A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mazsola. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mazsola. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. december 6., vasárnap

Boros-mazsolás tarja



Bronzvasárnapra - hátha valaki már tervezgeti, mit készít az ünnepek alatt :-)

Kevés munkával (java részét a sütő/tűzhely végzi) különleges, édes-sós húsételt tehetünk az asztalra!




Boros-mazsolás tarja

Elkészítési idő: 75 perc

Hozzávalók:

  • 2 ek. zsír
  • 4 nagy szelet, csontos tarja
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 2 dl száraz fehérbor
  • 2 dl tejszín (állati, 30%-os)
  • 1 tk. étkezési keményítő
  • 5 dkg (arany)mazsola
  • só és bors


A tarját leöblítjük, papírtörlővel felitatjuk róla a vizet. Sózzuk és borsozzuk.

Egy mély, s később lefedhető serpenyőben felforrósítjuk a zsírt, és a hússzeletek mindkét oldalát 2-2 perc alatt kérgesre sütjük, majd félretesszük őket egy tányéron.

A visszamaradt zsiradékban megfonnyasztjuk a finomra vágott vöröshagymát. Felöntjük fehérborral, belecsúsztatjuk az elősütött hússzeleteket.

Meghintjük a megmosott, lecsepegtetett mazsolával, a serpenyőt lefedjük, és kb. 45 perc alatt vajpuhára pároljuk a húst.

Ha a hús megpuhult, kiemeljük a serpenyőből.

A keményítőt pici hideg vízzel, majd a tejszínnel simára keverjük, s behabarjuk vele a boros-mazsolás szaftot.

Visszatesszük a hússzeleteket a mártásba, s néhány percig együtt rotyogtatjuk.


Ha kell, sóval és borssal korrigáljunk az ízeken, majd azon forrón, tetszőleges körettel – pl. rizs – tálaljuk.



2014. február 19., szerda

Vaníliás-mazsolás krémtúróval töltött török pogácsa




A nagy sikert aratott ricottás-bazsalikomos után itt az édes verzió!

Semmi cifrázás, krémes túró vaníliával és mazsolával ízesítve, egyszerűségében nagyszerű!

Este Szulejmán, a török(!) pogácsák addig vígan elkészülhetnek :-)))





Vaníliás-mazsolás krémtúróval töltött török pogácsa


Elkészítési idő: 20 perc + kb. 20 perc sütés


Hozzávalók 10 darabhoz:


  • 1 tojás
  • 12 dkg natúr joghurt/kefír
  • 6 dkg olaj
  • 1 tk. sütőpor
  • 25-30 dkg liszt
  • csipet só
  • 1 ek. cukor



Töltelék:

  • 25 dkg túró
  • 1 tojás sárgája
  • 1-2 ek. cukor (ki milyen édesen)
  • 1 tk. vaníliakivonat/1 cs. vaníliás cukor
  • 1 marék mazsola



A tetejére:

  • 1 tojásfehérje



A tészta hozzávalóit egyszerűen összegyúrjuk egy tálban, ruganyos, jól formázható tésztát kell kapjunk. A lisztet kezdjük 25 dkg-val, ha szükséges (ragad a tészta), apránként adagoljunk még hozzá lisztet, nagyban függ a mennyisége a tojás nagyságától és a kefír savósságától.

A töltelékhez villával összetörjük a túrót, ha nagyon száraz/rögös, pörgessük át pár pillanat alatt botmixerrel. Ízesítsük cukorral, vaníliával, keverjük bele a megmosott mazsolát és a tojás sárgáját.

A tésztát vágjuk 10 egyenlő darabra, s nyújtsunk-lapogassunk belőlük tenyérnyi lapos korongokat. Közepükre halmozzunk jó nagy teáskanálnyi krémtúrót, hajtsuk félbe, két szélét csippentsük össze, hogy papucs formájú legyen.

Sütőpapírral borított tepsire ültetjük a kis csónakokat, a fehérjét lazán felverjük villával, bekenjük a süteményeket, majd 190 fokra melegített sütőben kb. 20 perc alatt aranyszínűre sütjük.





2014. február 12., szerda

Aszalt gyümölcsös Sport szelet




Villámgyorsan elkészíthető édesség, tényleg percek kérdése :-)

Házi Sport szeletet már többször ettem vendégségben, de otthoni elkészítésére még nem vitt rá a lélek.

Aztán szembejött ez a recept, semmi keksz, semmi cukor - csak az az egy tábla étcsoki a tetején :-DD 

Hát kérem, iszonyat finom... Rumos, csokis, hozzáadott plusz cukor nélkül is pont annyira édes, amennyire kell. Az eredetihez képest a mazsola felét helyből kiváltottam aszalt szilvával, mert a mazsoláért annyira nem vagyok odáig, egyszerűen ellenállhatatlan lett :-)

Egy próbát megér, amondó vagyok!




Aszalt gyümölcsös Sport szelet


Elkészítési idő: 5-10 perc + hűtés

Hozzávalók egy kb. 10x20 cm-es formához:



  • kb. 12 dkg dió (4 marék)
  • 10 dkg mazsola
  • 10 dkg puha aszalt szilva
  • 1 púpos ek. cukrozatlan kakaópor
  • max 1 ek. vaj/kókuszzsír
  • rumaroma ízlés szerint



A tetejére:


  • 10 dkg étcsokoládé
  • 1 tk. olaj
  • 1 púpos tk. 20%-os tejföl (nem tévedés, nem tejszín)
  • 1 tk. rumaroma



A diót, a mazsolát és az aszalt szilvát késes betétű robotgépben ledaráljuk.

Hozzáadjuk a kakaóport és a rumaromát, végül annyi zsiradékot, hogy jól formázható, összeálló masszát kapjunk - a zsiradék mennyiségét nagyban befolyásolja a mazsola és a szilva puhasága, szaftossága.

Egy lapos tálat béleljünk ki alufóliával, lapogassuk bele egyenletes rétegben a diós-gyümölcsös masszát.

Az étcsokoládét tördeljük apróra, adjuk hozzá az olajat, és mikróban 500 W-on, 2 perc alatt, illetőleg gőz fölött olvasszuk meg.

Adjuk hozzá a tejfölt, és ovális habverővel keverjük sima krémmé, majd ízesítsük tetszés szerinti mennyiségű rumaromával, és simítsuk a gyümölcsös massza tetejére.

Hűtőben dermesszük addig, míg a csokoládé megszilárdul, majd vékony szeletekre vágva kínáljuk.




2013. március 8., péntek

Vaníliás, mazsolás krémtúró



Ki ne ismerné, ki ne emlékezne rá? Kis lapos, szögletes, műanyag dobozkában árulták/árulják, a fedő fóliát szinte sosem lehetett egészben lehúzni róla, mert mindig beszakadt :-)

Régen kétfajtából lehetett választani: sima vaníliás volt vagy vaníliás-mazsolás.

Ha kipróbáljátok ezt a receptet, lehet, hogy nem vesztek többet a boltból :-) Pofonegyszerű, elronthatatlan, villámgyors. 

Ugyanaz az íz, ugyanaz az állag - semmi adalékanyag! Isteni!






Vaníliás, mazsolás krémtúró


Hozzávalók 4 adaghoz:


  • 25 dkg túró
  • 2 tojás sárgája
  • 2 dl tej
  • 5 dkg cukor
  • fél rúd vanília kikapart magja/1 cs. Bourbon vaníliás cukor
  • csipet só
  • 5 dkg mazsola



A tojások sárgáját robotgéppel vagy kézi habverővel habosra, levegősre keverjük a cukorral. Hozzáadjuk a tejet, a vaníliát, csipet sót, majd takaréklángon, folyamatosan kevergetve sűrűsödésig főzzük (kb. 5 perc).

Langyosra hűtjük.

Ha kihűlt, hozzákeverjük a túrót, és botmixerrel teljesen krémesre, simára keverjük.

Hozzáadjuk a megmosott, leszárított mazsolát, poharakba adagoljuk, és fogyasztásig lefedve hűtőben tároljuk.





Vrábel Kriszta receptje a Nők Lapja 2013/9. számából


2011. november 25., péntek

Currys-kókuszos csirke




Ránézésre egy jó szaftos csirkepaprikás.

Aztán felemeljük a fedőt, és megcsapja az orrunkat valami fűszeres, mámorító illat! Kókuszdarabkák és mazsolaszemek kandikálnak ki a sűrű szaftjából, elbátortalanítva a kóstolókat.

De győzedelmeskedik az ínycsiklandó illat, kóstolás. Páratlan ízharmónia, elégedett hümmögés, repetázás.

Mit mondjak? Ajánlom :-) A konzervatív gyomrúaknak is!





Currys-kókuszos csirke


Hozzávalók:

  • 2-3 ek. olaj
  • 4 egész csirkecomb/1 egész csirke
  • 2 fej vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 kis doboz paradicsompüré
  • 3 ek. kókuszreszelék
  • 1 kk. curry
  • fél citrom leve
  • 2 dl tejföl
  • 1 marék mazsola
  • só, bors



A hagymát megtisztítjuk, vékony karikákra vágjuk. Kevés olajon megpároljuk, majd hozzáadjuk a paradicsompürét, lepirítjuk. Beletesszük a csirkedarabokat, a kókuszt, a zúzott fokhagymát, a curryt, a citrom levét, a megmosott mazsolát, sózzuk, borsozzuk, és fedő alatt, kevés vizet aláöntve puhára pároljuk.

 Időnként nézzünk rá, ha nagyon elfőné a levét, apránként pótoljuk. A cél a sűrű mártás.

Ha megpuhult, óvatosan hozzákeverjük a tejfölt, és még egyet forralunk rajta.

Párolt rizzsel tálaljuk.



2011. július 30., szombat

Boros-mazsolás csirkemell tekercs




A csirkemell önmagában elég száraz és ízetlen egy valami, emiatt bármivel is ízesítjük/töltjük, a végeredmény remek lesz!

Ez a rolád annyira egyszerűen elkészíthető és annyira finom, hogy akár még ünnepi keretek között is megállná a helyét.

Aki szereti a gyümölcs-hús párost, és szeret borral főzni, nem fog csalódni :-)





Boros-mazsolás csirkemell tekercs


Hozzávalók:

  • 2 egész csirkemell filé
  • 1-1,5 dl édes fehérbor
  • 10 dkg mazsola
  • csipet őrölt fahéj
  • só, bors
  • kevés olaj és alufólia


Kezdjük a töltelékkel. A mazsolát megmossuk, és felöntjük a fehérborral. Néhány óráig, de akár egy éjszakán át is hagyjuk, hogy a mazsolák alaposan beszívják magukba a bort. Az áztatási idő letelte után tegyük tűzre, és takaréklángon forraljuk be egészen, hogy minimális bor maradjon alatta. A mazsolát krémmé is turmixolhatjuk, én most hagytam, ahogy volt. Csipet fahéjjal fűszerezzük.

A csirkemelleket megmossuk, hosszában kettévágjuk, majd az így kapott fél darabokat "lapjában" is kettévágjuk, de ne végig! Könyvszerűen tudjuk kihajtani, hogy egy nagy, lapos, vékony hússzeletet kapjunk végeredményül.

A mellet folpack alatt gyengéden kiveregetjük, sózzuk, borsozzuk, megkenjük a boros-mazsolás krémmel. 

Alufóliából akkora darabokat tépünk, amekkorára kényelmesen elférnek a kiklopfolt, mazsolás csirkedarabok. Vékonyan beolajozzuk, ráfektetjük a húst, és feltekerjük, mint egy beiglit. A két végét szaloncukorszerűen összefogjuk.

Serpenyőt forrósítunk szárazan. Ha már tűzforró, a roládokat alufóliával együtt, mindennemű zsiradék nélkül körbepirítjuk, majd pirítás után 180 fokos sütőben további 15 perc alatt készre sütjük - isteni puha és szaftos lesz ettől a hús!


Tálaláskor lehántjuk a tekercsekről a fóliát, szeletekre vágjuk, és tetszés szerinti körettel tálaljuk.



Ihlet: NLK by Tobai Róbert

2010. június 27., vasárnap

Liszt nélküli túrótorta





Ami pont olyan, mint a mazsolás krémtúró - megsütve :-)


Tartalmas leves után kitűnő második fogássá avanzsálhat, de lehet egy finom uzsonna is belőle! Lisztet nem tartalmaz, ez itt egy full túrós sütemény!

Langyosan, de hidegen is nagyon finom.





Liszt nélküli túrótorta


Hozzávalók:



  • 5 dkg mazsola
  • 0,5 dl rum
  • 50 dkg tehéntúró
  • 1 vaníliarúd/1 ek. vaníliakivonat
  • 2 citrom
  • 4 ek étkezési keményítő
  • 1 ek sütőpor
  • 1 csipet só
  • 10 dkg puha vaj
  • 15 dkg cukor
  • 2 db tojás


Első körben nézzük meg a túrót. Ha nagyon száraz, darabos lenne, törjük át szitán/krumplinyomón. Ha lágyabb, krémesebb, ezzel ne is töltsük az időt.

A mazsolát leöblítjük, a rumba áztatjuk. Mikróban felforrósítjuk, így a mazsolák jól magukba tudják szívni a rumot.

A puha vajat robotgéppel habosra keverjük a cukorral. Egyenként beleütjük az egész tojásokat. Hozzáadjuk a túrót, a citromok reszelt héját, a vanília kikapargatott magjait/vaníliakivonatot, a rumba áztatott mazsolát rummal együtt!, majd a sütőporos keményítőt is. Közben végig pöröghet a robotgép, hogy jó habos, könnyű állaga legyen!

Egy kerek piteformát kikenünk vajjal, és meghintünk 2 ek. kristálycukorral - ez szépen az aljára fog karamellizálódni!

Belesimítjuk a túrókrémet, és 180 fokra előmelegített sütőben 50-55 perc alatt készre sütjük. Félidőben érdemes rákukkantani, s ha nagyon pirulna a teteje, borítsuk le könnyedén alufóliával!

Hagyjuk langyosra hűlni, majd porcukorral vékonyan meghintve, gyümölcsöntettel vagy finom lekvárral - nálam pikáns szederlekvár by Esc, köszönöm! - tálaljuk.




Ötlet: Stahl Judit

2010. január 17., vasárnap

Vargabéles

Edit hívta fel a figyelmemet egy cikkre, mely nagyon megfogott.

Először az jutott eszembe, hogy igen, ilyet én is szeretnék, ha majd egyszer nyerek a lottón :-)

Utána meg az, hogy huh, vargabélest kéne sütni! Idézek a cikkből, mitől indultam be ennyire:

"Közismert tény volt, hogy Darvasné maga válogatta a nyersanyagot. Így a liszt, a vaj, a tejföl, tojás értelemszerűen a legjobb minőségű és friss portéka kellett hogy legyen. Az elkészítésnek megvolt a maga menete. Először egy nagy és vékony tésztalapot nyújtott a tepsi aljára. Gyúrt tésztából 2 cm széles szalagokat vágott (máskor csak szaggatta), sós vízben megfőzte, majd forró vajba vegyítette. Tojás sárgáját cukorral habosra keverte, ugyanígy külön a fehérjét, majd összevegyítette. Édes tejfölt, kevés grízt, mazsolát és aprított vaníliarudat tett a laskára és összekeverte. Egy másik variánsa szerint tehéntúrót vegyített össze egyenlő arányban a tejföllel. Ezt a keveréket a tepsibe öntötte, majd egy vékony tésztalappal lefedte, és bőven bevajazta. Lassú tűzön 30-40 percig sütötte. Kissé kihűlve felkockázta – békebeli adagokra –, majd vaníliás porcukorral bőven meghintette. Sokan emlegették a habkönnyű tésztakeveréket. A remegő, illatozó kockákat öröm volt fogyasztani.

Egy véletlen esemény tette talán még híresebbé a vargabélest. Ez is sokáig titok volt. Darvasnénak egy napon nem szállították le a tehéntúrót. Nagy megrendeléseknek kellett eleget tennie, így egy kis trükkhöz folyamodott: kissé savanyított tejből maga készített tehéntúrót, és ezt használta fel a vegyítékhez. Az így elkészített vargabéles pikáns ízt kapott, ami óriási sikert aratott. Talán ekkor ugrott a sikerlisták élére a budapesti Gundel étterem desszertjei között, és ekkor szállította naponta taxi a kolozsvári repülőtérre a még meleg süteményt a budapesti járathoz."


Ezek után ugye érthető, hogy nem volt más választásom :-)


Vargabéles


Hozzávalók:


50 dkg cérnametélt
50 dkg túró
3 tojás
1 vaníliarúd kikapart belseje/2 cs. vaníliás cukor
15-20 dkg cukor
1 citrom reszelt héja
2 dl tejföl
5 dkg búzadara
5-10 dkg mazsola (ki hogy szereti)
1 cs. réteslap (6 lapos)
vaj vagy olaj a réteslap kenéséhez


A cérnametéltet sós vízben kifőzzük, leszűrjük, langyosra hűtjük.

Elkészítjük a túrótölteléket. A túrót összekeverjük a cukorral, vaníliával, csipet sóval, a tojások sárgájával, tejföllel, belereszeljük a citrom héját, hozzáadjuk a megmosott mazsolát. A tojások fehérjét kemény habbá verjük, a túrókrémbe forgatjuk.

Óvatosan elvegyítjük a cérnametélttel.

A réteslapokat elválasztjuk egymástól, megkenjük őket olajjal. 4 réteggel kibélelünk egy közepes méretű tepsit úgy, hogy kicsit túllógjon a tepsi oldalán. Belesimítjuk a túrós metéltet, majd befedjük a maradék 2 megolajozott réteslappal.

Eredetileg vízfürdőben kellett volna megsütni, én csak simán betettem a sütőbe 40 percre, és aranyszínűre sütöttem.

Hagyjuk kicsit hűlni, mert egyébként szétesik az egész, ráadásul tűzforrón ehetetlen is, majd kockára vágva tálaljuk, ki-ki igénye szerint megszórhatja porcukorral. Én nem szeretem, ha ropog a fogam alatt :-)

Tartalmas levesek után kitűnő második fogás, de hidegen uzsonnára is pompás falat!





2009. november 29., vasárnap

VKF!XXX/3. - Mini stollenek

Klasszikus karácsonyi sütemény, melyet számtalanszor sütöttem már - másoknak ajándékba. Sütemény, melyet ezen okból kifolyólag sosem kóstoltam! Persze tudtam milyen: egyik kolléganőm anyukája rendszeresen küld az ünnepekre eredeti drezdai kalácsot Németországból - én a más ajándékából ettem :-)

Most szándékosan készítettem picike kis stolleneket: ezt aztán mindenki meg tudja kóstolni! Fémdobozban sokáig eláll, ha nem járunk rá egyfolytában!

Az illata egyszerűen ellenállhatatlan: fahéj, szerecsendió, citrushéjak... A tenyerem, később az egész lakás ebben az illatfelhőben úszott! A klasszikus verzióval ellentétben csak vékonyan porcukroztam, mert nem szeretem, ha ropog a fogam alatt. Élvezeti értékén mit sem ront!




Mini stollenek


Hozzávalók:

A tésztához:
  • 10 dkg puha vaj
  • 1 tojás
  • 1 dl tej
  • 30-35 dkg liszt (tojás nagyságától függ)
  • 2 dkg élesztő
  • 5 dkg cukor
  • 2-3 nagyobb tömb rahát!!
  • 1/2-1/2 citrom és narancs lereszelt héja
  • 1/2 mk. őrölt fahéj és szegfűszeg
  • pici reszelt szerecsendió

Plusz:
  • 10 dkg mazsola
  • 1-1 ek. kandírozott narancs- és citromhéj
  • tetejére porcukor


A tészta hozzávalóit kenyérsütő gép üstjébe pakoljuk, megdagasztjuk-megkelesztjük.

Ha megkelt, lisztezett nyújtólapra borítjuk, kézzel kicsit széthúzogatjuk. Meghintjük a beáztatott, lecsepegtetett mazsolával, a felaprózott raháttal és a kandírozott citrushéjakkal, jól beledolgozzuk.

Kis darabokra vágjuk, és két tenyerünk között ujjnyi vastag nudlikat sodrunk belőle. Sütőpapírral borított tepsire sorakoztatjuk őket, 10-15 percig kelni hagyjuk, majd előmelegített sütőben rózsaszínűre sütjük.

Még melegen meghintjük porcukorral.



2009. november 26., csütörtök

Mazsolás-kávés torta

Biztos nem én találtam fel a spanyol viaszt, miszerint muffintésztából ugyan süssünk már egy tortát!

Ezek a tészták kiváló tortaalapok szerintem. Rafináltak, ízesek, összetettek, mindamellett porhanyós finomak!

Az muffinalapot így tortaformában sütve megtöltöttem még szilvalekvárral, s bevontam csokival. Kávés-tejszínes, dúsan mazsolás tészta ezekkel a bónuszokkal... Egyszerűen mámorító volt a végeredmény!




Mazsolás-kávés torta

Hozzávalók:


  • 15 dkg cukor
  • 3 tojás
  • 15 dkg vaj
  • 1 dl tejszín
  • 1 dl erős főzött kávé
  • 25 dkg liszt
  • 1 cs. sütőpor
  • 10 dkg mazsola

Ezen kívül:
  • tetszés szerinti, lehetőleg pikáns lekvár
  • 10 dkg étcsokoládé
  • 1-2 ek. olaj


A puha vajat kikeverjük a cukorral, egyesével hozzáadjuk a tojásokat. Elkeverjük a tejszínnel és a kávéval.

A lisztet összekeverjük a sütőporral, a kávés - tojásos masszához adjuk, ovális habverővel csomómentesre keverjük.

A mazsolát megmossuk, leszárítjuk, 1 ek. liszttel összerázzuk és a tésztához adjuk. Akkora lószemű mazsolákat kaptam, hogy első blikkre, messziről, szemüveg nélkül azt mondtam volna: aszalt meggy!

Sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt készre sütjük (tűpróba!!). Rácsra téve hűlni hagyjuk.

Ha kihűlt, kettévágjuk, dúsan megtöltjük lekvárral.

A csokoládét 500 W-on mikróban kb. 2 perc alatt összeolvasztjuk az olajjal, s bevonjuk vele a tortánkat. Dermedni hagyjuk, majd elégedetten elfogyasztjuk. Persze szeletenként :-)))



2009. szeptember 27., vasárnap

VKF!XXVIII. - Csokoládés-mazsolás sajttorta

Mert a mazsola nem más, mint öreg szőlőszem, ami ráncolja a homlokát :-DD

Sütikben valamiért nem szeretem a szőlőt. Hideg krémekbe még csak-csak, de a hőkezelés hatására nekem már nem az igazi. Így böktem a mazsolára, hisz süti nélkül nincs hétvége, ráadásul passzol a VKF! témájához is!




A sajttortát mindketten nagyon szeretjük. Ahhoz képest, milyen vastag a krémje, mégis egy könnyed, légies desszert. Ez most kakaós keksztalapzaton üldögél, a krémben csokoládé és mazsola rumaromával aláhúzva, tetején tejszínes csokoládéréteg. Hát, élni tudni kell :-DD




Csokoládés-mazsolás sajttorta

Hozzávalók:


A morzsás alaphoz:
  • 18-20 dkg omlós keksz (18 dkg-s zacskót találtam a boltban)
  • 2 ek. cukrozatlan kakaópor
  • 2 ek. cukor
  • 15 dkg vaj/margarin

Krém:
  • 50 dkg mascarpone/ricotta/natúr krémsajt
  • 1-2 dl tejföl
  • 8-10 dkg cukor
  • 3 tojás
  • 5 dkg csokoládé
  • 5 dkg mazsola
  • 1-2 tk. rumaroma

Tetejére:
  • 10 dkg étcsokoládé
  • 1 dl tejszín


A kekszet késes betétű robotgéppel morzsává zúzzuk, hozzákeverjük a cukrot és a kakaót. Összegyúrjuk a puha margarinnal, majd sütőpapírral bélelt, 22 cm-s kapcsos tortaformába tapicskoljuk. 180 fokon 10 percig elősütjük.

Míg sül, összedobjuk a krémet. A sajtot kikeverjük a tejföllel (savósságától függ, mennyit igényel!), a cukorral, a tojások sárgájával, az apró kockára vágott csokoládéval és a beáztatott mazsolával. Ízlés szerinti rumaromával ízesítjük (nem hígítja fel a krémet). A tojások fehérjét kemény habbá verjük, majd óvatosan a sajtkrémhez keverjük.

Rákanalazzuk az elősütött kakaós kekszalapra, s alacsonyabb hőfokon kb. 45-50 percig sütjük. Sütőből kivéve langyosra hűtjük.



A csokoládémázhoz a tejszínbe tördeljük a csokit, mikróban 2-3 perc alatt összeolvasztjuk. Alaposan kikeverjük, kicsikét hűlni hagyjuk, majd a torta tetejére öntjük. Néhány órára vagy egy éjszakára hűtőbe tesszük, majd tortaszerűen szeleteljük.

2009. április 20., hétfő

Búvártúrós

Először reszelt túrósat szerettem volna sütni, fél adagnyit. Az eredeti receptúra 1 kg túrót írt :-o Aztán úgy alakult, hogy hipp-hopp vendégségbe mentünk, és adjuramisten sütni akartam valamit, ami kiadós, finom, vendégségbe vihető - mégse állítsunk be üres kézzel!



Szemle az alapanyagok felett, s mivel a reszelt túróshoz így is, úgy is megvettem a hozzávalókat, a búvártúrósra szavaztam. A recept E.Margit oldaláról származik. Gyors, könnyű, nagyon kiadós, de nekem tovább sült, mint 30 perc.


Búvártúrós

Hozzávalók:

A tésztához:
  • 35 dkg liszt
  • 20 dkg cukor
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 2 ek. kakaó
  • 1 cs. sütőpor
  • 1 tojás
  • 5 dl kefír
  • 1,5 dl olaj

A búvártúrókhoz:
  • 50 dkg túró
  • 6 dkg cukor
  • 2 tojás
  • 12 dkg vaj/margarin
  • 2 cs. vaníliás cukor
  • 10 dkg mazsola
  • 1 citrom reszelt héja


A mazsolát beáztatjuk.

A tészta száraz hozzávalóit összekeverjük egy tálban. Hozzáütjük a tojást, belecsorgatjuk az olajat, hozzákanalazzuk a kefírt. Ha nagyon száraz lenne a tészta, nyugodt szívvel lazítható némi hideg tejjel. Egy sűrű, inkább kenhető, mint folyékony masszát kell kapnunk.

Erősen kikent, lisztezett tepsibe simítjuk.

A túrót, ha nagyon darabos volna, áttörjük. Ízesítjük a cukorral, vaníliás cukorral, a citrom reszelt héjával, hozzáadjuk a tojásokat, az olvasztott margarint, végül beleszórjuk az áztatott mazsolát.

Ebből a túrós masszából kanállal halmokat szaggatunk a kakaós tészta tetejére. Sülés közben a tészta megemelkedik, a túrólabdák belesüllyednek - innen a név. Előmelegített sütőben én 40-45 percig sütöttem - tűpróbával ellenőrizzük!


2009. január 25., vasárnap

VKF.XXII/2. - Délszaki csirke római tálban

A római tálam dobozának hátán szerepelt ez a recept. Bár már évek óta megvan az edény, minden mást készítettem benne. Most a VKF!XXII. kapcsán alaposabban áttanulmányoztam, gondolatban "megfőztem", jónak ítéltem, s megvalósítottam.
A végeredmény lenyűgözően finom, gyümölcsös ízek a hús mellett - az egyik kedvenc kombinációm! Sajnos a képek nem lettek túl jók, nem adják vissza az élményt :( Ez persze ne szegje senki kedvét!




Délszaki csirke római tálban

Hozzávalók:

  • 4 db egész csirkecomb
  • 5 dkg mazsola
  • 2 alma
  • 5 dkg vaj
  • 2 dl tejföl
  • 1 citrom reszelt héja és leve
  • 1 mk. őrölt (fehér) bors
  • 1 késhegynyi őrölt fahéj
  • 3 szem összetört szegfűszeg
  • só, bors, cukor

Köret:

  • 75 dkg burgonya
  • 3 nagyobb alma
  • 2 fej vöröshagyma
  • só, bors, kakukkfű

A római tál tetejét beáztatjuk 20 percre.

A burgonyát, hagymát, almát meghámozzuk, cikkekre vágjuk. Belehalmozzuk a római tálba, ízesítjük sóval, borssal, kakukkfűvel - megágyazunk a csirkének.

A combokat megmossuk, bedörzsöljük sóval, borssal. A vajat megolvasztjuk, ügyelve rá, hogy ne barnuljon meg. Összekeverjük a tejföllel, a citrom reszelt héjával, kifacsart levével, a fűszerekkel. A meghámozott almákat is belereszeljük. Enyhén sózzuk, s annyi cukorral ízesítjük, amennyitől kellemesen édes-savanykás, pikáns lesz. A combokat ráfektetjük az almás-burgonyás ágyra, meglocsoljuk a tejfölös-almás-citromos szósszal, megszórjuk mazsolával. Lefedjük, hideg! sütőbe toljuk kb. 70-80 percre.

2009. január 3., szombat

Csokis-gyömbéres kocka

Egy kocka finom sütemény hétvégére. Uzsonnára. Vasárnapi ebéd után. Vendégvárónak. Tele csokoládéval, mazsolával, és gyömbérrel illatosítva.
Amellett, hogy nagyon-nagyon finom, hűteni sem kell, s egyetlen tálban összekeverhető - háziasszony kímélő üzemmód :-)





Csokoládés-gyömbéres kocka

Hozzávalók:

  • 20 dkg mazsola
  • 20 dkg cukor
  • 25 dkg liszt
  • 12,5 dkg margarin
  • 4 tojás
  • 25 dkg étcsokoládé/tortabevonó
  • 1 cs. sütőpor
  • 2 cs. vaníliás cukor
  • 1 mk. őrölt gyömbér

A tetejére:

  • 15 dkg étcsokoládé/tortabevonó
  • 1 ek. olaj

A mazsolát beáztatjuk, majd lecsepegtetjük, és összekeverjük a 25 dkg-ból elvett 1 ek. liszttel, így nem süllyed a tészta aljára.

A puha margarint kikeverjük a cukorral, vaníliás cukorral, gyömbérrel, csipet sóval. Egyenként hozzáütjük a tojásokat. A csokoládét késsel (vagy késes betétű robotgéppel) durvára vágjuk, a masszába dolgozzuk. A liszthez hozzákeverjük a sütőport, apránként hozzáadjuk a tésztaalaphoz, végül a lisztbe hempergetett mazsolát is a tésztába szórjuk, újabb keverés.

Kikent, lisztezett tepsibe simítjuk, és előmelegített sütőben 30-35 percig (tűpróba!!) sütjük. Rácsra fordítjuk, hogy alul-felül hűlni tudjon.

Ha kihűlt, a 15 dkg csokoládét összeolvasztjuk a kevés kis olajjal (én mikróban szoktam alacsony teljesítményen), majd a tésztára simítjuk. A máz dermedése után szeletelhető, fogyasztható.

2008. december 26., péntek

Ami szentestén elmaradt

Hetekkel korábban láttam a neten ezt a receptet, Stahl Judit egy remeke. Alighogy ráböktem, hogy ez lesz a befutó szentese, azon a vasárnapon a műsorában is megfőzte, s bebizonyosodott, jó nyomon vagyok!


Aztán jött a hússal való eltelítődés és csömör :-)


De csak nem hagyott nyugodni a téma, s a hozzávalókat is megvettük hozzá. Nosza!


Szerepelt benne egy fura szó, amit előtte még sosem hallottam: gastrique. Mi is ez? Első ránézésre csak cukor és ecet - húsos fogásban... Jesszus, ezt lehet ki kellene hagyni!? Kár lett volna! A gastrique ugyanis nem más, mint egy lágy karamell valamilyen savas anyaggal - ecet, balzsamecet, bor - házasítva, mely pompásan harmonizál a gyümölcsös húsokkal.


Az eredeti recept pulykamellből készül, én pulykacombra szavaztam - nem olyan száraz, illetve köretként burgonyapürét ajánlott S.J., de nálunk a mártásos fogásokhoz jobban fogy a rizs.




Pulykacsíkok vörösboros-mazsolás mártással

Hozzávalók:

  • 60 dkg pulykacomb filé (vagy opcionálisan pulykamell)
  • bors
  • 1 tk. kakukkfű
  • vaj és olaj a sütéshez

A mártáshoz:

  • 15 dkg mazsola
  • 3 dl (száraz) vörösbor
  • 3 dl víz
  • 3 ek szójaszósz
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 kk. őrölt bors

A gastrique-hoz:

  • 0,5 dl víz
  • 10 dkg cukor
  • 3 ek balzsamecet

A mártással kezdjük. A vöröshagymát finomra vágjuk, kevés olajon puhára pároljuk. Felöntjük a vörösborral, a vízzel, hozzáadjuk a szójaszószt és a mazsolát, majd 25-30 percig lassú forrásban tartjuk, fedő nélkül!

Míg a mártás fő, vékony csíkokra vágjuk a pulykahúst. Egy tálban összekeverjük ízlés szerinti sóval, őrölt borssal és a kakukkfűvel, hogy minden egyes húsdarabot érjenek a fűszerek. Egy mélyebb serpenyőben összeolvasztjuk az olajat és a vajat, és a húst két részletben, adagonként 8-10 perc alatt barnára sütjük.

A gastrique. A cukrot simára keverjük a vízzel, majd keverés nélkül, erős lángon kb. 10-12 perc alatt sötét karamellé melegítjük. Ekkor lehúzzuk a lángról, és nagyon óvatosan hozzáadjuk a 3 ek. balzsamecetet. Vigyázat, pattog, spriccel! Az ecetes karamellt visszatesszük a tűzre, újra folyékonyra melegítjük, majd beleöntjük a boros-mazsolás szószba. Megkóstoljuk, egészen kicsi sóval és tetemes mennyiségű őrölt borssal ízesítjük. Botmixerrel pürésítjük, de csak annyira, hogy azért a mazsolaszemek rusztikusan, haraphatóan megmaradjanak benne!

A megsült pulykacsíkokat visszalapátoljuk abba a serpenyőbe, amiben kisütöttük őket, ráöntjük a mártást, és összeforrósítjuk. Párolt rizzsel tálaltam, s a maradék bor is gazdára lelt utána :-)