A következő címkéjű bejegyzések mutatása: krumpli. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: krumpli. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. június 9., vasárnap

Borjúbríz Feke Zoli módra

Ennek a történetnek elég sok összetevője van, de egy biztos. Aki kedveli a belsőségeket, az most figyeljen, mert olyan étel következik, ami valóban nagyon-nagyon finom, s kb. 20 perc alatt kész is van.
Először is, mi az a borjúbríz, vagy borjúmirigy. Ez a borjú növekedésserkentő mirigye. Itthon viszonylag ritka, mert nem igazán jellemző a borjú vágása, de ha egyszer mégis az utunkba keveredik egy ilyen program, azonnal csapjunk le erre a belsőségre.
S ki Feke Zoli? A Vár: a Speiz volt séfje, aki történetesen két Bib Gourmand jelölést szerzett az étteremnek,  most pedig saját úton járva, megnyitotta saját éttermét a Ferenc téren, Petrus néven. Így tehát az, amit ő mond a konyha terén, nem hordoz túl sok kivetni valót...számomra.
Aztán persze ne feledkezzünk meg Misiről sem, az én drága hentes cimborámról, akinek nem tudok olyat mondani, amit ne tolna elém 1-2 hét leforgása alatt.
Így történt ez most is. Joseph Viola lyoni séf még el sem hagyta az országot, amikor úgy döntöttem, szerzek borjúmirigyet. Ám, az ő pástétoma olyan hosszadalmas, hogy azt a következő adag bríznél készítem el. 
Na, már most, a mirigy megérkezett, a pástétomra nem volt időm, mi legyen hát? Felhívtam Zolit, akiről tudom, hogy nagy kedvelője a borjúbríznek. Megnyugtatott, hogy még véletlenül se bonyolítsam túl. Követve hát a tanácsait, nekifogtam. Ezúton is köszönöm Zoli a zseniális tippet, s igen, legközelebb a te konyhádban főzünk, ahogy azt ígérted. 

BORJÚBRÍZ FEKE ZOLI MÓDRA


Hozzávalók:
- 38 dkg borjúbríz
- 1 db. mogyoróhagyma apróra vágva
- 1 nagy gerezd fokhagyma apróra vágva
- 1 dl tejszín
- 1 tk. vaj
- só, bors
- 2-3 ek. olíva olaj + a krumpli sütéséhez
- 12 db. apró újkrumpli félbe vágva
- 2 marék - 1 nagy csokor - apróra vágott petrezselyem

Elkészítés
A legmacerásabb rész az elején van, ezért ha lehet, inkább szerezzünk be már előre lehártyázott mirigyet. Ha mégsem tudunk, akkor először hártyázzuk le, majd vágjuk fel kb. 1,5 cm-es darabokra. Amíg hártyázunk, addig a krumplit enyhén sózzuk meg és süssük ki olajban. A 2-3 ek. olajat forrósítsuk fel, s futtassuk meg rajta a hagymát és fokhagymát. Kb. 2-3 percről van szó, amikor már a fokhagyma illatát elkezdjük érzeni, mehetnek bele a brízdarabok. Pirítsuk közepes lángon kb. 6 percig, amíg a mirigyet már könnyen szét tudjuk vágni. Ekkor adjuk hozzá a tejszínt és a vajat, sózzuk és borsozzuk ízlés szerint, adjuk hozzá a petrezselymet, s 2 percig dolgozzuk össze. Ha kell még bele só vagy bors, még itt tegyük bele. Adjuk hozzá a sült krumplit, s újabb 1 percig dolgozzuk össze. Meleg tálalva fogyasszuk! 

2012. december 31., hétfő

Boldog Új Évet Mindenkinek...zsályás sertésmájjal és zelleres, krémes krumplipürével!

A babonát már mindannyian ismerjük, miszerint újév környékén se szárnyast, se halat, mert az egyik elkaparja a szerencsénket és a pénzüket az újévre, a másik pedig elúszik vele. 
Marad a jó, öreg sertés, aki kitúrja nekünk a jövő év minden pénzért és szerencséjét. De miért kellene mindig a húsát ennünk, amikor annyi finom része van még...például a mája.

BOLDOG ÚJ ÉVET MINDENKINEK....ZSÁLYÁS SERTÉSMÁJJAL ÉS ZELLERES KRÉMES, KRUMPLIPÜRÉVEL! - DOLCE VITA-AZ ÉN (ÍZ)VILÁGOM


Zsályás sertésmáj
Hozzávalók - 2 személyre -
- kb. 25 dkg friss sertésmáj
- 12 db. gyöngyhagyma
- 0,5 db. közepes vöröshagyma
- olíva olaj
- 3 ek. liszt
- 1 tk. só
- 1 kk. őrölt bors
- 1 púpos ek. szeletelt, szárított zsálya
- 1,5 dl vörösbor
- 0,5 dl - 2 ek. - balzsamecet

Elkészítés
Tegyünk egy serpenyőbe 2-3 ek. olajat, s adjuk hozzá a félbe vágott gyöngyhagymákat és a félbe vágott vöröshagymát, majd közepes lángon kb. 15 perc alatt karamellizáljuk meg, hogy a belseje puha legyen.
Ez idő alatt a lisztet, sót és őrölt borsot keverjük össze, s a kb. 1 cm vastagra vágott májszeleteket alaposan forgassuk meg benne. Ha a hagyma elkészült, tegyünk hőálló jénaiba, s tegyük rá a tetejét. Kb. újabb 2-3 ek. olajat adjunk az előzőhöz, vegyük fel a lángot, s tegyük a forró olajba a májszeleteket és a zsályát. Mindkét oldalát süssük 1-1 percig, majd azt is szedjük ki a jénaiba, a hagymákhoz. Ekkor a zsályás olajat öntsük fel a borral és a balzsamecettel, s gyöngyözve főzzük addig, amíg kb. a felére csökken, s besűrűsödik. Ekkor tegyük vissza a májat, s locsoljuk meg minden oldalát szafttal. Zelleres, krémes krumplipürével tálaljuk.

Zelleres, krémes krumplipüré 
Hozzávalók
- 6-8 szem közepes krumpli megpucolja és felkockázva,
- kb. 6-8 dkg zellergumó megpucolva és felkockázva
- 1 bő tk. vaj
- 2 tk. főzőtejszín
- só

Elkészítés
A krumplit és a zellergumót egy fazékba tesszük, bőven megsózzuk és felengedjük annyi vízzel, amennyi bőven ellepi. Feltesszük főzni. Amikor mindkettő megpuhult, leöntjük róla a vizet, hozzáadjuk a vajat és a tejszínt, s ha kell még sót, s kézi robotképpel krémes krumplipürét készítünk belőle. 

2011. július 12., kedd

Könnyed nyári ebéd: könnyű, nyári meggykrém leves házi vanília fagylalat szilánkokkal, krumplis tészta kovászos uborkával

Nyáron, amikor nagyon meleg van, mindig gondolkodom azon, mit kellene főzni, hogy gyorsan kész legyen és még az íze is kiváló legyen.
Ma az alábbi párosításra esett a választásom:

KÖNNYED NYÁRI EBÉD: KÖNNYŰ, NYÁRI MEGGYKRÉM LEVES HÁZI VANÍLIA FAGYLALT SZILÁNKOKKAL, KRUMPLIS TÉSZTA KOVÁSZOS UBORKÁVAL


Házi vanília fagylalt - gyors verzió -
Hozzávalók - kb. 6 gombóc fagyihoz -
- 3 dkg cukor
- 2 dkg vaníliás cukor - lehetőleg házi -
- 1 kk. vanília eszencia - lehetőleg házi -
- 1 tojás
- 1 csipet só
- 250 ml tej

Elkészítés
A cukrot és a házi vaníliás cukrot a tojással és a csipet sóval habosra keverjük, közben felmelegítjük a tejet. Ha a tej forr, hozzáöntjük a tojásos cukrot és a házi vanília eszenciát és felfőzzük. Majd amikor kihűlt, mélyhűtőbe tesszük megfagyni. 

Könnyű, nyári meggykrém leves


Hozzávalók - kb. 4 személyre -
- 500 gr kimagozott meggy
- 6 ek. cukor
- kevés reszelt gyömbér
- 4 szem szegfűszeg
- 1 púpos kk. őrölt kardamom
- 1 ek. citromlé
- 0,5 kk. őrölt fahéj
- 4 ek. főzőtejszín
- víz

Elkészítés
A kimagozott meggyet feltesszük főni annyi vízzel, hogy bőven ellepje, bele tesszük a fahéjat, őrölt kardamomot, citromlevet, reszelt gyömbért és a szegfűszeget egy teatojásban. Ha a meggy már puha, kézi botmixerrel összepépesítjük és hozzáadjuk a tejszínt és a cukrot, s kb. fél órát főzzük. Ha sűrűbben szeretjük, nyugodtan rakhatunk bele habarást is, csak arra vigyázzunk, ne legyen meggyszósz a végén az, ami levesnek indult :-D.

Krumplis tészta kovászos uborkával


Hozzávalók - kb. 6 személyre - 
- 1 kg burgonya
- 250 gr lebbencs tészta
- 1 nagy fej vöröshagyma
- 1 közepes gerezd fokhagyma
- 14 ek. étolaj
- 2 púpos tk. őrölt piros paprika
- só, bors

Elkészítés
A tésztát sós vízben felteszem főni, a burgonyát megpucolom, kockára vágom és azt is sós vízben felteszem főni. Közben a hagymákat megpucolom, apróra vágom és az olajban üvegesre párolom. Majd leveszem a tűzről, s hozzá keverem az őrölt paprikát. Azért kell levenni, mert az olaj még így is forró, a paprika pedig megkeseredik, ha tűzre kerül. Jól elkeverem a paprikát, teszek bele sót és őrölt fekete borsot, s össze keverem az összetört főtt burgonyával. Ha kész a tészta is, akkor a krumplis masszát összekeverem a tésztával.
Arra figyeljünk, hogy a krumplis massza kicsit sósabb legyen, mint ahogy enni szoktunk, mert a tészta nem sós, s így lesz pont jó az íze. Kovászos uborkával tálaljuk.