A következő címkéjű bejegyzések mutatása: joghurt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: joghurt. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. november 30., csütörtök

Cékla krémleves fűszeres joghurttal


Egy újabb céklaleves Hugh-tól.

Amiben római kömény és koriander van, rossz nem lehet, igaz?

Igaz :-)



Cékla krémleves fűszeres joghurttal

Elkészítési idő: 1,5 óra

Hozzávalók:

  • 40 dkg cékla
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • só és bors
  • 1 mk őrölt római kömény


A fűszeres joghurthoz:

  • 4-5 ek natúr joghurt
  • 1 mk őrölt római kömény
  • 1 mk őrölt koriander
  • só és bors
  • bátraknak chili


A vöröshagymát megtisztítjuk, vékony karikákra vágjuk. Kevés olajon puhára pároljuk, majd hozzáadjuk a meghámozott, kis kockákra vágott céklát és a zúzott fokhagymát.

Ízesítjük a fűszerekkel, felöntjük vízzel vagy alaplével, és fedő alatt puhára főzzük.

Botmixerrel krémesre zúzzuk.


A joghurtot kikeverjük a fűszerekkel, és a leves tetejére kanalazunk belőle.



2017. július 5., szerda

Tarator



A melegre való tekintettel...




Tarator

Elkészítési idő: 15 perc

Hozzávalók:

  • 2 nagy kígyóuborka
  • 4 dl sűrű görög joghurt
  • 3-4 dl hideg víz
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 1 marék dióbél
  • 1 csokor friss kapor
  • só és bors
  • olívaolaj


A kígyóuborkát megmossuk, két végét levágjuk, s durvára reszeljük. Besózzuk, majd néhány perc után keletkezett levét kifacsarjuk.

Elkeverjük a joghurttal a kicsavart uborkát, majd felhígítjuk hideg vízzel.

Zúzott fokhagymával, apróra vágott friss kaporral, sóval és borssal ízesítjük.


Azonnal fogyasztható, tálaláskor meglocsoljuk olívaolajjal s megszórjuk durvára vágott dióbéllel.



2017. május 22., hétfő

Banános-diós-csokoládés pite



Mielőtt teljes mellszélességgel berobban az eperszezon (aztán a cseresznye és a meggy...), mutatok egy pofonegyszerű, villámgyorsan elkészíthető banános pitét, ha hervadna még 1-2 banán otthon :-)

Tízóraira, uzsonnára, a délutáni (tejes)kávé mellé nagyon finom!





Banános-diós-csokoládés pite

Elkészítési idő: 60 perc

Hozzávalók:

  • 2 pohár natúr joghurt/kefír (később a pohár lesz a mérce)
  • 3 tojás
  • 1,5-2 pohár cukor (ki milyen édesen szereti)
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 1 pohár olaj
  • 3 pohár liszt
  • 1 cs sütőpor
  • 1 érett banán
  • 5 dkg dió
  • 5 dkg étcsokoládé


A joghurtot simára keverjük a tojásokkal, a cukorral, a vaníliás cukorral, és a villával pépessé tört banánnal.

Hozzáadjuk az olajat, majd a sütőporral elkevert lisztet, s beleforgatjuk a tésztába a durvára vágott étcsokoládét is.

Sütőpapírral bélelt vagy kivajazott-kilisztezett, kb. 20x30 cm-es tepsibe simítjuk a tésztát, s a tetejét meghintjük durvára vágott dióval.

180 fokos sütőben kb. 35-40 perc alatt készre sütjük, tűpróbával ellenőrizzük, átsült-e a tészta!

Hagyjuk langyosra hűlni, majd felszeletelve kínáljuk.


Több napig is finom, friss!



2017. február 4., szombat

Sült citrusos joghurttorta málnaöntettel


Alig pár hozzávalóból készülő könnyed, frissítő desszert.

Ha van a fagyasztóban málna, érdemes mellé elkészíteni öntetként, de kínálhatjuk akár egy üde gyümölcssalátával is, esetleg puhára felvert tejszínhabbal megkoronázva!





Sült citrusos joghurttorta málnaöntettel

Elkészítési idő: 75 perc

Hozzávalók:

  • 40 dkg sűrű görög joghurt
  • 4 tojás
  • 10 dkg cukor
  • 3 ek liszt
  • 1 kezeletlen (!) héjú citrom reszelt héja és kifacsart leve


A málnaöntethez:

  • 25 dkg (fagyasztott) málna
  • 1 púpos tk. étkezési keményítő
  • 1 ek cukor


Az egész tojásokat a cukorral robotgéppel habosra, levegősre keverjük.

A keverékhez adjuk a joghurtot és a lisztet, végül ízesítjük a citrom héjával és levével.

Ha a citrom nem kezeletlen héjú, csak a levét facsarjuk a süteménybe!

Egy 22 cm-es kapcsos tortaforma alját béleljük ki sütőpapírral, simítsuk bele a joghurtos krémet, és 180 fokos sütőben 45-50 perc alatt süssük készre.

Sütés közben a torta megemelkedik, majd a sütőben kivéve kissé összeesik – ez a természete, ne ijedjünk meg! Hűtsük ki langyosra vagy teljesen hidegre.

Az öntethez a málnát élénk tűzön kevergessük néhány percig, míg levet nem enged, ízesítsük cukorral. A keményítőt keverjük el kevés hideg vízzel, adjuk a málnához, majd 1 percig forraljuk.


A cikkekre vágott joghurttorta mellé kínáljuk akár kontrasztosan is: hideg joghurttorta forró málnaöntettel!



2015. november 3., kedd

Paradicsomos-csicseriborsós harcsa zöld fűszeres joghurttal




Nagyon-nagyon kevés hal fogyott nálunk - idáig :-)

A fagyasztott tengeri hal olyan plöttyre olvad ki, annyira vizes, hogy egy idő után teljesen elment a kedvem tőle. 

A hazai halak nagyon finomak, de nekem kínszenvedés szétcincálni, nehogy szálkát nyeljek. Na jó, egy remek halászlé kedvéért hajlandó vagyok szenvedni :-)))

Aztán egy szép napon megállt a piacon egy kamion, benne jégágyon afrikai harcsák. Szarvasról.

Gyönyörű, tömött húsú, szálkamentes.

S jönnek minden szerdán :-)

Egymás után többször is sütöttem szeletekre vágva vaj, olívaolaj keverékén, mellette citrom, kakukkfű és fokhagyma, csak így egyszerűen.

Aztán jöttek később az összetettebb receptek, mint például ez itt.

Hosszabb leírni, mint elkészíteni, és a sok hozzávalóból csodálatosan harmonikus ízek állnak össze!








Paradicsomos-csicseriborsós harcsa zöld fűszeres joghurttal


Elkészítési idő: 60 perc

Hozzávalók:

  • 50 dkg harcsafilé (vagy más tetszés szerinti halfilé)
  • só és bors
  • 2 ek. olívaolaj
  • 2 ek. vaj
  • fél citrom leve



A paradicsomos-csicseriborsós raguhoz:

  • 1 konzerv csicseriborsó (40 dkg)
  • 1 ek. olívaolaj
  • 1 kicsi fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 5 dl paradicsomlé (nem sűrítmény!)
  • só és bors
  • 3-4 ágacska kakukkfű



A zöld fűszeres görög joghurthoz:

  • 2 dl sűrű görög joghurt
  • tetszés szerinti zöld fűszerek, pl. menta, petrezselyemzöld, kakukkfű
  • fél citrom leve
  • só és bors



A halat megmossuk, papírtörlővel leszárítjuk, sózzuk és borsozzuk.

Az olajat összeolvasztjuk a vajjal, s kisütjük benne a halszeleteket, sütés közben meglocsolva a citrom levével.

Félretesszük.

A finomra vágott vöröshagymát megfonnyasztjuk az olajon. Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát,  a lecsöpögtetett csicseriborsót, átkeverjük, majd felöntjük a paradicsomlével. Sózzuk, borsozzuk, beletesszük a kakukkfű ágacskáit is, majd takaréklángon főzzük 15-20 percig, míg a paradicsomos szósz besűrűsödik.

A joghurtot összekeverjük a finomra vágott zöld fűszerekkel, sózzuk és borsozzuk, és belefacsarjuk egy fél citrom levét.


A paradicsomos csicseriborsó ragura helyezünk egy halszeletet, majd a tetejére kanalazunk a hűvös fűszeres joghurtból.


Ihlet átdolgozva: Neil Perry

2014. június 27., péntek

Sárgabarackos-joghurtos pite étcsokoládéval



A régi-régi recept kicsit felturbózva: a sima kevert tésztába tettem egy picurka mézeskalács fűszerkeveréket, amit én télen-nyáron imádok, majd némi hezitálás után (kellebelejajnehogyelrontsa) került bele egy tábla étcsokoládé is...

Elvégre milyen finom az aszalt barackos étcsokoládé is :-)





A döntés jónak bizonyult, a sütemény, ami letisztult változatában is hallatlanul jó, még finomabb lett!

Összeállítása pedig nem több 10 percnél - egyetlen tálban...

Ajánlom!





Sárgabarackos-joghurtos pite étcsokoládéval


Elkészítési idő: 10 perc + kb. 35 perc sütés


Hozzávalók egy kb. 25x40 cm-es tepsihez:


  • 2 pohár natúr joghurt (aztán a pohár lesz a mérce!)
  • 3 tojás
  • 1-1,5 pohár cukor (ki milyen édesszájú)
  • 1 pohár étolaj
  • 3 pohár liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • csipet só
  • 1 mk. mézeskalács fűszerkeverék
  • 10 dkg étcsokoládé durvára vágva



A tetejére:

  • 50-75 dkg sárgabarack



A tészta hozzávalóit felsorolás sorrendjében összekeverjük egy tálban ovális habverővel, így teljesen sima tésztát kapunk eredményül.

A barackokat megmossuk, kimagvaljuk, ha nagyobbak a szemek, a fél darabokat még félbevágjuk.

A sütőt előmelegítjük 180 fokra, a tepsit kibéleljük sütőpapírral.

Belesimítjuk az illatos tésztát, tetejét sűrűn kirakosgatjuk barackkal úgy, hogy vágott felük felfelé nézzen, s kb. 35 perc alatt készre sütjük - tűpróbával ellenőrizzük!

Ha langyosra hűlt, kockákra vágva kínáljuk.



2014. május 24., szombat

Málnás-kókuszos joghurtos pite



A gyümölcsszezonnal együtt beindul a joghurtos pite szezonja is :-)

Veszedelmes, mert gyakorlatilag 5 perc alatt összeállítható, egyetlen tálat "koszolunk" össze vele, és bármilyen gyümölccsel gazdagítva nagyon finom!

Most egy nagy doboz málnát használtam fel hozzá a fagyasztóból, de az eperdömping közepén készülhet friss eperrel is. Újításként a liszt egyharmadát kókuszra cseréltem - jó ötletnek bizonyult!

Abbahagyhatatlan... Langyosan megettünk fél tepsinyi mennyiséget...

Én szóltam!

:-)))




Málnás-kókuszos joghurtos pite

Elkészítési idő: 40-45 perc

Hozzávalók egy kb. 25x40 cm-es tepsihez (a joghurtos pohár lesz a mértékegység):


  • 2 kis pohár natúr joghurt
  • 3 tojás
  • 1-1,5 pohár cukor (ki milyen édesszájú)
  • 1 pohár olaj
  • 1 pohár kókuszreszelék + 2 ek. a tetejére
  • 2 pohár liszt
  • 1 tk. vaníliakivonat/1 cs. vaníliás cukor
  • csipet só
  • 1 csomag sütőpor


  • 40 dkg málna/eper



A sütőt előmelegítjük 200 fokra.

A gyümölcs kivételével az összes hozzávalót összekeverjük egy nagy tálban ovális habverővel a felsorolás sorrendjében, szép sima tésztát kell kapjunk.

A tepsit kibéleljük sütőpapírral (vagy kikenjük vajjal és belisztezzük), belesimítjuk a tésztát.

A tetejét megrakjuk gyümölccsel (ha fagyasztott, természetesen olvasszuk ki!), hintsük meg a 2 evőkanálnyi kókuszreszelékkel, és kb. 30 perc alatt süssük aranyszínűre az előmelegített sütőben - tűpróba!

Hagyjuk hűlni, majd kockákra vágva tálaljuk.




2014. május 15., csütörtök

Kapros-joghurtos sárgaborsó leves



Kényeztető, sűrű, forró leves - ellensúlyozandó ezt a cseppet sem májusi, cudar Yvette-időjárást...

Ez volt az a fogás, amit még a menzán is szerettem. Betonlevesnek hívtuk, olyan sűrű volt mindig :-)

Ez most egy picivel extrább a menzás minimálnál, minden cseppje egy élmény, komolyan mondom! Aki nem elég bátor, nyugodtan hagyja ki belőle a kaprot!





Kapros-joghurtos sárgaborsó leves


Elkészítési idő: 2 óra + áztatás


Hozzávalók:

  • 1 ek. kacsazsír/2 ek. olaj
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 25 dkg sárgaborsó
  • 2 dl natúr joghurt + a tálaláshoz
  • néhány szál friss kapor - bátraknak akár egy egész csokor!
  • só és bors



A sárgaborsó az egyik legnehezebben puhuló termény. Főzés előtt többször váltott vízben alaposan mossuk át, majd hagyjuk ázni egy éjszakán át.

Ha nincs lehetőség áztatásra, készüljünk fel az extra hosszú főzési időre!

A megtisztított vöröshagymát vékony karikákra vágjuk, puhára pároljuk a zsiradékon. Hozzáadjuk a lecsepegtetett sárgaborsót és a zúzott fokhagymát, felöntjük legalább kétszeres mennyiségű vízzel, és takaréklángon, fedő nélkül (egy pillanat alatt képes kifutni!!) puhára főzzük.

Botmixerrel krémesre zúzzuk, ízesítjük sóval, borssal, a vágott kaporral, majd beállítjuk a sűrűségét víz hozzáadásával.

Elkeverjük benne a natúr joghurtot, és azon frissiben már tálalható is további joghurt és kapor kíséretében.




2012. november 20., kedd

Gyümölcsös joghurthab




Akár egy rohanós hétköznap után is összedobhatjuk, annyira gyors és egyszerű, s amilyen egyszerű, olyan nagyon finom!

Bátran játszhatunk az ízesítéssel, a gyümölcsökkel, a natúr joghurt és a tejszínhab igazán hálás alapanyag, ez itt most egy alapverzió.

Nálam most gránátalma és datolyaszilva került bele. Ha ebben a különleges gyümölcsbe botlotok a zöldségesnél, ne féljetek tőle: íze-állaga olyan, mint a mézédesre érett, nyárízű sárgabarack!




Gyümölcsös joghurthab

Hozzávalók 2 nagy/4 kisebb adaghoz:

  • 2 dl natúr joghurt
  • 2 dl habtejszín
  • 1 csapott ek. Zselatin fix
  • 1-2 ek. cukor (ízlés szerint)
  • 1 ek. vaníliakivonat/1 cs. vaníliáscukor
  • ízlés szerinti gyümölcsök


A tejszínt alaposan behűtjük, majd kemény habbá verjük.

A joghurtot elkeverjük a cukorral, a vaníliával, a zselatinnal, majd kis adagonként hozzáadjuk a tejszínhabot, és óvatos, széles mozdulatokkal összekeverjük.

A gyümölcsöket megtisztítjuk, feldaraboljuk, majd pohárban lerétegezzük: egy réteg joghurthab, egy réteg gyümölcs, míg tartanak a hozzávalók.

Folpack-kal lefedve hűtőbe tesszük dermedni néhány órára.



Ihlet: Nők Lapja Konyha 2012. november

2012. november 6., kedd

Joghurtos szelet fügével, gránátalmával



Nem most készült, az igaz, akkor még lehetett kapni friss, érett fügét, de ez a sütemény mindenféle gyümölcsöt elbír, ami otthon van!

A tésztájába pici kandírozott narancshéjat és mézeskalács fűszerkeveréket tettem, csodálatos illata és íze lett a süteménynek - ami 5 perc alatt összeállítható egyetlen tálban!

Kínáljuk tízóraira vagy uzsonnára egy bögre tejjel, de nagyon jólesik csak úgy rájárni és csipegetni belőle :-)




Joghurtos szelet fügével, gránátalmával

Hozzávalók:
  • 2 kis pohár natúr joghurt (a pohár lesz a mérce)
  • 3 tojás
  • 3 pohár liszt
  • 1-1,5 pohár cukor
  • 1 pohár olaj
  • csipet só
  • 1 cs. sütőpor
  • 1 löttyintésnyi vaníliakivonat/1 cs. vaníliás cukor
  • 5 dkg kandírozott narancshéj apróra vágva
  • 1 mk. mézeskalács fűszerkeverék
  • 4-6 db füge
  • 1 gránátalma magjai

A hozzávalókat egész egyszerűen összekeverjük egy nagy tálban. A tojásokat a joghurttal, aztán a cukorral, vaníliával, sóval és az olajjal, végül a sütőporral elkevert lisztet, fűszerkeveréket és narancshéjat is hozzáadjuk. 

Érdemes ovális kézi habverővel dolgozni, mert pillanat alatt simára keverhető a tészta!

Egy közepes, kb. 25x35 cm-es tepsit kibélelünk sütőpapírral. Belesimítjuk a tésztát, tetejét kirakjuk gyümölccsel, és 180 fokos sütőben kb. 25-30 perc alatt készre sütjük (tűpróba!!).

Langyosra hűlve szeleteljük.









2012. július 12., csütörtök

Málnás-joghurtos hasáb




Ősöreg családi recept valamikor a '90-es évek elejéről, kézírásos jegyzet a vonalas füzetből :-)

Íze, könnyedsége élénken élt az emlékezetemben, így mikor málnához jutottam, nem volt kérdés, milyen formában végzi.

Légies, édes és savanykás egyszerre, villámgyorsan elkészíthető.

S málnával a legeslegfinomabb!






Málnás-joghurtos hasáb

Hozzávalók egy kb. 12x30 cm-es formához:

  • 1 nagy doboz natúr joghurt (450 gr)
  • 3 dl tejszín
  • 8-10 dkg cukor
  • 1 löttyintésnyi vaníliakivonat/1 cs. vaníliás cukor
  • 1 citrom
  • 1 cs. Zselatin fix
  • 40-50 dkg málna

A joghurtot sűrű szövésű textillel bélelt szűrőbe borítjuk, a felesleges savót kb. 1 óra alatt lecsepegtetjük. Összekeverjük a cukorral és a vaníliával, valamint a lecsutakolt citrom reszelt héjával.

A lehűtött tejszínből kemény habot verünk.

A joghurthoz keverjük a Zselatin fix-et, majd apránként a kemény tejszínhabot, végül óvatosan beleforgatjuk a megmosott, lecsöpögtetett málna 2/3 részét.

Folpack-kal kibéleljük a formát úgy, hogy a szélein mindenhol túllógjon. A forma aljára szórjuk a maradék málnát, majd rásimítjuk a joghurtos habot. Befedjük folpack-kal, és hűtőben dermesztjük 4-5 órán át, de még jobb, ha egy éjszakán keresztül.

Másnap borítsuk hosszúkás tálcára, és felszeletelve, vagy háromszög alakúra vágva tálaljuk.

Mennyei :-)


2012. június 18., hétfő

Citrusos töksaláta




Szent meggyőződésem, hogy az emberek döntő többsége a menzás tökfőzelék (vastagon berántva, ízetlen, büdös, nagyon kapros) miatt utálja a tököt. Legalábbis engem mai napig kiráz a hideg, ha csak rágondolok...

Holott gyakorlatilag egy semleges ízű, jól variálható, jól fűszerezhető zöldség, s voltaképpen a tökfőzeléket el lehet készíteni házilagos keretek között baromi finomra :-)

Nemrég valamit kerestem a receptjeim között, ekkor jött szembe az oly nagy sikerű, de elfeledett töksaláta

Most a hőségre való tekintettel teljesen savanykásra, citrusosra hangszereltem, jól behűtve nagyon üdítő és nagyon könnyű fogás vált belőle!





Citrusos töksaláta


Hozzávalók:


  • 1 kisebb zsenge főzőtök
  • 1 kis pohár natúr joghurt
  • 1 citrom reszelt héja
  • ízlés szerint frissen facsart citromlé
  • 1 kisebb marék citromfű apróra vágva
  • 2 ág kakukkfű levélkéi
  • só, pici bors


A tököt meghámozzuk, kettévágjuk, magját kanállal kivájjuk, majd falatnyi kockákra vágjuk. Sós vízben "al dente" főzzük, ne legyen pépes!

Leszűrjük, langyosra hűtjük.

Utána egész egyszerűen összekeverjük a joghurttal, a reszelt citromhéjjal, citromlével és ízlés szerinti mennyiségű fűszerrel, fűszernövénnyel.

Hűtőben néhány óra alatt pompásan összeérnek az ízek!






2012. március 25., vasárnap

Citromos-joghurtos pite




Gyakorlatilag a nevével már le is írtam az egész pitét :-)

Klassz omlós citromos tészta, a töltelék is citromos, és egyáltalán nem édes, a tetején pedig kifejezetten nagyon jó a tészta másik fele - lereszelve!



Ugyan a töltelék csak joghurtból készült, sütés után mégis olyan érzetet kelt, mintha nagyon krémesre kevert túróból lenne. Szerintem érdemes volna kipróbálni egy vaníliás-mazsolás (by krémtúró) változatot is!





Citromos-joghurtos pite

A tésztához:

  • 25 dkg liszt
  • 5 dkg cukor
  • 4 tojás sárgája
  • 15 dkg vaj
  • 1 cs. sütőpor
  • csipet só
  • egy citrom reszelt héja

A töltelékhez:

  • 1 nagy pohár natúr joghurt (450 gr)
  • 5-10 dkg cukor (ízlés szerint)
  • 4 tojás fehérje
  • 2-3 ek liszt (a joghurt savasságától függően)
  • 1 tk. vaníliakivonat/1 cs. vaníliás cukor
  • 1 citrom leve


A tészta hozzávalóiból ruganyos tésztát gyúrunk. Ha nem állna össze, pici tejföllel segítsünk neki. Tegyük hűtőbe néhány órára.

A joghurtot borítsuk egy konyharuhával, egyéb textillel bélelt szűrőbe, és tegyük hűtőbe 1-2 órára, hogy a felesleges savó kicsöpögjön belőle.

A tésztát kettévágjuk. Egyik felét kinyújtjuk, és béleljünk ki vele egy kivajazott piteformát. Borítsuk le sütőpapírral, szórjunk bele rizst/babot/egyéb nehezéket, és 180 fokos sütőben 10-12 percig süssük vakon. Utána távolítsuk el a sütőpapírt és a nehezéket, majd halmozzuk bele a joghurtos krémet.

A krémhez a lecsöpögött joghurtot keverjük ki a cukorral, vaníliával, a citrom kifacsart levével és a liszttel, végül óvatosan forgassuk bele a fehérjék felvert habját.

Miután a krémet belesimítottuk az elősütött tésztakéregbe, a maradék tésztát a reszelő durva fokán reszeljük rá a krémre, osszuk el a tetején egyenletesen, majd süssük készre további kb. 30 perc alatt.

Hagyjuk a formában kihűlni, majd langyosan vagy hidegen tálaljuk.







2010. június 11., péntek

Mentás-joghurtos cukkini krémleves



Avagy elvesztettem "mentaszüzességemet" :-DD

Amikor divatba jött a "8 utáni" csoki, naná, hogy nekem is meg kellett kóstolnom! Valaki névnapja alkalmából kínált meg belőle, izgatottan haraptam bele. Jézusatya, de hisz ez orrkenőcs!!! Csokival! Csoki, melyet nem bírtam megenni...

Rágondolni nem bírtam azóta sem. Nemrégiben viszont kaptam egy csokor friss mentát a kolléganőmtől, el is ültettem cserépbe. Díszítésként már használtam, sőt csak úgy el is rágcsáltam 1-2 levelet. Fogkrém ízű volt :-)

Most vettem egy mély levegőt - meg egy szép cukkinit, és lesz ami lesz alapon elkészítettem ezt a levest. Ha rossz, legfeljebb kiöntöm, gondoltam, már fillérekért kapni a piacon a cukkinit. Kész lett, jól lehűlt - és valami isteni finom! A mentaíz csak hátsó gondolatként sejlik, pont annyira, hogy a hideg joghurtos levest még üdébbé, még frissítőbbé tegye!

Lesz ez még műsoron a hőségben!





Mentás-joghurtos cukkini krémleves


Hozzávalók:


  • 1 közepes példány cukkini, kb. 30-40 dkg-nyi
  • 2 közepes újkrumpli
  • 2 dl natúr joghurt
  • só, bors
  • 10 levél menta


A cukkinit megmossuk, két végét levágjuk, kockákra vágjuk. Az újkrumplit megkapargatjuk, felkockázzuk.

Egy fazékba pakoljuk a zöldségeket, felengedjük vízzel, és egészen puhára főzzük kb. 15 perc alatt. Sózzuk, borsozzuk.

Botmixerrel pürésítjük.

A mentát leöblítjük, finomra vágjuk, belekeverjük a levesbe, egyet forralunk rajta.

A joghurtot simára keverjük a leves egy részével, majd visszaöntjük a fazékba. Itt már ne forraljuk, mert kicsapódik a joghurt!

Előbb langyosra hűtjük, majd irány a hűtő néhány órára.

1-2 kanál natúr joghurttal és mentalevélkével tálaljuk - valami mennyeien hűsítő leves!


Ötlet némi módosítással a NoSalty-ról

2010. május 6., csütörtök

Joghurtban sült csirke répás galuskával

Stahl recept (Büntetlen örömök) - s első olvasat után többet vártam tőle...

A hiba az én készülékemben is van persze, mert mit is képzeltem el? A joghurt majd selymes krémmé sül a csirke körül. Amit elfelejtettem: ha a hőhatást ki is bírta volna a joghurt (nem bírja ki), ott volt a lime héja és leve - ami tuti biztos, hogy kicsapja.

Ki is csapta, némileg túrószerű kérget vonva a húsra, ami állagra fura volt, ízre viszont remek! Azt hiszem, megtartjuk a grillszezonra - halhoz. Parázs fölött, alufóliás sütőtálcában! Na úgy igen!





Joghurtban sült csirke répás galuskával



Hozzávalók:


  • 8 felső csirkecomb
  • 1 nagy doboz (450 gr) joghurt
  • 2 ek. méz
  • 2 ek. olaj
  • 1 lime reszelt héja és a leve
  • 1 ek. curry
  • 1 tk. őrölt kömény
  • 2 tk. só
  • bors


A galuskához:

  • 35 dkg sárgarépa
  • 20 dkg liszt
  • 2 tojás
  • só, bors, szerecsendió
  • 1 gerezd fokhagyma

A csirkét megmossuk, bőrét lehúzzuk.

A pác hozzávalóit alaposan elkeverjük, beleforgatjuk a csirkedarabokat, lefedjük, és egy éjszakára hűtőbe tesszük érlelődni.

Másnap az egészet átemeljük egy tepsibe, rákanalazzuk a pácot, és fólia alatt 55 percig, majd fólia nélkül további 15 percig sütjük.

A galuskához előbb puhára főzzük a répát: meghámozzuk, felkarikázzuk, sós vízben megfőzzük. Leszűrjük, majd alaposan összetörjük, hűlni hagyjuk. A többi hozzávalóból egyszerű galuskatésztát kavarunk, hozzáadjuk a répapürét, majd sós, forró vízbe szaggatjuk, s 1-2 perc alatt kifőzzük a galuskákat.

Forrón tálaljuk, esetleg bónusz chilipaprikával!


2009. szeptember 2., szerda

Joghurtos pite - szilvával

A nyár közepén sütött sárgabarackos pitéből vittem a munkahelyemre is, mely az asztalomról elég rövid idő alatt szépen el is párolgott. Sokan elkérték a receptjét, miután elregéltem, hogy 10 perc összedobni, se habverés, semmi faxni, csak össze kell kavarni mindent, tepsibe vele, megdobálni gyümölccsel és már lehet is sütni.

Egyik kolléganőm nemrégiben megkeresett, hogy jaj, nagyon köszöni a receptet, egész nyáron ezt sütötte, s mindig óriási sikert aratott vele, mindenki vitte magával a receptet útravalóul :-) Hozzátette, hogy legutóbb szilvával sütötte, s milyen isteni lett - húha, ezt nekem sem szabad kihagynom, gondoltam!

Garffyka barátnőm ötlete is eszembe jutott, miszerint érdemes elfelezni a tésztát, s az egyik felébe kakaót keverni, hogy csinos márványos legyen a sütink! Háááát, mit mondjak? Sülés közben mennyei illatok terjengtek mindenfelé, alig győztük várni, hogy kezelhető hőmérsékletűre hűljön. Érdekes, ez a verzió is veszedelmesen párolog! A tányérról :-)



Joghurtos pite - szilvával

Hozzávalók:

  • 2 kis pohár natúr joghurt (a pohár lesz a mérce)
  • 3 tojás
  • 3 pohár liszt
  • 1-1,5 pohár cukor
  • 1 pohár olaj
  • csipet só
  • 1 cs. sütőpor
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 2 ek. kakaópor
  • kb. 50 dkg szilva
  • 1-2 tk. őrölt fahéj

A hozzávalókat egész egyszerűen összekeverjük egy nagy tálban. A tojásokat a joghurttal, aztán a cukorral, vaníliás cukorral, sóval és az olajjal, végül a sütőporral elkevert lisztet is hozzáadjuk. Érdemes ovális kézi habverővel dolgozni, mert pillanat alatt simára keverhető a tészta!


Kikent-lisztezett vagy sütőpapírral borított tepsibe (30x25 cm) öntjük a tészta felét. A másik felébe beleszitáljuk a kakaóport, s a sárga tészta tetejére kanalazzuk. Tessék-lássék elkenjük, így vidám márványos lesz!

A tetejét megpakoljuk a kimagvalt, elfelezett szilvákkal, fátyolnyi fahéjjal meghintjük, és előmelegített sütőben 35-40 perc alatt (tűpróba!!) készre sütjük.

2009. január 26., hétfő

Narancsos-gyömbéres koszorú

Finom kis uzsonnasütemény. A narancs és a gyömbér mámorító kombinációja. Hétvégére, de akár rohanósabb hétköznapi délutánokra, estékre - pofonegyszerű az összeállítása, s mindössze egyetlen edény koszolásával jár :-)


A sütemény létrejöttét három tényező indokolta:
  • Hétvégén mamiéknál voltunk, közeleg a születésnapja, szereti a puha, nem túl édes süteményeket - nosza hát!
  • Névnapomra kaptam egy szilikon koszorúformát, amit még nem avattam fel - éppen itt volt már az ideje!
  • A spórolós szuperben vödrös narancs akció volt, vettünk is egy vödörrel kis kétszemélyes háztartásunkba - most narancs van tízóraira, uzsonnára, éjjel-nappal narancs :-)



Narancsos-gyömbéres koszorú


Hozzávalók (a mérce a kisebb, 175 gr-os natúr joghurt pohara):

  • 4 tojás
  • 1,5 pohár cukor
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 1 pohár natúr joghurt
  • 1/2 pohár olaj
  • 2 narancs
  • 2,5 pohár liszt
  • 1 db 5 cm friss gyömbér/1 kk. őrölt gyömbér
  • 2 tk. sütőpor
  • 1/2 tk fahéj
  • csipet só

Robotgéppel habosra keverjük a tojásokat a cukorral, vaníliás cukorral, csipet sóval. Hozzádolgozzuk a joghurtot, az olajat, a két narancs reszelt héját s az egyik narancs kifacsart levéből kb. 2 evőkanálnyit, hozzáreszeljük/szórjuk a gyömbért. A lisztet elkeverjük a sütőporral és a fahéjjal, majd a tésztához adjuk. Simára keverjük.

A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A tésztát - esetemben szilikonos - formába töltjük, s 35-40 perc alatt készre sütjük. Kukkantsunk néha rá, s ha nagyon pirulna, a sütés vége előtt 10-15 perccel könnyedén borítsuk le alufóliával! Vigyázat, ha nem szilikonos formával dolgozunk, kenjük és lisztezzük ki/béleljük sütőpapírral a sütőedényt!


Variációk: püspökkenyér forma, őzgerinc forma, hagyományos kerek torta - mely akár utána meg is tölthető narancslekvárral!


Forrás: Stahl Judit: Enni jó!