A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rábcakapi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rábcakapi. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. február 27., péntek

Déli (Cajun) stílusú csirkemell, tojásos tortillával

Amerika déli államaiban hasonló módon készítik a csirkesültet. Az, hogy ez most Cajun, Soul, Kreol vagy éppen Tex-Mex stílus, annak eldöntése nem az én dolgom. Több étterem készíti a csirkesültet, főleg New Orleans környékén. A különböző hagyományok, stílusok már alaposan összekeveredtek. Ez a fajta „rántott hús” kevésbé tudja megszívni magát olajjal, sütés közben.
 A végén a panírozásból maradt lisztből és tojásos-tejből, lepényeket sütnek, és zöldsalátával a sült mellé tálalják.


Elkészítési idő: 65-70 perc+ a pihentetés


2 db egész Gusztahús csirke mellfilé
3 dl zsíros tej
3 dl víz
2 db tojás
10 dkg sima liszt
10 dkg rétes liszt

8 dkg Biomag kukoricaliszt
8 dkg Biomag kukoricadara
só, bors, mexikói fűszerkeverék
olaj a sütéshez


1. Vágjuk fel a csirkemellet tenyérnyi, centi vastag érmékre, sózzuk, borsozzuk és dörzsöljük be a mexikói fűszerrel. Tegyük félre pihenni, 3-4 órára, vagy egy egész éjszakára.
2. Dolgozzuk össze a tojást a vízzel és a tejjel. Áztassuk bele a húsokat 30-35 percre. Keverjük össze a liszteket és a darát egy fedeles dobozban.
3. Melegítsünk egy kisebb sütőedényben olajat. Vegyünk ki annyi húst, amennyi kényelmesen elfér a sütőedényben. Csepegtessük le, tegyük a lisztes keverékbe, tegyük rá a fedelet, és alaposan rázzuk össze. Rázzuk le a felesleges lisztet, és süssük a forró olajban, ropogósra, oldalanként 4-5 perc alatt.
4. A húsok kisütése után a maradék lisztet keverjük bele a tojásos-tejbe, dolgozzuk össze. Egy palacsintasütőben, kevés olajon süssük ki a tortilla lepényeket.

Jó étvágyat hozzá!
Max
A recepthez a húst a Gusztahús, a kukoricadarát Biomag Malom segített kiválasztani, köszönjük!
A recept a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelenik meg.


2014. augusztus 3., vasárnap

Svájci rozskenyér leves

Egy régi főzési módszer újragondolt változata. A szikkadt, többnapos kenyér maradékát hasznosították, és azzal sűrítették be a levest.
Gondolva a nyári, melegben nem szeretünk főzni napokra, dupla receptet készítettem, a második egyszerűbb változat, egy vízforraló segítségével készülhet.

Elkészítési idő: 40-45 perc




 Fotó: Szeiler Stúdió

25-30 dkg (pl.: Rábcakapi BIO lisztből készült) kovászolt rozskenyér (lehet száraz, szikkadt)
2 dl tejföl
1 tojás sárgája
15 dkg reszelt, félkemény sajt (pl.: Cheddar)
3 dkg puha vaj
só és frissen őrölt bors

1. A kenyeret felkockázzuk, és 1-1,5 liter hideg vízzel felöntjük, 15-20 percet főzzük.
2. A tojás sárgáját kikeverjük a tejföllel. A levest sózzuk és borsozzuk, majd kevés forró levessel (hő kiegyenlítés) kikeverjük.
3. Lassan a forró levesbe csurgatva, folyamatos keverés mellett a tojásos tejföllel behabarjuk.

4. Forraljuk pár percet, belemorzsoljuk a vajat,  majd egy merülő mixerrel krémesre keverjük. Tálaláskor a tetejére helyezzünk durvára reszelt sajtot.



Egyszerűbb, nyári változat:

Lényegesen egyszerűbb változat, nem s olyan tartalmas, mint a tojásos, főzött változat, de a kényelem miatt sajnos áldozatot kell hozni.

Elkészítési idő: 25-30 perc

25-30 dkg (pl.: Rábcakapi BIO lisztből készült) kovászolt rozskenyér (lehet száraz, szikkadt)
2 dl tejföl
25-30 dkg reszelt, félkemény sajt (pl.: Cheddar)
3 dkg puha vaj

só és frissen őrölt bors



1. A kenyeret kis kockákra felvágjuk, vagy aprítóban ledaráljuk. A sajt felét nagyon apróra reszeljük és keverjük össze a kenyérrel.
2. Vízforralóban 1,5 liter vizet felmelegítünk. Forrázzuk le a sajtos kenyeret, és fedjük le pár percre.
3. Keverjük bele a levesbe a tejfölt, sózzuk és borsozzuk. Ha nagyon sűrű lenne, forraljunk még 3-4 dl vizet és öntsük fel vele.
4. pihentessük még pár percet, majd egy merülő mixerrel krémesre keverjük. Tálaláskor a tetejére helyezzünk a sajt másik felét, durvára reszelve.

Jó étvágyat hozzá!
Max
A kenyérhez a lisztet a Biomag-Malom Kft. biztosította, köszönjük!

A recept a nyári Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelent meg.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin