A következő címkéjű bejegyzések mutatása: édesburgonya. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: édesburgonya. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. január 20., hétfő

Brassói sült édesburgonyával



Klasszikus brassói - bő zsiradékban készülő sült krumpli helyett sütőben sült édesburgonya kockákkal!

Édes és sós egy falatban, érdemes kipróbálni!








Brassói sült édesburgonyával

Elkészítési idő: 90 perc

Hozzávalók:

  • 1 ek zsír
  • 4 fej vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 75 dkg sertéslapocka
  • só és bors


  • 75 dkg édesburgonya


A vöröshagymát vékony karikákra vágjuk, s a zsíron üvegesre pároljuk.

Hozzáadjuk a 2x2 cm-es kockákra vágott húst, élénk tűzön fehéredésig kavargatjuk, majd fedő alatt, takaréklángon puhára pároljuk - előbb saját levében, majd ha levét elfővi, apránként pótolgassuk alá a vizet.

Sűrű szaft kell keletkezzen alatta.

Ha a hús már majdnem megpuhult, ízesítjük sóval, borssal és zúzott fokhagymával, majd teljesen puhára pároljuk.

Míg a hús puhul, az édesburgonyát megtisztítjuk, kockákra vágjuk. Összeforgatjuk kevés olajjal, sózzuk, sütőpapírral borított tepsire terítjük, és 180 fokos sütőben megsütjük.

A fokhagymás-szaftos brassóival összeforgatjuk, és forrón, frissen tálaljuk.

2019. január 26., szombat

Fetás-édesburgonyás csirkeragu


Édes és sós egyszerre, egy selymes, tejszínes raguban - most szezonjában nyugodtan mehet sütőtökkel!






Fetás-édesburgonyás csirkeragu

Elkészítési idő: 60 perc

Hozzávalók:

  • 1 ek kacsazsír
  • 1 fej vöröshagyma
  • 50 dkg csirkemell filé
  • 35 dkg édesburgonya (vagy sütőtök)
  • 25 dkg feta
  • 2 dl habtejszín (30%-os, állati eredetű)
  • 1 tk étkezési keményítő
  • só és bors


A kacsazsírban puhára pároljuk a vékony karikákra vágott, megtisztított vöröshagymát. Hozzáadjuk a kockákra vágott csirkemellet, s erős tűzön, kevergetve fehéredésig pirítjuk.

Hozzáadjuk a megtisztított, nagyobb darabokra vágott édesburgonyát, és fedő alatt saját levében puhára pároljuk.

A keményítőt kevés hideg vízzel, majd a tejszínnel simára keverjük, a raguhoz csurgatjuk.

Sóval, borssal ízesítjük, kiforraljuk, hozzámorzsoljuk a feta nagy részét. Ekkor már zárjuk el az energiát és ne is kevergessük, ne törjön össze, és a sóval is bánjunk óvatosan, mert a sajt elég sós.

Azon forrón, tetszőleges körettel tálaljuk, a maradék fetát még morzsoljuk a tálalt adagok tetejére.





2018. augusztus 27., hétfő

Tárkonyos, édesburgonyás húsgombócleves



Ritkán levesezünk, de ha igen, akkor az jellemzően a sűrű leves kategória.

Ahogy ez is: sűrű, mégsem nehéz, az almától és édesburgonyától édeskés, a tárkonytól pikáns, a tejszíntől selymes.

Finom volt!





Tárkonyos, édesburgonyás húsgombócleves



Elkészítési idő: 60 perc

Hozzávalók:

  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 kicsi fej lila hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 30 dkg darált hús (sertés vagy sertés-marha vegyesen)
  • 30 dkg édesburgonya (vagy szezonjában sütőtök)
  • 2 közepes nagyságú, édeskés alma
  • 5 dkg bulgur
  • 2 dl habtejszín (állati eredetű, 30%-os)
  • só és bors
  • morzsolt tárkony


A darált húst ízesítjük zúzott fokhagymával, finomra reszelt lila hagymával, sóval és borssal, alaposan összegyúrjuk, és apró dió nagyságú gombócokat formálunk belőle vizes kézzel.

A vöröshagymát megtisztítjuk, kevés olajon puhára pároljuk, majd felöntjük vízzel vagy alaplével. 

Ha forr, beletesszük a húsgombócokat, s 10-15 percig csendes forrásban tartva főzzük.

Ezt követően hozzáadjuk a meghámozott, nagyobb kockákra vágott édesburgonyát (vagy szezonjában sütőtököt), az átmosott, lecsepegtetett bulgurt, s további 10 percig főzzük.

A főzés végén adjuk csak hozzá a megmosott, hámozás nélkül kockákra vágott almát.

Vékony sugárban belecsurgatjuk a tejszínt, sóval, borssal, ízlés szerinti mennyiségű tárkonnyal ízesítjük, s 1-2 perc alatt kiforraljuk.

A bulgur sok folyadékot felvesz, a főzés végén tudjuk beállítani a levesünk sűrűségét.

Azon forrón, puha kenyérrel tálaljuk.



2018. július 12., csütörtök

Zöldborsós-édesburgonyás harcsafalatok


Gyors és könnyű, kicsit édeskés, kicsit sós :-)

Harcsa helyett csirkemell filével, édesburgonya helyett (majd szezonjában) sütőtökkel is működik!





Zöldborsós-édesburgonyás harcsafalatok

Elkészítési idő: 45 perc

Hozzávalók:

  • 1 fej vöröshagyma
  • 50 dkg afrikai harcsafilé
  • 30 dkg zöldborsó
  • 30 dkg édesburgonya
  • 2 dl tejszín
  • 1 púpos tk étkezési keményítő
  • só és bors



A vöröshagymát vékony karikákra vágjuk, kevés zsiradékon puhára pároljuk.

Hozzáadjuk a kockákra vágott, hámozott édesburgonyát, a zöldborsót, a szintén kockákra vágott harcsát, élénk tűzön 1-2 percig pirítjuk, majd fedő alatt kb. 10-15 percig pároljuk.

A keményítőt simára keverjük a hideg tejszínnel, a zöldséges halhoz csurgatjuk, 1-2 perc alatt kiforraljuk.

Sóval és borssal ízesítjük, s tetszés szerinti körettel tálaljuk.



2018. március 1., csütörtök

Krémleves sült almából, sárgarépából és édesburgonyából


Amikor már azt hittük, vége a télnek, hirtelen behavazódtunk.

Nem baj. Rég láttunk havat, s van, aki eddig még sosem látott havat :-)

Ilyenkor pláne jólesik egy sűrű, forró krémleves, melyhez előzőleg sütőben megsütöttem az alapanyagokat, s csak utána forraltam-turmixoltam levessé.





Krémleves sült almából és édesburgonyából

Elkészítési idő: 60 perc

Hozzávalók:

  • 1 fej vöröshagyma/lila hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 30 dkg édesburgonya
  • 1 közepes szál sárgarépa
  • 1 nagyobbacska édes alma
  • 2 ek olaj
  • só és bors
  • kicsi ág friss rozmaring (ha nincs, pici csipet őrölt)


A tetejére:

  • 1 alma


A zöldségeket és az almát megtisztítjuk, megmossuk és nagyobb darabokra vágjuk. Meghintjük sóval, meglocsoljuk az olajjal, összeforgatjuk, hozzáadjuk a rozmaring levélkéit, majd tűzálló tálba vagy sütőzacskóba öntjük. 

A tűzálló tálat fedjük le/sütőzacskót zárjuk le, és 200 fokos sütőben süssük puhára a zöldségeket.

A megpuhult zöldségeket tegyük át azon forrón egy fazékba, s öntsük fel vízzel, forraljuk fel.

Botmixerrel zúzzuk simára, forraljuk fel újra, s ízesítsük sóval, borssal.

Ha dúsítani szeretnénk, mindenféle egyéb sűrítőanyag nélkül keverjünk el benne 2 dl habtejszínt.

Levesbetétként sült almát kínáltam hozzá: az almát meghámozzuk, cikkekre vágjuk, és felforrósított, száraz serpenyőben mindkét oldalát karamellizáljuk.


2017. június 19., hétfő

Édesburgonyás zöldborsóleves


Friss, idei, főzés előtt fél órával kifejtett édes zöldborsóból készült :-)

Édesburgonyával párosítottam, mintha csak finomfőzelék lenne, s az édes ízeket ellensúlyozandó kivettem hozzá a mélyhűtőből egy adag húsvétkor lefagyasztott sonkalevet.

Szenzációs lett...

Ha nincs kéznél sonkalé, akkor szerintem érdemes 10-15 dkg baconszalonnát felcsíkozni, zsírját kisütni, majd a szalonnapörcöt levesbetétként tálalni, hogy meglegyen hozzá a füstös íz!





Édesburgonyás zöldborsóleves

Elkészítési idő: 45 perc

Hozzávalók:

  • 1 ek kacsazsír
  • 1 fej vöröshagyma
  • 30 dkg zöldborsó (tisztítva mérve, szezonon kívül fagyasztott)
  • 30 dkg édesburgonya
  • 2 dl tejszín (állati eredetű, 30%-os)
  • 2 tk. étkezési keményítő
  • só és bors



A galuskához:

  • 1 tojás
  • kb. 4 dkg liszt
  • csipet só



A vöröshagymát megtisztítjuk, vékony karikákra vágjuk, puhára pároljuk a kacsazsíron.

Az édesburgonyát meghámozzuk, egészen kicsi, szinte borsószem nagyságú kockákra vágjuk, hozzáadjuk a párolt vöröshagymához. Felöntjük sonkafőző lével (vagy alaplével vagy vízzel), s majdnem puhára főzzük, kb. 10 perc alatt.

Ekkor hozzáadjuk a borsót is, s a levest készre főzzük.

A tojást villával elhabarjuk, ízesítjük a sóval, elkeverjük a liszttel - híg galuskatésztát kell kapjunk, amit galuskaszaggatón át a levesbe csurgatunk, egészen pici levesbetétet kapva így.

A keményítőt elkeverjük kevés hideg vízzel és a tejszínnel, a csendben forrdogáló leveshez csurgatjuk, s 1 perc alatt kiforraljuk.

Sóval és borssal ízesítjük - ha sonkalevet vagy baconszalonnát használtunk, a sóval bánjunk óvatosan!



2017. január 24., kedd

Almás-narancsos sütőtök krémleves


A farkasordító hidegben jólesik egy tányér forró, fűszeres, sűrű leves...



Almás-narancsos sütőtök (édesburgonya) krémleves

Elkészítési idő: 60 perc

Hozzávalók:

  • 40 dkg sütőtök (édesburgonya) tisztán mérve
  • 2 alma
  • 1 narancs
  • 2 ek méz
  • 1 mk mézeskalács fűszerkeverék


A sütőtököt (édesburgonyát) meghámozzuk, felkockázzuk, fazékba tesszük, s annyi vizet öntünk rá, amennyi ellepi, és fedő alatt puhára főzzük.

Hozzáadjuk a hámozott, felkockázott almát, belefacsarjuk a narancs levét, s mézzel, mézeskalács fűszerrel ízesítjük.

Ha az alma is megpuhult, botmixerrel krémesre zúzzuk, ha nagyon sűrű, adjunk hozzá apránként vizet, s forraljuk ki.

Ha szeretjük, tehetünk bele chillit is!

Sőt, az igazán bevállalósak az édes leveshez süssenek ki ropogósra néhány csík bacon szalonnát feltétként!



2016. február 19., péntek

Fűszervajas pulykasült édesburgonyás pürével


Minimál előkészítés, aztán be a sütőbe, s míg a hús párolódik-sül, addig simán elkészül a köret is!





Fűszervajas pulykasült édesburgonyás pürével

Elkészítési idő: 150 perc

Hozzávalók:

  • 1 egész pulykacomb (alsó és felső egyben)
  • 10 dkg vaj
  • 1 citrom
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • 2 ágacska kakukkfű
  • 1 ágacska rozmaring
  • só és bors


Az édesburgonyás püréhez:

  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 50 dkg burgonya
  • 30 dkg édesburgonya
  • 1-2 ek kacsazsír
  • só és bors



A pulykacombot megtisztítjuk, majd konyhai papírtörlővel leszárítjuk. Sózzuk és borsozzuk.

A puha vajat kikeverjük a finomra vágott zöldfűszerekkel, citromlével, sóval és borssal. Ha a citrom héját nem kezelték vegyszerrel, nyugodtan reszeljünk a fűszervajhoz a héjából is!

Ujjainkkal lazítsuk fel a pulyka bőrét, és egyenletesen simítsuk a húsra a citromos-zöld fűszeres vajat. Ha marad, kenegessük meg vele a bőrét kívülről is.

A pulykát fektessük tepsibe, öntsünk alá 1-2 dl vizet. Zárjuk le a tepsit szorosan alufóliával, majd 190 fokos sütőben pároljuk 1-1,5 órán át. A puhulási idő nagyban függ a pulykacomb méretétől és az állat korától!

Amikor a hús megpuhult, távolítsuk el a tepsiről az alufóliát, toljuk vissza a sütőbe, és süssük a bőrét ropogósra.

Az édesburgonyás püréhez hámozzuk meg a hagymát és a burgonyákat, vágjuk őket kockára, és sós vízben főzzük puhára.

Ha megpuhultak a zöldségek, szűrjük le, és azon forrón törjük pürévé.

Ízesítsük sóval és borssal, és keverjük krémesre kacsazsírral.


Tálaljuk a pulykasültet az édesburgonyás pürével és tetszőleges salátával.



2015. december 4., péntek

Édesburgonyás borsófőzelék



A kamra és a hűtő tartalmának összeházasítása, mindenből egy kicsi volt csak.

Meghökkentően nagyon jó lett, az édesburgonya remek összhangban volt a zsenge zöldborsó szintén édeskés ízével.





Édesburgonyás borsófőzelék


Elkészítési idő: 40 perc

Hozzávalók:

  • 1 ek kacsazsír
  • 1 közepes fej vöröshagyma
  • 20 dkg zöldborsó (fagyasztott)
  • 20 dkg édesburgonya
  • 0,5 dl fehérbor (opcionális, nyugodtan elhagyható, ha nincs kéznél)
  • 2 ágacska friss kakukkfű (1 csapott mk. szárított, ha nincs friss)
  • 2 dl tejszín (30%-os, állati eredetű)
  • 1 tk étkezési keményítő
  • só és bors



A kacsazsíron puhára pároljuk a vékonyra karikázott vöröshagymát. Hozzáadjuk az egészen kicsire, kb. borsószem méretűre darabolt, meghámozott édesburgonyát.

Felöntjük a fehérborral és kevés vízzel, fűszerezzük a kakukkfűvel, s takaréklángon főzni kezdjük.

Amikor már félig megpuhult az édesburgonya (kb. 10 perc), fagyosan hozzáadjuk a zöldborsót is. Ha nagyon elpárolgott a folyadék alóla, pótoljuk kevés vízzel, s főzzük puhára a zöldségeket.

A keményítőt keverjük el pici hideg vízzel, hígítsuk fel a tejszínnel, majd sűrítsük be a főzelékalapot.

Sóval és borssal ízesítjük, s tetszőleges feltéttel kínáljuk.


2015. november 23., hétfő

Édesburgonya-vörös lencse mártogatós



A harmadik kence, ami megosztotta a társaságot :-)

- Uh, ez fahéjas??? Nem szeretem a fahéjat!
- Hm... Nem rossz... De a padlizsánkrém sokkal finomabb!
- Hú, ez állati jó lett, szerintem meg ez a legjobb!

Így eszegettünk.

Másnapra még jobb lett, kimondottan jót tett neki, hogy eltöltött egy éjszakát a hűtőben, és szépen összesimultak az ízei.

Friss almaszeletekre kenegetve is nagyon rendben van!




Édesburgonya-vörös lencse mártogatós

Elkészítési idő: 40 perc

Hozzávalók:

  • 15 dkg édesburgonya
  • 15 dkg vörös lencse
  • 1 ek. kacsazsír
  • 1 közepes fej vöröshagyma
  • 1 mk. őrölt fahéj
  • 1 mk. őrölt római (!) kömény
  • 3-4 ek. olívaolaj
  • só és bors


A kacsazsíron megfonnyasztjuk a vékony karikákra vágott vöröshagymát. Hozzáadjuk a meghámozott, kicsi kockákra vágott édesburgonyát, és a folyó víz alatt alaposan átmosott vörös lencsét. 

Felöntjük annyi vízzel, amennyi egy-kétujjnyira ellepi, majd fedő alatt, takaréklángon puhára főzzük kb. 15-20 perc alatt.

Ha megpuhult és a levét elfőtte, tűzről lehúzva botmixerrel krémesre zúzzuk. Ha megpuhult, de maradt alatta folyadék, szűrjük le és hagyjuk kicsit lecsepegni.

Ízlés szerinti mennyiségű fahéjjal, római köménnyel (többször kóstolgassuk menet közben, mert roppant intenzív), borssal és sóval ízesítjük, egyszerre édeskésnek és pikánsnak kell lennie, végül átkeverjük az olívaolajjal.

Lefedve hűtőbe tesszük min. 1 órára, de tényleg jót tesz neki, ha áll egy éjszakát a hűtőben.


Friss vagy pirított kenyérrel, zöldségekkel tálaljuk.


2015. április 20., hétfő

Krémleves sült zellerből és édesburgonyából



Miután 2 nap nyár után megint ősz lett...

Nem szeretem a zellert, elöljáróban le kell szögeznem - ez a leves viszont fantasztikusan finom! 

Sülés közben a zeller nekem túlságosan markáns íze megszelídült, szépen összesimult a többi zöldséggel, a végeredmény pedig egy sűrű, ízletes, melengető leves lett!






Krémleves sült zellerből és édesburgonyából

Elkészítési idő: 1,5 óra

Hozzávalók:


  • 1 fej vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 nagyobb gumó zeller (kb. 40 dkg)
  • 3 közepes édesburgonya (kb. 30-40 dkg)
  • 3-4 ek. olívaolaj
  • 2 dl tejszín (állati, 30%-os)
  • só és sok-sok bors



A zöldségeket megtisztítjuk. A vöröshagymát cikkekre vágjuk, a zellert és az édesburgonyát kisebb kockákra vágjuk, a fokhagyma maradjon gerezdként.

Sütőpapírral bélelt tepsibe szórjuk a zöldségeket, megsózzuk, borssal ízesítjük, meglocsoljuk olívaolajjal, jól átforgatjuk, és 200 fokos sütőben kb. 30-40 perc alatt megsütjük, félidőben egyszer átkavarva.

Ha picit karamellizálódna a zöldség sülés közben, nem baj!

Ha a zöldségek megpuhultak, borítsuk őket fazékba, öntsük fel vízzel vagy alaplével. Főzzük néhány percig, majd botmixerrel zúzzuk krémesre.

Adjuk hozzá a tejszínt, keverjük el a levesben, majd még egyszer pörgessük át a botmixerrel.

Forraljuk egyet rajta, kóstoljuk meg, ha kell, korrigáljuk az ízeket sóval, borssal.

Levesbetétként kínáljunk hozzá néhány karika egészen szárazra, ropogósra pirított kolbászkarikát!



2015. április 13., hétfő

Narancsos-gyömbéres édesburgonya krémleves



Kicsit édeskés összhatású, fűszeres leves, remekül passzolt hozzá a sós sajt!

Sőt, még bacont is sütöttem hozzá "levesbetétként", de az már nem jutott a fotóra :-)





Narancsos-gyömbéres édesburgonya krémleves

Elkészítési idő: 45 perc

Hozzávalók:


  • 1 ek kacsazsír
  • 1 nagyocska fej lila hagyma
  • 3 közepes nagyságú édesburgonya (kb. 40 dkg)
  • 1 narancs
  • 3-4 cm friss gyömbér
  • 2 dl tejszín (állati, 30%-os)
  • frissen őrölt bors



A kacsazsíron puhára pároljuk a felkarikázott lila hagymát.

Rádobjuk a meghámozott, felkockázott édesburgonyát, felöntjük vízzel (esetleg alaplével).

Belefacsarjuk a narancs levét, belereszeljük a gyömbért, és puhára főzzük.

Botmixerrel krémesre zúzzuk, beleöntjük a tejszínt, s még egyszer átpörgetjük a mixerrúddal.

Sóval és (sok) frissen őrölt borssal ízesítjük.

Tetszőleges levesbetéttel tálaljuk, a lényeg, hogy sós kontraszt legyen, pl. feta, sült bacon, pirított kenyér vagy akár az ún. levesgyöngy.





2014. május 26., hétfő

Fetás-édesburgonyás saláta


Brigi édesburgonya salátája ihlette, odáig voltam a fotóktól - és persze a recepttől.

Kissé leegyszerűsítettem, elhagytam belőle a sonkát és a húst, és az édesburgonyát is másként fűszereztem

Pár hónapja a Sparban remek salátabárral újították a kínálatot, minden nap nyolcféle különböző friss, gyalult, natúr zöldségből lehet összepakolni tetszés szerinti salátamixet - ez volt az alap.

Tartalmas, laktató saláta, mégsem terheli le a gyomrot.





Fetás-édesburgonyás saláta

Elkészítési idő: 45 perc

Hozzávalók:

  • 2 közepes édesburgonya
  • 2 ek. olívaolaj
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 tk. nagy szemű só
  • kakukkfű
  • 10 dkg fetasajt
  • fejenként 1 tükörtojás
  • tetszőleges mennyiségű és fajtájú friss zöldségek, nálam most: sárgarépa csíkok, kaliforniai paprika, káposztacsíkok, paradicsomszeletek változó arányban



Az édesburgonyát meghámozzuk, centis kockákra vágjuk. Összeforgatjuk az olajjal, megfűszerezzük sóval, kakukkfűvel, és a vékonyra szelt fokhagymával. 180 fokos sütőben kb. 20-30 perc alatt megsütjük, vigyázzunk, nehogy pépes legyen!

A salátának való zöldséget összevágjuk/legyaluljuk. Különösebben nem kell fűszerezni, ott lesz a sós feta és a fűszeres édesburgonya!

A fetát is felkockázzuk centis nagyságúra - mint az édesburgonyát.

A zöldséghalomra kanalazzuk a sült édesburgonyát és a fetakockákat (édes és sós egymás mellett...), majd megkoronázzuk egy tükörtojással.

Aki kívánja, fogyaszthat mellé egy szelet friss puha/pirított kenyeret.



2013. május 27., hétfő

Édesburgonyás-kakukkfüves krumplifőzelék


Kicsit izgultam, amikor ezt a krumplifőzeléket tálaltam, hisz csak annyit mondtam előre, hogy krumplifőzelék lesz az ebéd - ami általában a klasszikus tejfölös-babérleveles ízvilágot szokta jelenteni.

Most egész mást próbáltam ki: került bele vöröshagyma, fokhagyma, édesburgonya és kakukkfű, és a kísérlet egyöntetű sikert aratott!

Tegyetek egy próbát, ha kaptok édesburgonyát!

Érdemes :-)






Édesburgonyás-kakukkfüves krumplifőzelék


Hozzávalók:


  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 kg krumpli
  • 2-3 közepes darab édesburgonya
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 3 dl tejföl
  • só, bors
  • 1-2 mk. szárított kakukkfű


A vöröshagymát megtisztítjuk, vékony karikákra vágjuk, kevés olajon puhára pároljuk.

A kétfajta burgonyát meghámozzuk, kockákra vágjuk, a párolt hagymához keverjük, s felöntjük annyi vízzel, ami még éppen nem lepi el.

Sózzuk, pici borssal ízesítjük, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és a kakukkfüvet, és fedő alatt 15-20 perc alatt puhára főzzük.

Ekkor kivesszük a főzelék kb. egynegyed részét főzőlével együtt egy tálba, botmixerrel krémesre zúzzuk, összekeverjük a tejföllel, s még egyszer átkeverjük botmixerrel, hogy egynemű masszát kapjunk - ez lesz a főzelék "habarása".

Az így kapott tejfölös keveréket a lábasban lévő főzelékhez öntjük, elkeverjük, 1-2 perc alatt összeforraljuk.

Kóstoljuk, ha kell, korrigáljuk az ízeket. 

Az édesburgonya miatt (értelemszerűen) édeskéssé válik, s nem hasonlít a hagyományos krumplifőzelékhez - de isteni finom.

Tetszőleges körettel tálaljuk.






2013. április 3., szerda

Fokhagymás-kakukkfüves édesburgonya


Nemrég ismerkedtem meg az édesburgonyával, véletlenül láttam meg az Aldiban, addig sehol.

A vásárolt adag első része a kukoricalevesbe került, a maradékból pedig köret készült.

Az ízesítést Csibe ihlette, aki sütőtököt készített ilyen formán a télen - akkor kipróbáltam, s egészen más dimenzióba emelte a a hagyományos sült tököt!

Mivel az édesburgonya ízében, állagában nagyon hasonlít a sütőtökre (bár nem rokonok), így az édeskés zöldséget sós kiegészítőkkel fűszereztem. Az illata őrületesen jó volt, s az íze...

Köretként tálaltam először, utána meg azt vettem észre, hogy gyakorlatilag csak úgy "magában" elnassoltam :-)

Gabojszánál találtok egy citrusos-gyömbéres ízvilágút is!








Fokhagymás-kakukkfüves édesburgonya


Hozzávalók 2 adaghoz:

  • 3 közepes édesburgonya
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 tk nagyszemű (füstölt) só
  • 1-2 ek. tökmagolaj (ha nincs, mehet olívával)
  • 1 mk. szárított kakukkfű (ha van friss, még jobb)


Az édesburgonyát meghámozzuk, s kb. 3 mm-es szeletekre vágjuk. Egy tűzálló tálba sziromszerűen lerakosgatjuk a szeleteket.

A fokhagymát megtisztítjuk, egészen vékonyra szeleteljük, az édesburgonya-korongok közé szórjuk, majd meglocsoljuk az olajjal, meghintjük kakukkfűvel és sóval.

180 fokos sütőben lefedve (alufólia vagy a jénai teteje) puhulásig sütjük kb. 20-25 percig, majd a fedőt eltávolítja pár perc alatt picit pirítunk a tetején.