A következő címkéjű bejegyzések mutatása: torta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: torta. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. április 12.

Rebarbarás mandulatorta - Kifőztük 2015. április

Rebarbara az egyik kedvenc tavaszi zöldségem, amit főként gyümölcsként használok, úgyhogy mostanság mindenbe kerül: turmix, sütemény, és a nagy kedvenc is nemsokára jön az eper-rebarbara lekvár:) Ha még nem próbáltátok, kezdhetitek ezzel a tortával is:)
Hozzávalók egy 20 cm-es tortaformához:
15 dkg puha vaj
15 dkg nádcukor
3 tojás
20 dkg darált mandula
15 dkg teljeskiörlésű liszt
1 teáskanál sütőpor
1 teáskanál fahéj
25 dkg rebarbara
1 kávéskanál fahéj
1 evőkanál cukor
2 evőkanál szeletelt mandula

1. A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
2. A puha vajat habosra keverjük a cukorral, majd egyesével hozzáadjuk a tojásokat.
3. Összekeverjük a lisztet, az őrölt mandulát, a sütőport és a fahéjat, majd hozzáadjuk a tojásos masszánkhoz és egyneműre keverjük.
4. A rebarbarát 3 cm-es darabokra vágjuk.
5. Sütőpapírral kibéleljük a tortaformánkat, majd beleöntjük a tésztát.
6. A tetejére halmozzuk a rebarbarát, megszórjuk fahéjjal és cukorral, majd szeletelt mandulával.
7. 40-50 percig tűpróbáig sütjük, majd hagyjuk kihűlni.
8. Lekvárral is mennyei finomság.

Kifőztük 2015. áprilisi szám

2015. március 5.

Málnás-mascarponés mandulatorta - Kifőztük 2014. márciusi szám

Ha hiszitek, ha nem lehet át kell adnom a staféta botot M-nak, ugyanis ez a torta az ő kezei közül került ki: egyes-egyedül készítette nekem, hogy meglepjen vele:). Nyílván elolvadtam, hisz ez volt az egyik nagy álmom, hogy végre valaki nekem főzzön, nemhogy süssön:) Szóval hála az égnek szeme van, fotózni is jól tud, így megszületett a recept, a bejegyzés és még a Kifőztükben is megjelent, úgyhogy azt hiszem új hobbi után kell néznem. Javaslatok?:) #bestcake#bestboyfriend

Hozzávalók 24cm-es tortaformához:
a tésztához:
10 db tojás
20 dkg darált mandula
10 dkg liszt
csipet só
1 csomag sütőpor
1 csomag vaníliáscukor
10 dkg gyümölcscukor
a krémhez:
50 dkg mascarpone
1 csomag vaníliáscukor
4 dkg gyümölcscukor
1,5 dl tejszín
a díszítéshez:
30 dkg málna

1. A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
2. A tojásokat ketté választjuk, a fehérjéből egy csipet sóval kemény habot verünk.
3. A tojások sárgáját a cukrokkal habosra keverjük.
4. Egy tálban összekeverjük a száraz hozzávalókat: az őrölt mandulát, a lisztet és a sütőport.
5. A tojásos-cukros masszánkhoz apránként hozzákeverjük a száraz hozzávalókat, majd a fehérje habot is óvatosan beleforgatjuk a tésztánkba. Piskóta állagú masszát kell kapnunk.
6. Sütőpapírral bélelt tortaformában, 30-35 percig tűpróbáig sütjük.
7. A krémhez a hideg tejszínt kemény habbá verjük.
8. A mascarponét a cukrokkal kikeverjük, majd a tejszínhabot is hozzáadjuk.
9. A tortánkat hagyjuk teljesen kihűlni, majd félbe vágjuk, a krém egy harmadával megtöltjük.
10. A krém kétharmadával pedig beborítjuk a külsejét és friss málnával díszítjük.

Kifőztük 2014. március

2015. február 8.

Narancsos máktorta sós karamellás habbal - Kifőztük 2015.februári szám

Karácsony után még javában mák őrületben keringtünk nap mint nap a bejglik után. Bár, itt igencsak nehéz hozzájutni, otthonról sikerült megkaparintani 2 zacskónyi aranyat érő mákot, így kisült az eddigi legjobb mákos édességünk:)

Hozzávalók 24cm-es tortaformához:
a tortához:
4 tojás
200 g nádcukor
1 csomag vaníliás cukor
2 dl főzőtejszín
300 g mák
2 evőkanál liszt
1 narancs reszelt héja
1,5 teáskanál sütőpor
a habhoz:
2 db tojásfehérje
csipet só
150 g nádcukor
35 g nádcukor
50 ml

1. A sütőt előmelegítjük 170 fokra.
2. A csatos sütőformát kibéleljük sütőpapírral.
3. A tojásokat habosra keverjük a cukrokkal, majd hozzá adjuk a tejszínt és a narancs héját.
4. A lisztet a mákkal és a sütőporral összekeverjük, majd fokozatosan hozzá keverjük a tojásos masszánkhoz. Egyneműre keverjük.
5. 35-40 perc alatt készre sütjük, majd hagyjuk kihűlni.
6. A habhoz a tojásfehérjéket a sóval és a 3,5 dkg cukorral félig felverjük, közben a maradék cukorból a vízzel karamella szirupot főzünk.
7. A szirupot szép lassan, fokozatosan folyamatosan keverve a félig felvert tojáshabhoz öntjük, majd keményre verjük a habot.
8. A habot a kihűlt torta tetejére öntjük körkörös mozduatokkal, majd szakácsfáklyával itt-ott megégetjük, vagy sütőben 180 fokon 25 percig megsütjük rajta a habot.
9. Tálaláskor narancshéjjal megszórjuk a megsült habunkat.

Kifőztük 2015. február

2014. október 2.

Sáfrányos almás sütemény - Kifőztük 2014.októberi szám

Beköszöntött az ősz a konyhákba is. Nálam ezzel a sáfrányos-almás süteménnyel indult  a szezon. A "titkos" alma-sáfrány páros mennyei ízvilágát Lulu mutatta:) Már csak azért is érdemes kipróbálni, mert magában eszegetve a cukros-sáfrányos alma egyszerűen abbahagyhatatlan! A sáfrány, mint fűszer múltjáról nem is beszélve, egy plusz pikantériát ad az egész süteménynek:)
 Hozzávalók 18 cm-es tortaformához:
5 darab alma
1 teáskanál sáfrány
4 evőkanál cukor
34 dkg finomliszt
1 evőkanál sütőpor
csipet só
20 dkg olaj
35 dkg cukor
1 dl narancslé
3 teáskanál vanília aroma
4 tojás

1. A sütőt előmelegítjük 180 fokra, közben a sütőformánkat kivajazzuk.
2. Az almákat megpucoljuk, majd kockázzuk és összekeverjük a cukorral és a sáfránnyal, majd állni hagyjuk, amíg összeállítjuk a tésztát.
3. A lisztet, a sütőport és a sót egy nagy tálban összekeverjük.
4. Egy külön edényben pedig egyneműre keverjük az olajat, a narancslevet, a cukrot, a vaníliát és a tojásokat.
5. A száraz keverékünket szép simára keverjük a cukros masszánkkal.
6. A sütőforma aljára öntjük a tészta felét, majd arra rápakoljuk a sáfrányos alma felét és ezt megismételjük még egyszer.
7. Előmelegített sütőben 80-90 percig tűpróbáig sütjük.
8. Tálaláskor meglocsolhatjuk mézzel, juharsziruppal, karamellel.

Kifőztük 2014.októberi szám

2014. szeptember 3.

Ribizlis máktorta - Kifőztük 2014. szeptember

Személy szerint mákimádó vagyok. Ha egyik nap kerül valamilyen formában a tányéromra, másnap biztosan fog megint:) A ribizli fanyarságával rettentő jól működik együtt ez a kis máktorta, amivel M-t vártam minap haza. Új Nyammmkitchen költözés done, úgyhogy semmi akadálya az időn kívül már, hogy újra a fakanalak és tepsik közé csapjak és újra meg újra készíthessek valami finomságot az asztalunkra:)
Hozzávalók (18 cm-es tortaformához):
200 g darált mák
50 g olvasztott vaj (+ 10 g a forma kikenéséhez)
120 g nyírfacukor
3 tojás
csipet só
1 narancs frissen reszelt héja és leve
1 citrom frissen reszelt héja
fél csomag sütőpor
300 g MIRELITE fagyasztott ribizli

1. A sütőt melegítsük elő 180 fokra.
2. A tojásokat ketté választjuk. A sárgáját habosra, fehérediség verjük a cukor felével.
3. A mákot keverjük össze a sütőporral, majd keverjük össze a cukros sárgájával.
4. Adjuk hozzá a vajat, a narancs héját és levét. Jól keverjük el.
5. A tojásfehérjét a csipet sóval laza habbá verjük, majd hozzáadjuk a cukor másik felét és azzal kemény habot verünk belőle.
6. A habot hozzákeverjük a mákos egyveleghez és óvatos mozdulatokkal egyneművé keverjük.
7. A ribizli felét kézi mixerrel pürésítjük és a mákos masszánkhoz keverjük.
8. Vajjal kikent formába öntjük a tésztánkat és 30-40 perc alatt megsütjük. (Tűpróbával ellenőrizzük)
9. Hagyjuk kihűlni, majd amikor már kihűlt fagyasztott vagy friss ribizlivel halmozzuk.

2014. április 7.

Citromos-epres sajttorta

Igazi tavaszi torta sült ki a hétvégén NYAMMM háza táján. Édesapukám szülinapjára készült ez a könnyed finomság, mondanom sem kell seperc alatt eltűnt az asztalról! Tanulság: legközelebb nagyobbat kell sütni:) Az alaprecept Csibétől származik, nekem ez A tökéletes sajttorta!
 
Hozzávalók egy 18 cm-es tortaformához:
4 tojás
200 g cukor
1 cs vaníliás cukor
1,5 dl tejszín
40 g étkezési keményítő
500 g krémsajt
1 db citrom frissen reszelt héja
400 g eper
 
1. A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
2. A keményítőt simára keverjük a tejszínnel
3. A tojásokat a cukrokkal habosra keverjük, majd hozzáadjuk a keményítővel elkevert tejszínt a frissen reszelt citromhéjat és a krémsajtot is.
4. A kapcsos tortaformánkat sütőpapírral kibéleljük és beleöntjük a masszánkat.
5. Előmelegített sütőben kb. 70 percig sütjük.
6. Hagyjuk kihűlni, majd házi eperlekvárral lekenjük és friss epret halmozunk a tetejére.
7. Fogyasztásig hűtőben tároljuk.

2014. március 3.

Sáfrányos almás pite


Életem első jól sikerült rácsos pitéjét Lulu segítségével készítettem, azóta rácsos pite gyár lettem szinte, hiszen mindenféle gyümölccsel, ízvilággal felruházhatjuk, így millió lehetőség rejlik benne. Arról ne is beszéljünk, hogy eteti magát, seperc alatt elfogy, a tészta előre begyúrható és gyorsan összeállítható:)! Az alma-sáfrány kombó pedig azóta is kedvenc, ez a fűszer egy igazi titkos afrodiziákum arany áron:) Rácsozzatok Ti is:)!
Hozzávalók egy 26 cm-es piteformához:
2 csésze liszt
csipet só
150 g hideg vaj
8 ek hideg víz
3 alma
fél citrom leve
2 kk sáfrány
2 ek barna cukor
1 tojássárgája

1. A lisztet összekeverjük a sóval, a vajat kockázzuk és összemorzsoljuk a liszttel.
2. Hozzáadjuk a vizet is és egyneműre gyúrjuk.
3. Fél órát hagyjuk pihenni a hűtőben.
4. Az almákat megmossuk, vékonyan szeleteljük, majd meglocsoljuk a citrom frissen facsart levével, összekeverjük a cukorral és a sáfránnyal.
5. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A piteformánkat kivajazzuk, kilisztezzük.
6. A tésztánkat kinyújtjuk és a piteformába tapogatjuk, a fennmaradó tésztát is kinyújtjuk.
7. Szépen körberakosgatjuk az alma szeletekkel.
8. A fennmaradó tésztából rácsokat vágunk, majd a pitére helyezzük.
9. Tojássárgával lekenjünk, majd 20-25 perc alatt aranybarnára sütjük.

2013. október 2.

Fahéjas omlós almatorta

Most már tényleg beköszöntött az ősz, hullanak a falevelek, kezdenek előbújni a szép őszi színek a természetben, úgyhogy kezdődhet a fűtés szezon a sütővel a lakásban:) Én személy szerint nagyon szeretem, mert be lehet újra öltözni kicsit és mehet a kirándulás  mindenfele, aztán otthon kuckó a frissen illatozó sütikkel és forró italokkal. Ilyenkor őszi "színű" alapanyagok settenkednek be a konyhámba is: sütőtök, répa, cékla, szőlő, alma, különféle magvak. A vadonatúj kis sütőmet ezzel az őszi fergeteges süteménnyel avattam fel, az illatokról nem kell beszélni, az ízélményről és a textúrájáról muszáj lesz:) Fahéj-alma örök nyerő kombó, de ehhez fogható omlós, pihe-puha süteményt én még nem kóstoltam! Az almaszeletek miatt minden szinten mennyei ragacsosak a rétegek, igazi nagymamás sütemény:) Az összes kis kedves kóstolója is megnyalta mind a nyolcvan ujját.:o)
Hozzávalók egy 24 cm-es torta vagy kuglófformához:
töltelékhez:
6 db közepes alma (kb. 750 g)
150 g nyírfacukor (bármilyen cukorral helyettesíthető)
2 ek őrölt fahéj
tésztához:
400 g liszt
1 tk só (én fleur de selt használtam)
3 tk sütőpor
2 dl tej
4 tojás
2 dl olaj
350 g nyírfacukor (bármilyen cukorral helyettesíthető)
2 tk vaníliakivonat
sütőformához:
vaj, liszt

1. A sütőt melegítsük elő 180 fokra.
2. A sütőformánkat kivajazzuk, kilisztezzük.
3. Az almákat megmossuk, megpucoljuk, majd vékonyan felszeleteljük.
4. A töltelékhez az almákat összekeverjük egy nagy tálban a cukorral és a fahéjjal, majd félretesszük, hogy összeérjenek.
5. Közben egy másik edényben a száraz hozzávalókat összekeverjük - liszt, só, sütőpor - majd hozzáadjuk a tejet, az olajat és a tojásokat, végül egyneműre keverjük.
6. Végül elkeverjük benne a cukrot és a vaníliakivonatot is.
7. A kivajazott, lisztezett sütőfrománkba első rétegnek öntünk egy kis tésztát, majd szép sorjában körbe rakosgatjuk a fahéjas-almás keverékünkkel.
8. Ismét egy tészta réteg, majd megint az almás réteg, végül a tésztával befedjük, hogy teljesen betakarja az almákat.
9. 50-60 perc alatt aranybarnára sütjük.

Vaníliafagyival, öntettel, legközelebb az almás-fahéjas réteget egy minimális alkohollal bolondítva is kipróbálom!

2013. szeptember 6.

Narancsos sajttorta sütés nélkül - Kifőztük 2013. szeptemberi szám

Akármennyire is nem szeretném, már minden porcikám érzi, hogy jön az ősz és a hangulata is teljesen rám talált:) Abszolút őszi favorit a narancs, így titkon mindenbe csempészek egy cseppet, vagy egy kis frissen reszelt héjat, na és az illatáról ne is beszéljünk:) Nektek mik az őszi kedvenceitek?
Hozzávalók egy 18 cm-es tortaformához:
200 g zabkeksz
100 g olvasztott vaj
250 g krémsajt
2 narancs reszelt héja
160 g mascarpone
60 g cukor
1 vaníliáscukor
2 ek tej
1 kk narancsvirágvíz
150 ml habtejszín

1. A kekszeket összetördeljük, majd ledaráljuk.
2. Az olvasztott vajjal összekeverjük, majd szép egyenletesen egy sütőpapírral bélelt tepsi aljára tapogatjuk és hűtőbe tesszük.
3. A krémsajtot összekeverjük a narancs héjával, a mascarponeval, a cukorral és a tejjel.
4. A tejszínből kemény habot verünk, majd hozzákeverjük a krémsajtos keverékünkhöz.
5. A kekszes alapra öntjük a narancsos keveréket, megszórjuk narancshéjjal, majd visszatesszük a hűtőbe dermedni minimum 4 órára, de legjobb egy éjszakára.

Kifőztük 2013. szeptember

2013. július 1.

Málnás sajttorta

Nincs mese, megint hétfő, muszáj valami nyalánksággal kezdeni a hetet:) Ő a múlt heti krémsajtos lepény továbbfejlesztett torta változata, feltúrbózva friss málnával, mellesleg egy szülinapost is sikerült megörvendeztetni vele, úgyhogy elő a sütőformával:)
Hozzávalók egy 26 cm-es tortaformához: 
2 citrom
500 g natúr tejszínes krémsajt (pl. Philadelphia)
160 g nyírfacukor
1 vaníliarúd kikapart magjai
8 tojás
160 g finomliszt
4 dl habtejszín
300 g friss málna

1. A sütőt előmelegítjük 175 fokra.
2. A citromok héját lereszeljük, majd a levüket is kifacsarjuk.
3. A krémsajtot, a cukrot, a vaníliamagokat, a citromhéjat és a citromok levét egy nagy tálban egyneműre keverjük, majd hozzáadva a tojásokat tovább keverjük.
4. Apránként hozzákeverjük a lisztet is.
5. Végül hozzáöntjük a habtejszínt és 1-2 percig tovább verjük együtt a masszánkat.
6. A tepsinket kikenjük vajjal, majd beleöntjük a krémsajtos masszánkat és egyesével beledobáljuk a friss egész málnákat.
7. 25-30 perc alatt készre sütjük.
Telefonnal készült kép, hogy a belsejét is lássátok:)

2013. március 20.

Olvadós mogyorós csokoládétorta

Ma mindenki mosolyogjon, hisz végre kisütött a nap és ráadásul ma van a "Boldogság" világnapja, na meg Macaron-nap is, én azt sem tudom hova kapjam a fejem:)haha. Ha boldogság, akkor az számomra egyenlő sok-sok csokoládéval és mostanság gumicukorral (mielőtt nekivágtam a no cukor hónapnak természetesen). Ez egy pár hetes fejlesztés, de tegnap újra készült egy szülinaposnak, úgyhogy anno még kóstoltam is, mondanom sem kell, hogy se perc alatt elpusztították, eszméletlen olvadós, omlós, ragacsos állaga miatt kedvencem lett, alig várom, hogy magamnak is készíthessem:) Boldogság hormont tömjetek ma magatokba helyettem is:)
Hozzávalók egy 18 cm-es tortaformához:
150 g magas kakaó tartalmú étcsokoládé (70%)
180 g vaj
180 g nyírfacukor
3 ek holland kakaópor
1 tk vaníliakivonat
4 tojás
70 g liszt
80 g pirított, őrölt törökmogyoró
tetejére:
250 g eper
50 g őrölt, pirított mogyoró

1. A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
2. A csokoládét, a vajat, a cukrot és a kakaóport gőz felett megolvasztjuk és kicsit hűlni hagyjuk.
3. Hozzákeverjük a vanília kivonatot, a tojásokat, végül a lisztet és a mogyorót is.
4. A kapcsos tortaforma alját kivajazzuk és megszórjuk az őrölt mogyoróval.
5. 20-25 perc alatt megsütjük, akkor jó, ha a közepe egy kicsit még puha, mert akkor lesz igazán ragacsos csokis a közepe:)
6. Hagyjuk hűlni, majd a tortaformából kifordítjuk és megszórjuk még mogyoróval a tetejét, majd mehetnek rá díszítésképp az eperszemek:)

Vaníliafagyi nagyon megy hozzá, vigyázat erősen addiktív páros:)

2013. január 29.

Boldog-boldog TE napot NYAMMM! - Fehércsokoládés torta

Jajj hát ez a nap is elérkezett! Képzeljétek NYAMMM pontosan a mai napon 1 éves lett:) Én nagyon szeretek ünnepelni, ünnepi hangulatot teremteni, köszönteni, készülni, így alig vártam ezt a számomra jeles napot:)  NYAMMM-ot is ünnepi, igazi szülinapos "ruhába" öltöztettük Lőrrel (legszuperebb grafikus segédem:)), hogy méltóképp teljen a kis napja:) 
Szóval, aki még nem ismerné a történetet, minden egy évvel ezelőtt kezdődött, amikor is NY megajándékozott magával Nyammm-al, Lőr barátunk pedig a grafikai és a technikai háttérrel, így már nem volt kifogás neki kellett állnom a sütés-főzés mellett az írásnak, fotózásnak. 365 napja kitölti  minden napomat NYAMMM és az ő szemével járok-kelek mindenütt, új hátterek, felületek, tányérok, evőeszközök, receptek, ízek után kutatva, rettenetesen élvezem. A legjobb dolog Ő, ami történhetett Velem egy évvel ezelőtt:) (Bele sem merek gondolni, hogy ha NYAMMM-ot így szeretem, mi lesz ha lesz egy 1 éves kölköm?!:D:D:D)
Számomra is hihetetlen mennyi kedves szóval tápláljátok bennem az energiát a folytatáshoz, sohasem gondoltam volna, hogy ennyi kedves és erőt adó kommentet kapok Tőletek kedves Olvasóim! Nagyon örülök, hogy belevágtam ebbe az egészbe, hisz rengeteg új embert, barátot, olvasót ismerhettem meg ezáltal! Nélkületek nem lenne NYAMMM, aki:o)
Olyan dolgok történtek ezalatt az 1 év alatt a bloggal, amire álmaimban sem mertem gondolni. Talán a legnagyobb sikernek és örömömnek a téli Street Food Show-n való részvételt emelném ki, ahol először léphettem ki a virtuális világból és szemtől-szemben találkozhattunk, nagyon jó élmény volt! Gasztroblogger-találkozókon voltam, játszottunk a blogon, ajándékokat küldhettem, neveztek versenyekre...stb. A legfontosabb és a legnagyobb örömöm viszont az, hogy mennyien itt vagytok Velem nap, mint nap. A legjobb érzés, amikor valamelyikőtök elkészít valamit NYAMMM-ról és küldi a fotót, hogy nézd elkészült és még finom is volt:). Na, ezért gondolom én mindezt írni, enni, fotózni! Közvetve így mindenki asztalára varázsolhatok valami jót, ami boldoggá teszi a családot:) Köszönöm, hogy itt vagytok, olvastok és szeretitek NYAMMM-ot:)
Mivel a számok világában ügyködöm a hétköznapokon, jöjjön egy kis szülinapi statisztika is:
183 bejegyzés, 89 rendszeres olvasó a blogon, 640 rajongó Facebookon.
Összes kattintás: 135.281 db
Legtöbb napi kattintás: 8.944 db
Legnépszerűbb bejegyzés: Az igazi lángos
Természetesen készült torta is NYAMMM-nak, naná, hogy nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna (utólag rájöttem, hogy fele annyi tejszínt tettem bele, de az íze mennyei:)) Sok boldog NYAMMM évet kívánok még így együtt Nekünk! Köszönöm a sok segítséget Nektek, NY és Lőr!:o)
Hozzávalók 18 cm-es tortaformához:
125 g vaj
250 g darált mézeskalács (bármilyen keksz is jó)
700 g fehércsokoládé (+50 g a tetejére)
600 ml habtejszín

1. A tortaformánkat béleljük ki sütőpapírral.
2. A vajat olvasszuk fel és öntsük a darált mézeskalácsunkra.
3. A kibélelt tortaformánkba nyomkodjuk bele egyenletesen, majd hideg helyen hagyjuk összeállni egy 15 perc alatt.
4. Közben 700 g csokoládét gőz felett felolvasztunk a 300 ml tejszínnel, majd hagyjuk kihűlni.
5. A maradék habtejszínből kemény habot verünk, amit keverjünk hozzá a fehércsokoládés krémhez.
6. Öntsük a masszánkat a kekszes alapra, majd hagyjuk hűtőben dermedni egy jó 4 órát, a legjobb ha egész éjszaka hűtjük.
7. Díszítésnek fehércsokoládét reszelünk a tetejére.

2012. november 22.

Mandulás-narancsos csokoládétorta

Egy szülinaposnak készült hipp-hopp felindulásból ez a gyorsan elkészíthető szülinapi csokoládés torta. A szezámmagos csokoládétortát vettem alapul és ezt alakítottam át, hogy mégis csak legyen valami egyedi, újdonság benne. Ő lett belőle. Jelentem elfogyott, és az ünnepelt szerint élete legfinomabb tortája volt, itt is köszönöm a dícséretet:) Nagyon sajnálom, hogy pont itt az ünnepek közeledtével nem tudok sűrűbben új és jobbnál jobb recepteket hozni Nektek, de remélem ez hamarosan változni fog:) Addig is: Gyertek el 2012. december 8-9-én a Dining Guide Street Food Showra megkóstolni a bloggerek csodáit, köztük NYAMMM-ot is! további részletekkel később érkezem:) 
Hozzávalók egy 20 cm-es tortaformához:
120 g vaj
50 g narancsos étcsokoládé (min.70%)
1 narancs reszelt héja
100 g szeletelt mandula
3 tojás
150 g nádcukor
50 g holland kakaópor
100 g liszt
vaj a forma kikenéséhez

1. A sütőt előmelegítjük 170 fokra.
2. A vajat és a csokoládét gőz felett megolvasztjuk, hozzáadjuk a reszelt narancs héját, majd félre tesszük hűlni.
3. A lisztet összekeverjük a kakaóporral.
4. A tojásokat a cukorral habosra verjük, majd hozzáadjuk a lisztes és az olvasztott vajas-csokoládés keveréket is.
5. A formánkat kivajazzuk, majd egyenletesen eloszlatjuk benne a szeletelt mandulát, úgy hogy mindenhol fedje a formánkat.
6. Beleöntjük a masszánkat a formába és 20-25 perc alatt megsütjük úgy, hogy a közepe még remegős/folyós legyen.

2012. október 8.

Céklás csokoládétorta

Céklaőrület van, hát igen mostanság próbáltam ki először süteményben és elkapott a láz:) NY csodálatos céklás tortát sütött a szülinapomra (még most sem hiszem el-na de ez nem az:)) és férfi révén,  minden hozzávalóból jó sokat vett, valamit ki is felejtett a receptből, így történt, hogy maradt egy kiló céklám, amit azon nyomban elkezdtem felhasználni. Nem bírom elégszer hangsúlyozni, hogy a cékla mennyire jó  kesernyés étcsokoládéval párosítva, a ragacsos, pihepuha sütemény állagról nem is beszélve! Próba, csokitorta:)
Hozzávalók egy 20 cm-es formához (8-10 szelet):
120 g puha vaj
225 g főtt, reszelt cékla 
100 g étcsokoládé (min.70%)
250 g nyírfacukor
3 tojás
225 g finomliszt
2 tk sütőpor
Tetejére:
100 g vaj
200 g lágy krémsajt (Philadelphia)
50 g porcukor
1 tk vanília aroma
20g reszelt étcsokoládé

1. A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
2. Az étcsokoládét olvasszuk meg gőz felett.
3. Közben a vajat keverjük habosra, adjuk hozzá a nyírfacukrot, ezzel is keverjük habosra.
4. Adjuk hozzá egyesével a tojásokat, jól keverjük össze a masszánk, majd adjuk hozzá az olvasztott étcsokoládét is.
5. Keverjük hozzá a reszelt céklát. (1-2 céklát egészben puhára főzzük, megpucoljuk és reszeljük).
6. Végül adjuk hozzá a lisztet és a sütőport, így keverjük egyneműre a masszánkat.
7. Kivajazott sütőformába öntjük a masszánkat és 50-60 perc alatt tűpróbáig sütjük.
8. A tetejére a vajat habosra keverjük, majd hozzáadjuk a krémsajtot, a vaníliát és a porcukrot.
9. Szép egyenletesen bevonjuk vele a tortánk tetejét, majd leszórjuk a reszelt étcsokoládéval.
A megelpetés tortám:)

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...