A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mogyoró. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mogyoró. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. május 2., hétfő

Hal fasírt párolt kelkáposztával

Hal fasírt, friss halból és frissen darált kenyérmorzsából. Nem kell túlfűszerezni, ezért érdemes olyan halból készíteni, aminek nincs erős hal íze. A puha párolt káposzta és a ropogós mogyoró csodás páros, érdemes kipróbálni.

Elkészítési idő: 30-35 perc

50-60 dkg Szarvasfish harcsafilé
1 kisebb fej kelkáposzta
3-4 evőkanál kenyérmorzsa
2-3 evőkanál durvára aprított mogyoró a Magaméritől
2-3 teáskanálnyi hal/tenger gyümölcsei fűszerkeverék (ez most saját keverék, a tavaszi sorozatból, aroma, só és ízfokozó mentes)
1-2 teáskanálnyi aprított petrezselyem zöldje
1 tojás
só, bors, olaj a sütéshez



1. A halat vágjuk össze késsel apróra, forgassuk össze a fűszerkeverékkel és a petrezselyem zöldjével.
2. A kelkáposztát vágjuk ujjnyi csíkokra. A halat dolgozzuk össze a tojással és a morzsával. Ha lágy lenne, adjunk még hozzá kevés morzsát.
3. Egy nagyobb lábos aljába öntsünk kevés vizet, forraljuk fel. Sózzuk meg és tegyük bele a káposztát. Keverjük össze, fedjük le és pároljuk 5-6 percet.
4. Formázzunk a halból pogácsákat. Hevítsünk olajat egy serpenyőben, és oldalanként 3-4 perc alatt süsük meg a fasírozottakat. Szedjük papírtörlőre, és csepegtessük le a felesleges olajat.
5. Szűrjük le a káposztát, tegyük egy tálba, sózzuk és borsozzuk. Tálaláskor hintsük meg az aprított mogyoróval.

Jó étvágyat hozzá!
Max
A recepthez a friss halat Szarvasfish, a mogyorót a Magaméri biztosította, köszönjük!
A fűszerek és a füstölt só megtalálható a Bijobolt.hu és a Mediline.hu polcain.

A recept a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelenik meg.

2016. április 11., hétfő

Segítsüti 2016 tavasz: saját készítésű táblás csokoládék

Az idei licit tárgya: 5 tábla, egyenként fél kilogrammos (összesen ~2,5 kg!), saját készítésű csokoládé tábla.
Mi lesz a csomagban? Fehér csoki 29%-s, és aszalt vörös áfonya. Tejcsokoládé, 28%-s grillázzsal. Tejcsokoládé 28%-s, vajas keksz darabokkal. Étcsokoládé, 55%-s, kesudióval. Étcsokoládé 70%-s mogyoróval és pille cukorral. A csokoládék saját keverékek, összeválogatva a számomra finom alapanyagokat.  
Átvétel módja: személyesen Keszthely és környéke, vagy pedig csomagként elpostázva.





Licitálni idén is a szokott módon, a Segítsüti hivatalos oldalán, a Segitsuti.hu oldalon lehet. 
A  Sütiárverés menüpont alatt, ehhez pedig egy egyszerű regisztráció (név, e-mail cím) szükséges. Aki már korábban regisztrált az oldalra, ezt már nem kell ismét megtennie, ha netán a jelszavát elfelejtette, ez orvosolható a belépési oldalon. A nyertes az lesz, aki a legmagasabb összeget ajánlja adott csokoládé csomagért április 15-én licitzárásig. Most is megtartjuk a "vigaszág" lehetőségét, ha a második (többedik) helyezett is vállalja az általa felajánlott licitösszeg kifizetését, a nyertes hozzájárulásával, Neki is elkészítem a csoki csomagot.





Kedves Látogatóm, Barátom ki erre jársz!
Arra kérlek meg, hogy segíts Te is egy kicsit Velünk együtt! Látogass el a Segítsüti 2016 tavasz hivatalos honlapjára, a Segítsüti.hu-ra, nézz körül, licitálj, ha megteheted, (egy gyors és egyszerű regisztráció szükséges, de ha tavaly részt vettél, lépj be az azonosítóddal), vagy válassz magadnak egyet a limitált, csodás Segítsüti relikviákból.





De azzal is sokat segítesz, ha viszed hírünket, hogy minél többen tudjanak arról, hogy a Süti segít!
Az aukció lezárása után, meghatározzuk az átvétel pontos módját (ami lehet akár egy csomag is, amit eljuttatunk a lelkes Felajánlónak, tehát nem kell ezért leautózni Keszthelyre, de ha kedves Adományozó környékbeli, a személyes átadást is meg tudjuk oldani), és ekkor frissen elkészítem a csokikat. Az eddigi sikeres vigaszágas licitálásból kiindulva, jelzem, ha lesz rá jelentkező, természetesen idén is szívesen elkészítem több példányban is.

Ne feledd! A Süti segít! Kövesd az eseményeket a Segítsüti hivatalos Facebook oldalán.
Licitre fel!
Max

2015. április 10., péntek

Sült körtés zöldsaláta, kéksajttal

Az egyik kedvenc tavaszköszöntő ételünk. Mikor az első napsütéses hétvégék eljönnek, vágyódunk a zöld, friss ízekre. Lehet ez valami grill sok salátával. Vagy csak saláta. Kis csavarral.


Elkészítési idő: 20-25 perc


2 keményebb körte
25-30 dkg zöldsaláta keverék
15-20 dkg kéksajt
10 dkg sózatlan, pirított mogyoró
olívaolaj és balzsamecet a tálaláshoz




1. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A körtéket mossuk meg, töröljük szárazra, vegyük ki a magházát. Vágjuk negyedekre, azt pedig három részre. Terítsünk sütőpapírt egy sütőlemezre, és arra tegyük a cikkeket.
2. Süssük a körte szeleteket 12-15 percet, de közben egyszer fordítsuk át a lemezen. Vegyük ki a sütőből, és hagyjuk langyosra hűlni.
3. Tegyünk a tányérra a zöldsalátából, erre a sült körtét, és morzsoljunk rá a kéksajtból. Szórjuk meg a mogyoróval, a tetejére pár csepp olajat és balzsam ecetet csepegtessünk.


Jó étvágyat hozzá!
Max

A recept a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelenik meg.

2013. november 30., szombat

Rocky Road vagyis készítsd el a saját csokidat

A közelgő ünnepek előhozzák az emberek kreatív énjét. Készülnek a csodás, fűszeres kekszek, sütemények és előkerül a nagy kihívás is a csokoládé. Sokan szeretnének saját bonbont vagy csokoládét készíteni, de azért ez nem olyan egyszerű, valljuk be őszintén. A jó /és szép/ csokoládé elkészítéséhez szükség van komolyabb, profibb felszerelésre, időre, türelemre és egy kis gyakorlatra. Szoktuk mondani, először készítsünk magunknak és a családnak, aztán jöhet a nyilvános szereplés. Készítettem már saját csokis finomságokat, ám közel sem érzem magamat ebben jártasnak. 



Készítsünk saját csokoládé desszertet, egy amerikai/ausztrál csoki receptje alapján. Készítettük már fagylaltból is /Csoki csoda néven, tejfagylalt, mogyoró, pillecukor, koktél cseresznye, kókusz reszelék és ropogós csoki forgáccsal/. Mindenki variálhatja a saját ízlése alapján, például az angol változatban tesznek bele keksz darabokat is, az ausztrál /eredeti?/ változatba pedig gumicukrot. Az én változatom egy kicsi egyszerűbb, de javaslom a saját ízlésre hangolást. Lehet a csokoládékkal játszani és lehet az ízesítőkkel is.

Hozzávalók, egy 20x28 cm-s tepsihez:

10 dkg 60%-s étcsokoládé
10 dkg 50%-s étcsokoládé
10 dkg 52%-s étcsokoládé
10 dkg 30%-s tejcsokoládé
5 dkg vaj
4 evőkanál tejszín
10 dkg pille cukor /rózsaszín, sárga és kék, de a magyar, kisipari termék, annak jobban tetszik az állaga/
10 dkg csemege mix /mandula, kesudió, földi mogyoró, mazsola és mogyoró, sózatlan keveréke/
17 dkg sózatlan földimogyoró



Vágjuk a csokoládét apróbb darabokra, a pillecukrot pedig kockákra. Béleljük ki az edényt sütőpapírral. A csokoládét olvasszuk meg, gőz fölött, majd ha már folyik, keverjük bele a vajat és a tejszínt.
A magvakat keverjük össze a pillecukorral, és az olvadt csokoládéval. Egy szilikonos spatula segítségével terítsük el a sütőpapíron, és kicsit nyomogassuk le. Tegyük hideg helyre legalább egy órára, dermedni. Éles késsel vágjuk fel, vagy törjük és kínáljuk. Ne feledjük ez egy rusztikus, házi desszert, nem kell törekedni a szép vágásra, inkább szenteljük a figyelmet az ízeknek.
Csinos celofán tasakokba csomagolva, ajándékba is adhatjuk.

Jó étvágyat hozzá!


Max

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin