A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2in1. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2in1. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. október 20., kedd

Egyből kétfélét: Leves és sült hús



Régi módszer ez nálunk, hogy a húsról lefőzünk egy levest, majd a leveshúst lesütjük sok zöldséggel és egy kis tejföllel.

Ezt a fajta ételt szoktam én válságos ételnek hívni, mert azért jót tesz az ember pénztárcájának, hogy egy alapanyagból kihozza az ebédet.




Készítettük kacsával, csülökkel és most csirkével. A csülökről pár szó, de majd az is archíválom. Nagyon finom húslevest lehet belőle főzni, de gondoljunk bele, hogy egy kocsonyába is nyugodtan bele lehet tenni.




Főztem csirke alsó combból és szárnyból egy jó kis levest, sok-sok zöldséggel.





Leszűröm és szétszedem a levest, a húst leterítem egy tűzálló tálba, arra rá a zöldséget. Ízesíteni nem kell, mert a leves zamata a húsban benne van.




3-4 evőkanányi tejfölt, hőkiegyenlítéssel kikeverek 2-3 merítőkanál levessel. Az így kapott mártást szépen rácsorgatom a tálra.








Meleg sütőben szép pirosra sütöm. Sok idő nem kell hozzá, mert minden főtt, csak egybe kell sütni.




Jó étvágyat hozzá!

2009. szeptember 22., kedd

Egyből többfélét: Sült paprika 3. (padlizsánkrém)


Az "egyből többfélét" rovat mai ajánlata: Padlizsánkrém





Chef Viki harmadikként egy örök klasszikust készített el, a padlizsánkrémet.
Kenhetjük kenyérre, mártogathatunk bele, lehet töltelék, vagy mártásként tálalni egy roston sült husi mellé, ezer és egy féle felhasználási módja létezik. Már csak el kell készíteni.




Támogatónk a Flag magazin.



2009. szeptember 20., vasárnap

Egyből többfélét: Sült paprika 2. (zakuszka)




Chef Viki második sült paprikás receptje a rovatban. 
A sült paprika elkészítésének módját együtt tanultuk Edittől, aki erdélyből hozta nekünk a kóstolót. 
Az azóta már elkészített Zakuszka, többszörsen  tesztelve, a nagy kedvencek kategóriájába került.






Nem tudok mást mondani/írni, ezt meg kell kóstolni.


Támogatónk a Flag magazin.


2009. szeptember 18., péntek

Egyből többfélét: Sült paprika 1. (krémleves)

Az "egyből többfélét" rovat mai ajánlata:  Sült paprika krémleves.


Chef Viki receptjei következnek a rovatban. A sült paprika felhasználását fogjuk különbözőképpen bemutatni. Elsőként ez a mediterrán hangulatú krémleves szerepel.







Támogatónk a Flag magazin.

2009. szeptember 16., szerda

Padlizsánnal töltött focaccia

Edit barátném küldte ezt a linket, hogy nézzem meg. Gourmandine-t már ismerem, hiszen a Napraforgókenyér  receptje Tőle van.
Megnéztem, és annyira megtetszett, meg is csináltam. 
Nagyon jó lett, de más töltelékkel még izgalmasabb dolgot lehet kihozni, tervek már a fejben.

Padlizsánnal töltött focaccia:


Hozzávalók:

tészta:
 500g liszt
50g olvasztott vaj
250ml langyos tej
1 tk cukor
1 kk. só
2 dkg friss vagy 7 g szárított élesztő
Kenyér sütőgép tartályába helyezem az alapanyagokat, dagasztás programon indítom. Ha megdagasztotta, lekapcsolom a gépet, majd egy olajozott tálba teszem a tésztát, és abban kelesztem 45 percet.







Töltelék:
2 padlizsán (570g)
400g mozzarella
Kis só
Olaj, a padlizsánt sütéséhez
Tetejére:
70g parmezán
1 paradicsom, vagy több kicsi
Oregánó
Olíva olaj a kikenéshez és a tetejére




A padlizsánt hagyhatjuk héjastól is, ki hogy szereti, én meghámoztam. Karikára vágjuk, egy tálba rétegenként besózzuk, és állni hagyjuk, hogy levet engedjen. 30 perc után lemossuk es szűrőben hagyjuk lecsepegni. Kevés olajon megsütjük őket, közben szűrőbe tesszük, hogy a felesleges olaj lecsorogjon.
A mozzarellát és a paradicsomot felvágjuk karikákra.





Kettéosztjuk a tésztát, kézzel kinyújtogatjuk (nagyon fontos, hogy kézzel!) mind a kettőt.
Kiolajozzuk a 26 centis forma aljat es oldalát (én az aljába tettem egy sütőpapírt is), berakjuk az első tésztát, arra a padlizsánt, de vigyázzunk, hogy 1 cm-t hagyjunk a szélétől, erre rakjuk a mozzarellát, sót és rátesszük a másik tésztát, kicsit megnyomogatjuk a széleit, de a közepét is. 




Ujjunkkal benyomogatjuk, és ráöntjük az olíva olajat. 1 órát kell hagyni, kelni (fóliával letakarva). Utána rárakjuk a paradicsomot, meg egy kis olajat és a parmezánt. Előmelegített sütőben, 185 C-on, 40 perc alatt szép pirosra sütöttem.






Tipp és trükk: készíthetjük cukkínivel, füstölt sonkával, vagy zsírjára sütött gombával és csirkemájjal. Tartalmas tésztaétel, egy könnyed krémleves ideális kísérője.

Köszönet Gourmandine-nak és Editnek (már van blogja, de sajna még zártkörű).
Jó étvágyat hozzá!
Max


Egyből többfélét: Zöldpaszuly (zöldbab)

Az "egyből többfélét" rovat mai ajánlata:  Zöldpaszuly (zöldbab)

Mindkét receptet Edit barátnémtől kaptam, Erdélyből. Igazi autentikus receptek Kolozsvárról, az egyszerűség jegyében.

Zöldpaszuly csorba


Rakott zöldbab

Köszönjük Edit!




Támogatónk a Flag magazin.

2009. szeptember 14., hétfő

Egyből kétfélét: Bagett egyszerűen

Az "egyből többfélét" rovat mai ajánlata: Egyszerű bagett

Könnyen elkészíthető péksütemény. Langyosan, ropogósan tehetjük az asztalra.

Támogatónk a Flag magazin.

2009. szeptember 12., szombat

Egyből kétfélét: Házi krémsajtok

Az "egyből többfélét" rovat mai ajánlata: Házi krémsajtok
Édes és sós krémsajt készítés, és ízesitési ötletek egy alapanyagból. 

Támogatónk a Flag magazin.

2009. szeptember 11., péntek

Ajánló: Új rovat a Flag magazinban

Ajánló: új rovat a Flag magazin gasztronómiai mellékletében:


Egyből többfélét. A jelen gazdasági helyzetben a háztartás és az étkezés terén is szükség van az átgondolt cselekedetekre. Új mellékletünkkel megpróbáljuk ötletekkel, beszerzési lehetőségekkel és persze receptekkel könnyebbé tenni. Vannak mennyiségek, amiket nehezen lehet megosztani, ezért olyan ételeket fogunk készíteni, amelyek egy alapon nyugszanak, de másként jelennek meg a tányéron.


Ezekkel a szavakkal indítottuk útjára az új rovatunkat a Flag magazin gasztronómiai mellékletében.
Lesznek olyan receptek melyek itt jelennek meg előszőr, de lesznek olyanok, amelyeket az elmúlt időszakban készítettünk. Segítségül hívom a Kollégáimat, Barátaimat, hogy minél sokrétűbb legyen a gyüjtemény.
Igyekszünk az elvárásoknak megfelelni, és finom falatokat tálalni.

Jó böngészést, és finom falatokat kívánok minden kedves Olvasónak.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin