A következő címkéjű bejegyzések mutatása: égetett tészta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: égetett tészta. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. december 2.

Sajtkrémes puffancsok


Az égetett tésztát egyszerű elkészíteni, a kis puffancsokat pedig tölthetjük kedvünk szerint bármilyen sós krémmel, könnyen (akár kézzel) fogyasztható előétel lesz belőle, amit egy házibulin is be lehet vetni. A puffancsokat előző nap is megsüthetjük, de a krémet csak tálalás előtt töltsük be, hogy ne puhuljanak el túlságosan.

Hozzávalók kb. 20-25 darabhoz:
20 dkg liszt
10 dkg vaj
5 tojás
2 dl víz
csipet só
A töltelékhez:
250 g sajtkrém (
lazacos és a snidlinges  Philadelphia)
2-3 evőkanál tejföl
kevés frissen őrölt bors
friss hagyma és retekcsíra

A tésztához a vizet felforralom a sóval és a vajjal. Egyszerre hozzáadom az egész lisztet és addig keverem, amíg a massza el nem válik az edény falától. Leveszem a tűzről, hagyom 3-4 percet hűlni, majd alaposan beledolgozom egyenként a tojásokat, és elektromos habverővel jól kikeverem, mert ettől lesz szép üreges, levegős a megsült fánkok belseje.
A sütőt előmelegítem 200 °C-ra, az aljára beteszek egy forró vízzel feltöltött kisebb tepsit, mert a fánkok növekedéséhez-felfújódásához gőzre van szükség.
A tésztát nyomózsákkal, vagy egyszerűen kanállal kiadagolom a sütőpapírral bélelt tepsire, 3-4 cm távolságra egymástól (ugyanis sütés közben megnőnek!), majd betolom a sütőbe, ott 25-30 perc alatt aranysárgára sülnek. A sütő ajtaját sütés közben nem szabad kinyitni, mert összeesik a tészta! A sütőből kivett puffancsok tetejét még melegen, fűrészfogú késsel levágom, hogy a gőz távozhasson a belsejükből, különben elvesztik ropogóságukat. Hagyom őket egészen kihűlni, majd tálalás előtt nem sokkal megtöltöm a kevés tejföllel kikevert, borssal ízesített snidlinges és lazacos sajtkrémmel. Hagyma, és/vagy retekcsírával díszítem.

2014. február 4.

Képviselőfánk


Sokan idegenkednek az égetett tésztától, pedig rém egyszerű elkészíteni, a puffancsokat pedig tölthetjük kedvünk szerint bármilyen krémmel, édessel, vagy sóssal. Ha sütés előtt nem kerekre, hanem hosszúkásra formázzuk, ékler (eclaire) fánk lesz belőle. Most egy könnyű, tejszínes mascarpone krémmel töltöttem a fánkokat.

Hozzávalók a fánkokhoz:
20 dkg liszt
10 dkg vaj
5 tojás
2 dl víz
csipet só
A krémhez:
250 g mascarpone
2 dl 30%-os tejszín (NEM főzőtejszín!)
2 cl vanília kivonat
ízlés szerint porcukor, vagy méz
a tetejére 50 g olvasztott csokoládé

Elkészítem a krémet: majdnem keményre felverem a tejszínhabot, majd fellazítom vele a mascarpone krémet. Belekeverem a vanília esszenciát és ízlés szerint édesítem. Felhasználásig a hűtőszekrényben tárolom lefedve.
A tésztához a vizet felforralom a sóval és a vajjal. Egyszerre hozzáadom a lisztet és addig keverem, amíg a massza el nem válik az edény falától. Leveszem a tűzről, hagyom 3-4 percet hűlni, majd egyenként, alaposan beledolgozom a tojásokat, és elektromos habverővel jól kikeverem, mert ettől lesz szép üreges, levegős a megsült fánkok belseje.
A sütőt előmelegítem 200 °C-ra, az aljára beteszek egy forró vízzel feltöltött kisebb tepsit, mert a fánkok növekedéséhez-felfújódásához gőzre van szükség.
A tésztát nyomózsákba teszem és 3-4 cm távolságra egymástól (ugyanis sütés közben megnőnek!) kb. 5 cm átmérőjű halmokat nyomok a sütőpapírral bélelt tepsire, majd betolom a sütőbe, ott 25-30 perc alatt aranysárgára sülnek. A sütő ajtaját sütés közben nem szabad kinyitni, mert összeesik a tészta! A sütőből kivett fánkok tetejét azonnal, még forrón fűrészfogú késsel levágom, hogy a gőz távozhasson a belsejükből, különben elvesztik ropogósságukat. Hagyom őket egészen kihűlni, majd megtöltöm a krémmel és vízgőz felett felolvasztott csokoládévak megcsurgatom a tetejüket.
A fánkok receptje a Horváth Ilona szakácskönyvből való.