A következő címkéjű bejegyzések mutatása: eper. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: eper. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. május 5., péntek

Torták, sütemények anyák napjára


Kényeztető finomságok anyák napjára :-)

Már van a piacon magyar(nak mondott) eper, számomra a tavasz egyik igazi hírnöke, készíthetünk belőle csodás epres süteményeket.

Például ezt a viszonylag egyszerűen elkészíthető, mégis nagyon mutatós piskótatekercset.



 



Még egy tekercs, vaníliakrémes, kókuszos - és persze epres!






Eper és csokoládé - nagyon jól működnek együtt ebben a habos, légies, mégis csupacsoki pitében!




Másik nagy kedvencem a málna, s bár már kapható frissen pici dobozkákban, fagyasztott szemekből is süthetünk csodafinom édességeket!


Például ezt a tömörgyönyört! Masszívan csokoládés, kell is hozzá a málna savanykás íze!





Kávés brownie lapok között légies málnahab... Hmmmmmmm...





S itt egy másik málnahabos, a tésztája liszt nélkül, darált dióval/mandulával/mogyoróval készült.





A málna itt most öntetként szerepel a savanykás, citrusos joghurttorta mellett: a hűvös torta mellé kontrasztként akár forrón is kínálhatjuk a málnát!




S végül itt egy őrületesen finom meggyes pite - ha van fagyasztott meggy tavalyról, ne habozzatok, magozzatok! Omlós tésztakehely, lágy vaníliakrém, fűszeres meggy egy pitében...






2014. június 6., péntek

Vörösborban sült epres meggy


Már van finom, érett meggy - és még van eper is!

Kettejük házasságából született Mamma csodás receptje nyomán ez a finomság! 

Pici fűszerrel és némi étcsokoládéval kiegészítve, mert a meggy, a csokoládé és a fahéj remek hármast alkotnak, mint azt ebben a pitében is bizonyították! Ebbe a verzióba pedig Gabojsza is tett csokoládét :-)






Vörösborban sült epres meggy


Elkészítési idő: 3-4 óra


Hozzávalók 2 kicsi üvegnyi mennyiséghez:


  • 1 kg meggy (magozott mennyiség!)
  • 20 dkg eper
  • 10 dkg barna cukor
  • 2 dl száraz, minőségi vörösbor
  • 1-2 ek pálinka
  • 1 rúd vanília
  • 1-2 tk. őrölt fahéj
  • 5 dkg étcsokoládé



Az alaposan megmosott, majd kimagvalt meggyet és a tisztított, feldarabolt epret tűzálló tálba vagy tepsibe öntjük. Megszórjuk a cukorral, a fahéjjal, ráöntjük a pálinkát és a bort, beletesszük a felhasított vaníliarudat is. Összekeverjük.

180 fokosra előmelegített sütőben addig sütjük, míg levének kb. 90%-a el nem párolog - időnként azért keverjük át egy kanállal.

Nálam ez jó 2 órán át tartott, a meggy rengeteg levet eresztett, plusz ugye a vörösbor - viszont sülés közben őrületes forralt bor illat járta át az egész lakást :-)

Ha már majdnem az összes levét elfőtte, vegyük ki a sütőből, tegyük bele a csokoládét is, s teljesen kavarjuk el benne.

Merjük a fűszeres meggyet makulátlanul tiszta üvegekbe, zárjuk le, és tegyük az üvegeket száraz dunsztba (plédekbe csavarva teljes kihűlésig).






2014. június 4., szerda

Epres-túrós piskótatekercs




Piskótatekercs "de luxe" :-))

Vajas-kakaós piskóta, alig édes túrókrém és az üde eperszeletek...

Igazi nyár eleji, hűvös, könnyed sütemény :-)






Epres-túrós piskótatekercs


Elkészítési idő: 45 perc + 2 óra hűtés


Hozzávalók:

A piskótához:


  • 4 tojás
  • 8 dkg cukor
  • 6 dkg liszt
  • 2 dkg cukrozatlan kakaópor
  • 3 dkg olvasztott vaj
  • csipet só



A töltelékhez:


  • 40 dkg túró
  • 15 dkg mascarpone
  • 12 dkg cukor
  • 2 tk. vaníliakivonat/2 cs. vaníliás cukor
  • kb. 40-50 dkg eper



A tojásokat kettéválasztjuk. A sárgáját kikeverjük a cukorral, a liszttel, kakaóporral és a sóval, majd hozzáadjuk az olvasztott, de nem forró (!) vajat. A fehérjékből kemény habot verünk, majd több részletben a kakaós masszába forgatjuk.

Sütőpapírrral kibélelünk egy gáztepsit, és egészen vékony, kb. fél cm-nyi lapot kenünk a tésztából, majd 180 fokos sütőben kb. 8-10 perc alatt készre sütjük.

Borítsuk ki pl. egy konyharuhára, válasszuk le róla a sütőpapírt, majd rövidebbik oldalánál fogva tekerjük fel és így hagyjuk kihűlni.


Míg a tészta hűl, készítsük el a tölteléket.

A túrót keverjük ki a cukorral és a vaníliával, és annyi mascarponéval, hogy ne túl lágy masszát kapjunk, nehogy kifolyjon majd a töltelék. Apránként adagoljuk a krémsajtot, mennyiség függ majd a túró krémességétől illetve savósságától is!

Az epreket mossuk meg, csumáját távolítsuk el, és szeleteljük fel nem túl vékonyra.

Tekerjük ki a kihűlt piskótalapot, kenjük meg a túrókrém kb. kétharmad részével úgy, hogy az egyik szélén maradjon ki legalább kétujjnyi üres rész, és rakosgassuk ki sűrűn eperszeletekkel. Rövidebbik oldalánál fogva (ahogy hűlt) tekerjük fel óvatosan - feltekerés közben, mire a végére érünk, az üres részre is fog kerülni eper és túró!

A tekercs oldalát kenjük be körbe-körbe a maradék krémtúróval, és rakosgassuk ki eperszeletekkel.

Min. 2 órára tegyük hűtőbe, majd éles késsel szeleteljük.












Ihlet: Nők Lapja Konyha 2009. május

2014. május 7., szerda

Epres-mascarponés torta - Blogkóstoló 16.!

Az ember tervez...

Hogy megsüti a játszótársától pl. ezt az epres-mascarponés süteményt, de még talonban van Gordon Ramsay csokoládés-mogyorógrillázsos pitéje is ám! Aztán a tervteljesítési viszonyszám nem mindig 100%...

Éva és Ági, köszönöm a türelmeteket - a léc alatt épp csak átcsúszva itt a csodafinom, villámgyorsan és könnyedén elkészíthető üde sütemény!





Epres-mascarponés torta

Elkészítési idő: 75 perc


Hozzávalók egy 22 cm-es tortaformához:


  • 10 dkg puha vaj
  • 15 dkg cukor
  • 25 dkg mascarpone
  • csipet só
  • 1 rúd vanília kikapart belseje/2-3 cs. vaníliás cukor
  • 3 tojás
  • 25 dkg liszt
  • 1 cs. sütőpor
  • 3 ek. cukrozatlan kakaópor
  • 2-3 ek. tej
  • 25 dkg eper


A tetejére:

  • 15 dkg étcsokoládé
  • 3 ek. olaj



Az epreket váltott vízben megmossuk csumájával együtt, majd ha leöntöttük róla az utolsó vizet is, azt követően távolítsuk el a csumát - így nem lesz vízízű az eper!

Néhány szemet félreteszünk díszíteni, a többit nagyobb darabokra vágjuk.

A sütőt előmelegítjük 200 fokra.

A puha vajat kikavarjuk a cukorral és a tojások sárgájával. Hozzáadjuk a mascarponét, a vaníliát, csipet sót, majd belekeverjük a sütőporral elkevert lisztet, végül több részletben a tojások kemény habbá vert fehérjéjét is.

A tortaforma alját kivajazzuk-kilisztezzük (vagy beleszabunk egy sütőpapír-korongot), és beletöltjük a tésztánk felét. Megszórjuk a darabolt eper felével.

A maradék tésztához hozzászitáljuk a kakaóport, majd annyi tejjel lazítjuk, hogy a sárga tészta állagát kapjuk végeredményül. Belekeverjük az eperfalatokat, majd a sárga tészta tetejére simítjuk.

45 percig sütjük az előmelegített sütőben, félidőben érdemes könnyedén leborítani egy darab alufóliával, ne ne süljön túlságosan a teteje! 35-40 perc után bökjünk bele egy tűt - és addig süssük, míg már nem tapad rá a tésztából.

Rácsra borítva hagyjuk kihűlni.

A csokoládét az olajjal megolvasztjuk mikróban 500 W-on 1,5-2 perc alatt, simára keverjük. A félretett néhány szem epret belemártjuk, a maradékkal áthúzzuk a tortánkat, majd azon folyékonyan a tetejére ültetjük a csokoládés epreket.

Hagyjuk a csokimázat megdermedni, majd cikkekre vágva tálaljuk.






2013. május 20., hétfő

Eperfagyi


"Eperfagyi, eperfagyi, hú de finom..."

Húúúúúúúú, de finom ez az eperfagyi... 

Katucitól hoztam a receptjét, nézzétek meg a fagylalt-repertoárját, őrületes!

Ez a fagylalt már "félkészen" is isteni volt! Gépem nincs, így botmixerrel kevergettem át az egyre fagyosabb krémet, s ha már kevergettem, meg is kóstolgattam/kóstoltattam. Hmmmmmmmmm...

Igazi eperíz ("Édes is meg hűvös is az ajkaidon..."), ráadásul elkészíteni is annyira pofonegyszerű, hogy tényleg vétek volna kihagyni eperszezonban :-)

Kínáljunk mellé friss epret, ha van, némi olvasztott csokival is megcsurgathatjuk!





Eperfagyi


Hozzávalók kb. 8-900 ml fagylalthoz:



  • 30-40 dkg friss eper
  • 2 dl tejszín (30%-os, állati)
  • 2 dl zsíros (20%) tejföl
  • 10 dkg (levendulás!) cukor
  • 1 löttyintésnyi vanília kivonat
  • fél citrom leve



Az epret megmossuk, kicsumázzuk, botmixerrel pépesre zúzzuk. Hozzáadjuk a cukrot, a vaníliát, a tejszínt és a tejfölt, botmixerrel krémesre keverjük.

Zárható műanyag dobozba öntjük, fagyasztóba tesszük.

Botmixerrel kb. 30-40 percenként 5-6 alkalommal jó alaposan átkeverjük, hogy ne legyenek benne jégszilánkok.

Ennyi :-)

Fogyasztás előtt szobahőmérsékleten hagyjuk kicsit kiengedni, utána gombócolható.






2012. május 29., kedd

Epres édességek, desszertek, torták



Most egy epres édességgyűjteményt hoztam. 

Javában dúl a szezon, s ötleteket szeretnék adni, mi minden finomság készíthető ebből a fantasztikusan illatos, lángoló színű, utánozhatatlan ízű gyümölcsből :-)

Kár, hogy annyira rövid az igazi! szezon...






































2012. május 19., szombat

Epres-kókuszos piskótatekercs



Dugig a piac - már hetek óta - eperrel. Csak húztam-halasztottam a vásárlást: szép, szép, de nem az igazi. Ez volt az idei első vásárlás, amit arcátlanul még meg is szimatoltam a láda fölé hajolva - és az illata már epres volt!

Nem bírtam magammal, bevállaltam egy fél kilót, de ahogy sejtettem, az íze még nem közelítette a valódi, szabadföldi, napsütötte eper ízét.



Ettem belőle, a maradékot meg "elsütöttem".

Nagyon jól passzol egymáshoz a kókusz, a vanília és az eper ;-)





Epres-kókuszos piskótatekercs




Hozzávalók:


A tésztához:
  • 4 tojás
  • 8 dkg cukor
  • 8 dkg liszt
  • 2 ek. cukrozatlan kakaópor
  • 2 ek. víz
  • csipet só


A krémhez:


  • 1/2 cs. vaníliás pudingpor
  • 2,5 dl tej
  • 3-5 dkg cukor (ki milyen édesen szereti)
  • 3 dkg kókuszreszelék
  • 10 dkg vaj
  • 3 cl kókuszlikőr (elhagyható)
  • kb. 30 dkg eper+díszítéshez


Hagyományos piskótát készítünk. A tojásokat kettéválasztjuk. A sárgáját habosra keverjük a cukorral, csipet sóval, hozzáadjuk a lisztet és az átszitált kakaóport. A fehérjékből nagyon kemény habot verünk, apránként a kakaós masszához keverjük - vigyázva, hogy ne nagyon törjük össze a habot!

A gáztepsit beborítjuk sütőpapírral, rásimítjuk a piskótamasszát, és 170 fokos sütőben kb. 12-14 percig sütjük. Nedves konyharuhára borítjuk, lehúzzuk róla a sütőpapírt, és konyharuhával együtt feltekerjük, és hagyjuk kihűlni. Töltéskor így nem fog széttöredezni.

A pudingport összekeverjük a cukorral, simára keverjük a tejjel, folytonosan kevergetve sűrűre főzzük. Ha langyosra hűlt, hozzáadjuk a puha vajat, a kókuszreszeléket és a likőrt, majd kézzel vagy robotgéppel habosra keverjük.

A piskótalapot kitekerjük a konyharuhából. Egyenletesen elkenjük rajta a krém kétharmadát, meghintjük a felszeletelt eperrel, majd feltekerjük.

A rolád külsejét vonjuk be a maradék krémmel, hintsük meg kókuszreszelékkel, díszítsük maradék felszeletelt eperrel.

Fogyasztásig hűtőben tároljuk!




Ihlet módosításokkal: Nők Lapja Konyha 2012. május


2010. július 3., szombat

Csokis-epres torta





Gyorsan, gyorsan, még az utolsó eprekkel készült ez a finomság! De semmi pánik: szerintem málnával vagy ribizlivel is nagyon-nagyon finom lesz!

Tavaly nyáron sütöttem nyakra-főre a fehércsokis-málnás tortát, egyszerűen csak ettük és ettük...

Most kicseréltem a színeket: a tészta sima vaníliás omlós tészta lett, a krémbe pedig fehércsoki helyett étcsoki és kakaópor került.

Csokival még nem nyúltam mellé :-)), ez is elképesztő iramban tűnt el a piteformából!





Csokis-epres torta


Hozzávalók
:


A tésztához:

  • 17,5 dkg liszt
  • 5 dkg cukor
  • 1 tk. vaníliakivonat/2 cs. vaníliás cukor
  • 12,5 dkg margarin/vaj
  • 1 tojás sárgája
  • 1 ek. jéghideg víz
  • csipet só

A krémhez:
  • 25 dkg mascarpone
  • 1 dl tejszín
  • 5 dkg étcsokoládé
  • 2-3 ek. cukrozatlan kakaópor
  • 25 dkg eper/málna/ribizli

A tészta hozzávalóit egész egyszerűen villámsebesen összegyúrjuk, majd 1-2 órára a hűtőbe tesszük.

Egy kerek piteformát kikenünk vajjal, belelapogatjuk az omlós tésztát, megszurkáljuk, és 180 fokos sütőben 15 perc alatt megsütjük. Teljesen hagyjuk kihűlni.

Elkészítjük a pofonegyszerű krémet: a mascarponét kikeverjük a cukrozatlan kakaóporral, a felolvasztott, majd langyosra hűtött csokoládéval, majd óvatosan hozzáadjuk a habbá vert tejszínt.

A kihűlt vaníliás tésztakéregbe simítjuk, tetejét kirakjuk eperrel/málnával/ribizlivel, letakarjuk folpack-kal, és egy éjszakára hűtőbe tesszük. Ennyi idő alatt a viszonylag törékeny, kemény omlós tészta kezelhetővé, szeletelhetővé válik a krém nedvességétől.

Citromfűvel vagy mentalevélkékkel díszítve, s további friss gyümölccsel tálaljuk.






2010. június 13., vasárnap

Lemon curd pie

Annak a bizonyos fele tészta-dupla krémes csokitortának a maradék tésztáját a mélyhűtőbe tettem "biztonsági tartaléknak".

Most csak elő kellett venni, hagyni kiolvadni, piteformába tapogatni - majd elgondolkodni rajta, milyen ízvilágú legyen.

Valamiért a sötét kakaós tésztához azonnal a citrom sárga színe, illata és íze ugrott be - innen már csak egy gondolat volt a lemon curd alapú krém.




Némi kis tejszínhabbal lazítva, s eperrel jól megpotyogtatva...

Az ízkombináció szuper, ez a pite sem időzött túl sokat köreinkben :-)




Lemon curd pie




Hozzávalók:

Tészta:


  • 14 dkg liszt
  • 6 dkg porcukor
  • 1,5 ek. holland kakaópor
  • csipet só
  • 10 dkg hideg margarin
  • 1 tojás sárgája

Lemon curd krémhez:

  • 2 citrom
  • 2 tojás
  • 5 dkg vaj (!)
  • 10 dkg cukor
  • 2 dl habtejszín

Tetejére:

  • 40-50 dkg eper
  • mentalevelek


A tészta hozzávalóit szaporán összegyúrjuk, folpackba csomagoljuk, majd a hűtőbe tesszük 1-2 órára. Egy kerek piteformát kikenünk vajjal, majd az omlós tésztát kisebb darabokra tépkedjük, és belenyomkodjuk a formába - nem kell elővenni a nyújtódeszkát és a sodrófát!

Megszurkáljuk, majd 180 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sütjük. Teljesen kihűtjük.

Jöhet a lemon curd. Gőz fölött felolvasztjuk a vajat. Belereszeljük az alaposan lecsutakolt citrom héját, belefacsarjuk a levét. Folytonosan kevergetve hozzáöntjük a két felvert tojást és a cukrot. Kb. 8-10 perc alatt sűrűre főzzük - majd teljesen kihűtjük.

A 2 dl tejszínből kemény habot verünk, óvatosan a hűs citromkrémhez keverjük.

A kakaós tésztakéregbe kanalazzuk a tejszínes-citromos krémet, tetejét jól megpakoljuk megmosott, leszárított eperrel - s néhány órára a hűtőbe tesszük dermedni.

Sőt. Talán másnap még finomabb! Persze ehhez lelkierő kell :-D







2010. június 6., vasárnap

Csokoládéhabos-epres torta



Na, ez itt kérem az elkárhozás maga!

Kakaós-omlós tésztaalap, rajta a krém mindössze tejszínből és étcsokoládéból áll - megkoronázva ragyogó eperrel! Sűrű bókokat kaptam érte :-)

A recept 26 cm-es tortaformára szól, az enyém 22 cm átmérőjű. Amikor kinyújtottam a tésztát, láttam, hogy ajjaj, ez ide vastag lesz, elegendő lesz a fele is! Megsütöttem a lapot fél adagnyi tésztából.



Aztán mint aki jól végezte dolgát, a krémet már nem feleztem meg, hanem teljes mennyiségében készítettem el. S ez csak akkor esett le, amikor rá is kanalaztam a tésztára... Na sebaj, ez már így marad! Kirakosgattam eperrel, irány a hűtő, ahonnan órák múlva bukkant fel, s kiderült, hogy ez kérem maga a tökély - a kb. egymillió kalóriájával :-DD

Így utólag, ha jobban belegondolok, ennyi mennyiségből két 22 cm-es torta is kijött volna...

Szeretettel ajánlom a ma születésnapos Meli barátnőmnek, valamint Max-nak, aki már felettébb hiányolta a csokis sütit :-)



Csokoládéhabos-epres torta

Hozzávalók 26 cm-s kapcsos tortaformához:



  • 28 dkg liszt
  • 12 dkg porcukor
  • 3 ek. holland kakaópor
  • csipet só
  • 20 dkg hideg margarin
  • 1 tojás sárgája


Csokoládéhabhoz:

  • 20 dkg étcsokoládé
  • 4 dl habtejszín


Tetejére:

  • eper


A tészta száraz hozzávalóit elkeverjük, majd összemorzsoljuk a margarinnal és a tojássárgájával, és sebesen készre gyúrjuk. Hűtőbe tesszük egy órára.

Miután kihűlt, lisztezett munkalapon kinyújtjuk, sütőpapírral bélelt tortaformába igazítjuk, megszurkáljuk, majd 180 fokos sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük. Teljesen kihűtjük.

A krémhez felforrósítunk 1 dl tejszínt, beletördeljük a csokoládét. Felolvasztjuk benne, majd langyosra hűtjük. Közben a maradék 3 dl tejszínből kemény habot verünk, melyet részletekben a tejszínes csokoládéhoz keverünk.

A kihűlt tortalapra simítjuk a csokoládéhabot, tetejét kirakjuk félbevágott eperszemekkel, és minimum 3 órára hűtőbe tesszük.

Mennybéli utazás :-)




Forrás némi módosítással: Nők Lapja Konyha 2009. június

2010. május 12., szerda

Kakaós pavlova


Miután sok-sok oldalon láttam tündöklését és báját, a művésznő nálunk is tiszteletét tette végre :-)

Minő véletlen, éppen 4 tojásfehérje maradt ki... Egyenlőségjel: pavlovát kell sütni, mese nincs! Ottis receptjét vettem alapul, azon mit sem változtatva, hisz csak legyen már benne némi csokis jelleg :-)

Kenyérsütés után volt a sütőm, az ajánlott 75 perc sütési-szárítási idő ezért jelentősen lecsökkent - némiképp félidőben már érzett az illata, ki is vettem, de még így is odakozmált imitt-amott. Kedvünket nem szegte: eperrel és tejszínhabbal vidáman megettük - a kozmás részeket persze mellőzve!

Kívül ropogós, belül ragacsos - ahogy már megannyi helyen olvastam. További ragozás helyett csak annyit mondanék: tessék kipróbálni!




Kakaós pavlova



Hozzávalók:

  • 4 tojásfehérje
  • 24 dkg porcukor
  • csipet só
  • 1 ek. balzsamecet
  • 1 ek. étkezési keményítő
  • 3 ek. kakaó

Tálaláshoz:
  • eper
  • tejszínhab


A tojásfehérjéket robotgéppel habbá verjük, menet közben apránként hozzáadagolva a porcukrot. Kemény, csillogó masszát kell kapjunk eredményül.

Ekkor hozzáadjuk a balzsamecetet, a keményítőt és a kakaóport, még mindig a robotgéppel dolgozva.

Egy 22 cm-es kapcsos tortaforma alját kibélelünk sütőpapírral, belekanalazzuk a habot úgy, hogy némi hely maradjon az oldalánál, legyen helye terpeszkedni. A sütőt 180 fokra előmelegítjük, betesszük a tortaformát, majd 140 fokra mérsékelve 75 percig sütjük.

Sütője válogatja, az illatokra figyeljünk oda! Mint írtam, nekem bőven elég volt 40-45 perc is! Sőt!

Langyosra hűlve, friss eperrel és tejszínhabbal adjunk az élvezeteknek :-)







2010. május 9., vasárnap

Epres marcipánhab kupola





Desszert a konyhámból, amiben nincs csoki! Hogy mik vannak...

Nem bírtam tovább: epret kellett venni. Ott illegeti magát mindenhol, vérvörösen, csillogóan, illatosan, és persze még mindig aranyáron, de akkor is. Remélem, az árak is a földön fognak járni hamarosan!

Ez a desszert, hát ez valami csúcs! Légies, könnyed, marcipán és eper együtt... Zuram 1-2 órányi hűtés után bátortalanul belekanalazott, megszilárdult-e már, majd megkérdezte: felezünk egyet? Válaszom igen volt, de mire hátrafordultam az adagomért, addigra már hűlt helye volt - Zuram önfeledtem bekanalazta az egészet.

Majd kijelentette, hogy jövő hónapban esedékes szülinapjára igazán készíthetnék ilyet a vendégségbe :-)

Na ennyire finom!





Epres marcipánhab kupola

Hozzávalók 4 adaghoz:

  • 40 dkg eper
  • 10 dkg natúr marcipán
  • 2 dl habtejszín
  • 5 dkg natúr krémsajt/sűrű tejföl (!)
  • 1 tk. vaníliakivonat/1 cs. vaníliás cukor
  • 1/2 cs. Zselatin fix/kis tasakos tortazselé


4 csinos üvegtálkát kibélelünk folpackkal úgy, hogy a szélein túllógjon.

Az epret megmossuk, kicsumázzuk. 30 dkg-nyit félbevágunk, s a fél eperszemekkel kirakosgatjuk az üvegtálkák oldalát.

A maradék epret a darabokra tördelt marcipánnal, a krémsajttal/tejföllel és a vaníliával késes betétű robotgépben pépesre zúzzuk. Nem tévedés: nincs benne cukor!!! Belekeverjük a Zselatin fix-et (ezt nem kell feloldani előtte), vagy a tortazselét, amit 2 ek meleg vízben előzőleg feloldottunk.

A tejszínből kemény habot verünk, majd óvatosan a marcipános eperpüréhez keverjük.

Igazságosan elosztjuk a 4 tálkában, ráhajtjuk a tetejére a lelógó folpackot, és hűtőbe tesszük néhány órára.

Ha eljött az ideje, tányérra borítjuk, leemeljük róla az üvegtálkát, lehúzzuk róla a folpackot - és már ehetünk is.

További eperrel, tejszínhabbal, citromfűvel tálalható - jelenleg kifogytam mindenből, ez itt a pőre (de annál mennyeibb) valóság!





Ihlet: Kiskegyed Konyhája 2008. május

2009. május 10., vasárnap

Epres-fehércsokis pannacotta

Ancsi barátnőm kért meg még jócskán az eperszezon előtt, hogy egyszer csináljak már neki pannacottát, mert imádja :-) És én biztos tudok olyat csinálni. Meg is beszéltük, hogy okés, ha bejön az eperszezon, már állok is neki.

Bejött az eperszezon! Ancsika, ez volt a főpróba, egyúttal referenciamunka! S hogy ilyen remekül sikerült, megismétlem a 23-i hétvégén! Jó?



Pannacottát készíteni rém egyszerű! Egyetlen parám volt, név szerint a zselatin. Hátam mögött van egy emlékezetes születésnap, amikor is a népes család előtt akartam hatalmasat villantani egy korábban már kipróbált, s naná, hogy akkor mesésen sikerült sütivel. Na akkor a zselatint elszúrtam, nem kötött meg - a sütit meg kikanalaztuk a tepsiből...

Ezért is volt most főpróba a pannacottával :-) Mielőtt beégek a lányok előtt :-))



Epres-fehércsokis pannacotta

Hozzávalók 4 adaghoz:
  • 2 dl tejszín
  • 2 dl tej
  • 1 tábla fehércsoki
  • 6-8 dkg cukor
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 tk. vaníliakivonat
  • 1 csomag Zselatin Fix (!!)

A tejet és a tejszínt összeöntjük egy kis lábasba. Beletördeljük a csokit, hozzáadjuk a cukrot, a vaníliakivonatot, a citrom reszelt héját. Nagyon alacsony hőfokon éppen annyira melegítjük csak fel, hogy a csoki és a cukor felolvadjon.

Lehúzzuk a tűzről, langyosra hűtjük. Belekeverjük a Zselatin Fixet. Ezt se melegíteni, se forralni, se semmi. Működik! Isten áldja, aki kitalálta!

4 tálkába szétadagoljuk a pannacotta alapot. Beledobálunk tálkánként 2-2 feldarabolt epret. Lefedjük folpackkal, és hűtőbe költöztetjük min. 3 órára.

Ha megszilárdult, további eperdarabokkal, citromfűvel tálaljuk.





2009. május 8., péntek

Tejfel és eper



Csak megerősíteni tudom az előttem szólót :-DD Miért is kellene agyonbonyolítani egy önmagában tökéletes gyümölcsöt, mint az eper? Igaz?


Szóval szerda volt, piaci nap. Reggel munka előtt kicsattogtam, és szédülten keringtem a kőasztalok között, annyi gyönyörűség volt ott felhalmozva! Harsogóan friss, üde minden portéka, nagyon türtőztetni kellett magam!



Egy néninél káprázatos epreket láttam kis dobozkákba adagolva. Ez már igazi, házi termesztésű, szántóföldi eper - mondta a néni! Vettem is, s morfondírozni kezdtem, mivé álcázzam. Konkrétan milyen desszerté álcázzam :-)



S ekkor jött Max :-) Délután felhívott.

- Szia, megvan még az eper?
- Szia, meg bizony, most értem haza, az imént tettem le az asztalra!
- Oké! Hunyd le a szemed!
- Becsuktam!
- És most képzeld el: eper, tejföl és porcukor!
Meglepett csend után: - Juj, nem lesz belőle hasmars?
- Gondolj bele, hisz a tejföl nem más, mint tejszín! Tejszínnel meg milyen finom az eper! Mindenki csak sósan tudja elképzelni a tejfölt, pedig milyen finom édességként is! Próbáld ki!
- De édes vagy! Kipróbálom és referálok!


A beszélgetés után nem sokkal ki is próbáltam. A cukrot kihagytam, helyette csokis perecet tördeltem a rétegek közé... Működött! Nagyon is! Iszonyú finom! Abbahagyhatatlanul finom!



Felhívtam Max-ot, teli szájjal, és elújságoltam, hogy éppen most eszem a tejfölös epret, ami valami vadállat finom, egy lavórnyit meg lehetne belőle enni! És köszi az ötletet! És a figyelmet! És hogy sikerült Soma aznapi töri érettségije!


Ugye, minek is komplikálnánk agyon az életet?