A következő címkéjű bejegyzések mutatása: chili. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: chili. Összes bejegyzés megjelenítése

szombat, január 30, 2010

Sörleves

Ennek egyszer már nekiugrottam, Cserke leveses VKF!-fordulójára sörlevessel akartam nevezni, de nem lett publikálható az eredmény. De most megtaláltam az alkalmas receptet, még ha módosítottam is rajta egy keveset, csirkealaplé helyett zöldséglevessel készült és a mustár meg a worcestershire szósz mennyiségét kapásból dupláztam.
Jó férfias, kellemesen fűszeres, enyhén kesernyés, sűrű leves lett, igazi síelés utáni vacsora, ezzel vártam ma haza az uramat. Azt nem javaslom, hogy a bérelt apartmanban, az egész napos síelés után kezdjünk neki, ahhoz túl macerás, de azt el tudom, képzelni, hogy az előre elkészített, tej és sajt nélküli alapot lefagyasztva magunkkal vigyük és ott fejezzük be.


Sörleves

1 póréhagyma
1 közepes sárgarépa
1 szál szárzeller
2 nagy gerezd fokhagyma
1 babérlevél
2 evőkanál vaj
1 evőkanál liszt
2 dl teljes tej
5 dl zöldségalaplé
1 üveg (0,5 l) félbarna sör
1 evőkanál worcestershire szósz (vagy ízlés szerint több)
1 evőkanál dijoni mustár (vagy ízlés szerint több)
színes bors frissen őrölve, ízlés szerint
őrölt chili ízlés szerint
10 dkg cheddar sajt
tálaláshoz: pirított barnakenyér-kockák

A felaprított pórét, sárgarépát, szárzellert, fokhagymát a babérlevéllel együtt vajon megpárolom. Ha a zöldségek megpuhultak, a lisztet rászórva, kevergetve 2-3 percig alacsony lángon tovább párolom, majd állandó keverés mellett hozzáadom a tejet, a sört és a zöldségalaplevet, forralás nélkül összefőzöm. Kiveszem a babérlevelet, a levest botmixerrel pürésítem. Mustárral, worcestershire szósszal, borssal, chilivel ízesítem. Ha lehűlt volna, a levest visszamelegítem és beleolvasztom a sajtot. (Csak az éppen elfogyasztandó mennyiségbe, a sajttal együtt a levest újramelegíteni már bajos lehet.)
Póráhagyma felcsíkozott zöldjével vagy hegyes erős paprikából vágott vékony karikákkal, illetve pirított barnakenyér-kockákkal tálalom.
2 adag

péntek, október 23, 2009

Vegán kofta

A kofta a Közel-Kelet és Dél-Ázsia konyhaművészetében otthonos, de rokona a görög keftes és a török köfte is. Jellemzően húsból készült gombócok fűszeres mártásban, de készül halból, rákokból, vegetáriánus változatai Indiában népszerűek.
Gyakran fordulok ihletért indiai ételekhez, pláne most, hogy a Vegéthó-projektben egy-két vegán ételt főzök. "Az indiai vegetáriánus konyha" könyvemet ütöttem föl, de nem voltam hű a recepthez. Az alapul vett receptben karfiol szerepel, de mivel éppen egy szép darab, vastag szárú brokkoli várja a sorsát, ezt a brokkoli-törzset reszeltem a koftába. A tisztított vajat olajjal, az asafoetidát pedig a Krisna-hívők által nem fogyasztott fokhagymával helyettesítettem.




Ízes labdák fűszeres mártásban (kofta) citromos rizzsel

A labdákhoz:
1 közepes krumpli
15 dkg brokkoliszár vagy karfiol
1 dl csicseriborsóliszt
1/2 mokkáskanál kurkuma
1 kis gerezd fokhagyma
a sütéshez olaj

A mártáshoz:
1/2 mokkáskanál római kömény (egész)
1/2 mokkáskanál chilipehely vagy szárított cseresznyepaprika
1/4 mokkáskanál örölt gyömbér
1 doboz (400 g) hámozott paradicsom
1 babérlevél
1/2 mokkáskanál örölt koriander
1/2 mokkáskanál szurokfű

A citromos rizshez:
1 csésze barnarizs
1 evőkanál olaj
1 mokkáskanál kurkuma
1/2 mokkáskanál örölt koriander
2 csésze víz
fél citrom leve

Először felteszem a rizst: a forró olajon megpirítom a kurkumát és a koriandert, hozzáadom a jól megmosott rizst. Átforgatom, felöntöm a vízzel, sózom. Lefedem, felforralom, majd kis lángon fedő alatt puhára párolom. Ha a rizs megfőtt, rácsavarom a citrom levét.
A mártáshoz felforrósított serpenyőben megpirítom az egész római köményt majd a chilit és az őrölt gyömbért. Hozzáadom a hámozott paradicsom harmadát, gyenge tűzön, kevergetve 10 perc alatt szétfőzöm. Beleteszem a maradék paradicsomot a babérlevéllel, szurokfűvel és a korianderrel együtt lassú tűzön szétfőzöm.
Közben a megtisztított krumplit és brokkolit a reszelő finomabb oldalán lereszelem, kicsit kinyomkodom a nedvességet belőle. A finomra zúzott fokhagymával, kurkumával ízesítem és annyi csicseriborsóliszttel keverem össze, hogy golyókat formázhassak belőle.
3-4 cm átmérőjű labdácskákat gömbölyítek a masszából és bő, forró olajban kisütöm őket.

2 adag

szombat, október 03, 2009

Padlizsán birsalmával, édesen-csípősen

Fűszeres Eszter padlizsánreceptjeit (persze nem csak azokat) olvasva összefut a nyál a számban. Egyébként is ez az egyik (ha nem A) kedvenc zöldségem, de ahogyan Eszter édes ízekkel, mézzel, gyümölcsökkel kombinálja, mindig elvarázsol. A héten készítettem már a mézes padlizsánját, ma pedig, ahogy hazaértem a piacon zsákmányolt birsalmával, eszembe jutott, hogy mostanság volt nála egy padlizsános-birsalmás recept. Ez az étel sem kizárólag a hústól finom, ettől elegánsan el is tekintettem.
Az itt következő receptet Eszter említett két étele inspirálta. Mellé kuszkuszt vagy bulgurt adtam volna, ha el nem fogyott volna... így lett helyette köles.
(Esztertől pedig hamarosan megfőzöm a körtés padlizsánkrémlevest.)


Mézes-csípős-birsalmás padlizsán

3-4 kicsi padlizsán
2 cm-es darabka gyömbér
1 nagy citrom
2 gerezd fokhagyma
chilipehely ízlés szerint
1 1/2 evőkanál méz
olívaolaj
1 birsalma
1/2 mokkáskanál római kömény
1-2 evőkanálnyi szezámmag
petrezselyemzöld
15-20 dkg köles
néhány ág friss menta
1 újhagyma

Lereszelem a gyömbért, a citrom héját és a fokhagymát, összekeverem egy evőkanál mézzel, a fél citrom levével, chilivel, 2-3 evőkanál olívaolajjal. A padlizsánokat félbevágom és a vágott felületet átlós irányban rács alakban bevagdosom. A fél padlizsánokat bekenem a mézes mázzal és beteszem a 180-200 fokos sütőbe jó 15 percre. Közben a birsalmát nagyon apró kockákra vágom. Forró serpenyőben megpirítom a római köményt, ha már illatozik, hozzáadok egy kevés olívaolajat és megpárolom rajta a birsalmát. Ha megpuhult, fél evőkanál mézet keverek hozzá és elosztom a padlizsánok tetején, majd megszórom szezámmaggal. Visszateszem a sütőbe még 10 percre.
Petrezselyemmel megszórva tálalom.
Köretként - kuszkusz híján - kölest adtam mellé, ehhez a főtt kölest meglocsoltam a citrom másik felének levével, összekevertem egy zöldjével együtt felaprított újhagymával és mentával.
2 adag

vasárnap, július 19, 2009

Csicserichips sárgabarackcsatnival

Sorban kapjuk a gyümölcsöket, most éppen sárgabarackot. Nem meglepő módon nem akartam édességet készíteni belőle, kis gondolkodás után arra jutottam, hogy nyers, főzés nélkül készített csatni legyen belőle. Nagyon harmonikus keveréket sikerült összeraknom: a baracktól édes, a paprikától csípős, a garam masalától melegen fűszeres, a gyömbértől frissítő, a citromlétől üdítően savanykás. Minden egyes összetevőt érezni és felismerni, de az összhangjuk teljesen új ízt eredményez.
Na de mihez együk a csatnit? Papadum (lencselisztből készült ropogós lepény) készítésébe nem merek belekezdeni, és nem csak azért, mert nincs itthon lencseliszt, a papadum (papardam, paapad, pappadom) Indiában is készen kapható. Épp jókor jelent meg a gyűjtőoldalon Benzsi egészséges chips receptje. Ebből merítve az ötletet, meg a múltkori dahlpalacsintámból kiindulva készült az alábbi ropogtatnivaló a csatnihoz.
A tésztát a sűrű joghurt készítésekor kicsepegő savóval kevertem ki, ha ez nincs, vagy fontos a vegán kivitel, csak vízzel is tökéletes.

Fűszeres csicserichips

10 dkg csicseriborsóliszt
3 dkg barnarizsliszt
1 mokkáskanál őrölt koriander
1 mokkáskanál kurkuma
1 mokkáskanál cayenne bors
1 mokkáskanál garam masala
1 mokkáskanál só
4 mokkáskanál szezámmag
2,5-3 dl víz (vagy részben savó)
a sütéshez olaj

A hozzávalókból palacsintatésztát keverek, fél-egy óra pihentetés után vékonyan olajozott palacsintasütőben kisütöm a palacsintákat. Hat cikkre vágom őket, és 180 fokos sütőben, alufóliával letakart sütőrácson 30 perc alatt, félidőben megfordítva ropogósra sütöm.


Sárgabarackcsatni nyersen

40 dkg sárgabarack
1 teáskanál garam masala
fél hegyes erős zöldpaprika
2 cm-es darab gyömbér
1 szál újhagyma
fél citrom leve

A barackot felkockázom, a többi hozzávalót is finomra aprítom, összekeverem, fűszerezem, rácsavarom a citromlevet. 1-2 óra alatt hagyom összeérni. Gondolom, 1-2 napig eláll a hűtőben, de ezt nálunk nem érte meg.

vasárnap, június 28, 2009

A Nagy Vegetáriánus Kihívás

Mivel a Nagy Vegetáriánus Kihívás napját a Krisna-hívő Hémangi hirdette meg, annyivel nehezítette a feladatot, hogy a húson és halon kívül a tojást, a hagymaféléket, a gombát és az alkoholt is mellőznünk kellett.
Húst nagyon ritkán eszem, a többiről is könnyedén lemondunk, nem aggódtam miatta, hogyan fogom megoldani a feladatot, ihletadónak mégis a előkaptam az egyik régi kedvencemet, az "Indiai vegetáriánus konyha (alcíme: Itthon is könnyen elkészíthető eredeti vaisnava receptek)" könyvemet.
Indiában a fő fehérjeforrás a dahl-nak nevezett sokféle lencse és borsóféle, ezeket eszik főétkezésekre rizzsel vagy kenyérfélével. Nagy kedvencem a csicseriborsó, de a hosszú áztatási és főzési idő miatt hamarabb kellett volna előkészülnöm. Ráadásul nekem az áztatással megpuhított csicseriborsót még nem sikerült péppé törnöm, ezért inkább lisztet őröltem a száraz borsóból, abból kevertem a palacsintatésztát.
A csípős-fűszeres paradicsomcsatninál is többé-kevésbé betartottam a könyv receptjét, de a másik két étel már saját ötlet. Tovább kísérleteztem a ropogós újkrumplival, jóval karcsúbb hasábokra vágva sütöttem ki, kevés olajat használva, ezúttal garam masalában forgattam meg, nagyon finom illat lengte be a lakást, míg sült.
A választék kedvéért hűsítő zöldséges-joghurtos fogásnak fodormenta és citromfű került az uborkasalátába.



Dahlpalacsinta

2 dl barnarizsliszt
1 dl csicseriborsóliszt
1 dl joghurt
1/4 mokkáskanál cayenne bors
a sütéshez olaj
A hozzávalókat annyi (kb. 1 dl) vízzel, hogy sűrű palacsintatésztát kapjak, összekeverem, egy órát állni hagyom. Vékonyan kiolajozott serpenyőben apró palacsintákat sütök belőle (kb. 1/2 dl tésztából készül egy darab).


Paradicsomcsatni

1 evőkanál olaj
1 mokkáskanál chilipehely
3 cm-es darabka gyömbér finomra reszelve
1 mokkáskanál mustármag
2 doboz (2 x 400 g) hámozott paradicsom

A felforrósított olajon megfutattom a chilipelyhet, a gyömbért és a mustármagot. Mikor a mustármag pattogni kezd, hozzáadom a paradicsomot és az egészet sűrűre főzöm.


Fűszeres gyufaburgonya

60 dkg (új)krumpli
1 evőkanál mogyoróolaj
1 teáskanál garam masala


A krumplit alaposan megmosom, megsikálom, de nem hámozom meg, megszárítom, 4 mm széles hasábokra vágom. A krumpli összeforgatom az olajjal és a garam masalával, sütőpapírral bélelt tepsiben szétterítem, lehetőleg egy rétegben. Kb. 30 perc alatt sütőben megsütöm, közben néha megforgatom.


Mentás-citromfüves joghurtos uborka

1 kígyóuborka
4 dl sűrű joghurt
egy csokor fodormenta
1 csokor citromfű

Az uborkát fél centis kockákra, a zöldfűszereket apróra vágom, az egészet összekeverem a joghurttal, behűtöm.

vasárnap, június 21, 2009

Mézes-chilis meggyragu

Két okból lett ma tonhal az ebéd: egyrészt üríteni kell a fagyasztót, másrészt rengeteg meggyünk volt, és nem annyira édességeken, mint inkább egy fűszeres ragun törtem a fejem. Egy forró mézes-chilis meggyragu egy vörös hússal nagyon jól érvényesülne, de a vörös húsok mellé passzoló dolgokat kettőnknek vörös tonhallal szoktam megvalósítani.
Pakolgattam a konyhában, közben gondolatban összeraktam-kerekítgettem az ízeket, elképzeltem, milyen lesz a sűrű, édes-csípős szószban a savanykás meggy, és ahogy a rézmozsarat raktam volna el, akkor jutott eszembe, hogy néhány szem kardamomot is török a chili mellé.
Köretnek az újkrumplit elvetettem, diós barnarizst készítettem, majd az utolsó pillanatban hirtelen belekevertem egy kanál keserű kakaóport. Jó ötletnek bizonyult ez is: nem felismerhetően egyértelmű íz, inkább csak mélységet ad az összhatásnak.

Tonhal mézes-chilis meggyraguval és diós rizzsel

2 szelet (2 x 15-20dkg) tonhal
citrom
olaj
színes borskeverék


30 dkg magozott meggy (magozatlanul kb. 40 dkg)
2 evőkanál méz
1/2 mokkáskanál chilipehely
8-10 szem kardamom, összetörve
egy löttyintésnyi vörösbor (elhagyható)
egy ág menta

10 dkg barnarizs
6 dkg dió durvára vágva
1 evőkanál olaj
6 dl zöldségalaplé
1 evőkanál keserű kakaópor

Először felteszem a rizst. A durvára vágott diót szárazon, nagyon óvatosan megpirítom, majd kiveszem az edényből. Felforrósítom az olajat, megfuttatom rajta a megmosott és jól lecsepegetett rizst. Hozzáadom a dió nagy részét (keveset megtartok a tálaláshoz) és a zöldséglevessel felöntve puhára párolom. Ha kész, belekeverem a kakaóport.
Közben kimagozom, felezem, lecsöpögtetem a meggyszemeket, a meggylevet felfogom.
A tonhalszeleteket pár csepp citromlével megspriccelem, olajjal megkenem és jól felhevített serpenyőben oldalanként 40-50 másodperc alatt megsütöm, közben sózom, borsozom.
A megsült halszeleteket alufóliával letakarva melegen tartom (célszerűen a langyos sütőben).
A löttyintésnyi vörösborral feloldom a hal sütése után a serpenyőben maradt pörköket (ha nincs bor, a meggy leve is megteszi), hozzáadom a mézet és a meggylevet, chilit, kardamomot és nagy lángon szép fényes-sűrűre beforralom. Beleteszem a meggyet, átforrósítom, de nem főzöm.
Előmelegített tányérra tálalok, a halszeleteket a rizsre teszem, ráhalmozom a fűszeres meggyet. Megszórom finomra vágott mentával és pirított dióval.
2 adag

hétfő, június 08, 2009

Itt a reberbaraszezon!

Bár a képen nem nagyon látszik, de ez bizony egy rebarbarás étel! Múlt héten én is szedtem egy adagot anyukámnál, és nem nagyon akartam édességet készíteni belőle.
A "rabarbaro ricetta" keresőszavakkal a rengeteg sütemény, lekvár és puding mellett néhány nagyon izgalmas zöldségételt is találtam, például ezt is. Meg még néhány másikat, a következő zsákmányból egy rebarbara-bodzaszirup öntetes karfiolsaláta lesz majd.



Csicseriborsó rebarbarával

25 dkg főtt csicseriborsó (1 konzerv)
5 dkg szeletelt madula
1 evőkanál mogyoróolaj
1 teáskanál kardamom
3 teáskanál garam masala
12 gerezd fokhagyma
1/2 mokkáskanál chilipehely
1 teáskanál pirospaprika
1 dl zöldségleves (víz)
15 dkg rebarbara
5 dkg spenót


A csicseriborsót leszűröm, lecsöpögtetem.
Száraz serpenyőben óvatosan megpirítom a mandulát, félreteszem.
Felforrósítom az olajat, megpirítom rajta a kardamomot és a garam masalát. Hozzáadom a felaprított fokhagymát, a chilit és a pirosparikát, majd a csicseriborsót is. Ráöntöm a zöldséglevest és 5-6 perc alatt összeforralom.
Közben megtisztítom és felszeletelem a rebarbarát, az ételhez adom, majd ha megpuhult, a felcsíkozott spenótot is, egy-két perc alatt elkészül.
A mandulával megszórva tálalom.
2 adag

szombat, június 06, 2009

Ropogós újkrumpli

Az egész úgy kezdődött, hogy nagyon jól állok zöldfűszerekkel, és még mielőtt rámszáradna-rohada egy csomó zsálya, menta, kakukkfű, tárkony, snidling meg turbolya, gondoltam, újkrumplit sütök és elmártogatunk hozzá némi zöldfűszeres joghurtot.
A turbolyához kevésnek éreztem volna csak a joghurtot, ezért fölcsaptam hát a Szakácsok könyvét, ír-e róla valamit. Direktben nem sokat, de véletlenül elkeveredtem a mártások fejezethez is, és a tartármártás tartalmaz turbolyát.
Meg egyébként is csak egy doboz joghurtot találtam a hűtőben, már kevertem is a majonézt.
Végül háromféle mártás készült a ropogós krumplihasábok mellé. A majonézt kettéosztva a lett egy adag rouille, vagyis chilis majonéz. A másik fele egy rémoulade-szerű mártás lett, a klasszikus receptből kihagytam az uborkát és a petrezselymet, a mogyoróhagyma helyett pedig snidlinget tettem bele.
A két selymes, de erőteljes ízű mártás után igazán üdítő a mentás-citromos hűs joghurt.
Ha most házibulit rendeznék, tuti ez lenne az egyik, amit a vendégeknek kínálnék, igazi partikaja. Bontottam is hozzá egy sört...



Ropogós újkrumpli fűszeres mártásokkal

1,2 kg újkrumpli
1 evőkanál olaj

Az alapmajonézhez:
1 tojás
1 teáskanál dijoni mustár
1 teáskanál fehérborecet
2 dl olaj
1 evőkanál citromlé

A majdnem-rémoulade-mártáshoz:
1 csokor turbolya
1 csokor snidling
1 szardellafilé
1 szál tárkony
1 kávéskanál kapribogyó

A rouille mártáshoz:
1 gerezd fokhagyma
1/2 mokkáskanál cayenne bors
egy csipet sáfrány

3-4 dl joghurt
3-4 szál borsmenta
citromhéj

A krumplit nagyon alaposan megmosom, megsikálom, ami héj lejön, lejön. Lecsöpögettem - közben begyújtom a sütőt -, hosszában negyedekre-hatodokra vágom. Összeforgatom az olajjal, majd a sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatom, vágott felével lefelé.
Kb. 30 perc alatt megsütöm, félidőben megforgatom, hogy egyformán piruljanak a krumplihasábok oldalai.
Közben elkészítem hozzá a mártásokat.
A joghurtot kávéfilterbe teszem, hogy a savó egy része kicsöpöghessen belőle.
Turmixgépben az egész tojásból, mustárból, fehérborecetből és az olajból pillanatok alatt majonézt keverek, a citromlével ízesítem.
A majdnem-rémoulade-hoz finomra vágom a turbolyát, a snidlinget, a leöblített kapribogyót, a szardellát és a tárkonyt, belekeverem a majonéz felébe.
A majonéz másik felébe keverem a zúzott fokhagymát, a cayenne borsot és a sáfrányt.
A sűrű joghurtba keverem a finomra aprított mentát és némi reszelt citromhéjat.

vasárnap, május 31, 2009

VKF! XXV. - Krumpli

"...a sültkrumpli meg a rántott hús mentén zöldül az élet..." - dalolgattam múlt vasárnap déltájban, ahogy a lépcsőházban megéreztem a házban készülő ebédek illatát. De még a rántott hús mellett is tisztán kivehető volt a petrezselymes újkrumpli.
Ilyen egyszerűen is igazi csemege , de még rengeteg lehetőség rejlik benne, nem is választhattam mást a Cukroskata meghirdette huszonötödik VKF!-fordulóra, mint az újkrumpli.

Az első étel Chili & Vanília receptje, valamelyik receptújságban láttam tőle, azonnal el is készítettem. Ropogós krumpli, hűs feta, csípős chili - egyszerűségében zseniális. Mindenképpen kemény, morzsolható feta kell hozzá, megérdemli a kecske- és juhtejből készült igazi görög fajtát.

A petrezselyem mellett érdemes többféle zöldfűszert is kipróbálni az újkrumplihoz. Az egyik nagy kedvencem a friss kapor, pláne joghurttal összeházasítva. Ez az étel magában is remek, de nagyon el tudom képzelni egy lazacsteak esetleg csirkemell mellé.

Olasz oldalakon szörfözve találtam egy nagyon érdekes karamellizát újkrumpli receptet. Bár sok a munka az apró szemek hámozásával, de megéri, a különleges édes-savanyú ízhatás ezzel érvényesül igazán.

Állítólag a Dunántúlon sokan főzik tavasszal a krumplifőzeléket zöldborsóval, tőlem legalábbis nemegyszer megkérdezte a környékről származó budapesti kollégám, hogy az én családomban is készítik-e ezt az ételt. Jelentem, otthon sosem ettem ezt, de eztán fogom. Be ugyan nem habartam, szerintem vétek lisztbe fojtani a zsenge zöldségeket, és nem is fűszerezném nagyon, az édes zöldborsó meg a gyenge újkrumpli a főszereplő.




Szezámmagos újkrumpli fetával

1 kg apró szemű újkrumpli
2 evőkanál olívaolaj
2 evőkanál szezámmag
10 dkg kemény feta
chilipehely ízlés szerint

Az újkrumplit nagyon alaposan megmosom, leszárítotom majd félbevágom a szemeket. Egy tálban összeforgatom az olajjal és a szezámmaggal. A sütőt előmelegítem. Vágott felével lefelé egy sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatom a fél krumplikat és - mérettől függően - 25-30 perc alatt pirosra sütöm.
Rámorzsolom a fetát és meghintem chilipehellyel.
Sok salátával 3-4 adag



Karamellizált újkrumpli

1/2 kg nagyon apró szemű újkrumpli
3 dkg vaj
1,5 evőkanál nádcukor
fél citrom leve és lereszelt héja
késhegynyi pirospaprika
petrezselyemzöld

A megmosott újkrumplit lobogó sós vízbe dobom, 5-6 percig főzöm. Leszűröm, kicsit kihűtöm és meghámozom.
Egy nagy serpenyőben a vajat felolvasztom, hozzáadom a cukrot, mikor az is felolvadt, hozzáadom a citromlevet (vigyázat, a vajtól meglehetősen fröcsög!). Beleteszem a krumpliszemeket, 10-15 percig alacsony lángon főzöm, közben a karamell szépen besűrűsödik. Beleszórom a pirospaprikát, majd az apróra vágott petrezselyemmel is jól összeforgatom, leveszem a lángról.
A citromhéjjal megszórva tálalom.
2 adag



Tavaszi paprikáskrumpli friss borsóval

1 kg újkrumpli
1/2 kg zöldborsó
1 nagy fej hagyma
1 evőkanál olaj
1 kávéskanál pirospaprika
egy csokor petrezselyem
ízlés szerint tejföl

Az újkrumplit megmosom, ledörzsölöm. Az finomra vágott hagymát az olajon üvegesre párolom, ráteszem a pirosparikát, majd a negyedekbe vágott krumplit. Jól átforgatom, felengedem annyi vízzel, hogy ellepje, sózom.
Míg a krumpli fő, megtisztítom a zöldborsót, ezt csak akkor adom az ételhez, mikor a krumpli már majdnem teljesen puha.
Petrezselyemmel megszórva, ízlés szerint tejföllel tálalom.
4 adag



Kapros-joghurtos újkrumpli

1/2 kg apróbb újkrumpli
1 evőkanál olaj
1 gerezd fokhagyma
3-4 dl joghurt
egy csokor kapor

A krumplit megmosom, majd héjában meg-, de nem szétfőzöm. Ezalatt a joghurtból kicsöpögtetem a savót (tölcsérbe helyezett kávéfilteren keresztül a legegyszerűbb). Meghámozom, félbe- illetve nagyobb darabokra vágom majd a felforrósított olajon a fokhagymával átpirítom, sózom a krumplit.
A joghurttal meglocsolva és a vágott kaporral megszórva tálalom.
2 adag

Téli, főzelékszerű változata: héjában főtt, meghámozott krumplit durvára reszelem, olajon átpirítom, joghurttal és kaporral keverem.
2 adag

péntek, január 02, 2009

Paradicsomos kelbimbó

Volt nekem egy törzshelyem az előző életemben, mikor még majd' minden nap étteremben vacsoráztam. A normál étlap mellett szezonális ajánlatot is tartottak, nagyon ötletes kreációkkal, sajnáltam, mikor váltottak, de aztán jöttek az újabb finomságok. Tavaly télen volt egy csülökételük, szalonnás kelbimbóval, na az is egy telitalálat volt. Nem vagyok egy nagy csülkös, ezt sem én rendeltem, hanem az asztaltársam, de annyira jól nézett ki és annyira finom volt, hogy nem engedhettem neki, hogy a maradékot csak úgy visszaküldje (az adag sem volt kicsi, pedig az étterem nem a nagy de rossz fogásokról ismert), becsomagoltattam. Még ketten ettünk belőle jóízűen, mielőtt egy kutyáé lett amivel már végképp nem bírtunk. A mennyiség viszont nem ment a minőség rovására, sőt!
Omlósra sütött, kicsontozott csülökszeletet tálaltak szalonnás-paradicsomos-zöldfűszeres kelbimbóra. Ez a köret jutott eszembe, mikor a férjem a minap gyönyörű kelbimbót hozott a piacról. Nálunk a disznóalkatrészek nem játszanak, viszont a szardellával is nagyon kerek, telt ízt lehet elérni, most sem csalódtam.

Paradicsomos kelbimbó

1/2 kg kelbimbó
3 evőkanál olívaolaj
2 gerezd fokhagyma
1 szardellafilé
1/2 doboz (20 dkg) konzerv darabolt paradicsom
rozmaring
chilipehely
parmezán

A kelbimbót megtisztítom, a nagyobbakat félbevágom.
Egy széles serpenyőben, amelyikben egy rétegben elfér a kelbimbó, az olajon megfuttatom a felszeletelt fokhagymát és a szardellafilét, vigyázva, hogy a fokhagyma ne égjen meg. Rádobom a kelbimbót, fűszerezem és mérsékelt tűzön, lefedve megpárolom, közben a kelbimbók vágott felülete kicsit odapirul, ez lesz a legfinomabb. Ha már puha a kelbimbó, a hozzáadom a paradicsomot és nagyobb lángon összepirítom.
Ha nem hús mellé lesz köret, akkor kevés parmezánnal tálalom.
2 adag

szerda, november 19, 2008

Nem csak nőkkel lehet recepteket cserélni

Múlt héten együtt autóztam sok órát az olasz főnökömmel. Nem ő a közvetlen felettesem, sok alkalmunk nem volt még szakmai eszmecserékre sem, nem hogy személyesre, de a visszaúton azért már eljutott a társalgás odáig, hogy éttermet ajánljak neki Budapesten (a séf abból a városból származik, mint ő), és arról is beszéljen, hogy szeret-e főzni. Elmesélte a múltkori, barátainak adott vacsoramenüt, és ezzel remek ötletet adott, mit főzzek másnap: orecchiette (fülecske-tészta) van otthon, brokkolit kapok, szardelláért sajnos be kellett járnom a várost.
Ahogy Stefano is megerősítette, az orecchiettét elsősorban "cime di rapa"-val főzik, de már vége a szezonjának, így ő is brokkoliból készítette.
Ami igazán sokat dob ezen az (meg sok más) ételen, az a szardella. Egyáltalán nem lesz halízű, de olyan gazdag, kerek lesz tőle sok zöldségétel, hogy szoktam használni fehérbabhoz, spenóthoz, rukolához, mángoldhoz is.



Orecchiette brokkolival

20 dkg orecchiette ("fülecske"-tészta)
1/2 kg brokkoli
2 evőkanál olívaolaj
2 gerezd fokhagyma
2 szardella vagy egy kanálnyi szardellapaszta
1 friss chili vagy chilipehely
ízlés szerint reszelt parmezán


Vizet forralok a tésztához, közben megtisztítom és rózsáira szedem a brokkolit, a szárrészeket külön darabolom föl. Mivel az orecchiette zacskóján 10 percet jelöltek főzési időnek, a tészta bedobása után 5 perccel a a brokkoliszárakat is a vízbe dobtam, majd 3 perc múlva a brokkolirózsákat is.
Közben egy akkora serpenyőben, amelyben a tészta is el fog férni, az olívaolajon megfuttattam a megzúzott fokhagymát és a szardellákat.
A megfőtt tésztát a fokhagymás-szardellás olajra szedem ki és a felaprított chilivel együtt egy-két perc alatt összepirítom.
Azonnal tálalom, parmezánnal.
2 adag

vasárnap, június 15, 2008

VKF! XVI. - piknik

Ilyen még nem fordult elő: több, mint két hónapja már, hogy nem írtam semmit, sőt, az utóbbi hetekben már blogokat olvasni sem tudtam. Állandó vidéki munka, kiküldetés, rohanás, megfeszített munka reggeltől estig. Eddig legalább esténként, mielőtt leléptem a munkahelyemről, megnyitottam a friss bejegyzéseket, hogy este a szállodában elolvashassam őket, de már sem erőm, sem lehetőségem nem volt rá az utóbbi hetekben: a cégnél letiltották a blogspotot, így aztán hetente kétszer, jövet-menet az egyik benzinkúton egy kávé mellett tudtam csak belenézni a kedvenc blogjaimba.
Egyébként jól vagyok (sőt, nagyon jól vagyok!), a munkámban a legdurvább szakasz lezárulni látszik, sőt hamarosan több időm, nyugodtabb életem lesz.
Lassan visszatérek a blogoláshoz, hadd legyen hát jó alkalom erre a Gourmandula által meghirdetett VKF! – forduló. A kiírásban a következő mondat fogott meg: "az is érdekelne, hogy nyaraláshoz készülődve - alternatívaként a Mol kút szegényes vagy az Autogrill méregdrága kínálatára - ki milyen harapnivalókat készítene az útra, aminek méltó elfogyasztásához érdemes letérni a főútról, és megszakítani a gyakran monoton, fárasztó aszfalttépést". Ez a számomra leginkább életszerű helyzet, sajnos nem jellemző, hogy csak úgy, minden ok nélkül a szabadban töltsünk ek egy napot - a hétvégéket főleg alvásra használom. (Na de majd mostantól!...) Szóval piknik-témában a valós kihívás számomra az útiellátás, nem is nagyon csábulok az említett egységek pultjait látva. Az Autogrillben is csak egyetlen dolog érdekel, az viszont kötelező: a kávé. Ahogy átlépjük az olasz határt, nekem azonnal innom kell egy erős feketét (egyébként egyáltalán nem kávézom).
Az utázásra körültekintően rákészülök. Mindig van nálunk ropogós korpás keksz, alma, gyümölcs, lefagyasztott ásványvíz vagy zöldtea, ez korlátozott ideig ugyan, de némiképp hűvösen tartja azt is, amit hűvösen kell tartani, hűtőtáska nélkül is.
Az én drága férjem ugyanis utálja a hűtőtáskát. Odaúton még csak-csak használható, de utána csak kerülgetni, pakolgatni és cipelni kell szerinte ezt a fölösleges és használhatatlan holmit. Ezért igyekeztem olyan ételeket összeszedni, amelyek hűtés nélkül is kibírnak jópár órát, de mégis teljes étkezés illúzióját adják. Így lett majdnem vegán az összeállítás, egy tojáson kívül semmi állati eredetűt nem használtam fel. A lencsefasírt, chilis-citromos újkrumpli, hideg árpagyöngy mellé friss levélsalátát és néhány paradicsomot is csomagoltam. Terveztem még pirított cukkinit, ezúttal lime-mal és mentával, de aztán elmaradt.
További ötleteim (részben) könnyen elkészíthető, jól szállítható, nem kényes, pikniken bevethető ételekre:
bulgurvariációk
szamósza
hidegen is finom hús nélküli muszaka
sós muffin, például medvehagymás-sajtos
görög krumpli, sok salátával
sajtos-zöldséges tortácska, mondjuk articsókás, de lehet spárga, zölbab, spenót, brokkoli, stb., szezon szerint
desszertnek répatorta
vagy muffin, például almás-levendulás

Lencsefasírt

20 dkg lencse
2-3 babérlevél
1 kávéskanál őrölt koriander
1 kávéskanál őrölt római kömény
3 evőkanál zabpehely
3 evőkanál búzadara
1 tojás
2 gerezd fokhagyma

olaj

Az előzetesen beáztatott lencsét babérlevéllel puhára főzöm, leszűröm, majd botmixerrel kicsit megdolgozom, de csak darabosra, nem egyneműen krémesre. Fűszerezem, a zabpehellyel, búzadarával és a tojással összedolgozom. Kis pogácsákat formázok belőle, és kiolajozott muffintepsiben kisütöm.
12 kis pogácsa lesz belőle


Chilivel pirított citromos újkrumpli

80 dkg apró újkrumpli
1 chili
1 kezeletlen citrom
olívaolaj

Az újkrumplit megfőzöm, meghámozom, negyedekre vágom. A felhevített olajban a kimagozott, felaprított chilit és a krumplit átpirítom. A citrom héját ráreszelem, levét rácsavarom.


Árpagyöngy hidegen, szárzellerrel

30 dkg árpagyöngy
6-7 szál szárzeller
1 kezeletlen citrom
2-3 evőkanál extra szűz olívaolaj

Az árpagyöngyöt puhára főzöm, kihűtöm. Hozzáadom a felaprított szárzellert, meglocsolom az olajjal és citromlével, megszórom a citrom csíkokban lehántott héjával.

csütörtök, november 15, 2007

Keserédes III. – keserűcsokoládé

Először is be kell vallanom: ehhez az ételhez az alapanyag nem a Keserédesből származik, de biztos vagyok benne, hogy van a boltban ehhez való, magas kakaótartalmú, kevéssé édes, nagyon intenzív csokoládé. Ha lesz időm, megnézem náluk és kiegészítem vele a bejegyzést, de szívesen fogadok erre vonatkozó hozzászólásokat is.
Tudom, tudom, már nem trendi, de azért érdemes egy kísérletet tenni a csokoládé-chili-hús kombóval. Az ötletet a „Csokoládé” című film adta, bennem elég mély nyomokat hagyott az ünnepi vacsorán csokoládés mártással föltálalt sült csirke látványa. A receptet aztán egy fórumon olvastam (és hogy pontos legyek, a Nők Lapja Évszakok kiadványából írta be egy topiktárs), de persze most nem találtam meg, emlékezetből-érzésből raktam össze, biztosan nem pontosan ez volt. Az biztos, hogy az a recept húslevest ír elő a mártáshoz, nekem ez nem volt (ilyen kis mennyiséghez meg nem is akartam csinálni), ezért helyette beforralt vörösbor adta a mártás folyékony fázisát, így is nagyon jó lett.
Kísérletképpen egyetlen csirke alsócombból készítettem el, mivel a mártás nagyon tartalmas, nem is nagyon növelném az adag mennyiségét – igaz, én nem vagyok a hatalmas adagok híve, meg kisebb a veszteség, ha mégsem ízlik. :) Persze a csirkecombot meg lehet enni magában is, csak a csoki a bukás…
Vigyázat, csak haladóknak javaslom, akinek a csoki szóról csak a tejcsoki ugrik be, az csak fintorogni fog.

Köretnek – a szezonnak megfelelően – sütőtököt készítettem (édesburgonya is jó!), és hogy a csoki-chili ízvilágot erősítsem, reszelt gyömbérrel kevertem ki a tökpürét. Nem tévedtem, nagyon jól passzol hozzá, de a kakaóbabos tonhalhoz tálalt bármelyik köretet el tudom képzelni hozzá.



Csirkecomb csokis-chilis mártással, gyömbéres sütötökpürével

1 csirke alsócomb
1 gerezd fokhagyma
2 dkg vaj
1 dl húsleves / vörösbor
3 dkg keserűcsokoládé (minél magasabb kakaótartalmú, nálam 70 %-os volt)
ízlés szerint chili

30 dkg sütötök/édesburgonya
1 cm-s darabka gyömbér

A csirkecombot bedörzsölöm zúzott fokhagymával, , ha va rá idő, hagyom állni. Sózom, a felolvasztott vajon, serpenyőben körbesütöm, majd átteszem egy tűzálló tálba és a sütőben puhára sütöm. A serpenyőben maradt zsiradékhoz adom a húslevest vagy a vörösbort, a bort kissé beforralom. Beleolvasztom a csokoládét és a chilivel ízesítem.
Közben a feldarabolt sütötököt/édesburgonyát puhára sütöm, a a húsát áttöröm és kikeverem a lereszelt gyömbérrel.
A pirosra sült csirkecombot a csípős, mély csokiízű mártással és a formázott tökpürével tálalom.
1 adag

péntek, augusztus 17, 2007

Visszaszámlálás és visszatekintés 2.

Körvonalazódik a születésnapi vacsorám terve. Bár idén nem járattam hetekig ezen az agyamat, de a végére csak összeállt az ételsor. Inkább rusztikus, mint elegáns lesz, sok szezonális alapanyagból, egy csomó zöldséget és a zöldfűszereket frissen az édesanyám kertjéből szedve. Törekszem az egyszerű nagyszerűségre, a természetes ízekre és karakteres ízpárosításokra. Keresetlenül egyszerű, de változatos ételsort szeretnék főzni, többfajta előétellel, amolyan "hosszú asztal a diófa alatt, a sültestál körbejár" hangulatban.

Ehhez kicsit hasonló volt egy másik emlékezetes születésnapi vacsorám: két éve tapas-büfé volt a koncepció. Nagyon munkás dolog volt, de megérte, egész előző nap vásároltam meg a konyhában "hamupipőkéztem", de azt is élveztem nagyon.



Serrano sonka sárgadinnyével
Ezzel a klasszikussal nem lehet tévedni, a sonkát grissinire tekerve tettem asztalra.

Paradicsomba töltött tonhalsaláta
Az összetördelt tonhaltörzset kapribogyóval, zsenge lilahagymával és citrommal ízesítve töltöttem a kivájt paradicsomokba.

Fetával töltött csípős zöldpaprika
A sajt a kellemesen puhára sütött paprikába töltve, de hogy ne merüljünk el az angyali komfortban, mindez csípős paprikából, a krémes sajtban diódarabok.

Aszalt paradicsomos padlizsán tekercs
A hosszában fölszelt, megsütött padlizsánszeletekbe rozmaringos-olajos aszalt paradicsomot tekertem.

Szárzeller gorgonzolával
A szárzellert megtöltöttem krémes gorgonzolával, pisztáciaszemeket nyomtam a tetejébe.

Cukkinisaláta

Pestos tésztasaláta parmezánkosárkákban
A pestoból kihagyott parmezánt megolvasztva kosárkákat formáltam benne és ebben tálaltam a pestoban megfördetett mini farfalle tésztát.

Rukolasaláta mazsolával, fenyőmaggal, balzsamecettel
Erről is megemlékeztem már korábban.

Garnélarák fokhagymával, gyömbérrel, chilivel pirítva

Zsályás-szalonnás borjúmáj-nyárs
A felkockázott borjúmájat zsályalevelekkel és szalonnacsíkokkal húztam nyársra és sütöttem meg serpenyőben.

Kakukkfűvel pácolt grillezett kecskeborda
Ez teljesen édesanyám projektje volt. Ő nevelte, vágta a kecskét, majd pácolta, sütötte a gusztusos kis érméket. Friss áfonyaszemekkel került asztalra.

Anyukám "műsoron kívül" készített előre egy tálat: görögdinnye, fetakockák, zsenge lilahagyma, menta, citromlé – zseniális, talán Nigella lehetett a forrás. Teljesen beleillett a koncepciómba.

Akartam még vörösborban sült chorizot is készíteni, de látva, hogy nincs már rá kapacitás, ezt elnapoltam.

Mindehhez remekül passzoltak a szintén anyukám keze munkáját dícsérő óriás-stanglik, isteni volt azzal tunkolni a jó kis fűszeres olajokat-szaftokat.

(Ezt a rengeteg dolgot persze nem tudtam volna egyedül egy délután elkészíteni, az olajos-pácolt zöldségek előtte egy nappal készültek, a vacsora előtti közvetlen munkában is akadt – nem is kevés – segítségem: édesanyám, húgom, sógorom, férjem. Ezúton is köszönöm a közreműködésüket, valamint azoknak, akiket érint (legfőképpen a férjemet), köszönöm, hogy ilyen jól viselték a már hetekkel előtte tanusított, mindent elsöprő, gyermeki lelkesedésemet!)

A születésnapi torta is rendhagyó volt. A sógorommal együtt ünnepelünk, ilyenkor közös tortát kapunk (egyébként is szeretünk felezni, szelet süteményt, ezt-azt, egyszer két fél tortát kaptunk, egy fél csokist meg egy fél túrós-gyümölcsöst, gyönyörűen kivitelezte a húgom, meg fogom keresni a fényképet róla), ez egy trüffel-golyókból rakott nagy halom volt, tetején a kettőnk összéletkorát jelző gyertyával.

Előkotortam egy képet az asztalról. A kép minőségéből is látszik, hogy nem a tökéletes fotózásra törekedtünk éppen, de egyáltalán nem bánom, sokkal jobb volt álélni az élményt, mint dokumentálni.

Szeretem ezeket a vacsorákat. Minden addig tartó lépést élvezek: amíg kitalálom, hogy mit fogok főzni, az eszeveszett rohangálást az alapanyagokért, ahogy készülnek az ételek. Népes, jókedvű család vagyunk, de nagyon élvezem a hirtelen beálló csöndet, mikor elkezdünk enni. Örülök a dícsérő szavaknak, de nem ezért csinálom. Az a legjobb az egészben, hogy együtt lehetünk. Remélem, még nagyon sokáig.

 

blogger templates | Make Money Online