A következő címkéjű bejegyzések mutatása: retek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: retek. Összes bejegyzés megjelenítése

vasárnap, július 01, 2007

VKF! VI. - Komplementer ízek



Nagyon bírom az ellentétes ízek találkozását. Két módon szoktam új ízharmóniák alkotásával próbálkozni: vagy hasonló jellegű ízeket hozok össze, hogy tovább erősítsék egymást (különösen igaz ez a borok-ételek párosítására), ez inkább az enyhébb ízek esetén járható út, mint például a zeller-dió; vagy éppen fordítva: egy-egy karakteres, erős íz megkíván valami merőben eltérőt, ellenpontnak.


Jó példa erre a múltkori kombináció, a szirupban főtt sokízű padlizsán töménysége nem émelyítő, ha a savanyú citromfagyi enyhíti. Miután már publikáltam, csak akkor esett le, hogy ez pont jó lett volna a VKF! hatodik, „Komplementer ízek” című fordulójára, amire hiába adott Lorien egy nappal többet, majdnem megint lemaradok róla. Kicsit elbambultam, de szerencsére még az utolsó előtti konyhában tölthető pillanat előtt eszembe jutott, hogy a célhétvégén nem leszek netközelben, hát előre kell dolgoznom vagy éppen becsúszok még egy nappal később. Így hát múlt vasárnap este elkészítettem egy pályaműnek is felfogható valamit, ha addig nem jut eszembe jobb, akkor marad, és próbálkozom az időzített publikálással vagy keresek egy netkávézót.
A fotóért elnézést, szürkületben ilyen ételt fényképezni az én tudásommal – ennél jobbra nem futotta. Koncentráljatok az ízre!

Elmélkedtem már azon, miért csak édes fagyikat szokás készíteni és enni, épp ideje valami konkrétummal előállnom, ezzel a tervvel néztem körül a hűtőmben, még csak nem is a VKF!-re készülve. Találtam benne egy árva céklát – éppen jó lesz fagyinak –, meg még egy kis tormát is, na, ezzel már lehet kezdeni valamit, de még akkor sem esett le, hogy ez lehet a pályaművem.
Szinte az egyetlen ismert étel, ami céklából készül, az a savanyúság, gyakran tormával ízesítve. Nem véletlen: a cékla édessége remekül kiemeli a torma csípős erejét és viszont. Mindezt összesimítja a savanyú íz – általában ecetes-cukros salátalé, de én natúr citromlével jobban szeretem –, íme egy, a kiegészítő ízekre épülő teljesen hétköznapi étel.
Én is az édes-csípős-savanyú trióval operáltam. Cékla, torma, joghurt, nagy baj nem lehet. Mindez fagyiban.
Nagyon könnyű, friss, hűsítő vacsora volt, de visszajáró vendég lennék egy olyan étteremben, ahol kánikulában hasonló kis ütős semmiséget szolgálnának föl előételként, esetleg egy kis füstölt hal kíséretében, neadjisten a séf üdvözleteként.
És a szorgalmi feladat: a tormás céklafagyiban megjelent már 3 íz: édes, savanyú, csípős, italnak éppen ezért keserűt javasolok. Egy pohár jéghideg, habzó sörrel kísértük (nem véletlen a sör - tormás virsli népszerűsége sem!), tökéletes az egyensúly.


Tormás céklafagyi

1 cékla
2-3 cm hosszú tormadarab
5 dl joghurt
a tálaláshoz ropogós, apró retek

A joghurtból, amennyire tudtam, kicsöpögtettem a savót (klasszikus megoldás a laza szövésű textillel bélelt szűrő használata, nálam csak
fóliaszurkálás, felfordítás).
Az egész céklát alufóliába csomagolva puhára sütöttem. Meghámoztam, illetve miután annyira kihűlt, hogy meg is tudtam markolni, finomra reszeltem. Hozzáreszeltem a tormát, majd összekevertem a joghurttal és megdolgoztam az egészet botmixerrel, hogy szép homogén, krémes legyen. Betettem a hűtőbe és elmentem úszni egyet.

(Az úszás magányában azon járt az agyam, mivel tudnék megfelelni az aktuális VKF! versenykiírásnak. Hasznos dolog az úszás, nem csak a testnek, de az elmének is, hirtelen megvilágosodtam: majdnem kész a pályaművem!)

2 óránál sajnos nem volt több ideje a fagyialapnak, nem árt neki egy egész éjszaka sem, hogy minél hidegebb legyen, de a fagyigépem így is szépen kikeverte.
A fagyigombócokat reteknegyedeken tálaltam, de ha lett volna kéznél, zsázsacsírát szórtam volna a tetejére.
Update: annyi remek pályamunka készült a fordulóra, hogy Lorien az első benyomásainak publikálása után még aludt rá egyet és írta meg az összefoglalót.

hétfő, június 04, 2007

Az egyszerűség dícsérete – saláta

Az egyszerűség jelen esetben az elkészítés módjára vonatkozik. A természet tökéleteset alkot, mondom sokszor, és tényleg: csak a friss zöldségeket és egyéb hozzávalókat kell jól megválasztani, nem megváltoztatni, hanem kiemelni a karakterüket, ízüket, gusztusosan tálalni (nem nehéz, a sok szín és kontraszt eladja saját magát), és egy ilyen saláta akármilyen elegáns vacsoravendégség nyitófogása is lehet akár.
Salátának természetesen a lehető legfrissebb zöldséget használjuk. Egy csöppet szottyadt paprika lecsóba még jó, de salátában már illúzióromboló lehet, tehát a fonnyadásnak induló zöldségeket inkább megfőzöm.
Nem szeretem, ha caffog a saláta az öntetben, kevés (ahogy az olasz mondja: un filo d'oilo – vékony sugár) jó minőségű, hidegen sajtolt olaj és pár csepp citromlé vagy egyéb citrus leve, vagy biológiai erjesztésű (semmiképpen sem ipari) ecet is elég egy jó salátához. Sokszor ki sem keverem (pontosabban egy kis üvegben rázom össze) az öntetet (hacsak nem egy összetettebb vinegraitte, az olaj és citromlé/ecet mellett még mustárral, mézzel, fokhagymával, egyéb ízesítőkkel), de mindig az olajjal locsolom meg először a salátát, a vékony olajfilm bevonja a zöldségeket és így egyenletesebben oszlik el rajtuk a vizes fázis (citromlé, ecet).
Fontos még az is, hogy a zöldség se legyen csurom víz, hogy ne hígítsa fel az öntetet. Nem véletlen, hogy a salátacentrifuga az egyik kedvenc konyhai eszközöm, leghatékonyabban azzal lehet vízteleníteni a leveleket. Ha nincs, szóba jöhet még a tiszta konyharuhával meglapogatni megoldás – ezt én nem annyira szeretem, nem is használom. Ha nincs centrifuga kéznél, akkor legalább jól lerázom a vizet a levelekről és hagyom kicsit megszáradni (de nem megfonnyadni).
(Végigsöpört a magyar gasztroblog-szférán a fagyigépvásárlási láz, én szívesen agitálnék a salátacentrifuga beszerzése mellett, már ha hiányzik még a háztartásból. Sokkal kisebb befektetés, nekem egy madzagos, jojó-elven működő van otthon, de az élelmiszer-diszkontokban is lehet(ett) kapni nem törékeny, tiszta lágy műanyag, áttétellel működő egyszerű tekerőseket olcsón. Masszív darab és jó móka, a kétéves unokaöcsém egyik legkedvesebb játéka: centrifugázok! felkiáltással tekeri órákon keresztül a Nagyi konyhájában, a benne lévő levélsaláta már cafatokban, de nem lehet megfosztani a szórakozásától. Jól ki is használom a lelkesedését, egy nagy lavórnyi rukolát tisztítottunk meg és hoztunk tökéletesen konyhakész állapotba ketten egy órácska alatt.)
A savanyításhoz leggyakrabban citromlevet használok, kellemesen semleges, mindennel harmonizál. Mélyebb ízű összeállításk, például a rukola megkívánják a balzsamecetet, de alkottam már olyan kompozíciót is, amelyhez jobban passzolt az édesanyám készítette feketeribizli-ecet (emellett sárgabarack- és málnaecet is van a polcomon, a forrás ugyanaz.)
Olyasmi ez, mint a borválasztás: a fehér húshoz fehérbor, vörös húshoz vörösbor analógiájára a zsenge, világos zöldekből készült salátákhoz citromlé, fehérborecet, a markánsabb ízekhez balzsamecet, sötétebb ecetek valók.
A nyár a friss zöldek megjelenésével rengeteg lehetőséget ad, élek is vele, gyakran eszünk salátát. Nincsenek is igazi receptek, az éppen rendelkezésre álló alapanyagok határozzák meg az összetételt, nálunk most az alábbiak voltak. Az elkészítési módot nem is kell leírnom, csak az egy főre számított hozzávetőleges mennyiségeket adom meg, de ez ne korlátozzon senkit, nyugodtan megeheti a többszörösét is egyszerre, ha ízlik!

Rukola, paradicsom, keménysajt – ezzel nem lehet tévedni. Ilyen salátákkal akár egy szénhidrátmentes diétát is végig tudnék csinálni. Csak azt sajnálnám, hogy nem törölhetem ki puha kenyérrel a tányéromból az olaj és balzsamecet csöppjeit…

2-3 marék rukola (felébe-harmadába szoktam tépni, hogy könnyebb legyen megenni)
4-5 apró paradicsom, félbe-negyedbe vagdosva
1-2 dkg keménysajt (parmezán, pecorino, nálunk most egy spanyol juhsajt) forgácsok
ízlés szerint olívaolaj
pár csepp balzsamecet
tetszés szerint pirított fenyőmag (elhagyható)
ízlés szerint frissen őrölt bors

A második még egy ennél is egyszerűbb saláta. Nemrég egy egész napos szakmai szemináriumon (nem, nem gasztronómiai) vettem részt és szokásos egyenételek (egyformán szép, ám íztelen hideg roládok, amiről azt is nehéz eldönteni, hogy csirke-e vagy hal, a vadpástétomot is csak a színéről) mellett volt pár meglepően jó fogás is a svédasztalon. A zsenge spenótból és tejszínből készített papardelle az olasz vendégeknek is ízlett, a csokoládés aprósütemény valóban csokoládéból készült, nem valami műmargarinos, állományjavítós, cukrászati segédanyagokból készült kevert vacak, a bor pedig, mint mindig a cég rendezvényein, gondosan kiválasztott és kitűnő.
Az én kedvencem egy édeskömény-retek saláta volt, ez jutott eszembe, mikor a hétvégi bevásárlás során megláttam a zsenge, apró retkek vidám csokrát. Bár abban a bizonyos salátában az édeskömény enyhén megpárolt volt, én nem tartottam szükségesnek, hogy a ropogós zöldséget megpuhítsam, nyersen ment a salátába.

egy kisebb vagy egy fél nagyobb édeskömény gumója, felszeletelve
5-6 apró retek, felkarikázva
ízlés szerint olívaolaj
pár csepp citromlé


Saláták még nálam:

Leveles saláta krumplival, rukolás-szezámos öntettel

Spenót-spárga saláta

Édeskömény grapefruittal

Vegyes levélsaláta ribizlikkel

Epres rukolasaláta

Cukkinisaláta


 

blogger templates | Make Money Online