A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szeder. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szeder. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. augusztus 17.

Szedres-kakaós sütemény

Szeder-áfonya hetek vannak nálunk, szinte mindenbe pottyannak:) Amióta elkészítettem az Epres-citromos piskótát, azóta erre fáj a  fogam, hogy kakaós piskóta alapon szedrek csücsüljenek gyönyörű lila krémmel. Így hát, végre megvalósult és nyomban el is fogyott! Mesés páros ez a kakaó-szeder, bátran próbáljátok ki bármilyen formában! Most meg kell elégednetek ezzel az édes búcsúval 1 hétre, hisz NY-el eltűnünk a világ elől pihenni, de kedden lesz egy örök klasszikus, csak hogy megtörjem majd a csendet. Jó pihenést Nektek is még erre a nyárra, amennyi maradt belőle. 
Hozzávalók 15x25 cm-es piskótához (4 szelet):
Piskótához:
50 g liszt
3 tojássárgája
60 g nyírfacukor
csipet só
1 tk sütőpor
3 tojásfehérje
3 ek holland kakaópor
Krémhez:
250 g mascarpone
1 citrom leve
50 g szeder
3 ek porcukor
1 tk vanília aroma
Díszíteni:
300 g szeder

1. A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
2. A tojássárgáját a cukorral habosra keverjük.
3. A tojásfehérjéből kemény habot verünk , majd óvatosan összekeverjük a tojásos cukorral.
4. A lisztet összekeverjük a sóval, sütőporral, kakóporral. Ezt is hozzáadjuk a tojásos krémhez.
5. Sütőpapírral kibélelünk egy tepsit  és egyenletesen eloszlatjuk a tésztát. 
6. Kb. 10-15 percig sütjük.
7. Ha megsült megvárjuk míg kihűl és három egyenlő részre vágjuk.
8. Az 50 g szedret kézi mixerrel pürésítjük a krémünkhöz.
8. A krémhez a hozzávalókat összekeverjük, majd felhasználásig a hűtőben tároljuk.
9. A szedret megmossuk és díszítünk vele a rétegek között.

Összeállítás:
1. Egy piskóta lappal kezdünk, amit megkenünk krémmel, jönnek rá a friss szederszemek, majd rá megint piskóta, rá a krém, majd megintszeder. A tetejére helyezzük az utolsó piskótalapot és azt már csak a mascarpone krémmel kenjük meg. A legvégén pedig hulljon csak rá sok-sok szeder.

Ne is várjátok, hogy ezt szépen lehet enni vagy szeletelni:) Habzsolni lehet csak! Hűtőben tároljátok, HA nem fogyna el:)

2012. augusztus 9.

Fahéjas szederlekvár

Augusztusi befőzésem első példánya ez a lekvár. Igazi intenzív gyümölcs íz kerített hatalmába, ahogy megkóstoltam, a kevés fajéj pedig igazán sejtelmessé teszi. Természetesen készült sima szederlekvár is, de ahhoz, csak annyi a teendő, hogy kihagyjátok a fahéjat a receptből. Ahogy végig néztem a kamrapolcon, szinte minden eddigi lekváramból készült fahéjas is....lehet, hogy már tényleg függő vagyok! Mondjuk a lekváros palacsintát is mindig úgy ettem, hogy megszórtam őrölt fahéjjal a tetejét vagy még a feltekerés előtt a lekvárt bolondítottam vele, így legalább már erre a lépésre nem lesz szükség:) Jajj de jó lesz télen is érezni:)
Befőttes üvegek előkészítése
1. A befőttes üvegeket forrásban levő vízben főzzük pár percig, hogy lefertőtlenítsük, majd a tűzhelyben melegítsük őket 100 fokon a tetejükkel együtt, amíg meg nem töltjük lekvárral, ez azért fontos, mivel száraz dunsztban fog kihűlni a lekvárunk hosszú időn keresztül, így a baktériumok elpusztulnak.

Hozzávalók 2x250 ml üveghez:
600 g szeder
140 g nádcukor
2 tk őrölt fahéj
fél citrom leve
3/4 cs dzsemfix

1. A szedreket megmossuk, lecsepegtetjük.
2. A szedreket a cukorral, a citrom levével és a fahéjjal együtt egy edényben lassú tűzön elkezdjük forralni.
3. Amikor már a gyümölcsök puhák, illetve összefőttek, akkor hozzáadjuk a dzsemfixet és folyamatos kevergetés mellett további 3-4 percig főzzük.
4. A még forró lekvárt a forró befőttes üvegekbe töltjük, jó gyorsan és erősen rázárjuk a kupakját és még azon nyomban fejjel lefelé fordítjuk 5 percre. Ez azért szükséges, mert így vákuum képződik az üvegen belül.
Konyharuhával betakargatva a már kikapcsolt sütőbe tesszük fejjel felfelé fodítva a lekvárunkat és egy éjszakán át hagyjuk pihenni és kihűlni ott (száraz dunszt). A lényeg, hogy hagyjuk szép lassan meleg környezetben kihűlni, ez a baktériumok miatt fontos. Általában 1-2 nap, amíg teljesen kihűl.

Mehet is a palacsintába, kenyérre, tortára, sütire, vörös húsok mellé, kanálról-kanálra be a szánkba:)

2012. augusztus 3.

Mini sajtsütemény

Tinédzserkorom óta sajttorta imádó vagyok. Akkoriban mindig anyukámmal jártam bevásárolni, jajj úgy szerettem, teljesen más hangulata volt, mint most felnőtten:). Minden került a kosárba, mi szem szájnak ingere, de a favoritom a Corában kapható sajtsüti (Exquisa) volt. Még most is lehet kapni és csak ott! Ha tehetitek kóstoljátok meg:) Azt az ízt próbálom, mindig keresni, elkészíteni a saját sajtsütijeimben, de valahogy sosem sikerül otthoni körülmények között reprodukálni....valószínüleg az ízfokozók és különböző mesterséges adalékanyagok miatt, de nem baj, akkor is finom:) Na de ez már nagyon hajaz az eredetire mindenféle furcsaság nélkül:) 
Hozzávalók egy 8 szuflé formához:
375 g Philadelphia krémsajt
50 g nyírfacukor
2 tojás
100 g szeder
100 g málna
1 lime leve
1 ek nyírfacukor
1 ek málnalekvár
vaj a forma kikenéséhez

1. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
2. Keverjük simára a sajtkérmet, a tojásokat és a cukrot. 
3. A szuflé formáinkat vajazzuk ki.
5. A sajtos masszánkat osszuk el a szuflé formákban (kb. 3/4-ig töltsük), majd mehet is a sütőbe. 30-35 percig sütjük.
6. Várjuk meg míg teljesen kihűl, szedjük ki a formából, de akár benne is maradhatnak, majd pakoljuk rá a friss gyümölcsöket.

Én a gyümölcsök felét összerottyantottam a cukorral, a lekvárral és a lime levével 3 perc alatt és ezt kanalaztam a tortára, majd erre rá a firss gyümölcsöket! Mennyei ízkavalkád:)
Ezeket a mini sajtsütiket a sajttortám alapján készítettem. Bármilyen gyümölccsel variálható a tetején.

2012. július 20.

Szedres-málnás sajttorta

Itt a bogyós gyümölcsök szezonja, úgyhogy mindenképp tervbe volt véve már 2 hónapja ennek a tortának az elkészítése. Az angol Good Food - Baking tavaszi számában leltem rá, csak ott cseresznyével készítették és jócskán elmérték az arányokat, úgyhogy itt az új:). Nincs jobb a friss málna-szeder kombinációnál már csak magában eszegetve sem, nemhogy tortára halmozva. Még kaptok friss málnát, szedret TI is:)
Hozzávalók egy 20 cm-es tortaformához:
300 g bármilyen keksz (én győri Édes zabfalatokat használtam)
100 g olvasztott vaj
80 g Xukor nyírfacukor
375 g Philadelphia krémsajt
50 g nyírfacukor
2 tojás
200 g szeder
200 g málna
1 lime leve
1 ek nyírfacukor
1 ek málnalekvár

1. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
2. A kekszet daráljuk le, majd keverjük össze a vajjal és a cukorral. 
3. A tortaformánk aljára és széleire nyomkodjuk a kekszes keverékünket, majd tegyük félre száradni.
4. Keverjük simára a sajtkérmet, a tojásokat és a cukrot. 
5. A sajtos masszánkat egyengessük el a kekszes alapon és süssük 30-35 percig.
6. Várjuk meg míg teljesen kihűl (esetleg egy éjszakát pihenhet is a hűtőben), majd pakoljuk rá a friss gyümölcsöket.

Én a gyümölcsök felét összerottyantottam a cukorral, a lekvárral és a lime levével 3 perc alatt és ezt kanalaztam a tortára, majd erre rá a firss gyümölcsöket! Mennyei ízkavalkád:)
Amint láthatjátok, ez a torta is nyírfacukorból készült és akik olvastok észrevehettétek, hogy legtöbbször azt használok. Kaptam egy lehetőséget, hogy kipróbálhassam a Xukor és a Naturecookta termékeit és az a jó hírem van számotokra, hogy ti is megvásárolhatjátok 10% kedvezménnyel a Biobolt oldalán. 
A kuponotok kódja: nyamm12 (A kuponkódot a vásárlás véglegesítésekor kell az ajándékutalvány mezőbe beírni!)

És akkor egy kis okosítás a termékekről:)

A finnországi származású Xukor (nyírfacukor) úgy készül, hogy a gyártás folyamán a nyír-és bükkfa rostjainak feltárását követően xilán elnevezésű poliszacharidot nyernek ki, amelyet az emberi szervezet által is emészthető monoszachariddá alakítanak. Az így kapott természetes édesítőszer ismertebb neve a nyírfacukor.

A nyírfacukornak számos előnye van a hagyományos cukorral szemben, hiszen alacsony glikémiás indexe (7) és szénhidrát tartalma (240 kcal/100 gramm) miatt fogyasztása nem vált ki inzulin választ, ezért cukorbetegek és fogyókúrázók is használhatják ételeik és italaik ízesítésére. Továbbá a gombáknak sem biztosít táptalajt, ezért alkalmazása még a nagyon szigorú candida diétába is belefér.

Az általuk forgalmazott eritritol egy francia gyártmányú természetes édesítőszer. Elnevezése, a Xukor Zero nagyon találó, hiszen glikémiás indexe 0, energia tartalma pedig mindössze 20 kcal/100 gramm. Az eritritol fogyasztása cukorbetegek és fogyókúrázók számára is megengedett, valamint más édesítőszerekkel ellentétben fogyasztása nem okoz semmilyen laxatív, purgatív hatást.
Bővebb információk a Xukor édesítőcsaládról: http://www.xukor.hu

A Nature Cookta márkanév alatt alternatív liszteket forgalmaznak.
Jelenleg gesztenye-, kókusz-, mandula-, szőlőmag-, törökmogyoró-, tökmag-, szezámmag-, napraforgóbél- és lenmagliszt színesíti a palettájukat.

A lisztek úgy készülnek, hogy először a friss alapanyagot hidegen zsírtalanítják, majd búzaliszt finomságúra őrlik. Ezzel a Magyarországon egyedülállónak számító eljárással nemcsak a lisztek olajtartalma csökken, hanem az Omega6 zsírsav tartalma is, ezáltal bátran használhatóak sütésre és főzésre, mert a hevítés során nem szabadulnak fel gyulladást okozó karcogén anyagok.
A magas rost, fehérje és vitamin tartalmú Nature Cookta liszteket fogyókúrázók, vegetáriánusok és vegánok is fogyaszthatják alacsony energia,- és szénhidrát tartalmuk miatt, valamint azoknak is jó szívvel ajánlható, akik nem szeretnek gabona alapanyagú liszteket használni ételeik elkészítéséhez. Bővebb információk a lisztjeikről: http://www.naturecookta.hu

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...