A következő címkéjű bejegyzések mutatása: saláta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: saláta. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. július 15., hétfő

Római paradicsomos-mozzarellás saláta

Nemrég az egyik magazin - ahova írok - rosé partijára voltam hivatalos. Mint vendég, s mint "konyhatündér" is. Salátát kértek - egyből négy fajtát :) -, hiszen egy irodaházban nem kifejezetten lehet sütni vagy főzni.
Ez volt az egyik saláta, s az egyik legnagyobb sikerrel fogyott - a győztes a citrussaláta volt -. 

RÓMAI PARADICSOMOS-MOZZARELLÁS SALÁTA


Hozzávalók - 4 személyre - 
- 20 dkg olajban eltett szárított paradicsom
- olíva olaj igény szerint - kb. 1-2 ek. - 
- 1/4 csokor bazsalikom
- 1/4 csokor petrezselyem
- 1,5 ek. sóban eltett és leöblített kapribogyó
- 1 ek. balzsamecet
- 1,5 dl paradicsomlé
- 1 gerezd fokhagyma
- bors
- 10 dkg vegyes salátalevél - zöld: ruccola, galambbegy, jégsaláta, radicchio, stb. - 
- 50 dkg füstölt bivalymozzarella
- bő 1/4 db. citrom leve

Elkészítés
A szárított paradicsomot darabokra vágjuk, majd turmixgépbe tesszük. Hozzáadjuk a bazsalikomot, petrezselymet, kapribogyót, balzsamecetet, paradicsomlevet, átpréselt fokhagymát, borsot ízlés szerint. Összeturmixoljuk, s ha túl sűrűnek találjuk, adunk hozzá egy kevés olíva olajat. Az állagának olyannak kell lennie, mint a paradicsomsűrítménynek. Ezután a salátába keverjük a citromlevet, majd hozzáadjuk a paradicsommasszát. Addig forgatjuk benne a salátát, amíg minden levél át nem veszi, s ezáltal eloszlik az egész massza a leveleken. A mozzarellát kockára vágjuk, megszórjuk vele a salátát, majd még egyszer átforgatjuk az egészet. Azonnal tálaljuk. 

2012. november 21., szerda

Insalata radicchio rosso - Vörös radicchio saláta

Van néhány asszociációm az őszre. A gesztenye után szorosan a következő a vörös radicchio saláta. A színe, az enyhén kesernyés íze - amit a leginkább szeretek benne - valahogy mindig ezt az évszakot juttatja eszembe. Még akkor is, ha éppen nyáron eszem :-D. 
Sokféleképpen fel lehet használni, most elsőnek egy salátát mutatok, ami szín - és ízvilágában egészen különleges, az íze pedig egyenesen kiváló...de feltétele a kiváló minőségű olíva olaj. Gyakorlatilag mindenhol kiváló olíva olajat kellene használni, de salátáknál nélkülözhetetlen, hiszen ez adja meg az ételek "bukéját". 

INSALATA RADICCHIO ROSSO - DOLCE VITA-AZ ÉN (ÍZ)VILÁGOM


Hozzávalók
- ¼ db. vörös radicchio saláta
- 1 marék vegyes zöld saláta
- ¾ db. körte megpucolva
- 1 ek. pirított dió
- 1 ek. nyers dió
- 1 késhegynyi bors
- só
- 0,5 dl kiváló minőségű extra szűz olívaolaj
- 1-2 tk. balzsamecettel

Elkészítés
A salátákat vágjuk össze vékony csíkokra, valamint a körtét pucoljuk meg és vágjuk azt is csíkokra. Keverjük össze egy tálba. Majd a nyers diót kicsit törjük meg, s járjunk el ugyanígy a pirított dióval is. Ezután az olíva olajat alaposan keverjük össze a sóval és borssal, öntsük a salátára és jól keverjük össze. A végén öntsük rá a balzsamecetet és azt is keverjük a salátához. 

2012. szeptember 29., szombat

Mediterrán tengeri tál - Szent Jakab kagylóval, fekete olívabogyó krémmel és zöldsalátával

Bár hazánkban már kezdenek megmutatkozni az ősz első jelei, a mediterrán országokban, így Olaszországban is, a tengerparton még javában folyik az élet.
A tenger meleg, a napsugarak még melegebbek, az éttermek pedig árasztják magukból a tengeri élővilágából készült megannyi finomságot.
Ha a tengerpartot és a perzselő napsütést nem is, de egy ilyen finom tálat elkészíthetünk mi is, ezzel is egy kicsit még a távolodó nyarat idézve. 
Nemrég volt szerencsém ezt a tálat megkóstolni, s garantálni tudom, annak, aki szereti az ilyen jellegű ételeket, nem fog csalódni.

MEDITERRÁN TENGERI TÁL - DOLCE VITA-AZ ÉN (ÍZ)VILÁGOM


Hozzávalók - 1 személyre -
Szent Jakab kagyló
- 4 db. friss, Szent Jakab kagyló

Fekete olívabogyó-krém
- 80 gr fekete olívabogyó
-1 gerezd fokhagyma
- 0,5 dl száraz fehérbor felére főzve, vagyis 2 tk.
- 0,5 ek. sóban eltett kapribogyó 
- 1 tk. apróra vágott petrezselyem
- só
- őrölt feketebors
- kb. 2 ek. olíva olaj

Búzadarás gnocchi – 4 db. 1 cm magas, 5 cm átmérőjű kagyló sütőformához –
- 1 dl tej
- 25 gr búzadara
- 7,5 gr vaj
- 1 tk. tojássárgája
- 10 gr frissen reszelt parmezán
- ¼ citrom reszelt héja
- só
- őrölt fehérbors

Balzsamecetes zöldsaláta
- 80 gr vegyes zöldsaláta
- só
- feketebors
- kb. 1-1,5 ek. balzsamecet
- kb. 1-1,5 ek. olíva olaj

Elkészítés
Fekete olívabogyó krém
A fehérbort a felére főzzük, hogy az alkohol elpárologjon belőle. Az olíva bogyót és a fokhagymát apróra vágjuk, a kapribogyót jól átmossuk (– azért nem jó a lében eltett, mert a kapri bogyó nagyon átveszi a lé ízét -), majd az összes összetevőt kézi botmixer poharába rakjuk, a borból csak 2 teáskanállal, s az egészet pépesre turmixoljuk. Ha a végén kell bele só vagy bors, pótoljuk, s minimum 6 órát a hűtőbe tesszük.

Búzadarás gnocchi 
A tejet felforraljuk, majd folyamatos keverés közben hozzáöntjük a búzadarát, hogy ne legyen csomós. Főzzük még pár percig, amíg sűrű nem lesz. Ekkor levesszük a tűzről, ízlés szerint sót és borsot adunk hozzá, majd elkeverjük benne a vajat, parmezánt, reszelt citromhéjat és a tojássárgáját. Majd kézzel alaposan összedolgozzuk. A formákat kikenjük vajjal és megszórjuk búzadarával, s 160 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt aranybarnára sütjük.

Zöldsaláta
A salátát sózzuk, borsozzuk, majd hozzá adunk annyi balzsamecetet, amennyivel nekünk ízlik, s végül meglocsoljuk olíva olajjal és egy üvegtálban jól összeforgatjuk. A végén a Szent Jakab kagyló héjába töltjük.

A tál elkészítése
A kisült búzadarás gnocchi kosarakat megvárjuk, amíg kihűlnek. Mindegyikben elkenünk bő 1 tk. fekete olívabogyó-krémet, majd a Szent Jakab kagylókat hirtelen tűzön meggrillezzük. Amikor készen vannak, a fekete olívabogyó-krém tetejére ültetünk kosaranként 1 db-ot. Szent Jakab kagyló héjába tett salátával tálaljuk. 




2012. február 1., szerda

Dolce Vita - az én (íz)világom: Piros és zöld sült ricotta zöld salátával és a januári játék nyertese

Ha nincs nyár, legalább a hangulatát idézzük meg. Én igyekszem így "átvészelni" a hosszú és hideg telet. 
Ez is egy ilyen étel lesz. Tipikus olasz, mediterrán ízvilágú finomság gyorsan, akár egy könnyű vacsorának.

DOLCE VITA - AZ ÉN (ÍZ)VILÁGOM: PIROS ÉS ZÖLD SÜLT RICOTTA ZÖLD SALÁTÁVAL és a januári játék nyertese


Hozzávalók
- 1 doboz ricotta
- 1 kisebb tojás
- 2 ek. reszelt parmezán
- 1 púpos ek. liszt
- 1 ek. apróra vágott szárított paradicsom
- 6 szál hosszabb snidling apróra vágva
- 6 szál petrezselyem apróra vágva
- 0,5 db. citrom reszelt héja
- olaj a sütéshez
- só, bors

Zöldsaláta
- vegyes saláta
- paradicsom kockára vágva
- olíva olaj
- citromlé
- só, bors

Elkészítés
A sült ricottához az olaj kivételével minden összetevőt összekeverünk, s enyhén kemény masszát kell kapnunk, amit lehet formázni. Amikor készen vannak a lapos kis tallérok, forró olajban pár perc alatt mindkét oldalát aranybarnára sütjük.
A zöldsalátához az összetevőket ízlés szerint egy nagy tálba kézzel összekeverjük és a sült ricottához tálaljuk. 

A JANUÁRI JÁTÉK NYERTESE: BENKŐ-TATÁR ANIKÓ

2011. december 3., szombat

Dolce Vita - az én (íz)világom: Mediterrán randevú – szent jakab kagyló héjában zöld salátával, szárított paradicsomos gesztenyés polenta és sültpaprika zselé kísérővel, pirított fenyőmagos-mandulás sült édeskömény társaságában

Ha egy jó könyvet olvasok, mindig képes vagyok olyan szinten a hatása alá kerülni, hogy úgy érzem, az adott pillanatban megélem az eseményeket.
Így történt ez tegnap este is. S az lett az átélés vége, hogy hiányozni kezdett a nyár, a tenger, a tenger illata és az ezzel járó finomságok.
Visszahoztam belőle ma délelőtt annyit, amennyit csak tudtam

DOLCE VITA - AZ ÉN (ÍZ)VILÁGOM: MEDITERRÁN RANDEVÚ - SZENT JAKAB KAGYLÓ HÉJÁBAN ZÖLD SALÁTÁVAL, SZÁRÍTOTT PARADICSOMOS GESZTENYÉS POLENTÁVAL ÉS SÜLTPAPRIKA ZSELÉ KÍSÉRŐVEL, PIRÍTOTT FENYŐMAGOS-MANDULÁS SÜLT ÉDESKÖMÉNY TÁRSASÁGÁBAN


Hozzávalók – 2 személyre –
- 8 db. szent jakab kagyló
- 2 db. szent jakab kagylóhéj
- kevés reszelt citromhéj és apróra vágott petrezselyem, só, bors

sült paprika zseléhez
- fél nagyobb piros pritaminpaprika megsütve
- 2 ek. paradicsomlé
- 1 db. zselélap
- késhegynyi paszírozott foghagyma
- só, bors

polentához
- 0,4 dl tej
- 1 dl víz
- 1 dl minőségi, száraz fehérbor
- 0,1 ek. só
- 0,1 tk. világos barna cukor
- 0,25 ek. olíva olaj
- 0,25 ek. vaj
- 2,5 dkg kukoricadara
- 0,85 dkg gesztenyeliszt
- 3 db. apróra vágott szárított paradicsom
- szerecsendió, só

édeskömény saláta
- 1 db. édeskömény
- olaj a sütéshez
- 1 ek. hántolatlan mandula
- 1 tk. fenyőmag
- 1 tk. olíva olaj
- 1 tk. citromlé
- só, bors

zöldsaláta
- 1 marék vegyes, zöld saláta – én a Metroban kapható „Mesclan” nevű keveréket használtam –
- 1 szár szárzeller
- olíva olaj, citromlé, só, bors

Elkészítés
Először a sült paprika zselét készítjük el. A paprikát alufóliára téve, 220 fokos sütőben fél óra alatt megsütjük, majd hagyjuk kihűlni. Ekkor lehúzzuk a héját, apróra vágjuk, s feltesszük főni a paradicsomlével, fokhagymával, kevés sóval és borssal. Közben a zselatinlapot hideg vízbe tesszük 5 percre. Kb. 5 perc főzés után összeturmixoljuk a paprikát, a zselatinlapot kicsavarjuk és a még meleg masszába tesszük. Olyan fazékba öntjük, amelyen max. ¾ cm vastag lesz. Ha kihűlt, hűtőbe tesszük, ahol pár óra alatt zselévé dermed.
Másodszor a polentát készítjük el. A tejet, vizet, bort, sót, cukrot, olíva olajat és a vaj felét felforraljuk. Amikor forr, óvatosan belecsurgatjuk a két liszt keverékét, s kb. 20 percig főzzük. A vége felé hozzáadjuk a szárított paradicsomot. Amikor kész, beletesszük a maradék vajat, a sót és kb. 1 kk-nyi szerecsendiót reszelünk rá. Majd egy fazékba tesszük max. ¾ cm vastagon és megvárjuk, amíg kihűl. Ha kihűlt, pogácsaszaggatóval köröket vágunk ki belőle, s 180 fokos sütőben aranybarnára sütjük.
A sülés közben jöhet az édeskömény. Az édeskömény fodrait levágjuk, félbe vágjuk és lobogó, sót vízben 10 perc alatt megsütjük.
Ez idő alatt elkészítjük a magokat. A fenyőmagot enyhén megpirítjuk, és apró darabokra vágjuk. A mandulát nagyon kevés olajban megpirítjuk, majd kiszedjük úgy, hogy az olaj a serpenyőben maradjon. Mozsárba apróra törjük és hozzákeverjük az apróra vágott fenyőmagot.
Ha elkészült az édeskömény, papírtörlővel megszárítjuk, s kevés, de forró olajon minden oldalát aranybarnára sütünk. Ha kész, negyedekre vágjuk, és a torzsáját kiszedjük.
Kezdhetjük a tálalást. A kagylóhéjba teszünk annyi salátát, amennyi belefér. Utána 2 db. negyed édesköményt helyezünk a tányérra, összekeverjük az olíva olajat, a citromot, sót és borsot, s nagyon keveset az édesköményre locsolunk, majd megszórjuk az összekevert, pirított magokkal.
Utána a sültpaprika zselé és a polenta következik. A zseléből is köröket vágunk, s egymás tetejére teszünk pár darabot felváltva.
Ha ez kész, akkor sütjük csak ki a kagylót. Akinek biztosabb, nyugodtan vágja félbe a kagylókat és úgy süsse meg. A kagylóhúsokat megsózzuk és megborsozzuk, s zsiradékmentes, forró serpenyőbe tesszük, s minden oldalát addig sütjük, amíg enyhén barna nem lesz. Ez kb. 2 perc oldalanként.
Majd ha kész, a kagylóhéjban lévő salátára helyezzük őket és kevés citromhéjat reszelünk a tetejére és meghintjük apróra vágott petrezselyemmel.




2011. november 17., csütörtök

Francia sanzon: Vidéki romantika - saláta -

A kulináris élmények Olaszország után - az én szememben - Franciaországban folytatódnak tovább. Ez szintén az a gasztronómia állomás, ahol mindent tökéletes minőségben és ízvilágban lehet fogyasztani. Még a salátákat is, melyeket leginkább vidéken készítenek el kiválóan. 

FRANCIA SANZON: VIDÉKI ROMANTIKA - saláta -


Hozzávalók - 1 személyre -
-          - 80 gr vegyes saláta – endivia, jégsaláta, sárgarépa, vörös radicchio, ruccola –
-          - 1 szelet ¾ cm vastag toka szalonna
-          - 1 szelet angol húsos szalonna
-          - 2 vékony szelet kolbász – ha van kolbászos kenyerünk, akkor ez nem kell –
-          - 1 szelet 1 cm széles, 15 cm hosszú kenyér
-          - 1 púpos tk. dijoni mustár
-          - 6 tk. olíva olaj + 1 ek.
-          - 1 tk. vörösbor ecet
-          - só, bors
-          - 5 dkg kékpenészes sajt – vagy rokfort sajt –
-          - 1 marék dió
-          - 10 szál darabolt snidling

Elkészítés
A salátát egy tálba öntjük. Utána a szalonnákat csíkra vágjuk a kolbászt apró kockára vágjuk és 1 ek. olíva olajon megpirítjuk. Amikor már az összes zsír kijött belőlük, hozzá tesszük a kb. 2 cm hosszúra vágott kenyérkockákat, átforgatjuk, hogy felszívja a zsírt és elzárjuk alatta a tüzet.
Elkészítjük az öntetet a mustárból, 6 tk. olíva olajból, vörösbor ecetből, sóból és borsból úgy, hogy alaposan összeverjük egy kis tálban.
Ez után apróra vágjuk a diót és a snidlinget.
Mindezeket követően a salátára öntjük az öntetet, majd a snidlinget és a diót, s végül a kenyeres szalonnát, s kézzel jól összekeverjük. A végén sajtot szórunk a tetejére.

2011. október 5., szerda

Pikáns szendvics - kezdő szakácsok is elkészíthetik -

Vacsorára szeretünk olyan ételeket enni, melyek mindamellett, hogy gyorsan elkészülnek, finomak is és laktatnak egyaránt. Ilyen a következő vacsoralehetőség is.

PIKÁNS SZENDVICS - KEZDŐ SZAKÁCSOK IS ELKÉSZÍTHETIK - 


Hozzávalók - 1 személyre - 
- 1 db. zsemle mindkét felén megpirítva
- néhány db. jégsaláta 
- 1 db. sült bacon kettévágva
- 1 db. tükörtojás
- 6 szem koktélparadicsom
- 2-3 ek. modenai balzsamecet

Elkészítés
A zsemlét félbe vágjuk és mindkét felén megpirítjuk. Míg pirul, addig egy serpenyőben a bacon szeletet megpirítjuk. Azért nem a sütőben sütőpapíron, mert a paradicsomhoz és a tükörtojáshoz kelleni fog az a nagyon kevés zsír, ami kisül belőle.
A sült bacont félbe vágjuk ha megsült. Közben a zsemle is elkészül. Teszünk bele néhány darab jégsalátát, majd ráfektetjük a bacon szeleteket. Elkészítjük a tükörtojást, s azt is a szendvicsbe tesszük. Én a tükörtojás sárgáját folyékonyan szeretem, de ekkor számítsunk rá, hogy amikor esszük, kicsit ki fog folyni. Majd amikor ez is kész, még mindig ugyanabba a serpenyőbe beletesszük a koktélparadicsomokat, melyeket előtte félbe vágunk, majd ráöntjük a balzsamecetet, s a kis gázrózsa nagy lángján hirtelen összepároljuk. A paradicsomoknak nem kell sok idő, épphogy kicsit megpuhuljanak, s máris tehetjük a szendvics tetejére. Ha ezzel is megvagyunk, akkor rátesszük a zsemle tetejét és már ehető is.

2011. augusztus 13., szombat

Tojásos nokedli fejes salátával

A késői tavasznak és a nyárnak az egyik legkönnyebb és szerintem legfinomabb együttese. Ha nem is mindannyian, de nagyon sokan az általános iskolai menzán szokhattuk meg ezt az ételt, ahol száraz volt és nem is túl finom. De ez egy pillanatig nem jelenti azt, hogy nem lehet finoman elkészíteni. Ha egy kicsit szaftosabb, máris egy igazán remek ételt tehetünk az asztalra. Mivel a nokedlit  már megtanultuk elkészíteni, azt nem írom le újból, csak a többit.

TOJÁSOS NOKEDLI FEJES SALÁTÁVAL

Saláta
Hozzávalók - 2 személyre -
- 1 fej fejes saláta
- víz
- 3-4 ek. 10%-os ecet
- 3-4- ek. cukor

Elkészítés
A salátáról leszedjük a külső leveleit, s ahol sérült, ott is levágjuk kicsit miután alaposan megmostuk. Majd levágjuk a torzsája alját is néhány alsó levéllel együtt. Ekkor négybe vágjuk egy nagy késsel, s beletesszük gy salátás tálba. Felengedjük vízzel, hogy 3/4 részt ellepje a salátát, majd hozzátesszük a többi összetevőt is, s addig forgatjuk benne a salátát, amíg a cukor el nem olvad. Ezután időnként megforgatjuk. Ajánlott az étkezés előtt min. 1 órával elkészíteni, hogy átjárja az íz.

Tipp: ha a salátánk néhány napot áll a hűtőben, s kicsit "megfáradtnak" tűnik, azaz kicsit elkezd fonnyadni, nincs semmi baj, tegyük egy nagy tál hideg vízbe, s pár perc alatt "felébred" a saláta, újból ropogós lesz.
A salátára öntött levet elkészíthetjük előre is egy tálban, s a kész öntetet önthetjük a salátára és így forgathatjuk benne időnként a salátát, az eredmény ugyanolyan finom lesz.

Tojásos nokedli
Hozzávalók
- nokedli
- 2 dl tejföl
- 3-4 közel 1 cm széles vajkocka
- 3 db tojás
- só

Elkészítés
A tejfölt és a vajat egy tálban összeolvasztjuk és megsózzuk úgy, hogy sósabb legyen, mint ahogy enni szoktunk. A tojásokat villával felverjük, s beletesszük a tejfölös masszába. Elkezdjük közepes lángon összesütni. Ha már kicsit kezd tojásrántotta szerű lenni, megkóstoljuk, s ha kell még sózzuk, majd beletesszük a nokedlit, s addig sütjük, amíg viszonylag masszív nem lesz a mártás. Én nem szoktam teljesen megsütni "szárazra" a masszát, mert nem szeretem úgy, szeretem, ha egy kicsit "szottyos'. Ha még kell rá só, még a tűzön tegyünk rá.

2011. május 27., péntek

Körbejárós vacsora :-D - akár gyerekek is elkészíthetik!! -

Sokszor vagyunk úgy, mint én ma este. Fáradtan, munkától zúgó fejjel, amikor talán nem is érezzük, hogy éhesek vagyunk, de tudjuk, enni kellene, hiszen régen volt már ebédidő.
Ilyenkor tud remek ötlet lenni egy körbejárós vacsora. S mitől is körbejárós? Az mindjárt ki is fog derülni.

KÖRBEJÁRÓS VACSORA 

Hozzávalók - 1 személyre -:
- sajtok: az én esetemben pár darab mini mozzarella, negyed camembert, 1 szelet diós camembert
- zöldségek: jelen esetben 1 paradicsom, 1 marék darabolt salátalevél, néhány szem fekete és zöld olíva bogyó
- balzsamecet
- citrom
- só
- kenyér

Elkészítés:
Vegyünk egy tányért és tegyük rá a szeletelt paradicsomot, olíva bogyókat, darabolt salátát, sajtokat. Csorgassunk a zöldségekre citromlevet, balzsamecetet és végül hintsük meg sóval. Igyekezzünk a sajtokat kihagyni, de ha megy rá kevés, nem lesz semmi baj. 
Bármilyen zöldség, saláta, és bármilyen sajt használható ehhez a recepthez, nekem ma este ehhez támadt kedvem. 
S akkor most elárulom, mitől is körbejárós. Fogjunk egy villát, s kezdjünk el rá kupacot készíteni: először is szúrjunk fel egy szelet paradicsomot, majd egy fekete olívát, utána egy zöldet, majd salátát is és végül minden sajtból egy darabkát. A villa tele lesz finom falatokkal, s hamm, együk meg az egész tartalmat a villáról. Remek ízorgia fog kerekedni, ezt garantálom! S ha valami összetevő elfogyott a tányérról? Irány a konyha egy kis pótlásért! :-D A végén remekül esik egy pohár hideg fehérbor.

2011. május 6., péntek

Nyáresti tonhalsaláta kapri bogyós vinaigrette öntettel

Nincsen jobb nyáron egy jó tonhalas salátánál. Az asztalra varázsol egy kis mediterrán hangulatot, hallani lehet a tenger morajlását, érezni a tenger édes, halra emlékeztető illatát...s ha még egyelőre nem is tudunk utazni, mert későbbre szól a nyaralási időpontunk, azért az érzéstől ne fosszuk meg magunkat!

NYÁRESTI TONHALSALÁTA KAPRI BOGYÓS VINAIGRETTE ÖNTETTEL


VINAIGRETTE ÖNTET
Hozzávalók:
- 1 tk. dijoni mustár
- 1 csipert barna cukor
- 1 db. kapri bogyó
- 1 késhegynyi bors
- 1 tk. só
- 2-2 tk. dió és olíva olaj
- fél tk. fehérborecet

Elkészítés:
Az összetevőket egy kisebb habverővel összekeverjük úgy, hogy a habverővel szétnyomjuk a kapri bogyót.

TONHALSALÁTA
Hozzávalók:
- 80 gr Eisberg Gourmet Ínyenc Mix saláta
- 1 doboz Rio Mare tonhal
- 25 gr dió
- 7 dkg kékpenészes sajt 
- 1 közepes paradicsom
- 2 tk. modenai balzsamecet
- 2 tojás
- fél citrom leve
- 10 gr frissen reszelt parmezán sajt

Elkészítés:
A salátát beletesszük egy nagy tálba. A diót illatosra pirítjuk - kis rózsán, lassú tűzön kb. 2 perc - és egy mozsárba durvára törjük és rászórjuk a salátára. A kékpenészes sajtot és a paradicsomot apró kockára vágjuk, s azt is a salátára szórjuk. A tonhalat a dobozból kivéve - leöntjük róla az olajat - szétszedjük, hogy ne álljon össze, s a salátára szórjuk és megöntözzük a citromlével és a balzsamecettel .A két tojást keményre főzzük és tojásvágóval kockára vágjuk és azt is a salátára szórjuk. Majd az egészet meglocsoljuk a vinaigrette öntettel és salátakeverővel összekeverjük. A végén a tetejére szórjuk a frissen reszelt parmezánt.

2011. május 1., vasárnap

Curry-s csirkés - salátás tortilla

Külön kérésre ma országok találkoztak a konyhámban. A résztvevők India volt és Mexico - s én voltam a moderátor köztük :-D -.

CURRY-S CSIRKÉS - SALÁTÁS TORTILLA


Tortilla - kb. 12 db. - 
Hozzávalók:
- 4 dl liszt
- 1 dl meleg víz
- 0,5 dl olíva olaj
- 0,5 tk. só
- olaj a sütéshez

Elkészítés:
A lisztet egy tálba tesszük, a közepén kis lyukat csináluk és beleszórjuk a sót. Majd hozzáöntjük az olajat és egyenletes tésztát készítünk belőle, majd hozzáöntjük a vizet, s tésztát gyúrunk belőle.  Egy nyújtódeszkát belisztezünk, s rugalmas tésztát gyúrunk belőle - kb. 2-3 percig gyúrjuk -, majd folpackba csomagoljuk és min. 30 percet szobahőmérsékleten hagyjuk állni  - de a legideálisabb a 60 perc -. Utána formáljunk belőle egy hengert, s vágjuk fel 12 egyenlő részre, gurigára - én úgy csinálom, hogy először félbe vágom, majd azt is félbe, s az így megmaradt részeket három egyenlő részre, így biztos, hogy 12 egyforma méretű formát kapunk -. Minden egyes kis golyót nyújtsunk ki kb. 20-25 cm átmérőjű körre - kb. 3-5 mm vastagok lesznek -. A kinyújtott tortillák közé zsírpapírt tegyünk, hogy ne ragadjanak össze. Hevítsük fel az olajat, s egyesével süssük meg a köröket. Nagyon gyorsan kész van, figyelni kell rá, mert ha megbarnul az egész tészta, nem fog hajlani, hanem eltörik, s akkor használhatatlan. Kb. 3 mp alat megsül egy oldala, utána újabb 3 mp alatt sül meg a másik is. Lehet, hogy az elsőt elrontjuk, de utána a többi már sikerülni fog. 

Curry-s csirke és saláta
Én leginkább kínai kelt szoktam használni, de bármilyen saláta megteszi. A salátával csak annyi a teendő, hogy apróra vágjuk.
A csirke már kicsit bonyolultabb, mint a saláta :-D. 
Hozzávalók:
- 2 db. csirkemell - 1 db. dupla csirkemell -
- 6 dkg vaj
- 4 dl főzőtejszín
- 3 tk. curry por
- 1 kis gerezd fokhagyma
- só, bors, szerecsendió

Elkészítés:
A csirkemellet felszereleteljük csíkokra, bezóssuk és borsozzuk, s a vajon hirtelen barnára sütjük. Ezután kiszedjük egy hőálló tálba. A serpenyőben maradt vajba, amiben a csirkét sütöttük, beletesszük a curry-t és megfuttatjuk rajta, mert így jön ki a curry íze. Utána a fokhagymát nyomóval átpaszírozzuk bele a curry-be, s rögtön hozzá is öntjük a főzőtejszínt. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szerecsendiózzuk. Borsból és szerecsendióból kevés kell, ne legyen domináns az íze, majd ezt épphogy csak elkeverjük, s már tesszük is vissza a húst, s addig főzzük, amíg a szósz be nem sűrűsödik, ez kb. 10 perc.
Utána a tortillákat vagy félbe hajtjuk, vagy tölcsér alakúra, ahogy tetszik, beletesszük először a salátát, utána pedig a curry-s csirkét és már kész is.