A következő címkéjű bejegyzések mutatása: juhtúró. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: juhtúró. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. március 20.

Túrós puliszka kosárkák


Imádjuk a túrós puliszkát. Magunk gyúrjuk hozzá a túrót, amihez vagy a sestinai esztenáról, vagy a fogarasi piacról, ideális esetben augusztusban vett, kb.8 kg-os juhsajtot felszeletelünk és pár napig szikkasztjuk, utána a nagymamámtól örökölt régi, 8-as húsdarálón ledaráljuk, besózzuk és ÉP nagy élvezettel alaposan átgyúrja. Adagonként bezacskózzuk és a fagyasztóban tároljuk, míg túrós puliszkába, sztrapacskába, kőrözöttbe, vagy egyéb ételbe nem kerül.
Nemrég egy többfogásos menüsor meleg előétele volt a túrós puliszkám, muffin formában, bacon kosárkában sütve. Isteni!

Hozzávalók 12 kosárkához:
kb. 16 szelet füstölt bacon
fél liter víz
1 kiskanál só
15 dkg kukoricadara
20 dkg juhtúró
tejföl a tálaláshoz


A vizet felteszem forrni, 1 kiskanál sóval. Amikor forr, beleöntöm a kukoricadarát, majd folyamatos kevergetés mellett addig főzöm, míg sűrű lesz, de nem kemény. A kevergetés fontos, mert odaég, hőforrás elzárása után, várakozó állásban is „dagad” . Szinte mindig egy- két kanálnyit félreteszek tejes puliszkának, mert ez nekem olyan gyerekkori szerelem, nosztalgikus íz, kell a lelkemnek.

Kibélelem baconnal a muffin sütőformát, egy sor puliszkát simítok a kosárkák aljára, rámorzsolok túrót, majd puliszkaréteg jön ismét, a tetejére túrót szórok, és beteszem a forró sütőbe addig, míg a tetején a túró megolvad. Melegen, tejföllel tálalom.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2016. április 25.

Paradicsomos, juhtúrós ír szódás kenyér


A tavalyi paradicsom befőzéskor elektromos passzírozót használtam, ami nagyon megkönnyítette a munkát. A passzírozásból visszamaradt szárazanyagot sajnáltam kidobni, inkább vékony rétegben sütőpapíros tepsire egyengettem és kenyér sütés után a hűlő sütőben megszárítottam, majd késes robotgépben porítottam. Intenzív paradicsom ízű őrleményem lett, amivel akár egy kenyértésztát fel lehet turbózni. Ebbe az ír szódás kenyérbe is került belőle, némi juhtúró társaságában, mert a kettő együtt gyerekkori kedvencem. Kenyérben sem utolsó. Sőt.

Hozzávalók:
200 g fehér tönkölyliszt
150 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
2 evőkanál szárított paradicsomőrlemény
1 teáskanál só
1 teáskanál cukor
1 csapott teáskanál szódabikarbóna
100 g juhtúró (brindza)
400 ml író (én tejsavót használtam)

Az eredeti recept szerint íróval készülne, amit joghurt és víz keverékével lehet helyettesíteni (kétharmad joghurt, egyharmad víz arányban), de házi túró készítés melléktermékeként épp volt friss tejsavóm amit mindig elhasználok kenyérsütéskor, így azt tettem bele író helyett.
Egy nagyobb tálban összekeverem a liszteket, beleszórom a sót, cukrot, szárított paradicsomőrleményt, meg a szódabikarbónát. Közepébe mélyedést készítek, oda öntöm a tejsavót, amiben „elmosom” a juhtúrót. A tésztát összekeverem, de nem gyúrom, vagy dagasztom, mert tömör, nehéz lesz. Lágynak kell lennie, de nem ragacsosnak. Amint nagyjából összeállt labdát formázok belőle, sütőpapíros tepsire teszem, majd jó mélyen bevágom. 


200 Celsius-fokra előmelegített sütőben sütöm 40-50 percig, ameddig az alját megkopogtatva kongó hangot ad. Rácson hagyom langyosra hűlni, majd a bevágások mentén széttörve darabolom.

Rachel Allen ír szódás kenyér receptjét turbóztam fel.

2014. december 16.

Juhtúrós cukkinis tartelette


Kevés alapanyagból is lehet finomat. Akár előételnek, az ünnepre. Tejföl, fokhagyma, tojás nagyjából mindig van otthon, egy (két) salátacukkinit,  némi juhtúrót meg egy tekercs friss leveles tésztát nem nagy utánajárás beszerezni, másra meg nincs is szükség ehhez a friss pitéhez. A paradicsom és a tálaláshoz használt bazsalikom opcionális.
                     
Hozzávalók 6 egyszemélyes tartelette-hez:
1 csomag friss leveles tészta (a sütőpapírra feltekert fajta)
200 g juhtúró (brindza)
1 dl tejföl
2 gerezd fokhagyma
3 tojás
1-1 sárga és zöld salátacukkini
1 paradicsom
kevés olívaolaj
só, frissen őrölt bors
friss bazsalikom levélkék a tálaláshoz (opcionális)

A leveles tésztát kiterítem és  hat egyenlő részre osztom (sütőpapírostól). A tészta darabokkal kibélelek 6 egyszemélyes piteformát (ilyet), de a sütőpapírt nem fejtem le a tésztáról, mert erre teszem majd a vaksütéshez használt cuccot (vizuális típusúaknak: piteforma, benne a tészta, azon a sütőpapír). A forma szélein végiggörgetem a nyújtófát, ezzel levágom a tésztafelesleget, de a sütőpapírt nem, mert a túllógó széleire szükség van a vakon sütéshez. Beleszórom a tésztával kibélelt, sütőpapíros formákba a vakon sütésre használt borsómat (ehhez egy fél kilónyi sárgaborsót áldoztam be anno, amit jó pár éve csak erre használok. A vaksütésre kapható kerámia „sütőbab” nem olcsó).
220 fokos, előmelegített sütőben 8-10 percig elősütöm a tésztát, így biztosítva, hogy ne púposodjon fel és az alja ne legyen „szalonnás”. Közben előkészítem a tölteléket: a cukkinit megmosom és zöldség szeletelővel vékonyan felszeletelem. Felverem a tojásokat, belereszelem a fokhagymát, belekeverem a juhtúrót és egyneműsítem a keverékkel.  Ha az elősütött tészta pihent pár percet, beleöntöm a túrós-tojásos keveréket és kirakom a cukkini szeletekkel, tetőcserépszerűen. Középre teszek egy-egy szelet paradicsomot (ha nincs, oda is egy szelet cukkinit), meglocsolom pár csepp olívaolajjal, finoman sózom (a juhtúró sós!), tekerek rá borsot és betolom a forró (180 fokos) sütőbe, úgy 25-30  percre. 

Bazsalikom levelekkel díszítve, langyosan tálalom.

2014. augusztus 14.

Kéttúrós penne


Comfort food a javából. Akár előző nap el lehet készíteni, a hűtőben pihentetni, majd másnap összesütni. Néha jól esik egy kis túrós tészta!

Hozzávalók 4 főre:
30 dkg penne tészta
20 dkg tehéntúró
20 dkg juhtúró
1 szelet (házi) füstölt szalonna
1 szelet (házi) füstölt sonka
fél liter tejföl (+ a tálaláshoz)

Azzal kezdem, hogy pirosra sütöm egy serpenyőben az apróra vágott sonka és szalonna kockákat. Közben kifőzöm a tésztát, vigyázva, hogy tényleg „al dente” legyen, ne főjön túl. Egy méretes tálban összekeverem a túrókat a tejföllel, belekeverem a tésztát, majd a sült szalonna és sonka felét, zsírjával együtt. Sózni sem kell, mert a bacon és juhtúrótól elég sós. Kivajazott sütőtálba simítom, a tetejét megszórom a maradék szalonna és sonka pörccel és betolom a 200 fokra előmelegített sütőbe addig, míg a teteje picit megpirul. Igény szerint némi plusz tejföllel tálalom. 

2013. augusztus 30.

Juhtúróval, sült hagymával töltött gomba


A számtalan töltött gombáim egy újabb változata. A töltelék mindig aszerint alakul, hogy épp mi akad a hűtőben, kamrában.

Hozzávalók:
portobello gomba
juhtúró (gombánként zöld diónyi mennyiség)
paprikás kolbász (gombánként 1-1 szelet)
ropogós sült hagyma (saját készítésű, vagy készen kapható), gombánként kiskanálnyi mennyiség

A konyhakész gombák szárát eltávolítom, helyére teszek egy-egy szelet füstölt, paprikás kolbászt és kiskanálnyi ropogós, sült hagymát, majd megtöltöm zöld diónyi mennyiségű juhtúróval. Sütőtálba helyezem és 200 C-fokos sütőben addig sütöm, míg megolvad a túró és picit megpirul a teteje. 

2013. május 30.

Töltött, sült batáta


Az tavalyi szezon utolsó batátáiból egy igazán laktató és finom reggelit készítettem, egy olyan napon, mikor tudtam, hogy ebédre nincs esély, a vacsora meg messze van. Nem is voltunk éhesek estig.

Hozzávalók fejenként:
1 közepes méretű batáta
diónyi krémes brindza  (vagy erdélyi burduf túró)
fél paradicsom
1 vastagabb szelet bacon
pár szál snidling

A batátát megmosom, majd 200 fokos sütőben (vagy Actifryban), 20-25 perc alatt, héjában megsütöm. Közben apróra felkockázom a bacont, egy serpenyőben kisütöm a zsírját és hagyom kicsit megpirulni, de nem sütöm csontszárazra. A paradicsomot kimagozom, felkockázom, a snidlinget felaprítom. 
Ha megsült a batáta, hosszában bemetszem, kicsit megnyitom, a nyílásba megágyazok a brindzával, majd ráhalmozom a bacon és paradicsom kockákat. Megszórom snidlinggel és kész! Az édes és sós, a krémes és ropogós együtt, a snidling üde íze…hmmm…
(én petrezselyem zöldet is rágtam hozzá)

2013. április 18.

Juhtúróval töltött gomba


Dorka lányom nagy kedvence.

Hozzávalók:
csiperke, vagy portobello gomba (fejenként 2-4 db, mérettől függően)
juhtúró (gombánként diónyi mennyiség)
magozott, fekete olajbogyó (gombánként 2-3 db)
paprikás kolbász (gombánként 1-1 szelet)

A konyhakész gombák szárát eltávolítom, helyét megtöltöm diónyi juhtúróval, abba nyomkodok elfelezett, kimagozott olajbogyót, majd mindegyik gombát megkoronázom egy-egy szelet paprikás kolbásszal. 200 fokos sütőben addig sütöm, míg megolvad a túró és picit megpirul. Friss kakukkfűvel díszítve tálalom (opcionális, de jó ízt ad a végeredménynek).

ötlet: egy Pinterest-en látott fotó, aminek nem mentettem el a forrását...mea culpa.

2013. április 1.

Juhtúrós tojáskrém



A húsvéti főtt tojások hasznosítására ajánlom, ha másra vágyunk, mint rakott krumpli, vagy  zsidó étel (szándékosan nem nevezem zsidó tojásnak, mert ebben a libazsír helyett szalonna van, gyerekkoromban így készítette Édesanyám). Kenyérre való kence mindig kell, épp volt a hűtőben juhtúró, ez lett belőle. Lett, győzött, elfogyott.

Hozzávalók:
6 keményre főtt tojás
10 dkg juhtúró
1 kiskanál magos dijoni mustár
1 kis salotta hagyma
1-2 evőkanál kacsa pecsenyezsír
só, frissen őrölt bors
citromlé, ízlés szerint

A hozzávalókat késes robotgépben összekeverem, kenhetőre turmixszolom. Pár órára hűtőbe teszem, hogy összeérjenek az ízek , de azonnal is fogyasztható, friss kenyérre, pirítósra kenve.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2013. január 15.

Juhtúróval töltött, sült cékla


2 kedvencem egy fogásban. A cékla édessége kellemesen passzol a juhtúró sósságához, a kakukkfű még dob rajta egyet. Bolti brindzával is jó lehet, de ezt a túrót magunk gyúrtuk, a Sestinai esztenáról hozott juhsajtból, adagonként lefagyasztva várja a beteljesülést a túrós puliszkába, vagy épp céklába. Apró céklákból készítve falatnyi-kétfalatnyi, kézzel is ehető darabok születnek, mindössze egy szalvéta kell hozzá, a nagyobb céklákhoz már kell a kés-villa, meg egy kis csöpögtetett, natúr joghurt sem árt mellé.

Hozzávalók:
kerek cékla (fejenként 2-3 pici, vagy 1-2 nagyobb darab)
juhtúró (brindza), céklánként 1-2 diónyi
friss kakukkfű a tálaláshoz
só, a cékla főzéséhez

A céklákat alaposan megmosom és annyi sós vízben ami ellepi, megfőzöm. Ha megfőtt, leöntöm róla a vizet, hagyom kicsit hűlni, majd késsel lekapargatom róla a héját (mintha újkrumplit pucolnék, könnyen, szépen lejön). A megtisztított daraboknak kalapot vágok, majd karalábé vájóval üreget készítek bele, amit megtöltök juhtúróval. A megtöltött céklákat sütőtálban, vagy tepsire téve betolom a forró sütőbe annyi időre, míg megolvad a juhtúró (ez kb. 8-10 perc). Pár darabért nem érdemes sütőt felfűteni, érdemes akkorra időzíteni, mikor amúgy is használjuk a sütőt (pld. kenyérsütés utánra).
Friss kakukkfűvel díszítve, némi csöpögtetett natúr joghurttal tálalom.

2012. január 30.

Klasszikus kőrözött



Öregszem. Az utóbbi időben kevésbé hoznak lázba a „tegyünk bele egy csavart” megoldások, mindinkább a régi, klasszikus ízekre vágyom. Dorka lányom kőrözöttet kért, én meg a szuper-klasszikus változatot kevertem ki. Semmi csavar.

Hozzávalók 6-8 főre:
250 g tehéntúró
250 g juhtúró (brindza)
50 g puha vaj
2 kis fej salottahagyma, nagyon apróra vágva
1 evőkanál tejföl
1 kiskanál mustár
1 mokkáskanál őrölt kömény
1 mokkáskanál  édesnemes fűszerpaprika
só és frissen őrölt bors

A hozzávalókat kézi mixerrel habosra keverem, 1-2 órát hagyom a hűtőben összeérni az ízeket. Friss kenyérre, vagy pirítósra kenve, zöldpaprikába töltve és szeletelve, vagy zöldséghasábokkal mártogatva kínálom (ez esetben több tejfölt teszek bele, hogy krémesebb legyen az állaga és lehessen mártogatni).

2011. március 22.

Cukkini lasagne


Diétás változat, gyakorlatilag szénhidrátmentes. A tészta szerepét a cukkini tölti be, darált hús helyett gomba és padlizsán. Meg egy kevés juhtúró. Nagyon finom és lelkiismeret furdalás nélkül lehet repetázni!

Hozzávalók:
2-3 zsenge, saláta cukkini
15 dkg gomba
1 kisméretű padlizsán
2-3 dl fűszeres paradicsomszósz
20 dkg juhtúró (burduf, vagy brindza)
1 fej hagyma
10 dkg reszelt, füstölt sajt
2 evőkanál olívaolaj
só, bors, oregánó

A cukkini két végét levágom, hosszában vékonyra szeletelem. A hagymát hámozás után felaprítom, a gombát felszeletelem, a padlizsánt előbb vékony szeletekre, majd csíkokra, végül kis kockákra darabolom. Az olívaolajon megdinsztelem az aprított hagymát, hozzáadom a gombát, sózom, borsozom és megszórom morzsolt oregánóval. Pár perc múltán hozzáadom a padlizsán kockákat és jól összeforgatom. Ráöntöm a fűszeres paradicsomszószt és hagyom pár percig rotyogni, alacsony lángon.
Egy kikent tűzálló tálat kibélelek cukkini szeletekkel, majd merek rá egy réteg paradicsomos zöldségragut. Megpöttyözöm juhtúróval és befedem cukkini szeletekkel. Újabb réteg ragú, juhtúró és cukkini szeletek következnek, a legfelső réteget meglocsolom egy kevés olívaolajjal és betolom a 180 fokra előmelegített sütőbe. 20 perc elteltével megszórom a tetejét füstölt reszelt sajttal, visszatolom a forró sütőbe és addig sütöm, míg kezd színesedni a sajt a tetején.

Tipp: fűszeres paradicsomszósz helyett használható egy konzerv aprított, hámozott paradicsom, amit pár percig rotyogtatunk egy kis zúzott fokhagymával, oregánóval, bazsalikommal, sóval, borssal fűszerezve. 

Ha tetszett a recept, csatlakozhatsz Gabojsza konyhája Facebook közösségéhez.

2011. február 22.

Juhtúrós olívás csirkemell


Meglátni és megszeretni, azaz reggel megláttam, délre elkészült!

Hozzávalók:
1 csontos csirkemell, vagy 2 filé
10 dkg brindza, vagy burduf túró
2 marék fekete, magozott olívabogyó
só, frissen őrölt színes bors
oregánó, bazsalikom (opcionális)
1 ek kacsazsír

Egy sütőtálat kikentem kacsazsírral. A csirkemellet kicsontoztam, a 2 fél filét vastagságában felébe vágtam (nem vágtam át teljesen, csak felnyitottam), sóztam, borsoztam, majd megpakoltam fél centi vastag szelet füstölt burduf túróval, amit a Kézműves Ízek Vásárán vettem az erdélyi (Székelyszentléleki) Gordon műhely standján (sajnos nem juh, hanem tehéntejből készült, de isteni finom!). Belenyomkodtam jó sok fekete, magozott olíva bogyót, betakartam a csirkemell másik felével, megszórtam bazsalikommal, oregánóval és tettem a tetejére 2 szelet füstölt mozzarellát, majd alufóliával letakarva alatt ment a sütőbe, 180 fokra, kb 30 percre.


Nagylány (neki készült) mind a 10 ujját megnyalta utána:-) Még telefonon is felhívott azzal, hogy „Anya, ez isteni!...”

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2010. október 19.

Juhtúrós kosár, papucs, vagy minek nevezzem


Minap ÉP-nek körmös csülökpörköltre támadt gusztusa, összetrombitálta a barátainkat, meg is főzte bográcsban (nagyon jól sikerült), én meg sütöttem az istenhozott pohár pálinka mellé egy finom juhtúrós valamit (kosárkának indult, de amorf papucs lett). Mindegy, az íze miatt szerettük, de nagyon.

Hozzávalók egy tíz fős társaságnak:
1 kg liszt
50 g friss élesztő
200 g puha vaj
2 kiskanál só
6 dl langyos tej
1 kiskanál cukor
20-25 dkg juhtúró (brânză de burduf)
1 tojás

A tésztához a langyos cukros tejbe belemorzsolom az élesztőt. Hagyom felfutni, majd hozzáadom a szitált liszthez, belekeverem az olvasztott vajat (nem az egészet, csak a felét, azaz 100 g-ot), a sót és rugalmas, sima tésztát gyúrok. Kiolajozott tálba teszem, tiszta konyharuhával letakarom és meleg helyen hagyom állni míg duplájára nem kel. Kiveszem a kelesztő tálból és olajozott deszkán téglalap alakúra, fél cm vastagra kinyújtom. Megkenem az olvasztott vaj másik felével, rámorzsolom egyenletesen a juhtúrót és a rövidebbik oldalánál kezdve feltekerem. A hengert még egyszer kinyújtom (kb ugyanakkorára és ugyanolyan vastagra, mint az előbb), és megint feltekerem, most a hosszabb oldalán kezdem a feltekerést. A hengerből ollóval alakítom ki a kosarakat úgy, hogy félcentinként bevágom a hengert, minden harmadik bevágásnál teljesen átvágom, a két szélét kihajtom oldalra, a közepe állva marad, így úgy fog kinézni, mint egy kis kosár. Sütőpapíros tepsire teszem, hagyom még negyedórát kelni, majd megkenem enyhén felvert tojással és betolom a 180 fokra előmelegített sütőbe, ahol kb. 20-25 perc alatt szépen megsülnek. Jó kis pálinkakísérő, vagy sörkorcsolya.

Laura receptjét nem tartottam be lépésről-lépésre, de a formázást igen.

2010. július 30.

Túrós csusza


Nem a recept miatt jegyzem le, hanem mert jó lesz visszaolvasni és eszünkbe juttatja majd e túrós csusza ízét, meg az ebéd hangulatát, amikor elfogyasztottuk. Nagylány már több mint egy hete visszajött a 7,5 hónapos spanyol kint létből, élvezzük a család újraegyesítést, a közös ebédeket és vacsorákat. Rendszerint elhangzik részéről „az utóbbi félévben nem ettem ilyen finomat” című mondat, sokszor már az az érzésem, hogy a spanyol konyháról alkotott képem nem valóságos, legalábbis Nagylány rendszeresen megcáfolja.

A mángold mérgezést megelőzendő „egy jó túrós csuszát” kért ebédre, „de tudod Anya, olyat, amit a Mimi szokott!” A Mimi, azaz Édesanyám mindig átsüti sütőben tálalás előtt, aztán valósággal vadászunk az ízes pörcökre, amik úgy keletkeznek, hogy a tészta szélei itt-ott megpirulnak. Amikor elkészült, voltak kétségeim, hogy 3 napig ezt esszük majd, brutális adag lett, aztán a lányok megnyugtattak, hogy szívesen megeszik vacsorára is. Mondanom sem kell, vacsorára egy falat nem maradt, szépen rájártunk délután, az utolsó falatokat majdnem ki kellett sorsolni, mert több jelentkező is volt mindegyikre.

Hozzávalók (normál esetben 6 főre, vagy 4 főre, többszöri rájárásra):
fél kg tészta (most fodros nagykocka)
fél kg túró (jobb, ha a fele juhtúró)
fél kg kockázott bacon
fél liter tejföl (+ a tálaláshoz, mert van, akinek sosem elég tejfölös)

Azzal kezdem, hogy pirosra sütöm egy serpenyőben az ízes bacon kockákat. Közben kifőzöm a tésztát, vigyázva, hogy tényleg „al dente” legyen, ne főjön túl, mert ki szereti, ha pépes? Egy méretes tálban összekeverem a túrót a tejföllel, belekeverem a tésztát, majd a sült bacont, zsírjával együtt. Sózni sem kellhet, mert a bacon és juhtúrótól elég sós lehet. Kivajazott sütőtálba simítom és betolom a 200 fokra előmelegített sütőbe addig, míg a teteje picit megpirul. Igény szerint némi plusz tejföllel tálalom, bár ez úgy volt jó, ahogy volt. Egyensúlytészta:-)

Boldog születésnapot, Angyalom!

2010. április 25.

Túrós pogácsa


Gyors vasárnap reggeli pogácsa, hogy a család jó illatokra ébredjen.

Hozzávalók:
50 dkg liszt
50 dkg tehéntúró (még jobb, ha a fele juhtúró!)
30 dkg szobahőmérsékletű vaj
2 tojás
1 csomag sütőpor
1 csapott ek só

A túrót szitán áttöröm, a lisztet átszitálom és elkeverem a sütőporral, a sóval, majd összegyúrom a túróval, a vajjal és egy tojással. 5-10 percig pihentetem a tésztát, addig begyújtom a sütőt és 200 fokra felfűtöm, magam mellé készítem a sütőpapírral bélelt tepsiket, elkortyolom a maradék reggeli kávémat.
A tésztát lisztezett deszkán kinyújtom másfél-két centi vastagra, késsel bevagdosom a tetejét és kerek pogácsa szaggatóval kiszúrom, a tepsi(k)re helyezem, lekenem a felvert tojással, amibe egy kevés sót és őrölt pirospaprikát keverek. 200 fokos sütőbe, 10-12 perc alatt megsütöm. Langyosan az igazi.

Édesanyám receptje.
Egy fokkal finomabb, élesztős változat ITT.

2009. április 6.

Spenótos medvehagymás tarte



Tiszta tavasz, ízében és színében, vitamin és örömforrás egyben:-)

Hozzávalók egy nagy piteformához (26 cm-s) és 6 db 10 cm átmérőjű tarte formához:
1 csomag (500 g) levelestészta
kb 20 dkg friss (házi) tehéntúró
kb 10 dkg juhtúró (brînza de burduf)
2 jókora marék medvehagyma, aprítva
negyed kiló friss spenót
só, frissen őrölt bors
2-3 ek tejföl
2 tojás
3 dkg vaj

A vajat felmelegítem a legnagyobb serpenyőmben és rádobom az alaposan megmosott, salátacentrifugában leszárított spenót leveleket. Pár perc alatt összesnek, egyszer-kétszer megkevergetve gyorsan megpárolom. A medvehagymát felaprítom, a kétfajta túrót összekeverem, óvatosan sózom (a juhtúró elég sós!) bőkezűen borsozom és belekeverem a felaprított medvehagymát, a kicsit összeaprított párolt spenótot, a tojásokat és a tejfölt.

A leveles tésztát kinyújtom és kibélelem vele a piteformát. Levágom a széleit, az alját villával megszurkálom, terítek rá sütőpapírt, ráöntöm azt a sárgaborsót, amit a vaksütéshez használok és 200 fokos sütőben 10 percig vakon elősütöm. Közben a maradék tésztát összegyúrom, kinyújtom és kibélelem vele a 6 kis tarte formám. A piteformába és a kis tarte formákba is belekanalazom a spenótos tölteléket és kb 25 perc alatt a forró (200 fokos) sütőben megsütöm. Melegen, langyosan és hidegen is naaaagyon finom!

2009. március 26.

Medvehagymás tejszínes vajrépa


Az alapváltozat felturbózva és medvehagymásítva:-)

Hozzávalók:
3 -4 vajrépa, tisztítva és vékonyra szeletelve
fél szál poré, szeletelve
2 dl tejszín
só, bors
kevés vaj
medvehagymás túrókrém:
1 csokor medvehagyma
tehéntúró
juhtúró
fűszersó

A túrókrém ugyanaz, mint a medvehagymás táskák készítésénél (2 /3 rész tehéntúró, 1/3 rész juhtúró, medvehagyma, házi provence-i fűszersó keveréke. A medvehagymát nagyon apróra vágom, a kétfajta túrót alaposan összekeverem, sózom, borsozom és belekeverem a felaprított medvehagymát meg a fűszer keveréket).

Egy tűzálló tálat kivajazok, belerétegezem a vajrépát, túrókrémet, póré szeleteket, medvehagyma leveleket és vajrépa szeletekkel zárom a sort, ráöntöm a fűszerezett tejszínt. Betolom félórára a 180 fokos sütőbe és krémesen puhára sütöm. Mennyei!

2009. március 25.

Medvehagymás-túrós táska


Egy ideje heti kétszer veszünk 2 liter házi tejet, amiből aludttejet készítek. Hétvégén gyér volt a népsűrűség itthon, nem fogyott az aludttej, friss túró lett belőle. Ezt, meg egy kevés jóféle román juhtúrót (brînza de burduf) felhasználva készült a vacsora, természetesen medvehagymával.

Hozzávalók 9 táskához:
1 csomag (6 lapos) rétestészta
kb 20 dkg friss (házi) tehéntúró
kb 10 dkg juhtúró (brînza de burduf)
2 jókora marék medvehagyma, aprítva
5 dkg olvasztott vaj
só, frissen őrölt bors
provence-i fűszerkeverék (én a saját készítésű fűszersómat használtam)

A medvehagymát nagyon apróra vágom. A kétfajta túrót alaposan összekeverem, sózom, borsozom és belekeverem a felaprított medvehagymát meg a fűszerkeveréket.
A rétestésztát szétterítem és hosszában elharmadolom. A kapott csíkokat kettesével szétszedem, megkenem kevés olvasztott vajjal és mindegyik csík egyik sarkába kanálnyi túrókrémet halmozok. Háromszögekre hajtom, megkenem a tetejét is olvasztott vajjal és forró (200 fokos) sütőben kb 20 perc alatt megsütöm.
Érdemes kettesével hajtogatni a réteslapokat, mert különben kifolyik sütés közben a töltelék (volt amiből így is kifolyt).

Langyosan a legfinomabb. Picilánynak annyira ízlett, hogy a maradékot elvitte tízórainak az iskolába.
Nem fogyott el az egész túró töltelék, a maradékot kineveztem szendvicskrémnek, retekkel valami isteni!

2009. február 8.

Juhtúróval töltött burgonya, bacon kalodában


Kati barátnőmnél ettem a minapi csajos vacsorán, nagyon ízlett! Köretnek, de egytálételnek is el tudom képzelni.
Hozzávalók:
kisméretű burgonya (fejenként 2-3)
25 dkg juhtúró (nekem kevesebb is elég volt)
1 dl tejföl
1 csomó friss petrezselyem
szeletelt bacon (annyi szelet, ahány burgonya)
só, frissen őrölt bors, babérlevél
vaj a sütőtál kikenéséhez

Héjában – sós, babérleveles vízben - majdnem puhára főzzük a burgonyát. A héj eltávolítása után a kettévágott burgonya belsejét kiskanállal vagy karalábé vájóval kivájjuk, megsózzuk és párosával kezünk ügyébe készítjük. A kivájt részt a kivajazott sütőtál aljába szórjuk és megsózzuk.
A juhtúrót simára keverjük a tejföllel, frissen őrölt borssal, az aprított petrezselyemmel (ebből egy keveset tegyünk félre a tálaláshoz). Ha frissebb, üdébb ízre vágyunk, egy kevés kapor is mehet a töltelékbe. A kivájt burgonya egyik félébe púposan betöltjük a fűszeres-tejfölös túrót, ráborítjuk a másik felét, kicsit összenyomjuk és körbetekerjük a bacon szelettel, majd a sütőtálba rakjuk. Olyan sütőtálat válasszunk, amelyben elférnek a burgonyák, de ki is támasztják egymást, az eldőlés veszélye nélkül. Forró sütőben 15-20 perc alatt pirosra sütjük, tálaláskor megszórjuk a félretett petrezselyemmel.

Lajos Mari receptje, Nők Lapja 2009/6

2008. április 22.

Reggeli sós muffin


Baconos – juhtúrós - medvehagymás sós muffint készítettem a családnak reggelire, hogy Picilány tudjon belőle vinni a suliba tízórainak.

Hozzávalók:
10 dkg finomliszt
10 dkg teljes kiőrlésű liszt
15 g sütőpor
10 dkg kockázott bacon
125 g juhtúró
1 tojás
2 tk medvehagymás pesto 
1 tk dijoni mustár
2 kispohár natúr joghurt
1 tk. oreganó
frissen őrölt bors

A bacon kockákból száraz serpenyőben kisütöttem a zsírt, konyhai törlővel bélelt tányérra szedtem. Kimértem a lisztet, belekevertem a fűszereket és a sütőport. Habverővel összekevertem a joghurtot, tojást, medvehagymás pesto-t, a mustárt, majd a juhtúrót és a sült bacon kockákat. Hozzáadtam a fűszeres liszthez és tessék-lássék módjára összekevertem. Sózni nem kell, mert a bacon, a medvehagymás pesto és a juhtúró is sós.
A muffinsütő mélyedéseibe kanalaztam a masszát és előmelegített sütőben 180 fokon kb. 25 percig sütöttem. Hagyományos muffin sütőformában érdemesebb papír kapszli nélkül sütni, mert a papírba beragad. Inkább vajazzuk ki a formát, vagy ha van, használjunk szilikon formát (én mindkettőben próbáltam, a szilikon a nyerő).