A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mogyorókrém. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mogyorókrém. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. november 25.

Kókusztejes, cukkinis brokkolikrémleves rizstésztával és kacsahússal (laksa)


Nemrég teljesült egy szülinapi kívánságom: Mautner Zsófival főztünk együtt (na jó, én csak kuktáskodtam) a Kitchen Factory főzőiskolában, ott, ahol az Ízes élet felvételei is készülnek. Zsófi igazán kedvemre való, izgalmas keleti menüvel készült: Az előétel bambusz kosárban gőzölt garnélás dim sum volt, a főétel egy tartalmas, ízes, frenetikus laksa - kínai tojásos tésztával, kacsamellel, cukorborsóval, újhagymával, brokkolis-cukkinis alaplevesben, és – szülinapi ünneplés lévén – sütött nekem egy zseniális lisztmentes máktortát mascarpone krémmel bevonva, amit passiógyümölcs öntettel bolondított meg.

A dim sum készítés jópofa móka, a fortélyait pár éve lestem el Zsófitól az azóta bezárt Csillagánizs főzőiskola egyik kurzusán, de a laksa új volt nekem és annyira ízlett (a közben befutó családomnak is), hogy azóta itthon is reprodukáltam.
Zsófi szerint „a laksa tartalmas, fűszeres, tésztás leves, amely elsősorban Malajziában és Szingapúrban népszerű, ahol a legjellemzőbb és legkedveltebb hétköznapi utcai ételek között tartják számon. Eredetileg a 15-16. században Malájziába, illetve indonéz szigetvilágra bevándorló kínaiak kultúrájából származik. A nemzetközi gasztronómiában is egyre elterjedtebb, ami leginkább intenzív, összetett ízeinek köszönhető. Ez a nagyszerű leves igazi ízorgia! Millió változata létezik, két leggyakoribb a curry laksa (kókusztejes, fűszeres) és az ún. asam laksa (savanyú, pikáns, hallal készül).”

Kókusztejes, cukkinis-brokkolis laksa rizstésztával és kacsahússal

Hozzávalók 4 főre:
1,2 liter leszűrt zöldségleves, vagy víz
ujjnyi darab galangal
1 szál thai citromfű
2-3 kaffir lime levél
1 fej brokkoli (kb 500 gramm)
1 cukkini (kb 300 gramm)
1 (bio) citrom héja és leve
só, bors
4 dl (1 doboz) kókusztej
10 dkg rizstészta (cérna-, vagy szélesmetélt, de lehet más tészta is)
Fűszerpaszta:
5 szál újhagyma, felkarikázva
1 csokor friss koriander, finomra aprítva
4 cm friss gyömbér, felaprítva
2 gerezd fokhagyma, felaprítva
1 teáskanál vörös currypaszta
1 teáskanál őrölt kurkuma
1 evőkanál mogyoróvaj
2 evőkanál szójaszósz
2 evőkanál szezámolaj
Ízesítéshez: szójaszósz, citrom-, vagy limelé, barnacukor
Tálaláshoz: újhagyma zöldje, koriander, szívsaláta, csíkokra vágva

A leszűrt zöldséglevest (alaplevet) felteszem főni a klopfolóval megcsapkodott thai citromfűvel (így jobban felszabadul az íze), felszeletelt galangal gyökérrel és kaffir lime levelekkel együtt. A brokkolit megmosom, rózsáira szedem, a szárát meghámozom és felszeletelem és majd azt is a leveshez adom, mert sok íz van benne, semmikép nem érdemes kidobni! A cukkinit megmosom és egészen apró kockákra vágom. Hozzáadom az alapléhez a brokkolit, a cukkinit, a citrom két-három darabban lehámozott héját, valamint a kifacsart levét. Sózom, borsozom és fedő alatt kb. 20 perc alatt teljesen puhára főzöm. Miközben fő, elkészítem a fűszerpasztát: az aprítógépbe  teszem a felkarikázott újhagymát, a friss koriandert (szárával együtt), a finomra aprított friss gyömbért és fokhagymát, a currypasztát, a kurkumát, a mogyoróvajat, a szójaszószt, és a szezámolajat, majd az egészet pürésítem.  Amikor teljesen megpuhult a brokkoli és cukkini, kihalászom a levesből a thai citromfüvet, a galangal gyökeret, a citrom héját és a kaffir lime leveleket, majd robotgépben, vagy botmixerrel teljesen simára pürésítem a levest. Hozzáadom a kókusztejet és a fűszerpasztát, elkeverem és még 10-12 percig főzöm a levest. Leveszem a tűzről, és az ízeket ízlés szerint kiigazítom szójaszósszal, citromlével és kevés barna (nád)cukorral. Közben forrásban lévő vízzel leöntöm a rizs tésztát (majd 5-8 perc után leszűröm) és megsütök egy bőrétől  megfosztott, nagyon vékonyra felszeletelt kacsamellet. Tálkákba tésztát teszek, rámerem a forró levest, szedek rá kacsahúst, és felkarikázott újhagyma zölddel, friss korianderrel megszórva, ízlés szerint chili olajjal meglocsolva tálalom. 

A szülinapi kívánságom a Vodafone teljesítette, köszönet érte! A jó hangulatú főzésről készült egy két perces video is, Dorka lányom fotóit pedig a facebookon nézhetitek meg.

2012. augusztus 5.

Csokoládés mogyorókrém fagylalt


Nem nutellás fagyi, mert ebben nem nutella, hanem a mogyorókrémek Rolls-Royce-a került, a Giacometta, aminek az árán kívül csak egy szépség hibája van még: simán be lehet kanalazni belőle egy több ezer kalóriás adagot, mert brutál finom. És még annál is finomabb.

kép forrása: tamieadaya.com 

És ha már lúd, legyen kövér, megadtam a módját és az édességes fiókomban fellelhető legjobb belga csokoládét, Valrhona kakaóport és olasz, Piemonte-i mogyorót tettem bele. Az önköltségét nem számoltam, de gyanítom, hogy az alapanyag árából egy jobb pesti bisztróban megebédeltem volna. De egyszer élünk!

Hozzávalók:
4 dl 30%-os tejszín, jól behűtve
160 g sűrített tej (ennyit sikerült kinyernem az elvileg 170 g nettó súlyú tubusból)
20 dkg mogyorókrém (ínséges időkben nutella)
7 dkg jó minőségű étcsokoládé
1 púpozott teáskanál kakaó (legközelebb kihagyom)
2 marék szárazon pirított mogyoró

A csokoládét vízgőz fölött felolvasztom, kissé visszahűtöm. A mogyorókrémet, a kakaó port, a sűrített tejet és a felolvasztott csokoládét jól összekeverem, hozzáadom a tejszínt és kézi mixerrel tejföl sűrűségűvé verem. Lapos dobozba öntöm a masszát, fagyasztóba teszem, majd 2 óra múlva belekeverem a durvára tört mogyorót. Még legalább 1 órára visszateszem a mélyhűtőbe, majd fogyasztás előtt 5 perccel kiveszem.

Ez a recept volt az alap, én feleannyi sűrített tejet tettem bele, így is kellően édes volt. 
A recept zseniális, fagylaltgép sem kell hozzá, az állaga mesésen krémes!