Aszaltparadicsomos diós krém a 4 év örömére

október 14.
Újra és újra lenyűgöz mikre képes a technika. Hiába van a másik a világ túlsó felén, úgy tudunk beszélgetni, mintha mellettem ülne. Kár, hogy a virtuális ölelést még nem találták ki.

Legalább blogot ír. Méghozzá meglepően gyakran.
Ha kíváncsiak vagytok, hogy min dolgoznak Joinville-ben, itt találjátok a képes beszámolóit!

október 15.
"Befizessem vagy ne?"
Idegesen toporogtam az  Astoria sarkánál. Elegem van. Tudnám értékelni, ha végre nem kéne végre fontos döntéseket meghoznom. A határidők legutolsó napján. Az előző éjszaka apának tartott távbloghasználati korrepetálás miatt amúgy is kissé kialvatlan voltam, ez meg végképp nem dobott a hangulatomon.
Akkor emiatt volt.
A tegnap este eltüntetett jelentős mennyiségű házi granola... feszültségoldás. Ha ideges vagyok mindig eszek.
"És ha mégsem sikerül az átjelentkezés?"
Ránéztem a kezemben lévő csekkre. 5500 forint. Ennyi lenne a jövőm? Azért nem. De egy nyugodt félévem már igen. Tudhatnám, hogy megtettem. Hogy megtettem mindent, ami tőlem telt. Ahogyan anya is mondta: nem ragadok a biztos rosszban. Hiszen a szülészet legalább érdekel is valamennyire. De... fizessek valami olyasmiért, ami szintén csak mellékvágány?
A fenébe is, miért nem tudott apa egyetérteni anyával? Ha ő is azt mondja, hogy mindenképpen ezt az utat válasszam... akkorra már beletörődtem. De tényleg. Csak megerősítésért hívtam fel. Hogy halljam, hogy ő is kimondja, és akkor onnantól kezdve már nincs min gondolkodni.
Így viszont...
Kezdett hányingerem lenni. Oké, tegyük fel, hogy nem fizetem be. Hazamegyek, teszek-veszek, majd holnap felkelek, és már tárgytalan az egész.
De hogy magyarázom meg anyának...? Szinte hallottam a hangját.
Nem akarom. Nem akarom azt a lemondó csalódottsággal keveredett mérges hangszínt. Már ha rágondolok összerándul a gyomrom. Ami valahol furcsa, mert az esetek nagy többségében nem érdekel mások véleménye. Viszont az is igaz, hogy az esetek 90 százalékában teljesen pontosan tudom, hogy mit szeretnék. Ez most a maradék 10. Fogalmam sincsen mi lenne a jó. Így pedig milyen alapon utasítanám el más véleményét?
Az én életem, igaz. De ő az anyukám. Vélhetően nem akar nekem rosszat.
Mégis haboztam. Kilégzés, belégzés. Magamban lefuttattam mindkét variációt. Meg a mi lesz ha, részt. És döntöttem.
Maradok a dietetikán, nem futok felesleges köröket. Aztán jövőre újra beadom az átjelentkezésemet. Máshova.
Ennyi. Az én életem. Az én döntésem. Amit ezek után fel kell vállalnom akkor is, (bár nem lesz könnyű) ha negatív lesz a végkimenetele.

október 16.
Az idő finoman fogalmazva: pocsék. A hangulatom is.
Tudom, tudom, a kettőnek nem kéne, sőt nem szabad együtt mozognia. Mert nincs olyan, hogy ez nem az én napom. Illetve van, ha így áll hozzá az ember. akkor a sok rossz szinte folyamatosan követi egymást, tapasztalat.
Pozitív hozzáállás. elcsépeltnek hangzik, mert az is, de nekem nagyon bejött. Kellett idő, mire át tudtam állítani a gondolkodásom, de olyannyira sikerült, hogy mára teljesen a részemmé vált.
Viszont amikor reggel az ablakon kinézve egy nagy szürke masszán kívül nem láttam mást, amikor félúton konstatáltam, hogy az aktuális időjáráshoz képest kissé alulöltöztem - így jó eséllyel egész nap fázni fogok, amikor ugyanaz az öregasszony már korán reggel háromszor átgázolt rajtam a villamoson, amikor elkezdett csepegni az eső a frissen mosott hajamra, és pontosan tudtam, hogy emiatt a következő hajmosásig úgy fogok kinézni, mint egy madárijesztő, feladtam. Ezek azok a napok, amikor reggel nem lenne szabad kimászni az ágyból.

október 18.
Amióta elkezdődött a spanyoltanfolyam, megtanultam értékelni a hétvégéket. Illetve egyáltalán, mint kifejezés megjelent az életemben. Csütörtök esténként mindig azzal biztatom magam, hogy már csak egy napot kell kibírnom és vége. Tisztára mintha anyát hallanám.

október 20.

Nem értek a férfiakhoz. 

Pontosabban a társas kapcsolatokhoz. Egyszerűen nem tudom kezelni. Hova tenni. 

Pedig nem zárkózom el. Ha valaki, akkor én aztán tényleg nyitott szemmel járok, nicsenek sztereotípiáim, és mindenkinek adok esélyt. Arra szoktam gondolni, hogy sosem lehet tudni. Ez az elméleti szint.

Aztán van a gyakorlat. 
Amikor valakit közelebb kéne engedni magamhoz. Na, a bajok általában itt kezdődnek, mert nem megy. Sem érzelmileg, sem testileg. Nem tudok túllépni a korlátaimon. Önmagamon. A tökéletességi kényszeremen. Folyamatosan azon dolgozom, hogy a másik hibátlannak lásson. Hogy eltakarjam a "hibáimat". Azokat a dolgokat, amik a mindennapi életünk egyszerű velejárói. 

Például szégyellem, ha furcsa hangokat ad ki a hasam. Legyen az akár korgás, akár emésztés. Maradjon csendben.

Kellemetlenül érzem magam, amikor úgy kell elmennem mosdóba, hogy a másik hallhatja, hogy mit csinálok odabent. (És itt semmi extrára nem gondolok.) Illetve fokozom: már attól is ha el kell mennem. Ott van az a csobogó hang, a wc papír szakadásának a hangja, meg az egész… olyan tisztátalan. Nincs rá jobb szó. 

Aztán a szájszagok. Fogmosás nélkül nem vagyok hajlandó senkihez sem hozzászólni. Nem büdös, de maga a tudat, hogy nem átható borsmenta illatú a lehelletem, bármilyen hiperszuper szerrel is mostam fogat, frusztrál. Pedig az éjszaka közepén ez nem nagy csoda.

Kiborít, ha nem teljesen lapos a hasam. Ami nem túl könnyen abszolválható, ha az ember az előbb említett okokból igyekszik minimalizálni a mosdó gyakoriságának használatát.

Szőrszálak. A gyanta szép, a gyanta jó, de… a szőrtüszők sajnos nem egyszerre működnek. Az enyémek legalábbis biztosan. Ráadásul apa genetikáját sikerült örökölnöm ezen a téren, szóval minden igyekezetem ellenére, előbb vagy utóbb úgyis feltűnik egy-egy kósza szál. EGY-EGY. Mint mindnekinek. És míg agyban tudom, hogy ettől még fényévekre vagyok a szőrös kategóriától, ha simogatnak, folyton az jár az eszemben, hogy úristen, most biztosan azt gondolják, hogy bundát növesztek.

Értitek már? 

Ilyen gátlások mellett, gyakorlatilag lehetetlenség együtt élni. A látszatra fordítom minden energiám. Arra a felszínre, amit csak én látok. Amit a másik észre sem vesz. Vagy lehet, hogy észreveszi, de átsiklik felette. Mert van ennél ezer fontosabb dolog.

Már én is tudom. Régen az életem minden területe efféle falakkal volt tele. A nagyrészüket nagyjából sikerült lebontanom (ha más nem, legalább annyira, hogy átlássak felettük), de az ellenkező nem irányában lévők egyenlőre megingathatatlannak tűnnek. 

Azt sejtem, hogy a kulcs az önmagammal való viszonyomban van elrejtve, de ez még édeskevés a sikerhez. Pedig ha rendeződne… jó eséllyel egyszerűbb lenne az életem.

október 22.
4. 
4 éves a blog. (Kicsit kellett gondolkoznom, hogy 4 vagy 5, de a tavalyi hármas szám meggyőzött az előbbiről.)

Lehetne ragozni, de felesleges. Itt egyszerű tények vannak. A koncepció néha változik, recept az hol van, hol nincs, az írásom egyszer filozofikus, egyszer személyes, de a lelkesedésem, az töretlen.
De nektek is köszönettel tartozom, kedves nyílt, és "zug"olvasók. Köszönöm a kedves megjegyzéseket, a facebookos like-okat. Azt, hogy itt vagytok. Persze, elsősorban önmagam miatt írok, de nem tagadom: szívmelengető érzés látni, hogy másokat is megmozgatnak a gondolataim.
Remélem továbbra is találtok majd kedvetekre valót... én itt leszek!

Zárásként álljon itt egy recept, de nem, sajnos nem a sütié, hiába van róla rengeteg fénykép. Várakozásaimmal ellentétben ugyanis a krém lett elképesztően zseniális, míg a tészta erősen csak az átlagos kategóriát súrolta. Így viszont helye nincs.
A kekszen látható krémnek viszont van. Dobogós helye.
Azért mert gyors, mert egyszerű, és mert nagyon finom. Ráadásul elsőre kifejezetten májkrémes beütése volt, bár nem állítom, hogy az én véleményem a legmegbízhatóbb, mert legalább 11 éve nem ettem ilyen terméket.

Kenjétek, egyétek, de feltétlenül a magos, aszalt paradicsomos kekszemmel. Őrült jó párosítás: a krém paradicsomossága agyszerűen harmonizál a kekszben megbújó aszalványokkal.
A recepten csak annyit változtattam, hogy kukoricalisztet és tönkölykorpát használtam (mivel a darálóm felmondta a szolgálatot, szervizbe meg idáig lusta voltam elvinni), illetve a kókuszzsírt jó kis belga vajjal helyettesítettem.


Aszalt paradicsomos diós krém
   a Green Kitchen Stories könyvből

6 dkg dió
3 dkg aszalt paradicsom
pár evőkanál saját készítésű/ jó minőségű sűrű paradicsomszósz
friss zsályalevelek

A diót és az aszalt paradicsomot áztassuk be, hogy megpuhuljon (én forró vízzel csináltam, hogy kicsit gyorsítsak a folyamaton). Ha a paradicsomok már benyomhatóak öntsük le róla a levet (de ne dobjuk el, rizottóhoz kiváló), majd turmixoljuk össze, hozzáadva a paradicsomszószt is. A zsályaleveleket szintén hozzá lehet adni, de én jobbnak láttam ollóval a kész krémbe vagdosni.
Értelemszerűen tároljuk hűtőben, úgy sokáig eláll.

2013.08.18.

Most túrókrémes pirítós mézédesre grillezett koktélparadicsommal, tavaly ágyösszeszerelés. Ma 1 éve, hogy beköltöztem.

Kókuszos - túrós magvas tartlette olajbogyóval, aszalt paradicsommal

Mindig rá kell jönnöm, hogy nincs új a nap alatt.
Egyszerűen nem változom. Túl öreg készen vagyok már hozzá. Ilyen vagyok.
De apa is. Pontosan ugyanolyanok vagyunk. Ha pedig két ugyanolyan hozzáállású, de teljesen eltérő véleményű ember összekerül... na igen. Ott kő kövön nem marad. A vasárnap is erről szólt. Nem nyíltan, de szadiztuk egymást egész álló nap. Apró kis mozdulatokkal, rejtett utalásokkal, de tökéletes célzóérzékkel. Szinte észrevétlenül.
De legalább rájöttünk. A nap végén.
És megbeszéltük.
Rágörcsöltünk arra, hogy minden tökéletes legyen: a lakás tiszta, az étel finom, de pont ezek által elvesztettük a lényeget. Hogy ez rólunk szól. Nem a sarokban megbújó porcicákról, a túl kevés palacsintáról vagy túlvizezett pörköltalapról, rólunk. Arról, hogy odafigyelünk egymásra, hogy egy rövid időre félretesszük az önös érdekeket, megnyugszunk.
Majd legközelebb.

Persze tudom, ez semmin sem változtat. Apró fejlődés, de a következő adandó alkalommal ugyanúgy meg fogjuk csinálni. Kedden meg is tettük.

Az is tipikus, hogy minden évben kinézek magamnak néhány filmet. Utálok tévét nézni, de a karácsony hangulatához egyszerűen hozzátartoznak. Pont. Elkap az ünnep szele. Megtervezem, készülök rá, és nem. Még sohasem sikerült akár csak egy elé is odaülnöm.


Az édességdömping is megvolt, gyakorlatilag újraindul a móka. Alig maradt pár napom. Azonban nem vagyok elkeseredve - azt hiszem számítottam rá, szóval egy kicsit sem csüggedve folytatom tovább. :)
Mert egyszer úgyis célba érek.

Sohasem értettem azokat az embereket, akik azt mondják, hogy a vegetáriánus konyha unalmas. Vagy megkérdezik, hogy és akkor mit eszel? Esetleg még mellékesen hozzáteszik, hogy "szegény", majd végtelenül együttérző fejjel bámulnak rám, várván, hogy megköszönjem az együttérzésüket. Huh.
Nem szeretek "téríteni". Azt gondolom mindenkinek joga van eldönteni, hogy hogyan szeretné élni az életét. Senki sem mondja meg, hogy én milyen legyek, én sem mondhatom hát meg senkinek, hogy hogyan viselkedjen. Vagy éppen mit egyen.
Vannak akik ezzel nem értenek egyet, és rendíthetetlenül inzultálják a nem vegákat. (Vagy fordítva. Én ezért utálok orvoshoz járni, mert amint kiderül a dolog, 90 %-uk elkezd veszekedni, hogy ez a probléma gyökere, meg milyen hülyeség. Hát hol itt az orvosi etikett, kéremszépen?) Hogy ez milyen rossz, gyilkosság, nézzen meg egy vágóhidas videót, majd elmegye a kedve, ésatöbbi. Nem helyes.
Nem tehetjük tönkre a másik életét, csak mert mi úgy gondoljuk, hogy az úgy jobb. Egyszerűen nincsen jogunk.

A végső, és legbiztosabb érv az, hogy ennek belülről kell jönnie.
Amikor megdícsérnek, hogy milyen kitartó vagyok, hogy meg tudom állni, csak mosolygok, és rázom a fejem. Ha megállásról van szó, az rég rossz. Az nem vegetarianizmus. Semmi több, csak egy húsmentes diéta. (Amit úgyis megszeg az ember előbb, vagy utóbb.)

Ez az étel nagyon vega. 
Szép, a maga természetességével. És isteni, szintén az egyszerűségéből fakadóan.
Miközben elősütöttem a tésztakorongokat a lakásra bódító mezőillat telepedett. És ki ne szeretne mezőt enni? :)  
Költői kérdés.



Hozzávalók 7 tartletformához:
1,25 dl napraforgómag
1,25 dl zabpehely
6 evőkanál görögszénalevél (majdnem 10 dkg)
3 csipetnyi só
2 evőkanál lenmag
2 evőkanál olívaolaj
100 ml forró víz
 vaj a forma kikenéséhez

130 ml kókusztej
7 evőkanál krémtúró
26 db olajbogyó
kisebb maroknyi aszalt paradicsom
3-4 kisebb méretű friss paradicsom
só, fehérbors

Keverjük össze a szotyit, lenmagot és a zabpelyhet, tegyük egy darálóba, majd rövid idő alatt őröljük darabosra. NE legyen lisztszerű!!!!
Adjuk hozzá először a maradék száraz összetevőket, majd a nedveseket, és alaposan vegyítsük el.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
Vajazzuk ki a formákat, osszuk el benne a "tésztát", és nyomkodjuk szét, hogy mindenhol egyenletes legyen, majd süssük 8-10 percig.

Ezalatt készítsük el a tölteléket.
Az olajbogyót és az aszalt paradicsomot vágjuk apróbb darabkákra (azért legyen felismerhető), a friss paradicsomot vékony karikákra.
Keverjük össze a túrót és a kókusztejet, fűszerezzük, majd adagoljuk hozzá az olajbogyi-paradicsomkockákat. Osszuk el a formákban, fektessünk a tetejére friss paradicsomkarikákat, majd ha van, a sütő erős grillfunkcióján süssük, míg meg nem szilárdul a töltelék, és a paradicsom sült jelleget nem kap.

Forrás: a tészta és a töltelék ihletője GOlubka: itt és itt

Ingredients for 7 tartlet:
1, 25 dl sunflowerseed
1, 25 dl rolled oats
6 tbsp psyllium husk
3 pinch of salt
2 tbsp linseed
2 tbsp olive oil
100 ml hot water
butter for the mold

130 ml coconut milk
7 tbsp cream cheese  (smoothie cottage cheese)
26 olives
smaller handful of dried tomato
3-4 pieces smaller fresh tomato
salt, white pepper


Mix the sunflowerseeds, thelinseeds and the rolled oats, and work in a blender 10-15 sec. Watch out: don't make flour!
Stir the mixture and leftover dry ingredients then make a "dough" with water and oil. It won't be plane.
Preheat the oven to 180 C.
Spread the molds with butter, divide and pressed into the dough uniformly.
Bake aprox. 8-10 mins.

Menawhile make the filling.
Cut small cubes from the olives and dried tomato and mix well with the cream cheese and coconut milk. Season with salt and pepper, and spoon into the crust.
Cut thin rounds from the fresh tomato lay some to the up of the filling.
Put into the oven, and bake with hard grill function until the filling stable and the tomato slices get a brownie colour.

Enjoy !

Túrós - kukoricás sült papadtészta paradicsomszósszal

Társfüggőség.
Azt gondolnám engem nem érint a probléma, az utóbbi héten, mégis többször szembejött velem. Szociológián, pszichológián, és a keddi piknik alkalmával is. A barátnőm enyhe lelki roncsként jelent meg a helyszínen, még az általam ráruházott salátakészítési feladatot sem sikerült összehoznia. Később persze érthető lett a helyzet: pasiügy. Előző nap, ráadásul pont ugyanott, ahol mi találkoztunk. Hű. Meglepően jó az hely- és időzítőképességem.
A "Sohase érezz úgy valaki iránt, hogy ő jelentse neked a mindent." című mondat elhangzása után pedig felcsaptam pszichológusnak. Mostanában tűnt fel, hogy bizonyos helyzetek előhozzák belőlem a problémamegoldó készséget, és meglepően okos dolgokat tudok mondani. Csak kinyitom a számat, és ömlik belőle. Gondolkodás nélkül, mintha egy kömyvből olvasnám.
Az már más kérdés, hogy az egész nem több, mint szöveg. Szavak. Kimondjuk őket, és már el is szálltak. Mint egy gondolat. Voltak, de tulajodnképpen sohasem léteztek. De úgy látom a legtöbb embernek jól esnek. Pláne a nehezebb időszakokban.
Talán azért, mert azt az illúziót keltik, hogy a megoldás ott van tőlünk egy karnyújtásnyira? Hogy csak el kell hinni amit mondanak, és minden újra szuper lesz? Ki tudja. De tekintve, hogy a gondolatnak mekkora ereje van, még az is lehet, hogy VALÓBAN ennyi. Csak el kell hinni, és teljesül.


De mi is az a társfüggőség? Létezik egyáltalán? És ha igen, akkor hol húzódik a határ az egészséges ragaszkodás és beteges függés között? (Úgy látom kicsit sok a jóból a heti 2 szociológiaóra...)
Nos, nyilván mindenki el tudja dönteni maga. Mert ez beállítottságtól (is) függ. Hálát adok az égnek, hogy jómagam, legalábbis az eddigi statisztikák alapján, nem kerülhetek olyan helyzetbe, mint Sz. Egyszerűen nem az a típus vagyok. Nem tudok végtelen odaadással tekinteni valakire, ragaszkodni, függeni tőle, a kezébe helyezni a sorsom. Nem. Nem tudnék, és nem is szeretnék a szabadságomról / önállóságomról lemondani.
Azonban ez a fiúk számára egy cseppet sem vonzó, ezért tartok most ott, ahol. Társas kapcsolat (mármint "szerelmi") az életemben mondhatni nulla. Mondhatni nélkül.
Én nem keresem, és ő sem engem. Egyszerűen úgy érzem, nem tudnám már hova szorítani az életemben. Pedig néha elképzelem, hogy nem lenne rossz, főleg, mikor látok egy-két békésen sétálgató párt, akikről egyszerűen süt a harmónia. Na olyankor érzek egy parányi irigységet. De szerencsére a józan eszem mindig elöl van, és emlékeztet, hogy én nem vagyok ilyen. Nem tudom magam ennyire valaki másra hangolni, vagyis ilyen állapotot sem tudnék produkálni.

Lényeg a lényeg: jól megvagyunk egymás nélkül.

Kiábrándultan hangzik? Pedig nem az.

Egészen egyszerűen csak őszinte.

Ezt válaszoltam annak a férfinak is, aki tegnap az utcán megállított. Békésen sétálgattam hazafelé, amikor megállt mellettem egy letekert ablakú BMW. A benne ülő nagyjából apukámkorú férfi érdeklődött, hogy hol találja az x hotelt. Mutattam: nagyjából 20 méterre előre.
Megkérdezte, hogy hazafelé megyek? Mondtam igen. Aztán, hogy tanulok még? Igen, az orvosin. "Ó, hát az szuper, a volt feleségem is orvos. Mit sportolsz?" Tessék? Itt már elkerekedett a szemem. "Látszik, hogy sportolsz valamit." Ööö, hát igen. Vízitorna. "Vízitorna? Na az, szuper. Figyelj, itt laksz a közelben? Elvihetlek?"
Neem, köszönöm. "És nagyon sietsz? Vagy tudunk beszélni pár percet?" Háát, igazából lenne dolgom. "Na, ha leparkolok a hotelnél, akkor megvársz? Vagy beülsz? Neem, azt semmiképpen sem. "Jó-jó, értem én, persze, idegen autójába, de akkor csak egy pár percre." Ööö, jó. Persze.

És megvártam. Illetve odasétáltam, ő meg kiszállt az autójából.
Nem tudom, mi ütött belém. Miért nem mondtam nemet? Talán mert nem akartam bunkó lenni? Vagy kíváncsi voltam, hogy mire megy ki az egész? Vagyis bocsánat, tudtam, hogy mi a cél, de érdekelt hogyan tálalja?
Bemutatkozott, és nagyon lelkesen vigyorgott végig. Aztán érdeklődött, hogy szoktam- e itt járni,mire mondtam hogy igen. Nyilván. Mindennap, haza az iskolából. "Szuper, az szuper." Ezenkívül nem nagyon tudott mást mondani. Akkor majd gyakran jár erre. Mosolyogtam, és kezdtem örülni, hogy ennyivel megúszom a dolgot. De el lehet- e engem érni máshogy is. Mobil, vagy ilyesmi. Óvatosan elhintettem, hogy főzök, és blogot írok, de nem vette a lapot. Én meg arra gondoltam, hogy háh, na most szúrta el a dolgot (idézőjelesen), és végül belementem, hogy leírom az e-mail címem. Vártam volna, hogy elővesz egy papírt, vagy jegyzetfüzetet, de neem, előkapta az iphone-ját. Na itt elkezdtem nevetni.
Ez a kütyümánia minden pasit megfertőz?
És itt lett az az érzésem, hogy mintha aput látnám magam előtt. Egy az egyben. Jól szituált 40-es férfi, a kopaszodás jeleivel a fején, néhány ránccal a szeme körül, jó kocsival, munkahellyel és ennek megfelelő pénztárcával. A probléma csak annyi, hogy egy 19 éves lányt akar megfűzni.
Félreértés ne essék, nem tartom öregnek az úriembert. Mint ahogyan aput sem. Vagy a korabelieket.
Csak egyszerűen... nem gondol bele, hogy fordított esetben ő mit szólna, ha a lánya egy vele egykorúval menne haza? Mert biztos, hogy van gyereke, láttam a kisülést a háta mögött. Szerintem minden "normális" ember elborzadna elgondolkozna. Vagy legalábbis nem tartaná egészségesnek.

Pedig ha tudná, hogy nálam még csak nem is próbálkozott rossz helyen. Mármint abból a szempontból, hogy bírom az idősebb pasikat. Sőt. A velem egykorúakkal nem igazán értem meg magam. Mármint érzelmi szempontból.

De azért vannak határok. 

Bennem. Mert nem vagyok hajlandó olyan emberrel együtt lenni, aki nem hozza ki belőlem azt a bizonyos valamit. Aki nem fog meg. Akivel nem tudok felszabadultan beszélgetni. Akivel feszélyezve érzem magam. 

Tészta fűszeres paradicsomszószban sütve... hmm. Az igazi "komfortfood" őszre, a hazait, az indiaival vegytve. Bár a papad tészta ilyenformájú felhasználásáért ott szerintem meglincselnének. Én azonban képtelen vagyok száraztésztát ropogtatni.


Hozzávalók 1 személynek:

fél cső kukorica

kisebb fej vöröshagyma

olívaolaj

3 nagy evőkanál túró

3 nagy evőkanál sűrű joghurt

fél maréknyi spenót

só, feketebors

1 teáskanál méz

1 kis ágacska rozmaring

fél citrom leve

3 papadtészta (nálam feketeborsos)

1,5 dl sűrített paradicsom

fokhagymapor

2 dkg ementáli

Serpenyőben olívaolajat hevítünk. Kissé barnásra sütjük (odakapatjuk...) benne a hagymát és a levágott kukoricaszemeket is, majd beleszórjuk a csíkokra vágott spenótleveleket, és éppencsak "összeugrasztva" őket, levesszük a tűzről.

Ezalatt a túrót, joghurtot, sót, borsot, citromlevet, mézet, és apróra vágott rozmaringot összekeverjük, majd legvégül a hagymás-kukoricát is beletéve félretesszük.

Vizet forralunk. Egy mély, de mégis jó nagy tányérba tesszük a papadtésztát, ráborítjuk a vizet, és 15-20 másodperc alatt al dentére "áztatjuk". Egyesével! eljátsszuk mindháromnál ugyanezt a procedúrát. Ezután áthelyezzük egy másik tányérba (igen, ez erősen edénykoszolós étel) - ami lehetőleg jó lapos legyen - a közepére tesszük a töltelék harmadát, majd feltekerjük, és szorosan egy kis tűzálló tálkába helyezzük.
Ráöntjük a paradicosmszószt, megszrójuk kb. 2 mokkáskanálnyi fokhagymaporral, a tetejére szórjuk a nagylyukú reszelőn átdolgozott sajtot, és annak függvényében, hogy azonnal vagy később esszük csak meg, hűtőbe helyezzük, vagy 190 fokos sütőben 15 perc alatt készre sütjük.

Forrás: Naturally Ella

Sült paradicsomos fordított pite

Avagy a "szuperszendvics". (A balatoni első vacsinkon kóstolták a fiúk, és állításuk szerint nem volt rossz. Hmm, még ilyent sem mondtak soha a tortáimon/sütiken kívül bármire. De Á. kezdte el így hívni, miutána könnyebb szállíthatóság érdekében a paradicsomos részével össze kellett fordítanom.)
Vagy nevezhetném tarte tatinnak is, de nem teszem, mert ugyan alul van a teteje, de karamelles rétegnek se híre se hamva, mivel nem voltam hajlandó megdobni az amúgy is isteni ízű (és színű) picuri paradicsomokat és az étel kalóriatartalmát mindenféle extra adag cukrokkal.


De ami biztos: a színes külső mindent elmond, a belseje sem takar sokkal többet.
Csak egy kis paradicsompürét.
Meg tökmagot.
És egy uborkás tésztát.

Elkészítés: 
Végy egy tetszőleges/kedvenc pitetésztát. 

Tekintve, hogy nekem ilyen nincs, jobb híján összedobtam egyet a kezem ügyébe akadó dolgokból. Meglepően jó lett.

Tettem bele 10 dkg hideg tk. lisztet, 3 púpos teáskanál hideg pálmazsírt, 2 csipet sót, 1 teáskanál szódabikarbónát, és egy 10 cm hosszú hideg kígyóuborkát lereszelve. Ezt gyorsan összegyurmáztam, hűtőbe tettem.

Fogj egy  18 centis kapcsos tortaformát, és béleld ki csak az alját sütőpapírral.
Ezután moss meg (és töröld meg jól) 25 dkg apró szemű koktélparadicsomot (fontos, hogy tényleg jó íze legyen, mert EZ az, amidominál), rendezd el a forma aljában úgy, hogy minél kevesebb hely maradjon közöttük. Locsold meg olívaolajjal, szórd meg nagyszemű sóval, fehérborssal és őrölt fehér mustármaggal.

Tedd 240 fokos sütőbe - legjobb a grillfunkció, és süsd 15 percig, míg nem kap egy szép feketéscsíkos színt. 

Itt vedd ki, és mérsékeld a sütőt 175 fokra.

A paradicsomok tetejére kenj 3 evőkanál paradicsompürét, ezt szórd meg 5 levél apróra vágott bazsalikommal. (Itt a szárított is jó, egyrészt mert nem látszik, másrésztpedig a püré szépen átitatja.) Ossz el rajta igazságosan 1 nagy marék tökmagot, majd fedd be a körré nyújtott tésztalappal.

Ismét süsd 20-25 percig, majd hagyd kihűlni. Válaszd le a forma szélét, óvatosan fordítsd meg a pitét egy tányér segítségével, és húzd le a sütőpapírt.

Tálaláskor bazsalikomlevelekkel díszíthető.

Sült paradicsom fokhagymás kenyérmorzsával

Elsétáltam a közeli boltba a készülő fagyimhoz (vegán!), ahol a pénztárnál pont beállt elém egy csapat leányzó. A kocsi (alkohol)tartalmából ítélve több napos csajbuli lehetett kilátásban. Kis irigységet éreztem. Mikor is csináltam én hasonlókat? Aha, pontosan 13 éves voltam.
Jó volt. Nagyon jó. Egészen más dolgok foglalkoztattak.
Ők 17-ek. Legalábbis ezt állították a sorban előttük álló középkorú pasinak, akit már a tejespultnál sikerült meggyőzni, hogy ne sajnálja tőlük, a jelen esetben kincseket érő személyigazolványát. Hah, ezek szerint a világ mit sem változott: még mindig úgy gondoljuk, hogy az ellenekző nemet egyszerűbb efféle "alantas" cselekedetekre rávenni.* És milyen igaz. Örökzöld klasszikus.
Személyes élmények? Ja igen, még 2006-ból.


* Azért egy pillanatra bevillant, hogy milyen kár, hogy nem engem találtak meg. Amióta betöltöttem a 18-at, még egyszer sem volt alkalmam "mutogatni". Na jó, nem is nagyon kerestem, de...egyszer azért kipróbálnám.

Szaftos paradicsom. Fokhagyma. Petrezselyem. Ropogós kenyérmorzsa. Hmm...
Nem a főzés netovábbja, de maga a tökéletes nyári köret. Idényben a legjobb, ráadásul boldogan megsül egyedül a sütőben, míg mi a kerti grillnél foglalatoskodunk.

Hozzávalók:

1/2 kg aprószemű paradicsom

4-5 szelet szezámmagos kétszersült

2 nagy gerezd fokhagyma

1 csokor petrezselyem

só, fehérbors

15 szem olajbogyó

olívaolaj

Kikenünk pálmazsírral egy közepes méretű tűzálló tálat.

A paradicsomokat félbevágjuk, majd egyenletesen kirakosgatjuk vele a tálat.

A kétszersültet (mozsárban) morzsásra törjük - az eredeti recept egy zsemlét ír, amiből zsemlemorzsát kell készíteni - , majd hozzákeverjük az apróra vágott olajbogyót és lereszelt fokhagymát.

A paradicsomokat megszórjuk nagyszemű sóval, borssal, és az apróra vágott petrezselyemmel, majd egyenletesen elosztjuk rajta a kenyérmorzsát.

Meglocsoljuk egy kevés olívaolajjal, majd 210 fokos sütőben 20 perc alatt puhára-paradicsomot/ropogósra-kenyérmorzsát sütjük.

Forrás: Stahl-Büntetlen örömök

Kapros - túrós zöldspárga paradicsommal és mozzarellával

"Anya -Mit ebédeltetek apánál?
 Marci -Rántottát.
 Anya -A rántotta nem rendes ebéd.
 Marci -Dehogynem, nagyon hosszú ideig készül!"

Nagyjából ennyi a kisöcsém fogalma a normális ebédről. De kérdem én, tényleg így van?
Mert való igaz, vannak ételek,amikre rá kell szánni az időt. Most konkrétan egy sem jut eszembe, de mentségemre legyen mondva, nem nagyon szoktam ilyeneket készíteni. Vagy várjunk csak, mégis van egy: a muszaka! (Bár ez sem saját tapasztalat, csak mindenhol ilyeneket olvastam. Most vagy ők unják el hamar, vagy én bírom sokáig, vagy tényleg hosszú. Majd a padlizsánszezonban kiderül. :D )
De véleményem szerint semmivel sem rosszabbak azok, amiket pikkpakk össze lehet dobni. (Én szerintem csak ilyenen élek.)

Bár kinek mi a pikkpakk... elég szubjektív műfaj. Aki mekis kaján nőtt fel annak egy kenyeret megkenni is hosszú. Hát még egy rántotta :D. (Anyu ne akadj ki, nem Marcira gondoltam.)

Hozzávalók 1 adaghoz:

2-3 db pufirizs

10 dkg túró

1 szál újhagyma

majdnem 1 dl tej

1 csomó kapor

só, bors

1 paradicsom

6 nagyobb szál zöldspárga

5 dkg mozzarella

pálmazsír

Egy tűzálló tálat szép egyenletesen körbemasztolunk pálmazsírral.

Ebbe beletördeljük a pufirizseket (minden csomagból marad 1-2 kallódó példány, ami már nem fér bele a kenyeres-dobozba) és félretesszük.

A túrót villával összetörjük, fellazítjuk a tejjel, sózzuk, borsozzuk, belevagdossuk a megmosot újhagymát és kaprot,majd egyenletesen a rizs tetejére kenjük.

A megmosott paradicsomot vékony karikákra szeleteljük, és  a túró tetejére pakoljuk.

A spárgák kemény végét (ha van, bár nekem ezek mindig szuperzsengék) levágjuk, és minél több felületet takarva a paradicsomok tetejére rendezzük.

200 fokos sütőben 20 percig sütjük. Ekkor kivesszük, a tetejére szeleteljük a mozzarellát, majd visszadugjuk 2-3 percre, hogy a sajt folyósra olvadjon.  :)

Tönkölybúzás-paradicsomos-túrós töltött cukkini

Ismét egy ebéd, csak úgy ha már nem süthetek :) (Lehet, hogy mostanában gyakrabbak lesznek / illetve egyáltalán lesznek ilyen bejegyzések, mivel csak úgy jókedvből sütni semmi időm. :( Semmi-semmi. De szerencsére vannak szülinapok, kérések, amik azért enyhítik valamennyire a fájdalmam :) Erre a hétre várható  egy meglepetés, és egy már jól ismert ismerős, ami nem, kivételesen nem feketeerdő :D)

Hozzávalók 1 személyre

  1 kicsi salátacukkini (de a rendes is tökéletesen megfelel)

  1,5 evőkanál száraz tönkölybúza

  2 paradicsom

  2 teáskanál olívaolaj

  só

  metélőhagyma (kb. 8 hosszabb szál)

  7 dkg cottage cheese

A zöldségeket jól megmossuk.

A tönkölybúzát szintén megmossuk, majd puhára főzzük. Ha elfőne róla a víz, pótoljuk.

A paradicsomot apróra daraboljuk, összekeverjük a puha tönkölybúzával, a cottage cheese-zel, és az összevagdosott metélőhagymával. Sóval ízesítjük.

A cukkinit félbevágjuk. A magos középső részéből egy kicsit kikaparunk, mert hiába zsenge, nem fog elférni a töltelék :) Megkenjük 1 teáskanál olívaolajjal, majd ráhalmozzuk a tölteléket. Csepegtessük rá a másik teáskanál olívaolajat.

Tegyük egy tűzálló tálba, majd  200 fokon süssük addig, míg finom illatok nem kezdenek terjengeni, és a töltelék már sült színben tündököl.