A következő címkéjű bejegyzések mutatása: leveles tészta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: leveles tészta. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. január 15., szombat

Nutellás fenyő

 

Van, akinél még áll a karácsonyfa? :-)

Ha már leszedtétek a díszeket, idézzétek meg a fenyőt így Nutellával!




Nutellás fenyő

Elkészítési idő: 45 perc

Hozzávalók:

 

50 dkg fagyasztott leveles tészta

Nutella

1 tojás

porcukor

 

A leveles tésztát szobahőmérsékleten hagyjuk kiolvadni, majd lisztezett munkapulton nyújtsuk ki 3 mm vastagságúra, téglalap alakúra.

Helyezzük át egy sütőpapírra, hogy később már ne kelljen mozgatnunk!

Hajtsuk félbe a tésztát, mint egy füzetet, és egy éles késsel vágjunk le a két keskenyebb oldaláról 1-1 háromszöget, majd alul is alakítsuk ki a fenyő törzsét-talpát.

Nyissuk ki tésztát, és az egyik fenyő-felet kenjük be teljesen Nutellával ne túl vastagon, hogy sülés közben ne folyjon szét.

Hajtsuk rá vissza az üresen maradt fenyő-felet, gyöngéden nyomkodjuk le, majd éles késsel a képzeletbeli törzsére merőlegesen vágjunk 1-1,5 cm széles ágakat.

Ezeket az ágakat egyenként csavarjuk meg spirálisan, ha kell, munka közben töröljük a kezünket, hogy ne maszatoljuk nagyon össze a tésztát.

Sütés előtt kenjük le felvert tojással a fenyőt, majd 200 fokosra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt süssük aranyszínűre.

Havat imitálva meghinthetjük porcukorral az „ágak” végét, miután langyosra hűlt.


2018. június 2., szombat

Marcipános dán vajas kiflik


Olyan, de olyan finom házi vajat lehet kapni nálunk a piacon... Nemrégiben aranyérmet is hozott magával egy megmérettetésről!

Nem is volt aztán kérdés, mi készüljön vele, amikor először vásároltam belőle: dán vajas!

Hétvégi pepecselés jöhet?

Egyébként tovább tart leírni, mint elkészíteni, senkit ne riasszon el a pihentetés, hajtogatás, formázgatás! A tésztát előző nap elkészítjük, pihen egy éjszakát a hűtőben, másnap csak nyújtani, hajtogatni, picit pihentetni, újra hajtani-pihentetni, s tölteni kell.

A hajtogatás pár perc, míg a tészta pihen, bármi mást lehet közben csinálni - én pl. megfőztem az ebédet :-)

Az alaptészta íze teljesen semleges, így készülhet belőle sós vagy édes finomság is.

Most a marcipános kifliket fotóztam, de "egy füst alatt" készítettem belőle kakaós csigákat és sajtos kifliket is!

A megadott marcipánmennyiség természetesen az egész tésztamennyiségre vonatkozik!





Marcipános dán vajas kiflik

Elkészítési idő: 90 perc + 1 éjszaka hűtés + sütés

Hozzávalók:


  • 0,6 dl langyos víz
  • 1,25 dl langyos tej
  • 1 tojás
  • 35 dkg liszt
  • 1,5 dkg friss élesztő
  • 1 mk só
  • 2,5 dkg cukor
  • 25 dkg vaj



A töltelékhez:

  • 40 dkg marcipán


A tetejére:

  • 1 tojás
  • mandulaszirom, mogyorókronant - opcionálisan



A hideg vajat elmorzsoljuk a lisztben. Ne dolgozzuk szét teljesen, maradjanak meg benne a vajrögök.

A vizet, tejet, tojást összekeverjük, feloldjuk benne az élesztőt.

A vajas liszthez adjuk az élesztős keveréket, a sót, a cukrot, s fakanállal összekeverjük. Furcsa, ragadós, galuskaszerű tésztát kapunk eredményül, ami így jó, ne adjunk hozzá több lisztet!

A tálat takarjuk le műanyag fóliával, s tegyük egy éjszakára a hűtőbe.

Másnap lisztezett munkapultra fordítjuk a tésztát, a tetejét is meghintjük liszttel, s fél cm vastagságúra nyújtjuk.

A következő linken részletes képekkel, szöveggel a hajtogatás technikája és a pihentetés ideje.

A második pihentetés után kinyújtjuk a tésztát kb. fél cm vastagra. A hideg marcipánt almareszelőn durvára reszeljük, egyenletesen elrendezzük a tészta felületén, majd pizzavágóval/derelyemetszővel/éles késsel háromszögeket vágunk belőle.

A háromszögeket talpuk felől kezdve kiflikké tekerjük, s 20 percig langyos helyen kelni hagyjuk.

A sütőt előmelegítjük 190 fokra, aljában lábaska vízzel.

A kiflik tetejét lekenjük felvert tojással, meghintjük mandulaszirommal/mogyorókrokanttal, s a forró sütőben kb. 20 perc alatt aranyszínűre sütjük.

Leghamarabb langyosra hűlve kóstolható, s ha marad, a mélyhűtést is jól tűri!




2018. április 13., péntek

Zöld fűszeres-túrós párnák


Még márciusban kétszer is előadtam őkelmét, jók voltak rá a visszajelzések!

Hájas tészta az alapja, ha sikerül friss hájat szereznem, akkor legyártok egy nagy adag tésztát belőle, amit kiporciózok, s fóliába csomagolva megy a mélyhűtőbe.

Felhasználás előtt úgy járok el vele, mint a készen vásárolható leveles tésztával: konyhapulton hagyom kiolvadni, nyújtom, töltöm, sütöm.

Természetesen ez a recept is elkészíthető a kész leveles tésztából :-)

A tölteléke a semleges ízű túró, benne sok fokhagyma, s az éppen kéznél lévő zöld fűszerek. Petrezselyem, kapor, bazsalikom, a  most szezonális medvehagyma, épp mi van otthon, vagy épp mit szeretünk. 

Két-három fajtánál azért többet ne keverjünk benne össze!






Zöld fűszeres-túrós párnák

Elkészítési idő: 30 perc + sütés

Hozzávalók:

  • 50 dkg friss/fagyasztott leveles tészta (esetleg hájas tészta)
  • 25 dkg túró
  • 10 dkg krémsajt/ömlesztett sajt
  • 2 gerezd fokhagyma
  • friss zöld fűszerek apróra vágva tetszés szerint, ebben most kapor és petrezselyem volt
  • só és frissen őrölt bors


A tetejére:

  • 1 tojás



A leveles tésztát szoba-hőmérsékleten hagyjuk kiolvadni, majd lisztezett munkalapon kinyújtjuk 2-3 mm vastagságúra.

A túrót villával összetörjük, kikeverjük a krémsajttal/ömlesztett sajttal, ízesítjük a zúzott fokhagymával, finomra vágott zöld fűszerekkel, ízlés szerinti mennyiségű sóval és borssal.

Pizza- vagy derelyevágóval 24 db négyzetet vágunk a tésztából.

Mindegyik négyzet közepére púpozunk a töltelékből, majd félbehajtjuk a négyzeteket, s a széleket villával lenyomkodjuk.

Figyeljünk, hogy mindegyikbe körülbelül azonos mennyiségű töltelék kerüljön.

Sütőpapírral borított tepsire ültetjük a kis párnákat, tetejüket megkenjük felvert tojással.

220 fokosra előmelegített sütőben kb. 15-20 perc alatt aranyszínűre sütjük.

Hagyjuk langyosra hűlni, s utána kínáljuk.




2017. január 19., csütörtök

Melegszendvics csigák



Ha már nagyon unjuk az esti hideg szendvicseket...

Melegszendvics új formában - nem meglepő módon nagyon eteti magát!




Melegszendvics csigák

Elkészítési idő: 40 perc

Hozzávalók:

  • 1 cs fagyasztott leveles tészta (50 dkg)
  • 1 doboz tetszés szerinti melegszendvics krém
  • 10 dkg sajt


A fagyasztott tésztát szobahőmérsékleten hagyjuk felengedni, majd lisztezett munkalapon kinyújtjuk 2-3 mm vastagságúra.

Egyenletesen megkenjük a teljes felületét melegszendvics krémmel.

Hosszabbik oldala felől feltekerjük, mint egy beiglit, majd éles késsel ujjnyi vastag csigákat vágunk belőle.

Sütőpapírral borított tepsire fektetjük őket, tetejüket megszórjuk reszelt sajttal, és 200 fokra előmelegített sütőben kb. 25-30 perc alatt ropogós aranyszínűre sütjük.

Hagyjuk picit hűlni, mert a tűzforró krém nagyon megégetheti a szánkat!

Legyen utána kéznél egy jó hideg sör vagy forralt bor vagy egy nagy bögre forró tea!



2016. március 4., péntek

Barackos-camembertes csirke leveles tésztában


Huh, hogy ez mennyire jó volt!

A barack persze most konzerv (semmit nem von le az ízértékéből), egyszerre sós és édes, gyümölcsös és húsos - az egyik kedvenc ízkombinációnk!





Barackos-camembertes csirke leveles tésztában


Elkészítési idő: 90 perc

Hozzávalók:


  • 50 dkg fagyasztott leveles tészta
  • 4 szem őszibarack (konzerv, jól lecsepegtetve, szezonban nektarin)
  • 125 g camembert sajt
  • 50 dkg csirkemell
  • 10 dkg húsos, füstölt-főtt szalonna
  • 1 fej lila hagyma
  • só, bors




A leveles tésztát hagyjuk kiolvadni, majd lisztezett munkalapon kinyújtjuk 3 mm vastagra. 

Kettévágjuk úgy, hogy az egyik felével ki tudjunk bélelni egy kb. 25x35 cm-es méretű tepsit, míg a másik felével majd be tudjuk fedni a tetejét.

A hagymát vékony karikákra vágjuk, pici olajon megpároljuk. Rádobjuk a felcsíkozott csirkemellet, fehéredésig kevergetjük, néhány percig hagyjuk párolódni. Sózzuk, borsozzuk.

A tepsibe sütőpapírt teszünk, majd kibéleljük a nagyobbik tésztadarabbal úgy, hogy körben pereme is legyen.

Ráhalmozzuk előbb a csíkokra vágott szalonnát, majd az elősütött csirkehúst, a cikkekre vágott, lecsepegtetett barackot és a felszeletelt sajtot, majd az egészet beborítjuk a másik tésztaféllel.

Tetejét lekenjük tojással, meghintjük szezámmaggal, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30-35 perc készre sütjük.

Hagyjuk picit hűlni, máskülönben szétesik, majd kockákra vágva tálaljuk.




2016. február 13., szombat

Gombás csirkemáj ragu leveles tésztában


Igazi kényeztető, ízgazdag hétvégi fogás!

Sok előkészítést nem igényel, a gyors összeállítást követően aztán a munkát szépen befejezi a sütő :-)





Gombás csirkemáj ragu leveles tésztában
Elkészítési idő: 90 perc

Hozzávalók:


  • 1 cs. fagyasztott leveles tészta (50 dkg)
  • 30 dkg csirkemell filé
  • 50 dkg csirkemáj (szív nélkül)
  • 50 dkg gomba, pl. csiperke
  • 1-2 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 10 dkg nagyon húsos főtt császárszalonna
  • só, bors
  • kakukkfű


A tetejére:
  • 1 tojás
  • szezámmag


A vöröshagymát megtisztítjuk, vékony karikákra vágjuk, kevés olajon puhára pároljuk.


A csirkemellet megmossuk, vékony csíkokra vágjuk, a párolt vöröshagymához adjuk, és erős lángon fehéredésig kevergetjük.

A csirkemájat megmossuk, nagyobb darabokra vágjuk, rádobjuk a hagymára, tovább pároljuk.

A gombát megtisztítjuk, vastag szeletekre vágjuk, hozzáadjuk a hagymás májhoz, s addig sütjük, míg a levét el nem fővi. Sóval, borssal, kakukkfűvel és zúzott fokhagymával ízesítjük, kicsit hűlni hagyjuk.

A szalonnát felcsíkozzuk, picike olajon megpirítjuk, majd kiszedjük a zsiradékból.

A leveles tésztát szobahőmérsékleten hagyjuk kiolvadni, majd lisztezett munkalapon 2-3 mm vastagságúra nyújtjuk. 


Úgy vágjuk ketté, hogy a nagyobbik részével ki tudjunk bélelni egy kb. 25x35 cm-es tepsit, a kisebbik része pedig majd teljesen betakarja a rakományt.

A nagyobbik tésztarésszel kibélelünk a tepsit úgy, hogy körben széle is legyen. Belehalmozzuk a májas-gombás ragut, megszórjuk a szalonnacsíkokkal, befedjük a kisebbik tésztalappal.


A tetejét megkenjük felvert tojással és meghintjük szezámmaggal.

A sütőt előmelegítjük 180 fokra, s kb. 30-40 perc alatt aranyszínre, ropogósra sütjük.





2016. február 4., csütörtök

Ajváros-szalámis csigák



Villámgyors vacsora vagy előző nap elkészítve másnapra remek tízórai.

Amilyen egyszerű, annyira nagyon finom, langyosan elég nehéz leállni vele :-)





Ajváros-szalámis csigák

Elkészítési idő: 40 perc

Hozzávalók kb. 12-16 db csigához:

  • 50 dkg (fagyasztott) leveles tészta
  • 5-6 púpos evőkanál ajvár (vagy zakuszka, esetleg pizzaszósz)
  • 20 szelet hajszálvékony szalámi
  • 10 dkg sajt
  • 1 tojás


A szobahőmérsékleten felengedett leveles tésztát lisztezett munkalapon 2-3 mm vastagságúra nyújtjuk.

Bőkezűen megkenjük ajvárral, majd kirakosgatjuk szalámiszeletekkel, és egyenletesen meghintjük reszelt sajttal.

Keskenyebbik vége felől szorosan feltekerjük, mint egy beiglit, és éles késsel ujjnyi vastag csigákra vágjuk.

Sütőpapírral borított tepsire ültetjük a csigákat, tetejüket megkenjük felvert tojással.


220 fokra előmelegített (légkeveréses) sütőben kb. 20-25 perc alatt ropogós aranyszínűre sütjük.



2015. szeptember 5., szombat

Kakaós csiga hajtogatott élesztős tésztából


Hétvégi programajánlóként :-)

A hajtogatott leveles tészta senkit ne riasszon el. Végtelenül egyszerű, ráadásul csak kétszer hajtogatunk egy speciális technikával!

Egy dologra ügyeljünk csak: vajat használjunk, ne margarint, 20 dkg szükséges hozzá.

A jutalmunk kb. 12-14 db páratlan ízű kakaós csiga lesz, amivel egyszerűen nem lehet betelni!

Tipp és trükk: nem feltétlenül fog elfogyni ez a mennyiség egyszerre (báááááár...). A megmaradt darabokat kihűlt állapotban, de még aznap, frissen csomagoljuk egyesével folpackba. Tegyük a mélyhűtőbe, majd ha újra kakaós csigát ennénk pl. reggelire, akkor előző este vegyük ki a szükséges számú darabot a fagyasztóból, csomagoljuk ki a folpackból, és hagyjuk a konyhapulton egész éjszakára. Másnap reggelre tökéletes állapotban fog minket várni :-)






Kakaós csiga hajtogatott élesztős tésztából:

Elkészítési idő: kb. 3 óra


Hozzávalók a tésztához:


  • 1 ek. olaj
  • 12 dkg tejföl
  • 20 dkg (!!!) víz (kb. 2 dl)
  • 50 dkg liszt
  • 2 tk cukor
  • 1 tk só
  • 3 dkg élesztő



A kenéshez:


  • 15 dkg puha vaj



A töltelékhez:


  • 5 dkg puha vaj
  • 3-4 ek. cukrozatlan kakaópor
  • 3-4 ek. cukor
  • 1 cs. vaníliás cukor



A tészta hozzávalóit kenyérsütő gép tartályába pakoljuk felsorolás sorrendjében (az élesztőt mindig távol a sótól), és dagasztjuk-kelesztjük. Ha szükséges, apránként adjunk hozzá kevés vizet - a tejföl minőségétől függ a többi folyadék mennyisége.

Ha nincs gépünk: a vizet meglangyosítjuk, beletördeljük az élesztőt. Elkeverjük a cukorral és kevés liszttel, majd hagyjuk, hogy felhabosodjon.

A lisztet elkeverjük a sóval, az olajjal, tejföllel, hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt, és rugalmas tésztát dagasztunk. Langyos helyen, letakarva duplájára kelesztjük.

Ha megkelt, lisztezett munkalapra borítjuk, és kb. 3 mm vastagságúra nyújtjuk. A tészta egész felületét bekenjük a 15 dkg-nyi puha vajjal, és bevágjuk 8 helyen ÍGY.

Majd hajtogatjuk a FÁZISFOTÓKON szereplő módon, és 15 percig pihentetjük.

Pihentetés után újra kinyújtjuk, újra bevagdossuk, hajtogatjuk, s ismételten pihentetjük 15 percig.

A tészta immár felhasználásra kész.

Nyújtsuk ki ujjnyi vastagságúra, s az egész felületét kenjük meg vékonyan az 5 dkg-nyi puha vajjal.

Szórjuk meg egy kis teaszűrő segítségével egyenletesen kakaóporral, majd cukorral, majd a vaníliás cukorral.

Rövidebbik vége felől tekerjük fel viszonylag szorosan, mint egy beiglit, majd éles késsel vágjuk fel kb. másfél-kétujjnyi vastagságú tekercsekre. Nem érdemes vékonyabbra, mert szétesik, s nem tudjuk tepsire emelni.

Tegyük a csigákat sütőpapírral borított tepsire egymás mellé, ha kell, kicsit igazgassuk meg őket. 

Hagyjuk őket újra kelni langyos helyen kb. 20 percig, majd süssük őket aranyszínűre 180 fokosra (aljában lábaska vízzel) előmelegített sütőben kb. 25-30 perc alatt.




2015. június 26., péntek

Sajtos-szalámis csavart rúd


Egy ötlet, ha hétvégén sütögetnétek...

Valami sósat, ami csak úgy eteti magát :-)))






Sajtos-szalámis csavart rúd

Elkészítési idő: 45 perc

Hozzávalók:


  • 1 cs. fagyasztott leveles tészta
  • ketchup
  • 15-20 dkg reszelt sajt
  • 15-20 dkg hajszálvékonyra szeletelt kolbász
  • oregánó
  • 1 tojás



A leveles tésztát szobahőmérsékleten hagyjuk felolvadni, majd lisztezett munkalapon késfok vékonyságúra nyújtjuk kb. 30x50 cm nagyságúra.

Gondolatban keresztben elfelezzük, egyik felét vékonyan megkenjük ketchup-pel. Megszórjuk oregánóval.

Kirakjuk kolbászkarikákkal, megszórjuk a lereszelt sajttal.

A tészta üresen hagyott felét lekenjük vízzel, óvatosan ráhajtjuk a megpakolt felére. Kicsit lenyomkodjuk, hogy összetapadjon, illetve hogy ne legyen levegős.

Éles késsel kb. 2 cm vastagságú csíkokra felszabdaljuk, majd saját tengelye körül óvatosan tekerünk rajta párszor, hogy spirális alakzatot kapjunk. Sütőpapírral borított tepsire fektetjük, lekenjük tojással, majd forró sütőben aranyszínűre-ropogósra sütjük.





2015. március 13., péntek

Körözöttes rétes




Nem is recept, hanem csak egy ötlet, mint anno a körözöttes párnák esetében: milyen jó és egyszerű finomság sülhet ki a leveles tészta-körözött párosból!

Akinek így kevés lenne  a körözött-rész, duplázza a túró mennyiségét, és töltse úgy, mintha édes túrós rétes volna!

Legyen kézközelben hideg sör utána :-)))







Körözöttes rétes


Elkészítési idő: 40 perc


Hozzávalók:

  • 1 cs. fagyasztott leveles tészta (50 dkg)
  • 25 dkg (avagy 50 dkg) túró
  • 1-2 ek. tejföl
  • fél fej lila hagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 tk. fűszerpaprika
  • só és bors
  • őrölt kömény


A tetejére:

  • 1 tojás
  • 5-10 dkg reszelt sajt



A körözöttet szájízünk szerint elkészítjük: ki milyen hagymásan, ki milyen fűszeresen szereti.

Elkeverjük annyi tejföllel, hogy kenhető, de ne túl lágy masszát kapjunk, a mennyisége nagyban függ a túró krémességétől/savósságától.

A leveles tésztát lisztezett munkalapon 2-3 mm vastagságúra nyújtjuk, s keresztben kettévágjuk.

Megkenjük mindkét tésztadarabot a körözöttel, majd feltekerjük, mint egy beiglit.

Sütőpapírral borított tepsire fektetjük a rétesszálakat, tetejüket lekenjük felvert tojással, és jó vastagon beborítjuk reszelt sajttal.

200 fokosra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt aranyszínűre, ropogósra sütjük.

Hagyjuk picit hűlni, majd rézsútosra szeletelve tálaljuk.



2015. január 23., péntek

Almás-narancsos rétes


Mindközönséges almás rétes, de a klasszikus fahéjas ízesítés helyett itt mézeskalács fűszer és kandírozott narancshéj szerepelt benne.

Mint anno ebben a szuper palacsintában :-)





Almás-narancsos rétes

Elkészítési idő: 60 perc


Hozzávalók 2 rúdhoz:



  • 50 dkg (fagyasztott) leveles tészta 2/3 (!!) része
  • 6 db közepes nagyságú alma, kb. 1 kg
  • 5 dkg kandírozott narancshéj
  • 1 mk. mézeskalács fűszerkeverék
  • 1 tk. étkezési keményítő
  • kb. 5 dkg cukor - ki milyen édesen szereti, illetve mennyire édes típusú az alma
  • 3-4 ek. búzadara



A tetejére:


  • 1 tojás



A leveles tésztát kiolvasztjuk, és lisztezett munkalapon 2-3 mm vastagságúra nyújtjuk.

A keskenyebbik fele ne legyen hosszabb, mint a tepsi, amiben majd sütjük!

2 egyenlő nagyságú téglalappá vágjuk.

Az almát meghámozzuk, nagy falatnyi darabokra vágjuk.

A cukrot magas falú serpenyőbe tesszük, és kevergetés nélkül hagyjuk, hogy karamellizálódjon. Ha a színe olyan, mint a méz, rádobjuk az almafalatokat, és átforgatjuk benne.

Hagyjuk, míg a keletkező leve majdnem elpárolog, ennyi idő alatt meg is puhul - de vigyázzunk rá, ne legyen pépesen puha, maradjanak benne harapható almadarabok!

A narancshéjat apróra vágjuk, és a mézeskalács fűszerrel együtt az almához keverjük.

A keményítőt elkeverjük egészen kevés hideg vízzel, és az almára öntjük, majd 1 perc alatt besűrítjük.

Hagyjuk langyosra hűlni.

Ha kihűlt, a két tésztacsík közepét hosszában előbb meghintjük búzadarával (biztos, ami biztos), majd jó vastagon ráhalmozzuk az almatölteléket úgy, hogy a tészta szélein maradjon szabadon kb. 3 ujjnyi hely!

Az üresen maradt tésztarészt lekenjük tojással, és felhajtjuk az almatöltelék tetejére úgy, hogy a két széle kicsit fedje egymást. A tojás szépen a helyén tartja a tésztát, nem fog szétnyílni sülés közben.

A sütőt melegítsük elő 200 fokra, a réteseket óvatosan csúsztassuk sütőpapírral bélelt tepsire, tetejüket kenjük le tojással, és süssük aranyszínűre kb. 20-25 perc alatt.

Hagyjuk langyosra hűlni, s csak aztán szeleteljük.



2015. január 21., szerda

Barackos-ricottás rétes



Miután már térdig járunk a farsangban, időszerű lenne megmutatnom, hogy miket ettünk - szilveszterkor :-)))

Háromféle rétest sütöttem, lássuk őket szép sorban, a háttérben lévő tálca alapján balról jobbra.

Az első tehát a barackos-ricottás. 

Említettem egyszer régen, hogy a városban van egy jó rétesbolt, ahol nagyon finom túrós-gyümölcsös rétest sütnek, ami ezt az almás-birsalmás túrós pitét is ihlette.

Ilyesmi rétest terveztem, de 31-én egy morzsányi túrót sem lehetett kapni :-DD, így lett végül ricottás. Nem volt rossz döntés végül, azt gondolom, mert a ricotta sokkal krémesebb, mint a túró.

Összesen 6 rúd rétest sütöttem, 2 csomag fagyasztott leveles tésztából - tehát minden recept 2 rúd rétesre szól, 2/3-nyi tésztából.




Barackos-ricottás rétes


Elkészítési idő: 45 perc + 30 perc pihentetés


Hozzávalók 2 rúdhoz:

  • 50 dkg (fagyasztott) leveles tészta 2/3 része
  • 50 dkg ricotta (vagy túró természetesen)
  • 5-10 dkg cukor (ki milyen édesen szereti, apránként ízesítsük és kóstoljuk menet közben)
  • 1 ek. vaníliakivonat/2 csomag vaníliás cukor
  • 2 tojás
  • 5-8 dkg búzadara
  • csipet só
  • 6-8 db felezett őszibarack befőtt


A tetejére:

  • 1 tojás



A leveles tésztát szobahőmérsékleten kiolvasztjuk, majd lisztezett munkalapon 2-3 mm vastagságúra nyújtjuk. Keskenyebb széle ne legyen nagyobb, mint a tepsi, amiben majd sütni fogjuk! 

3 egyenlő nagyságú téglalapra vágjuk.

A ricottát kikeverjük a cukorral, a vaníliával, csipet sóval, a tojássárgájával és a búzadarával. Hűtőbe tesszük pihenni, hogy a búzadara megdagadhasson, melynek mennyisége függ a ricotta lágyságától és a tojás nagyságától is.

A pihentetés után belekeverjük a krémbe a pici falatokra vágott, lecsepegtetett őszibarack befőttet, majd óvatosan a két tojásfehérjéből vert kemény habot is.

Ijesztően lágynak tűnik, habos, könnyű - de nem fog szétfolyni :-)

Két tésztacsík közepére halmozzuk hosszan, jó vastagon a ricottás-barackos tölteléket, természetesen elfelezve a krémet, így lesz két rúd rétes.

A tészta két oldalán hagyjunk ki 3 ujjnyi részt szabadon, amit majd a tetejére hajtogathatunk. Kenjük meg tojással, és hajtsuk a tésztát a ricottatöltelék tetejére úgy, hogy a tésztaszélek picit fedjék egymást. A tojásos kenés majd szépen összetartja, nem fog szétnyílni sütés közben.

A sütőt melegítsük elő 200 fokra, a réteseket tegyük sütőpapírral bélelt tepsibe.

Tetejüket is kenjük le felvert tojással, és süssük aranyszínűre kb. 20-25 perc alatt.

Langyosra hűlve éles késsel szeletelhető.

A maradékot a ricotta miatt tegyük hűtőbe - hidegen is nagyon finom :-)



2014. május 17., szombat

Szigetházi szelet


Max régi-régi zseniális találmánya ez a recept, az évek folyamán nálam is több feldolgozása készült: csirkemájjal-gombával, nektarinnal-camembert sajttal, sőt hallal is bakonyi módra.

Ez most szinte az eredeti verzió, és sajnos az egyszerű fotó nem adja vissza, hogy mennyire ízgazdag, mennyire harmonikus - és laktató - ez a szerénykének látszó étel.

Gyorsan összeállítható, elronthatatlan - szerintem próbáljátok ki nyugodtan hétvégén :-)




Szigetházi szelet


Elkészítési idő: 75 perc


Hozzávalók:


  • 50 dkg leveles tészta (fagyasztott)
  • 4 dl tejföl
  • 1 gerezd zúzott fokhagyma
  • 1 tojás
  • 2 egész csirkemell filé
  • 2 ek. olaj
  • 10 dkg sonka - csíkokra vágva
  • 15 dkg (házi) kolbász - felkarikázva
  • 2 alma - meghámozva, durvára reszelve
  • 15-20 dkg sajt - lereszelve
  • só, bors
  • ízlés szerint bazsalikom, friss petrezselyemzöld



A csirkemellet vékony csíkokra vágjuk, és a felforrósított olajon, erős tűzön, kevergetve megpirítjuk. Ízesítjük sóval, borssal, zöld fűszerekkel.

A leveles tésztát hagyjuk kiolvadni, majd kettévágjuk kb. egyharmad-kétharmad arányban. A kétharmadnyi tésztát 3 mm vastagságúra nyújtjuk lisztezett munkalapon, és kibélelünk vele egy 25x35 cm-es tepsit úgy, hogy pereme is legyen.

A tejfölt elkeverjük sóval, borssal, zúzott fokhagymával és a tojással. Háromnegyed részével alaposan megkenjük a tepsibe simított tésztát, majd ráhalmozzuk az elősütött csirkecsíkokat.

Megpakoljuk a sonkacsíkokkal, a kolbászkarikákkal, a reszelt almával és reszelt sajttal.

A kisebbik tésztadarabot is kinyújtjuk akkorára, hogy teljesen be tudjuk vele fedni a tepsiben előkészített rakottast.

Széleit összecsipkedjük, imitt-amott hagyjuk kis réseket, hogy a gőz el tudjon szökni sülés közben.

Tetejét megkenjük a maradék tojásos tejföllel, és 200 fokra előmelegített sütőben kb. 30-40 perc alatt ropogós aranyszínűre sütjük.

Hagyjuk kicsit hűlni, majd kockákra vágva tálaljuk.





2013. november 9., szombat

Almás-csirkemájas pite, hájas tésztából



A diós levelek után következzék egy főétel a hájas tésztából!

Max Szigetházija volt a kiindulási alap, ami már nálam is többféle ízvilágban szerepelt, s most töltelékként a csirkemájas bagett csodás raguja és friss alma került bele.

Remek lett! Szaftos, ízgazdag, a tészta nem ázott el, ropogós volt és leveles, az alma éppen csak roppanósra párolódott a tésztakalap alatt - sok-sok dicséretet kaptam érte :-)





Almás-csirkemájas pite, hájas tésztából


Hozzávalók:

  • 1/2 adag hájas tészta (egy adag fagyasztott leveles tészta)
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 1-2 szál sárgarépa
  • 50 dkg csirkemáj
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 2-3 ek. mustár
  • 2 ek. ketchup
  • 1 ek. méz
  • 2-3 ek. tejföl
  • só, bors
  • 2-3 közepes alma
  • a tetejére 1 tojás



A vöröshagymát vékony karikákra vágjuk, kevés olajon üvegesre pároljuk. A répát meghámozzuk, gyufaszál vastagságú csíkokra vágjuk, a hagymára dobjuk, néhány percig erős lángon kevergetve megpirítjuk.

Belekeverjük a mustárt és ketchupot, néhány pillanat alatt átkavarjuk, hogy e két ízesítő is "megpiruljon".

Hozzáadjuk a megtisztított, falatnyi darabokra vágott csirkemájat. Tartsuk erős lángon, s kavargassuk addig, míg a keletkezett levét teljesen el nem főtte. Adjuk hozzá a mézet, a tejfölt, zúzott fokhagymát, sót és borsot, és hagyjuk, míg a tejföl engedte folyadék is teljesen el nem párolog.

Krémes, sűrű, ízes mártást kell kapnunk, melyet langyosra hűtünk.

A tésztát 2/3-1/3 (nagytestvér-kistestvér) arányban elvágjuk. A nagyobbik tésztadarabot lisztezett munkalapon 3-4 mm vastagságúra és kör alakúra nyújtjuk, s kibélelünk vele egy 22 cm átmérőjű kapcsos tortaformát úgy, hogy körben viszonylag magas pereme is legyen - ezt fogjuk megtölteni. 

A tortaforma alját előzőleg sütőpapírral béleljük ki!

A tésztafészekbe kanalazzuk az ízes májragut, a tetejére halmozzuk a hámozott, falatnyi kockákra vágott nyers! almát.

A kisebbik tésztadarabot kör alakúra nyújtjuk, befedjük vele a májas-almás pitét. Tetejére éles késsel vágjunk kicsi lyukat pl. kereszt alakban, hogy a sütés közben keletkező gőz eltávozhasson.

Kenjük le egy egész, elhabart tojással, és 180-200 fokosra előmelegített sütőben kb. 25-30 perc alatt aranybarnára sütjük. Most is nagyon fontos, hogy a sütőt alaposan melegítsük elő, nehogy szalonnássá váljon a tészta!

Sütőből kivéve formában hagyjuk hűlni 10 percig, majd kapcsoljuk le a tortaforma karimáját.

Tortaszerűen, cikkekre vágva, friss saláta kíséretében tálaljuk.

Csodafinom :-)





2013. november 6., szerda

Diós levél - hájas tésztából



Mi más is készülhetett volna először a hájas tésztából, mint diós levél?

Mi mindig két ízben sütöttünk hájas süteményt: házi szilvalekvárral, amit vagy egyszerűen csak félbehajtottunk, mint egy könyvet, vagy kiflivé hajlítottunk; illetve főzött diókrémmel, aminek csak és kizárólag ilyen lehetett a formája :-) 




Erősen nosztalgiáztam is, míg formáztam és tepsire rakosgattam... És a végeredmény olyan lett, mint amit Mamával sütöttünk: nem nyílt szét túlságosan, de látszott, milyen szép leveles, könnyű lett és hihetetlen ropogós, és a diókrém is nagyon finom volt. 

Csak ettük egyik "levelecskét" a másik után...

Próbáljátok ki :-)





Diós levél - hájas tésztából


Hozzávalók:

  • 1/2 adag hájas tészta (vagy egy csomag bolti leveles)
  • 15 dkg dió
  • 5-10 dkg cukor (ki milyen édesszájú)
  • 1 közepes alma
  • 1-2 tk. rumaroma (avagy természetesen rum, kinek mi van kézközelben)
  • 1 késhegynyi őrölt fahéj
  • a kenéshez 1 tojás



A töltelékkel kezdünk, hisz picit hűlnie kell.

A diót ledaráljuk. Összekeverjük egy lábaskában a cukorral, és annyi hámozott almát reszelünk hozzá (szálasra, a reszelő durva fokán), hogy összekeverve nedves, de ne összeálló masszát kapjunk.

Tegyük tűzre, takaréklángra, s kevergessük néhány percig, míg megcsapja orrunkat az illata. Ekkorra az alma pont annyi nedvességet fog ereszteni a hő hatására, ami tökéletesen összefogja a diókrémet, s nem fogja eláztatni a tésztát, nem fog kifolyni a töltelék sütés közben. Ha véletlenül sok lett az alma, tegyünk még hozzá darált diót, esetleg zsemlemorzsát/süteménymorzsát.

Ízesítsük pici fahéjjal és rummal/rumaromával szájízünk szerint, majd hagyjuk langyosra hűlni.

A hájas tésztát lisztezett munkalapon kinyújtjuk kb. 3 mm vastagságúra, és éles késsel vagy pizzavágóval vágjuk fel négyzetekre. 

Minden négyzet közepére halmozzunk egy púpos teáskanálnyi diókrémet. Hajtsuk össze a négyzet két szemben lévő sarkát, hogy háromszöget kapjunk, a tésztaszéleket két ujjunkkal gyengéden csipkedjük össze. 

A háromszög két sarkát tegyük egymásra és nyomkodjuk is össze, így kapjuk meg a levélke formát.

A kis süteményeket kenjük le felvert tojással ügyelve arra, hogy ne folyjon le a tészta összecsipkedett szélére, mert akkor nem fognak a levelek elválni egymástól, nem lesz könnyű és levegős.

A sütőt melegítsük elő a legmagasabb hőfokra, a forró sütő is nagyon fontos! Így amint bekerül a tepsi a sütőbe, a hájnak nem lesz ideje olvadozni és szalonnássá változtatni a tésztát, hanem kisül a rétegek közül, így válik a végeredmény levelessé, ropogóssá!

Süssük aranybarnára a süteményt kb. 20-25 perc alatt, ez sütőfüggő, kié mennyire melegszik fel, 15 perc után már bátran ránézhetünk, hogy áll!

Hagyjuk őket langyosra hűlni.

Tüllernyővel letakarva (sőt takarás nélkül!) másnap is nagyon finom, ne zárjuk le légmentesen, mert megpuhul - és úgy már nem az igazi!





2013. november 3., vasárnap

Hájas tészta egyszerűen, lépésről-lépésre



Lassan, de biztosan közelít a disznóvágások ideje, még ha a hőmérő mostanában meghökkentő módon közel 20 fokot is mutat. De jönnek majd a csikorgó napok, disznóvisítástól hangos hajnalok, s ha lehetőség nyílik rá - szerezzetek hájat :-) 

Mert a hájas tészta utánozhatatlan!

Mumusként és hatalmas, egész napos "maceraként" gondolnak rá sokan, s bizony, én magam is úgy emlékeztem rá, hogy tésztagyúrástól az illatozó süteményig akár 5 óra is eltelt alkalmanként.

Most mutatok egy végtelenül egyszerű, elronthatatlan és garantáltan sikeres módszert, ami már többször bizonyított (itt, itt és itt), s ezzel a módszerrel rövid idő alatt 16 rétegű tésztát készíthetünk - amit aztán bármire használhatunk, hisz a tészta alapvetően semleges ízű. 

Érdemes nagy mennyiségben nekigyürkőzni, a kész tésztát feldarabolni, s a darabokat fagyasszuk le egyesével. 

Milyen jó lesz majd később előkapni, kiolvasztani és készíteni belőle valami finomságot :-)





Hájas tészta


Hozzávalók:

  • 50 dkg tisztított háj ledarálva
  • 1 kg liszt
  • 3 tojás sárgája
  • 4-5 dl tej
  • 3 ek. ecet (10%-os)
  • 3 dkg élesztő
  • 5 dkg cukor
  • 1 mk. só



A szobahőmérsékletű hájat összegyúrjuk az 1 kg lisztből elvett 15 dekányi liszttel, félretesszük hűvös helyre, de ne a hűtőbe!

A három tojássárgáját, a tejet, ecetet, 85 dkg lisztet, cukrot, sót, élesztőt így, a felsorolás sorrendjében (a sót az élesztőtől távol!) kenyérsütő gép üstjébe pakoljuk, dagasztjuk-kelesztjük. A tejet érdemes 4 dl-vel kezdeni és apránként adagolni a maradékot, nehogy nagyon lágy legyen a tészta!

Ha a tészta megkelt, finoman átgyúrjuk, és lisztezett munkalapon téglalap alakúra nyújtjuk.




Rákenjük a liszttel összegyúrt hájat egyenletes vastagságban, mindenhol fedje a tésztát. Fontos, hogy a kelt tészta és a lisztes háj egyforma hőmérsékletű legyen!




A tésztát bevágjuk a fotón látható módon.



Hajtogatjuk.

Először a tészta négy sarkát hajtjuk egymásra, egyiket a másik tetejére.




Aztán a középső tésztadarabokat hajtjuk a kupac tetejére - máris készen van 8 réteg!




Letakarva hagyjuk pihenni 15-20 percig.

A tésztát ezt követően újra kinyújtjuk téglalap alakúra lisztezett munkalapon, ismételten csak bevágjuk a korábbi módon, hajtogatjuk, ahogy az előbb - s voltaképpen készen is vagyunk a 16 rétegű élesztős hajtogatott tésztával!




Nyújtsuk ki nem túl vékonyra, kb. 2-3 cm vastagságúra, s vágjuk szét 3 vagy 4 egyforma darabra. Ezeket a darabokat aztán csomagoljuk egyesével folpackba vagy nylonzacskóba, s tegyük fagyasztóba.

Természetesen a tészta a második hajtogatást és nyújtást követően rögtön felhasználható azon frissiben is - majd mutatom, hogy nálunk mi készült belőle :-)

Sok sikert, csak bátran!



2012. október 10., szerda

Lekváros batyu házi leveles tésztából





Otthon is elkészíthető hajtogatott, élesztős tészta, pillekönnyű, ropogós, vajas, s végtelenül egyszerű. Ne féljünk kipróbálni!

Mivel alapvetően semleges ízű, így sós és édes süteményeket/péksüteményeket egyaránt készíthetünk belőle, sőt a fagyasztást is jól tűri!

Volt már belőle nálam leveles sajtos rúd - jobb, mint a bolti :-), sonkás-uborkás falat, most szilvalekváros batyu készült, ami őrületes jó lett!








Lekváros batyu házi leveles tésztából

Hozzávalók:

A tésztához:
  • 1 ek. olaj
  • 12 dkg tejföl
  • 20 dkg!! víz
  • 50 dkg liszt
  • 2 tk cukor
  • 2 kk só
  • 3 dkg élesztő

A kenéshez:
  • 15 dkg vaj
A tetejére és a töltéshez:
  • 1 tojás
  •  ízlés szerinti lekvár
A tészta hozzávalóit felsorolás sorrendjében kenyérsütő gép üstjébe pakoljuk, dagasztjuk-kelesztjük. Ha megkelt, lisztezett munkalapra borítjuk, és 2-3 mm vastagságú téglalappá nyújtjuk.

Megkenjük puha vajjal.


A képen látható módon 8 helyen bevágjuk.

A bevágott tészta sarkait középre, egymásra hajtogatjuk,



majd a középső tésztalapokat is a kupac tetejére hajtogatjuk.



Letakarva pihentetjük 15 percet. A tésztát újra kinyújtjuk vékony lappá, és immár kenés nélkül megismételjük a bevágást, hajtogatást, 15 perces pihentetést.
A tészta felhasználásra kész.
Lisztezett munkalapon kb. 2-3 mm vastagságúra nyújtjuk, éles késsel vagy pizzavágóval négyzeteket vágunk belőle. Minden négyzet közepére 1-1 púpos teáskanálnyi lekvárt halmozunk, majd a négyzet átlós csücskeit összecsippentjük – így alakítva ki a batyu formát.

Tetejét lekenjük felvert tojással.

Kelni hagyjuk 20 percig, majd 180 fokra előmelegített sütőben (aljában egy lábaska vízzel) kb. 25 perc alatt aranyszínűre sütjük.

 


2012. július 17., kedd

Cukkinis-paradicsomos lepény



Nyáradta finomságokból egy rém egyszerű, percek alatt összedobható lepény. 

Friss paradicsom, zsenge cukkini, feta, zöldfűszerek és valami finom olaj, ennyi az egész - ezek együtt olyan jók, hogy a húsevő férfiaknak sincs utána hiányérzetük!

Könnyű vacsorának egy kis hűvös fehérborral tökéletes!






Cukkinis-paradicsomos lepény


Hozzávalók:


  • 1 cs. leveles tészta (50 dkg)
  • 4-5 érett, de kemény húsú paradicsom
  • 1 közepes nagyságú, zsenge cukkini
  • 1 fej lilahagyma (opcionális)
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 10 dkg feta
  • friss zöldfűszerek: oregánó, kakukkfű, bazsalikom...
  • néhány kanálnyi tökmag- vagy olívaolaj
  • kb. 1 tk nagyszemű (füstölt)


A leveles tésztát lisztezett munkalapon gáztepsi nagyságúra nyújtjuk, kb. 3-4 mm vastagságúra. Sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük.

A zöldségeket megmossuk, vékony karikákra vágjuk, majd váltakozva sorban kirakosgatjuk vele a tészta tetejét.

Rámorzsoljuk a fetát, meghintjük az összetépkedett zöldfűszerekkel, a vékony szeletekre vágott fokhagymával, meglocsoljuk olajjal és itt-ott megszórjuk durva szemű sóval (óvatosan, hisz a feta alapban sós!). 



200 fokosra előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt készre sütjük. Akkor jó, ha a tészta széle picit megpirul, addig a zöldségek is kellőképpen puhák, de még haraphatóak lesznek.

Szeletekre vágva tálaljuk.