ameddig a sótól picit puhulnak – hogy könnyebb legyen őket feltekerni – elkészítem a tölteléket: egy keverőtálban összedolgozom a darált húst a ricottával, sóval, borssal, oregánóval, a reszelt fokhagymával, meg a magos mustárral (utóbbi el is hagyható, de én mostanában rá vagyok kattanva a saját készítésű magos mustáromra, amibe lehet, teszek belőle J ) Minden szelet cukkinire kenek egy vékony réteget a húsos masszából, feltekerem, majd kevés  olívaolajjal kikent sütőtálba sorakoztatom. Ha megtelt a tál, meglocsolom pár csepp olívaolajjal, megszórom kevés parmezánnal és 180 Celsius-fokra előmelegített sütőben addig sütöm, míg picit megpirul (azaz kb. 25-30 percig). A sütőből kivéve forgácsolok rá még kevés parmezánt, megszórom kevés aprított petrezselyemmel és azonnal tálalom.
A kevésbé diétás változathoz a kikent sütőtál aljába simítotok egy ujjnyi réteg (maradék) krumplipürét, abba állítom a cukkini tekercseket, majd megsütöm. 

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2017. november 10.

Melanzane alla parmigiana


Kedvenc padlizsános-paradicsomszószos-sajtos íztrióm ezúttal rakott egytálétel formájában. Klasszikus fogás imádott Szicíliámból.

Hozzávalók 4 főre:
3 darab padlizsán
800 g paradicsomkonzerv (fele passata di pomodoro, fele aprított hámozott paradicsom)
1 csokor újhagyma
3 gerezd fokhagyma
kevés olívaolaj
1 kis csokor friss bazsalikom
100 g frissen reszelt parmezán
étolaj

A padlizsánokat megmosom, a végeiket levágom. Éles késsel hosszában kb. 1 cm-es szeletekre vágom és besózom. Lereszelem a parmezánt, 2 mozzarellát felkockázok és egyet felszeletelek. Elkészítem a mártást is. Ehhez kevés olívaolajon megfuttatom a felkarikázott zöldhagymát, rádobom az elkapart fokhagymát, hozzáadom a paradicsomkonzerveket meg egy pici sót, és közepes lángon  gyakori kevergetés mellett kb. a 2/3-ára befőzöm.

A padlizsánszeletekről konyhai törlőpapírral alaposan leitatom a nedvességet. Egy serpenyőben  4 ujjnyi étolajat forrósítok és aranysárgára sütöm mindkét oldalukat. Több réteg törlőpapírt odakészítek, és rásorolom a megsült szeleteket, a tetejükről  is azonnal leitatom az olajat.

Egy tűzálló tál aljába egy fél merőkanálnyi mártást rakok, erre egy sor padlizsánt. Ezután megint mártást, néhány bazsalikomlevelet csipkedek rá,  majd elosztom rajta a felkockázott mozarella felét és egy jó nagy maréknyi parmezánt. Addig folytatom a rétegezést, amíg a hozzávalókból tart. Legfelülre egy kevés mártás kerül, bazsalikom, és a szeletelt mozarella. Megszórom bőven parmezánnal , és 180°C fokos sütőbe tolom 25-30 percre.

Bűvös szakács recept alapján.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2017. szeptember 6.

Lencse „bolognai” cukkini spagettivel


A zöldségből spirálozott spagetti kalóriatakarékos megoldás a szénhidrátdús tésztával szemben és nem utolsó sorban igazán finom. Cukkinit egész évben kapni, így télen is el fogom készíteni ezt a 30 perc alatt tálalható fogást.

Hozzávalók 3-4 főre:
2 db saláta cukkini
1 evőkanál olívaolaj
100 g szeletelt bacon
1 közepes hagyma, aprítva
4 gerezd fokhagyma, reszelve
400 ml (házi) paradicsomlé, vagy 1 konzerv hámozott paradicsom
15 dkg vörös lencse
1 teáskanál füstölt paprika (pimenton de la vera)
2 teáskanál morzsolt oregánó
1 teáskanál vörösborecet
só és bors, ízlés szerint
aprított petrezselyem a tálaláshoz (opcionális)

Felmelegített serpenyőben az olívaolajon megpirítom a felcsíkozott bacont, majd üvegesre dinsztelem rajta a hagymát és fokhagymát. Hozzáadom a megmosott vörös lencsét és a fűszereket, felöntöm a paradicsomlével és kevergetve addig főzöm, míg megpuhul a lencse. Ízesítem az ecettel és ha kell, igazítok az ízén sóval, borssal.
Zöldség spirálozóval elkészítem a cukkini spagettit, tányérokra szedem és megkoronázom a lencseraguval és aprított petrezselyemmel  megszórva kínálom.

Innen az ötlet.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2017. április 25.

Zöldspárgás cannelloni paradicsomszószban


Nettó 5 perc tennivaló van ezzel a fogással, így ideális olyan napokra, mikor nincs idő sokat bíbelődni a konyhában, mégis jól esne egy meleg étel és épp spárgaszezon van. Készítettem már hasonló - bechameles változatot, most kedvenc házi paradicsomszószommal sütöttem össze a zöld spárgás cannellonit. Ez még mindig az a tészta, amit a Nagyvásárcsarnokban vettem a kedvenc lelőhelyemen, ahol amúgy komoly választék van tésztákból (a rizs-, és üvegtésztákat is beleértve), az olajos-, és egyéb magvakról nem is beszélve. Szeretek ott vásárolni és van már házhoz szállítás is, működik a webshopjuk, lehet kényelmesen, otthonról is vásárolni.

Hozzávalók 2 adaghoz:
8 cső cannelloni tészta
mérettől függően 16-24 szál zöld spárga
pici vaj a sütőtál kikenéséhez
400 ml (házi) paradicsomszósz
50 gramm parmezán
evőkanálnyi aprított zöldpetrezselyem a tálaláshoz

A tésztát nem kell előfőzni, a mártásban puhul majd meg, így a száraz cannelloni csövekbe dugok 2-3 darab megtisztított spárgasípot, amit nagyjából akkorákra vágok, mint a tésztacső hossza (a spárga maradéka jó lesz a spárga krémlevesbe). A töltött tésztacsöveket kivajazott sütőtálba sorakoztatom, majd ráöntöm a sütőtálban várakozó cannellonira a házi paradicsomszószom. Ha nem lenne, felbontanék egy konzerv hámozott paradicsomot és pár perc alatt összerotyogtatnám pár gerezd zúzott fokhagymával, némi zellersóval, borssal és aprított friss bazsalikommal és/vagy oregánóval.
A tetejére reszelek parmezánt és betolom a 180 fokra előmelegített sütőbe, ahol addig sütöm, míg a teteje kezd pirulni. Zöldpetrezselyemmel megszórva, azonnal tálalom.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.