A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csalán. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csalán. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. május 20.

Savanyú csalán krémleves


Úgy nő a kert végében a csalán, hogy öröm nézni. Szúrós „természete” ellenére szeretjük, szívesen esszük krémlevesnek, vagy főzeléknek elkészítve. Ezúttal nem a szokásos módon készítettem, hanem besavanyítottam, és milyen jól tettem…

Hozzávalók:
nagy csokor friss, zsenge csalánhajtás
1 közepes méretű vöröshagyma
1 evőkanál olívaolaj
2 szem krumpli
1 szál friss lestyán 
3-4 gerezd fokhagyma
1 liter zöldség alaplé
1-2 evőkanál citromlé vagy almaecet, ízlés szerint
só, frissen őrölt bors 
a tálaláshoz sült hagyma

Gumikesztyűt húzok, és alaposan megmosom a csalán hajtásokat, majd lecsepegtetem (vagy salátacentrifugában kicentrifugázom). A hagymát és burgonyát meghámozom, megmosom, a krumplit nagyobb kockákra, a hagymát apróra vágom. Felmelegítem az olajat egy edényben és a hagymát üvegesre dinsztelem rajta. Hozzáadom a krumplit, a csalánt, az aprított lestyánt és reszelt fokhagymát, sózom, borsozom, felöntöm az alaplével (annyival, hogy jól ellepje) és addig főzöm, míg a burgonya megpuhul.
Blenderbe öntöm, hozzáadom a citromlevet (vagy almaecetet) és simára pürésítem. Ha kell, igazítok a fűszerezésén, savanyúságán és tálaláskor a tetejét megszórom sült hagymával. 

2019. március 23.

Csalán krémleves póréhagyma csírával



Végre tavasz van! Reggel korábban világosodik, nappal már 21 fok van. Beindult a medvehagyma-szezon, már van nagyon zsenge csalán, a turbolya is nő és indul a hegyes kucsmagomba szezon, ma már találtunk 4 darabot, ez volt az idei első:


Csalán krémlevest minden évben készítek ilyenkor, ahogy a március nálunk minden évben arról szól, hogy fütyülünk a tavaszi fáradságra, mert (bio) csírákkal tuningoljuk magunkat. Kedvenceim a sangó retek, a póréhagyma, a vörös káposzta, a zsázsa, de gyakorlatilag mindegy, melyiket eszem és mihez, bármelyiktől pörgök, mint egy duracell nyuszi J A mai csalán krémlevesbe póréhagyma csírát tettem, igazán feldobta a végeredményt.

Hozzávalók 4 főre:
csapott evőkanálnyi vaj és ugyanennyi olívaolaj 
1 nagy fej vöröshagyma 
1 nagy csomó friss, zsenge csalánhajtás (kb. fél szatyornyi)
2 szem krumpli
8-9 dl könnyű, szárnyas alaplé 
 só, frissen őrölt bors és granulált fokhagyma, ízlés szerint
3 dl 30% zsírtartalmú tejszín (NEM főzőtejszín!)
a tálaláshoz friss póréhagyma csíra

A csalán hajtásokat alaposan megmosom, saláta centrifugában kicentrifugázom (gumikesztyűben végzendő művelet!). A hagymát és burgonyát meghámozom, megmosom, a krumplit nagyobb kockákra, a hagymát apróra vágom. Felolvasztom a vajat az olívaolajban egy akkora edényben, amibe majd a csalán is kényelmesen belefér és a hagymát üvegesre dinsztelem rajta, hozzáadom a krumplit, a csalánt, sózom, borsozom, megszórom a granulált fokhagymával (a friss fokhagymám épp elfogyott, ha lett volna itthon, azt teszek bele) felöntöm az alaplével és addig főzöm, míg a burgonya megpuhul.
Blenderbe öntöm, adok hozzá 3 dl tejszínt és simára pürésítem. Póréhagyma csírával tálalom.

A csíráért köszönet a Bioháló-nak. 

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz.

2013. május 8.

Lillafüredi füstölt pisztrángtorta zsenge csalánnal és turbolyával


Lillafüredre több okból érdemes kirándulni. Gasztronómiai szempontból a legnyomósabb ok mindenképp a Pisztrángtelep és hangulatos erdei sütödéje.  És ha jól belakmároztunk a helyszínen friss, grillezett pisztrángból, mindenképp érdemes haza is vinni pár darab jól eltartható füstölt pisztrángot, amit el lehet fogyasztani magában, vagy el lehet készíteni  krémnek, netán „tortának”, friss tavaszi zöldekkel.

Hozzávalók:
20 dkg lillafüredi füstölt pisztráng
10 dkg túró
1 kis salotta hagyma, aprítva
10 dkg barna csiperke, lereszelve
1 csokor friss turbolya
maréknyi friss, zsenge csalánhajtás
2 dl zabpehely
2 tojás
2 gerezd fokhagyma, reszelve
frissen őrölt bors
pár szál friss (vagy1 mk morzsolt) kakukkfű
kevés só
vaj és zsemlemorzsa a sütéshez

A csalánt megmosom, leforrázom, leszűröm és felaprítom. A pisztrángot lebőrözöm, kifilézem, és villával összeaprítom. Az összes hozzávalót alaposan összekeverem, és kivajazott, zsemlemorzsával beszórt, kedvenc Pataki kerámia kuglófsütő formámba kanalazom. 


180 Celsius-fokra előmelegített sütőben, 45-50 perc alatt megsütöm. Melegen vagy hidegen, önmagában, vagy salátával tálalom.

2013. április 29.

3. Street Food Show, a Hold utcai piacon


Folytatódik az utcai kaja forradalom!

Tucatnyi új résztvevővel, még meg sem nyitott helyek debütálásával, újdonságokkal visszatérő korábbi kedvencekkel, bloggerekkel ( velem is) és írók főzésével - május 10-12. között a legmenőbb gasztrohelyek újra együtt lesznek a 3. Street Food Show-n, a Hold utcai piacon. A belépés még mindig ingyenes, közben kedvünkre borozhatunk és ha a sok csábítástól kajakómába esnénk, a város legjobb baristái választják ki számunkra az alkalomhoz és a hangulatunkhoz leginkább illő kávékülönlegességet.

Vasárnap déltől a bloggereké a főszerep, 12-15 óra között Vegasztrománia, Flat-Cat és Limara főztjét lehet megkóstolni, délután 16-19 óra között gyertek tesztelni a turbolyás csalánkrémlevesem, utána Csíki Sándor (Food&Wine) szefárd sóletjét és Zsuzsi (Praliné Paradicsom) zserbonját.

Miért pont csalán krémleves?


Mert rendszeres piacra járóként igyekszem többnyire helyi, szezonális alapanyagokból főzni, de legjobban az hoz lázba, ha elfeledett vagy mellőzött, netán gaznak titulált alapanyagból kerekíthetek egy jó fogást. Például csalánból, meg turbolyából. Előbbi krémlevesnek elkészítve meglepően finom, utóbbi meg jó lenne, ha visszanyerné méltó helyét a zöldfűszerek között (a régi, erdélyi konyhában megbecsült fűszernövény volt, a francia konyha ma is előszeretettel használja). A turbolyás krémlevesem saját készítésű sonkás-kenyérmorzsával tálalom (saját sütésű kenyérből készül a morzsa, a sonkát még a télen magunk pácoltuk és füstöltük).

A recept itt olvasható. Gyertek!

2012. augusztus 3.

Csalános sajtkrémmel töltött wonton kosárkák


Idén kattantam rá igazán a csalánra. Tavasszal a legfinomabb, de ilyenkor is van friss hajtás-csúcs, ami kellően zsenge. Krémleves és főzelék már készült többször, most vendégváró sajtkrémet készítettem és sült wonton kosárkákba tálaltam. (A wonton a kínai konyha közkedvelt töltött tésztaétele, a keletiek raviolija, készítik főzve, vagy olajban sütve. Friss, töltetlen wonton tészta lapokat készen is lehet venni nagyobb, keleti élelmiszereket árusító boltokban.)

Hozzávalók 24 kosárkához:
kevés vaj/olívaolaj 
1 kis fej hagyma 
1 nagy csomó friss, zsenge csalánhajtás
2 dl szárnyas alaplé 
 só, frissen őrölt bors
1 doboz natúr sajtkrém (125 g)
1-2 gerezd fohhagyma
24 wonton lap
parmezán forgács a díszítéshez

A csalánhajtásokat alaposan megmosom, kicentrifugázom (gumikesztyűben végzendő művelet!). A hagymát meghámozom, apróra vágom és a vajon/olajon üvegesre dinsztelem, hozzáadom a csalánt, sózom, borsozom, felöntöm az alaplével és addig főzöm (lefedve), míg a csalán összeesik.
Blenderbe öntöm, hozzáadom a reszelt fokhagymát és simára pürésítem a sajtkrémmel. Fűszerezem sóval, borssal és hagyom hűlni, közben a wonton lapocskákat fém muffin forma  mélyedéseibe igazgatom és 180 fokra előmelegített sütőben 5-6 perc alatt aranybarnára sütöm.

Ha a muffin sütőforma mélyedésibe sütjük a kosárkákat, olyan lesznek, mint a fent látható képen, ha megfordítjuk a formát és a „púpok” közé igazítjuk a wonton lapokat, szebb, szabályos kosárkákat kapunk.


Közvetlenül tálalás előtt töltöm meg a wonton kosárkákat a csalános sajtkrémmel, így az nem áztatja el a kosárkákat. Parmezánforgáccsal díszítve tálalom.

2012. május 30.

Csalános zöldspárga krémleves


Tart még a spárga szezon, igyekszem minél jobban kihasználni. A csalán ráadás, idén kattantunk rá igazán. A legfelső hajtása még zsenge. 

Hozzávalók 4 adaghoz:
evőkanálnyi vaj és/vagy olívaolaj
fél kg zöld spárga
1 fej vöröshagyma
1 liter spárga alaplé
só, bors
1 csokor zsenge csalánhajtás
pár csepp szűretlen olíva olaj, a tálaláshoz

A spárgát és a csalánt alaposan megmosom. A zöld spárgát hámozni nem szükséges, elég lepattintani a végét, ott fog eltörni, ahol már nem fás. A lepattintott végéket nem dobom ki, hanem egy fazékba teszem, felöntöm annyi vízzel, hogy épp ellepje, sózom, teszek bele pici cukrot és puhára főzöm, majd leszűröm, ez lesz az alaplevem. A spárga fejeket levágom és az alaplében 1-2 percig főzöm (így még roppanósak maradnak), kihalászom és félreteszem levesbetétnek.
Az immár fej nélküli spárgasípokat darabokra vágom és az aprított hagymával együtt, vaj-olívaolaj keverékén rövid ideig párolom. Sót, frissen őrölt borsot  és a felaprított csalánt adom hozzá, pár percig kevergetem (míg a csalán is összeesik), felöntöm a spárga alaplével (ha kevés lenne, öntök hozzá egy kis vizet) és lassú tűzön addig főzöm míg a spárga és a csalán meg nem puhul. Leveszem a tűzhelyről, blenderben pürésítem és sűrű szitán átpasszírozom, így sokkal selymesebb lesz a levesem. Ha szükséges, igazítok a fűszerezésen, a tányér peremére teszem a spárgafejeket és pár csepp (szűretlen) olíva olajjal megpöttyözve tálalom.

2012. április 21.

Csalán krémleves


Számomra ez az év egyik kedvenc időszaka. Még van medvehagyma, már van spárga. Meg turbolya és csalán, kucsmagomba, nő a tyúkhúr és lassan lesz porcsin is (már nagyon várom!). 

Tegnap reggel kimentünk ÉP-vel az erdőbe és egy órán belül egy adag kucsmagombával, egy csokor turbolyával és egy zacskó friss, zsenge csalánnal tértünk haza. 


Fillérekből, fejedelmi ebédeket főzök! Csak azt sajnálom, hogy fővadászné Dédmamámat már nem tudom kikérdezni, mi mindent főzött anno az erdők-mezők ajándékából Károly királynak, meg a családjának, a Görgény mentén.

A csalánra rákattantunk. Régen csak teának használtam, de mostanában hetente főzök belőle levest, mártást, főzeléket. A vártnál sokkal finomabb és nagyon egészséges!

Hozzávalók 4 főre:
kevés vaj/olívaolaj 
1 fej hagyma 
1 nagy csomó friss, zsenge csalánhajtás
2 szem krumpli
8-9 dl szárnyas alaplé
 
 só, frissen őrölt bors

A csalán hajtásokat alaposan megmosom, kicentrifugázom (gumikesztyűben végzendő művelet!). A hagymát és burgonyát meghámozom, megmosom, a krumplit nagyobb kockákra, a hagymát apróra vágom. Felolvasztom a vajat egy edényben és a hagymát üvegesre dinsztelem rajta, hozzáadom a krumplit, a csalánt, sózom, borsozom, felöntöm az alaplével és addig főzöm, míg a burgonya megpuhul.
Blenderbe öntöm, (esetleg adok hozzá 2 dl tejszínt) és simára pürésítem. Sajtos krutonnal tálalom (a fotózásig elfogyott, így a képen grana padano sajtforgács díszíti...).

Ugyanígy készítem a csalánfőzeléket is, de tejszín nélkül, kevés alaplével és több krumplival. Semmi lisztes sűrítés. Puliszkával isteni!

2012. április 5.

Zöldcsütörtöki csalánfőzelék


Ma zöldcsütörtök, nagycsütörtök van. A zöldcsütörtök az utolsó vacsora emlékének ünnepe, az idők során táplálkozási hagyományt is teremtett, ilyenkor spenótot, csalánt, zöldsalátát illik főzni és enni. A hagyományt követve ma csalánfőzelék van ebédre, zsenge csalánból, amit a Szűcsi erdőben szedtem és medvehagymát is tettem bele, elvégre tombol a medvehagyma szezon. Csodák-csodája, még a kiskőrösi zöldségesek is árulnak friss medvehagymát. 

Hozzávalók:
1 nagy csomó friss, zsenge csalánhajtás
1 fej hagyma 
2 szem krumpli
1 kis csokor medvehagyma
2 dl szárnyas alaplé
2 dkg vaj
só, frissen őrölt bors

 A csalán hajtásokat és a medvehagymát jól megmosom, saláta centrifugában kicentrifugázom. A hagymát és burgonyát meghámozom, megmosom, a krumplit nagyobb kockákra, a hagymát apróra vágom. Felolvasztom a vajat egy edényben és a hagymát üvegesre dinsztelem rajta, hozzáadom a burgonyát, a csalánt, az aprított medvehagymát, sózom, borsozom, felöntöm az alaplével és addig főzöm, míg a burgonya megpuhul.
Botmixerrel simára pürésítem, és melegen tálalom, tükörtojással. 

Ha böjtölnék, olajjal és zöldség alaplével készíteném és tojásmentes zöldség tócsni lenne a feltéte.

Egyéb zöldcsütörtöki ötletek: