A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fánk. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fánk. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. február 1.

Farsangi fánk


Farsangi szezon van, a fánksütések ideje. Édesanyám gyakran készít töltött fánkot, aminek receptjét az 1883-as kiadású Magyar-Franczia Szakácskönyvekben is megtaláltam. Akkoriban így készítették a békebeli, bécsi fánkot: „560 gramm (1 font) melegített legfinomabb lisztet megszitálunk, tálba tesszük, közepére mélyedést ásunk, ebbe 4 kanál jó élesztőt, 3 kanál czukrot, 140 gramm olvasztott vajat, kevés sót, és 8-10 tojás sárgáját. Az egészet 5/10 liter jó langyos tejsűrüvel, mit lassanként adunk hozzá, összekeverjük és gyönge tésztává jól fölverjük. Ha a kanálról egészen leválik, kissé beliszteljük, melegített ruhával betakarjuk és meleg helyre kelni tesszük. Ha az élesztő jó, fél óra múlva a tészta még egyszer olyan magas lesz, mint volt. – Ekkor harmadrészét melegített nyújtó deszkára tesszük, kézzel ujjnyi vastagra és simára nyomjuk, azonban nehogy fölül megliszteljük. Azután fánkmetszővel kerek formákra kimetszük, közepére késhegynyi finom baraczk-lekvárt teszünk, a tetejére másik fánkot rakunk, kisebb metszővel még egyszer kimetszjük, hogy a két fánk teljesen összeragadjon és egygyé álljon. Azután jól meglisztelt ruhára, az alsó részével fölfelé rakjuk, és meleg kendővel letakarjuk. A többi tésztát hasonlóul szaggatjuk ki és meleg helyre kelni tesszük mindaddig, míg még egyszer oly nagyokká nem nőnek. Ha ezt elértük, 1 kiló 680 gramm friss forró zsírba tesszük, az alsó részével fölfelé fordítva, és a lábast fedővel betakarva. Egy percz mulva az alsó része szépen megpirult, és a fánk felnőtt, amire azután megfordítjuk és a felső felét sütjük, de fedőt többé reá nem teszünk, s addig hagyjuk sülni, míg szépen megpirul. Ekkor lyukas kanállal kiszedjük, ruhára rakjuk, czukorral meghintjük, s ha mind kisült, lapos tálra szépen fölrakva beadjuk.”
Manapság már nem 8-10 tojás sárgájával készül a fánk, és nem is töltjük minden alkalommal.

Hozzávalók 25-30 darabhoz:
50 dkg liszt (ehhez a félfogóst használom)
2,5 dkg friss élesztő
5 dkg porcukor
5 dkg puha vaj
3 tojássárgája
1 kupica (2,5 cl) rum (nem aroma!)
csipetnyi só
4-5 dl tej
A sütéshez disznózsír, vagy olaj

A hozzávalók legyenek szobahőmérsékletűek. A kelt tészta – és a fánk különösen – a jó meleg, huzatmentes helyet szereti a kelesztés idejére.
Az élesztőt 3 dl langyos, cukros tejben felfuttatom, a liszthez adom a porcukrot, csipetnyi sót, a puha vajat, a tojássárgájákat, a rumot, a felfuttatott élesztővel együtt és kb. 1 dl tejet hozzáadva addig dagasztom, amíg lágy, kalácsszerű tésztát nem kapok, mely elválik az edény falától és a kezemtől. A tészta tetejét megszórom pici liszttel, tiszta konyharuhával letakarom és langyos, huzatmentes helyen közel a duplájára kelesztem, majd lisztezett deszkára borítom és a kezemmel (vagy nyújtófával) óvatosan ujjnyi vastagságúra lapítom.
Fánk kiszúróval köröket szaggatok ki a tésztából, a maradék tésztát újból összegyúrom, kinyújtom és kiszaggatom, míg el nem fogy.


A kiszaggatott fánkokat konyharuhával letakarom és még kb. fél órán át kelesztem a meleg, huzatmentes helyre állított nyújtódeszkán, míg duplájára nem kelnek.
Felforrósított, de nem füstölgő, bő zsiradékban sütöm, egyszerre csak annyit, amennyi kényelmesen elfér az edényben, hogy legyen helyük a növekedésre. Sütéskor először a megkelt fánk felső része kerül alulra és lefedve sütöm addig, míg meg nem pirul, majd megfordítom, és fedő nélkül sütöm, amíg ez az oldal is aranybarnára sül. 


A kész fánkokat szűrőkanállal, papírtörlővel bélelt tálra szedem és még melegen meghintem porcukorral. Házi baracklekvárral, azonnal tálalom.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2016. január 6.

Rózsafánk


Vízkereszt napjával, azaz ma kezdődik a fánk szezon. Induljon a szezon egy szépséges (és finom) rózsafánkkal!

Hozzávalók kb. 30 darabhoz:
50 g vaj
2 egész tojás + 2 sárgája
1 ek. tejföl vagy tejszín
2 ek. rum (nem aroma!)
1 csipet só
300 g finomliszt
50 g porcukor
1 tojásfehérje
1 liter olaj a sütéshez
vaníliás porcukor a szóráshoz

A vajat felolvasztom, majd hagyom langyosra hűlni. A tojásokat és a tojássárgákat elkeverem a tejföllel, a rummal (aminek köszönhetően sülés közben kevésbé szívja meg magát zsiradékkal) és sóval.
A lisztet és a porcukrot tálba szitálom, hozzáadom a tojásos tejfölt, majd az olvasztott vajat, fakanállal összekeverem,majd munkalapon lazán összegyúrom. Pihentetés nélkül, lisztezett munkalapon 3 mm vékonyra nyújtom és 3 különböző átmérőjű (3-4-5 cm-es) pogácsaszaggatóval azonos számú korongokat szúrok ki belőle. Az egyes korongok szegélyét 5-6 helyen, 1 cm mélyen bevágom, a két alsó közepét megkenem egy-egy pötty tojásfehérjével (ez lesz a „ragasztó”). Kissé elforgatva, hogy a bevágások ne kerüljenek mindenütt egymás fölé, egymásra fektetek 3-3 eltérő átmérőjű korongot, a közepüket pedig fakanálnyéllel le- és benyomom, hogy kialakuljon a virágforma.
Felforrósítom az olajat, mérsékelem a tüzet és a kisebb koronggal lefelé óvatosan beleteszek 6-8 fánkocskát (nem többet, mert gyorsan sülnek, és jócskán megnőnek-kinyílnak). 2-2 perc alatt mindkét oldalukon aranybarnára sütöm őket, majd konyhai papírtörlőre szedve felitatom róluk az olajat. Tetejüket megszórom vaníliás porcukorral, a közepükbe 1-1 kanálka rózsavizes málnalekvárt púpozok, ami ugyanígy készül, csak passzírozás nélkül..
Frissen az igazi.

Lajos Mari recept alapján.

2012. november 13.

Kürtős kalács, kürtős fánk


Édesanyám negyven éves kora után tanult meg főzni, addig anyósa mellett csak kuktáskodott, zöldséget pucolt, darabolt meg mosogatott. Mama halála után nekifogott és ellátta a családot. Hamarosan úgy bánt a kelt tésztákkal, mintha bölcsis kora óta gyakorolná, a foszlós kalácsa, a kelt kiflijei és nem utolsó sorban a kürtős kalácsa fogalom Kaskantyún (és nem csak ott :-)) Az e fajta kürtős fánk készítése kétemberes feladat, egyvalaki tekeri a tésztát a fára, a másik forgatja a fát a forró olajban. Édesapám nem volt egy nagy konyhatündér, de szívesen forgatta az olajban a kürtős fákat (mostanában én forgatom).


Hozzávalók kb 35 darab kürtős fánkhoz, vagy 15- 16 db kürtős kalácshoz:
1 kg liszt
3 tojás
1 cs. (50g) friss élesztő
6-6,5 dl tej
3 ek cukor
1 citrom reszelt héja
csipet só
1 dl olaj

Másfél-két deci langyos, cukros tejben felfuttatom az élesztőt, majd a többi hozzávalóval rugalmas tésztát gyúrok. Huzatmentes helyen, tiszta konyharuhával letakarva duplájára kelesztem, majd kiborítom a tésztát a gyúródeszkára, elfelezem, átgyúrom (virgolom), hagyom 5 percig pihenni, utána darabolom, ujjnyi vastagra hengerelem, feltekerem a beolajozott sütőfára, végig görgetem a fát a gyúródeszkán (ezzel eltűnnek az esetleges rések a tésztán), majd folyamatosan forgatva, a forró olajban kisütöm. Vaníliás porcukorba hempergetem még melegen. Langyosan fogyasztva az igazi.

ÉP esztergált nagyobb méretű fákat is, az erre tekert tésztát cukorba hempergetjük és faszénparázs fölött sütjük, így alakul ki a jellegzetesen ropogós karamell réteg a felületén. Darált dióval kevert cukorba mártva is készült már.

2010. február 10.

Először és utoljára: túrófánk



Hétvégén olvastam valamelyik blogon a túrófánkot. Szemem felcsillant, ilyet csinálok! Aztán megszólalt a telefon, adódott más tennivaló, fánksütés elmaradt. Ma újra eszembe jutott, de mivel nem mentettem el a receptet és nem emlékeztem, kinél láttam, google a barátom, egy kattintás és már ontotta is a túrófánk recepteket. Mivel nagyjából emlékeztem az arányokra, nem keresgéltem tovább, épp a receptmánia oldalon lévőt készítettem. Először és utoljára! Ilyet csak az csináljon, aki szereti a nehéz, olajtól tocsogó fánkszerűséget. Nyersen megkóstoltam, az íze kellemes volt (akkor még bizakodtam), sütéssel együtt kb 10 perc alatt kész is, de 2 darab 200 forintos érmenagyságú fánkocska után le kellett küldenem egy feles törkölyt, hogy szétcsapassam az olajat a gyomromban…

Hozzávalók:
25 dkg tehéntúró
10 dkg liszt
2 egész tojás
3 evőkanál házi vaníliás cukor
1/2 csomag sütőpor
csipet só
olaj a sütéshez
vaníliás porcukor a tálaláshoz

A tojásokat habosra kevertem a cukorral és csipet sóval, belekevertem a túrót, majd a sütőporos lisztet. Teáskanál segítségével a forró olajba szaggattam, pár perc alatt mindkét oldalát aranybarnára sütöttem. Vaníliás porcukorral meghintve tálaltam.
”Farsang idején sok helyen sütnek fánkot. Próbálja ki ezt a különleges, de egyszerűen elkészíthető változatot” de csak akkor, ha az olajtól tucsogós fánkot szereti!
Magam részéről maradok a hagyományos fajtánál.