2013.08.18.

Most túrókrémes pirítós mézédesre grillezett koktélparadicsommal, tavaly ágyösszeszerelés. Ma 1 éve, hogy beköltöztem.

Túró + gombóc, egy addiktív párosítás

Van nekem egy csodálatos nagymamám.

Ő az, aki folyton ad, de sohasem kér.
Akinek ha megkívánod a kisujját, rögtön a kezét nyújtja.
Aki mindig segíteni akar neked.
Akinél nem tudsz eleget enni, mert mennyiségtől függetlenül aggódó arccal ismételgeti, hogy "alig ettél, nem ízlik?"
Aki legtöbször már nem érti amiket csinálsz, de támogat.
Akit bármikor felhívhatsz azzal a kérdéssel, hogy meglátogathatod-e, és ő mindig igent fog mondani.

Kókuszos - túrós magvas tartlette olajbogyóval, aszalt paradicsommal

Mindig rá kell jönnöm, hogy nincs új a nap alatt.
Egyszerűen nem változom. Túl öreg készen vagyok már hozzá. Ilyen vagyok.
De apa is. Pontosan ugyanolyanok vagyunk. Ha pedig két ugyanolyan hozzáállású, de teljesen eltérő véleményű ember összekerül... na igen. Ott kő kövön nem marad. A vasárnap is erről szólt. Nem nyíltan, de szadiztuk egymást egész álló nap. Apró kis mozdulatokkal, rejtett utalásokkal, de tökéletes célzóérzékkel. Szinte észrevétlenül.
De legalább rájöttünk. A nap végén.
És megbeszéltük.
Rágörcsöltünk arra, hogy minden tökéletes legyen: a lakás tiszta, az étel finom, de pont ezek által elvesztettük a lényeget. Hogy ez rólunk szól. Nem a sarokban megbújó porcicákról, a túl kevés palacsintáról vagy túlvizezett pörköltalapról, rólunk. Arról, hogy odafigyelünk egymásra, hogy egy rövid időre félretesszük az önös érdekeket, megnyugszunk.
Majd legközelebb.

Persze tudom, ez semmin sem változtat. Apró fejlődés, de a következő adandó alkalommal ugyanúgy meg fogjuk csinálni. Kedden meg is tettük.

Az is tipikus, hogy minden évben kinézek magamnak néhány filmet. Utálok tévét nézni, de a karácsony hangulatához egyszerűen hozzátartoznak. Pont. Elkap az ünnep szele. Megtervezem, készülök rá, és nem. Még sohasem sikerült akár csak egy elé is odaülnöm.


Az édességdömping is megvolt, gyakorlatilag újraindul a móka. Alig maradt pár napom. Azonban nem vagyok elkeseredve - azt hiszem számítottam rá, szóval egy kicsit sem csüggedve folytatom tovább. :)
Mert egyszer úgyis célba érek.

Sohasem értettem azokat az embereket, akik azt mondják, hogy a vegetáriánus konyha unalmas. Vagy megkérdezik, hogy és akkor mit eszel? Esetleg még mellékesen hozzáteszik, hogy "szegény", majd végtelenül együttérző fejjel bámulnak rám, várván, hogy megköszönjem az együttérzésüket. Huh.
Nem szeretek "téríteni". Azt gondolom mindenkinek joga van eldönteni, hogy hogyan szeretné élni az életét. Senki sem mondja meg, hogy én milyen legyek, én sem mondhatom hát meg senkinek, hogy hogyan viselkedjen. Vagy éppen mit egyen.
Vannak akik ezzel nem értenek egyet, és rendíthetetlenül inzultálják a nem vegákat. (Vagy fordítva. Én ezért utálok orvoshoz járni, mert amint kiderül a dolog, 90 %-uk elkezd veszekedni, hogy ez a probléma gyökere, meg milyen hülyeség. Hát hol itt az orvosi etikett, kéremszépen?) Hogy ez milyen rossz, gyilkosság, nézzen meg egy vágóhidas videót, majd elmegye a kedve, ésatöbbi. Nem helyes.
Nem tehetjük tönkre a másik életét, csak mert mi úgy gondoljuk, hogy az úgy jobb. Egyszerűen nincsen jogunk.

A végső, és legbiztosabb érv az, hogy ennek belülről kell jönnie.
Amikor megdícsérnek, hogy milyen kitartó vagyok, hogy meg tudom állni, csak mosolygok, és rázom a fejem. Ha megállásról van szó, az rég rossz. Az nem vegetarianizmus. Semmi több, csak egy húsmentes diéta. (Amit úgyis megszeg az ember előbb, vagy utóbb.)

Ez az étel nagyon vega. 
Szép, a maga természetességével. És isteni, szintén az egyszerűségéből fakadóan.
Miközben elősütöttem a tésztakorongokat a lakásra bódító mezőillat telepedett. És ki ne szeretne mezőt enni? :)  
Költői kérdés.



Hozzávalók 7 tartletformához:
1,25 dl napraforgómag
1,25 dl zabpehely
6 evőkanál görögszénalevél (majdnem 10 dkg)
3 csipetnyi só
2 evőkanál lenmag
2 evőkanál olívaolaj
100 ml forró víz
 vaj a forma kikenéséhez

130 ml kókusztej
7 evőkanál krémtúró
26 db olajbogyó
kisebb maroknyi aszalt paradicsom
3-4 kisebb méretű friss paradicsom
só, fehérbors

Keverjük össze a szotyit, lenmagot és a zabpelyhet, tegyük egy darálóba, majd rövid idő alatt őröljük darabosra. NE legyen lisztszerű!!!!
Adjuk hozzá először a maradék száraz összetevőket, majd a nedveseket, és alaposan vegyítsük el.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
Vajazzuk ki a formákat, osszuk el benne a "tésztát", és nyomkodjuk szét, hogy mindenhol egyenletes legyen, majd süssük 8-10 percig.

Ezalatt készítsük el a tölteléket.
Az olajbogyót és az aszalt paradicsomot vágjuk apróbb darabkákra (azért legyen felismerhető), a friss paradicsomot vékony karikákra.
Keverjük össze a túrót és a kókusztejet, fűszerezzük, majd adagoljuk hozzá az olajbogyi-paradicsomkockákat. Osszuk el a formákban, fektessünk a tetejére friss paradicsomkarikákat, majd ha van, a sütő erős grillfunkcióján süssük, míg meg nem szilárdul a töltelék, és a paradicsom sült jelleget nem kap.

Forrás: a tészta és a töltelék ihletője GOlubka: itt és itt

Ingredients for 7 tartlet:
1, 25 dl sunflowerseed
1, 25 dl rolled oats
6 tbsp psyllium husk
3 pinch of salt
2 tbsp linseed
2 tbsp olive oil
100 ml hot water
butter for the mold

130 ml coconut milk
7 tbsp cream cheese  (smoothie cottage cheese)
26 olives
smaller handful of dried tomato
3-4 pieces smaller fresh tomato
salt, white pepper


Mix the sunflowerseeds, thelinseeds and the rolled oats, and work in a blender 10-15 sec. Watch out: don't make flour!
Stir the mixture and leftover dry ingredients then make a "dough" with water and oil. It won't be plane.
Preheat the oven to 180 C.
Spread the molds with butter, divide and pressed into the dough uniformly.
Bake aprox. 8-10 mins.

Menawhile make the filling.
Cut small cubes from the olives and dried tomato and mix well with the cream cheese and coconut milk. Season with salt and pepper, and spoon into the crust.
Cut thin rounds from the fresh tomato lay some to the up of the filling.
Put into the oven, and bake with hard grill function until the filling stable and the tomato slices get a brownie colour.

Enjoy !

Sütőtökös - fügés - currys csiga

Vizsgaidőszak ide, ZH hét oda, nekem bizony karácsonyi hangulatom van.
Pont. Beköltözött a szívembe, ahonnan már semmiféle szánalmas kis földi indok nem tudja kiverni. Pláne nem a tanulás. Kell az is, persze, de miért ne férne meg a kettő együtt?

Szóval készülődök.
Idén annyiban más a történet, mint eddig, hogy már az érettségikre készülve (=május) bejelentettem: idén nem szeretnék "négyes karácsonyt". Az indok igencsak prózai: minek játsszuk a nagy boldog családot, amikor nem vagyunk se boldogok se egy család? A hír nem kapott egyértlműen pozitív fogadtatást, anyát például kifejezetten szíven ütötte. Hogy mi az, hogy nem vagyunk boldogok. Meg hogy játszunk. Elmagyaráztam. Elfogadta, bár továbbra sem értette. Nem úgy, mint apa. Ő már az első mondat után bólogatott. Hogy igen-igen, benne ugyanez fogalmazódott meg.
Szuper. Mennyivel könnyebb úgy csinálni valamit, ha az ember követőkre talál?

Néminemű egyezkedés után (vagyis én, mint a család szervezője és közvetítője tárgyaltam mindenkivel) megállapodtunk: a szentestét othon töltjük anyával, mert neki az nagyon fontos. És akkor már természetesen jön Pali is, hiszen az úgy az igazi. :) Figyelembe véve, hogy a 25-26 nálunk mindig nagyilátogatással telik, a huszonharmadika lett kijelölve apás napnak. Még nincs teljesen tisztázva, hogy pontosan hányan üljük körbe a fát, mivel apa kitalálta, hogy átjöhetne a barátnője, vagy felhozná az édesanyját, netán egyszerre mindkettőt (csak hogy fokozzuk az élvezeteket), én azonban kardoskodom a mi kis hármasunk mellett.
Hiszen... nem a meghittség a cél?
Eddig valahányszor szóbakerült a téma, mindig csak annyit mondott, hogy ő nem gondolja, hogy lustaságból* el kéne szalasztani ezt a lehetőséget, ki tudja lesz-e rá többet alkalom. Kicsit az az érzésem, hogy rádöbbent: az élete, az életünk - és így az anyukájáé is - véges, ezért mindent amolyan utolsó lehetőségként kezel. Ami természetesen nem baj, sőt. Igaza van. Sohasem lehet tudni.
 De azért... na.
Vagy... nem tudom. Végül is négyen öten is biztos szép lenne...



* Egyik gyenge pillanatomban elsütöttem, hogy nekem többek között azért sem tetszik az ötlet, mert már az is komoly problémákat okoz, hogy kettejüknek valami nekik tetsző, kellőképpen ünnepi, és HÚSTARTALMÚ ételt összerakjak, nemhogy 5 embernek! (Az én főzési stílusom amúgy sem egyszerű, nem is szereti rajtam kívül más. Apával még meg szoktam kósoltatni a sütijeim, de mindig oda lyukadunk ki, hogy neki nem elég édes/átlagos stb. Egyedül Pali lelkesedik a furcsaságaimért. Meg most már V. is. :))
 Szóval ebből a megközelítésből a nézve tűnhet lustaságnak, de... végül is lehet, hogy tényleg az. Kár. Szívesebben fognám valami racionálisabbra.
Bár most már az is a dolog ellen szól, hogy tegnap kiderült: huszadikától huszonharmadikáig folyamatosan dolgozom, így az eddigi ötletelésre és elkészítésre fordítható tengernyi időm is elszállt...

Az időhiány ellenére azért ötletem/ tervem van bőven. 
Remélem minél többet meg tudok mutatni, még karácsony előtt (hátha tudtok belőle hasznosítani valamit), de a legtöbb nem kifejezetten karácsonyi ünnepi, vagy pompásan illik bármelyik hideg téli naphoz.
Ez a csiga is ilyen. Már régóta szerettem volna valamilyen sütőtökös csigát készíteni, azt is tudtam, hogy a kedvenc túrós tésztám fogom használni (ki nem állhatom a fojtós - "másnapramárszáraz" kelt tésztákat), de hogy a töltelékbe curryt is keverek... na nem véletlen, de nem is tervezett lépés volt.





Hozzávalók egy 18 cm-es formához (12 db csiguszhoz):
13 dkg rozsliszt
1 csapott teáskanál szódabikarbóna
2 evőkanál lenmag
1 evőkanál olívaolaj
12,5 dkg túró
2 x 10 dkg sült sütőtök
6 db aszalt füge
1 csapott teáskanál vaníliapor
1 púpos teáskanál currypor
szűk 1 dl tej
1 teáskanál vaníliapor
1 teáskanál vaj + a formához

Keverjük össze a lisztet és szódabikarbónát az összetört lenmaggal, majd morzsoljuk hozzá a túrót. Botmixerrel pürésítsük a tököt, adjuk a feléhez az olajat, majd gyúrjunk tésztát belőle a lisztes keverékkel. Pihentessük hűtőben fél óráig.
A töltelékhez tegyük a maradék tökpüréhez a fügét, vaníliát és a curryport, majd dolgozzuk simára. (Már amennyire a fügét viszi a gép.)

Vegyük ki a tésztát a hűtőből, gyúrjuk át, majd lisztezett deszkán nyújtsunk belőle téglalapot. Kenjük meg a currys krémmel, vágjuk fel 6 egyenlő részre, csavarjuk fel egyesével, majd a tekercseket vágjuk félbe.
Melegítsük elő a sütőt 175 fokra.
Vajazzunk ki egy 18 cm-es kapcsos tortaformát (a széleit is). Rakosgassuk bele a csigákat úgy, hogy lehetőleg minél jobban kitöltsék a helyet. Süssük kb. 20-25 percig. Az első 15 perc után locsoljuk meg olvasztott vajas, vaníliás tejjel. 

Ehetjük melegen, hidegen, joghurttal, gyümölcssalival, reggelire, vacsorára, ahogy csak tetszik!

Ingredients for 12 (small) roll:
13 dkg rye flour
1 smaller tsp baking soda
2 tbsp linseed
1 tbsp olive oil
125 g cottage cheese
2 x 10 dkg baked pumpkin
6 dry figs
1 smaller tsp vanilla powder
1 bigger tsp curry powder
1 dl milk
1 tsp vanilla powder
1 tsp butter + for the mold

Stir the flour, the baking soda and the crushed linseed. Make puree from the pumkpin. Crumble into the cottage cheese and make a dough using the half of the pumkin puree and oil. 
Put into the refrigator for half an hour.
Make the filling: add the figs, the vanilla and the curry for the leftover pumpkin, and works until smooth.
Take out the dough and knead. Sprinkle a board with flour and roll out a rectangle from it. Spread with the filling and cut for 6 similar parts. Coil one by one and cut all of them for two pieces. 
Preheat the oven to 175 C.
Spread with butter a 18 cm baking mold (don't forget the edges!). Put into the rolls as close as you can.
Bake for 20-25 mins. Melt the butter and mix with the milk and vanilla powder.
After the first 15 minutes sprinkle the rolls with the mixture and bake as it were.
Enjoy!

Sütőtökös - ricottás pite

Gyertyagyújtás.
Nálunk komoly hagyományai vannak: először is körbeüljük a koszorút. Azt a koszorút, amit még ő csinált (szerintem babakoromban). Amióta az
Szigorúan csak úgy, ha mindenki jelen van, és ettől az aprócska tényezőtől ez lesz a legsarkosabb pont. Régen mindig úgy volt, hogy odaültünk hárman, hívogattuk apát /a hiányzókat, közben nekem eszembe jutott, hogy hoppá, még ezt meg azt el kéne intéznem,  átrohantam a saját szobámba, ekkor apa már megjelent, akkor utánam kiabáltak, apa kihasználván előkapta a telefonját, elkezdte nyomkodni, netán felhívta valaki, újra kiment ésatöbbi. Szóval bonyolult.
De ha eljön az a pillanat, amikor végre mind a négyen (ma már ugyan más felállásban) összekerülünk, anya meggyújtja a gyertyát, és énekelünk.
Na nem kóruszszintű a dolog, de azért elég jó, mert Marci és én is zenei álltalánosba jártunk, anya szabadidejében egy kórusban énekel. Pali pedig egyszerűen szeret velünk "zümmögni" a baritonjával.
És hogy mit is? Tudjátok, egyrészt olyan régi, aranyos dalocskákat, mint a mennyből az angyal, hull a pelyhes, vagy a kedvencünket, aminek Marcival képtelenek vagyunk megjegyezni a címét, és csak "szomorúnak" vagy "tudod, amikor a nyuszi didereg"-nek hívjuk. Aztán ott vannak az alsóban tanult kétszólamú szösszenetek, és a nyomásomra mostanában Csondor Kata: Add továbbja is terítékre kerül.

Ilyen otthon.
Azonban most már nem otthon lakok.
Önállósultam (milyen nagyzolósan hangzik, ahhoz képest meg főleg, hogy mennyire nem igaz),  így idén nekem kell az efféle dolgokról gondoskodni. Apának ez sohasem volt fontos annyira (a 6 év alatt egyszer volt koszorúja, akkor, amikor a barátnője csinált neki egyet), így teljesen a nulláról indítottunk. Szerencsére. Klasszabb valami újat kitalálni, mint valami régit követni.
Tehát én vagyok a lány, nekem van sok időm, csináltam egy koszorút. Na jó, ez erős túlzás, fogtam egy hosszúkás  kovácsoltvas gyertytartót, beleállítottam 4 darab gyertyát, meg csipesszel rátúztem egy kiszárított narancshéjat. Nagy művészet. Az egészben az eldőlés ellen megálmodott talpacskák odarögzítése volt a legnehezebb - hosszabb feladat. Sebaj, majd jövőre korábban nekiállok.
Így esett a nagy eset, hogy előző hétvégén meggyújtottuk az első gyertyát. Nem szeretjük elsietni a dolgokat (vagyis én igen, de ez pont a "nem kategóriás") Eleve csak este értünk haza, akkor mindketten nekiálltunk szépen a kis dolgainknak. 11:57-kor apa mérgezett egér módjára elkezdett rohangálni, hogy "úristen-úristen lekéssük a gyújtást". Erre már én is felpattantam (előtte még elolvastam az utolsó bekezdést pszichológiából) és bekészültem, hogy akkor gyújtsunk. "Gyorsan, hozd a gyufát!" - sürgettem. Hosszas matatás a szekrényben, előszobafiókban, sehol semmi. Hamar kiderült, hogy én vagyok a ludas: rászoktam az esténkénti párologtatós gyertyára, de vagy azok eleve vacakok, vagy én vagyok ennyire béna, de hol eldől a kanóc, hol túlfolyik a viasz, hol elalszik a láng - alkalmanként 5-6 gyufát is "elszórakozok".
 Nem, nem fogyhatott el. Volt benne még néhány szál, pontosan emlékszem. De hova a fenébe tehettem...?! Az idill kissé megborult: apa csak állt fejcsóválva, hogy hihetetlen, hogy mindent eltüntetek, én pedig idegesen nekiálltam kirámolni a fiókjaimat. Hátha. 3 után eszembe jutott, hogy túl alacsonynak éreztem a vízes tálhoz képest a gyertyát, így az aláépített magasítótoronyba sikeresen a gyufát is beépítettem. Huh.

Leültünk az ágyamra.
Felvillant a láng: először csak pislákolva, aztán már biztosabban égett. Apa rámnézett, "most akkor énekelünk?", és választ sem várva nekiállt a kiskarácsonynak.
Nem.
Ez most nem Fehérvár. Nem anya. Felejtsük el a múltat. Ez most van. Itt és most. A miénk. Rólunk szól.
Persze ezt csak magamban gondoltam, hangosan csak annyit mondtam, hogy kitaláltam valami újat. Legyen az, hogy minden vasárnap felsorolunk 5 dolgot, ami boldoggá tett minket. Teljesen mindegy mit, a legapróbb/jelentéktelenebb dolog is "ér". Hiszen a boldogság nem mennyiségfüggő.


Álljon itt az én listám. Az eheti.
1. Egyedül megoldani egy problémát: fel tudtam szerelni az ajtónkra az odaszánt kis díszt. Egyedül. Pedig azt sem tudtam hogy álljak neki, mikor rájöttem, hogy csavarozni is kell. Ki, aztán meg be. Rövid kutatás után azonban megtaláltam a csavarhúzót, és még üzemképes állapotba is sikerült hozni. :)
2. Amikor félbeszakad egy óra, és 25 ember egyszerre bámulja a hóesést.
3. Korán végezni, és napsütésben hazasétálni.
4. Sms-t kapni egy szomorú baráttól, hogy bearanyoztam a napját a sütimmel. Egy szarvasos cupcake-kel.
5. Hazaautózni a karácsonyfánkkal.
6. Arra hazaérni az uszodából, hogy az ajtón belépve elfoglalja a bejáratot a "konyhakész", állványba faragott karácsonyfa. Amire a legjobban vágytál.

A karácsonyi hangulatot pedig lehet mással fokozni, mint sütőtökkel? Szerintem nem. (Úgy hozzátartozik a télhez, mint a spárga a tavasz kezdetéhez. )
A ricotta krémes (és annyira szeretem, hogy akár magában is el tudnék kanalazni egy nagy dobozzal), a fűszerek pedig... nagy varázslók. :)


Hozzávalók egy 18 cm-es formához:
10 g zabpehely
60 g rozsliszt
60 g mandulaliszt
6 dkg alma
1 evőkanál kókuszzsír
1 evőkanál vaj + egy kevés a kenéshez 
csipetnyi só
250 g sült sütőtökpüré
170 g ricotta (szarvasi a legjobb)
1 tojás
1 evőkanál nyírfacukor (édesszájúaknak 4-5)
ujjpercnyi gyömbérdarab
3/4 teáskanál mézeskalácsfűszer

A tésztához keverjük össze a zabpelyhet, rozs és mandulalisztet, majd morzsoljuk el benne a vajat és kókuszzsírt. Az almát reszeljük le, és a liszthez adva gyúrjuk tésztává. 
Melegítsük elő a sütőt 170 fokra. Vajazzunk ki egy 18 cm átmérőjű piteformát, majd nyomkodjuk bele a tésztát egyenletesen. Szurkáljuk meg villával, majd süssük nagyjából 10 percig.
Közben készítsük el a tölteléket. Ehhez vegyünk elő egy mixert, helyezzük bele a tökhúst, ricottát, tojást, nyírfacukrot és fűszereket, majd turmixoljuk össze. Ha lejárt az elősütési idő, öntsük a masszát a tészta tetejére, és dugjuk vissza a sütőbe újabb 25 percre. A töltelék nem fog (kő)keményre sülni, de hűlés közben kellőképpen megszilárdul.

Forrás: Zizi's adventures

Ingredients for a 18 cm pie:
10 g oat flour
60 g almondflour
60 g rye flour
6 dkg apple
1 tbsp coconut fat
1 tbsp butter + for the mold
pinch of salt
250 g baked pumpkin puree
170 g ricotta
1 egg
1 tbsp xilit
2 cm fresh ginger
3/4 tsp gingerbread-spice


For the dough mix the 3 types of flour and crumble with the coconut fat and butter.
Add to the grated apple and make a dough. 
Preheat the oven to 170 C.
Spread with butter a 18 cm pie form and divide the dough uniformly. (Don't forget the edges!) Pierce with a fork and put into the oven for 10 minutes.
Meanwhile make the filling. Put the pumpkin puree, the ricotta, the egg, the xilit and the spices into a blender/mixer, and work until smooth. After the 10 minutes spoon the filling into the crust. Bake for 30 minutes, until the mixture go golden. 
Don't worry if the filling is a bit tender, because it will go stable as the pie starts cooling.

Serve with whipped cream (or without as I did) sit back and Enjoy!

Túrós - kukoricás sült papadtészta paradicsomszósszal

Társfüggőség.
Azt gondolnám engem nem érint a probléma, az utóbbi héten, mégis többször szembejött velem. Szociológián, pszichológián, és a keddi piknik alkalmával is. A barátnőm enyhe lelki roncsként jelent meg a helyszínen, még az általam ráruházott salátakészítési feladatot sem sikerült összehoznia. Később persze érthető lett a helyzet: pasiügy. Előző nap, ráadásul pont ugyanott, ahol mi találkoztunk. Hű. Meglepően jó az hely- és időzítőképességem.
A "Sohase érezz úgy valaki iránt, hogy ő jelentse neked a mindent." című mondat elhangzása után pedig felcsaptam pszichológusnak. Mostanában tűnt fel, hogy bizonyos helyzetek előhozzák belőlem a problémamegoldó készséget, és meglepően okos dolgokat tudok mondani. Csak kinyitom a számat, és ömlik belőle. Gondolkodás nélkül, mintha egy kömyvből olvasnám.
Az már más kérdés, hogy az egész nem több, mint szöveg. Szavak. Kimondjuk őket, és már el is szálltak. Mint egy gondolat. Voltak, de tulajodnképpen sohasem léteztek. De úgy látom a legtöbb embernek jól esnek. Pláne a nehezebb időszakokban.
Talán azért, mert azt az illúziót keltik, hogy a megoldás ott van tőlünk egy karnyújtásnyira? Hogy csak el kell hinni amit mondanak, és minden újra szuper lesz? Ki tudja. De tekintve, hogy a gondolatnak mekkora ereje van, még az is lehet, hogy VALÓBAN ennyi. Csak el kell hinni, és teljesül.


De mi is az a társfüggőség? Létezik egyáltalán? És ha igen, akkor hol húzódik a határ az egészséges ragaszkodás és beteges függés között? (Úgy látom kicsit sok a jóból a heti 2 szociológiaóra...)
Nos, nyilván mindenki el tudja dönteni maga. Mert ez beállítottságtól (is) függ. Hálát adok az égnek, hogy jómagam, legalábbis az eddigi statisztikák alapján, nem kerülhetek olyan helyzetbe, mint Sz. Egyszerűen nem az a típus vagyok. Nem tudok végtelen odaadással tekinteni valakire, ragaszkodni, függeni tőle, a kezébe helyezni a sorsom. Nem. Nem tudnék, és nem is szeretnék a szabadságomról / önállóságomról lemondani.
Azonban ez a fiúk számára egy cseppet sem vonzó, ezért tartok most ott, ahol. Társas kapcsolat (mármint "szerelmi") az életemben mondhatni nulla. Mondhatni nélkül.
Én nem keresem, és ő sem engem. Egyszerűen úgy érzem, nem tudnám már hova szorítani az életemben. Pedig néha elképzelem, hogy nem lenne rossz, főleg, mikor látok egy-két békésen sétálgató párt, akikről egyszerűen süt a harmónia. Na olyankor érzek egy parányi irigységet. De szerencsére a józan eszem mindig elöl van, és emlékeztet, hogy én nem vagyok ilyen. Nem tudom magam ennyire valaki másra hangolni, vagyis ilyen állapotot sem tudnék produkálni.

Lényeg a lényeg: jól megvagyunk egymás nélkül.

Kiábrándultan hangzik? Pedig nem az.

Egészen egyszerűen csak őszinte.

Ezt válaszoltam annak a férfinak is, aki tegnap az utcán megállított. Békésen sétálgattam hazafelé, amikor megállt mellettem egy letekert ablakú BMW. A benne ülő nagyjából apukámkorú férfi érdeklődött, hogy hol találja az x hotelt. Mutattam: nagyjából 20 méterre előre.
Megkérdezte, hogy hazafelé megyek? Mondtam igen. Aztán, hogy tanulok még? Igen, az orvosin. "Ó, hát az szuper, a volt feleségem is orvos. Mit sportolsz?" Tessék? Itt már elkerekedett a szemem. "Látszik, hogy sportolsz valamit." Ööö, hát igen. Vízitorna. "Vízitorna? Na az, szuper. Figyelj, itt laksz a közelben? Elvihetlek?"
Neem, köszönöm. "És nagyon sietsz? Vagy tudunk beszélni pár percet?" Háát, igazából lenne dolgom. "Na, ha leparkolok a hotelnél, akkor megvársz? Vagy beülsz? Neem, azt semmiképpen sem. "Jó-jó, értem én, persze, idegen autójába, de akkor csak egy pár percre." Ööö, jó. Persze.

És megvártam. Illetve odasétáltam, ő meg kiszállt az autójából.
Nem tudom, mi ütött belém. Miért nem mondtam nemet? Talán mert nem akartam bunkó lenni? Vagy kíváncsi voltam, hogy mire megy ki az egész? Vagyis bocsánat, tudtam, hogy mi a cél, de érdekelt hogyan tálalja?
Bemutatkozott, és nagyon lelkesen vigyorgott végig. Aztán érdeklődött, hogy szoktam- e itt járni,mire mondtam hogy igen. Nyilván. Mindennap, haza az iskolából. "Szuper, az szuper." Ezenkívül nem nagyon tudott mást mondani. Akkor majd gyakran jár erre. Mosolyogtam, és kezdtem örülni, hogy ennyivel megúszom a dolgot. De el lehet- e engem érni máshogy is. Mobil, vagy ilyesmi. Óvatosan elhintettem, hogy főzök, és blogot írok, de nem vette a lapot. Én meg arra gondoltam, hogy háh, na most szúrta el a dolgot (idézőjelesen), és végül belementem, hogy leírom az e-mail címem. Vártam volna, hogy elővesz egy papírt, vagy jegyzetfüzetet, de neem, előkapta az iphone-ját. Na itt elkezdtem nevetni.
Ez a kütyümánia minden pasit megfertőz?
És itt lett az az érzésem, hogy mintha aput látnám magam előtt. Egy az egyben. Jól szituált 40-es férfi, a kopaszodás jeleivel a fején, néhány ránccal a szeme körül, jó kocsival, munkahellyel és ennek megfelelő pénztárcával. A probléma csak annyi, hogy egy 19 éves lányt akar megfűzni.
Félreértés ne essék, nem tartom öregnek az úriembert. Mint ahogyan aput sem. Vagy a korabelieket.
Csak egyszerűen... nem gondol bele, hogy fordított esetben ő mit szólna, ha a lánya egy vele egykorúval menne haza? Mert biztos, hogy van gyereke, láttam a kisülést a háta mögött. Szerintem minden "normális" ember elborzadna elgondolkozna. Vagy legalábbis nem tartaná egészségesnek.

Pedig ha tudná, hogy nálam még csak nem is próbálkozott rossz helyen. Mármint abból a szempontból, hogy bírom az idősebb pasikat. Sőt. A velem egykorúakkal nem igazán értem meg magam. Mármint érzelmi szempontból.

De azért vannak határok. 

Bennem. Mert nem vagyok hajlandó olyan emberrel együtt lenni, aki nem hozza ki belőlem azt a bizonyos valamit. Aki nem fog meg. Akivel nem tudok felszabadultan beszélgetni. Akivel feszélyezve érzem magam. 

Tészta fűszeres paradicsomszószban sütve... hmm. Az igazi "komfortfood" őszre, a hazait, az indiaival vegytve. Bár a papad tészta ilyenformájú felhasználásáért ott szerintem meglincselnének. Én azonban képtelen vagyok száraztésztát ropogtatni.


Hozzávalók 1 személynek:

fél cső kukorica

kisebb fej vöröshagyma

olívaolaj

3 nagy evőkanál túró

3 nagy evőkanál sűrű joghurt

fél maréknyi spenót

só, feketebors

1 teáskanál méz

1 kis ágacska rozmaring

fél citrom leve

3 papadtészta (nálam feketeborsos)

1,5 dl sűrített paradicsom

fokhagymapor

2 dkg ementáli

Serpenyőben olívaolajat hevítünk. Kissé barnásra sütjük (odakapatjuk...) benne a hagymát és a levágott kukoricaszemeket is, majd beleszórjuk a csíkokra vágott spenótleveleket, és éppencsak "összeugrasztva" őket, levesszük a tűzről.

Ezalatt a túrót, joghurtot, sót, borsot, citromlevet, mézet, és apróra vágott rozmaringot összekeverjük, majd legvégül a hagymás-kukoricát is beletéve félretesszük.

Vizet forralunk. Egy mély, de mégis jó nagy tányérba tesszük a papadtésztát, ráborítjuk a vizet, és 15-20 másodperc alatt al dentére "áztatjuk". Egyesével! eljátsszuk mindháromnál ugyanezt a procedúrát. Ezután áthelyezzük egy másik tányérba (igen, ez erősen edénykoszolós étel) - ami lehetőleg jó lapos legyen - a közepére tesszük a töltelék harmadát, majd feltekerjük, és szorosan egy kis tűzálló tálkába helyezzük.
Ráöntjük a paradicosmszószt, megszrójuk kb. 2 mokkáskanálnyi fokhagymaporral, a tetejére szórjuk a nagylyukú reszelőn átdolgozott sajtot, és annak függvényében, hogy azonnal vagy később esszük csak meg, hűtőbe helyezzük, vagy 190 fokos sütőben 15 perc alatt készre sütjük.

Forrás: Naturally Ella

Fagyicupcake 3 - szor

Nálunk már nem "friss" a dolog - várt egy jó hetet a sorára, de még mindig a lehető legaktuálisabb, hiszen nyár van ( még 6 hét van hátra!!!, ami nagyon szomorú furcsa, mert már így is egy örökkévalóságnak tűnik), mindenki vendégeskedik mindenkinél, és különben is. EZ annyira jópofa ötlet.

Szerénytelenség nélkül állíthatom, mivel nem az én fejemből pattant ki. Sajnos.
Itt találtam rá, és mint mostanában mindig: beindult a süssünk képről gépezet.
A gyakorlat profizmust szül, és ennek a mondatnak az értelmében a nyár végére esélyes egy mester fokozat.

De ehhez elengedhetetlen, hogy beleszeressek. Valamibe. A színvilágba, a kompozícióba, vagy mint most: az ötletbe. Elkezdek ötletelni, majd indul a receptmustra. A 3 helyre fejben legyártok 15 féle verziót, majd a családot lelkileg megnyomorítva leredukálom 5-re. Aztán 3-ra. Nekiállok süni, majd a "külcsínyről" skicceket készítek. Ez a mániám. Hogy hogy fog kinézni, elég szép lesz-e, kívánatos, satöbbi. Egy átlagember (értsd. nem az én lelkivilágommal rendelkező) szemében néha roppant bosszantó tudok lenni.

Mert a muffin nem sütemény. Tudom, már sokszor beszámoltam a kényszeres muffinellenességemről (ami valószínűleg onnan eredeztethető, hogy a legelsőt papírostul együtt ettük), de nem tudok rajta túllépni.
Klassz reggelire, mondjuk egy zabpelyhes változatban. Vagy tízórainak. Vagy uzsonnának. De mint sütemény... számomra nem opció.
Jó, mostanság megjelentek feltuningolt testvérei, a cupcake-ek, de számomra ez a vonal sem a kulinária csúcsa. Mert szó mi szó, velük aztán ki lehet élni a díszítési hajlamainkat (persze nem az "eredeti" nehéz vajas krémekkel) de itt valahol véget is ér a dolog.

Ebben a formában azonban átalakul. Főleg, hogy nem a "szokásos" muffintésztákkal dolgoztam, hanem innen-onnan összeollózott receptekkel. És egy piskóta piskótás/brownie-massza már egész más, nem?

Krémes-csokis cupcake ribizlis túrótöltelékkel:

Valószínűleg a kardamom-fahéj páros miatt, de olyan illata van, mint a karácsonynak. Ez maga a kézzelfogható karácsony.

1 teáskanál vaníliapor

15 dkg étcsokoládé

12 dkg vaj

1 teáskanál őrölt kardamom

1 teáskanál fahéj

10 dkg cukor

2 nagy tojás

5 csapott evőkanál liszt

A vajat és csokit vízfürdőben megolvasztjuk, majd hozzákeverjük a cukrot, vaníliaport, kardamomot, fahéjat, és egyesével a tojásokat is. Legvégül a lisztet is belekeverjük, majd  szétosztjuk 8 fagyitölcsérben.

Előmelegített 175 fokos sütőben kb. 20 percig sütjük. (Szerintem az a klassz, ha meghagyjuk amolyan "brownie-s" jellegűen, tehát nagyon nem kell túlsütni.)

A kihűlt tészták tetejét egyenesre vágjuk, közepükbe lyukat fúrunk. 

Készítünk egy túró, tejszínhab, porcukor, ribizliszemekből álló krémet, és a gyümölcsöket nem nagyon összetörve a lyukba varázsoljuk.

A tésztamaradványokat 2 evőkanál lekvárral kókuszgolyómassza-szerűvé gyúrjuk. 8 egyenlő nagyásgú golyót formázunk belőle, majd mindegyiket a tölcsérek tetejére illesztjük, és beleformázzuk a lyukba (az én koncepcióm egy fagyigombóc ábrázolása akart lenni).
Hogy teljes legyen a hasonlóság, ezt kívülről mascarpone-tejszínhab-porcukor krémmel fedjük - lehet simára kenni vagy borzolni is - majd a tetejét megszórjuk morzsolt citromfűvel és egy-egy fürt ribizlivel díszítjük.

Tiramisu cupcake:

9 dkg vaj

10 dkg cukor

15 dkg liszt

2 tojás

csipet só

1 teáskanál vaníliapor

1 evőkanál tejföl

Először a nedves hozzávalókat robotgépezzük össze, majd szépen belekavarásszuk a szárazakat is. Igazságosan elosztjuk 8 fagyitölcsérben.

175 fokra előmelegített sütőben nagyjából 20 perc alatt megsütjük őket, majd hagyjuk kihűlni.

Mindegyiknek egyenesre vágjuk a tetejét, majd "fúrunk" egy lyukat a közepébe. Jó alaposan átáztatjuk 1 tk. kávélikőr és 1 dl frissen főzött erős kávé keverékével. 

A lyukakba, és a süti tetejére is habot nyomunk: ez mascarpone, keményre vert habtejszín, porcukor és színtelen mandulaaroma együtteséből áll. (Mennyiségeket azért nem írok, mert ezek nagyon pici adagok, nem is gondolnánk, hogy gyakorlatilag 2 evőkanál krémsajt kellett az egészhez.)

Pina-colada cupcake:

A tészta receptötlete innen. Hogy mennyire "hiteles" azt nem tudom, mivel fogalmam sem volt, hogy pontosan milyen is a pina colada. Még most sem tudom. Ki fogtok nevetni, de úgy jött az ötlet, hogy ha nyár, akkor koktél, ha koktél akkor mojito, de a mojito alkotóelemeiben majdnem olyan lenne, mint a tiramisu, legyen inkább pina colada. Hiszen olyan hangzatos.

9 dkg vaj

15 dkg liszt

1 dl apróra vágott kandírozott ananász

2 csipet só

1 tk. sütőpor

9 dkg cukor

1 evőkanál rum

2 tojás

Összedolgozzuk a nedves elemeket, bele a szárazat, kever-kavar, 8 tölcsérben eloszt, majd 175 fokon megsüt. És kihűt.

Ezután elkészítjük a belső krémet. Tudtam, hogy mindenképpen valami kókuszosat szeretnék, de semmiképpen sem az egyszerű krémsajt-kókuszreszelék kombót. Így tulajdonképpen főztem egy kókuszlekvárt.

Ehhez gyártottam 1,5 dl-nyi friss kókuszreszeléket (boltban vett kókuszt nagy lyukú reszelőn átpasszíroztam), amit felfőztem 1/2 dl tejszínnel. Mikor felforrt, hozzáadtam 2 csapott evőkanál dzsemfixet, és a lángot lejjebb véve, még 1 percig kevergettem, majd levettem a tűzről.

Ezt a masszát gyömöszöltem a sütik közepén tátongó lyukba, majd a tetejére mascarponés-habtejszín-porcukor krémet nyomtam. Ezenkívül megpirítottam 3 evőkanál "gyári" kókuszreszeléket, és ezt hintettem a krémre, majd 1-1 koktélcseresznyét, és egyéb strandkellékeket tűztem bele dzíszítés gyanánt.

Papad tészta zsályás-gombás-túrós töltelékkel

Vallomás 1: Kezdek elfáradni. Várom az érettségi végét. De egyben félek is tőle. Mi lesz velem? Elveszek a nagy semmiben... (Vagy elhízok.)
Vallomás 2: Egyre többet gondolkozom a mi lesz ha- típusú jövőre irányuló kérdéseken. Mint mi lesz ha nem lesz elég pontom, mi lesz ha felvesznek, mi lesz ha nem vesznek. Bonyolult.

Vallomás 3: Ezt a mostani Blogkóstolót elrontottam. Egy kissé.

Mert mi is volt a feladat?
"Készítsünk el egy ételt xy blogjáról. "
Ebben a körben Nyammot kaptam, igen örültem mikor megláttam, mert ő az egyik olyan, akit kicsit közelebbinek/megfoghatóbbnak érzek, tekintve, hogy már találkoztunk. És mindketten aznap fedeztük fel a másik blogját. (Milyen aktuális, pont a 2.Blogkóstoló miatt :). )
Tehát valamit csinálni. Igen. Gondoltam édesre, sósra, de tekintve, hogy mostanában csak tanulok, nem nagyon kéne az édes dolgokat erőltetni. Akkor legyen ebéd. Elméletben megvolt a dolog, de sajnos tett nem követte. Egészen tegnapig. Amikor rádöbbentem, hogy basszus, határidő van, és elrohantam bevásárolni. Nagy gombát. Mondjam, hogy tipikus, hogy csupa féldiónyi aprósággal jöttem haza?
De ez van, nem volt mit tenni. Maradt a vészmegoldás, tekintve, hogy ezeket már megpucolni is egy kisebb tortúra volt (bár lehet, hogy csak azért nem akart lejönni a héja, mert nagyon frissek voltak), úgy éreztem, hogy nincs erőm babszemnyi kalapokba tölteléket varázsolni. Ezért a gombákat is belekomponáltam a töltelékbe, és összetört (mert azt sem sikerült épen felhozni apához) papad lapokra simítva megsütöttem. Így lett egy mondhatni óriási gombám, aminek eredetiben így kellett volna kinéznie. (Kivéve a chorizót. Azt kockákra vágott pink retekkel helyettesítettem.)

Ne haragudj Nyamm :( (Mindenképpen pótolom valamilyen módon.)

Hozzávalók 1 főre:

25 dkg gomba

3 szál újhagyma

1 nagy pink retek (csomós)

olívaolaj

só, feketebors

12 dkg túró

kb. 15 zsályalevél

4 feketborsos papad tésztalap

Az olívaolajat felhevítjük, majd picit megpirítjuk benne a felkarikázott újhagymát. Beletesszük a gombát is, és összesütjük. A legvégén jöhet a felkockázott retek, a só, gondolatnyi bors (a tészta nagyon durván csípős), zsálya és a tűzről levéve a túró is. Összekeverjük.

Ezalatt az egész vagy összetört papad lapokat (még lesz ezzel jó pár étel, majd akkor kifejtem) forró vízbe áztatjuk egy percre.

Egy tűzálló tálat kikenünk pálmazsírral, és egyenletesen elosztjuk benne a "főtt" tésztadarabokat. Rásimítjuk a túrós tölteléket, majd 200 fokon 15 perc alatt megsütjük.

Spenótos - túrós réteslasagne

"Lécci-lécci ne állat legyen. Meg ha lehet ne is növény. Vagyis ne nagyon konkrét. Embertan az príma. Mondjuk egy kis ökológiával fűszerezve. Bááár...abból vajon meg tudnak szivatni?"

Kb. ezek jártak a fejemben, miközben sétáltam a Ciszter felé. Bár tartottam magam az eredeti tervhez (miszerint úgy szeretném megtanulni, hogy bármit is húzzak, mindenből átfogó és megingathatatlan tudást tudjak nyújtani), azért minden nem lehet tökéletes.  MIndenkinek vannak gyenge pontjai. Valami, ami kevésbé érdekli. Valami,ami pontosan ezen okból kifolyólag kevésbé érthető és tanulható seggelhető számára.
Nekem ez kimondottan az állattan.
Aranyosak, meg minden,és tulajdonképpen a kifejlődésükig egész érdekes is a téma. A csíralemezek elkülönüléséig. A differenciálódás már nem az én asztalom.

A fent megfogalmazott kérésem pedig úgy tűnik meghallgatásra talált.
Állattan nem volt a borítékban. Növények sem. Ökológia bújt a papírok között: azzal indítva a kérdéssort, hogy akkor határozzam meg a biomassza és az ökológiai produkció fogalmait. Azt amit otthon, a könyv négyszeri átolvasása után sem tudtam megérteni.
DE embertan sehol. A jó kis embertan.
Helyette DNS elemzés. Felépítés, kötések, transzkripció, transzláció, tulajdonság áramlása, csupa-csupa finomság.

Ennél azért kicsit könnyebbet képzeltem el.

Ezt pedig a spenótszezon örömére.
Meg a megvett, aztán hűtőben parkoló réteslapok sürgős felhasználására. (Bármint mondtam én a porciózás királynője vagyok. Ha lenne ilyen cím, tuti megnyerném. Egy negyed kilós epret képes vagyok másfél hétig használni, ezalatt készítek belőle  5 féle ételt. És volt, hogy még ezután is maradt belőle. A réteslap dettó ilyen. MIvel egy alkalommal csak 1, max. 2 lapot vagyok képes felhasználni nagyon sokáig tart kivégezni egy csomagot.
Bezzeg a túró. Azt képes lennék együltő helyemben elkanalazgatni. Szerencsére mióta szabok magamnak gátakat, már az sem megy.* Az utóbbi hónapokban nem egyszer rámromlottak.  Éljen a mértékletesség!

 

Meg hogy lesz így belőlem egyszer vegán? Fokozatosan kell a dolgokat megszokni.

*A kivételek azok az esetek, amikor nagyon fáradtan/éhesen megyek haza, és úgy érzem, hogy csak édesség segíthet. Ilyenkor leülök, és halál simán megeszek egy csomag csomkiparányt. Utána persze belegondolok,hogy mit is tettem, és jön a lelkiismeretfurdalás. :(  Szerencsére ez nem gyakori, meg a meglévő alkalmakat is igyekszem minél inkább redukálni. Remélem ha lemegy ez az érettségis hiszti könnyebb lesz.

Hozzávalók 1 személyre (egy 12 x 10 cm-es formához):

1 réteslap

4 nagy marék megmosott spenótlevél

4 szál újhagyma (zölddel együtt) 

löttyintésnyi olívaolaj

15 dkg túró

só, bors,

1 teáskanál őrölt fehér mustármag

2 csipetnyi szerencsendió

pálmazsír

2 evőkanál joghurt.

Az olajat felforrósítjuk egy serpenyőben. 

A hagymát meghámozzuk, majd vékonyan felkarikázzuk, és megpirítjuk. Amikor már világosbarna hozzáadjuk a megmosott, jól lecsepegtett! spenótleveleket, és összefonnyasztjuk. Közben sózzuk, borsozzuk, belekeverjük a mustárport és szerencsendiót. Keverjük össze a túróval. Itt ellenőrizzük, hogy elég sós-e! (Akár fetát is morzsolhatunk bele, akkor nem is kell utósózni.)

A réteslapokat felvágjuk akkora darabokra, hogy pont akkorák legyenek,mint a sütőtálunk. (Négyzetnél ez értelemszerűen egyszerűbb, de körnél sem megoldhatatlan: a felhajló széleket rendezzük úgy, hogy ne takarják egymást, a legfelsőnél pedig tűrjük be".) 

Számoljuk ki, hogy hány lapunk lett, egy rétegnek 2 lapot számoljunk. Ennek megfelelően osszuk el a tölteléket is.

Kenjük ki vékonyan a tálunkat pálmazsírral, és rétegezzük a lapokat, illetve a tölteléket. A tetejére feltétlenül tészta kerüljön. Ezt kenjük le a joghurttal.

200 fokos sütőben nagyjából 20 percig süssük. (A teteje lehet, hogy kap egy erős barnás színt, de ennek nincsen égett íze, sőt. Nagyon-nagyon finom.)

(Persze az is lehet, hogy tényleg megég, ebbe az esetben ne együk meg.)

Kapros - túrós zöldspárga paradicsommal és mozzarellával

"Anya -Mit ebédeltetek apánál?
 Marci -Rántottát.
 Anya -A rántotta nem rendes ebéd.
 Marci -Dehogynem, nagyon hosszú ideig készül!"

Nagyjából ennyi a kisöcsém fogalma a normális ebédről. De kérdem én, tényleg így van?
Mert való igaz, vannak ételek,amikre rá kell szánni az időt. Most konkrétan egy sem jut eszembe, de mentségemre legyen mondva, nem nagyon szoktam ilyeneket készíteni. Vagy várjunk csak, mégis van egy: a muszaka! (Bár ez sem saját tapasztalat, csak mindenhol ilyeneket olvastam. Most vagy ők unják el hamar, vagy én bírom sokáig, vagy tényleg hosszú. Majd a padlizsánszezonban kiderül. :D )
De véleményem szerint semmivel sem rosszabbak azok, amiket pikkpakk össze lehet dobni. (Én szerintem csak ilyenen élek.)

Bár kinek mi a pikkpakk... elég szubjektív műfaj. Aki mekis kaján nőtt fel annak egy kenyeret megkenni is hosszú. Hát még egy rántotta :D. (Anyu ne akadj ki, nem Marcira gondoltam.)

Hozzávalók 1 adaghoz:

2-3 db pufirizs

10 dkg túró

1 szál újhagyma

majdnem 1 dl tej

1 csomó kapor

só, bors

1 paradicsom

6 nagyobb szál zöldspárga

5 dkg mozzarella

pálmazsír

Egy tűzálló tálat szép egyenletesen körbemasztolunk pálmazsírral.

Ebbe beletördeljük a pufirizseket (minden csomagból marad 1-2 kallódó példány, ami már nem fér bele a kenyeres-dobozba) és félretesszük.

A túrót villával összetörjük, fellazítjuk a tejjel, sózzuk, borsozzuk, belevagdossuk a megmosot újhagymát és kaprot,majd egyenletesen a rizs tetejére kenjük.

A megmosott paradicsomot vékony karikákra szeleteljük, és  a túró tetejére pakoljuk.

A spárgák kemény végét (ha van, bár nekem ezek mindig szuperzsengék) levágjuk, és minél több felületet takarva a paradicsomok tetejére rendezzük.

200 fokos sütőben 20 percig sütjük. Ekkor kivesszük, a tetejére szeleteljük a mozzarellát, majd visszadugjuk 2-3 percre, hogy a sajt folyósra olvadjon.  :)

Epres-túrós guba

Talán még 9. osztályban kellett tartanom egy kiselőadást fizikaórán a táguló világegyetemről. Illetve lehet, hogy pontosan nem ez volt a téma, de mai fejjel már csak erre emlékszem. Buzgón begyakoroltam mindenféle diagramokat, szépen fel is véstem a táblára. A magyarázat már nem sikerült, a tanárúrnak kellett befejeznie. De volt értelme: mély nyomokat hagyott bennem.
Erről tegnap este győződhettem meg, amikor biológiából nekiültem "A bolygónk kialakulása" című fejezet értelmezésének. A második bekezdés azonnal a fentebb említett elmélettel indított, miszerint (ez az én felfoghatóbbra áttranszformált magyarázatom) "a világ jövője a benne található anyagok mennyiségétől függ. Ha ez a tömeg nagyobb a kritikus pontál, elkezd zsugorodni. Ha kisebb, a távolodás végtelen. A kutatók egy része azt állítja, hogy a ez a tömeg nem éri el a kritikus szintet, vagyis az univezrum örökké tágul. Mások azt állítják, hogy ezt a rendszert egy 81 milliárd éves ciklus jellemzi, vagyis 20 milliárd év múlva a tágulás lelassul, visszafordul és a világegyetem újra egyetlen ponttá zsugorodik össze."

Először is, aki végig tudta olvasni, annak gratulálok, ha nem a saját írásom lenne, nekem nem biztos, hogy sikerült volna.
Másodszor pedig folytatnám a történetet, mert érettségi ide vagy oda, nem lettem olyan kocka, hogy csak úgy oktalanul tananyagot pötyörésszek be.
A második vélemény elgondolkodtatott. Egyrészt nem tartom valószínűnek, hogy a mostani életvitelünkkel még kihúzza a bolygó 20 milliárd évig, személy szerint én a 150-et sem merném állítani. Mármint sima évet. De tegyük fel, hogy kibírja.
Mi lesz akkor? Minden amit elértünk, amit felépítettünk, amiért küzdöttünk hirtelen semmivé válik? Csak úgy egyszerűen volt, nincs? Egyik napról a másikra?
És ha ez meg is történik, akkor majd valamikor nagyon sokára egy másik nemzedéksokaság lehetőséget kap az újrakezdésre? Mindent a nulláról indítva? Vajon ők is elkövetik majd a mi hibáinkat? Egyáltalán, a mi utunkat fogják újrajárni?


Na jól van, most fogom magam vissza.
Nem tudom mikor lettem ilyen filozofikus alkat (remélem csak átmeneti), írjuk a tanulás számlájára. Szeretem a megfogható dolgokat, amire nincsen behatásom, kerülöm. Bosszant, hogy nem tudom kontrollálni. Nyomaszt.
És ez pontosan olyan.

Témaváltás: Mivel tavasz van, süt a nap, és az agyam is fogyasztja a kalóriákat, a finomat, könnyűt, gyorsan hármas jegyében készült ez az üde kis szösszenet. Is. Ugyan mostanában nem a szárnyaló fantáziámról és a különlegességekről vagyok híres (hogy az aktívságomról ne is ejtsünk szót), azért finom. És epres. Meg guba. (Helyesbítek, mivel epres és guba, rossz nem is lehetne, a kombinálással csak nő az eszmei ízbéli értéke.)

Hozzávalók per/fő:

1 pici szufléstálkányi kockákra vágott szikkadt magos rozskifli

2 nagyobb evőkanál szemcsés túró

0,8 dl tej

1 teáskanál vaníliás-xilit

3 nagyobb eper

A tejet megmelegítjük, majd leöntjük vele a várakozó kiflikockákat. Jól összeforgatjuk, hogy minden nedvességet magukba szívjanak. Szórjuk rá a vaníliás-xilitet (vagy mondhatnék házi vaníliáscukrot is: kristálycukrot felhasított vaníliarudakkal tegyünk egy befőttesüvegbe, néha rázogassuk össze, és ahogyan telik az idő, egyre inkább átveszi a cukor az aromákat), a túrót, és forgassuk össze. A kiflidarabkákat igyekezzünk nem teljesen szétmaszatolni, mert azért mégsem egynemű masszát készítünk.

Kenjünk ki vékonyan pálmazsírral/vajjal egy szuflésedényt. Rétegezzük bele a túrós-kiflit, és a felkockázott epret. A tetejére feltétlenül eper kerüljön. 

190 fokos sütőben kb. 10 perc alatt el is készül.

Egyből két spenótos

Imádom a spenótot.
Az utóbbi időben rengeteg recept került a kezembe ebben témában, azonban a zöldség mindegyikben nyers, leveles formában szerepelt. Húzta az agyam nem mondom, minden alkalommal sóhajtoztam anyának, hogy jaj de jó lenne, és vajon mikor lesz már olyan meleg, hogy lehessen kapni.
Ezek után el lehet képzelni milyen boldog voltam, mikor hazaállított egy fél kiló zöld levélkével. Már megvolt a helye, de kombinálva a kellemest a hasznossal elv alapján úgy döntöttem, hogy ezzel jelentkezek az Online Vacsoracsatára.
Hangsúlyozom: jelentkezem. Csak Trollanyu óriási, mindenre (és mindenkire) kiterjedő választéka után gondolkoztam el, hogy bizony meglehet elfelejtkeztem a dolog lényegéről: itt nem magamat kell "jóllakatni". A spenót pedig igencsak megosztó zöldségféle, így lehet jópáran éhesen mentetek volna tőlem haza. (Még úgy is, hogy ebben a formában nem is érződik: a kakukkfüves túró íze teljesen elnyom mindent.)
Így csak azt tudom javasolni, hogy próbáljatok meg túllépni az előítéleteinken, és kóstoljátok meg! Nagyon finom :)

A móka azonban nem ér itt véget, tekintve, hogy Autumn egy 4 hónapos ikerpár boldog anyukája (is), így azt kérte, hogy a nagyok ételéhez felhasznált alapanyagokból készítsünk valamilyen babaételt is.

És hogy hogyan is működik pontosan a játék?

5 hét, 5 csapat, Trollanyu, Kati, Lilla, Ízlésszindróma és én alkotjuk a legelsőt. 

A héten mindenki megvendégeli virtuálisan a többieket,  a Kutya és Konyha blogon pedig lehet majd szavazni arra a bloggerre, aki számotokra a legszimpatikusabb volt. (Mindenkiről készül egy bejegyzés, annak a megjegyzésűrlapja a szavazópaletta.)

És itt jön a lényeg: szavazzatok. "Mindegy, hogy kire", a fontos, hogy legyen izgalmas és sokszínű a játék!

"A szavazás név "bemondásával" történik. Minden játékosra 1x lehet szavazni (az 5 játékos közül csak 1-re!) és szavazhat bárki, aki blogot ír és legalább egy blogra feliratkozott és a profiljában ez látható, kivéve a játékos saját magára. Az 5 játékos közül csak 1-re adjátok le a voksot!
A névtelenül leadott szavazatokat nem veszem figyelembe! Amelyik játékos receptje tetszik, annak a nevét írjátok le a hozzászólásban, meg is indokolhatjátok döntéseteket."

Kezdjük a bébiétellel.
Egy édeskés spenótpürét készítettem, körte, spenót és amaránt felhasználásával. Igen gyors és egyszerű, azonban rengeteg értékes anyagot tartalmaz mindegyik hozzávaló.
A teljesség igénye nélkül néhány adat:
A spenótban rengeteg a vas, magnézium, C-vitamin és folsav.
Az amaránt a fehérjében leggazdagabb gabonaféle. Sajnos már régen kidobtam a zacskóját, de ha az emlékeim nem csalnak, még a tejet is magasan veri.
Az utóbbit azért tartom fontosnak, mert ez az étel nem tartalmaz húst. Mint tudjuk, vannak vegetáriánus babák (hogy ez "helyes" vagy nem, az már természetesen szubjektív téma), az ő esetükben különösen fontosnak tartom a magas fehérjebevitelt.
Az olaj hozzáadása szintén lényeges pont, mert a babák gyomra igen picike, ellenben sok tápanyagra van szükségük a növekedéshez (hah, itt az értelme, hogy emelt szinten érettségizem majd biológiából!), és ezt minél nagyobb energiatartalmú kisméretű dolgokból kell bevinni.

Így készült: 10 dkg jól megmosott, leszárazott spenótlevelet forrásban lévő vízbe tettem, és 4 percig alacsony lángon főztem. Ezután villával kihalásztam, és 5 dkg héjatlan körtét hozzáadva összeturmixoltam. Belekevertem 1 teáskanál olívaolajat, és 2 nagy evőkanál puffasztott amarántot.


                    ----------------------------------------------------------------------------------

A felnőtteknek pedig ezt az egyszerű, de igazán kiváló tavaszias pitét kínálnám. :)

Hozzávalók a tésztához:

7 dkg tönkölyliszt

3 g puffasztott quinoa

5 g puffasztott amaránt

1 evőkanál pálmazsír

1 tojás

fél mokkáskanál só

A száraz hozzávalókat összekeverjük, elmorzsoljuk benne a pálmazsírt, végül a tojással tésztát gyúrunk belőle. 1 órára hűtőbe tesszük.

A töltelékhez:

20 dkg túró

8 dkg feta

2 nagy evőkanál sűrű joghurt

1 mokkáskanál só

8 dkg leveles spenót

3 ág kakukkfű

2 csipet fehérbors

A túrót villával áttörjük, majd joghurttal lazítjuk. Ízesítjük sóval, borssal, belecsipkedjük a kakukkfűleveleket, majd a diónyi darabokra vágott spenótleveleket is hozzákeverjük.

Összeállítás: Kenjünk ki pálmazsírral egy 18 cm-es piteformát, majd nyomkodjuk az aljába a hűtőhideg tésztát. A tölteléket egyengessük el a formában, majd 190 fokos sütőben kb. 20-25 percig süssük.

Medvehagymás túrógombóc

Végre-végre elindult a szünet.

Már nagyon kellett. A suliban mindenkin érezhető volt, hogy az utolsókat rúgja. Az idegek mondhatni pattanásig feszültek. :)

Hál istennek vége. Úgy 5 napra :D

Azonban ez a szünet más mint a többi. Már egy az utolsó hajrák között. (Tudom-tudom, én is utálok róla beszélni, de...muszáj. Mert már itt van; gyakorlatilag karnyújtásnyira.) 

Tanulni kéne ezerrel, de nem megy. Legfőképpen a biosz nem. Az agyam nem fogadja be. Ennek ellenére holnap már muszáj lesz valamit beleerőltetnem...

Természetesen ilyenkor a főzés is előtérbe kerül. Több időm van átgondolni, hogy mit szeretnék, netán tervezni is. Ezek a gombóckák például egy régebbi TV Paprika számának lapozgatása közben születtek meg.
Talán nem mondok nagy újságot, hogy odavagyok a túrógombóc minden formájáért, így sejtettem, hogy ezzel a sós verzióval sem lőhetek mellé nagyon. És valóban. Egy kis dióval megszórva, hmm.
Milyen szerencse, hogy ilyen jól ismerem magam.


Hozzávalók 2 személyre:

25 dkg túró

1 tojás

1 evőkanál tk. liszt

1 evőkanál tk. búzadara

1 nagy evőkanál sűrű joghurt

3 nagy csipet só

6-7 medvehagymalevél

A túrót egy villűval áttorjük, majd belekeverjük a sót, tojást, lisztet, búzadarát, az apróra vágott medvehagymát. Legvégül a joghurttal fellazítjuk, és 1 órára a hűtőbe tesszük.

Egy lábosban vizet forralunk. Vizes kézzel gombócokat formázunk a masszából (nekem diónyi), majd megfőzzük őket. Ha feljön a víz tetejére,már majdnem jó, ekkor még egy fél percet várjunk. 

Szűrőkanállal szedjük ki őket, majd joghurttal/tejföllel leöntve, dióval és frissen őrölt borssal megszórva tálaljuk.