A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mogyoró. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mogyoró. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. november 16.

Gitta néni csodasütije



3 éve, mikor beköltöztünk az új lakásunkba, nem gondoltuk volna, hogy ennyire jó lesz a lakóközösség. Legtöbb szomszédunkkal rendszeresen összejárunk, megünnepeljük egymás születésnapját, névnapját, vagy összejövünk csak úgy, különösebb ok nélkül. Ha olyat készítünk, amiről tudjuk, hogy a többiek is szeretik, de épp nincs idő összejönni, átszaladunk egymáshoz egy kis kóstolóval… Így érkezett hozzánk ez a csodasüti is, egyik legkedvesebb szomszédunktól, Gitta nénitől, aki rendszeresen jobbnál-jobb, az IR diétámba is beleillő sós, meg édes finomságokkal kényeztet. Hálás köszönet érte!

Hozzávalók egy 18X30 cm-es sütőformához:   
4 tojás
5 dl almapüré (vagy házi almakompót turmixolva)
20 dkg zabpehely
1 tk sütőpor
fél tk őrölt fahéj
egy csipet só
5 dkg puha vaj
10 dkg darált dió, vagy török mogyoró
10 dkg eritrit,vagy ennek megfelelő édesítő
5 dkg étcsoki, durvára darabolva


Szétválasztom a tojásokat, a fehérjét egy csipet sóval és az édesítővel kemény habbá verem. A tojássárgákba belekeverem a többi hozzávalót és jól összekeverem (ha túl sűrű lenne a massza, az almapüréböl lehet még hozzá tenni). Legvégén adom hozzá a felvert tojás fehérjét, amit lazán keverek bele, hogy ne törjön össze a hab. 170 fokra előmelegített sütőben, alsó-felső sütésen, tűpróbával készre sütöm.
Hagyom kihűlni, majd kockákra/hasábokra vágva kínálom.

2021. március 9.

Csirkés, gombás Pad Thai


A legjobb Pad Thai, amit eddig készítettem, így leginkább magamnak jegyzem le, hogy legközelebb is tudjam reprodukálni. Ebben most nincs tojás, nekem nem is hiányzott belőle.

Mivel – ha minden elő van készítve - pillanatok alatt kész, érdemes egyszerre egyszemélyes adagot készíteni, mert ha 2-3 főre egyszerre kerül minden a wokba, inkább lesz szottyos, mint pirított tészta jellege.

Hozzávalók egy nagy egyszemélyes adaghoz:
2 evőkanál halszósz
2 evőkanál tamarind szósz (vagy 2 teáskanál tamarind paszta)
125 ml víz
1 teáskanál cukor (nálam édesítőszer)
1 teáskanál szezámolaj

1 evőkanál (mogyoró)olaj
fél csirkemell filé, falatnyi kockákra vágva
120 g shiitake gomba, szeletelve
3 szál újhagyma, vastagabbra szeletelve
arasznyi sárgarépa, durvára reszelve
2 gerezd fokhagyma, zúzva
kisujjnyi gyömbér, reszelve
chili pehely (vagy 1 piros friss chili)
kis csokor friss koriander, aprítva
1 evőkanálnyi sótlan, pörkölt mogyoró, durvára vágva
100 g rizstészta (szélesmetélt)

 A szósz összes hozzávalóját összekeverem és félreteszem.
A tésztát forrásban lévő vízzel leöntöm és 4-5 perc múlva megkóstolom, ha megpuhult leszűröm, majd felhasználásig hideg vízbe teszem, hogy ne ragadjon össze.
Az olajat egy wokban (vagy egy nagy serpenyőben) felhevítem, majd megpirítom benne a kockára vágott csirkemell filét. Amikor már kezd színt kapni, hozzáadom a gombát, és pár percig azzal is pirítom. Hozzáadom a sárgarépát és a nagyobb darabokra szeletelt újhagyma fehér részét, legvégül a chilit, reszelt gyömbért és a fokhagymát. Jól elkeverem.
A leszűrt tésztát is a wokba dobom, átkeverem és meglocsolom a korábban elkészített szósszal. Megszórom a felaprított újhagyma zöldjével és az egészet alaposan összeforgatom.
Friss korianderrel és durvára aprított sótlan, pörkölt földimogyoróval megszórva, azonnal tálalom.

 A fogáshoz a gombát a ChefGomba biztosította, köszönet érte. 

2018. február 13.

Valéria torta, a Kohlmann örökség


Ezt a csodás, isteni finom tortát legkedvesebb unokatestvérem felesége, Dóri sütötte a karácsonyi ünnepi ebéd desszertjeként. A Kohlman és Felmayer család - Dóri apai nagymamájának felmenői - az 1800-as évek elején jöttek az akkori "népvándorlásnál" Bajorországból, Szegeden és Gyulán telepedtek le, egy részük kékfestő volt. Dórinak van egy, a dédapja által kézzel írt családi szakácskönyve, ebből származik az alábbi recept. Igazi békebeli, ünnepi torta, ami még gluténmentes is!

Hozzávalók a tésztahoz:
10 tojás fehérje
25 dkg cukor
25 dkg szárazon pirított, héjtalanított őrölt török mogyoró

A krémhez:
4 tojás sárgája
10 dkg cukor
15-20 dkg jó minőségű, 70% kakaótartalmú étcsokoládé
10 dkg vaj (habosra kikeverve)

A mázhoz:
5 dkg cukor
egy marék egész pirított mogyoró

 Azzal kezdem, hogy megpirítom a mogyorót: száraz, forró serpenyőbe teszem és folyamatosan kevergetem, hogy ne égjen meg. Amikor enyhén  megbarnul, kiöntöm egy tiszta konyharuhára, betakarom vele, így lesz egy kis batyu, ezt megdörzsölgetem jó alaposan. A héj a konyharuhára ragad, a mogyorót héj nélkül ki lehet szedni, utána ki lehet rázni a konyharuhát. Ha ezt a fázist meg akarom úszni, veszek készre pirított török mogyorót a kedvenc lelőhelyemen :-)

Elkészítem a tésztát: a 10 tojás fehérjét csipet sóval kemény habbá verem. Beleteszem a cukrot, addig keverem amíg feloldódik., majd hozzáadom a az őrölt mogyorót- így egy sűrűn folyó tésztát kapok.
Sütőpapírral bélelt 25 X 35 cm-es tepsibe* öntöm, 11-12 percig előmelegített, 200 C-fokos légkeveréses sütőben sütöm (10 percig nem nyitom ki a sütőt!). Kiborítom egy másik sütőpapírra- a könnyebb mozgatás végett, majd ha kihűlt, a tésztát a keskenyebb oldalával párhuzamosan 4 egyenlő részre vágom fel- így 4 „emeletes” lesz a torta.

A krémhez vízgőz felett felolvasztok 15-20 dkg étcsokoládét, majd 4 tojás sárgáját habosra keverek 10 dkg cukorral.  A felolvadt csokoládéhoz keverem a cukros, habos tojássárgáját úgy, hogy krémes maradjon, és lassan sűrűsödjön. (kb. 5 perc).
Hagyom langyosra hűlni. (türelmesen kell várni!) Fokozatosan hozzáadagolom a csokis-cukros-tojássárgás krémhez a habosra vert vajat, homogén krémmé keverem. Ha nem vagyok elég türelmes és nem hagyom eleget hűlni a csokis tojáskrémet, akkor a vaj megolvad, és izzasztó tevékenység lesz ismét szép, sima, egységes krémet csinálni belőle, így fő a türelem!
A kész krémmel a tortát laponként megkenem a végleges tálaló tálcán, majd bekenem kívülről is. A tálcát körbetörlöm a csokimaszat miatt.

A mázhoz megolvasztok 6 dkg cukrot, hozzáadok egy marék egész pirított mogyorót és rázogatva hagyom, hogy az olvadt cukor körül ölelje a mogyorószemeket. Egy sütőpapírral bélelt tálcára öntöm a folyékony cukros mogyorót, majd ha kihűlt, egy nem szöszölős konyharuhába csomagolom és összetöröm egy arra alkalmas eszközzel (húsklopfoló, vagy kalapács)
Stabil alátámasztás kívántatik, mert meglepően határozottan kell püfölni a mogyorót, hogy törmelék legyen (a daráló túl lisztesre őrli).
Ha kész a morzsa állagú cukros mogyoró, akkor egy lapos kés segítségével a csokis bevonatú  tortán egyenletesen eloszlatom. Az oldalát úgy "vakolom", hogy a tálcára szórok egy kis darált cukros mogyorót, és alulról felfele a lapos késsel rásimítom. Amúgy cukros darált mogyorót lehet előre csomagolt változatban is kapni, ennek azonban az a hátránya, hogy a belerakott csomósodás gátló adalék miatt a csoki krémbe sem ragad bele szívesen.

Érdemes egy napig hűvös helyen pihentetni a tortát fogyasztás előtt és aki nem annyira édes szájú, nyugodtan csökkentheti a receptben írt cukormennyiséget.

* A képen látható torta tésztája 25 X 35 cm-es tepsiben sült. Ha nincs pont ekkora tepsi kéznél, lehet picit nagyobba (vagy kisebbe) sütni, ennek megfelelően a tészta picit vékonyabb, vagy vastagabb lesz.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz, mostanában ott sokkal aktívabb vagyok.

2016. december 19.

Piszke csokis túrógombóc falatkái


Keksz recepteket megbízható helyeken szoktam keresni, így akadtam rá erre a túrós darabra is Piszke blogján, ahol nem csak a keksz választék lenyűgöző. ÉP nagy túró rajongó, épp volt itthon házi túró (magam készítettem) ami túrós csuszának kevés lett volna, így ebben a kekszben teljesedett be (bár ezek csak a formájukat tekintve kekszek, nem ropogósak, inkább pihe-puha, illatos, vaníliás-csokis falatkák). Hirtelen ötlettől vezérelve sütés előtt nyomkodtam némelyik tetejére néhány kocka kandírozott narancshéjat, sütés és csokiba mártás után pedig a csokizott részt megszórtam pirított törökmogyoró morzsával, ami bűnösen jó, erős önkontrollt kellett gyakorolnom, hogy ne járjak rá kiskanállal. Mindkettőt ITT szereztem be. Szeretek náluk vásárolni, főleg, amióta beindult a webshopjuk és 2 napon belül házhoz is szállítják a megrendelésem, a Facebook oldalukon pedig rendszeresen jobbnál-jobb akciókra bukkanok.

Hozzávalók:
7 dkg puha vaj
15 dkg cukor
1 nagyobb tojás
25 dkg túró
fél rúd vanília kikapart magjai
2 ek (meyer) citromlé
egy bio, vagy kezeletlen citrom reszelt héja
15 dkg liszt
4 g sütőpor
csipet só
5 dkg étcsokoládé
pár kocka kandírozott narancshéj (opcionális)
2-3 evőkanál pirított törökmogyoró morzsa

A vajat a cukorral kézi mixerrel két percig habosítom, egy perc alatt belekeverem a tojást, majd a túrót, a vaníliát, a citromlevet és a citrom lereszelt héjat. Egy külön tálban jól elkeverem a lisztet, sütőport és sót, majd ezeket is a túrós masszához adom.
A sütőt 190 fokra előmelegítem, addig a tésztát hűtőben pihentetem.

Nedves kézzel diónyi gombócokat gömbölyítek, egymástól legalább 4 centis távolságra (mert sülés közben elterülnek) sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatom és  egy pohár aljával (vagy a nedves kezemmel) kisujjnyi vastag korongokká lapítom őket, majd némelyiket megpöttyözöm néhány kocka kandírozott narancshéjjal.
14-15 percig sütöm a 190 fokos sütőben, ekkorra  a sütik alja világos aranybarna lesz, és további öt percet hagyom pihenni a sütőből kivett tepsin.
Ha kihűltek, olvasztott csokoládéba mártom a kekszek egyik felét, a csokis részt megszórom kevés pirított törökmogyoró morzsával, majd sütőpapíron hagyom megdermedni.
Kicsit bénák, de az ízük... csukott szemmel olyan, mintha álomszerűen finom túrós gombócot ennél...

Recept innen.

2015. december 29.

Amarettis csokiszalámi


Gyerekkorom imádott keksz szalámijaihoz képest ez egy luxus változat, amiben főszereplő a csokoládé, telis-tele van jóféle magvakkal és aszalt gyümölcsökkel (innen, mert mindenből a legjobbat J), a keksz sem háztartási, és nem rumaromával készült. Persze jó az is, csak én már nem élek vele.

Hozzávalók 2 rúdhoz: 
250 g jó minőségű étcsokoládé 
200 g amaretti keksz (a ropogós változat)
100 g puha sótlan vaj
100 g porcukor (ízlés szerint lehet kevesebb-több, én végül egyáltalán nem tettem bele)
2-3 evőkanál Amaretto likőr
2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
75 g natúr, héjazott mandula
75 g törökmogyoró
50 g pisztácia
100 g aszalt cseresznye
50 g kandírozott narancshéj (kockák)
porcukor (díszítéshez)

Az aszalt gyümölcsökre öntöm az amaretto likőrt és félreteszem, ameddig felolvasztom gőzfürdő felett a csokit (70% kakaótartalmú étcsokoládé) a vajjal együtt, belekeverem a kakaóport és félreteszem picit hűlni. A magvakat egy felhevített száraz serpenyőben pár perc alatt enyhén megpörkölöm, majd késes robotgépben durvára aprítom. A keksz felét apró darabokra tördelem/morzsolom, a másik felét finomabbra darálom. Az összes hozzávalót belekeverem a kihűlt vajas csokis masszába, és jó alaposan elkeverem. A masszát elfelezem és folpack fóliát terítek a konyhapultra, majd a masszából szalámi alakú és vastagságú rudat formázok, szorosan feltekerem, majd néhány órára hűtőbe teszem, míg megdermednek. Tálalás előtt porcukorban megforgatom és kb. ujjnyi vastagszeletekre vágva tálalom.

Nigella recept alapján. 

2015. december 28.

A legtutibb rágcsálnivaló szilveszteri partyra: fűszeres magvak


Kellemesen sós, fűszeres, egészen enyhén csípős a cayenne-i borstól és ellenállhatatlan a friss rozmaringtól. Került bele dió, mogyoró, mandula, kesudió, pisztácia, pekándió és földimogyoró, mind-mind a kedvenc lelőhelyemről, ahol pont annyit vehetek mindenből, amennyire épp szükségem van és mivel jó a forgalmuk, mindig friss az árú.
Az eredeti recept szerint vajjal készülne, sütőben, de én serpenyőben készítettem, olívaolajjal és a végeredmény így is tökéletes. Nagy sikere lesz szilveszterkor, jól lehet rá inni.

Hozzávalók:
40 dkg vegyes magvak
2 ek olívaolaj
1-2 ág friss rozmaring levélkéi, apróra vágva (kb 2 evőkanálnyi)
1 ek barna nádcukor
1 tk cayenne bors
1 tk tengeri só

A magokat száraz serpenyőben rázva-keverve 4-5 percig pirítom, majd meglocsolom az olívaolajjal, megszórom a cukorral, cayenne borssal és sóval, meg a nagyon apróra vágott rozmaringgal. 3-4 percig sütöm, közben rázva kevergetem. Langyosan kínálom.

Alaprecept: Nigella Lawson: Nigella Falatozója
(Diófélék Union Square-módra, 97.oldal)

2015. május 18.

Gluténmentes cantuccini


A cantucci (vagy kicsinyítő képzős formája a cantuccini) ropogós-keményre kétszer átsütött, édes desszertborba (az olaszoknál Vin Santo-ba), kávéba, vagy tejbe mártogatni való toszkán mandulás keksz, amit normál esetben búzaliszttel készítek, de mivel épp gluténmentes diétát vagyok kénytelen tartani és nem akartam kimaradni a „jóból”, megsütöttem gluténmentes változatban. Nincs benne egy szem búzaliszt sem, maglisztekből és egy kevés barna rizslisztből készült  mogyoróval, mandulával és aszalt áfonyával (a magliszteket, aszalt áfonyát és magvakat az új kedvenc helyemen vettem, a Nagyvásárcsarnokban).
Évekig nem használtam répacukrot, de még nádcukrot sem, vettem a drága és divatos null glikémiás indexes eritritet, xilitet meg xukrot, amitől egyszer csak besokallt az emésztőrendszerem és elkezdett „diétás történéseket” (értsd hasmenést) produkálni, úgy hogy vissza a természethez, azaz a mezei cukorhoz, amiből eleve olyan keveset használunk, hogy attól nagy bajunk nem lesz, az épp divatos (mű)édesítőszerekről meg egymás után bizonyosodik be, hogy meg sem olyan csodaszerek, mint azt megjelenésükkor propagálták.

Ez a fajta keksz az első sütés után bizony morzsolódik, nem egyszerű felszeletelni, pedig még melegen vágtam fel. Sebaj, a „hulladékot” külön raktam és megettük kekszmorzsa helyett vanília fagyival, némi tejszínhabbal és az első idei eperrel.

Hozzávalók kb. 30-35 szelethez:
200 g törökmogyoró liszt
150 g gesztenyeliszt
70 g barna rizsliszt
12 g (egy csomag) sütőpor
csipet só
130 g cukor
3 tojás + 1 a kenéshez
15 ml vanília esszencia
50 g olvasztott vaj
100 g törökmogyoró
100 g hántolt mandula
100 g aszalt áfonya
                    
A törökmogyorót és mandulát forró, száraz serpenyőben kevergetve pár perc alatt illatosra pirítom, majd hagyom kihűlni. A sütőt előmelegítem 180 fokra. A tészta összeállítását szigorúan csak akkor kezdem, ha a sütő felmelegedett!  Egy tálban összekeverem a magliszteket, barna rizslisztet, a sütőport és csipetnyi sót. A 3 tojást habosra keverem a cukorral, elkeverem benne a vanília esszenciát, majd beledolgozom az egészet a lisztes keverékbe. Hozzáadom és jól elkeverem az olvasztott vajat, majd a legvégén a török mogyorót, a mandulát és az aszalt áfonyát. Az egészet gyorsan összegyúrom, majd lisztezett deszkára borítom. Három részre vágom, majd minden harmadból egy-egy, a sütőtepsim hosszával megegyező hosszúságú rudat sodrok. Az így kapott rudakat egymás mellé fektetem a sütőpapírral bélelt tepsibe, a tetejüket megkenem a 4. felvert tojással, és 180 fokos sütőben, (légkeverésen) kb. 25 perc alatt megsütöm.
Kiveszem a sütőből és azon melegében (forrón sem egyszerű szeletelni, mert morzsolódik, ha kihűl, még nehezebb  szeletelni) a rudakat éles késsel, átlósan vágva (mint a '80-as években, a méteres kalácsot szoktuk) kb másfél cm-es szeletekre vágom, majd a szeleteket egymás mellé fektetve visszateszem a sütőpapírral bélelt tepsibe és még kb. 10-15 percig 180 fokon szárítom. Ha kihűltek, jól záródó dobozban tárolom, míg el nem fogynak.

2015. február 19.

Mogyorós, aszalt áfonyás cantuccini


A cantucci (vagy kicsinyítő képzős formája a cantuccini) ropogós-keményre kétszer átsütött, édes desszertborba (az olaszoknál Vin Santo-ba), kávéba, vagy tejbe mártogatni való toszkán mandulás keksz. 
Első írásos receptje 1692-ből származik, az 1867-es párizsi világkiállításon díjat nyert, sokan az akkori recept alapján készítik a mai napig.
Én most egy mogyorós – aszalt áfonyás változatot sütöttem, az eredetihez képest sokkal kevesebb cukorral, így is kellemesen édes és mesésen jóízű a világ legjobb mogyorójaként nyilvántartott piemonte-i mogyorótól.

Hozzávalók kb. 40 szelethez:
250 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
150 g fehér tönkölyliszt
10 g sütőpor
csipet só
170 g cukor
3 tojás + 1 a kenéshez
15 ml vanília esszencia
50 g olvasztott vaj
150 g törökmogyoró
100 g aszalt áfonya
                    
A törökmogyorót forró, száraz serpenyőben, pár perc alatt kevergetve, illatosra pirítom, majd hagyom kihűlni. A sütőt 180 fokra melegítem. A tészta összeállítását szigorúan csak akkor kezdem, ha a sütő felmelegedett!  Egy tálban összekeverem a liszteket, a sütőport és csipetnyi sót. A 3 tojást habosra keverem a cukorral, elkeverem benne a vanília esszenciát, majd beledolgozom az egészet a lisztes keverékbe. Hozzáadom és jól elkeverem az olvasztott vajat, majd a legvégén a törökmogyorót és az aszalt áfonyát. Az egészet pár perc alatt összegyúrom, majd lisztezett deszkára borítom. Három részre vágom, majd minden harmadból egy-egy, a sütőtepsim hosszával megegyező hosszúságú rudat sodrok. Az így kapott rudakat egymás mellé fektetem a sütőpapírral bélelt tepsibe, a tetejüket megkenem a 4. felvert tojással, és 180 fokos sütőben, (légkeverésen) kb. 25 perc alatt aranybarnára sütöm.
Kiveszem a sütőből és azon melegében (forrón nem morzsolódik, ha kihűl, már nehezebb szépen szeletelni) a rudakat fűrészfogú késsel, átlósan vágva (mint a '80-as években, a méteres kalácsot szoktuk) kb másfél cm-es szeletekre vágom, majd a szeleteket egymás mellé fektetve visszateszem a sütőpapírral bélelt tepsibe és még kb. 10-15 percig 180 fokon szárítom. Ha kihűltek, jól záródó dobozban sokáig megőrzik ropogósságukat.

Egy következő adagban az aszalt áfonya helyett jó maréknyi csoki pasztillát kevertem a tésztába, az is nagyon finom lett.

2014. július 21.

Aszalt áfonyás, amarántos répatorta


Az amaránt egy Közép-Amerikából származó, kiváló tápanyagtartalmú álgabona, melynek lisztje ötször több vasat, hétszer több kalciumot, négyszer több cinket tartalmaz mint a búzaliszt, jelentős a magnéziumtartalma, aminosav összetétele harmonikusan kiegyenlített, ennek köszönhetően fehérje tartalma kiválóan hasznosul. Az amarántfehérje nem tartalmaz gliadint (a glutén gliadinból és gluteninből áll), ezért az lisztérzékenyek számára is javasolható. Készíthető belőle köret, leves, keverhetjük müzlibe, salátába, panírba, desszertekbe. Én egy répatortát gazdagítottam kicsit a kölesre is emlékeztető, enyhén diós-kesernyés ízű pattogatott bio amaránttal.

Hozzávalók:
25 dkg reszelt sárgarépa
2 tojás
150 g cukor (nálam eritrit)
150 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
100 g darált mogyoró (vagy dió, vagy mandula)
30 g pattogatott bio amaránt 
140 ml mandulaolaj
1 csomag sütőpor
1 evőkanál (házi) vaníliás cukor
1 teáskanál őrölt fahéj
1 mokkáskanál őrölt gyömbér
pici frissen reszelt szerecsendió
1 csipet só
5 dkg aszalt vörös áfonya


A sütőt előmelegítem 160 Celsius-fokra, egy gyümölcskenyér sütőformát (vagy 22 cm-es tortaformát) kivajazok, meghámozom és apró lyukú reszelőn lereszelem a répát. A száraz összetevőket jól elkeverem a fűszerekkel, a tojásokat habosra keverem a cukorral (eritrittel), hozzáadom a mandula olajat, belekeverem a reszelt répát, majd elkeverem a száraz összetevőkkel. Belekeverem az aszalt áfonyát, a masszát a kivajazott formába öntöm és az előmelegített sütőben 50-60 perc alatt (tűpróba!) megsütöm. Hagyom teljesen kihűlni, majd magában, vagy keményre vert tejszínhabbal és némi mézzel és vaníliával elkevert mascarpone krémmel, vagy akár vanília fagylalttal, szeletelve tálalom.

Mag, amit akartok facebook oldalán még sok érdekes infó, felhasználási tipp és amarántos receptötlet olvasható.

2014. április 5.

Mogyorós chia magtej és „puding”


Azért is jó figyelemmel kísérni a gabonatej.hu facebook oldalát, mert naponta tesznek közzé recepteket, ötleteket. A mai annyira megtetszett, hogy azonnal ki is próbáltam. A receptet betartva, édesebbre készítettem mint a magtejeket általában szoktam (azaz 4 csapott evőkanál eritrit a szokásos 2 helyett), de figyelembe véve, hogy a végeredmény nem egy egyszerű növényi tej, amit a tehéntej alternatívájaként iszik az ember, hanem egy kényeztető, isteni finom – és a chia mag miatt nem utolsó sorban nagyon egészséges – desszertital, azt kell, hogy mondjam, erre kérem rá lehet kattanni! A múltkori véletlen felfedezésből kiindulva pedig a szűrleményt egyből szilikon formába kanalaztam, jó fél óra múlva „pudinggá” is dermedt. Egy kis plusz török mogyoróval, meg egy kevés vörösboros sült meggyel maga az édes bűnbeesés, ám mégis büntetlenül!

Hozzávalók:
háromnegyed mérőpohár chia mag
1 pohár török mogyoró
1 pohár kókusz
1 evőkanál mandulaolaj
csipet só
4 csapott ek eritrit
löttyintésnyi vanília esszencia
víz a maximum jelzésig

Az összetevőket az automata tartályába teszem és elindítom a gépet a Full Bean Milk/Főzőtt italok gombbal.
A kész tejet leszűröm, a szűrleményt szilikon formákba kanalazom és hagyom megdermedni, majd tetszés szerint gyümölccsel, mogyoróval díszítve tálalom.

Fenti mennyiségből 3 adag desszert és kb. 2,5 dl sűrű tejital lett.

2013. július 2.

Paleo moszkauer


A 2013-as Segítsütim*
A nyerteseim (egy „fő” nyertes és egy „vigaszágas”) végül egy második sütésből készült moszkauert kaptak, mert az elsőt akarva-akaratlanul „házi fogyasztásra” ítéltem. Történt ugyanis, hogy a kertben termett, Édesanyám pucolta törökmogyorót nem bogarásztam át, hanem belezuttyintottam a darálóba és khmm…maradtak benne héj darabkák, így nem kockáztattam, hogy bárki ráharapjon…sebaj, majd elfogy itthon, óvatosan harapdálva… A második sütésre meg várni kellett, nem is keveset, de jelentem: jól sikerült, szuperfinom, a nyertesek megkapták, ízlett mindenkinek, aki kóstolta. Íme a recept:

Hozzávalók kb. 30 db moszkauerhez:
70 g dió, durvára őrölve
330 g pirított törökmogyoró, darálva
300 g Xukor zéro
270 g kókuszolaj
200 g kókuszliszt
100 g friss, kezeletlen narancs héja, durvára reszelve
100 g aszalt vörös áfonya
680 ml kókusztej
250 g 85%-os olvasztott étcsoki

A kókuszolajat a Xukor zéroval, aprított narancshéjjal, durvára őrölt dióval és a kókusztejjel egy edénybe teszem és fakanállal állandóan keverve felforralom. Miután levettem a tűzről, hozzákeverem a kókusz lisztet és a mogyoróőrleményt, a masszát hagyom kissé hűlni és teáskanál segítségével, sütőpapíros tepsire, bő három ujjnyi távolságra dió nagyságú halmocskákat adagolok. Ezeket vízbe mártott kanállal szétlapítom és 180 C-on kb. 12-15 perc alatt aranybarnára sütöm. Ha kihűltek (melegen nagyon törékenyek), fejjel lefelé rácsra teszem és a talpukat olvasztott csokival bevonom. Dermedés után fogyasztható.


A dekorációnak használt kellékekért külön köszönet az Oltári Bazárnak.

*A Segítsüti egy jótékonysági sütiárverés. Gasztrobloggerek süteményeire lehet licitálni, a bevételből civil szervezeteket és egészségügyi intézményeket támogatunk (bővebb infó itt). Idén a Magyar Gyermekmentő Alapítvány totálkárosra tört gyermek mentőorvosi autójának pótlásához, felszereltségéhez járulunk hozzá, az aktuális részletek az akció honlapján olvashatóak.

2012. december 27.

Zabfalatok



Minap morgolódtam, hogy már 300 forint környékén adnak egy csomag Győri Édes Zabfalatok kekszet. Rablás. Inkább sütök, abban legalább tudom, mi van, és az alábbi recept szerint készült példányok nem csak nyomokban tartalmaznak mogyorót. Egy szépséghibájuk van a bolti változathoz képest: nem ropogós, hanem inkább puha kekszek, de az ízük bőven kárpótol mindenért.

Hozzávalók kb. 20 darabhoz:
100 g törökmogyoró liszt (fehérliszttel sokkal olcsóbb)
75 g zabpehely
5 g sütőpor
1 csipet szódabikarbóna
1 csipet fahéj
egy csipet só
100 g mogyoró
3 evőkanál nádcukor
100 g vaj
1 tojás

A mogyorót száraz serpenyőben, kevergetve, pár perc alatt illatosra pirítom, majd a zabpehellyel együtt aprítógépben ledarálom és összekeverem a többi száraz hozzávalóval. Elmorzsolom benne a vajat, hozzáadom a tojást és összegyúrom (ha nagyon ragadna, adok hozzá egy pici lisztet). Fóliába csomagolom és fél órára a hűtőbe teszem, majd nedves kézzel kis golyókat gyúrok a masszából, sütőpapírral bélelt tepsire helyezem, kicsit lelapítom és 190 C-fokra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt aranyszínűre sütöm.
Rácson hagyom kihűlni, majd kekszes dobozban tárolom. Igen illékony.

Ez a recept volt az alap.

2012. augusztus 5.

Csokoládés mogyorókrém fagylalt


Nem nutellás fagyi, mert ebben nem nutella, hanem a mogyorókrémek Rolls-Royce-a került, a Giacometta, aminek az árán kívül csak egy szépség hibája van még: simán be lehet kanalazni belőle egy több ezer kalóriás adagot, mert brutál finom. És még annál is finomabb.

kép forrása: tamieadaya.com 

És ha már lúd, legyen kövér, megadtam a módját és az édességes fiókomban fellelhető legjobb belga csokoládét, Valrhona kakaóport és olasz, Piemonte-i mogyorót tettem bele. Az önköltségét nem számoltam, de gyanítom, hogy az alapanyag árából egy jobb pesti bisztróban megebédeltem volna. De egyszer élünk!

Hozzávalók:
4 dl 30%-os tejszín, jól behűtve
160 g sűrített tej (ennyit sikerült kinyernem az elvileg 170 g nettó súlyú tubusból)
20 dkg mogyorókrém (ínséges időkben nutella)
7 dkg jó minőségű étcsokoládé
1 púpozott teáskanál kakaó (legközelebb kihagyom)
2 marék szárazon pirított mogyoró

A csokoládét vízgőz fölött felolvasztom, kissé visszahűtöm. A mogyorókrémet, a kakaó port, a sűrített tejet és a felolvasztott csokoládét jól összekeverem, hozzáadom a tejszínt és kézi mixerrel tejföl sűrűségűvé verem. Lapos dobozba öntöm a masszát, fagyasztóba teszem, majd 2 óra múlva belekeverem a durvára tört mogyorót. Még legalább 1 órára visszateszem a mélyhűtőbe, majd fogyasztás előtt 5 perccel kiveszem.

Ez a recept volt az alap, én feleannyi sűrített tejet tettem bele, így is kellően édes volt. 
A recept zseniális, fagylaltgép sem kell hozzá, az állaga mesésen krémes!

2011. július 14.

Mogyorós-csokis őszibarack lekvár



Kánikula ide, vagy oda, most van barack szezon, lekvárt főztem. Ezúttal mogyorós csokisat (a kanálban látható dudor, az egy szem mogyoró).

Hozzávalók:
1250 g őszibarack (tisztán, hámozás-magozás után mérve)
250 g nádcukor  
1 csomag 2:1 lekvár zselésítő
100 g Heidi mogyorós étcsokoládé
1 vanília rúd
citrom leve
egy kupica fehér rum (baccardi)

Sterilizálom a lekváros üvegeket: nagyon alaposan elmosogatom, alaposan leöblítem és tepsire sorakoztatom, az ugyanúgy elmosott kupakokkal együtt. Betolom a 130 fokra előmelegített sütőbe és ott is hagyom, míg elkészül a lekvár.

A barackokat megmosom, max. 10 másodpercre gyöngyözve forró vízbe teszem, szűrőkanállal kiveszem, azon melegében (gumikesztyűben) lerántom a bőrét és cafatokra szedem, kidobom a magokat. Rozsdamentes, gondosan elmosogatott fazékba teszem, összekeverem a nádcukorral, a lekvárzselésítő porral (pektin) és beledobom a kettéhasított vanília rudakat, amiből kikapartam a magvakat (természetesen azok is a lekvárba kerülnek), majd 5 -8 percig főzöm. Hozzáadom a citromlevet, majd botmixerrel kicsit megdolgozom, az sem baj, ha marad benne 1-2 gyümölcsdarab. Beleolvasztom a mogyorós csokoládét, majd belelöttyintem a rumot és még 1-2 percig kevergetve hagyom főni, majd kiveszem a sütőből a forró, csírátlanított üvegeket és belemerem a lekvárt. Kupak mindegyikre, fejtetőre velük 5-10 percre, majd vissza a már kikapcsolt sütőbe, ott hűlnek ki szép lassan, másnapig rájuk sem nézek, aztán mennek a kamrapolcra.

Ha tetszett a recept, csatlakozhatsz Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez.

2011. április 2.

Mogyorós zabfalatok


Íme az idei, 2011-es tavaszi segítsütim receptje.

Hozzávalók kb. 36 db nagyméretű kekszhez:
350 g zabpehely
200 g törökmogyoró
150 g tönkölyliszt
1 teáskanál szódabikarbóna
1 / 4 teáskanál só
200 g nádcukor
200 g sózatlan vaj , szobahőmérsékleten
1 teáskanál vanília kivonat
1 tojás

Előmelegítem a sütőt 180 ° C-ra.
Egy-egy serpenyőben, pár perc alatt, alkalmanként megkeverve illatosra pirítom a zabpelyhet és a mogyorót (külön-külön!), majd hagyom mindkettőt hűlni. Ha kihűlt, a mogyorót gorombára aprítom.
Egy kis tálba, összekeverem a lisztet, szódabikarbónát és a sót, majd belekeverem a zabpelyhet. Egy másik tálba habosra keverem a tojást a nádcukorral, majd a vajjal és vanília-kivonattal. Belekeverem a zabpelyhes keveréket, egyneműsítem, majd kézzel kb. 3 cm átmérőjű golyókat formázok, a sütőpapírral borított sütőlapokra helyezem, egymástól tisztes távolságba. Egy pohár (sima) aljával ellapogatom, így lesznek kekszformájúak.
180 ° C-os sütőben sütöm 8-10 percig, vagy amíg aranybarnák nem lesznek. Kiveszem a sütőből és 3 percig hagyom hűlni, mielőtt átemelem egy rácsra, hogy teljesen kihűljenek.
Tetszés szerint egyik felüket csokiba mártva is készíthetjük. Jól záródó kekszes dobozban sokáig roppanósak maradnának, de a tapasztalat az, hogy gyorsan elillannak:-)

Ha tetszett a recept, csatlakozhatsz Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez.

2010. január 8.

Fűszeres magvak, Actifryban


Még novemberben, a Tefal Actifry próbahónap záróakkordjaként összejöttünk egy közös főzésre az Esszencia főzőiskolában. Nagyon jó volt együtt főzni, beszélgetni, tapasztalatot cserélni. Piszke hozott egy kekszes doboznyi isteni fűszeres magvat, azóta itthon is többször elkészítettem. A legjobb snack, amit beszélgetős estéken a dohányzóasztalkára rakhatunk. és 10 perc alatt kész! Elég komoly adagot készítettem, mert nagyobb vendégsereg elé került, érdemesebb gyakrabban, kisebb adagot készíteni, mert frissen, úgy 1 hétig a legfinomabb.

Hozzávalók: vegyes csonthéjas, nálam most
40 dkg dió
20 dkg kesudió
25 dkg sózott földimogyoró
10 dkg mandula
továbbá
2 ek olívaolaj
6 dkg vaj
1 ek őrölt rozmaring
1 ág friss rozmaring levélkéi apróra vágva
1 ek szárított bazsalikom
1 ek. szárított oregánó
1 mokkáskanál cayenne bors
1 ek. szárított kakukkfű
1 ek. granulált fokhagyma
2 ek nádcukor

A fűszereket, sót, nádcukrot az olvasztott vajjal és az olívaolajjal elkevertem, ráöntöttem a gépben várakozó magvakra és 10 percig keveredett-forgolódott és pirult az Actifryban. Ennyi.
A végeredmény: kellemesen pirult, a fűszerektől igazán jóízű, a cayenne borstól picit pikáns magvak

Piszke receptjét fokoztam fokhagymával és cayenne borssal.

2009. november 24.

Nutellás keksz


Beterveztem a nutella házi változatának előállítását, de még előtte el akartam használni a maradék bolti változatot. Sütés előtt nagyon nuttelás volt az íze, sütés után már inkább csokis keksznek tűnt, de a lányoknak nagyon ízlik. A hozzávalókat 14 kekszhez adta meg a recept, én egyből dupla adagot készítettem, aztán másnap meg kellett ismételni, közkívánatra:-)

Hozzávalók:
125 g liszt
2 tojás
80 g vaj
2 ek cukrozatlan kakaó (én Valrhonát használok)
2 ek nádcukor
75 g nutella
1 kk sütőpor

Habosra keverem a tojásokat a cukorral, hozzákeverem az olvasztott, kihűlt vajat, hozzászitálom a kakaóport (így nem lesz csomós), majd belekeverem a nutellát és végül a sütőporos lisztet. Egy lágy massza lesz belőle, amit legalább fél órára érdemes hűtőben dermeszteni, majd villámgyorsan, hogy kezem melegétől minél kevésbé puhuljon, diónyi golyókat formázok és sütőpapíros tepsire helyezem őket, egymástól tisztes távolságba.
Tepsistől legalább negyedórára visszateszem a hűtőbe, ezalatt felmelegítem a sütőt 170 fokra, majd 12-15 perc alatt megsütöm.

2008. december 5.

Linzer torta


Keresztanyám születésnapján ettük ezt a nagyon finom, rusztikus tortát.

Hozzávalók:
15 dkg vaj
15 dkg porcukor
25 dkg liszt
10 g sütőpor
10 dkg darált mogyoró
1 tojás + 1 sárgája a kenéshez
10 dkg szeletelt mandula
30 dkg ribizli lekvár
1 mk fahéj
1 citrom reszelt héja
½ mk őrölt szegfűszeg

A vajat habosra keverem a cukorral. A lisztbe keverem a sütőport, hozzáadom a cukros-vajhoz, összekeverem a darált mogyoróval, hozzáadom az egész tojást, összedolgozom, majd 45 percig a hűtőben pihentetem.
Ekkor a tészta ¾ részét kerekre nyújtom és egy 29 cm-es tortaformába igazítom. Megkenem a lekvárral, majd a maradék tésztából hengereket sodrok és rácsszerűen beborítom velük a tortát. Megkenem a rácsot tojássárgájával, a szélét megszórom a mandulaszeletekkel és 180 fokos sütőben 40-45 percig sütöm.



Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2008. szeptember 25.

Édes semmiség

Egy „kevés munka – sok öröm” aprósütemény, amit fogyasztás előtt pár nappal célszerű megsütni. Alaprecept, melyet lehet variálni, mert attól függően, hogy teszek bele kakaót vagy sem, egész mogyorót, mandulát, vagy „gorombára” vágott diót teszek a tetejére, csokoládéba mártom-e vagy sem, mindig más lesz a végeredmény. Hívhatnám puszedlinek is, de nekem a puszedli az mégiscsak a mézes. Mindegy hogy hívom, finom és kész:-)

Hozzávalók:
150 g liszt
150 g vaj
50 g porcukor
1 ek cukrozatlan, jó minőségű kakaópor
1 tojás fehérje
50 g olvasztott csokoládé (opcionális)
1 kk vanília eszencia, vagy egy vanília rúd kikapart belseje

A lisztből, vajból, kakaóporból, porcukból és vaníliából tésztát gyúrok, karcsú hengerré formázom és folpackba csomagolva 2 órát pihentetem a hűtőszekrényben. (ha nagyon sietek, fagyasztóba rakom félórára). Kicsomagolom, fél centi vastag szeleteket vágok belőle, golyóbist formázok és lelapogatom. Megkenem a villával kissé felvert tojásfehérjével, majd mindegyik süti tetejére nyomok egy szem mogyorót, mandulát, vagy durvára („gorombára”) vágott diót, ami a tojásfehérjétől jól beleragad, nem fog leesni.
Sütőpapírral, vagy szilikon lappal bélelt, ezek hiányában kiolajozott sütőlemezre sorakoztatom és 180 fokos sütőben, kb 20 perc alatt készre sütöm. Kihűlés után kekszes dobozban pihennek pár napot, azalatt megpuhulnak.

2007. december 10.

Az én müzliszeletem: ronda és finom!


Régóta készülök müzliszeletet készíteni. Kutakodtam a neten és itt találtam útmutatást. Megfogadtam is, meg nem is, de hát ahány ház, annyi szokás, meg amúgy is egy vasárnap estén abból alkotok, ami itthon fellelhető.

25 dkg vajat,
10 dkg mézet,
3 ek melasz szirupot egy edényben összekészítettem.
50 dkg zabpelyhet, amit előzőleg (pár napja)sütőben megpirítottam
pár szem aszalt barackot, házi aszalású szilvát, almát és birset,
100 g kókuszreszeléket,
kb 100 g puffasztott rizst
250 g bio napraforgómagot,
100 g mazsolát,
200 g kesudiót, darabosra törve,
200 g jó minőségű étcsokit, nagyon apróra felaprítva,
50 g darált mogyorót,
3 ek búzacsírát
fél tk őrölt fahéjat alaposan összekevertem egy nagy tálba. A keverékből félkilónyit félretettem müzlinek, amit majd joghurttal vagy narancslével reggelire ehetnek a csibéim.

A vajat, a mézet és a melaszt egy lábasban addig melegítettem, míg a vaj és a méz elolvadt. Alaposan összekevertem a többi hozzávalóval és belesimítottam a legnagyobb tepsimbe, jól lenyomkodva, hogy összeálljon. Reggelig hűtőben dermedt, majd éles késsel egyforma szeletekre vágtam és egy jól zárható dobozba raktam, hogy sokáig friss maradjon. Nem mondható túl diétásnak, de legalább tudom, miből készült és mentes mindenféle műizétől )) És nagyon, nagyon finom!