A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bánk. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bánk. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. július 3.

Louis Armstrong Jazz Fesztivál, Bánk

Szeretem a jazzt. Kisgyerek koromban, Édesapám állandóan Louis Armstrong és Ella Fitzgerald lemezeit hallgatta, gyakorlatilag „az anyatejjel” (na jó, a tejbegrízzel) együtt szívtam magamba a jazz szeretetét, szerencsére ÉP is osztja rajongásom. Ahogy időnk engedi, eljárunk a helyi jazz klub rendezvényeire, ahol a Kőrösi Szürke Verebek Jazzbandája nem egyszer rangos muzsikusokat lát vendégül, néha messzebbre is elmegyünk egy jó koncert kedvéért. Múlt hétvégén Bánkon rendezték meg a VI. Louis Armstrong Jazz Fesztivált, felkerekedtünk barátainkkal és két napig fergeteges muzsikában volt részünk. A fesztivál egyik alapítója és állandó vendége Joe Murányi, aki 1967-től 1971-ig, Armstrong haláláig zenekarának egyetlen fehér bőrű klarinétosa volt. Joe bácsi jó egészségnek örvend és idén, 81 évesen is megtisztelt minket a jelenlétével és muzsikájával, a Bánki-tó viziszínpadán és a Tó Wellness Hotel kertjében.


Voltak pillanatok, amire azt gondoltam, hogy „ha meghalok, egy ilyen pillanatban történjen”, nagyon jól éreztük magunkat jó zene, jó borok és barátaink társaságában. Gasztro vonatkozása is volt a hétvégének, mert a lelki táplálékon kívül mást is vettünk magunkhoz, a Tó Wellness Hotel konyhája hozta a megszokott színvonalat, finomakat reggeliztünk és egy jót vacsoráztunk náluk, de a tó partjára, a színpad közelébe kitelepült vendéglátó egység kiverte a biztosítékot rendesen. Pénteken este úgy döntöttünk, nem a Tó Hotelben vacsorázunk, inkább bekapunk valamit a színpad mellett, ott legalább halljuk a zenét.


Rossz döntés volt. Baromi drágán ettünk olyan, de olyan pocsék ételt, amihez évek óta nem volt szerencsém és amit már nem vesz be a gyomrom. A választék mérsékelt, az ilyen helyeken megszokott: sült hurka, kolbász, saslik, szelet húsok, steak krumpli, savanyú uborka, sör. A krumplit elfelejthették megforgatni, egyik oldala szénné égett. Kifejezetten kértem, hogy ne tegyenek az adagunkba égett krumplit, azért párat belecsempésztek, kilónként 3500.-Ft-ért. A hurka íztelen, a kolbász tűrhető, de ennek is egyik oldala szénné égve, ugyanúgy mint a száraz, sótlan, fűszertelen, fantáziátlan sasliknak. Szelet húst nem kértünk, mert arról messziről látszott, hogy cipőtalp és égett. Mindez kilónként 4500.-Ft-ért, tányérral együtt mérve. Azért ahhoz már pofa kell, hogy a hurkát egy árba mérjék a csirkemellel és két, kisujjnyi uborkáért 360 Ft-ot kérjenek, a drágább sört is ugyanabból a csapból csapolják, mint az olcsóbbat. Tipikus lehúzós vendéglátás. Ma megnéztem a honlapjukat, azt hittem nem látok jól, azt írják: „a vendéglátás minden területén a legmagasabb szintű szakmai ellátást vagyunk hivatottak biztosítani. Szolgáltatásaink a vendéglátás minőségének tökéletesítésére irányulnak. Szakmai tapasztalatunk professzionális rendezvényüzemeltetést garantál partnereink számára, hiszen a magas színvonal és a rendezvényen belüli szolgáltatások, maradéktalanul biztosítják ezt.
Számunkra a vendég a legfontosabb.” (Tényleg?, na, nemá…)
”Célunk, hogy szolgáltatásainknak köszönhetően rendezvényeiket kiemelkedő szakmai színvonalon valósítsuk meg.” Hát uraim, innen szép felemelkedni, mert Önökhöz képest még a béka hátsója is magasan van, a színvonalon még dolgozniuk kell, méghozzá sokat, mert ez messze volt az elfogadhatótól…Mindenesetre, a Nemes Party Vendéglő szolgáltatásait senkinek sem ajánlom!

Azért a péntek esti Jazz Steps, Joe bácsi és zenekara, a szombat délutáni Swing Manouche Project

és a szombat esti Joscho Stephan Trio fergeteges előadása kárpótolt mindenért,


még azt sem bántam meg, hogy nem a másik kedvencem, a Simply Red koncertet választottam. És jókat is ettünk, a Tó Hotelben. Jövőre is ott leszünk.

A fesztiválra kitelepült vendéglátó egységben 2009. júniusában tapasztaltuk a leírtakat . A bejegyzés a cég akkori teljesítményét tükrözi , amely azóta változhatott.

2008. december 2.

Tó Wellness Hotel, Bánk

Ködös, hideg november végére el sem tudok jobb programot képzelni, mint egy testet-lelket kényeztető hétvégét egy családias, ízlésesen berendezett, jó konyhájú szállodában, legjobb barátainkkal.

Téli táj fogadott, hóval, hideggel.

a kép a Hotel honlapjáról származik

A szálloda a Bánki tó partján épült, mindegyik(!) szobája a tóra néz. Bel- és kültéri medence, pezsgőfürdő, infra- és finn szauna jégkúttal, gőzkabin, tepidárium, Kneipp taposó és masszázs kényezteti a testet. A lelket kellemes, halk jazz muzsika, jó borok és finom étkek.

A pincérek figyelmesek, de nem tolakodóak, bár ha tele van az étterem (és szombat este tele volt) „falnál ülő” vendéget csak úgy tudnak kiszolgálni, hogy átnyúlnak a hozzájuk közelebb ülő vendég óra előtt. Ez nem az ő hibájuk, hanem azé, aki berendezte a termet és erre nem gondolt. De kicsire nem adunk:-)

A szombat esti vacsoránk:
Tárkonyos csibeleves


tartalmas, jó állagú zöldségek, a csirkemell nem száraz, egyszóval finom.

Jércemell filé vaslapon sütve joghurtos friss salátával


a salátához az öntetet külön kis edényben szervírozták, íze kellemes, a saláta friss, a hús kellően szaftos.

Marhapörkölt juhtúrós sztrapacskával


ÉP-nek nagyon ízlett, a hús omlós és puha, a szaft finom, sűrű, a sztrapacska jó állagú, bár a juhtúró ízét csak nyomokban fedeztem fel. A petrezselyem díszítéssel nem fukarkodtak egyik fogásnál sem. (Igaz, én szívesen rágcsálok friss petrezselymet:-))

Bélszínsteak erdők-mezők gombáival, zöldséges rétessel (ezt én ettem)

a pincér megkérdezte hogy kérem a steaket, jól átsütve? Hát én medium-rare, inkább rare-re kértem és kaptam. Amikor a szelet közepénél tartottam, akkor is rózsaszín volt és istenien szaftos, a pihentetésben sem változott. Jó volt, na. A zöldséges rétes ízletes, a gomba mártásba viszont egyértelműen beleborult a sótartó. Meg is kérdeztem az egyiket a három pincér közül, aki az asztalunkkal foglalkozott, hogy fiatal és szerelmes-e a szakács…Sajnos a szósz ehetetlenül sós volt és ez asztaltársaim is megerősítették, mert az OK, hogy nekem sós (én mindent sótlanabbul eszem), de annak is géra volt, aki amúgy minden utánsóz. Kár, mert ez volt a fekete pont az egész estében (meg az, hogy a pincér nem tudta, hogy kifogytak a kedvenc pezsgőmből, pedig szívesen kortyoltam volna vacsora előtt. Így maradtak a korrekt, Zsindelyes pálinkák).

A desszert: Tavi álom, azaz Tiramisu gombócok erdei gyümölcsraguval.


Finom, semmi különös (nekem inkább somlóinak tűnt, nem tiramisunak), az erdei gyümölcsragú igen jóízű.

Az étterem borlapját a Bortársaság állította össze, mi most az újbor ajánlattal éltünk és kellemesen elkortyolgattunk Dúzsi Tamás szekszárdi új roséjából, meg Gere&Weninger Rosé újborából.

Kiadós alvás után bőséges svédasztalos reggeli, majd ködös út várt hazafelé. Maradnak a szép emlékek:-)

Tó Wellness Hotel
2653 Bánk, Petõfi út 73

Az étteremlátogatás időpontja: 2008 november . A bejegyzés az étterem akkori teljesítményét tükrözi , amely azóta változhatott.