A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tojás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tojás. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. szeptember 21.

Spenótos ricottával töltött portobello

 

Nagyon szeretem a portobello gombát. Grillezve, töltve, szeletelve, bárhogyan. Készült már jó néhány változat belőle, ezúttal spenóttal és ricottával töltöttem, és milyen jól tettem
J


Hozzávalók 4 adaghoz:
8 db portobello gomba
1 evőkanál olívaolaj
1 kis fej vöröshagyma, aprítva
2 gerezd fokhagyma, reszelve
20 dkg ricotta
10 dkg fagyasztott spenót
5 dkg frissen reszelt parmezán, vagy grana padano sajt
1 tojás
só és frissen őrölt bors, ízlés szerint
kis darab vaj (a sütőtál kikenéséhez) 
250 g mozzarella sajt

A fagysztott spenótot egy szűrőben hagyom felengedni, majd ki is nyomkodom a levét.

Egy serpenyőben az olívaolajon megdinsztelem az apróra vágott vöröshagymát. Ha már üveges, hozzáadom a fokhagymát is, majd egy perc múlva hozzákeverem a spenótot. Sózom, borsozom, kevergetve párolom, pár perc után leveszem a tűzhelyről és hagyom langyosra hűlni, majd belekeverem a ricottát, a tojást, reszelt parmezánt, és megtöltöm a száruktól megszabadított gombafejeket.
A mozzarellát fél cm vastagra szeletelem.
Kivajazott sütőtálba teszem a megtöltött gombafejeket és mindegyikre teszek egy szelet mozzarellát, majd 180 fokra előmelegített sütőben kb 20 perc alatt készre sütöm.
Salátával tálalom.

 A gombáért köszönet a CHEF gombának!

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz

2021. június 8.

Spárga és lencse posírozott tojással, meg egy könyvajánló

 


Az utóbbi években előtérbe került a vegetáriánus és a vegán étrend, de azoknak, akik nem szeretnének örökre lemondani a hús, és halfogyasztásról ideális megoldás a flexitáriánus étrendet követni (mely neve a flexibilis és a vegetáriánus szavak összeolvadásából jött létre). Dawn Jackson Blatner dietetikus, az étrend megalkotója nemcsak azt tartotta szem előtt, hogy mi magunk fittebbek legyünk, hanem azt is, hogy tegyünk egy lépést a zöldebb jövő felé. 

A flexitáriánus étrend előtérbe helyezi a természetes eredetű növényi fehérjeforrásokat, de lehetőséget ad az állati eredetű alapanyagok mértékletes fogyasztására is. Egy jól összeállított, kiegyensúlyozott flexitáriánus étrend hozzájárulhat a testsúly optimalizálásához, valamint egyes krónikus betegségek, mint pl. a szív- és érrendszeri-, egyes daganatos és a 2-es típusú cukorbetegség kockázatának csökkentéséhez.  Ez az étrend - ahogy a nevéből is kiderül - nem szigorú szabályokon alapul, sokkal inkább egy életmódnak tekinthető, mint pusztán egy diétának. Elsősorban nem arra ad iránymutatást, hogy mit ne együnk, hanem arra, hogy miből fogyasszunk többet. A flexitáriánus étrend ideális a gasztronómia szerelmeseinek is, mert a lehető legkülönfélébb alapanyagokat engedi és ajánlja.

Alapelve, hogy elsősorban zöldségeket, gyümölcsöket, hüvelyeseket és teljes értékű gabonákat fogyasszunk, a fehérjebevitel terén pedig helyezzük át a hangsúlyt az állati eredetű fehérjékről a növényi eredetűekre. Legyünk rugalmasak! Alkalmanként fogyaszthatunk húst és egyéb állati eredetű termékeket, de kerüljük a feldolgozott élelmiszereket, és korlátozzuk a hozzáadott cukor-bevitelünket, ugyanakkor ennél az étrendnél is fontos, hogy kiegyensúlyozott legyen, és biztosítsa szervezetünk számára a szükséges tápanyagokat.

Blatner három kategóriára bontotta az étrend követőit: kezdőkre, haladókra és profikra. A kezdőknek heti két, a haladóknak három-négy, a profiknak pedig öt húsmentes napot kell tartaniuk. Én még kezdő flexitáriánus vagyok, de mivel egyre kevesebb húst kívánok, a heti két húsmentes napot könnyedén tudom tartani, főleg ilyenkor, mikor a piac már roskadozik a friss zöldségektől, gyümölcsöktől.

A HVG Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg nemrég egy Flexitáriánus étrend szakácskönyv, tele jobbnál-jobb receptekkel és ötletekkel azoknak, akik ezt az étrendet kívánják követni. Ebből a könyvből készítettem mai ebédem: spárgát és lencsét posírozott tojással. A posírozott tojásból kicsorduló sárgája gazdag mártássá változott a sült spárgán és ízes lencsén.

Hozzávalók 4 adaghoz:
kb. fél kg zöld spárga
2 evőkanál olaj
só, és frissen őrölt fekete bors
2,5 evőkanál vörösborecet
1 evőkanál dijoni mustár
negyed teáskanál aprított kakukkfű
negyed teáskanál fehérborecet
400 g főtt lencse
4 nagy tojás
a tálaláshoz snidlingvirág (opcionális)

A spárga fás végeit lepattintom. A megmosott spárgát egy rétegben tepsire fektetem, meglocsolom egy evőkanál olívaolajjal, sózom, tekerek rá borsot és 180 Celsius-fokra előmelegített sütőben 10-12 percig sütöm (nem baj, ha picit ress marad). Amíg sül a spárga, elkészítem az öntetet: habverővel elkeverem a vörösborecetet, dijoni mustárt, kakukkfüvet és maradék olajat. Ha már egynemű, belekeverem a főtt lencsét, hogy legyen ideje magába szívni az ízeket.

A posírozott tojáshoz egy lábasba öntök 4 ujjnyi vizet, felforralom, majd takarékra veszem alatta a hőforrást, hogy ne forrjon, csak gyöngyözzön. Belekeverem a fehérborecetet, majd egyenként kis tálba ütöm fel a tojásokat, abból csúsztatom a gyöngyöző vízbe és 3 percig főzöm őket. Szűrőkanállal kiemelem és papírtörlőn leitatom róluk a nedvességet.
Tálaláskor a tányérokra teszem a spárgát, arra a fűszeres, ízes lencsét, majd mindegyiket megkoronázom egy-egy posírozott tojással. Tekerek rá borsot, és azonnal tálalom, snidling virággal díszítve.
 

Flexitáriánus étrend
HVG Könyvek Kiadó
2020.
256 oldal
5 900 Ft

2021. április 15.

IR barát kevert süti

 


Ezt a süteményt saját kútfőből dobtam össze annak apropóján, hogy volt 5 db, felhasználásra váró tojásfehérjém. Volt egy bontott üveg cukormentes, jó savanykás szeder-meggy lekvárom, azt is kevertem bele és annak ellenére, hogy nem emelkedett meg túlságosan, jó kis süti lett, gyorsan elkészült és gyorsan el is fogyott.

Hozzávalók (egy kb. 20×25 cm-es tepsihez):
5 tojás fehérje
15 dkg cukornak megfelelő édesítőszer
4 púpozott evőkanál zabpehely liszt
8 g sütőpor
150 ml cukormentes mandulatej
50 ml szőlőmagolaj
2-3 evőkanál gyümölcslekvár (nálam most cukormentes szeder-meggy)

A tojásfehérjét az édesítőszerrel kemény habbá verem, majd belekeverem a sütőporral elkevert zablisztet, a lekvárt, a kókusztejet és olajat, csomómentesre dolgozom és sütőpapírral bélelt tepsibe simítom.
180 °C-ra előmelegítet sütőben kb. 35-40 perc alatt készre sütöm (tűpróbával ellenőrzöm). 
Kockákra vágva kínálom.

2021. március 13.

IR barát madártej

 

IR diétában nem játszik kedvenc,
hedonista madártej receptem, de mivel ÉP is nagyon szereti, megfőztem magunknak a diéta-barát verziót.

Hozzávalók 4 adaghoz:
4 db tojásfehérje
1 csipet só
1 liter cukormentes mandulatej
1 vaníliarúd
4 db tojássárgája
édesítőszer ízlés szerint

A mandulatejhez hozzáadom a vaníliarúd kikapart magjait, és majdnem forrásig melegítem.
A tojásfehérjét egy csipet sóval és némi édesítőszerrel kemény habbá verem, majd evőkanál méretű galuskákat szaggatok belőle a forró tejbe. Két-három perc után óvatosan megfordítom őket, újabb két-három percig hőkezelem, majd szűrőkanállal tálba szedem.

A tojássárgáját édesítőszerrel jó habosra keverem, hozzámerek a meleg tejből és simára keverem. Hozzáadom a maradék tejet, elkeverem, visszaöntöm az egészet az edénybe és alacsony lángon, folyamatosan kevergetve addig főzöm, amíg kissé be nem sűrűsödik, vigyázva, hogy ne kapja össze a tojást.
A tetejére teszem a galuskákat, kihűtöm, majd az egészet a hűtőbe teszem legalább 2-3 órával azelőtt, hogy tálalnám.

2021. február 13.

Zabpelyhes almás süti


Az utóbbi pár évben nem igazán voltam édesszájú, de amióta IR diétázok, gyakrabban kívánok egy-egy falat édességet. Folyamatosan kutatom azokat a recepteket, melyeket elkészítve bűnözés-mentesen tudok én is sütit, vagy valami édeset enni, erre a receptre is így találtam rá. Nem sok munka van vele, a kinézete is szerény, de nagyon, nagyon finom. Gyakran fogom sütni.

Hozzávalók egy kb. 25 X 10 cm, 8 cm mély kalácssütő formához:
200 gramm apró szemű zabpehely
1 tk sütőpor
3 db nagyobbacska alma
ízlés szerint fahéj
ízlés szerint édesítő
2 db tojás
2 dl tej, tejszín, vagy magtej
1 csipet só

Az almákat lereszelem, kinyomkodom, ízesítem őrölt fahéjjal és édesítővel. Hozzáadom a zabpelyhet és sütőport. A tojásokat feltöröm, villával felverem egy csipet sóval, elkeverem benne a magtejet, majd a masszát összekeverem a reszelt almával és zabpehellyel. Sütőpapírral bélelt, vagy szilikon formába öntöm, elegyengetem, és 180 Celsius-fokra előmelegített sütőben 25-30 perc alatt megsütöm. Hagyom langyosra hűlni, majd szeletelve tálalom.

A receptért köszönet Kissné Négrádi Anitának.

2021. február 4.

IR barát sült citrompuding


 
Édesség arra az estre, ha tilos a fehér liszt, meg a cukor…


Hozzávalók 6 adaghoz:
60 g vaj + a sütőtál kikenéséhez
100 g cukornak megfelelő édesítőszer (az eredeti receptben 200 g cukor)
½ kezeletlen citrom frissen reszelt héja
80 ml Meyer citrom frissen facsart leve
3 tojás, szétválasztva
45 g teljes kiőrlésű barna rizsliszt
200 g tejföl
csipet só

Előmelegítem a sütőt 180 C-fokra, és kikenem a sütőformákat vajjal. A vajat és az édesítőszert (cukrot) kézi mixerrel, magas fokozaton habosra keverem.Hozzáadom a citromhéjat, majd egyenként a tojások sárgáját és alaposan elkeverem. Belecsurgatom a citromlé felét, hozzáadom a rizsliszt és a tejföl felét, közben folyamatosan keverem, majd a maradék citromlevet, rizslisztet és tejfölt is beledolgozom. Egy másik tálban felverem a tojáshabot egy csipet sóval, majd óvatosan a citromos masszába forgatom. Az egészet beleöntöm a kivajazott sütőformába, amit beleállítok egy akkora magas falú tepsibe, amiben kényelmesen elfér és amibe annyi forró vizet öntök, hogy a sütőtál feléig érjen. Sütőbe tolom, és 45-50 perc alatt szép pirosra sütöm a tetejét.
Langyosan, vagy hidegen tálalom.

Egy adagban 232 kcal és 10 g szénhidrát van.


Lori Longbotham -Luscious Lemon Desserts című könyvéből vett receptet alakítottam a diétámnak megfelelőre.

2021. január 28.

Gombás tojástekercs

Az ötletet egy videóban láttam, de a darált hús tölteléket én gombára cseréltem. Klassz finomság lett tele ízzel, mely hidegen és melegen egyaránt finom és laktató. Egyik kedvenc úti elemózsiám lesz.

 Hozzávalók:
2 saláta cukkini
6 tojás
1 evőkanál olívaolaj
1 fej hagyma
500 g barna csiperke gomba
200 g laskagomba
4-5 gerezd fokhagyma
200 g ementáli sajt
só, frissen őrölt bors és szerecsendió
morzsolt majoránna és szárított oregánó

Azzal kezdem, hogy elkészítem a gombát: a laskagombát kézzel csíkokra tépem, a barna csiperkét felszeletelem. Egy akkora serpenyőben, amibe kényelmesen elfér majd a gomba mennyiség, egy evőkanál olívaolajon megdinsztelem a felaprított hagymát, majd hozzáadom a gombákat. Sózom, borsozom, hozzáadom a zúzott fokhagymát, megszórom morzsolt majoránnával és szárított oregánóval, majd néha kevergetve, fedő alatt, közepes lángon hagyom megpuhulni. Leveszem a fedőt és nagyobb lángon zsírjára sütöm, azaz elfőzöm minden levét, és hagyom picit megpirulni. Félreteszem.

A cukkinit egyforma, nem túl vastag szeletekre vágom, megsózom, és hagyom kb. 10 percig pihenni, hogy a cukkini szeletek picit megpuhulnak, ezután egy sütőpapírral bélelt tepsire teszem egymás mellé (lásd a lentebb belinkelt videóban). A tojásokat feltöröm egy tálba, ízesítem sóval, frissen őrölt borssal és szerecsendióval. Kézi mixerrel jó habosra felverem, majd óvatosan a sütőpapíros tepsiben várakozó cukkinira öntöm.  180 °C-os előmelegített sütőbe tolom és alsó-felső sütésen, 15 percig sütöm. Kiveszem és hagyom kicsit hűlni, majd ráreszelem a sajtot és elegyengetem rajta a párolt gombát. A sütőpapír segítségével feltekerem (mint egy piskótatekercset), és visszatolom a sütőbe 180 fokra, légkeveréssel, még 12-15 percre. Csírákkal, vagy zöldsalátával tálalom. Melegen, hidegen egyaránt jó.

Innen az ötlet.

*A cukkini szeletek nekem egyszerűen eltűntek a tojásban, de ennek csak látványbeli hátrányát láttam, az végeredmény ízében a cukkini is ott van.

A gombáért köszönet a Chef Gombának, a csírákért pedig a Biohálónak.

2020. június 9.

Gombás-kuszkuszos zöldségfasírt sütőben sütve



Ahogy telik az idő, egyre kevésbé kívánom a húst. Én, aki bármikor szívesen betoltam egy 20 dekás marha steaket, most ott tartok, hogy max. 1 falatot kóstolok ÉP steakjéből, annak is a jobban átsült végéből. Nem kívánom már a rozé kacsamellet, de a félig nyers tonhalsteaket sem. Annál szívesebben eszem a zöldségekből készült mindenfélét és bár egyhamar vega sem leszek, sokkal több zöldséget eszem, mint eddig bármikor. Az alábbi fasírtot is bármikor szívesen, akár hidegen, akár melegen. Irodai ebédnek, útravalónak is bármikor bevethető.

Hozzávalók:
1 saláta cukkini, reszelve 
1 nagyobb édesburgonya hámozva, reszelve
1 sárgarépa hámozva, reszelve
1 közepes méretű, apróra vágott vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma, reszelve
2 egész tojás
25 dkg reszelt (edámi) sajt 
1 dl kuszkusz (nem kell megfőzni!)
2-3 evőkanál chia mag
só, bors, curry, ízlés szerint

A lereszelt zöldségeket – cukkinit, édesburgonyát, sárgarépát egy tálban összekeverem az apróra vágott vöröshagymával és a zúzott fokhagymával, a porított szárított gombával, a két egész tojással, reszelt sajttal, chia maggal és a kuszkusszal. Sózom, borsozom, fűszerezem curry porral és alaposan összedolgozom.
3-4 centi átmérőjű golyókat formázok a masszából, sütőpapíros tepsire sorakoztatom, majd előmelegített sütőben 180 Celsius-fokon kb fél óra alatt aranybarnára sütöm.

Tankó Enikő receptje adta az ötletet.

A szárított gombáért köszönet a CHEF gombának!

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz

2020. április 3.

Medvehagymás-spenótos nokedli sajtmártásban



Volt egy doboz „határidős” friss bébi spenótom, meg egy fél csokor medvehagymám, nem hagyhattam őket kárba veszni. Kapóra jött Zé spenótos nokedli receptje, melyet alapnak használtam, de nem én lennék, ha szó szerint ugyanúgy követném el... Egyszerűsítettem hát rajta, mert minek blansírozzam a friss spenótot, ha nyersen is belekerülhet a nokedli tésztájába? A mártásnál is variáltam, egy klasszikus, bechamel alapú sajtmártást készítettem, amit aztán felturbóztam jó ízekkel. A végeredmény ismétlésért kiállt.

Hozzávalók a nokedlihez, 3-4 adaghoz:
20 dkg friss spenót
fél csokor medvehagyma
15-20 dkg liszt
2 db tojás
1,5 dl víz
só, frissen őrölt bors
A sajtmártáshoz:
50 g vaj
50 g liszt
2 dl tej
1 dl száraz fehérbor
frissen reszelt szerecsendió
só és frissen őrölt bors
2 maréknyi reszelt, jól olvadó, vagy 8-10 dkg kéksajt
A tetejére:
15 dkg füstöl bacon, apró kockákra vágva
2-3 fej hagyma (vörös és/vagy lilahagyma)


Előveszem a blenderem (késes robotgép, vagy botmixer is jó lehet), és mivel magában nem szereti pürésíteni a leveleket, az aljába töröm a 2 tojást, hozzáadok 1,5 dl vizet, beleteszem a megmosott és lecsepegtetett spenót és medvehagyma leveleket. Sózom, tekerek rá borsot és pürésítem az egészet. A medvehagymás spenótpüréhez adok annyi lisztet, hogy eldolgozva nokedlitészta-állagot kapjak. Hagyom pihenni fél órát, majd forrásban lévő vízbe szaggatom a masszát. Amikor feljöttek az apró galuskák a víz felszínére, még egy percig hagyom főni, majd szűrő segítségével kihalászom őket, és kevés olívaolajjal meglocsolom, elkeverem.
Közben a vörös (és lila) hagymát megpucolom, félbevágom, szeletelem, és egy serpenyőben megpirítom a bacon kockákkal együtt, majd félrerakom őket tálalásig.
Elkészítem a sajtmártást: felolvasztom a vajat, hozzáadom a lisztet, majd felöntöm a tejjel és a fehér borral. sózom, borsozom, reszelek bele szerecsendiót, majd ha már folyamatos kevergetés közben kezd sűrűsödni, belekeverem a sajtot és hagyom beleolvadni.
Tálaláskor egy adag mártást szedek a tányérra, erre jön a megfőtt zöld nokedli, majd a pirított baconos hagyma és már ehetjük is!

2020. február 22.

Gombás-májas vendégváró


Vacsoravendégeinknek egy előre elkészíthető, majd langyosan, vagy hidegen egyaránt finom gombás-májas előétellel készültem. Bármilyen gomba mehet bele, én most bébi sárga laskagombát sütöttem bele, és hogy még gombásabb legyen az íze, tettem bele egy kiskanálnyi szárított shiitake gombát, amit előzőleg porítottam.

Hozzávalók egy kisebb kalácsformához:
5 tojás
7-8 db csirkemáj
10 dkg kacsazsír
1 fej vöröshagyma
20 dkg bébi sárga laskagomba
1 kiskanál porított, szárított shiitake gomba
10 dkg füstölt edámi sajt
fél piros kaliforniai paprika
1 kis csokor friss petrezselyem
morzsolt majoránna és oregánó, ízlés szerint
só, frissen őrölt bors

A májat megtisztítom, és falatnyi darabokra vágom. A vöröshagymát megpucolom, kettévágom és vastagabbra szeletelem, majd kacsazsírban üvegesre sütöm, közben sózom, borsozom, fűszerezem majoránnával és oregánóval. Hozzáadom a csirkemájat, és addig sütöm, míg a külsejének megváltozik a színe. Ilyenkor a közepe még nyers, de sebaj, mert a sütőben úgyis elkészül, nem kell attól félni, hogy nyers marad.
A bébi laskagombát keskeny csíkokra széttépkedem, majd kevés kacsazsíron lepirítom. Finoman sózom, borsozom. 1/2 piros kaliforniai paprikát és a füstölt sajtot kis kockára vágom. Egy tálban felverek 5 db tojást, belekeverem a porított szárított shiitake gombát (amitől még gombásabb lesz a vendégváró előételem íze), a sült májat, a paprikát, füstölt sajt kockákat, aprított petrezselymet és a sült gombát. Elkeverem, sózom, borsozom, majd egy szilikon (vagy sütőpapírral bélelt) formába téve 180 Celsius-fokos sütőben 30 perc alatt megsütöm. Langyosan, vagy hidegen, szeletekre vágva kínálom.
Én tettem a közepébe 2 tojást, amit előzőleg lefagyasztottam, majd megpucoltam és úgy, fagyosan a sütőforma közepébe rejtettem a májas-gombás-sajtos masszába. Mivel a tojás fagyos volt, mire megsült az egész a tojás is elkészült, de nincs a sárgája körül az a vékony zöldes csík, ami jellemző a túlfőtt tojásra, és a fehérje is fehér maradt, nem szürkült be, mint anyáink stefánia fasírtjába szokott. Lehet bele nyugodtan főtt tojást is tenni, vagy ki is lehet hagyni a közepéből a tojást. Annak, hogy én fagyos tojást tettem bele csak esztétikai oka volt.

Takácsné Halmosi Ilona receptje volt az ötletadó.

A gombáért köszönet a CHEF gombának!

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz

2020. január 28.

Francia csokitorta



Többször sütöttem már, örök hálám Móninak a receptért. Brutálisan csokis, és annyira finom, hogy meg kell tőle bolondulni, ugyanakkor igencsak tömény, elég belőle egy kisebb szelet is fejenként. Amire mindenképp érdemes odafigyelni: nem szabad túlsütni! Estem már abba a hibába, hogy „nem úgy néz ki, mintha jó lenne, sütöm még pár percet”, de nem érdemes, mert menthetetlenül száraz lesz a végeredmény és azt ugye nem akarjuk…

Hozzávalók:
10 dkg étcsoki (én legalább 70% kakaótartalmút használok)
15 dkg vaj (vagy 17 dkg margarin)
12 dkg cukor
3 tojás
2 evőkanál holland kakaópor (cukrozatlan)
10 dkg liszt

A ganache-hoz:
20 dkg étcsokoládé
2 dl zsíros tejszín (30%)

A sütőt előmelegítem 180 Celsius-fokosra. Vízgőz felett összeolvasztok 10 dkg étcsokit 15 dkg vajjal, egyneművé keverem, majd a gőzről levéve hozzákeverem a cukrot, egyesével beleütöm a tojásokat, gépi habverővel jól eldolgozom mindegyiket a masszába.
Belekeverem a kakaóport és a lisztet, majd sütőpapírral bélelt 18 centiméter átmérőjű tortaformába öntöm, és max. 17 percig sütöm (a közepe kicsit lágy marad, de úgy kell lennie). A tortaformában hagyom kihűlni.

A ganache-hoz egy edénybe tördelem a csokit, ráöntöm a forráspontig felforrósított tejszínt, békén hagyom 3-4 percig, majd addig kevergetem, amíg fényes, egynemű nem lesz a massza. Akkor ráöntöm a tortagyűrűvel körülvett kihűlt tortalapra, és hűtőbe teszem, amíg meg nem dermed (2-3 órára). Leveszem róla a tortakarikát, tortatálra helyezem, és valamilyen gyümölccsel díszítem a tetejét tálalás előtt (a képen épp zsidócseresznye, azaz physalis van rajta).


Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz

2019. október 24.

Kacsazsíros, túrós stangli



Gyorsan elkészülő ropogtatni való, ízének titka az a kacsazsír volt, amiben előzőleg hízott kacsamájat sütöttem.

Hozzávalók:
50 dkg rétesliszt
30 dkg félzsíros tehéntúró
26 dkg kacsazsír
1,5 teáskanál só
1 tojás
75 g tejföl

a tetejére 1 tojás és szezámmag

A sót elkeverem a lisztben, amit elmorzsolok a kacsazsírral. Hozzáadom a túrót, egy tojást és a tejfölt, majd összegyúrom (ha nem állna össze a tészta, lehet még tenni hozzá pici tejfölt).
Lisztezett deszkán ujjnyi vastagra kinyújtom, felvert tojással lekenem, és megszórom szezámmaggal. Derelyemetszővel csíkokra vágom, sütőpapíros tepsire teszem és
180 Celsius-fokra előmelegített sütőben szép pirosra sütöm.

2019. augusztus 11.

Perzsa fokhagymás-paradicsomos padlizsán, tojással (mirza ghasemi)



Ezt a nagyszerű perzsa ételt Angliában kóstoltam múlt héten, Adél lányom iráni származású barátnője készítette nekünk pazar perzsa vacsorája egyik fogásaként. Ő tojás helyett – hogy Adél (aki vegán) is ehessen belőle - tofuval készítette, hát az is isteni volt, de itthon az eredeti, tojásos verziót próbáltam ki. Grillrácson füstösre sült padlizsánból, jó érett, ízes paradicsomból, rengeteg fokhagymával készítettem, és nem akarom agyondicsérni, de baromi finom! Gyakori vendég lesz az asztalunkon.

Hozzávalók 4 adaghoz:
2 nagy padlizsán
1 evőkanál olívaolaj
1 egész fej fokhagyma
1 kiskanál kurkuma
3 nagy, érett paradicsom
2 evőkanál paradicsompüré
1 csipet cukor
só és frissen őrölt bors
4 nagy tojás

A padlizsánokat nyílt lángon szenesen feketére sütöm, majd ha már foghatóra hűltek, megszabadítom őket a szenes héjuktól, és egy műanyag szűrőben hagyom, hogy a leve kicsepegjen (alternatív megoldásként 220 ° C sütőben 40–45 perc alatt is meg lehet sütni, de így a füstös íz nem lesz benne, pedig ez az egyik alapeleme az ételnek).
Egy nagy serpenyőben, olívaolajon, közepes lángon, lassan megdinsztelem a zúzott fokhagymát. Elkeverem benne a kurkumát, hozzáadom a kis kockákra vágott paradicsomot, a paradicsompürét, cukrot és kb. 15-20 percig főzöm, majd hozzáadom a padlizsán aprított húsát, sózom, borsozom, alaposan összekeverem, és főzöm további 6-8 percig, alkalmanként megkeverve.
Felverem a tojásokat, majd belekeverem az ételbe és kevergetve azt, hagyom a tojásokat megszilárdulni. Ezután hagyom a keveréket 15-20 percig hűlni, mivel langyosan szokás tálalni, lapos kenyérrel (esetleg dió szórással).

2019. április 14.

Gombás puffancs



ÉP rántott gombát kért ebédre, ez a puffancs meg olyan jól sikerült, hogy „melléktermékből” főszereplővé avanzsált. Ha húst, gombát, vagy bármit panírozok, a maradék felvert tojást mindig jól befűszerezem, összekeverem a morzsával, leggyakrabban aprítok bele egy kis hagymát is, és a végén kisütöm (nálunk pampuska a neve). Most csavartam rajta egyet, és a panírozásnál megmaradt felvert tojásba belekevertem egy kanálnyi medvehagyma pestót (ettől gyönyörű színe lett) és beleaprítottam a gombák tönkjét is, majd belekevertem a panírozásnál megmaradt panko morzsát is. Nedves kézzel falatnyi gombócokat formáztam és kisütöttem a forró olajban. A végeredmény a képen látszik, és olyan finom, hogy legközelebb nem csak a gombák tönkjéből készítem, hanem eleve ez lesz a főfogás és az egész gombákat bele darabolom. Tartár, vagy remoulade mártással isteni!

A gombát az AMIGO a mi gombánk biztosította, köszönet érte.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz, mostanában ott aktívabb vagyok.

2019. április 2.

Medvehagymás répakence zsázsa csírával



Az egyik kedvenc tavaszi kencém következik, melynek receptjére pár éve a facebookon akadtam rá. Épp volt hozzá minden itthon, elkészítettem és annyira ízlett, hogy minden tavasszal visszatapsoljuk. Zsázsa csírával valami isteni!

Hozzávalók:
3-4 db sárgarépa
1 tojás sárgája
fél dl (szőlőmag) olaj
2 teáskanál  (házi, magos) mustár
fél citrom frissen facsart leve
1 kiskanál méz
só, ízlés szerint
fél csokor (50 g) medvehagyma
a tálaláshoz friss kenyér (vagy pirítós) szeletek és zsázsa csíra

A répát meghámozom, finomra reszelem, és lesózva állni hagyom negyed órát. Közben kézi robotgéppel, vagy sima habverővel elkezdek kikeverni 1 tojássárgáját pici sóval és szinte cseppenként hozzácsurgatom az olajat, azaz majonézt készítek. Hozzáadok 2 teáskanál mustárt (lehet magos is), fél citrom frissen facsart levét és 1 kiskanál mézet. Felhabosítom az öntetet, majd összekeverem a kinyomkodott répával. Vékony szalagokra aprítok fél csokor (50 g) medvehagymát, azt is hozzákeverem és ha kell, igazítok az ízén pici sóval, majd 6-8 órát hűtőben hagyom összeérni az ízeket. Friss, vagy pirított kenyéren, zsázsacsírával megszórva tálalom.

Rattner Réka receptje alapján.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz, mostanában ott aktívabb vagyok.

2019. március 25.

Duplán sajtos pulyka burger



Berobbant a tavasz és végre gyakrabban grillezünk a szabadban! Hamburgert sütöttem minap, ezúttal pulyka húsból, ami sajttal a közepén, bacon szeletekbe tekerve készült faszénparázs felett, szép komótosan. Míg egy érlelt marhahúst nem nagyon kell fűszerezni mással, mint sóval, meg borssal, a darált pulykahús elbírja, sőt igényli a bátrabb fűszerezést.

Hozzávalók 4  húspogácsához:
60 dkg darált pulykacomb filé
só és frissen őrölt bors
2 teáskanál dijoni mustár
1 teáskanál  Worcestershire szósz
3 evőkanál (házi) ketchup
1 tojás sárgája
1 vöröshagyma, aprítva
1 ujjnyi vastag szelet cheddar sajt
4 szelet füstölt bacon szalonna

továbbá: (házi) hamburger zsemle
4 szelet jól olvadó sajt
ketchup, mustár, majonéz
szeletelt paradicsom, hagyma, uborka

Hamburger zsemlét sütök. A húspogácsához alaposan összekeverem a hozzávalókat (a sajt és bacon kivételével) és pár órát hagyom a hűtőben, hogy összeérjenek az ízek. Sütés előtt 1 órával kiveszem, nedves kézzel a masszából négy darab húspogácsát formázok és hagyom szoba hőmérsékletűre melegedni, majd kilapogatom és mindegyik közepébe teszek egy-egy kockát az elnegyedelt vastag szelet cheddar sajtból. A sajt köré hajtogatom a húsmasszát, kicsit ellapogatom és körbetekerem mindegyiket egy-egy szelet bacon szalonnával. Izzó faszénparázs felett, oldalanként 6-7 perc alatt megsütöm a húspogácsákat, leveszem a rácsról, beteszem egy fedeles edénybe, teszek mindegyik tetejére egy-egy szelet sajtot és lefedem az edényt, így pihentetem 5 percig a húst, közben a sajtszelet szépen ráolvad a tetejére.
A zsemléket kettévágom és ráfektetem a grillrácsra, ahol átmelegednek, vágott felük picit meg is pirul, majd mindenki kedve szerint összeállítja a maga hamburgerét az asztalra kikészített zöldségekkel, mustárral, ketchuppal, majonézzel.

A bejegyzést a Magyar Pulykaszövetség és a Magyar Baromfi Terméktanács szponzorálta, köszönet érte.



Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz, mostanában ott aktívabb vagyok.

2018. december 31.

Teljes kiőrlésű ricottás pogácsa



Nincs Szilveszter pogácsa nélkül, ugye? Ezzel a ricottás pogácsával köszönök el az óévtől. Az év vége igen zsúfolt volt, új lakásba költöztünk, birtokba vettem új konyhámat, de erről mesélek majd jövőre J
Mindenkinek, ki erre jár olyan évet kívánok, amilyet csak szeretne, magamnak legalább olyat, mint a 2018-as volt! BÚÉK!

Hozzávalók:
330 g ricotta
300 g kacsazsír (vagy 330 g vaj)
330 g teljes kiőrlésű tönköly liszt (+ egy kevés a nyújtáshoz)
1 csokor snidling, finomra aprítva
2 gerezd fokhagyma, reszelve (opcionális, de igen jó ízű lesz tőle a pogácsa)
25 g só
1 tojás + szezámmag a tetejére

A sütőt előmelegítem 200 fokra.
Az alapanyagokat jól összedolgozom, a tésztát lisztezett felületen másfél cm vastagra nyújtom és pogácsa szaggatóval kiszaggatom. Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatom, a szaggatás utáni maradék tésztát újra összegyúrom, kinyújtom és kiszaggatom, mindaddig, míg el nem fogy. Megkenem a pogácsák tetejét a felvert tojással, megszórom szezámmaggal (mákkal, lenmaggal, vagy amivel tetszik) és 20-25 perc alatt aranyszínűre sütöm. Ha nem nyújtom túl vékonyra, szép magas pogácsáim lesznek. Langyosan a legfinomabbak.

Fenti adagból 5 cm átmérőjű kiszúróval 50 db kis pogácsa lett.

A bejegyzést a Szarvasi Mozzarella Kft szponzorálta, köszönet érte.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz, mostanában ott sokkal aktívabb vagyok.

2018. december 12.

Hercegnő burgonya



A francia klasszikus, a hercegnő burgonya (pomme de terre duchesse) az egyik legelegánsabb köret, amivel lehet villantani a vendégek előtt, pedig az elkészítése nem ördöngösség. Az én változatom vaj helyett mascarponéval készült, íze gazdag és ellenállhatatlan.

Hozzávalók 4 adaghoz:
50 dkg burgonya
15 dkg mascarpone
1/2 tk frissen őrölt szerecsendió
2 csipet fehérbors
1 dl tejszín
2 db tojás sárgája
1 ek olvasztott vaj


Egy edényben puhára főzöm a meghámozott, kockára vágott burgonyát. Leszűröm, majd hagyom kicsit szikkadni. Krumplinyomóval összetöröm, hozzáadom a mascarponét, a reszelt szerecsendiót,  a fehérborsot és a tejszínt, majd kézi robotgéppel alaposan összedolgozom a masszát, hogy habos, légies, krémes legyen. Hozzáadom a tojássárgáját, azzal is jól elkeverem, majd habzsákba töltöm a masszát és egy csillag alakú nyomóformával dió nagyságú halmokat nyomok sütőpapírral bélelt tepsire. A halmok tetejét megkenem olvasztott vajjal, majd 220 fokos sütőben kb. 10-12 percig, illetve addig sütöm, míg szép aranybarna árnyalatot nem kap. Sült húsokat körítek vele.

A bejegyzést a Szarvasi Mozzarella Kft szponzorálta, köszönet érte.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz, mostanában ott sokkal aktívabb vagyok.

2018. december 1.

Kolbászos-ricottás tojáskrém



Egy újabb reggelire/tízóraira bevethető kenhető krém, amit abból dobtam össze, amit a hűtőben találtam. Nem egy kalóriaszegény darab, de isteni finom és igazán laktató. Majd azzal tompítom a kalóriatartalma miatti lelkiismeret-furdalást, hogy kenyér/pirítós helyett puffasztott rizsszeletre/abonett-szerűre kenem, és olyan napra időzítem, amikor ledolgozom a konditeremben, vagy az uszodában J

Hozzávalók:
6 főtt tojás
15 dkg (házi) füstölt kolbász (ne legyen túl száraz)
25 dkg ricotta
1 evőkanál (nálam házi) tormás magos mustár
2-3 evőkanál tejföl
1-2 evőkanál majonéz (opcionális, nálam épp árválkodott a hűtőben, hát elhasználtam)
1 fej lilahagyma
3-4 db apró savanyú uborka
nagy csipet morzsolt oregánó
frissen őrölt bors, ízlés szerint

A keményre főtt tojást megpucolom, a kolbászt, savanyú uborkát és lilahagymát felkockázom. Minden hozzávalót késes robotgéppel összedolgozok, és ha szükséges, tejföllel állítom be az állagát kellemesen kenhetőre. Sózást nekem nem igényelt, akinek nem elég sós, sózza.
Puffasztott rizsszeletre/abonettre, friss kenyérre, vagy pirítósra kenve kínálom.

A bejegyzést a Szarvasi Mozzarella Kft szponzorálta, köszönet érte.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz, mostanában ott sokkal aktívabb vagyok.

2018. november 24.

Pulyka fasírt



Gyerekkoromban vasárnap gyakran ébredtem frissen sült fasírt illatára, ezt az érzést idéztem fel, mikor panko morzsába forgatott pulyka fasírtot sütöttem reggelire.

Hozzávalók 4 főre:
1 kg darált pulykahús
1 ek morzsolt oregánó
1 tojás
1 vastagabb szelet kenyér, vagy egy zsemle
3 gerezd fokhagyma
só és frissen őrölt bors, ízlés szerint
olaj a sütéshez

A kenyeret vagy zsemlét pár percre vízbe áztatom, majd jól kinyomkodom. A darált pulykahússal együtt keverőtálba teszem, és jól összedolgozom a többi hozzávalóval. Nedves kézzel golyókat formázok, meghempergetem őket panko morzsába* és forró, bő olajban pirosra sütöm.
Reggelire ettük, koktélparadicsommal, paprikával és friss hagymacsírával.

*A panko egy szilánkos állagú japán kenyérmorzsa, ami sütéskor nem szívja úgy magába az olajat, mint a hagyományos, ezért extraropogós bundát eredményez. Házilag is készíthetjük: a másnapos (azaz már kicsi szikkadt, de nem száraz) fehér kenyér héját levágjuk, és a kenyérbelet aprítógépben durvára daráljuk. Egy sütőlemezre borítjuk, elegyengetjük vékony rétegben, és kiszárítjuk. Jól záródó dobozban/csatos üvegben tároljuk felhasználásig.

A bejegyzést a Magyar Pulykaszövetség és a Magyar Baromfi Terméktanács szponzorálta, köszönet érte.

Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát, ITT megteheted. Instagramon is követhetsz, mostanában ott sokkal aktívabb vagyok.