A következő címkéjű bejegyzések mutatása: chili. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: chili. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. május 11., szombat

Gyors édes-savanyú csirkeleves


Keleti ihlet, magyarra átdolgozva, kicsit egyszerűsítve. Inkább a combfilét, mint mellét, az szerintem száraz ebben a formában. Tudom, kicsit soknak tűnik az ananász, de azt is tudom, hogy aztán mikor tányérba kerül, keressük majd a gyümölcs darabokat.



Elkészítési idő: 30-35 perc

5-6 dl zöldség alap lé (készülhet kockából is)
50-60 dkg csirke combfilé kockákra vágva
1 doboz darabolt ananász
1-2 kisebb chili paprika kis kockákra vágva
1 kisebb fehér hagyma, apróra vágva
2-3 evőkanál kukoricakeményítő
2-3 evőkanál ketchup
2-3 evőkanál méz
1-2 gerezd fokhagyma apróra vágva
2-3 teáskanálnyi almaecet
1-2 teáskanálnyi 5 fűszerkeverék
2-3 teáskanálnyi szójaszósz
1-2 evőkanál olaj
só, bors,



1. Az ananászt csepegtessük le, de a levét tartsuk meg. Keverjük össze az ecetet a mézzel, a ketchuppal, 3-4 evőkanálnyi ananász lével és a szójaszósszal.
2. Kevés olajon pirítsuk le a hagymát és a húst. Adjuk hozzá a paprikát, a fokhagymát, az ananászt, és a fűszert. Sózzuk és borsozzuk (sóval óvatosan, a szójaszósz sós), kevergetve pirítsuk, majd öntsük fel a zöldség lével.
3.Főzzük 8-10 percet, majd adjuk hozzá a mézes ketchupot, és forraljuk össze, majd közepes energián főzzük 8-10 percet. Kóstoljuk meg, ha kell, korrigáljuk, és sűrítsük be a kevés hideg vízzel elkevert keményítővel.

Tipp&trükk: a fűszert beszerezhetjük a hiperek egzotikus ételek polcairól, vagy keleti csemege boltokból.

Jó étvágyat hozzá!
Max

A recept nyomtatott változata a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelent meg.


2019. május 5., vasárnap

Karfiol steak, hamis aioli mártással


Ismét kalandozás a mentes, könnyedebb világba. Ez is rendezvényre, vendégeknek készült, és fel is került a táblás ajánlatok közé. Azt mondták a húsmentes étkezést folytató vendégeim, hogy általában grillezett zöldséget (nem tudom, miért hívnak egy olajozott rostlapon/serpenyőben meggyalázott zöldséget grillezettnek, ahol mondjuk előtte egy termetes marha steak készült), vagy párolt zöldséget tudnak enni. Opció lehet még a saláta is. A húsmentes étkezés okai lehetnek egészségügyi, vallási, vagy a leggyakoribb a fejbenvanabaj. De tudni kell kezelni, és tudjuk, legjobb vendég a hálás vendég. Tehát akkor a karfiol steak.



Elkészítési idő: 30-35 perc

2 fej karfiol
1 mokkáskanálnyi chili paprika (elhagyható)
1-2 teáskanál szójaszósz
2 evőkanál olaj
só, bors, petrezselyem zöldje

Hamis aioli mártás

3-4 evőkanál növényi olaj (napraforgó, repce, kukorica)
2-3 evőkanál joghurt
1-2 főtt tojás
só, bors



1.Melegítsük elő a sütőt 125-130 fokra. Vágjuk fel a karfiolokat ujjnyi szeletekre, sózzuk, borsozzuk. Kevés olajon, közepes energián, pirítsuk meg a nagyobb karfiol szeleteket, oldalanként 2-3 perc alatt. Tegyük, mellé a kisebb darabokat forgassuk meg az olajban, majd tegyük be a sütőbe 10-12 percre.
2. A mártáshoz a főtt tojássárgáját törjük össze, keverjük el a joghurttal, sózzuk és borsozzuk, majd lassan csorgatva az olajat, keverjük krémesre.
3. Vegyük ki a serpenyőt a sütőből, a szójaszósszal és a paprikával forgassuk össze a karfiolt, pirítsuk még pár percet és tálalhatjuk is.

Jó étvágyat hozzá!
Max

A recept nyomtatott változata a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelent meg.


2019. február 27., szerda

Taco saláta üvegben


Jön a tavasz, és mi nagyon várjuk. Már hiányoznak a zöldségek, a ropogóság, és az hogy tényleg érezzük azt, hogy lassan kicsit melegebb lesz, ki lehet ülni, grillezni egy kolbászt és hozzá salátát. Most még a benti készítés marad, de ezt a salátát mindenképpen meg szeretném mutatni. Tex-mex rajongók figyelem, ezt akár ebédre is vihetjük az irodába.



Elkészítési idő: 35-40 perc, 4 db 7,5 dl-s üveghez

40-50 dkg darált marhahús
2 doboz mexikói babos-kukorica konzerv
1 doboz csemegekukorica
2-3 dl sűrített paradicsom
20-25 dkg koktél paradicsom
1 kis fej fehér hagyma
2-3 kisebb chili paprika, vagy kápia paprika
1 fej jégsaláta
1-2 evőkanálnyi paprikakrém
1-2 újhagyma
olaj, só, kukorica tortilla chips



1. Melegítsünk kevés olajat egy serpenyőben, az apróra vágott fehér hagymát pár perc alatt pároljuk meg. Keverjük hozzá a darált húst, pirítsuk le, majd öntsük fel a paradicsommal, és főzzük 12-15 percet. Adjuk hozzá a babos kukorica konzervet, a paprika krémet és főzzük 5-8 percet. Tegyük félre, és hagyjuk kicsit hűlni.
2. Vágjuk kisebb csíkokra a jégsalátát, tegyük az üvegek aljába, erre tegyük a ragut rétegezve. Következik a lecsepegtetett kukorica, majd a kockára vágott paradicsom, a karikákra vágott újhagyma.
3. A chili paprikát magozzuk ki (vagy használjunk csemege piros paprikát), vágjuk kockákra, azt tegyük felülre, majd tálalás előtt pedig a tortillát.  

Jó étvágyat hozzá!
Max

A recept nyomtatott változata a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelent meg.



2019. január 6., vasárnap

Babpüré leves


Ismét egy könnyű, egyszerű krémleves a dolgos hétköznapokra. Nem kell hozzá nagy előkészület, és tényleg pikk-pakk megvan. Egy kis csilivel felturbózhatjuk, ha szeretjük a pikáns ízeket. 



Elkészítési idő: 20-25 perc

50-55 dkg vörös babkonzerv (2 doboz) lecsepegtetve
1 kis fej hagyma
2-3 evőkanál liszt
1-2 evőkanál zsír vagy olaj
só, bors, fűszerpaprika



1. A zsiradékon pároljuk üvegesre az apróra vágott hagymát, sózzuk, borsozzuk. Adjuk hozzá a babot, keverjük össze, hintsük meg a liszttel, kevés pirospaprikával, majd öntsük fel 1-1,2 liter hideg vízzel.
2. Keverjük össze, és főzzük, gyakran megkeverve 8-10 percet, majd egy merülő mixerrel pürésítsük össze. Pár perc főzés után tálalhatjuk is.

Jó étvágyat hozzá!
Max

A recept nyomtatott változata a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelent meg.


2015. június 3., szerda

Hűsítő nyári italok: Ciderkoktél (recepttel)



A magyarok kétharmada szívesen koktélozik nyáron, nyaraláskor, bulik alkalmával vagy akár otthon is.  Kedvenceink a gyümölcsös, édes koktélok, mint például a Pina Colada, ugyanakkor a fővárosiak szívesen isszák a ciderkoktélokat is, követve a nyugati trendeket. A férfiak szerint egyébként a koktél tipikusan női ital, de azért jelentős részük szívesen fogyasztja nyári hűsítőnek.
Bár a magyarokat tipikusan bor- és pálinkafogyasztó nemzetként tartják számon, mi is szívesen fogyasztjuk a koktélokat, sőt, a budapestiek ezen a téren is követik a nyugati trendeket – derült ki a Somersby online kutatásából.

A koktélok különösen kedveltek a nők és a fiatalabb korosztályok körében. A gyengébbik nem közel fele szívesen iszik koktélt alkalmanként, minden ötödik hölgy nyaralás alkalmával koktélozik. Az idősebb korosztály harmada is szívesen kalandozik a hűsítő nyári koktélok között. A Somersby online kutatásából kiderült, hogy a fővárosiak imádják a ciderkoktélokat.
A koktélalapanyagokból egyébként mindenki a gyümölcsleveket ismeri és szereti a leginkább, ezeket az üdítőket értelemszerűen a klasszikus röviditalok (vodka, whisky stb.) követik, majd a szénsavas üdítők, pezsgők. A sör alapú koktélokat szinte senki sem szereti, bár a férfiak közül sokan kipróbálnák őket. Vidéken, a falvakban a röviditalokat inkább önmagukban isszák, hasonlóan a sörhöz, így kevésbé tudják elképzelni koktélalapanyagként.




Ehhez kapcsolódóan különleges eseményre kerül sor a Jubileumi V. Sörfesztiválon a Budai Várban, hiszen a Somersby szeretné elkészíteni Magyarország legnagyobb koktélját és megdönteni a jelenlegi  630 literes koktélrekordot. Ebben Koroknai Klári bartender lesz a segítségükre.

Milyen a friss, üde koktél? Koroknai Klári szerint nem is olyan bonyolult dolog: „Hogy mi inspirál? Az utazás, vagy az is, amikor a belvárosban biciklizek. Nagyon szeretem Budapestet! Gyakran nézegetem például az épületeket, közben pedig zenét hallgatok. Ne úgy képzeld el, hogy leülök egy asztalhoz, és agyalok, hogy milyen italt készítsek el legközelebb. Ösztönösen működöm a munka terén is.”


Koroknai Klári kedvcsinálóként két koktélreceptet is összeállított:
 





Somersby Chiliout – Ha csípős kedvedben vagy
Hozzávalók:
4cl vodka
3cl bodzaszörp
Somersby Apple
1db egész chili
citromkarika
jég

Ütős egyveleget alkot a Somersby Chiliout, amely még az éjszakai élet edzett harcosait is próbára teszi. A vodka és a chili kemény kombinációját bújtatja báránybőrbe a Somersby Apple, a bodzaszörp és a jég. A tökéletes egyensúlyt a citromkarika biztosítja.





Somersby Sunshine – Nyári kalandokhoz
Hozzávalók:
4cl whisky
Somersby Apple
narancsgerezd
jég

A whisky és a Somersby Apple karakteres kombinációt alkot, amelyet a narancsgerezd tesz kellően fanyarrá. A hozzáadott jéggel válik tökéletessé a napsugarak ízét pohárba záró Somersby Sunshine.

Kóstoljon bele a ciderkoktélok gyümölcsös, izgalmas világába, receptek és fotók megtalálhatóak a www.somersbycider.hu oldalon.

Egészségünkre!
Max
A cikket a www.somersbycider.hu támogatta, köszönjük.

2014. november 24., hétfő

Vörös curry krémleves (tejmentes)

A vörös/piros curry paszta (Thai Red Curry Paste) az egyik legnépszerűbb alapkrém a Thai konyhában, ebben a verzióban elkészíthetjük a saját alapunkat. Ez a változat egy kicsit a leegyszerűsített recept, de azt gondolom, megéri a fáradságot. Az alapanyagok egy vidéki városban is beszerezhetőek, és sokkal finomabb,mint a konzerv változata.
Természetesen a vörös curry paszta megvásárolható a delikátesz üzletekben, abból is elkészíthetjük.


Elkészítési idő: 30-35 perc



2-3 dl paradicsomlé
2 dl kókusztej
1 kisebb friss gyömbér csíkokra vágva
10-15 dkg üvegtészta
1 kisebb fehér hagyma
1 evőkanál Chili paprika pehely
1 evőkanálnyi (mogyoró) olaj
1-2 evőkanálnyi halszósz
1 evőkanálnyi barnacukor
1 evőkanálnyi citromlé
1-2 teáskanálnyi szójaszósz
1 teáskanálnyi őrölt gyömbér
1 teáskanálnyi őrölt kömény
1 mokkáskanálnyi őrölt koriandermag
1 mokkáskanálnyi őrölt citromfű
1 csipet fahéj
só és bors






1. Kevés felforrósított olajon pirítsuk le a Chili pelyhet, a barnacukorral, az őrölt gyömbérrel, a citromfűvel, a koriander maggal és az apróra vágott fehér hegymával.
2. Adjuk hozzá a csíkokra vágott friss gyömbért, a köményt, és a fahéjat. Keverjük össze jól, pár pillanatig pirítsuk, majd ízesítsük be a halszósszal, citrommal és a szója szósszal.
3. Sózzuk és borsozzuk, majd öntsük fel a paradicsomlével. Kis lángon főzzük 3-4 percet, majd öntsük fel 1 liter vízzel.
4. Forraljuk össze, öntsük fel a kókusztejjel, tegyük bele az üvegtésztát, majd kis lángon főzzük 4-5 percet.
Tálaláskor tegyünk a tetejére apróra vágott hagymát.

Jó étvágyat hozzá!
Max
A recept a őszi Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelenik meg.

2014. január 1., szerda

Mexikói húsgombócok

Maradékhasznosítás, vagy csak egy könnyen összerakható, egyszerű étel az ünnepek utánra. Kedvelem az ilyen egy serpenyőben elkészíthető ételeket, kicsit leegyszerűsítik a dolgunkat.
Használhatunk a sütőkolbász helyett darált húst, amit beízesítünk, és abból készítünk gombócokat.



Elkészítési idő: 60-65 perc

40-50 dkg sütőkolbász (vagy Guszta grill kolbász, mint nálunk)
40-50 dkg mirelit mexikói zöldség keverék
4-5 dl sűrített paradicsom
10 dkg húsos, füstölt szalonna
2 kisebb fej vöröshagyma
1-2 kisebb chili paprika (vagy kaliforniai paprika, aki nem szereti a chilit)
2-3 evőkanál olívaolaj
1-2 teáskanál mexikói fűszerkeverék
petrezselyem zöldje
só, bors



1.A kolbászokat vágjuk fel oldalt, fordítsuk ki a héjából, daraboljuk fel és formázzunk belőle gombócokat.
2.A szalonnát és a hagymát kockázzuk fel, az olajat hevítsük fel. Süssük meg a gombócokat pirosra az olajban, majd szedjük ki egy szűrőkanállal.
3.Pároljuk a hagymát üvegesre, majd adjuk hozzá a szalonnát is. A chili paprikát vágjuk apróra, kicsit pirítsuk meg, és adjuk hozzá a vegyes zöldséget. Pároljuk meg a zöldségeket kevés víz hozzáadásával.
4.Öntsük fel sűrített paradicsommal, ízesítsük a mexikói fűszerkeverékkel, sóval és borssal. Ha túl sűrű lenne, adjunk hozzá egy kis vizet. Ha felforrt, tegyük vissza a gombócokat és főzzük 15-20 percet. Tálaláskor jól illik hozzá a párolt rizs, vagy a főtt tészta.

Tipp: ha nincs mexikói fűszerkeverékünk, készítsünk magunk. Keverjünk össze pirospaprikát, oregánót és köményt, kevés borssal, sóval. Jól záródó üvegben, sokáig eltárolható.
Jó étvágyat hozzá!

Max
A receptet a  Gusztahús támogatta, köszönjük!


2013. december 7., szombat

Vörösbor ecetben pácolt fürjtojás

A mediterrán tapasok (falatka szendvicsek, harapnivalók) világából átvett finomság. Igazodva ahhoz a trendhez, hogy egyre többen készítenek kis, apróbb fogásokból összeállított ünnepi menüt. Tálalhatjuk előételnek, vagy két komolyabb főétel közé, amolyan levezetőnek. A pácolt tojások jól illenek a hidegtálakhoz, (csülök tekercs) szendvicsekre vagy érlelt sajttal, kenyér falatkára tűzve. Szilveszterkor lencsesalátához vagy sült virsli darabkákkal.
Aranyos üvegekbe töltve, akár ajándékba is adhatjuk, de akkor készítsünk hozzá egy kísérő kártyát a felhasználási tippekről.



Hozzávalók, 2 db 212 ml-s üveghez:

12 db fürjtojás
2 dl vörösbor ecet
2 dl víz
2 teáskanálnyi törött fűszerpaprika (ez lehet csípős is)
1 teáskanálnyi színes bors
3-4 kisebb babérlevél
6-7 tárkonylevél
1 teáskanálnyi füstölt só
1 teáskanálnyi cukor



A fürjtojásokat tegyük egy lábosba, engedjük fel vízzel, forraljuk fel és főzzük 10-12 percet. Tegyük a megfőtt tojásokat hideg vízbe, várjunk pár percet, majd az asztalhoz ütögetve repesszük be a tojás héját. Tegyük vissza a hideg vízbe, és pihentessük még 5-7 percet. Így könnyebb lesz lehúzni a fürjtojás kemény, hártyás héját. Pucoljuk meg a tojásokat, és öblítsük le, elkerülve, hogy héjdarabkák maradjanak rajta.



Készítsük el a páclevet. Keverjük össze az ecetet a vízzel, a sóval és a cukorral. Tegyük bele a borsot és a babérlevelet. Kis lángon forraljuk fel, és gyöngyözve főzzük 5-8 percet. A tojásokat tegyük bele az üvegekbe, tegyük rá a tárkony leveleket és a tört paprikát, Öntsük fel a meleg lével, tegyünk rá háztartási fóliát, és zárjuk le. Hagyjuk teljesen kihűlni, és tegyük a hűtőbe. Felbontás után 3-4 nap alatt fogyasszuk el.

Jó étvágyat hozzá!

Max
Inspiráció: Kifőztük/Katakonyha

2013. október 13., vasárnap

Párolt halfilé, paprika salsával

Könnyű, ízletes halétel. Tálalhatjuk előételnek, vagy akár főételnek is, de akkor adjunk hozzá pirítóst, vagy salátát. Készíthetjük más halfiléből is, nagyon finom lazacból is. A salsát elkészíthetjük előző nap is, jót tesz neki a pihenés.




Elkészítési idő: 35-40 perc

1 kg pontyfilé
só, (citrom) bors

Paprika salsa:

1-1   sárga és piros kaliforniai paprika
1 kisebb chili
2-3 kisebb paradicsom
1 fej kisebb fehér vagy póréhagyma
2-3 evőkanál (zöld) citromlé
8-9 evőkanál olívaolaj
1 teáskanál petrezselyem zöldje
só, bors



1.Először a salsát készítsük el. A paprikák magházát vágjuk ki, és aprítsuk fel kis kockákra. Locsoljuk meg a citromlé és olívaolaj keverékével. Vágjuk a hagymát apróra, keverjük a petrezselyem zöldjével a dresszinghez. A paradicsomokat is kockázzuk fel, aki nem szereti a héját, az előtte az távolítsa el. Keverjük ezt is az alaphoz, majd lefóliázva, tegyük hideg helyre.
2.A halat vágjuk két ujjnyi darabokra, sózzuk és borsozzuk meg. Melegítsünk vizet egy olyan edénybe, amire tudunk tenni pároló kosarat, vagy szűrőt. Ha felforrt a víz, a halakat egy sütőpapírral együtt, tegyük a pároló betétbe.
3. Gyöngyöző, forrásban levő víz felett pároljuk 6-7 percet. Ha a hús kifehéredett, és megnyomva rugalmas, kész is. A papír segítségével emeljük ki a halat, és csepegtessük le.
4. Még melegen tegyük egy tányérra, és a tetejét kenjük be a salsával, így beissza, míg kihűl.


Jó étvágyat hozzá!

Max

2013. május 28., kedd

BBQ oldalas, ahogy Dick szereti

Pácolt, sült oldalas, a barbecue mártásban. Misztikus, amerikai legendás étel, igazítva a magyar sütési szokásokhoz. Köretnek héjában sült újburgonyát és zöldsalátát ajánlok. 
A hús elkészítéshez a saját fűszerkeverékemet használtam (megvásárolható kedvezményes áron a GusztaHús üzleteiben, /részletek a boltokban/ illetve a Max Gastro lelőhelyek fülecskén felsorolt üzletekben), de természetesen helyettesíthető más fűszerkeverékkel is.  


Hozzávalók:

Pácoláshoz:
2 kg oldalas
1 csomag Max Gastro BBQ száraz páckeverék (30g)

Sütéshez:
2-3 evőkanál zsír
3-4 evőkanál száraz, fehérbor
só, bors

Mártáshoz:

5 evőkanál (magos) mustár
 5 evőkanál száraz vörösbor
 5 evőkanál méz
 5 evőkanál ketchup
 3 evőkanál szójaszósz
 2 evőkanál napraforgóolaj
 1 gerezd zúzott fokhagyma
 só, bors


A Max Gastro BBQ száraz páckeverék 

Elkészítése:
Pácolás:
Az oldalast vágjuk 6-8 egyforma darabra, mossuk meg és töröljük szárazra. Dörzsöljük be mindenhol a páckeverékkel, és helyezzük egy fedeles dobozba, majd hideg helyen pihentessük 8-10 órát.
Készítsük el a mártást. Keverjük össze a mézet a mustárral, a vörösborral, a ketchup-l és a szójaszósszal.  Kis lángon kezdjük el melegíteni, közben a fokhagymát reszeljük bele az olajba, majd azt is keverjük a meleg alaphoz. Sózzuk és borsozzuk, és állandó keverés mellett főzzük össze. Forrás után főzzük még 5-8 percet, majd zárjuk el az energiát, és hagyjuk kihűlni.
Sütés:

Egy nagyobb, fedeles sütőedény alját kenjük ki a megolvasztott zsiradékkal, fektessük bele a húsokat. A leszóródott fűszerkeveréket is öntsük a húsra, sózzuk és borsozzuk meg, de arra figyeljünk, hogy a fűszerkeverék is tartalmaz sót. Öntsük alá a bort, tegyük rá az edény tetejét, és előmelegített sütőben 170 fokon, süssük 100-120 percet. Ha letelt az sütési idő, vegyük ki az edényt, és ellenőrizzük a húst. Ha a kés hegye könnyedén beleszalad, vagy a csont már kifordul belőle, akkor kész a sült. Szedjük ki egy szűrőkanállal a húst egy tálra. Az előzőleg elkészített mártással kenjük be még melegen a húst, és hagyjuk pihenni 25-30 percet. Tálaláskor vágjuk 2-3 darabra a húst, tegyük mellé a salátából és a burgonyából is. Italnak adjunk a sütéshez használt borból fröccsöt, jó hideg szódával. 


Tipp és trükk:
-          a mártás hideg helyen, zárt edényben 2 hétig is eltartható, érdemes nagyobb adagot készíteni belőle.
-          Sütéskor a húst legalább egy órával előbb vegyük ki a hidegről, és szobahőmérsékleten tároljuk addíg.
-          a sütésnél visszamaradt léből, kevés keményítővel besűrítve, pompás mártást kapunk, amivel a sült burgonyát megöntözhetjük.
-          a mártással bekent húst, grill rácson vagy serpenyőben egy kicsit átpiríthatjuk, így még füstösebb, pikánsabb sültet kapunk.
A recepthez a húst a GusztaHús, biztosította, köszönjük.


Jó étvágyat hozzá!

Max

2011. szeptember 27., kedd

Zöldfűszeres nyúlvagdalt, zsályás-chilis majonézzel, rozskenyérbe rejtve

Ízletes vagdalt sovány nyúlhúsból. Készülhet csirkéből vagy pulykából is. Kissé pikáns, de nagyon finom, és szaftos. Jól illik szendvicsbe, vagy beszélgetős-mártogatós összejövetelhez. Nagy segítség a készítésnél egy késés robotgép, vagy egy aprító.


Hozzávalók, 10 db pogácsához:


- ½ kg nyúlhús (kicsontozva)

- 2-3 ek mustár

- 1 ek olaj

- 1 tk fehérborecet

- 2-3 gerezd fokhagyma

- 2 tk zöldfűszer keverék (bazsalikom, zsálya, rozmaring és lestyán)

- 10 dkg puha, fehér kenyér

- ½ tk chili pehely, vagy apróra vágott chili paprika

- Só, bors

- A sütéshez olaj

A mártáshoz:

- 6 ek (házi) majonéz

- 3 ek sovány tejföl

- Pár csepp citromlé és olívaolaj

- 1 tk apróra vágott zsályalevél

- 1 tk chili pehely (ettől egy kicsit csípős, ha pikánsra szeretnénk, akkor csak felét)

- Só, bors

Tálaláshoz:

- Jégsaláta levelek

- Rozskenyér szeletek



A húst vágjuk össze kockára. Az olajat a mustárral és a borecettel keverjük ki, adjuk hozzá a fokhagymát és a zöldfűszert apróra vágva. Sózzuk és borsozzuk, majd keverjük össze a hússal. Pihentessük 2-3 órát, majd daráljuk le. A friss kenyérből csináljunk morzsát, keverjük össze a húspéppel. Pihentessük 20-25 percet, majd formázzunk belőle 10 pogácsát. Közben készítsük el a mártást.


Keverjünk ki egy tojásból és olajból krémes majonézt (vagy nyomjunk ki a tubusból), és keverjük össze a tejföllel. Adjuk hozzá a zsályát és a paprika pelyhet. Ízesítsük citromlével és olajjal, sózzuk és borsozzuk.


Melegítsünk annyi olajat, ami ellepi, és ebben süssük közepes lángon, szép pirosra. Papírtörölközőn csepegtessük le.

Vágjunk vékony szelet rozskenyeret, erre jégsaláta levelet, rá a vagdaltat, majd egy jó adag mártást, ennek tetejére pedig mégy egy szelet kenyeret.

Jó étvágyat hozzá!

Max

További nyulas receptek:
http://gasztrabbit.blogspot.com/

2010. szeptember 7., kedd

Csilipaprika ecetben

Találtam a zöldségesnél nagyon szép magyar csilit. Zöldet, közte kevés pirossal. Azonnal kapcsolatba léptünk, és arra jutottunk, hogy ecetbe lesz tárolva. Az alapötlet Jamie Olivertől származik, csak a nálunk jól bevált ecetes öntettel csináltuk. Egy méretes műanyag vödörbe lett véglegesítve, és abban is érik.



Hozzávalók:

- 70 dkg zöld csilipaprika
- 6-7 babérlevél,
- 15-20 db színes egész bors,
- 2 ek. koriander mag


Felöntőlé, 1 liter vízhez:

- 2 dl 10%-os ecet
- 15 dk cukor
- 3 dkg só
- 1 csapott mk borkén
- 1 csapott mk szódabikarbóna



Ajánlott védőfelszerelés, egy kényelmes, vastag gumikesztyű. Alaposan megmossuk a paprikákat, a csutkájukat, amennyire lehet levágjuk. Hosszában félbevágjuk, és egy kanál nyelével a magokat kikaparjuk. Ismét alapos öblítés, az esetleges hibás részek eltávolítása. Ezután tegyük egy mély tálba, és annyi forró vízzel öntsük le, amennyi ellepi. Ezzel kimossuk a maradék magot is. Hagyjuk állni 5-10 percet, majd szedjük le egy szűrőkanállal a léről. Tegyük egy nagy üvegbe, vagy műanyag vödörbe, és a fűszereket is helyezzük közé. A léhez a só oldódásáig keverjük, és öntsük fel. Ha nem lepi el, akkor a levet újabb adaggal egészítsük ki. Zárjuk le légmentesen, és hagyjuk pihenni 2-3 hétig. Felbontás után tegyük a hűtőbe.
Használhatjuk önállóan savanyúságnak, de készíthetünk belőle dip-eket, krémeket vagy tapasokat.

Jó étvágyat hozzá!

Max

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin