A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kapor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kapor. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. november 17.

Vegán töltött szőlőlevél

A nyáron készítettem első alkalommal vegán töltött szőlőlevelet Adél lányomnak, amikor meglátogattuk a Feröer-szigeteken, ahol 15 hónapja él. A szőlőlevél a saját kertünkben termett, a feltekerésben most segítségemre volt egy kis kütyü, amivel szép, egyforma, két falatnyi töltikék készültek pillanatok alatt. Hasznos kis jószág, bár töltött káposzta készítésére alkalmatlan, csak a szőlőlevelekkel bír el. Friss gombám most épp nem volt itthon, így gyorsan beáztattam némi szárított shiitake és barna csiperkét, és percek múlva már tekertem is a helyes kis töltikéket.

Hozzávalók kb 30 töltikéhez:
34-35 db tenyérnyi méretű sós lében eltett szőlőlevél
25-30 g szárított shiitake és barna csiperkegomba
1,5 dl rizs és ugyanennyi vörös lencse, addig mosva hideg vízben, míg a víz tiszta nem lesz
1 fej hagyma, aprítva, kevés olajon üvegesre dinsztelve
kevés olívaolaj
só, bors, szárított csombor és kapor

A szőlőleveleket hideg vízbe, a szárított gombát meleg vízbe áztatom 15-20 percre.
Az aprított hagymát kevés olajon üvegesre dinsztelem, majd megsütöm rajta a rehidratált, leszűrt, majd kissé felaprított gombát, végül megfuttatom rajta a jól megmosott rizst. Leveszem a tűzről és hagyom hűlni, majd összekeverem a megmosott vörös lencsével. Fűszerezem sóval, borssal, bőkezűen adok hozzá kaprot és csombort. A masszát a szőlőlevelekbe töltöm, nem túl szorosan, mert a nyers rizs és vörös lencse főzés közben még dagad. 

Egy sütőedényt kikenek pár csepp olívaolajjal, szép sorban lerakom az edénybe a tötikéket, betakarom az egészet 3-4 szőlőlevéllel, felöntöm annyi vízzel, hogy éppen ellepje és 170 Celsius-fokra előmelegített sütőben, kb. egy óra alatt megfőzöm. 

Vegán natúr krémmel (vagy joghurttal) és friss kenyérrel tálalom.

A bejegyzést a Chefgomba szponzorálta, köszönet érte.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.


2019. július 22.

Zöldséges, fűszeres pulykamell



Ilyen fajta zsebes megoldással töltött húst készítettem korábban is, ám ez a pulykamell filé, amit ízletes zöldfűszeres páccal kentem be töltés és sütés előtt olyannyira finom és szaftos lett, hogy bekerült azonnal a repertoárba. Ha fél óra alatt kell olyat tenni az asztalra ami nem csak finom, hanem szemet gyönyörködtető is, ezt ajánlom!

Hozzávalók:
1 darab pulykamell filé
2-3 evőkanál extra szűz olívaolaj
1 evőkanál apróra vágott kapor
fél citrom leve
kis csokor apróra vágott petrezselyem
1 fej hagyma
20-25 dkg füstölt mozzarella sajt
fél cukkini és padlizsán, szeletelve
fél citrom, vékonyra szeletelve
1 paradicsom, szeletelve
só és frissen őrölt bors
0,5 dl száraz fehérbor

A húst 2-2,5 centinként bevágom úgy, hogy az alján nem vágom át teljesen, így tölthető „zsebek” keletkeznek benne. Egy kis tálban összekeverem az olívaolajat, a citromlevet, az aprított kaprot, petrezselymet és a zúzott fokhagymát. Ezzel a keverékkel fűszerezem a húst kívül-belül, megszórom sóval, borssal, és minden „zsebbe” teszek szeletelt hagymát, padlizsánt, cukkinit, paradicsomot és citromszeletet. Olívaolajjal kikent sütőtálba teszem, a tetejére szórom a reszelt sajtot, aláöntöm a bort és 200 Celsius-fokra előmelegített sütőben sütöm 25-30 percet, ezalatt a sajt is ráolvad és enyhén megpirul. Salátával tálalom.


A bejegyzést a Magyar Pulykaszövetség és a Magyar Baromfi Terméktanács szponzorálta, köszönet érte.




Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz. 

2019. június 26.

Gombás töltött karalábé (vegán)



Örök nyári kedvenc, jó kaprosan és csomborosan. Ezúttal nem a hagyományos, darált húsos változat, hanem egy húsmentes, vegán változatot főztem, ami barna csiperkegombával készült és legalább olyan finom még nekem, húsevőnek is, mint a gyerekkori kedvenc.

Hozzávalók:
4 nagy, vagy 6 kisebb karalábé
fél kg barna csiperkegomba
1 ek olívaolaj
1 fej vöröshagyma
l dl rizs
só, frissen őrölt bors
3 gerezd fokhagyma
1 csokor friss petrezselyem
1 csokor friss kapor
1 kiskanál morzsolt csombor
1 l könnyű zöldség alaplé
3 dl natúr növényi joghurt (vegán)

A hagymát megpucolom, felaprítom, és az olajon megdinsztelem. Ha már üveges, hozzáadom a zúzott fokhagymát és a megmosott rizst, ízesítem sóval, borssal. Addig kevergetem, míg a rizs üveges nem lesz, ekkor leveszem a tűzről és hagyom hűlni. A töltelékhez  a gombát felszeletelem és jól felhevített száraz serpenyőben rázogatva karamellizálódásig sütöm, majd összekeverem a hagymás-fokhagymás rizzsel, aprított kaporral, petrezselyemmel és a csomborral. A karalábét meghámozom, kivájom és betöltöm a töltelékkel. Ha marad töltelék, azt egyszerűen golyókká formázom, és az edénybe teszem a töltött karalábék mellé, amiket egy akkora lábosba teszek a kivájt forgácsokkal együtt, amekkorában kényelmesen elférnek. Öntök rájuk annyi alaplevet amennyi épp ellepi (ha nincs elegendő alaplevem, vízzel kiegészítem), sózom, tekerek rá borsot, majd fedő alatt puhára párolom. A töltelék golyók – mivel nem tettem bele tojást, vagy egyéb „kötőanyagot” – sajnos szétesnek főzés közben, de sebaj, majd ezzel sűrítem be a mártást. Ha már puhák a karalábék, kiveszem őket az edényből, a visszamaradt rizses-gombás pároló léhez adom a vegán joghurtot, botmixerrel simára turmixszolom az egészet, majd visszahelyezem a töltött karalábékat a mártásba. Friss zöldfűszerrel díszítve tálalom.

A gombáért köszönet az AMIGO – a mi gombánknak!

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz

2019. február 24.

Vegán töltött káposzta



Nagylányom közel egy éve vegán, neki készítettem karácsonyra ezt a töltött káposztát, ami annyira finom, hogy nem vegán családtagok is imádták. A töltelékben a hús helyett gomba van, meg vörös lencse, amit kedvenc magosboltomban vettem.

Hozzávalók kb 30 töltelékhez:
fél kg (barna) csiperkegomba
1,5 dl rizs és ugyanennyi vörös lencse, addig mosva hideg vízben, míg a víz tiszta nem lesz
3 nagy fej hagyma, aprítva, ebből egy fejnyi kevés olajon üvegesre dinsztelve
2 csomag füstölt tofu (Lidl-ben vettem, 180 g-os)
1 fej savanyú káposzta, egy része apróra gyalulva
2-3 gerezd fokhagyma
olívaolaj
só, bors, szárított csombor és kapor

A leveleket leválasztom a káposzta fejről, a vastag középső eret levékonyítom, vagy ha nagyok a levelek – kivágom, és a leveleket elfelezem.
Az egyik fej aprított hagymát kevés olajon üvegesre dinsztelem, majd megsütöm rajta az aprított gombát. Addig sütöm, míg az összes leve elpárolog és zsírjára sül.  A második fej aprított hagymát is megdinsztelem, majd megfuttatom rajta a jól megmosott rizst. Leveszem a tűzről és hagyom kihűlni, majd jól összekeverem a megmosott vörös lencsével, a gombával, és zúzott fokhagymával. Fűszerezem sóval, borssal, bőkezűen adok hozzá kaprot és csombort. A masszát a savanyú káposzta-levelekbe töltöm, nem túl szorosan, mert a nyers rizs és vörös lencse főzés közben még dagad.

Egy (öntött vas) edény aljára teszek pár csepp olívaolajat, majd pár levél káposztát,  erre jön egy sor töltelék, azt megszórom aprított nyers hagymával, egy kis őrölt fekete borssal, rá egy réteg apró káposzta, és az egyik darab füstölt tofu, fél centi vastagra szeletelve. Újabb sor töltelék, apró káposzta, hagyma, füstölt tofu, mindaddig, amíg a hozzávalók el nem fogynak. A tetejére apró káposzta kerül, majd az egészet betakarom pár egész káposztalevéllel. Felöntöm annyi vízzel, amennyi éppen ellepi, és betolom a 180 fokos sütőbe. Fél óra után visszaveszem a hőmérsékletet 160 Celsius-fokra és másfél-két órát sütöm. Frissen is jó, de ha lehet, a tálalás előtti napon készítem, mert a töltött káposzta melegítve mindig jobb! Vegán natúr joghurttal és friss kenyérrel tálalom.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2017. december 17.

Lazactatár avokádóval


Ünnepi előételem csupa olyan alapanyagból, amit nagyon szeretek.

Hozzávalók 4 adaghoz:
2 db érett avokádó
40 dkg extrafriss lazacfilé
2 db salotta hagyma, finomra aprítva
evőkanálnyi kapribogyó
egy lime
kis csokor friss kapor
só és frissen őrölt bors, ízlés szerint
a díszítéshez:
egy-egy szem kapribogyó
kevés natúr sajtkrém (paleo diétánál elhagyható)
friss kapor

Az avokádó húsát felaprítom, összekeverem egy fej aprított salotta hagymával és fél lime levével, finoman sózom, borsozom.
A lazac bőrét eltávolítom (a macskának adom, hálás lesz érte).
A halhús kb. egyharmadát késsel apróra kockázom, a többit késes robotgépben nem túl finomra aprítom a salotta hagymával, leöblített kapribogyóval és fél lime levével együtt. Belekeverem a késsel aprított halhúst, az aprított friss kaprot, sózom, borsozom. Tálaláskor desszertgyűrűt helyezek a tányérra, az aljára egy réteg avokádó salsát teszek, majd a lazactatárt is bele simítom. Lehúzom a desszert gyűrűt, a tatárt pici sajtkrémmel (opcionális), kapribogyóval és friss kaporral díszítem. Azonnal tálalom jégbe hűtött Törley Orfeum Rosé Sec palackos erjesztésű pezsgővel. 

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz. 

2017. november 6.

Gránátalmás, fetás gerslisaláta


Színes, ízes, laktató de mégsem nehéz. Van benne édes és sós, puha és ropogós, üde zöldfűszer és finom öntet, egyszerűen imádnivaló!
A dióféléket ezúttal is kedvenc lelőhelyemről szereztem be.

Hozzávalók (12 adag)
50 dkg gersli (hántolt árpa)

3 gránátalma magjai
3 evőkanál alma-, vagy fehérborecet
só, bors
1 evőkanál csípős mustár
1 teáskanál méz
1 dl olívaolaj
2 fej salotta hagyma, apróra felkockázva
10 dkg pirított kesudió
15 dkg pirított dió
2 csokor petrezselyem, durvára aprítva
2 csokor kapor, finomra aprítva
20 dkg fetasajt

A gerslit átöblítem, majd egy nagy lábasban feltesszem főni háromszoros mennyiségű sós vízben. Forralás után közepesre veszem a hőfokot és kb. 40 perc alatt puhára főzöm, majd leszűröm és összekeverem kevés olívaolajjal, hogy ne ragadjon össze.
A gránátalmát megpucolom, azaz kiszabadítom a magjait. Ennek a leghatékonyabb módja: a gránátalma koronás csúcsát levágom, majd éles késsel függőlegesen cikkelyekre vágom a gyümölcsöt, de nem vágom végig, hanem kézzel szétfeszítem a cikkelyeket, mintha egy narancsot bontanék. Egy nagy keverőtálba elkészítem a salátaöntetet: az ecethez adom a sót, borsot, a mustárt, mézet és jól elkeverem, majd lassú sugárban öntve hozzáadom az olívaolajat, hogy krémes emulzió képződjön. Az öntetbe szórom a megfőtt gerslit, és alaposan átkeverem. Hozzáadom a hagymát, a pirított, durvára őrölt diót és kesudiót, a felaprított petrezselymet, kaprot, végül az apróra kockázott fetát. Mi sült húsokhoz ettük köretnek, de másnap, magában is megállta a helyét.

Mautner Zsófi receptje alapján készítettem el. 

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2017. augusztus 7.

Tökfőzelék kovászos uborka levével főzve


Nem gondolom, hogy feltaláltam volna a spanyolviaszt, amikor hirtelen ötlettől vezérelve a kertünkben termett ízletes, sárga és igen kemény húsú, zöld héjú tököt a kovászos uborka levében főztem meg. Gondoltam, hogy jó lesz, de azt merni sem reméltem volna, hogy ennyire jó! Szóval ezentúl ki ne öntsétek a kovászos uborka levét, és ha nem kovászos uborka krémlevest főznétek belőle, használjátok fel tökfőzelékhez. Az én „főzelékem” inkább csak kapros párolt tök, mert sem habarás, sem tejföl nem került rá, mégis olyan finom volt, hogy nem tudtunk vele betelni. Magában, valami feltéttel, vagy egy szelet grillezett hús mellé maga a (majdnem) nullkalóriás mennyország!

Hozzávalók 3-4 főre:
1 főzőtök (az enyémek pucolás után közel kétkilósak)
1 nagy, vagy 2 kisebb fej vöröshagyma, aprítva
2 evőkanál olívaolaj
1 csokor friss, vagy 2 evőkanál szárított kapor
2-3 dl kovászos uborka leve

só és frissen őrölt bors, ízlés szerint

Olívaolajon megdinsztelem a hagymát, aztán rádobom a hámozott, kimagozott, gyalult tököt.
Adok hozzá 2-3 dl kovászos uborka levét, ebben rotyog addig, míg roppanós-puhára nem fő (ez - a tök fajtája miatt hosszabb idő, mint a sima főzőtök esetében, így van ideje a levének elpárologni,a tök meg roppanós-puha lesz, nem puhul túl). Közben megy hozzá ízlés szerint só, bors, és csokornyi aprított friss vagy 2 evőkanál szárított kapor. Semmi habarás, az enyémben még tejföl sem, anélkül is isteni finom, bár némi belekevert tejföl biztosan nem ront rajta!

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2017. február 15.

Savanyú káposztás húsgombócleves


A saját készítésű savanyú káposztából nem csak töltött káposzta készül. Esszük szinte minden nap cikára vágva, vagy gyalulva - köretnek, savanyúságnak. Ilyenkor főzöm az egyik kedvenc téli levesem, aminek főszereplője a gyalult káposzta mellett a savanyú káposzta leve is. Gyakran készítem olyan káposztalével, amiben előzőleg friss füstölt kolbászt  főztem, így a káposztalében, a főzés közben kioldódott kolbász íze még egy kis pluszt is ad a végeredménynek.

Hozzávalók:
1 liter savanyú káposztalé
1 fej savanyú káposzta legyalulva
2 sárgarépa
1 fehérrépa
1 kisebb zellergumó
250 g darált sertéshús (comb, vagy lapocka)
2-3 evőkanál nyers rizs, többször átmosva
1 tojás
1 fej hagyma, aprítva
1 evőkanál szárított, morzsolt kapor
1 evőkanál szárított, morzsolt csombor
só és frissen őrölt bors
a tálaláshoz tejföl (opcionális)

A savanyú káposztalevet ugyanannyi vízzel felteszem főni. Amikor forr, beleteszem a gyalult savanyú káposztát és az apró kockákra darabolt zöldségeket (a hagyma kivételével) és 20-25 percig főzöm. Összedolgozom a darált hússal a finomra aprított hagymát, nyers rizst, tojást, kaprot, csombort, frissen őrölt borsot, pici sót és apró gombócokat formázok belőle, majd a leveshez adom és még kb fél órán át, takaréklángon főzöm. A levest külön nem szoktam sózni, általában elég sós a káposzta levétől. Tejföllel és friss kenyérrel tálalom.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2016. november 2.

Tzatziki


A tzatzikinek ahány ház, annyi receptje van, de a joghurt-uborka-fokhagyma-olívaolaj négyes képezi alapját mindegyikinek. Fel lehet még turbózni friss kaporral, mentával, oregánóval vagy citromhéjjal, de egy a lényeg, a tzatziki nem híg, hanem jó sűrű köszönhetően a kimagozott, lereszelt, majd lesózott és alaposan kinyomkodott uborkának. Van, hogy salátának esszük, de van, hogy ez a körete egy szelt grillezett, vagy rántott húsnak. Szerencsére kígyóuborka egész évben kapható, így egy jó tzatziki nem nem a nyár kiváltsága.

Hozzávalók 2 főre köretnek, 4 főre salátának:
3 dl natúr görög joghurt (minél zsírosabb, annál jobb)
3 kígyóuborka (60-70 dkg)
3-4 gerezd fokhagyma
kis csokor friss kapor, menta, vagy oregáno, felaprítva  
fél dl (plusz egy pici) extra szűz olívaolaj
só és frissen őrölt bors
Kalamata olajbogyó a tálaláshoz (és mellé J nálunk elfogy rendszeresen egy üveggel)

Van, aki meghámozza az uborkát, én nem szoktam. Hosszában kettévágom, kikaparom a középén lévő magos lágy részt, az uborka húsát pedig lereszelem a reszelő nagyobb lyukán, megsózom, majd negyed óra múlva kinyomkodom és lecsepegtetem.

Egy tálba teszem a joghurtot, összekeverem a zúzott fokhagymával, majd hozzáadom az alaposan kinyomkodott uborkát, az apróra vágott zöldfűszert, fél deci olívaolajat, és alaposan elkeverem az egészet. Megszórom frissen őrölt borssal, ha szükséges, még sózom, majd a tetejét meglocsolom pici olívaolajjal, lefedem és egy órára a hűtőbe teszem, hogy az ízek összeérjenek. Kalamata olajbogyóval tálalom.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz te is Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez: itt. Kattintsd a Tetszik gomb legördülő menüjében az Értesítéseket kérek fület, mert csak így jutnak el hozzád a friss tartalmak. Az Instagramon gabojszagyepes néven találsz meg.

2016. július 1.

Kapros saláta


Kánikulában nem kell mindig főtt étel, ebédre beérjük egy könnyű, ám mégis laktató salátával.

Hozzávalók:
1 csokor hónapos-, vagy vajretek, vagy fél jégcsapretek
3 száj újhagyma a zöldjével együtt
2 főtt tanyasi tojás (opcionális)
4-5 szál friss kapor
6-7 db (római) salátalevél apróra vágva
200 g natúr (görög) joghurt
1 ek (házi) majonéz
csipet kurkuma
só, frissen őrölt bors, ízlés szerint

A zöldségeket megpucolom. A retket vékony, a hagymát kicsit vastagabb karikákra vágom, majd a kaprot apróra, a salátát vékonyabb csíkokra metélem. A zöldségeket (és ha teszek bele, akkor a szeletelt főtt tojást is) egy tálba halmozom, sózom, borsozom, megszórom csipetnyi kurkumával, leöntöm a majonézzel elkevert joghurtot és jól összekeverem. Önmagában, vagy friss kenyérrel tálalom.

Erika salátája adta az ötletet.

2016. március 20.

Füstölt lazac pástétom


Az egész család imádja a füstölt lazacos reggelit, amikor egyszerűen kibontva a szeletelt, füstölt lazacot a csomagolásból, pirítósra halmozva, citrommal meglocsolva élvezzük, jéghideg száraz pezsgővel kísérve. Gyakran reggelizünk ilyet hétvégén. Én szívesebben eszem kenhető vagy darabos halkrémnek elkészítve, így néha az én kedvem szerint alakul a reggeli. Mint ma.
Ha pástétomot készítek, 20 dkg füstölt lazacból 6 ember is jóllakik reggelire, vagy akár 8 emberre is elegendő előételnek, házi kenyérre kenve.

Hozzávalók:
20 dkg füstölt lazac
20 dkg natúr sajtkrém (ehhez a tömlős ömlesztett sajt is megteszi)
2-3 evőkanál tejföl
1 teáskanál tormakrém
1 kis fej salotta, nagyon apróra vágva
1 kis csokor friss kapor, aprítva
fél citrom reszelt héja és frissen facsart leve
frissen őrölt rózsabors, ízlés szerint

A hozzávalókat késes aprítóban, vagy botmixerrel krémesre keverem, majd legalább 2 órára hűtőbe teszem, hogy összeérjenek az ízek. Kenyérre kenve, friss hagymacsírával megpakolva tálalom.

2015. július 23.

Citrusos lazacsaláta


Kánikulai ebéd/vacsora, amihez még tűzhely sem kell, nem, hogy sütő, egy pohár jégbe hűtött pezsgő meg egyenesen kötelező hozzá.
Az alapanyagokért csak a helyi kedvenc üzletembe kell elmennem (az, aminek a Mautner Zsófi az egyik arca). Zsófival amúgy naponta találkozom (ugyanis van a bejáratnál egy ember nagyságú Zsófi-Széll Tamás tábla), ő mindig mosolyog, én meg mindig „szia Zsófi”-val lépek be a boltba...  Na, nem fényezem tovább a négybetűs áruházat, de tény, hogy szeretek ott vásárolni és ehhez a salátához még a friss kaprot és a Kiskőrösön máshol nem beszerezhető bio citromot is megkapom. A füstölt lazac amit árulnak meg az egyik legízletesebb fajta, amit itthon elérhető áron, pláné vidéken be lehet szerezni.

Recept nincs, ugyanis nincs más teendő, mint időben behűteni a száraz pezsgőt, felbontani a füstölt lazacos csomagot, ízlésesen elrendezni egy tálon filézett citrom és vörös grapefruit gerezdekkel felváltva, rászórni a száráról letépkedett friss kaprot, reszelni rá egy keveset a jól megmosott bio citrom héjából, tekerni rá pici színes borsot és meglocsolni pár csepp citromlével, meg olívaolajjal. Ennyi! Várjuk az enyhülést...

2015. július 10.

Lazac rillette


ÉP imádja a füstölt lazacot. Én is szeretem, de szívesebben eszem kenhető vagy darabos halkrémnek elkészítve, mint natúrban, csak citrommal meglocsolva.
Ha rilette készül belőle, 20 dkg lazacból 6 ember is jóllakik reggelire, vagy akár 8 emberre is elegendő előételnek, házi kenyérből készült pirítóssal tálalva.

Hozzávalók:
20 dkg füstölt lazac
20 dkg natúr sajtkrém (ehhez a tömlős ömlesztett sajt is megteszi)
1 kis fej salotta, nagyon apróra vágva
1 kis csokor friss kapor, aprítva
fél citrom reszelt héja és frissen facsart leve
frissen őrölt rózsabors, ízlés szerint

A lazacot egészen apróra vágom, majd összekeverem a salotta hagymával, kaporral, citromhéjjal, citromlével, sajtkrémmel és rózsaborssal. Legalább 2 órára hűtőbe teszem, hogy összeérjenek az ízek, majd (házi kenyérből készült) pirítóson tálalom.

2014. február 20.

Céklás gravlax


Tegnap vettem egy szép darab lazacfilét – egy újabb adag gravlax elkészítéséhez, ugyanis itthon épp gravlax őrület van. A Skandináviából származó nyers halételt, a gravlaxot általában lazacból készítik úgy, hogy száraz pácban, hidegben, lesúlyozva érlelik a halfilét 48-72 óráig, majd hajszál vékonyra szeletelve, friss, vagy pirítós kenyérrel, mustáros-kapros szósszal fogyasztják. A pácnak három alapvető összetevője van: só, cukor és friss kapor és ez a száraz pác néhány nap alatt igazán különleges finomságot varázsol egy darab nyers lazacfiléből. A színe kedvéért a pácoláshoz friss céklát is használtam, az összetettebb ízélményért frissen reszelt tormát és reszelt (bio) citromhéjat adtam hozzá.

Hozzávalók:1 darab bőrös lazacfilé4 ek nagyszemcsés tengeri só4 ek barna nádcukor1 közepes céklaujjnyi darab friss torma1 csokor friss kapor1 db (bio)citrom4 cl vodka

A kapros szószhoz:
200 ml tejföl vagy natúr joghurt, lecsepegtetve
1 kiskanál mustár
1 kiskanál méz
fél citrom frissen facsart leve és reszelt héja
kis csokor friss kapor, apróra vágva

A lazacfiléből – ha maradtak benne – egy kis fogóval, vagy szemöldök csipesszel eltávolítom a szálkákat, a zsírosabb, hasi részt lenyesegetem (ebből kitűnő lazac tatár készíthető) és a filét szárazra törlöm.
Egy keverőtálban összekeverem a tengeri sót a nádcukorral, apróra vágom a kaprot, a reszelő kis lyukú oldalán lereszelem a meghámozott céklát és tormát, az alaposan megmosott citrom héját.
Előveszek egy akkora edényt, amiben elfér a halfilé, az aljára szórom a só-cukor keverék felét és egyenletesen eloszlatom egy rétegben.


Ráfektetem a halfilét bőrrel lefelé, a tetejét megszórom a keverék másik felével, egyenletesen, teljesen befedem a filét a cékla és torma reszelékkel, az aprított kaporral és reszelt citromhéjjal. Meglocsolom az egészet a vodkával és befedem egy darab konyhai frissentartó fóliával. A fóliával betakart halfilét lesúlyozom egy vízzel teli edénnyel (vagy alufóliába csomagolt féltéglával, vagy bármivel, ami elég súlyos és aminek sima az alja) és beteszem a hűtőbe minimum 48, de inkább 72 órára. Kb. 12 óránként ránézek, ha engedett levet (fog!), azt leöntöm róla.
Felhasználás napján elkészítem a gravlaxhoz a szószt: egy darab gézben 2-3 óra alatt lecsepegtetem a tejfölt (vagy joghurtot), így megszabadulok a bennük lévő savótól, és krémesebb állagú alapom lesz a szószhoz. A savót nem dobom ki, sütök vele kenyeret, kiflit, vagy zsemlét. Összekeverem a többi hozzávalóval és hűtőben tartom tálalásig.
48 (inkább 72) óra elteltével elkészült a gravlax. Kiveszem a hűtőből, kicsomagolom és folyóvíz alatt alaposan lemosom róla a sós-cukros-céklás-tormás-kapros pácot. Konyhai papírtörlővel szárazra itatom a filét, egy deszkára fektetem bőrével lefelé, és egy nagyon éles, vékony pengéjű (pld. filéző) késsel, laposan ferdén (így nagyobb szeleteket kapok, mint a filé keresztmetszete), a bőrt nem átvágva, hajszálvékony szeleteket vágok, majd leválasztom őket a bőrről (amit a macskának adok, hálás lesz érte), a szósszal  és friss, vagy pirítós kenyérrel tálalom. Ha nem fogy el mind, a maradékot vákuumozó géppel lefóliázom, így hűtőben legalább egy hétig eláll.

2012. augusztus 1.

Kovászolt cukkini



Idén (is) rekord cukkini terméssel kényeztet Édesanyám kertje, lassan mindennap készül valami belőle. Minap az a ragyogó ötletem támadt, hogy a kovászos uborka mintájára cukkinit fogok kovászolni. Nem mondom, hogy ezentúl ezt esszük uborka helyett, de meg kell hagyni, igazán finom!
 A minél zsengébb, zöld és sárga cukkinit megmosom, levágom a végeit és hosszában bevagdosom. Az üveg aljára teszek egy marék friss vagy szárított kaprot, néhány gerezd fokhagymát, és ha van, csombort. Megtöltöm az üveget a cukkinivel és felöntöm sós meleg vízzel (6%-os sóoldatot készítek). A tetejére kerül a tüllbe csomagolt kenyérszelet, amit max. 2 nap után el szoktam távolítani. Letakarom az üveg száját, így kerül ki a teraszra. Ha nagyon meleg van, árnyékos helyre, ha nincs nagyon meleg, érheti a nap. Kb 3 nap alatt elkészül, akkor kiszedegetem a cukkiniket egy jól záródó edénybe és rászűröm a levét. 
Jéghidegen az igazi.

2012. február 22.

Kapros töltött kelkáposzta



Töltött káposzta, kel levelekbe töltve, jó kaprosan, csomborosan.

Hozzávalók:
1 fej kelkáposzta
fél kg darált hús (baromfi is lehet)
2-3 ek olívaolaj
2 dl rizs
2 nagy fej hagyma
2-3 gerezd fokhagyma
só, bors, csombor, kapor és fűszerpaprika

Megpucolom, felaprítom a hagymákat. A felét kevés olajon megdinsztelem (a másik felét félreteszem), hozzáadom a megmosott rizst és üvegesre párolom. Leveszem a tűzről, megszórom kevés fűszerpaprikával, hagyom hűlni, majd belekeverem a darált húsba. Ízesítem sóval, borssal, friss (aprított), vagy szárított (morzsolt) kaporral és csomborral, és jól összekeverem. A kelkáposztát leveleire szedem, 30 másodpercre forrásban lévő vízbe dobom, kiszedem, leszűröm, kihűtöm, a kisebbeket félre teszem, a nagyobbakba betöltöm a rizses-húsos masszát, mintha töltött káposztát készítenék. Ha nagyon vastag lenne a levelek ere, azt késsel elvékonyítom, vagy kivágom. Lazán töltöm a leveleket, mert a rizs, főzés közben megdagad.
Egy magas falú sütőtálat kikenek olajjal, kelkáposzta levelekkel kibélelem az alját, teszek rá egy sor tölteléket, megszórom a félretett aprított nyers hagyma felével, egy kis őrölt fekete borssal, rá egy réteg kelkáposzta levél, majd megint töltelék, rá hagyma, kelkáposzta levél, majd addig folytatom, amíg a hozzávalók el nem fogynak, a tetejére kelkáposzta levél kerül. Felöntöm annyi vízzel, amennyi éppen ellepi, és kb másfél órára betolom a 180 fokos sütőbe. Ha a tetején lévő kelkáposzta levelek nagyon pirulnának, letakarom alufóliával. Ha elkészült, leveszem a felső levél réteget és a tölteléket friss kenyérrel, tejföllel tálalom.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2010. augusztus 19.

Sárga cukkini főzelék


Tulajdonképpen minimál tökfőzelék, csak annál sokkal, de sokkal jobb, mert a cukkini - a sárga különösen - finomabb ízű, mint bármelyik tök.

Olívaolajon 1 fej aprított hagymát dinsztelek, aztán rádobom a hámozott, kimagozott, gyalult cukkinit (2 darabot, méretesebb, mint szerettem volna, mert 3 napig nem néztem feléjük és megnőttek).
Adok hozzá 2 dl 30%-os tejszínt, ebben rotyog 5-10 percig, ízlés szerint só, bors, majd megy bele csokornyi aprított friss kapor, meg fél citrom leve, hogy picit savanykás legyen. Semmi habarás, sűrű lesz anélkül is! Ha mégis hígnak vélném, egy részét botmixerrel, vagy késes robotgépben pürésítem és belekeverem a főzelékbe. ÉP hidegen szereti, mi inkább langyosan.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2010. augusztus 3.

Fetás mángold torta


A szokásos Zágrábi utunkról minden hónapban hozunk egy fémdoboznyi sós lében eltett sajtot, a fetától kevésbé krémes, de nagyon finom és jól szeletelhető, azaz a fele nem kenődik szét a késen. Rászoktunk teljesen, egy hónap alatt el is szokott fogyni a 4 guriga, ami a dobozban van. Az igazság az, hogy telemea-t szívesebben ennénk, de Zágrábba gyakrabban megyünk, mint Temesvárra…
Szóval a sajt: fogy magában (paradicsommal), szendvicsbe, salátába, sütöm lepénybe, most épp mángoldal.

Hozzávalók:
1 nagy csokor mángold levél
1 csokor friss fűszernövény (pld. petrezselyem, kapor)
2 fej hagyma
10 dkg feta (vagy egyéb, sós lében eltett sajt)
1-2 tojás
só és bors ízlés szerint
2-3 ek liszt (teljes kiőrlésű lisztből is lehetett volna, de én egyszerűen kifelejtettem)
2 evőkanál olívaolaj

Egy serpenyőben felmelegítem az olívaolajat, hozzáadom az aprított hagymát, megsózom és üvegesre párolom. Rádobom a jól megmosott, csíkokra vágott mángold leveleket, majd ha összeestek a hőtől, eloltom alatta a tüzet és hagyom hűlni, addig felverem a tojás(oka)t, felaprítom a zöldfűszereket, felkockázom apróra a sajtot, majd az egészet összekeverem a hagymás mángoldal, kivajazott sütőtálba simítom és 180 fokos sütőben 30-40 perc alatt szép pirosra sütöm. Langyosan, kockákra vágva tálalom. Tavasszal spenóttal is finom lenne.
Egy kocka megérte a másnapot, hidegen még  jobb! Úti elemózsiának sem utolsó.

2010. augusztus 2.

Hideg céklaleves


Nincs kimondottan céklaszezon, de szép bébicéklák mosolyogtak rám a piacon, megkívántam, gondoltam majd megsütöm ActiFry-ban köretnek, aztán átnéztem a „várólistás” receptgyűjteményem és nem sült köret lett belőle, hanem leves, meg saláta…A alábbihoz a Холодник nevű litván céklaleves adta az ötletet, a saját szánk ízére főztem, egy kis mángoldot is belecsempészve.

Hozzávalók 4 főre:
4-6 fiatal bébicékla
egy csomó fiatal mángold levél
1 fej hagyma, aprítva
1-2 kanál olívaolaj
1 l író vagy kefir
2 salátauborka (friss vagy kovászolt)
egy csokor friss kapor
4 keményre főtt tojás, a tálaláshoz (nálunk elmaradt)
néhány csepp citromlé
só és frissen őrölt bors ízlés szerint

Alaposan megmosom a mángoldot és meghámozom a céklát, majd mindkettőt összeaprítom. A céklát felteszem főni annyi vízben, hogy 1 -2 cm-re ellepje a zöldséget a fazékban. Roppanós-puhára főzöm, majd hagyom kihűlni. Közben egy serpenyőben felmelegítem az olívaolajat, hozzáadom a hagymát, megsózom és üvegesre párolom. Rádobom a jól megmosott, csíkokra vágott mángold leveleket, majd ha összeestek a hőtől, letakarom és 5-8 percig párolom. Összeöntöm a főtt céklával és annak főzőlevével, botmixerrel turmixolom, hozzáadom az apróra vágott kaprot és a lereszelt uborkát (legközelebb ezt pépesítés előtt adom hozzá, akkor nem kell külön lereszelni), felöntöm az íróval vagy kefirrel, ízesítem sóval és borssal és jól behűtőm tálalás előtt. Friss kaporral megszórva tálalom. Hűvösebb napokon nem hűteném agyon és szeletelt-negyedelt főtt tojással tálalnám, most egyszerűen elkortyoltuk, bögréből.

2010. január 13.

Kolozsvári rakott káposzta



Hogy mennyire autentikus, nem tudom, mindenesetre gyerekkoromban, Erdélyben így készült. Mint általában a savanyú káposztás ételek, ez is annál finomabb, minél többször van melegítve. Mindig jókora adag készül belőle, aztán 2-3 napig rájárunk.

Hozzávalók:
1 kg (házi)savanyú káposzta
csipetnyi őrölt kömény
2-3 babérlevél
70 dkg darált (sovány) sertéshús
15 dkg szeletelt bacon
2 nagy fej vöröshagyma
1-2 gerezd fokhagyma
1 ek zsír
3 ek olaj
10 dkg rizs
só és frissen őrölt bors
1 ek morzsolt csombor (borsikafű)
1 ek szárított kapor
1 tk őrölt paprika
4 dl tejföl

A káposztát vékonyra gyalulom, mert mi egész fejeket savanyítunk. Ha szükséges hideg vízzel átöblítem és 20-30 perc alatt, kevés vízzel, csipetnyi őrölt köménnyel és 2-3 babérlevéllel majdnem puhára párolom.
Amíg fő a káposzta, az aprított hagymát olajon üvegesre dinsztelem és elfelezem. Felén megdinsztelem a jól megmosott rizst, amit fűszerezek sóval, borssal, felöntök másfélszeres mennyiségű vízzel, forralom 3-4 percig, majd bebugyolálom és párnák közé teszem (párnás rizst szoktam készíteni). A hagyma másik feléhez hozzáadom a darált húst, sózom, borsozom, hozzáadom a zúzott fokhagymát, a csombort és kaprot, kevés pirospaprikát és kb 20 percig dinsztelem, ha szükséges 1-2 ek vizet öntök alá.
Egy méretes, mélyebb sütőedényt zsírral kikenek, beleterítem a káposzta 1/3 részét, erre ráterítem a rizs felét, majd erre a darált hús felét. Meglocsolom pár ek tejföllel, majd megismétlem a rétegezést és káposztával fejezem be. Rákerül a maradék tejföl és az egészet betakarom szeletelt baconnal. Előmelegített sütőben 200 C°-on kb 30 perc alatt szép pirosra sütöm. Tálaláskor puha fehér kenyeret és tejfölt adok hozzá. Imádom!

Ha tetszett a recept, csatlakozz Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez.